Páli: a szöveg(ek) nyelve – 2.

Ez hát a folyta­tás, a 2. rész.

(11) Szanszkri­tosítás
Norman (1997) a teljes hato­dik feje­zetet ennek a kérdés­nek szen­teli a könyvé­ben (80–95. old.). A szót két érte­lem­ben hasz­nálja.

Az egyik az, ami­kor tá­gabb érte­lem­ben be­szél a budd­hiz­mus szanszk­ritosí­tásá­ról (vagy: szanszk­riti­zálá­sáról). Azt az egyedi és külön­leges jelen­séget tag­lalja – úgy­mond –, ami­kor a budd­hiz­mus egy­szer csak el­kezdte átven­ni és a magá­évá tenni a szanszk­ritot mint a Tan ter­jesz­tését szol­gáló nyelvi esz­közt – éppen az a budd­hiz­mus, mely láza­dás­ként indult az ellen a társa­dalmi rend és val­lási rend­szer ellen, mely iro­dalmi és val­lási célok­ra a szanszk­rit hasz­nála­tában fejező­dött ki.

Másrészt a szanszk­rit – eltérő mérté­kű és ará­nyú – hasz­nála­tára utal ez a szak­szó MIA nyelv­járá­sok he­lyet­tesí­tésé­re budd­hista szöve­gek­ben, melye­ken a Buddha taní­tásait évszá­zado­kon át tovább­adták. Ebben az ér­tel­mében alkal­maz­ható olyan prák­rit szöve­gek­re, me­lyek csak kis szám­ban tar­tal­maz­nak szanszk­rit vagy szanszk­rit­szerű szó­ala­kokat, egé­szen az olyan szöve­ge­kig, me­lyeket inkább lehet szanszk­rito­sított prák­rit­nak vagy prák­rito­sított szanszk­rit­nak – „some­times called BHS” (’oly­kor budd­hista hib­rid szanszk­rit­nak hívják’) – tekin­teni.

Olyan budd­hista szöve­gekre vonat­kozik tehát, me­lyek (1) vala­mely MIA nyelv­járás­ban íród­tak, s me­lyek­be ún. szanszk­ritiz­muso­kat illesz­tet­tek; ill. me­lyek (2) ere­deti­leg egy MIA nyelv­járás­ban íród­tak, s me­lye­ket budd­hista hib­rid szanszk­ritra vagy ún. budd­hista szanszk­ritra (= Pāṇini nyelv­tanán ala­puló, tisz­tán klasszi­kus szanszk­ritra) fordí­tot­tak; végül me­lye­ket (3) ele­ve BHS-ben vagy budd­hista szanszk­rit­ban hoztak létre.

Norman azt is meg­említi, hogy ezek az ismér­vek nem korlá­tozód­tak csu­pán budd­hista szöve­gekre. Így pl. Asóka király fel­iratai több­féle prák­rit nyelv­járás­ban íród­tak. Idő­számí­tá­sunk korai száza­dait prák­rit és szanszk­rit keve­redé­se jelle­mezte. (NB. Mind­végig Észak-Indiá­ról van szó!) Az i. sz. ötö­dik szá­zad­dal kezdő­dően a klasszi­kus szanszk­rit vette át – vagy talán inkább vissza – a tere­pet. Ez a ten­den­cia már Asóka halá­lát köve­tően is kimutat­ható.

Az összes korai, azaz az idő­számí­tásunk előtti korra tehető budd­hista szöveg nyelve vala­mi­lyen prák­rit volt, ami­kor azon­ban az i. e. első szá­zad­ban Srí Lankán elkezd­ték írásba fog­lalni a kánon szöve­geit, volt egy ten­den­cia arra, hogy szanszk­rit írás­mód­ban rögzít­sék a szava­kat (Norman, in: Geiger, 2005, PDF 16. old.).

Mint Norman írja (1997:63), nem áll­nak ren­delke­zésre köz­vet­len bizo­nyíté­kok arra vonat­ko­zó­an, hogy mikor és hol kerül­tek ezek a szanszk­ritiz­musok a théra­váda kánon szöve­geibe, de való­színű­sít­hető, hogy még az előtt, mie­lőtt Lan­kára hozták őket, na­gyobb részük azon­ban már Lan­kán. A szanszk­ritosí­tás vi­szony­lag későn kez­dődhe­tett, de nem koráb­ban az i. e. má­so­dik szá­zad­nál. – Abban az idő­ben változ­tatá­sokat is eszkö­zöltek a szöve­gek nyelvé­ben / nyelve­zetében.

Norman szerint (1997:80) úgy tűnik, hogy a kánon írás­ba fogla­lása véget ve­tett a szanszk­ri­tosí­tás­nak (i. sz. első szá­zad), mely így nem telje­sedhe­tett ki. (Lásd Norman 1997:76–78-at is.)

Az egyik leg­szembe­ötlőbb a régi páli ‑ttā gerun­dium helyet­tesí­tése a meg­felelő szkt. ‑tvā alak­kal, mint pl. kattā > katvā (a karoti ’tesz, csinál, cselek­szik stb.’ igé­ből). Ennek magya­rázata, részle­tek és további adalé­kok Norman könyvé­ben olvas­hatók (1997:84f).

Ugyancsak szanszk­rit ere­detű pl. a /tr/ és a /dr/ kombi­náci­ója, mint a páli yat­tha (7532 elő­fordu­lás a CST anya­gában) vs. yatra (314) ’ahol (csak); ahová’ jelen­tés­ben, vala­mint a tat­tha (54658 elő­fordu­lás) vs. tatra (2754) ’ott; oda’. Ezzel szem­ben az atra ’itt; ide’ magá­ban áll.

Inda ’Indra’ (védi­kus isten), inda ’úr, vmi­nek / vkik­nek az ura’ (stb.), de: ind­riya ’képes­ség; vezérlő elv’ (stb.).

Továb­biakat lásd: Geiger (1943/1996:96), ill. Norman (1997: 80–95).

 

(12) A szanszkrit haszná­lata théra­váda kontex­tusban | chandaso
A Buddha elhatáro­lódott a szanszk­rit hasz­nála­tától, annyira, hogy végül a szer­zete­sei­nek kife­je­zet­ten elren­delte, hogy az ő taní­tásait (tkp. a sza­vait, Buddha­vaca­na) csak azon a nyel­ven (= ab­ban a nyelv­járás­ban) tanul­hat­ják, me­lyet ő maga hasz­nált.

Az alábbi­akat egy koráb­bi be­jegy­zés­ből máso­lom át ide.

▲

A szanszkrit hasz­ná­latának kér­désé­vel szeret­nék nyitni. – Nem ok nél­kül ragasz­ko­dott a Buddha ah­hoz, hogy a ta­nítá­sait azon a nyel­ven ta­nul­ják meg és hir­des­sék, ad­ják to­vább, ame­lyen el­hang­zott – sa­kāya ni­rut­ti­yā, ’a sa­ját nyel­vén / nyelv­járá­sában’, amit ő be­szélt.

Volt a Rend­ben két fivér. Yameḷu és Tekula volt a ne­vük. Bráh­min család­ból szár­maz­tak. Egy nap azzal ke­res­ték meg a Buddhát, hogy min­den­féle szár­ma­zású és hát­terű szer­ze­tes tá­vo­zik az ott­hon­talan­ság­ba, akik el­tor­zít­ják – meg­ront­ják – a Buddha sza­vait az­ál­tal, hogy a ma­guk nyelv­járá­sát (ill. anya­nyel­vét) hasz­nál­ják.

Kb. „Hadd mond­juk fel, Tiszte­len­dő urunk, a Buddha sza­vait vers­be szedve, a Védák nyel­vén!” – A Buddha, a Magasz­tos jól le­terem­tette őket: „Hogy mond­hat­tok ilyet, osto­ba fajan­kók?! ’Hadd mond­juk fel, Tiszte­len­dő urunk, a Buddha sza­vait vers­be szedve, a Védák nyel­vén!’ Ez nem fog, ti osto­ba fajan­kók, olya­nok örö­mé­re, hi­tük és bizo­dal­muk erő­sí­tésé­re szol­gál­ni, akik­ben nincs ör­ven­de­zés, hit és bizo­dalom.”

Így kor­hol­ta őket a Buddha, ész­szerű ma­gya­rá­za­tot is fű­zött hozzá, majd ezt mondta a szer­ze­te­sei­nek:

Kb. „Ne mond­ja fel sen­ki, szer­ze­te­sek, a Buddha sza­vait vers­be szed­ve, a Védák nyel­vén! Aki még­is meg­teszi, az a ki­há­gás vét­sé­gét kö­veti el. El­ren­de­lem hát, szer­ze­te­sek, hogy a Buddha sza­va­it az ő nyelv­járá­sá­ban tanul­já­tok meg.”

Bemá­solom ide az érin­tett páli szö­veg­részt:

285. […] ‘‘etarahi, bhante, bhik­khū nānā­nāmā nānā­gottā nānā­jaccā nānā­kulā pab­ba­jitā. Te sakāya nirut­tiyā buddha­vaca­naṁ dū­senti. Handa ma­yaṁ, bhante, buddha­vaca­naṁ chan­daso āro­pemā’’ti. Viga­rahi buddho bha­gavā…pe… ‘‘kathañ­hi nāma tumhe, mogha­purisā, evaṁ vak­khatha – ‘handa ma­yaṁ, bhante, buddha­vaca­naṁ chan­daso āro­pe­mā’ti. Netaṁ, mogha­purisā, appa­sannā­naṁ vā pasā­dāya…pe… viga­rahit­vā…pe… dham­miṁ ka­thaṁ katvā bhik­khū āman­tesi – ‘‘na, bhik­khave, buddha­vaca­naṁ chan­daso āro­petab­baṁ. Yo āro­peyya, āpat­ti duk­kaṭas­sa. Anujā­nāmi, bhik­khave, sakāya nirut­tiyā buddha­vaca­naṁ pariyā­puṇitu’’nti.
(CST: Vinaya­piṭaka / Cūḷa­vag­ga­pāḷi / 5. Khud­daka­vatthuk­khan­dhakaṁ 285. = Vin II 139,8 és 139,14)

A kom­men­tár­ból ki­derül, hogy a ’vers­be szedve, a Védák nyel­vén’ (chan­daso) annyit tesz, mint a ’tisz­te­let övez­te nyelv’ (sak­kata­bhā­sā), ami I. B. Hor­ner* sze­rint „szanszk­rit lehet”. Az ’ő (sa­ját) nyelv­járá­sában’ (sakā­ya nirut­tiyā) ki­té­tel azt je­lenti, hogy ’a maga nyelv­járá­sa’ (sakā nirut­ti), vagyis a töké­lete­sen meg­vilá­go­so­dott Buddha (Sammā­sam­buddha) által be­szélt maga­dhai (nyelv). Álljon itt a kom­men­tár páli ere­detije:

285. […] Chan­daso ārope­māti vedaṁ viya sak­kata­bhā­sāya vāca­nā­mag­gaṁ āro­pema. Sakāya nirut­tiyāti ettha sakā nirut­ti nāma sam­mā­sam­buddhe­na vut­tap­pakā­ro māga­dhi­ko vohāro. – (CST: Vinaya­piṭaka / Cūḷa­vag­ga-Aṭṭha­kathā 285.)

*[…] Vin-a 1214 explains, ’’we give (āro­pema) a way of speech accord­ing to the hon­oured dialect (or verna­cular, sakkaṭa bhāsā) like a Veda’’. Sakkata, variant reading sak­kaṭa, may be Sanskrit. – Horner, I.B., tr.: The Book of the Disci­pline. Vinaya­pita­kaṁ. Supple­mentary trans­lation by Bhikkhu Brahmali. Origi­nally pub­lished by Pali Text Society. This edi­tion pre­pared by Bhikkhu Sujato for Sutta­Central. Sutta­Central, 2014. – Vin 2.139, 2171. old.

