Az úton levés apropóján: yampicchaṁ na labhati tampi dukkhaṁ

’Szenvedés [dukkha] bizony az is, ha nem kapjuk meg, amit szeretnénk.’

Nem csak egy szakállas vicc­ben szeretne a vicc főszerep­lője legin­kább úton lenni, sem­mint el­len­ni és nyug­ton meg­lenni vala­hol: útban vala­mi­féle cél­állo­más felé, el éppen vala­hon­nan, ahol a tuda­tá­nak vala­miért nem jó, s ahol, úgy­mond, nem érzi jól ma­gát a bőré­ben. Igen ám, de a meg­érke­zés vará­zsa is el­mú­lik egy nap az új hely vará­zsá­val egye­tem­ben, jön­nek azon a má­sik he­lyen is a szür­ke min­den­napok … és ak­kor kez­dő­dik az egész elöl­ről – az ti., hogy fel akar és nem­rit­kán fel is fog kere­kedni újra.

Út­ban lenni, útköz­ben. Más szóval se A-ban nem lenni, se B-ben nem, ha­nem a ket­tő között, in­gáz­va, el az egyik hely­ről, út­ban a másik­hoz, aztán el a másik­ról, út­ban me­gint valahová. Mert nem kap­juk meg azon a másik helyen (sem!), amire vágyunk. Előbb-utóbb azon­ban rá fo­gunk döb­ben­ni, hogy se­hol sem fog­juk meg­kapni, és ez így is van rend­jén, mivel­hogy a dol­gok már csak így mű­köd­nek, ez a ter­mé­sze­tük!

Ez bizony az emberi lét talán egyik legna­gyobb drá­mája: nem kapni meg, amit sze­ret­nénk, yam­pic­chaṁ na labhati. Ez a duk­kha egyik meg­hatá­rozá­sa a Buddha leg­első tan­beszé­dében, amit el­ső öt szer­zete­sé­nek tar­tott (lásd: Dham­ma­cak­kap­pa­vat­tana­-sut­ta, ’A Tan kere­ké­nek meg­forga­tá­sá­ról szó­ló tan­be­széd’, SN 56:11). A duk­kha a lét három is­mér­vének (tilak­khaṇa) egyike (2) a (1) mu­lan­dó­ság­gal (anic­caṁ, ejtsd: aniccsam) és (3) az én­nél­küli­ség­gel, az ön­való nem­lété­vel (anat­tā) együtt. Mivel sem­mi sem állan­dó, azaz mu­landó, elmú­lik, vál­tozik, kicsú­szik a mar­kunk­ból, és mert min­den és min­denki vál­tozik, állan­dóan, majd vé­gül távo­zik, nem is elé­gít­het­nek ki. Eb­ből a nem kielé­gítő vol­tuk­ból (duk­kha) fakad a szen­ve­dés és a fáj­da­lom (igen, ez is dukkha). Ez mind dukkha: ami ke­let­ke­zik, duk­kha, ami el­mú­lik, ugyan­csak dukkha.

Ennek meg­fele­lően a duk­kha nemes igaz­sága (duk­kha­sacca / duk­khaṁ ariya­sac­caṁ, az első Ne­mes Igaz­ság a négy­ből) ér­tel­mé­ben jātipi duk­khā, jarāpi duk­khā, byā­dhipi duk­kho, mara­ṇam­pi duk­khaṁ, ap­pi­ye­hi sam­payo­go duk­kho, piye­hi vippa­yogo duk­kho, yam­pic­chaṁ na la­bhati tampi duk­khaṁ – saṅ­khit­tena pañ­cupā­dānak­khan­dhā duk­khā. Vagyis ’duk­kha bi­zony a szüle­tés, duk­kha a le­épü­lés és öre­ge­dés, duk­kha a beteg­ség, duk­kha a halál, duk­kha olya­nok­kal lenni együtt, aki­ket nem szív­lel­he­tünk, és duk­kha az is, ami­kor meg nem lehe­tünk együtt azok­kal, aki­ket szere­tünk, és duk­kha nem meg­kapni, amit sze­ret­nénk – rövi­den dukkha az öt hal­maz, ami ra­gasz­kodá­sunk tár­gyát ké­pezi – ami­be bele­ka­pasz­kodunk’.

Csak futólag jegyez­zük itt meg, hogy ez az „öt hal­maz, ami ragasz­kodá­sunk tár­gyát ké­pezi” (pañc­upā­dā­nak­khan­dhā) teszi, hogy szen­tül hisszük: itt van „vala­ki”, egy sze­mély, aki­nek tes­te van (ami eb­ben az össze­füg­gés­ben nem egyéb, mint [1] az anya­giság testi-fizikai meg­jele­nési for­mái, ne­ve­ze­te­sen rū­pa), to­váb­bá ren­del­ke­zik a tuda­tiság meg­jele­nési for­mái­val, mint (2) ve­da­nā ’ér­zés; ér­zet’, (3) sañ­ñā ’ész­le­lés’, (4) saṅ­khārā ’(tu­dati) kép­ződ­mé­nyek, itt: kész­teté­sek’, vala­mint (5) viñ­ñāṇa ’az ér­zék­szervi be­nyomá­sok tu­da­tos­sága’. Egy-egy ember nem egyéb, mint egy ilyen, öt hoz­zá­való­ból álló va­la­mi, hal­maz (khan­dha), ami­ben ter­mésze­te­sen meg­talál­ható az élet prin­cípi­uma is (jīvi­tin­driya), az­az élő (ér­ző és lé­leg­ző) lény­ről van szó, ám ez a hal­maz nél­kü­lözi az ént, az ön­valót – csu­pán folya­matok ezek, me­lyek bel­ső tör­vény­szerű­sége­iknek enge­del­mes­ked­nek, van­nak, egy­sze­rűen csak van­nak, csi­nál­ják a dol­gukat, tő­lünk füg­get­lenül, tulaj­do­nos vagy gaz­da nél­kül, mi azon­ban gör­csö­sen ka­pasz­ko­dunk belé­jük, hiszen, úgy­mond, mind­egyik a miénk, azo­nosu­lunk ve­lük, mint ahogy min­den más­sal azo­nosu­lunk ahe­lyett, hogy szé­pen leten­nénk, elen­ged­nénk. És ez­zel már meg is kap­tuk BIG ME-t. Nesze nekünk!

