Ez a bejegyzés eredetileg 2019. február 5-én készült és került fel a már rég nem létező watthai.hu honlapra, amit a Budapest XVI. kerületében, Rákosszentmihályon működő thai buddhista templom, a Wat Thai Rattanaprateep Budapest – วัดไทยรัตนประทีป กรุงบูดาเปสต์ – tartott fent. Én magam 2018 július vége és 2019 március közepe között voltam a templom egyik rezidens szerzetese.
▲
Magától értetődik, hogy ha egyszer az egész világegyetem öregszik, mint minden, ami feltételek függvényében létrejön, akkor egy ház fűtésrendszerének is, a rendszer egyes elemeinek is – mint amilyen egy termosztát – ugyanígy öregednie kell, és aztán tönkre kell mennie, hiszen ugyanúgy feltételek függvényében jött létre: keletkezett, itt van egy ideig, majd megszűnik.
Más szempontból bár, de ugyancsak magától értetődik,
hogy ha lerobban valami, akkor annak természetesen hét végén kell bekövetkeznie,
mint ahogy a gyerek is a hét végére lázasodik be, a szerzetes foga a hét
végére mállik darabokra, és persze a számítógépe is a hét végére kergül meg,
és így tovább.
Megint csak más szempontból bár, de leginkább ugyancsak
magától értetődik, hogy természetesen akkor éppen sehol senki, aki kellene,
a hívott számon előfizető nem kapcsolható, ha meg igen, akkor történetesen
annyi a dolga, hogy majd csak jövő ilyenkor ér rá kifáradni a helyszínre,
ötjegyű kiszállási díj ellenében természetesen.
Ugyanakkor semmi ellentmondás nincs abban, hogy egy
következő szempontból megint csak magától értetődik: Kóczián úr, a fűtésszerelő
elsőre ugyan nem veszi fel a telefont, ám nem sokkal később ő maga keres, és
nemcsak megbeszél egy időpontot, hanem tényleg el is jön, széles mosollyal
az arcán, nagy barátságosan, feltárja a hibát, és már indul is beszerezni,
ami kell a rendszer működtetéséhez. Mi több, vissza is jön, megcsinálja
pillanatok alatt, leteszi a szerkentyű számláját az asztalra, és a munkadíját
firtató kérdésre fel nem kevésbé széles mosollyal az arcán kedvesen bejelenti,
hogy ő ezt fel szeretné ajánlani, adományként.
Kóczián úr nem thai, és még csak nem is buddhista.
Kóczián úr nem tanult se a buddhista főiskolán, se egyebütt
buddhizmust, nincs Dharma-tanítói oklevele, és nem buddhista tanító
(bármi légyen is az). Kóczián úr nem ismeri a Buddha tanításait, de ezzel
semmi baj nincsen. Kóczián úr a felebaráti szeretetet gyakorolta, az adakozás,
az adományozás legnemesebb gesztusát, amit az ezeket a sorokat jegyző
Luangtá Vilásza théraváda buddhista szerzetes alkalmazott buddhizmusnak
hív, ami nélkül, kiváló magyar buddhisták, nincsen buddhizmus, mert nem is
létezhetne nélküle buddhizmus.
Kóczián úr ezzel a gyönyörű, megható gesztusával üdvös
cselekedetet hajtott végre, amivel a saját jövőjének az alakulását is
befolyásolta egyben. Üdvös cselekedetet hajtott végre, amivel a környezetének
tett jót, hiszen gondoskodott róla, hogy egy másik embernek jó legyen. Másként
fogalmazva tett róla, hogy ez a mi közös világunk, amiben mindannyian
együtt létezünk, jobb, szebb, emberibb és élhetőbb legyen. Jobb, szebb, emberibb
és élhetőbb valamennyi érintett számára.
Kóczián úr a buddhák nagy erényeit gyakorolta: az adományozás
nemes gesztusát, amit természetesen a lemondás nemes gesztusa tett lehetővé,
az nevezetesen, hogy lemondott saját személyes-önös, rövid távú előnyéről-hasznáról
egy másik ember javára.
Gyönyörű, példamutató gesztus volt ez, Kóczián úr. Beajánljuk
vendégoktatónak alkalmazott buddhizmusból: nálunk kitűnőre vizsgázott!
— Sādhu, sādhu, sādhu!
És hogy miért nincs itten semmiféle ellentmondás?
Hát azért nincs itten semmiféle ellentmondás, mert
bármi, ami csak létrejön, feltételek függvényében jön létre. Ha megvan a
feltétele annak, hogy valaki tegyen egy jobb, szebb, emberibb és élhetőbb
világ megteremtéséért, akkor tenni is fog érte, ha pedig nincsenek meg a
feltételei, akkor nem fog tenni érte.
Ilyen egyszerű ez.