Sajnos nem olyan egy­szerű a dolog, mint ami­lyen­nek a szö­veg(ek) alap­ján lát­szik, mert a páli ere­de­ti­ben álló e. sz. 1. sze­mé­lyű anujā­nāmi igé­nek – szó­tári alak­ja anu­jānāti – két, egy­más­nak ellent­mon­dó jelen­tése van: (1) ’enge­délyt ad vmire, meg­enged vmit, hozzá­já­ru­lását adja vmi­hez’, ill. (2) ’taná­csol, elő­ír, el­ren­del vmit’. – Ennek meg­fele­lően két­féle­kép­pen ér­tel­mez­ték ezt a na­gyon fon­tos szö­ve­get: az egyik ér­tel­me­zés úgy szól, hogy a Buddha kife­je­zetten hozzá­já­ru­lá­sát adta, míg a másik ér­tel­me­zés sze­rint éppen hogy til­tás­ról van szó. – A leg­külö­nö­sebb az, hogy a Buddha két­szer is élt itt a nem ép­pen hí­zel­gő mogha­purisā meg­szó­lí­tás­sal, amit a szö­veg­kör­nye­zet okán je­len eset­ben a ’(ti) os­toba fa­jan­kók’ meg­fe­lel­tetés­sel ad­tam vissza az ál­ta­lam prefe­rált ’osto­ba (stb.), meg­ve­ze­tett em­ber’ he­lyett, így hát ha a Buddha való­ban bele­egye­zé­sét adta volna – egyet­ér­tett vol­na a fel­ve­tés­sel –, akkor egész biz­tosan nem élt volna vele. Ezt az a ki­je­len­tése is alá­tá­masztja, mi­sze­rint: „Ne mond­ja fel senki, szer­ze­te­sek, a Buddha sza­vait vers­be szed­ve, a Védák nyel­vén! Aki még­is meg­teszi, az a ki­há­gás vét­sé­gét kö­veti el.” – Ha meg­en­gedte vol­na, akkor miért adta szer­ze­te­sei tudo­má­sá­ra, hogy ez vét­ség (āpatti)? – NB. A szer­ze­te­si rend­sza­bály­zat duk­kaṭa szak­ki­feje­zé­sét (’az, amit nem jól csele­ked­tek’) itt jobb híján a ma­gyar ’kihá­gás’-sal adtam vissza.

Érdemes elol­vasni, mit írt erről a felké­szült né­met tu­dós, Wilhelm Geiger, még 1916-ban. Úgy ér­zem, a tisz­tel­gés gesz­tusa, ha elő­ször a né­met ere­detit máso­lom be ide:

Hier [scil. Cullavagga V. 33.1 = Vin. II.139 – betol­dás tő­lem] wird erzählt, wie zwei Bhik­khus sich beim Meis­ter beschwe­ren, daß die Ordens­mit­glieder so verschie­dener Ab­kunft seien und durch ihren Dia­lekt (sakā­ya nirut­tiyā) das Buddha­wort ent­stellten. Sie ma­chen den Vor­schlag, es in Sanskrit oder Sanskrit­verse (chan­daso) zu über­tragen. Der Buddha lehnt das indes­sen ab und fügt hinzu anu­jānā­mi bhik­khave sakāya nirut­tiyā buddha­vaca­naṁ pariyā­puṇi­tuṁ. Rhys Davids und Olden­berg ¹) über­setzen das mit „I allow you²), o breth­ren, to learn the word of the Buddhas each in his own dia­lect”. Diese Auf­fas­sung steht aber im Wider­spruch zu Buddha­ghosa, nach dem zu über­setzen ist: „Ich ver­ordne, das Buddha­wort in seiner eige­nen Sprache (d. i. in der vom Buddha ge­spro­che­nen Sprache, der Māga­dhī) zu ler­nen” ³). Nach wie­der­holter Prü­fung der Stelle bin ich zu der fes­ten Über­zeu­gung ge­kom­men, daß wir bei Buddha­ghosa’s Erklä­rung blei­ben müs­sen. Die Frage der Pre­digt in der jewei­ligen Mund­art kommt weder für die bei­den Mönche noch für den Buddha über­haupt in Betracht. Es han­delt sich nur darum, ob eine Über­tra­gung in das Sanskrit statt­fin­den soll. Dies aber lehnt der Meis­ter ent­schie­den ab, zu­erst nega­tiv und dann posi­tiv durch die be­stimm­te mit anu­jānā­mi ein­gelei­tete Anord­nung. Diese be­sagt aber, was doch auch dem indi­schen Geist am meis­ten ent­spricht, daß es für das Buddha­wort keine an­dere Form gebe, als die, in der der Meis­ter selbst es ver­kün­dete. Also schon bei Leb­zei­ten des Buddha war man be­dacht, seine Lehre in­halt­lich wie in der äuße­ren Form mög­lichst authen­tisch zu über­lie­fern. Wie viel mehr erst nach sei­nem Tode!

¹) Vinaya Texts 111 = Sacred Books of the East XX, S. 151. — ²) Im Text steht vo nicht! Aber ich glaube, daß es bei der Auf­fas­sung der eng­lischen Über­setzer nicht feh­len dürfte, um dem sakā­ya nirut­tiyā eine Bezie­hung zu geben. So, wie der Text lau­tet, kann sich saka nur auf buddha­vaca­naṁ be­ziehen. Zur Bedeu­tung „ver­ord­net, be­stimmt” für anu­jā­nāti vgl. Vin. I. 45²⁵, 83³¹, 85¹⁹,²⁴, 94¹³, usw. — ³) Vgl. oben IV, Anm. I.

Geiger, Wilhelm: Pāli Litera­tur und Sprache. Straßburg: Karl J. Trübner, 1916, 5. old.
(Színes kieme­lés tőlem.)

NB. A szö­veg­ben hasz­nált ‹ṃ› grafé­mát (betű­je­let) a né­met ver­zió­ban is, az an­gol­ban is ‹ṁ›-re vál­toz­tat­tam, akár­csak az álta­lam fel­hasz­nált páli forrá­sokban.

Az angol fordí­tást is ide­má­so­lom: egy­részt töb­ben olvas­nak és ér­te­nek an­go­lul, mint ré­geb­ben, más­részt pe­dig olyan for­dí­tók szá­má­ra is tanul­ságos, akik mind­két nyel­vet bír­ják. Tanul­sá­gos, mert ez az elő­ször 1943-ban meg­jelen­t an­gol for­dí­tás profi. Bata­krishna Ghosh (1905–1950), a ne­ves in­diai nyel­vész ké­szí­tette:

Here [scil. Culla­vagga V. 33.1 = Vin. II.139 – betol­dás tő­lem] it is related, how two Bhikkhus com­plained to the master that the mem­bers of the order were of various origins, and that they dis­torted the words of Buddha by their own dia­lect (sakā­ya nirut­tiyā). They there­fore pro­posed that the words of Buddha should be trans­lated into Sanskrit verses (chan­daso). Buddha how­ever refused to grant the request and added: anu­jānā­mi bhik­khave sa­kāya nirut­tiyā buddha­vaca­naṁ pari­yā­puṇi­tuṁ. Rhys Davids and Olden­berg¹ trans­late this passage by ‘‘I allow you,² oh breth­ren, to learn the words of the Buddhas each in his own dia­lect.’’ This inter­preta­tion how­ever is not in har­mony with that of Buddha­ghosa, according to whom it has to be trans­lated by ’’I ordain the words of Buddha to be learnt in his own lan­guage (i.e., in Māga­dhī, the lan­guage used by Buddha him­self).’’³ After re­peated exa­mina­tions of this passage I have come to the con­clusion that we have to stick to the ex­plana­tion given by Buddha­ghosa. Neither the two monks nor Buddha him­self could have thought of preach­ing in different dia­lects in different cases. Here the question is merely whether the words of Buddha might be trans­lated into Sanskrit or not. This is how­ever clearly for­bid­den by the Master, at first nega­tively and then posi­tively by the injunc­tion begin­ning with anu­jā­nāmi. The real meaning of this injunc­tion is, as is also best in con­sonance with Indian spi­rit, that there can be no other form of the words of Buddha than in which the Master him­self had preached. Thus even in the life-time of Buddha people were con­cerned about the way in which his teach­ing might be handed down as accu­rately as possible, both in form and con­tent. How much more must have been the anxiety of the disciples after his death!

¹ Vinaya Texts III = Sacred Books of the East, XX, p. 151.
² In the text there is no vo! But I think this word was indis­pen­sable for the inter­preta­tion given by the English trans­lators in order to get some­thing with which to con­nect sakā­ya ni­rut­tiyā. Accor­ding to the actu­al text saka may be con­nec­ted only with bud­dha­vaca­naṁ. For the meaning ’’ordains, decides’’ for anujā­nāti, cf. Vin., I. 45²⁵, 83³¹, 85¹⁹,²⁴, 94¹³, etc.
³ Cf. above, p. 3, f.-n. 1. [= Cf. Buddha­ghosa: ettha sakā nirut­ti nāma sam­mā­saṁ­buddhe­na vut­tap­pakāro Māga­dhiko vo­hāro, comm. to Culla-Vagga V. 33. I. See Saman­ta­pāsā­dikā, ed. Saya u [sic!] Pye, IV. 416¹⁰.

Geiger, Wilhelm: Pāli Liter­ature and Lan­guage. Author­ised English Trans­lation by Bata­krish­na Ghosh. New Delhi: Mun­shiram Mano­harlal, 1996, 6–7. old. [Origi­nally pub­lished in 1943 by Cal­cutta Univer­sity, Calcutta.] – (Színes kieme­lés tőlem.)

https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/05/ahogy-csillag-megy-az-egen-33.html

▲

Schumann már hivat­ko­zott művé­ben ugyan­csak érinti ezt a kérdést. A német ere­deti 1990-es kiadá­sában, a könyv 296. lap­ján ez áll: „’Ich ordne an, das Buddha­wort in seiner (d. h. Gota­mas) eige­nen Sprache zu lernen’ (Cv 5,33,1).”  Vagyis: ’Elren­delem hát, hogy a Buddha sza­vait az ő (saját, azaz Gótama) nyel­vén kell (meg)­tanulni.’ És hozzá­fűzi, hogy nem azért, mert az ő nyelve volt, hanem mert álta­láno­san hasz­nált nyelv volt. A köz nyelve, amit min­denki értett.

Bár­mennyire furcsa, elsőd­lege­sen nem az az érde­kes – és a döntő –, hogy a chan­daso ki­tétel mit is takar­hat ponto­san (= mi az, amit a Buddha vég­képp nem akart, és ezért tiltott), ha­nem amit elő­írt, azaz el­ren­delt: azt, hogy a taní­tásait azon a nyel­ven (abban a nyelv­járás­ban) kell meg­tanulni, ame­lyen (amely­ben) az ő részé­ről elhang­zott. Az ő saját nyel­vén, vagy az ő saját nyelv­járá­sában. És magá­tól érte­tődik ennek min­den impli­kációja, neve­zete­sen az, hogy reci­tálni (elő­adni, fel­mon­dani) és tovább­adni (tovább­hagyo­má­nyozni) is azon a nyel­ven (abban a nyelv­járás­ban) kell, ame­lyen (amely­ben) az ő részé­ről elhang­zott, az ő saját nyel­vén, vagy az ő saját nyelv­járá­sában (sakā­ya nirut­tiyā).

Úgy gondo­lom, nem árt, ha itt össze­foglal­juk, mi tá­maszt­ja alá a páli szöveg­ben ezt az értel­mezést:

‘‘kathañ­hi nāma tumhe, mogha­purisā, evaṁ vak­khatha – ‘handa ma­yaṁ, bhante, buddha­vaca­naṁ chan­daso āro­pemā’ti. Netaṁ, mogha­purisā, appa­sannā­naṁ vā pasā­dāya…pe… viga­rahit­vā…pe… dham­miṁ ka­thaṁ katvā bhik­khū āman­tesi – ‘‘na, bhik­khave, buddha­vaca­naṁ chan­daso āro­petab­baṁ. Yo āro­peyya, āpat­ti duk­kaṭas­sa. Anujā­nāmi, bhik­khave, sakāya nirut­tiyā buddha­vaca­naṁ pariyā­puṇitu’’nti.