Mindig BIG ME az, itt bent, aki­nek tet­szik vagy nem tet­szik vala­mi, aki jól érzi ma­gát, vagy ép­pen nem érzi jól ma­gát vala­miért a bőré­ben, akár­hol legyen is. Nem a körül­mé­nyek, nem a fenn­álló viszo­nyok te­szik ezt, ha­nem a tudat, az a frá­nya tu­dat kis­millió szennye­ződé­sé­vel, to­váb­bá osto­basá­gával és meg­veze­tett­ségé­vel együtt. Lásd ehhez újra:

https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/02/atudat-szennyezodesei-ezvagyunk-mi.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/07/abuddha-elmekortana-hetkoznapipszichopa.html

Abban a szakállas viccben annak az úr­nak A-ban ezért nem jó, B-ben meg azért. Egész kata­ló­gus is ké­szül adott eset­ben (ta­pasz­talat­ból be­szélek!). Elő­ször elké­szül a kata­ló­gus, mely fel­so­rolja az ér­ve­ket B mel­lett, hogy aztán B-ben majd elké­szül­jön egy másik kata­ló­gus az ér­vek­kel, me­lyek a mel­lett szól­nak, hogy már­pe­dig A-ban az igazi! És eb­ben az egész­ben az a leg­izgal­ma­sabb, hogy vol­ta­kép­pen (1) se­hol sem az „igazi”, ill. (2) min­den­hol az iga­zi (ha a tu­dat úgy akar­ja), meg hogy (3) ma­ga­sabb ér­te­lem­ben véve nincs is olyan, hogy ’iga­zi’, hi­szen az is csak egy minő­sí­tés, vé­le­mény, ám mint tud­juk, egy vé­le­mény – vagy né­zet – is csak BIG ME ki­ter­jesztése. Olyas­vala­mi, amire iga­zán nem tá­masz­kd­ha­tunk.

Telje­sen mindegy, hol va­gyunk egy adott pilla­natban: ha ott aka­runk lenni, ahol ép­pen va­gyunk, sza­ba­dok le­szünk, és jól fog­juk ma­gun­kat érezni a bő­rünk­ben. (Lásd: https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/04/bezartsag-nem-akarjak-inkabb-vegre.html ) És abban a pilla­nat­ban már nincs is ellen­állás, neki­feszü­lés itt bent. Egy hely mi­lyen­sé­gét ugyan­is nem a hely teszi, ha­nem a tudat, mint ahogy a hely sem vala­mi he­lyen van, ha­nem a tudat­ban. A tu­dat­ban kép­ző­dik le, a tu­dat­ban jele­nik meg, mint min­den egyéb. Olyan, hogy ’hely’, nincs is, a kon­ven­ciót, a köz­meg­egye­zést leszá­mít­va.

Érdemes ezt az ellen­állást kifi­gyelni. A ber­zen­ke­dést. Az ellen­állás a ket­tes szá­mú tövis, a tu­dat tö­vise, amit a tu­dat döf az első tövis mellé, ami­be mezít­láb bele­lép­tünk. Tövis bár­mi, ami „kel­le­met­len”, nem kell, amit utá­lunk, nem aka­runk stb., stb. A tudat nem fogja bele­döfni a talp­ba a maga tö­vi­sét, ha az első tövis­sel nem hada­kozunk, hanem megbé­kélünk vele, bé­kén hagy­juk, bel­jebb tes­sé­kel­jük, ma­rasz­taljuk, hagy­juk, hogy legyen, hiszen sem­mi ba­junk nincs vele, csu­pán BIG ME aka­dé­kos­ko­dik már megint, mél­tat­lan­kodik, füstölög, cif­rál­ko­dik.

Ettől függet­lenül adva van azért pl. olyan is, hogy ’meg­fele­lő tar­tóz­ko­dási hely’, ami – ha vala­ki thé­ra­vá­da budd­hista szer­ze­tes ép­pen – a kolos­tor mint olyan, pon­to­sab­ban egy szer­ze­tes­kö­zös­ség. És igen­is lesz szí­ves lehe­tő­leg thé­ra­váda budd­hista or­szág­ban, vagy leg­alább­is thé­ra­váda budd­hista in­téz­mény­ben – mint ami­lye­nek a nyu­gati világ­ban vagy mahá­jána budd­hista kör­nye­zet­ben mű­ködő thé­ra­váda ko­los­torok, köz­pon­tok – élni, ahol sok eset­ben meg­van a lehe­tősé­ge arra, hogy min­den­ben a Buddha útját kö­vesse. Mara­dékta­lanul. Ez meg­fele­lő kö­zeg­ben csak és kizá­ró­lag rajta áll vagy bukik.

Nem baj azonban, ha bizo­nyos körül­mények – fel­téte­lek – adot­tak a meg­fele­lő gya­kor­lás­hoz. Ez a hét ún. sap­pāya, ’vmi­nek meg­fele­lő volta’, ami­ből a leg­fon­to­sab­bak az āvāsa-sap­pāya, ’a szál­lás­hely meg­fele­lő volta’; a go­cara- (ejtsd: gó­csara), azaz ’a hely­szín­/kör­nye­zet meg­fele­lő volta’, ami­be az is bele­tarto­zik, hogy közel le­gyen la­kott tele­pülés­hez, ahová haj­na­lonta kijár­hat ala­mizs­na­gyűj­tő kör­útra (piṇ­ḍa­pāta); pug­gala- ’azok meg­fele­lő volta, akik­kel együtt va­gyunk’; bho­jana- [bhó­dzsa­na] ’az étel meg­fele­lő volta’; utu- ’a helyi klí­ma meg­fele­lő volta’. (Ezek­ről ma­gya­rul is ol­vas­hat­nak Sa­ya­daw U Pan­dita: Még eb­ben az élet­ben c. nagy­szerű kézi­köny­vében, ami elő­ször 2010-ben jelent meg ma­gya­rul, majd után­nyomása is készült.)

Egy másik síkon ugyan­akkor egy­álta­lán nem baj – sőt! –, ha bizo­nyos körül­mé­nyek – fel­téte­lek – ép­pen hogy nem adot­tak a meg­fele­lő gya­kor­lás­hoz! Minél kevés­bé adot­tak, annál job­ban fog BIG ME „szen­vedni”, an­nál na­gyobb lesz az ellen­állá­sa, amit még csak fokoz, hogy her­geli, fel­tü­zeli magát. És per­sze azon­nal men­ni akar: cso­ma­gol­ni és menni. És már össze is állí­tot­ta a listát, ami­ben téte­lesen so­rolja, miért akar on­nan elmenni. Minél töb­bet vár el, annál keve­seb­bet fog meg­kapni; minél töb­bet vár el, an­nál ne­he­zeb­ben fog egy adott he­lyen létez­ni, legyen akár szer­ze­tes, világi – bár­ki, bár­hol, hi­szen min­den­kire egy­for­mán áll, min­den­kire egy­for­mán igaz. A tuda­tot kell figyel­ni, ho­gyan rea­gál a dolgokra. BIG ME ott és akkor fog ta­nulni a ta­pasz­tala­tai­ból és a meg­fi­gye­lé­sei­ből, ahol és ami­kor az ép­pen fenn­álló kö­rül­mé­nyek, az adott hely­zet, az adott­sá­gok ütik az elkép­zelé­seit, az el­várásait.

Szerzetes persze akkor is – on­nan is – vonul to­vább, ami­kor (ahol) leg­in­kább nin­cse­nek meg az ele­mi fel­té­te­lei annak, hogy szer­zetes­ként létez­hes­sen, hiszen ha rendre arra kény­sze­rül, hogy meg­szegje a Vina­ya, a szer­zete­si rend­sza­bály­zat ren­del­kezé­seit, akkor mégis mi­től szerzetes?!

Szerzetesnek például nem az a dolga, hogy pénze le­gyen egyál­ta­lán (!), pénz­zel bán­jon, piac­ra, bóóót­ba, szu­per­mar­ketbe stb. jár­jon bevá­sárol­ni (vagy ha már jár, ak­kor men­jen vele a se­gí­tője, a kap­piya, aki a pén­zét őrzi, ke­zeli, s aki min­den­hová elkí­séri, fizet stb.), és az sem dolga, hogy főz­zön, vagy hogy élel­mi­szert tárol­jon. És szemé­lyes tulaj­dona is csak annyi le­gyen, amennyi a leg­szük­sége­sebb. Ha tró­puson él, akkor min­dene bele fog férni az iszák­jába. Igen. – Minél keve­sebb tárgy vesz kö­rül vala­kit, annál könnyebb lesz számá­ra a lét, s annál na­gyobb lesz a nyu­ga­lom és a bé­kes­ség a tu­da­tá­ban, ami a spi­ritu­ális fejlő­dés elen­ged­hetet­len fel­téte­le: elen­gedni, szé­pen, fino­man le­tenni, min­dent – és min­denkit.

Mondanunk sem kell, hogy a szerze­tes­lét felté­tele­zi a szer­zetes­kö­zös­sé­get is, amely­ben a szer­ze­te­sek élnek. Akkor is, ha tud­juk: szá­mos olyan kolos­tor talál­ható szerte a thé­ra­vá­da budd­hista világ­ban, mely­nek egyet­len egy szer­zetes lakó­ja van. Ezt nem tiltja a Vina­ya, a szer­zete­si rend­sza­bály­zat, ugyan­akkor üdvös­nek nem ép­pen üdvös, ha egy szál magá­ban él.

A Buddha ellene volt, hogy a szerze­tesei megra­gadja­nak vala­hol: a szer­ze­tes­ség ere­deti­leg – és még ma is, az elég ritka, ún. du­than­ga élet­mód kere­tében – azt jelen­tet­te, hogy úton van­nak, állan­dóan ván­do­rolva tovább. Egye­dül az esős évsza­kot töl­töt­ték egy hely­ben, fedél­lel a fe­jük fe­lett, ami­kor is a kö­rül­mé­nyek egysze­rűen nem tették lehe­tővé a ván­dor­ló élet­mód fenn­tartását.