(a) Ha a Buddha egyet­ért a két szerze­tes felve­tésé­vel, akkor nem nevezi őket két­szer is – nem szólítja őket – úgy, hogy ’(ti) os­toba fa­jan­kók’, azaz mogha­purisā,

(b) to­váb­bá ha egyet­ért a Buddha, nem tiltja meg nekik, hogy „chan­daso” mond­ják fel a taní­tásait, bár­mit takar­jon is ez a „chan­daso”, ám még­sem ért­hetett velük egyet, hi­szen exp­ressis verbis közli, hogy ’nem mon­dan­dók fel a Buddha sza­vai „chan­daso”’, azaz na, bhik­khave, buddha­vaca­naṁ chan­daso āro­petab­baṁ – tessék, ott a tiltás (na), és ott ez az ‑andó (páli -tab­baṁ) meg­oldás.

(c) Ha a Buddha egyet­ért a felve­tés­sel – meg­engedi, amit kér­nek tőle –, akkor nem je­lenti ki, mint szöve­günk­ben, hogy ’aki mégis meg­teszi [tkp. fel­mond­ja], az a ki­há­gás vét­sé­gét kö­veti el’, azaz yo āro­peyya, āpat­ti duk­kaṭas­sa. Ha meg­enged­nek vala­mit, akkor miért számí­tana vét­ség­nek, ha mégis meg­teszik?! – Ilyesmi az ab­szurd dráma kellék­tárá­ban talál­ható, no és dikta­túrák lélek­emelő min­den­napjaiban.

(d) Végül a Buddha elren­deli, hogy a tanítá­sait az ő saját nyel­vén – vagy az ő saját nyelv­járá­sában (sakāya nirut­tiyā) – kell megta­nulni, ami magá­tól érten­dően nem ez a „chan­daso” (bár­mit jelent­sen is): Anujā­nāmi, bhik­khave, sakāya nirut­tiyā buddha­vaca­naṁ pariyā­puṇitu’’nti.

(e) Norman felveti azt a kér­dést is (1997:50f), mi­sze­rint a két bráh­min fivér volt annyi­ra művelt és intel­ligens, hogy átlás­sa: mivel a Buddha (vala­mi­lyen) prák­rit­ban taní­tott, amit a köz­nép be­szélt (és értett), dőre­ség lett volna részük­ről a szanszk­ritot eről­tetni, amit ezzel szem­ben nem értet­tek.

Mindenki­nek lehe­tett már szeren­cséje – külö­nösen jogi vona­lon, peres ügyek­ben vagy leve­lezés során vala­mi­lyen ható­ság­gal, só­hiva­tallal, de akár lázas érve­léskor is, ami­kor na­gyon meg akart vala­kit győzni vala­miről – ahhoz az elké­pesztő mód­szer­hez, mellyel a másik fél egész egy­szerűen nem vesz tu­do­mást azok­ról a nyilván­való té­nyek­ről és/vagy bizo­nyíté­kok­ról, me­lyek elis­merése / elfo­gadá­sa az ügy­fél, a másik stb. igazá­nak beis­meré­sével ér fel. „Chan­daso”-­ra for­dítva ez annyit tesz, mint hogy kira­gad­ják a (d) pont alatt szere­pel­tetett egyet­len mon­datot, és ki­hasz­nál­ják azt a tényt, hogy az igé­nek két, ráa­dásul egy­mást rész­ben ütő jelen­tése van (’meg­enge­dem’, ill. ’elren­delem, elő­írom’), fele­lőtlen módon maxi­má­lisan figyel­men hagyva a teljes szö­veg­környe­zetet, mely­nek alap­ján vitat­hatat­lan, hogy mi volt a Buddha szándéka.

Akár tudatos, akár nem, fel­sejlik a sanda szán­dék is: kira­gadom a szö­veg­környe­zetből ezt az egyet­len, anu­jānāmi-val kez­dődő monda­tot, és máris fenn­áll a lehe­tőség arra, hogy a ma­gam szája íze sze­rint értel­mez­zem: ha úgy aka­rom, hozzá­járu­lás – bele­egye­zés – lesz belőle, ha nem, akkor meg auto­riter rendel­kezés, elő­írás, ami­nek meg­szegése szank­ciókat von­hat maga után, miként ez az ominó­zus szö­veg­ből egy­értel­műen ki is derül.

Szeretnék azonban még Norman­hoz vissza­térni egy kicsit. – Könyvé­nek 51. olda­lán (1997:51) végig­veszi a chan­daso kitétel ed­digi (angol) meg­felel­teté­seit, majd hozzá­fűzi, hogy ha való­ban az a jelen­tése, hogy ’szanszk­ritra’, ez isme­retlen­nek tűnhe­tett későb­bi fordí­tók szá­mára, akik tény­lege­sen erre a nyelv­re ültet­ték át a Buddha sza­vait (Buddha­vacana).

Norman fel­tesz jóval később (1997:92) egy olyan, akár költő­inek is tekint­hető kér­dést, amire egy részle­ges ma­gya­rázat a szerze­tes­renden belül­ről jöhet.

Ezt írja:

If that is correct, we must note that the Buddha forbade trans­lation in this way. Cen­turies later, how­ever, that instruc­tion (if it was indeed his instruc­tion) was ignored, and Bud­dhists [sic!] works were indeed trans­lated into Sanskrit. Whether those who made the trans­lation were aware that they were ignoring the Buddha’s command, is an inter­esting question.

Kb. ’Ha ez helyt­álló, akkor meg kell jegyez­nünk, hogy a fordí­tás­nak ezt a mód­ját a Buddha meg­til­totta. Évszáza­dok­kal később azon­ban ezt az utasí­tását (már ha való­ban az ő uta­sítása volt) figyel­men kívül hagy­ták, és való­ban le is fordí­tot­tak budd­hista mű­ve­ket szanszk­ritra. De hogy azok, akik a fordí­tást létre­hoz­ták, tuda­tában voltak-e annak, hogy figyel­men kívül hagy­ják a Buddha ren­delke­zését…? Ez érde­kes kérdés.’

Finoman, udvaria­san fogalmaz, mi taga­dás! – Ő sem említi ugyan­akkor a chan­daso szö­veg­kör­nye­zeté­ben álló kijelen­tést: yo āro­peyya, āpat­ti duk­kaṭas­sa, azaz ’aki még­is meg­teszi, az a ki­há­gás vét­sé­gét kö­veti el’.

Nem csak az érde­kes kér­dés, amit Norman felvet, de az āpatti (’vét­ség’) figyel­men kívül ha­gyása is. Ez duk­kaṭa, azaz „közön­séges”, min­den­napos kihá­gás. Szemben a saṅgha­bhe­da, ’egy­ház­szaka­dás, skizma’ elő­idé­zésé­nek súlyos fegyel­mi vétsé­gével (garu­kāpatti), ami a tizen­há­rom ún. saṅghā­disesa vét­ség egyike, és elkö­veté­se a min­den­kori adott szerze­tes­kö­zös­ség (saṅ­gha) egé­szét érintő kez­deti (ādi), majd az ezt követő (sesa) eljá­rást vonja maga után. (Lásd: The Bud­dhist Monas­tic Code I, 112., ill. a 165. oldal­tól a 10. sz. saṅghā­disesa vét­séget: Microsoft Word - BMC1.2013.doc )

Ehhez tudni kell azt is, hogy egy­részt már a Buddha életé­ben fel-fel­bukkan­tak reni­ten­sek a Rend­ben, akik az egy­ség meg­bontá­sára töre­kedtek, más­részt pe­dig köz­vetle­nül a halála után tényle­gesen is fenn­állt a szaka­dás veszé­lye (ill. be is követ­kezett aztán), ám hiába a vét­ség minő­sítése, besoro­lása (garuka, ’sú­lyos’), ez az érin­tet­teket teljes­ség­gel hide­gen hagyta. Annyira, hogy – mint koráb­ban volt róla szó – tizen­nyolc isko­lára sza­kadt a budd­hiz­mus Észak-Indiá­ban.

És bizony újabb kérdést, kérdé­seket lehet fel­tenni: ha ennyi­re hide­gen hagyott és hagy egye­seket mind a mai napig egy sú­lyos vét­ség elkö­veté­sének tilal­ma a Rend­ben, akkor miért gon­dol­hatná bárki is, hogy egy egé­szen jelen­ték­telen duk­kaṭa izgat­ta vagy izgatja őket? Miért zavar­ta volna őket, ha a skizma elő­idézé­sének sú­lyos vét­sége nem za­varta?

A Rend fenn­mara­dása magá­tól érte­tődő­en nem a rend­sza­bály­zat java­részt még a Buddha által lefek­te­tett rendel­kezé­seire fittyet hányók áldá­sos tevé­keny­ségé­nek köszön­hető, hanem egy elköte­lezett kisebb­ség­nek a Ren­den belül, és ez állt már a Buddha korá­ban is, és áll mind a mai napig.

Amed­dig a Vinaya, a túl­nyomó­részt még a Buddha által lefek­te­tett szerze­tesi rend­sza­bály­zat fenn­áll (vina­ye ṭhite), addig a taní­tások is fenn­álla­nak (sāsa­naṁ ṭhi­taṁ hoti), más szó­val a Vinaya élteti a budd­hiz­must (vina­yo nāma sāsa­nassa āyu), a Buddha tan­rend­szerét, ugyan­akkor a Vinaya fenn­mara­dását termé­szeté­ből adó­dóan csakis a szer­zetes­ség léte és meg­léte bizto­sít­hatja: ahol nincs Vina­ya, ott káosz van, ahol káosz van, ott nem léte­zik, mert nem létez­het a sāsa­na, a Buddha tan­rend­szere — vina­yo nāma sāsa­nassa āyu, vina­ye ṭhite sāsa­naṁ ṭhi­taṁ hoti.

(https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_16.html )

Nem lehet elég­szer tuda­tosí­tani az oko­za­ti­ság tör­vény­sze­rű össze­füg­gé­seit: fenn­állni a Vina­ya attól fog, hogy senki sem kez­di ki, senki se lát neki, hogy kizsi­gerelje, mert an­nak egye­nes követ­kez­ménye a Rend szét­züllé­se stb.

Nem egy tanbe­széde a Buddhá­nak foglal­kozik a jó és tiszta, igaz Tan fenn­mara­dásá­nak kér­désé­vel, és tá­maszt­ja alá a dönté­sét, neve­zete­sen hogy a sza­vait azon a nyel­ven – abban a nyelv­járás­ban – kell meg­tanul­ni, ame­lyen – ame­lyik­ben – elhang­zot­tak.

156. ‘‘Pañcime, bhik­khave, dham­mā sad­dham­massa sam­mosā­ya antara­dhā­nāya saṁ­vat­tanti. Kata­me pañca? Idha, bhik­khave, bhik­khū dugga­hitaṁ suttan­taṁ pariyā­pu­ṇanti dun­nikkhit­tehi pada­byañ­janehi. Dun­nik­khit­tassa, bhik­khave, pada­byañ­janas­sa attho­pi dun­nayo hoti. Ayaṁ, bhik­khave, paṭha­mo dham­mo sad­dham­massa sam­mo­sāya antara­dhā­nāya saṁ­vattati.