A tovább­vándorlás modern kori okai gyakorlatias okok: menni tovább, s ezzel elejét venni

(1) túl erős kötődések, netán vonzalmak;

(2) az idővel óhatatlanul is fellépő ellenszenv, ellenséges érzületek és hasonlók;

(3) rutinok, beidegződések, (meg)szokások

kialakulásának,

továbbá

(4) a felhalmozásnak, begyűj­tésnek, ami ugyan­csak a huza­mo­sabb egy hely­ben la­kás ve­le­járója.

Város, nagy­város sem az a hely, amit a Buddha elképzelt a szerze­tesei számára. Ember­lakta hely­től távo­labb, erdő­ben az ideális, ahol a tuda­ta nyu­gal­mat talál, és gyako­rol­hat. A lárma, zaj, nyüzs­gés, ri­csaj, mo­dern vilá­gunk­ban a szennye­zett leve­gő, a szennye­zett víz és talaj, az elekt­ro­mos szmog, a tönkre­tett környezet, a ten­ger­nyi hul­la­dék mind mér­gez, és az elmé­lye­dés, a nyu­godt be­felé for­dulás elle­né­ben hat.

Egé­szen addig nem az igazi a gya­kor­lás, amíg a test és a tudat nem leli nyu­gal­mát, hiszen a nyu­ga­lom át­té­tele­sen az össz­pon­tosí­tás, a kon­cent­rá­ció alapja. A nyu­ga­lom­ból elra­gad­ta­tás tá­mad, vö.:

Pamu­ditas­sa pīti jā­yati. Pīti­manas­sa kāyo pas­sam­bhati. Pas­sad­dha­kāyo suk­haṁ ve­deti. Su­khino cit­taṁ samā­dhiyati.

(Kb.) ’Az olyan­ban, akit öröm­érzet tölt el, el­ragad­tatás tá­mad. Aki­nek tuda­tát ki­tölti az elra­gadta­tás, meg­nyug­szik a teste. Az, aki­nek meg­nyugo­dott a teste, bol­dog­ság­érze­tet fog ta­pasz­talni. A bol­dog em­ber tu­data össz­pon­to­sul.’ (Vatthūpama-sutta, MN 7)

Jól tudja ezt már a mo­dern agy­ku­ta­tás is: a do­pa­min nevű hor­mon ter­me­lését éppen ez az öröm­érzet és el­ragad­tatás vált­ja ki; ma­ga a hor­mon az össz­pon­to­sí­tást, a figye­lem fenn­tartá­sát segíti elő.

A gyakor­lásnak egy maga­sabb szintjén a jógi, azaz a gya­korló termé­sze­tesen ke­vés­bé van már ki­szol­gál­tat­va a kül­világ hatá­sai­nak, legyen az zaj, hő­ség, bűz, silány táp­lálék, nem meg­fele­lő szál­lás, han­gyák, dara­zsak, vipera a mos­dóban, vagy nem­rit­kán kissé hib­bant szer­zetes­tár­sak pac­kázá­sai vagy tett­le­ges­sége akár. Ami pedig a „bel­világ” hatá­sait illeti: az ilyen gya­korló min­den to­váb­bi nél­kül ké­pes a meg­fele­lő hoz­zá­állás kia­la­kítá­sára is, ami testi vagy tu­dati dol­gait illeti. Ma­gya­rán meg­ta­nulja, ho­gyan viszo­nyul­jon mind kör­nye­zete, mind pedig ön­maga adott­sá­gai­hoz, mind­ahhoz, ami körü­löt­te és sa­ját magá­ban zajik.

Szerze­tesnek a Buddha eredeti elkép­zelései sze­rint elsőd­lege­sen az a fel­adata, hogy a tu­datát mű­velje (bhā­vanā), vagyis medi­táljon, tisz­títsa meg a tu­datát a szennye­ződé­sek­től, és éb­red­jen rá a dol­gok va­lós ter­mésze­tére, tegye le, enged­je el a vá­gya­kat, bele­értve az újabb meg újabb léte­sülés­re irá­nyu­ló vá­gyat (bhava-taṇhā) is, hi­szen az ál­lan­dó vágya­ko­zás és só­vár­gás (taṇ­hā), kéz a kéz­ben a nem­tudás­sal (avij­jā) – az­zal, hogy nincs fogal­munk, nem tu­dunk a Négy Ne­mes Igaz­ság­ról, a mi­ben­létük­ről – tartja fenn a lét­for­ga­ta­got (saṁ­sāra), és csak sod­ró­dunk, sod­ró­dunk, ka­var­gunk to­vább meg­szám­lálha­tatla­nul sok világ­kor­sza­kon át. Lét­ből ki, lét­be be, szen­ve­dés­ből ki, szen­ve­dés­be be. Ebből van per­sze kiút, meg is lehet sza­ba­dulni, csak akar­ni kell.

Meg kell vilá­go­sodni. Ami­hez meg csak annyi kell, hogy le­épít­sük BIG ME-t, leg­na­gyobb ellen­lába­sun­kat, min­den­nek aka­dá­lyát és kerék­kötő­jét, min­den rossz­nak és baj­nak a gyö­ke­rét a világ­ban. A Buddha fel­tár­ta az utat, s az azó­ta el­telt kö­zel 2600 év során szép szám­mal vilá­go­sod­tak meg em­be­rek – szer­ze­te­sek, szer­ze­tes­nők, vilá­giak –, bizony­sá­gát kínál­va az út (mag­ga) he­lyes­ségé­nek. A kulcs mind­össze annyi, hogy nem a Tant ido­mítom az én szá­jam ízé­hez, ha­nem én ido­mu­lok, de nem a Tan­hoz, ha­nem a Tanba, azaz bele­ido­mu­lok a Buddha tan­épít­mé­nyé­be, a Tant élem, a Tan he­lyes­ségé­be ve­tett tö­ret­len hit­tel, ami a budd­hiz­mus­ban biza­lom, nem pe­dig vak­hit. Úgy ér­zem, érde­mes újra elő­ven­ni ezt a be­jegy­zést: https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/12/lucara-csakelkeszult-keszult-is-mint.html

Ahogy és ahol kihuny­tak a vágyak, ahogy és ahol nincs már ott töb­bé BIG ME, ott (újra)­szüle­tés sem lesz többé, és akkor meg­halni sem kell. (Lásd: https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/10/keletkezunk-elmulunk-szuletunk-es.html ) Ez már a meg­szű­nés, nirodha, ami azo­nos a nir­vánával.

És ez, igen, ez minden gya­kor­ló budd­hista dek­larált célja: el­érni a meg­szű­nés (niro­dha), a meg­sza­ba­du­lás (vi­mutti) álla­potát, a szen­vedé­lyek szerte­fosz­lá­sát (vi­rāga), a kial­vást vagy kihu­nyást (páli nib­bāna, szansz­krit nir­vāṇa), ami­kor is a vá­gyak lo­bogó tüze (rāgag­gi) huny ki. Kia­ludt, ki­hunyt a láng, nincs többé (újra)­szüle­tés. Ez a leg­maga­sabb bol­dog­ság (para­maṁ su­khaṁ), ami­ben em­ber­nek része lehet. A Buddha taní­tásai sem­mi más­ról nem szól­nak, mint a meg­sza­ba­du­lás­ról, vö.

Seyya­thāpi, Pahā­rā­da, mahā­sa­mud­do eka­raso loṇa­raso; evam­evaṁ kho, Pahā­rā­da, ayaṁ dham­ma­vina­yo eka­ra­so, vi­mut­ti­raso.

(Kb.) ’És mi­ként a nagy óce­án­nak, Pahā­rāda, egy az íze, vagy­is sós, ugyan­így a Dham­ma­vina­yá-nak [= a Buddha tan­épít­mé­nyé­nek] is egy az íze, és­pedig a meg­sza­ba­du­lás íze.’ (Pahā­rāda-­sutta, AN 8:19)

Bármilyen külö­nösen hangoz­zék is, bár­milyen ellent­mondá­sos­nak tűn­jék is, va­lódi, ha­mi­sítat­lan bol­dog­ság csak­is ott lehet­séges, ahol nin­cse­nek vá­gyak, to­vábbá nincs érzés.

▲

Tökéle­tes hely persze nin­csen, ponto­sab­ban van azért, a fan­tázia, az áb­rán­dok tar­to­má­nyá­ban, és utó­piá­nak hív­ják: az ógö­rög οὐ /u/ ’nem’ és τό­πος /tó­posz/ ’hely’ össze­téte­lé­ből, vagy­is így együtt ’nem-hely’, hely, ami nincs. Ne is tes­se­nek keresni.

Vala­mi min­dig lesz, ami nem felel meg vala­milyen szem­pont­ból. Mint már el­hang­zott itt fen­tebb, a nem­tet­szés, a ber­zen­kedés, az ellen­szenv (és ha­son­lók), az ezek­ből faka­dó ellen­állás mind-mind a tu­dat ter­méke, létre­ho­zó­juk pedig nem más, mint BIG ME. Minél keve­sebb van be­lőle (mi­nél ki­sebb), an­nál könnyebb az ido­mulás, iga­zo­dás ah­hoz, ami ép­pen van, az áram­lás a törté­né­sek­kel, ha egy­szer ma­guk­kal a dol­gok­kal sem­mi baj nin­csen. (Lásd: https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/10/semmi-baj-dolgokkal-vagy-megis.html )

 

SABBE SATTĀ BHAVANTU SUKHITATTĀ!

 ☸

Tanbeszéd:
a burmai Sayadaw U Cekinda
szerzetes tanítványaival

•••

 

First morning post, this time in English, from Sri Lanka!

Dear Everybody—

Warm greetings from Sri Lanka

One and a half years, nearly – this is how long I have been waiting for a chance to return to a Buddhist country. Burma had long been my aim, Burma which attracted me so much as a teenage boy that I even found out about a post-graduate student of medicine pursuing his higher studies in Budapest – this was early 1972 … Dr. Maung Thin – this was his name – started to teach me some Burmese. I also had some pen-friends there – and still possess two or three cards from them, from the very same year of 1972.

It was in Burma where I started with meditation practice this time 17 years ago when I realised that this will be my way once bereft of my dearest and to me nearest ones, namely my beloved Mum who passed away in 2009, and her elder sister who passed away in 2008. Indeed, I was there by November 2010, only to be rejected and sent away until I found the right person in the right place at the right time, namely Sayadaw U Tejaniya at Shwe Oo Min Dhamma Sukha Tawya Yeiktha, late August 2012. This is where I eventually ordained as a monk late January 2013. (And then my studies at the International Theravada Buddhist Missionary University, ITBMU, in Rangoon …)

Also, during the years I have come to know the differences between meditation centres across Burma and Thailand, only to some extent Sri Lanka, then Malaysia and, finally, Italy, and found that Burmese centres are simply the most ideal and most appealing places for undisturbed intensive practice.

Unfortunately for meditators, by early 2020 there was no way to go to meditation centres in Burma, Thailand and Taiwan, as they were not allowed to accept foreign newcomers, arriving from abroad, even though Thailand, for instance, introduced special quarantines to boost regular tourism. The total ban in case of monasteries / meditation centres was still in force.