Kb. ’Öt olyan dolog dolog van, szer­ze­tesek, ami a jó és tiszta, igaz Tan ha­nyat­lásá­hoz és eltű­nésé­hez vezet. Mi ez az öt? A szer­zete­sek olyan tan­beszé­de­ket tanul­nak meg, me­lye­ket hibá­san vettek át, rosszul rögzí­tett, hibás, hely­telen szó­haszná­lat­tal és hely­telen meg­fogal­mazás­ban. Amikor hibá­san átvett, rosszul rögzí­tett, hibás és hely­telen a szó­haszná­lat és hely­telen a meg­fogal­mazás, a jelen­tésü­ket is hely­tele­nül, téve­sen ér­tel­mezik. Ez hát az első do­log, ami a jó és tiszta, igaz Tan ha­nyat­lásá­hoz és eltű­nésé­hez vezet.’ […]

Tatiya­sad­dhamma­sam­mosa­sutta, ’A jó és tiszta, igaz Tan ha­nyat­lásá­ról szóló harma­dik tanbe­széd’ – AN 5:156 | The Nume­rical Dis­courses of the Buddha: A Transla­tion of the Aṅgut­tara Nikāya. Trans­lated from the Pāli by Bhikkhu Bodhi. Boston: Wisdom Publica­tions, 2012, a 768. oldal­tól.

A jó és tiszta, igaz Tan el­tű­nésé­nek egyik leg­főbb oka, vs. fenn­mara­dásá­nak zá­loga tehát a –

(1) rosszul rögzí­tett, hibás, hely­telen szó­haszná­lat és (2) hely­telen meg­fogal­mazás
à té­ves ér­tel­me­zés vs.
(1) jól rögzí­tett, he­lyes szó­hasz­ná­lat és (2) helyes meg­fogal­mazás
à he­lyes ér­tel­me­zés. (AN 2:20 alatt is.)

Ezt írtam egy tava­lyi blog­bejegy­zés­ben:

A hite­les­ség a lénye­ge a fent tár­gyalt nagy­szen­tes for­dí­tás­ban ta­lál­ható négy mahā­pa­desá-nak is: ’hite­les (zsi­nór)­mér­ték, mérce, eta­lon’. Az érin­tett tan­beszéd a Buddha éle­té­nek utol­só szakaszát, a vég­nap­jait, vala­mint halá­lát – pari­nir­váná­ját, azaz vég­le­ges távo­zá­sát – és a köz­vet­lenül a ha­lá­lát kö­vető törté­né­se­ket be­széli el. Magá­tól érte­tő­dik, hogy idős korá­ban még tisz­tázni akarta a Tan hite­les­sé­gé­nek a kér­dé­sét is a jö­vőre néz­vést: hogy le­gyen egy mérce, egy szab­vány, hogy le­gyen mi­hez viszo­nyí­tani, le­gyen egy biz­tos kiin­dulá­si pont, fo­gódzó, ha bár­mi ké­tely me­rülne fel. – (Mahā­pari­nib­bāna­sutta, DN 16) – Lásd: https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/05/ahogy-csillag-megy-az-egen-33.html

A fordí­tás miben­lété­vel, a for­dító­val és a fordí­tásá­val szem­ben tá­masz­tott köve­telmé­nyek­kel rész­letek­be menő­en foglal­koz­tam ugyan­ennek a há­rom rész­ből álló blog­bejegy­zés­nek az első részé­ben: https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/04/ahogy-csillag-megy-az-egen-13.html

A for­dító fele­lőssé­ge óriási.

 

(13) Szanszkrit és/vagy páli | Vadhajtá­sok I: Srí Lanka
Norman (1997:82) meg­látása sze­rint ha felté­telez­zük, hogy az i. e. II. sz.-ban újabb budd­hista szöve­gek buk­kan­tak fel, új tanté­telek­kel, me­lyeket új szek­ták hoztak létre szanszk­ritul, azt is felté­telez­hetjük, hogy akkor­tájt kezd­tek változ­tatá­sokat eszkö­zölni taní­tásaik nyel­vében azok a budd­hista irány­zatok (isko­lák), me­lyek addig egy MIA nyelv­járást hasz­náltak. Ezzel pró­bál­tak meg a más szek­ták­ban egyre job­ban tért nyerő szanszk­rit nyelv­hasz­nálat­tal ver­seny­re kelni, egy­ben ugyan­azt a közön­séget céloz­va meg.

A szanszk­rit és a páli vegyí­tése nem újke­letű dolog: már azok­ban az idők­ben fel­ütötte a fejét Észak-Indiá­ban, ami­kor a budd­hiz­mus még fel­lel­hető volt azo­kon a tája­kon. – A legna­gyobb gond a keve­redés­sel az, hogy a ké­sőb­bi szanszk­rit (vissza)­for­dí­tás idő­vel más jelen­tés­tarta­lom­mal bő­vült, ahogy a budd­hiz­mus későb­bi, szanszk­rit for­dítá­sokra épü­lő irány­zatai egyre in­kább eltá­volod­tak a páli ere­deti­től – és egy­ben egy­né­mely tan­tétel­től is –, oly­annyi­ra, hogy sok szak­kife­jezés (nem­ritkán egé­szen) más jelen­tést hor­doz a páli­ban, és me­gint mást a ké­sőb­bi szanszk­rit meg­felel­teté­sek­ben – nem is be­szélve a sok-sok félre­értés­ről és félre­for­dí­tás­ról.

Norman példá­kat is hoz erre (1997:22), mint a páli attā vs. anattā, ill. a szkt. ātman vs. brah­man: ez utóbbi kettő bráh­mini­kus – ’lélek’ vs. ’egye­temes én (ön­való), világ­lélek (stb.)’ –, míg a Buddha taní­tásai­ban kivé­tel nél­kül min­den (sabbe dhammā), ami csak léte­sül, nélkü­lözi az ént, az önva­lót, nincs ön­lénye­gisége, nincs benne „ön­magam”, vagyis anattā. A nir­vána – páli nib­bāna – is anattā (sabbe dham­mā’ti nibbā­nampi anto­katvā vuttā), magá­tól érte­tődően! – A bráh­mini­kus felfo­gás alap­ján az ātman állan­dó (szkt. nitya), to­vábbá bol­dog­ság (sukha), szöges ellen­tét­ben a Buddha vonat­kozó tanté­telé­vel, mely sze­rint min­den lét három ismér­ve (tilak­khaṇa) a mulandó­ság (anicca, ejtsd: aniccsa), a dol­gok nem kielé­gítő volta, ill. az ebből faka­dó szenve­dés (dukkha), vala­mint az ön­való, az önlé­nyegi­ség, az „én” hiá­nya / nem­léte (anattā).

Merő­ben más a páli amata és a szkt. amṛta, a páli bodhi­satta / szkt. bodhi­sattva (ez utób­bi szó­alak félre­értés ered­mé­nye), és más a páli sutta / szkt. sūtra jelen­tése / jelen­tés­tarto­má­nya, mivel­hogy ez is ké­sőb­bi hibás vissza­szanszk­rito­sítás ígé­re­tes ered­ménye. (A sort le­het­ne foly­tatni.)

Ezt koráb­ban írtam amata / amṛta vonat­kozá­sában:

És mivel meghalt, nem él többé. És így nem is halha­tatlan – de per­sze nem is halan­dó, ha egy­szer már nem él. És mivel a nir­vána az a „hely” – vagy olyan –, ahol nincs újabb meg újabb szüle­tés (= újra­szüle­tés), a dolog ter­mésze­téből fakad, hogy halál sin­csen. A nir­vána az a „hely” (képle­tesen), ahol nincs (többé / már) halál. Ezt, és nem mást jelent a páli amata kifeje­zés, ami­nek szanszk­rit meg­fele­lője amṛta, de ez utób­bival óva­tosan kell bánni, hiszen a szanszk­rit a hin­duiz­mus­nak is (szent) nyelve – ellen­tét­ben a páli­val, ami kizá­rólag a déli vagy théra­váda budd­hiz­mus sajátja.

https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_14.html

A szkt. amṛta egyik jelen­tése ’halha­tatlan­ság’ – ez az, ami a théra­vádá­ban nem léte­zik. Egy olyan rend­szer­ben, amely­ben min­den lét há­rom ismér­ve közül a mulan­dóság (anicca, ejtsd: aniccsa) kerül az első hely­re, nem is létez­het, hiszen min­den­nek meg kell szűn­nie, min­den­nek távoz­nia kell egy nap, ami csak felté­telek függ­vényé­ben létre­jött. Kivétel nél­kül.

Egy másik jelen­tése ’nektár’, ill. ’amb­rózia’, az iste­nek itala: a hindu mito­lógiá­ban a halha­tat­lan­ság itala, továb­bá maga a halha­tatlan­ság, amit ad.

A páli amata nem ’halha­tatlan­ság’ (ha egy­szer senki és semmi sem halha­tatlan), ha­nem arra utal, hogy aki nem szüle­tik többé újra, az termé­szete­sen meg­halni sem fog: az öre­gedés, le­épü­lés (jarā) és a halál (mara­ṇa) kiváltó oka a szüle­tés, jāti­pac­cayā jarā­mara­ṇaṁ. Halál csakis ott van, ahol újra meg­születnek.

És most látom csak, hogy bizony elírtam koráb­ban a szanszk­rit szó­ala­kot, amṛta he­lyett *amṛita ala­kot írtam, ami­ben az i hibás és feles­leges, hiszen a /ṛ/ kiejtése (kb.) /ri/. Ami­vel kever­het­tem, az a gya­kori amrita írás­válto­zat. Utólag is sajná­lom, mea max­ima culpa!!!

A bodhisatta / bodhi­sattva kap­csán:

Ami magát a szót illeti, a páli bodhi­satta [bód^hi­szat­ta] szanszk­rit megfele­lője bodhi­sattva [bód^hi­szattva]. A bodhi azt je­lenti: ’meg­vilá­goso­dás’, ponto­sab­ban rá­ébre­dés arra, ho­gyan is vannak a dolgok való­jában (mert még vélet­lenül sin­cse­nek úgy, aho­gyan azt mi hisszük). Az utó­tag prob­lema­tiku­sabb, mivel a páli satta jelent­heti azt is, hogy ’lény’ (= szanszk­rit sattva), és azt is, hogy ’kötő­dik vala­mihez’, abban az érte­lem­ben, hogy elkö­telezi magát vala­mi mel­lett, eltö­kél vala­mit, ez azon­ban sakta a szanszk­ritban, gazda­gabb jelen­tés­tarto­mánnyal. A théra­váda budd­hiz­mus az elköte­lezett­séget emeli ki, hiszen a másik értel­mezés — ’meg­vilá­goso­dás + lény’ — nem egé­szen állja meg a helyét: egy bodhi­satta odébb van még a meg­világo­sodástól.

https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_18.html

A szkt. bodhi­sattva szó­alak hibás vissza­szanszk­rito­sítás ered­ménye: a kora­beli fordí­tó­nak a páli satta homo­nima eseté­ben (is) dönte­nie kel­lett, mi lehet a szanszk­rit meg­fele­lője – sattva vagy sakta. És kellő fel­ké­szült­ség – kellő hozzá­értés – hiá­nyá­ban az előb­bire esett a válasz­tása, de ezzel meg­másí­totta az ere­deti jelen­tését, már­pedig épp ez az, ami­től a Buddha óva intett. Hogy eltor­zítják a sza­vait. Lásd a már idé­zett Tatiya­sad­dhamma­sam­mosa­sutta, ’A jó és tiszta, igaz Tan ha­nyat­lásá­ról szóló harma­dik tan­be­széd’-et – AN 5:156.

A páli bodhi­satta és a szkt. bodhi­sattva témá­jához bőveb­ben lásd az éppen hivat­ko­zott be­jegy­zést!

Most pedig még egy félre­értel­mezés a szanszk­rito­sítás folya­mán, ami­nek ered­ménye egy ún. túl­helyes­bített szó­alak lett: a budd­hista szanszk­rit sūtra. Ez a hiper­kor­rek­ció jelen­sége, ami­kor is »egy ala­cso­nyabb presz­tízsű nyelv­válto­zat be­szélői a maga­sabb presz­tízsű válto­zat for­máit átvéve téve­sen elem­zik a két válto­zat kö­zötti kü­lönb­sége­ket, és a meg­figyelt meg­fele­lések alap­ján túl­álta­láno­sítják őket. Egysze­rűb­ben fogal­mazva vala­mely szó szabá­lyos hang­alak­jának (vagy írás­képé­nek) eltor­zítása, mert a be­szélő úgy véli, hogy az hely­telen, így „túl­korri­gálja”.« – Lásd: https://hu.wikipedia.org/wiki/Hiperkorrekci%C3%B3 – A Collins-féle online angol egy­nyelvű szótár pél­dája erre 'be­tween you and I' is a hyper­cor­rec­tion of 'be­tween you and me', azaz az első szer­kezet a hiper­kor­reck­ció ered­ménye, egy ún. hyper­form (angol), szem­ben a máso­dik­kal, ami a he­lyes válto­zat (a m. ’te meg én közöt­tem’).

Ugyan­ennek a Wikipédia-cikk­nek az angol válto­zata részle­teseb­ben fog­lal­kozik a hiper­kor­rekció­val, és nem egy nyelv­ből kínál pél­dákat: https://en.wikipedia.org/wiki/Hypercorrection

Az előző, (12) A szanszk­rit haszná­lata théra­váda kontex­tus­ban | chan­daso címet viselő feje­zetben volt részle­tekbe menően szó arról, hogy a Buddha nem enge­dé­lyezte szerze­tesei­nek a szanszk­rit hasz­ná­latát. A szanszk­rit a magas­kul­túra és az iro­dalom nyelve volt Észak-Indiá­ban, a művel­tebb réte­geké, vala­mint – termé­szete­sen – a bráh­minoké, ill. az ural­kodó vallás litur­gikus nyel­ve, »a ’tisz­te­let övez­te nyelv’ (sak­kata­bhā­sā), ami I. B. Hor­ner* sze­rint „szanszk­rit le­het” «. Ezt ma a nyelvé­szet a fent emlí­tett „maga­sabb presz­tízsű válto­zat” kité­tellel fejezi ki. A szanszk­rit ese­tében pont erről van szó: egy alacso­nyabb presz­tízsű válto­zat (= vala­mi­lyen MIA nyelv­járás, ill. ké­sőbb a páli) és a maga­sabb (= a szanszk­rit) kontak­tusá­ról, érint­kezé­sé­ről. – *Lásd ott.

Norman (1997:87f) arról számol be, hogy első­re mennyire meg­lepő ez a sūtra elne­vezés azok számá­ra, akik budd­hista tanul­mánya­ikat klasszi­kus szanszk­rit tanul­má­nyaik felől köze­lítik meg, mivel­hogy az ún. sūtra-iroda­lom egy bizo­nyos iro­dalmi mű­fajra utal, na­gyon rövid és tömör szöve­gekre, míg a budd­hista sūtrá-k egé­szen más jelle­gűek. Ez a kü­lönb­ség annak kö­szön­hető, hogy a budd­hista szanszk­rit sūtra a MIA – közép-indo­árja – sutta szó szanszk­ritosí­tása, mely azon­ban való­színű­leg a szkt. sūkta szárma­zéka, s a su-, itt a ’jó(l), he­lyes(en)’ értel­mű elő­tag és az ukta be­fe­jezett mellék­névi ige­név össze­tétele, ’helye­sen beszélt / mondta (mon­dott)’ jelen­tés­ben, és vélhe­tően a subhā­sita ’ua.’ szino­nimá­ja volt, me­ly a Buddha­vacana, ’a Buddha sza­vai’ egyik állan­dó jel­zője Asóka király fel­ira­tai­ban.

Amúgy a sūtra (सूत्र) szó jelen­tés­tarto­mánya meg­lehe­tősen széles, kezdve ’cérna, fonal, zsi­nór’ alap­jelen­tésé­vel. A hindu­izmus­ban az online Wisdom Library tanú­bizony­sága sze­rint pl. ’sza­bá­lyok köny­ve’ érte­lem­ben is haszná­latos, míg a budd­hista szanszk­rit­ban ’tanbe­széd’ a jelen­tése, és elsőd­lege­sen a szö­veg­kor­pusz – a későb­bi páli kánon – korai, műfaj sze­rinti fel­osz­tása alap­ján a kilenc ún. aṅga (nav­aṅga) közül az első­re utal. Akit ennél több érde­kel: https://www.wisdomlib.org/definition/sutra

Vissza­kanya­rodva azon­ban a fenti sūkta (सूक्त) szanszk­rit szó­alak­hoz: egyik jelen­tése ’jól és helye­sen szólt / mondta (mon­dott)’ – a már hivat­ko­zott Wisdom Library meg­felelő anya­gá­ban alul­pon­to­zott ṃ-mel a kiegé­szítés a nemek sze­rint elkü­lönü­lő végző­dés­sel, vagy­is hím-, nő- és sem­leges: -ktaḥ-ktā-ktaṃ –, egy másik ’a Ṛg-veda / Rig-véda him­nusza’, vala­mint ’jó vagy bölcs mon­dás’ (-ktaṃ, azaz sem­leges nemű). Monier-Williams klasszi­kus szótá­rában (Sanskrit-English Dic­tio­nary) a 17. pont alatt meg­adott jelen­tése is ’jó és helye­sen fel­mon­dott / elő­adott be­széd’, továb­bá ’bölcs mon­dás’, ’dics­him­nusz [Ṛg-véda]’ – a Védák himnu­szai – (stb., stb.), lásd: https://www.wisdomlib.org/definition/shukta

A szkt. sūtra és sūkta szó­ala­kok elem­zése után érde­mes szem­ügyre venni a páli sutta szó­ala­kot. A klasszi­kus PED sutta² szó­cikke alap­ján szű­kebb a jelen­tés­tarto­mánya, mint a két szanszk­rit „roko­né”, és első he­lyen itt is a ’fonal, zsi­neg’ jelen­tés szere­pel, amit a ’tan­be­széd’ követ – a [páli] budd­hista szöve­gek elbe­szélő, szut­tákat vagy dialó­guso­kat tartal­mazó része, későb­bi meg­neve­zésük: sut­tanta stb. Harma­dik he­lyen tünte­ti fel a szó­tár a fenti régi, műfaj sze­rinti be­osz­tást (nav­aṅga). Ezt köve­tően (4.) ’sza­bály, parag­rafus’, majd ’feje­zet’, ’szö­veg’ stb.

Warder An Intro­duc­tion to Pali c. tan­köny­vének 414. olda­lán, a szó­szedet­ben – lásd a segéd­letek alatt – suttaṃ alatt ugyan­csak fel­tün­teti a ’fonal’ jelen­tést, amit az ’(egy) pár­be­széd / dialó­gus [írá­sos] (fel­jegy­zése), pár­be­szédek / dialó­gusok gyűjte­ménye’ követ, ám ezzel a pár­be­széd / dialó­gus meg­felel­tetés­sel nem tudok meg­barát­kozni, hiszen a Buddha tan­be­szé­dei­nek, szut­tái­nak tekin­télyes hánya­dában – külö­nösen az egé­szen rövi­dek­ben – csak a Buddha beszél, vagy­is ese­tükben dialó­gus­ról nem lehet beszélni.

A német­ben – mint pl. a már több­ször hivat­ko­zott Hans Wolfgang Schumann monog­ráfiá­jában is Lehr­rede, ’tan­be­széd’ szere­pel: a ma­gyar meg­felel­tetés a német szép és jó tükör­fordí­tása.

A páli dīpa és a szkt. dvīpa körüli kava­rodás­ról és jóvá­tehe­tetlen követ­kez­mé­nyei­ről az elem­zése­ket és a kriti­kát lásd (15) Vadhaj­tások II: Bhikkhu Anā­layo | Vadhaj­tások III: Ven. Sabba­mitta alatt!

▲

Vadhajtások I: Srí Lanka

A páli és szanszk­rit keve­redése a három leg­jelen­tő­sebb théra­váda or­szág (Burma, Srí Lanka és Thai­föld) közül Srí Lan­kán a leg­na­gyobb mérté­kű. Burmá­ban annyira nincs jelen a szanszk­rit a köz­tudat­ban, hogy az átlag­ember még azt sem tudja, hogy az mi fán terem. A hiva­talos ábécé nem is tartal­mazza a csak a szanszk­rit átírá­sában hasz­nála­tos grafé­má­kat az IAST rend­szeré­ben, mint ami­lyen pl. a /ś/, az /ṣ/ vagy a /ṛ/, de nincs is na­gyon szük­ség rájuk, hiszen a bur­mai­ból ideje­korán min­den szanszk­rit szó­ala­kot szám­űztek. Létezni ettől füg­getle­nül létez­nek ezek­nek a szanszk­rit betűk­nek bur­mai meg­fele­lői is, csak éppen nem hét­köz­napi hasz­ná­latra – ellen­tét­ben a szinga­léz­zel és a thai­jal.

Srí Lanka egyik hiva­talos nyel­ve, a szinga­léz (szin­hala) is – mint már emlí­tet­tem koráb­ban – indo­euró­pai nyelv, azon belül is indo­árja. Az Ency­clo­pedia Britan­nica (online) tanú­bizony­sága sze­rint – vö. https://www.britannica.com/topic/Sinhalese-language – Észak-Indiá­ból bete­le­pü­lők hoz­ták a szi­getre kb. az i. e. ötö­dik szá­zad­ban. Mivel el volt szige­telve – a szó ún. re­moti­vált értel­mében is, vö. sziget!) – a többi indiai indo­árja nyelv­től, a szinga­léz önálló fejlő­désen ment keresz­tül. Hatás­sal volt rá a páli, majd a szanszk­rit, és sok átvé­tel került bele dra­vida nyel­vek­ből, első­sor­ban a tamil­ból, mely a mo­dern Srí Lanka másik hiva­talos nyelve. Ugyan­csak sok jöve­vény­szót vett át a szin­galéz a hosszú év­száza­dokon át tartó idegen ura­lom ide­jén: előbb a portu­gál gyar­mato­sítók nyel­véből, aztán a hol­land­ból, végül az angol­ból.

A leg­koráb­bi, bráhmí írású szinga­léz nyelvű szikla­fel­irat kb. az i. e. máso­dik szá­zad­ból szár­ma­zik. – Az i. sz. 1250 körüli idők­re kiala­kult a szinga­léz nyel­vű írás­beli­ség is, az iro­dalmi nyelv, mely alig válto­zott azóta – ellen­tét­ben a be­szélt nyelv­vel. Ez utób­bi annyi­ra eltér a formá­lis, írott nyelv­től, hogy a szinga­léz ese­tében funkci­oná­lis dig­lossziá­ról van szó. A görög ere­detű dig­losszia (di + glossza, ’két nyelv’) azon­ban nem két­nyel­vűség (= a latin ere­detű bilin­gua­liz­mus, bi + lingua, ’két nyelv’), ha­nem ugyan­annak az adott nyelv­nek két (di-), egy­más­tól jelen­tős mér­ték­ben eltérő, külön­böző funk­ciójú válto­zatát takarja, melyek kö­zött gyak­ran nincs is átjárás. Ilyen pl. az írott / formá­lis nyelv, szem­ben a be­szélt köz­nyelv­vel: a kettő annyira kü­lön­böz­het egy­más­tól, hogy egy-egy nyelv alul­isko­lázott beszé­lői szá­mára egyé­nen­ként eltérő mérték­ben bár, de az írott / for­má­lis nyelv ért­hetet­len.