I then started thinking in terms of a return to Sri Lanka where conditions in general are indeed conducive to the practice, and where there are richly equipped monastery libraries for study. Like all foreign monks here, I had the honour to be issued a generous five-year residence permit while staying at famous Nā Uyana Forest Meditation Centre in 2019, a moving privilege offered by the State which I could now make good use of, as there was no need for me to apply for any permit.

Anyhow, the only chance summer 2020 was to go and spend the rains retreat in Italy in the hope that things would sooner or later take a positive turn making travels easier again.

I was then at Santacittarama, a well-known and popular centre of the Thai forest tradition in Italy. As Burma kept its monasteries and centres closed, with Thailand being too complicated and too expensive plus risky (as regards visas and residence permits), we turned to the embassy of Sri Lanka.

As there was no response, I went back to Hungary, willy-nilly.

Of course, planning an escape from there by March this year turned out to be unrealistic. Not wishing to treat you with much more detail, let it suffice to add that Nā Uyana being silent, too, my faithful and helpful Bhutanese monk friend suggested to me to contact the Most Ven. W. Dhammawasa Thero, abbot of Sri Subodharama Maha Viharaya, that is, Sri Subodharama (International) Buddhist Centre, SSBC, in the vicinity of Kandy, Sri Lanka.

I followed his advice. And lo, already two days later there was a warm-hearted, friendly letter of welcome from the Most Venerable Thero, reiterated now in his latest response today.

This was early April. Yet seemingly, all protective devatā were off duty, as wherever I turned for guidance and help, nobody replied until I happened to contact yet again the right person in the right place at the right time. Soon everything was cleared, and on the 1 July I could embark on my 24-hour journey from Budapest via Istanbul and Malé (stopover in the Maldives where 190 of 250 passengers left the plane), all the way to Colombo, then on, until I got here by the evening of 2 July.

History actually knew better, in that, sadly, Burma is no longer an option now.

▲

What a relief it was for me to be able to leave Hungary behind, a country whose prime minister, along with his oligarchs, his clan, and all his greedy henchmen not only dispossesses the whole country little by little, but poses the biggest security threat to Europe and the western world altogether – even declared the Trojan horse of Russia and China, keenly serving their interests, undermining the very fundaments of the EU as well. This is a dirty and ugly, irresponsible very dangerous political gambling the outcome of which is a highly probable new defeat of resurrecting Hungarian assertiveness which led to useless bloodshed and total ruin in two successive world wars.

No, there is no willingness to learn from history: maddened BIG ME uncontrollably driven by more and more thirst for power, wealth, influence and dominion (the usual stuff!) shuns any critical confrontation with the past, blaming everybody and everything instead for failure in history. Hungary did not dare looking inside, seeing their own responsibility – and uncovering all the lies of the past.

In this regard, too, Hungary is hopeless, absolutely hopeless as much as there isn’t much hope for an alarmingly evil, criminal, rotten and corrupt, dictatorial cleptocracy to move towards good governance. No. Evil prevails, because there is no trace of hiri, no trace of ottappa, the two together referred to by the Buddha as lokapāladhammā, ’guardians of the world’. Yes, they are indeed, for hiri stands for ’moral shame’, meaning that one feels deep shame for having carried out evil deeds, immoral acts, whereas its inseparable Siamese twin sibling ottappa signifies ’moral dread’, that is, fear of the consequences. Needless to say, karmic consequences in the first place, as they are much more dreadful, there is much more to fear. Without hiri-ottappa, the world would sink into a desperate state of lawlessness where the rules of the jungle take over.

Future will tell how and, if at all, what comes next. For the time being the country is neither a liveable nor a safe place to live, especially for those who understand the language, know Hungarian history well, have and idea of how Hungarian mentality works, and follow with everything. It is frightening and alarming, this insane man’s race against everything and everybody in the western world. With no one to halt him. The collaborators, reckless, unscrupulous, and unsatisfiable, have always been too numerous throughout the history of the country, swiftly changing sides, ruthlessly. This will hardly change with time, it is too deeply ingrained. – Human nature at its best, verily! With all possible defilements of the mind in action.

▲

On the other hand, it is much relief and comfort to be here, in Sri Lanka, far from all these threatening prospects. Sure: the way we judge something or somebody is just an opinion, a view, and as such, they are but the extension of the ego, of BIG ME.

Nevertheless, by the 15 July I may be given the approval of the health authorities to leave quarantine if the result of the second test will be positive, too. Until then I am in a bushy green, quiet, beautiful tropical setting somewhere close to Habarana, Sigiriya and Dambulla, near Trincomalee Highway.

Sat Nam Village Eco-Hotel is the name of this small and cosy „eco-village” where I happen to be the only guest now. Part of the family are a friendly white dog, Chakra, and a not less friendly white cat, Isi. Needless to say, it is Sri Lankan nature around with its lush vegetation and rich animal life. I am happy to encounter gekkos, huge lizards, chameleons, koels, giant squirrels, mynahs, kingfishers and many, many others here again, and am happy to be immersed in their sounds!

See:
Sat NamVillage Eco Hotel Sri Lanka
(2)Sat Nam Village Eco-Hotel | Facebook

I have taken photos which will be posted on Facebook. If you wish, I can send some of them directly to you.

▲

NB. Last but not least: please understand that the keyboard of my laptop has partly ceased to function in that even six keys stopped responding. This means that if I want to write something, I have to use the on-screen keyboard in order to insert the missing letters and signs clicking with the mouse, one by one … which is very, very time-consuming. (Albeit, at the same time, an excellent exercise in patient endurance which, as you certainly know, leads to Nirvana!)