A szinga­léz ese­tében a tri­glosszia lenne talán a leg­meg­fele­lőbb minő­sítés, hiszen az írott / for­má­lis nyelv vs. be­szélt nyelv kettőse mel­lett harma­dik­ként (tri-) a „szakrá­lis” nyelv is elkü­lö­nül: ez a (szanszk­rito­sí­tott) szinga­léz nyel­vű, budd­hista témá­jú írott szöve­gek, vala­mint a tanbe­szédek nyelve, ami szó­kin­csé­ben, írás­mód­jában, nyelv­taná­ban, nyel­veze­tében, vala­mint stílus­je­gyeit is tekintve eltérő. – A 2012-es nép­számlá­lás alap­ján Srí Lanka lakos­ságá­nak 70.2%-a volt budd­hista, 12.6%-a hindu, 9.7%-a muzul­mán és 7.4%-a keresz­tény. Feltéte­le­zem, hogy a nem budd­hista népes­ség számá­ra nehe­zen vagy akár seho­gyan sem értel­mez­hetők ezek a szöve­gek.

Adva pl. a be­szélt nyelv­ben a páli dīghá-t idéző දිග [kiej­tése: ðigə], ’hosszú’ jelen­tés­ben, ami­nek írott nyelvi alakja volta­kép­pen a szkt. dīrgha (átvé­tele): දීර්ඝ [kiej­tése: ðīrg^hə]. Írás­módja is, olva­sata / kiej­tése is eltér leegy­sze­rűsí­tett be­szélt nyel­vi válto­zatá­tól, vö. /i/ vs. /ī/, /g/ vs. /g^h/. A hehe­zet „mes­ter­séges” több­let­nyoma­tékot kap, vagy­is sok­kal inkább /gh/, sem­mint /g^h/, amit a hehe­zetes más­sal­hang­zók hiá­nyá­nak lehet be­tudni a be­szélt nyelv­ben: a hehe­zet az átlag be­szélő szá­mára éppen annyira ide­gen, művi és mes­ter­kélt, mint a szanszk­rit átvé­te­lek érin­tet­lenül ha­gyott, oly­kor azon­ban ún. szvara­bhakti-magán­hangzó betol­dásá­val „könnyí­tett” kiej­tése. (Ilyen a szkt. tṛṣṇā ’szomj, vágya­ko­zás, sóvár­gás’ mely­nek kiej­tése hib­rid átírás­sal kb. /trusz­nāvə/ – a szinga­léz ‑və tolda­lék meg­hatá­rozott­ságot fejez ki.)

Végül adva az (ඔබට) දීර්ඝායුෂ ලැබේවා [hibrid átírás­sal kb.: (obə­ṭə) ðīr­g^hā­yuʃə läbē­vā], ami egy gyak­ran hall­ható rövid áldás, ’le­gyen hosszú életű’ jelen­tés­ben, be­szélt nyelvi közeg­ben. Ez hát az a bizo­nyos harma­dik regisz­tere a nyelv­nek – a „szakrá­lis”-formá­lis nyelv –, és innen nézve ez trig­losszia. Itt érde­mes meg­emlí­teni, hogy a páli­hoz hason­lóan a szinga­lézban sem for­dult elő az /ʃ/ szibi­láns, míg az utób­biban a szisz­tema­tikus, egyre több terü­letet érintő szanszk­rito­sítás­nak köszön­hető­en elter­jedt, ám az átla­gos köz­nyelvi be­szélő nem veszi át, nem él vele: he­lyette /sz/-t ejt, ha egy­szer egy nyelv „normá­lis” fejlő­désé­nek éppen hogy az a menete, hogy vala­mi jaw-break­ing, ’áll­kapocs­törő’ össze­tet­teb­ből és bonyo­lul­tab­ból vala­mi egy­sze­rűbb felé „halad­jon”. Erre kiváló nyelv­törté­neti példa a páli, és ugyan­csak ki­váló példa az olasz. A páli­hoz lásd ezt az össze­állí­tást: https://www.ancient-buddhist-texts.net/Textual-Studies/Grammar/Transforming-Sanskrit-into-Pali.pdf – A latin > olasz össze­függé­sében: https://dannybate.com/2022/09/17/five-sound-changes-that-make-italian-make-more-sense/

Ezt a fajta túl­bonyo­lítást is gór­cső alá veszik az idé­zett szer­zők ebben az okos össze­fogla­ló­ban, pl. a San­skrit Loan Words and San­skri­tiza­tion of Sinhala c. rész­ben: https://factsanddetails.com/south-asia/Srilanka/People_Srilanka/entry-7966.html#chapter-9

A fenti trusz­nāvə szóra vissza­térve: a szkt. tṛṣṇā átvé­tele tehát, mely hozzá­ido­mult a szinga­léz nyelv sajá­tos­ságai­hoz. Nem ez az érde­kes benne azon­ban, hanem hogy nem a páli taṇhā hasz­ná­latos, azaz nem a páli szak­szót vették át a páli kánon szöve­gei­ből, hanem szanszk­rit meg­fele­lőjét, és mind­ezt théra­váda budd­hista közeg­ben. – Meg­érdek­lőd­tem: a ’(téves) nézet’-ben ugyan­akkor a páli diṭṭhi áll, és nem a szkt. dṛṣṭi.

Ez persze nem is ennyire egy­szerű, és­pedig azért nem, mert hol szanszk­rit, hol páli átvé­tel buk­kan fel, azaz egy-egy budd­hista szak­szónak / kife­jezés­nek, továb­bá sze­mély­nevek­nek (a páli kánon­ból) nem egysé­ges és követ­keze­tes az átvé­tele, és olyan is van, hogy két válto­zat is fut egy­más mel­lett párhu­zamo­san: a páli Kas­apa és a szkt. Kāś­yapa (काश्यप), ejtsd: /kás­japa/. Igaz, lehet érvel­ni azzal, hogy a páli szó­ala­kot a szkt. Kaś­yapa (कश्‍यप) meg­felel­teté­seként is hasz­nál­ják. Jó. – És a páli Sāvatti hely­név kivá­lóan elvan a szkt. Kapila­vastu társa­ságá­ban.

Az angol Wiki­pedia budd­hista tár­gyú szó­cikkei­ben az írás­módok káo­szá­nak forrá­sát itt lehet vala­hol keresni.

A Gautama és Sid­dhār­tha szó­ala­kok szanszk­rit átvé­telek; a pálit – Gota­ma, ill. Sid­dhat­tha – nem hasz­nál­ják. És ez már csak azért is egé­szen külö­nös, mert a Buddha tanbe­szé­deit, a szut­tákat mégis­csak páliul, és nem szanszk­ritul tanul­ják és mond­ják fel, és az ún. pirit (páli parit­ta) szö­ve­gei is páliul hang­zanak el, ám míg egy-egy szutta szö­vege páli, a címe már nem okvet­lenül! Így for­dul­hat elő, hogy az ere­deti páli Satta­sūriya­sut­taṁ, ’A hét Nap­ról szóló tan­beszéd’ – azaz meg­jele­nésé­ről, felke­lé­sé­ről, lásd AN 7:66 – a szinga­léz hagyo­mány­ban rendre szanszk­rit címe alatt buk­kan fel („sap­tha sur­yod­gama­na sutta sin­hala pdf”), sőt, mint lát­ható, az inter­neten még a sutta kité­tel is ott áll, csak ép­pen, mint tudjuk, ez páli, holott amúgy a hibá­san vissza­szanszk­rito­sí­tott sūtra szó­ala­kot szere­tik, meg­toldva a meg­hatá­ro­zott­ságot ki­fe­jező szinga­léz ‑yə szuf­fixum­mal (sūtrəyə). A szanszk­rit cím való­ban tar­tal­mazza a felke­lést / meg­jele­nést (ud­gama­na), vö. Sapta­sūr­yod­gamana­sūtra* – ez töké­letes szanszk­rit írás­módja. Erre az egész világ­hálón egyet­len egy talá­lat kínálta magát, és­pedig a Dán Kirá­lyi Könyv­tár ke­leti kéz­irat-gyűjte­mé­nyé­nek 1980-as kata­lógu­sában, Kop­pen­hágá­ban. – Lásd: https://img.kb.dk//export/sites/kb_dk/da/nb/samling/os/osdownloads/COMDC_1.pdf
NB. *Egyál­talán nem volt talá­lat a teljes alakra, se felül-, se alul­pon­tozva (sūt­raṁ ill. sūt­raṃ).

Úgy is lehet­ne fogal­maz­ni, hogy álta­lános a keve­redés. Jó kis zűr­zavar. Mindezt tetézi, hogy nem­hogy az átlag­ember nincs tisztá­ban vele, mi szanszk­rit és mi páli, de egy átlag szerze­tes sem igen tudja.

Volt sze­ren­csém egy kis medi­tációs köz­pont­ban olyan tanult, ango­lul viszony­lag jól értő és be­szélő helyi szerze­tes­hez, aki nagy ártat­lanul, látszó­lag mit sem sejtve be­szélt ne­künk egy este a szkt. ātman-ról. Az angol ’soul’-lal adott vissza (’lélek’), és nem­igen akarta meg­ér­teni, miért a ber­zen­kedés és mél­tat­lan­kodás. A páli attā jelen­tés­tarto­mánya más, amúgy pedig a páli­ban van külön szó a ’lé­lek’-re: jīva. – És hely­ben va­gyunk: ez az, amit már körbe­jár­tam ebben az írás­ban (is), lásd ātman…

Az ún. Gal­duwa hagyo­mány­ban a páli szerze­tes­nevet nem a páli thera követi – ’a Rend öreg­je’, tíz esős év­szak, azaz tkp. év után a Rend­ben, de húsz alatt –, hanem szanszk­rit meg­fele­lője (stha­vira, स्थविर), ami elég saját­ságos ötlet, hogy úgy mond­jam. Nagyon el akar­nak térni a théra­váda több­ségi gya­korla­tától, na­gyon egyé­niek és na­gyon ere­detiek akar­nak lenni ezzel az „elő­kelő” szanszk­rit verzió­val.

Mindennek meg­van a maga ki­váltó oka, min­den­nek meg­van a maga fel­tétel­rend­szere. Srí Lankán a théra­váda budd­hiz­mus dol­gaiba már egé­szen a kez­deti idők­ben „bele­zavart” a ma­há­jáná­val azo­nosí­tott vai­tulya- / ve­tulla­vāda is. A már hivat­ko­zott Nagy­tiszte­lető Wal­pola Rahu­la monog­ráfiá­jában lehet erről bőveb­ben olvasni.

Végül egy valamit szeret­nék még itt ehhez a kér­dés­kör­höz. – Volt nekem a Budu­gal­lena erdei kolos­tor­ban egy na­gyon kedves, fia­tal és lel­kes, jó­kedvű és jó­szívű stb. szerze­tes­tár­sam, aki­vel ango­lul szót tud­tam érteni. Gyakran ug­ra­t­tam azzal, hogy mi ez a sok-sok szanszk­rit itt Srí Lan­kán, hiszen itt a théra­váda lenne a mérv­adó, ami­nek a nyelve azon­ban nem szanszk­rit, hanem páli. Ő maga 24 éve­sen hagyta hátra a világi éle­tet a szerze­tes­ség ked­vé­ért, ehhez nem­igen tu­dott hozzá­szólni. Egy nap azon­ban belém bújha­tott a kis­ör­dö­g, mert meg­kér­dez­tem tőle, hogy akkor már miért nem inkább Dharma­śīla (= ez a szanszk­rit alakja) a szerze­tes­neve Dhamma­sīla (= ez a páli) he­lyett? És jóóó erős nyoma­ték­kal ejtet­tem a /dh/-t, és jól ropog­tat­tam azt az /r/-t, hogy csak úgy recse­gett! Kétségbe­eset­ten, heves kéz­mozdu­latok­tól kísér­ve, nevet­ve tilta­ko­zott: Oh, no! – ’Jaj, ne!’ – Jót mulat­tunk mind a ketten. – A szinga­léz köz­nyelv­ben amúgy daham szó­­alak­kal is rög­zült a páli dhamma, mint pl. daham pot, ’Dham­ma-köny­vek’. És beült a szkt. dharma is.

Na ugye. Ebből már nem kért. Még­hogy Dharma­śīla! – Tíz betöl­tött vassa után viszont az ő páli neve mö­gött is a szkt. stha­vira áll majd a szok­vá­nyos páli thera he­lyén: Dhamma­sīla stha­vira. – Ez van!

▲

A folyta­tás még készül.

▲

A Pali MS 79 jelzetű, szingaléz írású pálmalevél-kéziratból:
Mahāsatipaṭṭhānasutta.

Forrás:
https://www.library.manchester.ac.uk/services/digitisation-services/projects/sinhalese-manuscripts/

▲

Páli: a szöveg(ek) nyelve – 1.

Ez az új változat. Ponto­sab­ban majd csak lesz, mivel­hogy van olyan – hosszabb-rövi­debb – feje­zet, ame­lyik­nek egye­lőre még csak a címe van meg, van olyan, ami még készül, mint a Luca széke, és van, ame­lyik készen van.

Nehezen készül ez az új válto­zat, mert rész­ben sokat akart ez a szarka, rész­ben pedig túlsá­go­san is bele­zavar­nak a kedve­zőtlen légköri viszo­nyok a munká­latok­ba, már­pe­dig így június-július táján ka­vargó tró­pusi ciklo­nok, front­rend­szerek, esők, ziva­tarok jönnek-mennek, me­lyek ala­posan ki­kez­dik a tuda­tot. Olyan­kor para­szim­pati­kus hatá­sok érvé­nye­sül­nek a szerve­zet­ben, ami­nek ered­ménye­képp szinte min­den a feje tete­jére áll! Vagy leblok­kol éppen. – Szédülés, látás­zavar, „áju­lat”, mikor mi éppen. Egyik jobb, mint a másik.

Nem győztem sorolni a minap a kuru­nega­lai nagy köz­kór­ház hema­toló­giá­ján, hogy mennyire ki vagyok me­rülve, milyen nehéz a test, ami már-már képte­len kipi­henni magát stb., stb. Be is utal­tak rög­vest bel­gyó­gyász­hoz, aki külön­féle vizs­gála­tokra kül­dött. Így a szív­ultra­hang kimu­tatta, hogy (1) az egyik billen­tyű prola­bál, lifeg, nem zár rende­sen, továb­bá (2) a szív túl merev (’stiff’, mond­ták), és nagy meg­terhe­lés úgy dol­goz­nia, aho­gyan kell(ene). Vagyis ez a két, műtéti be­avat­kozást nem igény­lő rend­elle­nes­ség ala­posan igény­be veszi ezt az öre­gedő szerve­zetet a magas vér­lemezke­szám, ill. a sűrű vér okozta gya­kori kime­rült­ségen felül. (Lásd: poly­cythae­mia vera, ami a throm­boci­ták kóros túl­bur­ján­zása, vér­rák – onko­hema­toló­giai eset.)

És akkor még nem is emlí­tettem a szinte állan­dó verí­téke­zést a nagy meleg és a magas pára­tarta­lom okán, ami ugyan­csak nagy igénybe­vétel a szerve­zet szá­mára.

▲

Ritkák lettek hát az olyan na­pok, ami­kor az agy jó formá­ban volt. Hete­ken át. És akkor kedve­zőb­bek lettek a lég­köri viszo­nyok, a fej úgy-ahogy kitisz­tult, és az agy­ban újra gon­dol­kodni és írni képes szürke­állo­mány lett szára­zon zizegő madár­eleség helyett.

Arra gondol­tam, hogy nem egy­szerre helye­zem el a blog­ban ezt az új ver­ziót: ma már 2023. július 16-a van, vasár­nap, és még min­dig nincs kész telje­sen. Ami megvan, az 51 oldal (!) ed­dig Word-ben. Monda­nom sem kell, hogy tekin­télyes mennyi­ségű isme­ret­anyag van benne, sok-sok tudni­való a páli nyelv vonat­kozá­sában.

 

Elöljáróban még csak annyit,
hogy én nem vagyok indo­lógus. A páli szak­értője sem va­gyok. Én német nyelv és iro­dalom szakot végez­tem az ELTE-n, még a „klasszi­kus” fel­állás­ban és formá­ban, 52 tan­egy­ség­gel, házi­dolgo­zatok­kal, szigor­latok­kal, állam­vizsgá­val stb. Ezen kívül izlandi „kis­sza­kot” is végez­tem (izlan­di kül­földi­eknek), Reykja­vík­ban, az Izlandi Egye­temen (Há­skóli Ís­lands). Vagyis filo­lógus lennék, leg­inkább azon­ban nyel­vész – és fordító. Lásd:

https://luangtavilasa.blogspot.com/2023/07/bemutatkozas-egy-eletut-allomasai.html

Pálit Burmá­ban tanul­tam, heti három foglal­kozás kere­tében, a Nem­zet­közi Théra­váda Budd­hista Missziós Egye­temen (Inter­national Thera­vāda Bud­dhist Mission­ary Uni­ver­sity, ITBMU), Rangun­ban. Kiváló­an felké­szült, magas köve­telmé­nye­ket tá­masztó szerze­tes taná­runk volt, aki masszí­van haj­tott ben­nün­ket, és aki­vel nem csak páli­ról angol­ra, de angol­ról páli­ra is for­dí­tot­tunk, azaz meg­köve­telte a páli aktív haszná­latát is – ez Burmá­ban nem újkeletű. – Össze­sen kilenc tár­gyat hall­gat­tunk amúgy, heti 22 elő­adás kere­tében.

Ettől függet­lenül termé­szete­sen nem értünk el két félév alatt olyan szin­tet, me­lyen az ember gördü­léke­nyen képes olvasni, és akár szótár nélkül egy-egy szöve­get meg­érteni és le­fordítani. Van, amit egész jól értek, van, amit kevés­bé jól, és van, amit seho­gyan sem értek.

Leginkább az angol­lal nyitok – és ha úgy adó­dik, több fordí­tást is elő­ve­szek –, és meg­kere­sem hozzá a páli ere­detit, elő a szó­tárt, és ha kell, egy nyelv­tant is fel­la­pozok. Ha át aka­rom az adott szöve­get / szö­veg­részt ültet­ni ma­gyar­ra, akkor maxi­máli­san szö­veg­hűség­re törek­szem, ami annyit jelent, hogy meg­pró­bálom a forrás­nyelvi ere­deti­hez leg­köze­lebb ma­radva létre­hozni a cél­nyelvi fordí­tást, amennyi­re csak lehet. – Fordí­tás és egye­bek­ről, vala­mint fordí­tás­kri­tika:

https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/04/ahogy-csillag-megy-az-egen-13.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/04/ahogy-csillag-megy-az-egen-23.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/05/ahogy-csillag-megy-az-egen-33.html

Páli és ma­gyar meg­felel­teté­sek témá­jában lásd:

https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/09/mulandosag-es-tarsai-egy-szakszo.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/09/mulandosag-let-ismervei-eleg-ebbol-sem.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/09/grice-nyelv-miegymas-manfa-20-a.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/09/a-buddha-felebredett-szegeny.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/02/a-magyar-wikipedia-buddhista.html

 

▲

Az egyes részek – feje­zetek – címe:

(1) Az új változat, és amit felhasz­náltam hozzá
(2) Mire utal a „páli”?
(3) Páli és maga­dhai
(4) A páli írása
(5) Nemzet­közi, tudo­mányos igényű átírás
(6) Kalauz a páli nemzet­közi átírá­sához / írás­módjá­hoz és olvasa­tához
(7) A páli kánon
(8) Kommen­tárok, szöveg­magya­ráza­tok, alkom­men­tárok
(9) Páli nélkül nincs théra­váda budd­hizmus: segéd­letek
(10) Páli szótárak
(11) Szanszkri­tosítás
(12) A szanszkrit haszná­lata théra­váda kontex­tusban | chandaso
(13) Szanszkrit és/vagy páli
(14) Rossz fordítás­ból rossz fordítás
(15) Vadhaj­tások II: Bhikkhu Anā­layo | Vadhaj­tások III: Ven. Sabba­mitta
(16) Spekulációk és légvárak
(17) A kilátások­hoz előbb belátás kell

(1) Az új változat, és amit felhasz­náltam hozzá
Ez hát az alapo­san kibőví­tett, új válto­zat, mely­nek elkészí­tésé­hez legfő­kép­pen Kenneth Roy Norman könyv alak­ban is nap­vilá­got látott elő­adás-soro­zatát hasz­náltam fel:

Norman, K. R.: A philo­logical ap­proach to Bud­dhism. London: School of Ori­ental and Afri­can Studies, Uni­versity of Lon­don, 1997. [= Bud­dhist Forum, Vol­ume V: Bukkyō Dendō Kyōkai Lec­tures 1994] – Edition pub­lished in the Taylor & Francis e-Library, 2005.

https://ahandfulofleaves.files.wordpress.com/2011/11/a-philological-approach-to-buddhism_norman_tbf_1997.pdf

Merítet­tem ezen­kívül az ugyan­csak általa írt beve­zető­ből – Intro­duction: What is Pāli? – Wilhelm Geiger páli nyelv­taná­hoz:

Geiger, Wilhelm: A Pāli Grammar. Trans­lated into English by Bata­krishna Ghosh. Revised and edited by K. R. Norman. Oxford: Pali Text Society, 2005 (= ¹1943). – Német kiadása: 1916, átdolg. angol ford.: 1994, javí­tott után­nyo­más: 2000. – K. R. Norman beve­zető­jével a xxiii–xxx. oldalon.

Figyelembe vet­tem továb­bá Oskar von Hin­über beve­zető­jét a páli nyel­vű iro­dal­mat bemu­tató kézi­köny­véhez:

Hin­über, Oskar von: A Hand­book of Pāli Liter­ature. Berlin / New York: Walter de Gruyter, 1996. [= Indian Philo­logy and South Asian Studies, Vol. 2] – Intro­duction: 1–6. old.

Ugyancsak fel­hasz­nál­tam Wilhelm Geiger alábbi mun­káját:

Geiger, Wilhelm: Pāli Litera­tur und Sprache. Straßburg: Karl J. Trübner, 1916.
Angol fordí­tása:
Geiger, Wilhelm: Pāli Liter­ature and Lan­guage. Autho­rised English Trans­lation by Bata­krish­na Ghosh. New Delhi: Mun­shiram Mano­harlal, 1996. [Első kia­dása: Cal­cutta Univer­sity, Calcutta, 1943.]

És mást is fel­hasz­nál­tam. Átvet­tem. Átmá­sol­tam, ebbe a bejegy­zésbe. Van, ami rész­lete­sebb, van, ami csak vázla­tos vagy érintő­leges, mikor mi, mikor hogy. Ha zavaró lenne, igazán sajná­lom! – Amit aján­lani tudok: az épp az imént idé­zett munkák.

 

(2) Mire utal a „páli”?
A Pali Text Society (PTS) T. W. Rhys Davids és William Stede szer­kesz­tette klasszi­kus páli-angol szótá­rának (Pali-English Dictionary = PED, 1921–1925) vonat­kozó szó­cikké­ben az aláb­biak olvas­hatók:

Pāli (Pāḷi) (f.) [cp. Sk. pālī a cause­way, bridge Halā­yudha iii.54] 1. a line, row Dāvs iii.61; iv.3; Vism 242 (dvat­tiṁs'­ākāra°), 251 (danta°); SnA 87. – 2. a line, norm, thus the canon of Bud­dhist writ­ings; the text of the Pāli Canon, i. e. the ori­ginal text (opp. to the Com­mentary; thus "pāli­yaṁ" is op­posed to "aṭṭha­kathā­yaṁ" at Vism 107, 450, etc). It is the liter­ary lan­guage of the early Bud­dhists, closely related to Māga­dhī. See Grierson, The Home of Lit. Pāli (Bhandar­kar Comme­mora­tion vol. p. 117 sq.), and liter­ature given by Winter­nitz, Gesch. d. Ind. Litt., ii.10; iii.606, 635. The word is only found in Com­menta­ries, not in the Piṭaka.