I wonder if anything can be done during my stay here at Sat Nam, but I hope that there will be someone around later at SSBC to fix it for me. Until then, please be patient if there is no response from me, or a far much less satisfactory one than both you and me would expect!

▲

I truly hope that you are fine and doing well, at the best of health!

 

Srí Lanka (1) – Samuka, már megint

 

Kedves Mindenki —
mindnyájatok, mindnyájuk!

Már megint Samuka. Aki mindig képzeli.

Samuka most azt képzelte, hogy majd nekilát szépen beszámolót – sőt, beszámolókat! – készíteni távoli szeretteinek: barátainak, ismerőseinek. Hát persze. Tény s való, hogy Samuka derekasan neki is látott, termelt is, csak hát jó szokásához híven nem a lényeggel kezdte, aminek az lett vége, hogy nem is jött már a lényeg, mivelhogy a laptop frissen beültetett, vadonatúj billentyűzetéből fogta magát hat billentyű, és bemondta az unalmast. Nem reagál a 9/), az O, az L, a ./: [= pont / kettőspont], az Ű, továbbá a lefelé mutató nyíl.

Azt mondja Alba, a mini-ökofalu főnökasszonya-tulajdonosa, egy negyvenes spanyol asszony, hogy biztos a levegő magas páratartalmától van, csakhogy feltűnik: a gép billentyűzetén az Ű meg a lefelé mutató nyíl kivételével a többi négy rézsútosan, egymás alatt, lépcsőzetesen helyezkedik el egyenes vonalat alkotva.

Az O is, az L is nagyon gyakori – a mondatzáró pontról nem is szólva. Ez azt jelenti, hogy ezeket a betűket / jeleket egyenként kell egérkattintgatással a képernyőn megjeleníthető billentyűzet segítségével beilleszteni. Vesződséges, időigényes: haladás alig, vagy csak borzasztó nehezen.

Persze a móka kedvéért el is lehetne hagyni őket, de kinek lenne türelme szórakoztató rejtvény gyanánt kisilabizálni egy ilyen szöveget?

Csak egy mndat kedvéért, hgy áthassák a bientyk nékü hgyan festene a szöveg Evasni [= elolvasni] ehet, na de mnd vaamit?

Ahol a karantén idejét töltöm július 15-ig, kb. húsz km-re van egy nagyobb településtől, mint pl. Dambulla. Meg kell hát várni, míg vége a karanténnak, meg kell várni, míg eljutok a kolostorba, ahová reményeim szerint 15-én már mehetek is majd, s ott biztos lesz valaki, aki ért hozzá. Ha nem lenne, biztos lehet itt is kapni külső billentyűzetet: borsos lenne a beépítettet újra kicseréltetni …

▲

Hosszú, vagy másfél éven át ívelő, hol türelmes, hol türelmetlenebb várakozás előzte meg ezt az utat. – Tavaly (2020) már az év elején nem volt szabad kolostoroknak külföldről jövőket befogadniuk. Ez volt a helyzet Burmában, Thaiföldön és Tajvanon. Burma volt vágyaim netovábbja, mindenképpen oda akartam visszamenni egy új központba, ami kedvezőbb mikroklímájú helyen van, de nem lehetett.

Áthidaló megoldásként Olaszország kínálkozott. A terv – mondanunk se kell: ahogy azt Samuka képzelte! – az volt, hogy a tavalyi esős évszak kimenetelével mehetek tovább Ázsiába.

Hát persze! Burmába továbbra se lehetett menni – szerencsére, tehetjük hozzá, a katonai hatalomátvétel után öt hónappal –, Thaiföldre se, pontosabban túl bonyolult volt és túl költséges, így hát maradt Srí Lanka (ahová 2024 márciusáig érvényes tartozkodási engedélyem van), ám a római nagykövet(ség) nem reagált. Ebből kényszerű visszatérés lett november elején Magyarországra azzal, hogy márciusra csak jobbra fordul talán a helyzet, és akkor fel lehet végre kerekedni. Hát persze!

Hiába kaptam már április elején barátságos választ egy nagy központ apátjától Srí Lankáról: sehonnan se kaptam hivatalos helyről választ, míg végül jó helyre nem írtam, és akkor felgyorsultak az események.

Július elsején este nyolc után szállt fel a gép Isztambulba. Két óra repülés. Utoljára 2015-ben szálltam ott át; most még fáradságosabb és még több időt vesz igénybe, mivel alaposan kibővítették, s egyre nagyobbak a távolságok, amit bizony leginkább gyalogszerrel kell venni. Járvány ide vagy oda, utas minden – ha még nem is csúcsra járatott – mennyiségben. A szélrózsa minden irányából.

És most már tényleg mintha mindenüvé repülne a Türk Hava Yolları, a Török Légitársaság. Csak néztem az induló járatok kijelzőjét: Fokváros, Accra, Lagos … Seychelles … Caracas, Havanna … a már ismert közel-, közép- és távol-keleti (és persze európai, észak-, közép- és dél-amerikai célállomásokon kívül). Már Taipeibe is repülnek.

Hihetetlen utasforgalom, ami hely- és térigényes is. – A colombói gép (köztes leszállással a Maldív-szigeteken: 190 utas szállt ott ki) a D17-es állásból indult, ami a legutolsó volt. A nagy és elegáns központi térben irányjelző mutatta az utat, a nyíl alatt gyalogló figura ábrája a felirattal: 5’–13’. Mármint ennyi perc gyaloglás. És mozgójárda. Végtelennek tűnő távon. Éjnek évadján: egy felé járt már, ottani idő szerint. Úgy félúton szerencsére hátrahagyott kis kofferkuliba botlottam, így a kézipoggyászt nem kellett cipelni.

Még Pesten kaptam a fülest az egyik magyar alkalmazottól, hogy cseréltessem ki Isztambulban a helyet. Okos ötletnek bizonyult, mert bár azon a részen volt a leghidegebb, három ülés jutott nekem a legeslegutolsó sorban, vagyis tudtam jó néhány órát aludni. Helyi idő szerint

A gépen Malé után már csak hatvan utas maradt, a hátraévő út egészen rövid volt. Egyszerűen ment minden, főleg hogy a szerzetest általában Srí Lankán is soron kívül hívják. A csomag is hamar kijött, így összesen talán ha 35 percet vett igénybe az egész. Helyi idő szerint – Budapest + 3,5 óra – délután fél négyre járt már akkor. Minden rendben ment, különösebben senkit sem foglalkoztatott semmi.

A nevemet mutatva egy táblán már várt a sofőr védőöltözetben, s azonnal el is indulhattunk. Négy órát vett igénybe a bő 150 km-es út a nagy forgalom (és az itteni szerény kapacitású utak) miatt, bár igaz, egy helyen meg is álltunk rövid időre. Este nyolc előtt értünk ide, valahová Dambulla, Sigiriya, Habarana meg a Trincomalee-ba vivő főút környékére. Mindent egybevéve 24 óra utazás volt ez a lágymányosi lakásból a Sat Nam Village Eco-Hotel nevű barátságos szálláshelyre, melynek pillanatnyilag én vagyok az egyetlen vendége.

Ahogy az Srí Lankán leginkább dukál: sűrű, bujazöld, szép trópusi növényzet, rengeteg madár, pávák is, vadtyúk, ázsiai kakukk, kingfisher, szóval van itt minden! És boldogan szúrtam ki, amikor egy testes óriásmókus lendült át egyik lombkoronából a másikba. Ugyanígy örültem az első komótosan vonuló varánusz felbukkanásának is! És persze a mindenütt szaladgáló szürke, csíkos mókusok.

A szálláshely szerves része egy Csakra névre hallgató, barátságos fehér kutyus, valamint egy ugyancsak barátságos, örök simogatásigényes, Iszi (NEM a páli isi ’bölcs, látó’-ból, hanem az Isidoró-ból!) nevű fehér macsek, akikkel rögtön össze is barátkoztam.

Csend van, nyugalom. Jó levegő. A fogadtatás kedves volt, és Alba is mindent megtesz azért, hogy élete első szerzetes vendége mindent megkapjon, amire szüksége van. Hol ő főz egy nap, hol pedig Harshani, egy rokonszenves, helyi fiatalasszony. Vagyis spanyol(os) koszt is van, Srí Lanka-i is. Ez utóbbi sok ízes, gazdagon fűszerezett zöldségételt (curryt) takar, húst kevésbé, halat inkább. Trópusi gyümölcs, frissen, mézédesen.

Az első nap reggelén kivonult a helyi kórház mintát venni az első teszthez, aminek másnap reggel már el is küldték emailben az eredményét – negatív lett. A 11. és 14. nap között készítendő második teszt eredményétől függően adja majd csak meg a hatósági orvos az engedélyt a karantén elhagyására. Ez remélhetőleg e hó 15-én be is következik, és akkor – bízom benne! – át lehet költözni abba a kolostorba Kandy-től nem messze, Peradeniya szomszédságában, melynek nagytiszteletű apátja oly szeretetteljesen válaszolt a megkeresésemre még április elején.

Az élet itt szerencsére nem zajlik. Ez a jó, így a jó. És bár kiváló minőségű internetkapcsolat van, nem nyitogatom a világot. A Buddha szerint a világ amúgy is az, ami itt bent, a testben képződik le, itt bent van a világ – miközben szentül hisszük, hogy valahol ott kint van.

Lásd:
https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/09/azokrol-vilagokrol-roviden-buddha.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/09/ayam-vuccati-ariyassa-vinaye-loko-ezt.html

A két fix pont itt is adott: a reggeli ideje, az ebéd ideje. Minden egyéb nyitott, szabadon lehet az idővel gazdálkodni. Gyakorlásra is jut, bár távolról sem annyira, amennyi jó lenne, amibe belejátszanak a légköri viszonyok is: vagy lenyom valami, vagy nem – de ezt már jól ismerik velem kapcsolatban. Megpróbálok azon lenni, hogy az a bizonyos második, tudati tövis legalább ne tetézze a testi kellemetlenségek hatását, különösen a fejben. Mint már tudják, azon melegében döfi a maga tövisét a tudat a talpba, ahogy beleléptünk egy tövisbe.

Visszatérve a billentyűzet kérdéskörére: semmit sem tudok ígérni. Mármint hogy miként is működjön majd ilyen feltételekkel a személyre szabott, egyéni-egyedi kapcsolattartás.

Jó egészséget kívánok mindnyájuknak|-jatoknak! Épp most hallom Albától, hogy Spanyolországban 49 fok van. Hát nem csodálatos?

NB. A szálláshelyről felteszek képeket a Facebookba. Meg lehet nézni a Sat Nam honlapját is:
Sat Nam Village Eco Hotel Sri Lanka
(2) Sat Nam Village Eco-Hotel | Facebook

Szívélyes üdvözlet Srí Lankáról!
Szeretettel gondolok mindnyájukra|-jatokra.