 

NB. Színes kieme­lések tőlem.

A „páli” szó (pāḷi / pāli) egyik ere­deti jelen­tése, mint lát­ható, ’vonal, sor’ (amin / ahol vala­mi­lyen írás elhe­lyez­kedik, ahová / amire „fel van fűzve”, mint pl. vala­mi­lyen „isteni zsi­nór­ra”), ebből a másik jelen­tése: úgy ’vonal’, mint „norma”, az elő­írá­sos vonal mint irány­vonal, pl. egy párt vonala, miként az angol­ban is, vö. party line.

És ez a ’szöveg’, így a páli nyelv a szö­veg(ek) nyelve (pāḷi­bhāsā). Szöve­geken azo­kat a déli vagy théra­váda budd­hista szöve­geket kell érte­ni, ame­lyek az ún. páli ká­nont alkot­ják. A páli így annak a szöveg­kor­pusz­nak a nyel­ve, me­lyen a déli vagy théra­váda budd­hista taní­táso­kat leje­gyez­ték – írásba fog­lal­ták –, s ame­lyen mind a mai napig őrzik és hagyo­má­nyoz­zák to­vább. Ebbe bele­érten­dők a páli kánon leg­régebbi szöve­gei épp­úgy, mint későb­bi korok szer­zőinek ún. poszt­kano­nikus, vagyis a kánon lezá­rása után írt művei.

Ebben a ’szö­veg’ jelen­tésé­ben haszná­latos a szöveg­kom­men­tárok­ban elő­for­duló pāḷi­mut­taka mellék­név elő­tagja­ként is: ’[az, amit] a szöve­gek nem tar­tal­maz­nak, [olyan, ami] nem szere­pel a szöve­gek­ben’.

A leg­frap­pán­sab­ban talán Norman vezeti be és fel a ’páli’ fogal­mát. A nyelv elne­vezé­se a pāḷi­bhāsā ’a szöve­gek (t. sz.) nyelve’ kité­tel lerövi­dítése, de vissza lehetne adni azzal is, hogy ’re­citá­lásra / fel­mon­dásra szánt / való szöveg’. Ezek a budd­hista szö­veg­hagyo­mány leg­koráb­bi réte­gei, aho­gyan egy bizo­nyos budd­hista hagyo­mány­ban, a théra­vádá­ban meg­őriz­ték őket. Ebben a hagyo­mány­ban ezekre a szöve­gekre egysé­gesen mint a Tipiṭaká-ra hivat­koznak gyűjtő­név­ként, mely szóról szóra azt jelenti, hogy „ami a három kosár­ban van”, és ame­lyet „a Buddha szavai”-nak (Buddha­vacana) tekin­tenek. A Tipiṭaka leg­általá­no­sabb meg­felelte­tése euró­pai nyel­vek­ben „a páli kánon”. (Vö.: Norman, in: Geiger, 2005, PDF 13. old.)

A Nagy­tiszte­letű P. A. Payutto, 2016 óta a thai Szangha leg­fel­sőbb taná­csá­nak a tagja, az élő théra­váda budd­hista hagyo­mány egyik leg­fel­készül­tebb tudós szerze­tese össze­állí­tott egy két­nyelvű kala­uzt a páli kánon­hoz, mely­ben a fenti­ektől eltérő, ám ettől füg­getle­nül plauzi­bilis magya­ráza­tot kínál. A Buddha sza­vaira, írja, vagy­is a Tipi­ṭaká-ban talál­ható szöve­gekre tudo­má­nyos szak­zsar­gon­ban rend­sze­rint mint „a páli”-ra hivat­koz­nak, mely­nek jelen­tése ’a Buddhá­nak a Tipi­ṭaká-ban meg­őrzött szavai’. Ez nem tévesz­tendő össze a páli nyelv­vel. És záró­jel­ben jegyzi meg, mi­sze­rint a páli (pāli) szó a pāl gyök­ből szárma­zik – a pāla­yati ige je­len­tése ’(meg)őriz, ügyel / vigyáz vmire, megóv’. – Vagyis akkor ez vala­mi­lyen meg­őr­zött, ere­deti szöveg­re utal, ami persze páliul van. A Bhik­khu­pāti­mok­kha­pāḷi pl. a szerze­tesi rend­sza­bály­zat hiva­talos és teljes páli nyel­vű szöve­gének a címe: a ‑pāḷi mint utó­tag ezek alap­ján annyit mond, hogy ’a meg­őrzött, ere­deti szö­veg’ – és ez a szöveg egy páli nyelvű szöveg. Ugyan­így Milinda­pañha­pāḷi (’Milinda király kér­dé­sei’), egy, a csak a bur­mai Szan­gha által kano­nikus­ként elis­mert, nagyon szép és fon­tos szöveg hiva­talos és teljes páli nyel­vű szöve­gé­nek hiva­talos és teljes címe. És így tovább. – Lásd:

https://www.watnyanaves.net/uploads/File/books/pdf/the_pali_canon_what_a_buddhist_must_know_thai-eng.pdf

A páli indo­euró­pai nyelv. Az indo­iráni, ill. az indo­árja ágon he­lyez­kedik el, azon belül is az ún. közép-indo­árja – angol meg­neve­zése: Middle Indo-Aryan, rövi­dítése: MIA – nyel­vek közé so­rol­ják, melye­ket egysé­gesen mint prákrit nyel­veket (vagy: csak prák­rit) is emlí­tenek, s ame­lye­ket kb. az i. e. 600 és az i. sz. 1000 között beszél­tek. Ennek az idő­szak­nak korai szaka­szára te­szik a pálit is. (Lásd: https://en.wikipedia.org/wiki/Middle_Indo-Aryan_languages ) – Modern kori „leszár­mazot­taik” főleg Észak-Indiá­ban be­szélt nyel­vek, mint pl. a hindi vagy a pan­dzsábi.

Ezek a közép-indo­árja nyel­vek vagy prák­ritok köz­vet­lenül a szanszk­rit­ból szár­maz­nak. A szanszk­rit idő­ben jóval koráb­bi, ún. óindo­árja (Old Indo-Aryan, OIA) nyelv. Leg­archai­ku­sabb réte­ge a pre­klasszi­kus, ún. védi­kus szanszk­rit, az ősi Védák nyelve (kb. i. e. 1500 és 600 között), a klasszi­kus szanszk­rit ugyan­akkor arra az egysé­gesí­tett, kifi­no­mult és cizel­lált, „elő­kelő” ké­sőb­bi nyelv­re utal, me­lyet kb. az i. e. 400 táján kodi­fikált az első leíró nyel­vész­ként és a nyelv­tudo­mány atyja­ként is aposzt­rofált Pāṇini nagy hatású nyelv­ta­ná­ban. Vö.: https://en.wikipedia.org/wiki/P%C4%81%E1%B9%87ini

A szanszk­rit a bráh­minok – és a bráh­miniz­mus, ill. hindu­izmus – litur­gikus, „szent” nyelve, ami az ő „hit­bizo­má­nyuk” volt, már ha sza­bad így fogal­mazni.

Norman (1997:52) azt írja, számí­tani lehe­tett rá, hogy bár­mely mozga­lom – le­gyen az val­lási vagy társa­dalmi –, mely elle­nezte a bráh­minok kaszt­jának hatal­mát és társa­dal­mi státu­szát, nem bráh­mini­kus nyelv­vel fog élni, azaz olyan nyelv­vel, ami nem a bráh­minok saját­ja volt.

A Buddhá­nak is jó oka volt, hogy köz­nyel­vet – vö.: a köz nyel­vét, nép­nyel­veket, táj­nyel­veket – hasz­nál­jon (Norman 1997:92f). Egyrészt (1) láza­dás volt ez a bráh­minok kaszt­ja és az álta­luk hasz­nált nyelv ellen, más­részt pedig (2) elér­hető­vé tette a taní­tásait a hét­köz­napi átlag­ember szá­mára (is). A bráh­minok közve­títők vol­tak („the com­muni­cat­ing chan­nel”, ’a kom­muni­kációs csa­torna’) az embe­rek és az iste­nek kö­zött. Egye­dül ők is­mer­ték a ritu­álé­kat és az áldo­zat­bemu­tatá­sok miként­jét – a mód­szere­ket, me­lyek ré­vén köz­ben­jár­hat­tak az iste­nek­nél párt­fogóik érde­kében. A Buddha tagad­ta az iste­nek hatal­mát, és szük­ség­telen­nek nyilvá­nított bámi­féle papi kasz­tot, hiszen egész tan­rend­szere az egyén fele­lőssé­gére épül, arra, hogy bárki képes önerő­ből ön­maga meg­váltá­sára, vagyis a meg­szaba­dulás­ra, akár már ebben az élet­ben, akár egy eljö­vendő élet folya­mán. Ezek a taní­tások ráa­dásul köz­ért­hetők voltak – a köz szá­mára, a köz nyel­vén.

Később azonban, ahogy a taní­táso­kat egybe­fog­lal­ták, és a nyel­vük egyre in­kább meg­mereve­dett, vala­mint a nép­nyel­vek fej­lőd­tek to­vább – állan­dóan vál­tozva hasz­nálat köz­ben –, a taní­tások nyelve egyre job­ban eltávo­lodott a köz­nyelv­től. És ami­kor a taní­tások a nyelvi akadá­lyok miatt a töme­gek szá­mára már nem vol­tak érthe­tők, nem szá­mí­tott, mi­lyen nyel­ven hang­zanak el, ezért vilá­gos, hogy a szanszk­rit, a kul­túra és az iroda­lom nyel­ve Észak-Indi­ában kézen­fekvő alter­natíva volt. Ez azt jelen­tette, hogy ha lefor­dít­ják szanszk­ritra a Tant, az isko­lázott és művelt réte­gek – mint a szerze­tes­ség is – immár saját hagyo­má­nyuk taní­tásain kívül más irány­zato­két is könnyű­szer­rel olvas­hat­ták. Ezzel a budd­hiz­mus­ból elmé­leti tanul­má­nyok tár­gya lett, és csak azok számá­ra volt elér­hető és ért­hető írás­ban, akik szanszk­ritul tudtak. Így sodró­dott a Tan egyre távo­labb az embe­rek­től, a hívek­től – ellen­tét­ben a dzsai­­niz­mus­sal, mely nem helye­zett akko­ra hang­súlyt a szanszk­ritra, mint a budd­hiz­mus ké­sőbbi iskolái.

Norman (1997) részle­tesen tag­lalja a Buddha taní­tásai­nak fejlő­dését korá­nak társa­dalmi, val­lási stb. hát­teré­ben. A kor val­lási-spiri­tuális moz­gal­mai vol­tak a közeg, mely­ből a Buddha taní­tásai is kinőttek. Nem vélet­len, hogy szoros a kap­csolat a budd­hiz­mus, a dzsai­niz­mus, vala­mint a bráh­miniz­mus között. A szó­kincs – szak­szó­kincs – egy része közös, akkor is, ha eltérő jelen­tés­ben for­dul­nak elő egyes szak­kifeje­zések. Ez a szak­szó­kincs álta­láno­san elter­jedt, és a világ­ról le­mondó asz­kéták – a szama­nák (sama­ṇa) –, akik az ott­honuk­ból az ott­hon­talan­ságba távoz­tak, töké­lete­sen értet­ték. Kuta­tók nem egy párhu­zamra bukkan­tak, ne­ve­zete­sen az Upa­nisa­dok nyo­maira a Buddha szá­mos tanbe­szédé­ben, vagyis a termi­noló­giá­nak, ami­vel a Buddha élt, meg­van­nak a pár­huza­mai az Upani­sadok­ban. Aki a saját tanté­teleit nép­szerű­sí­teni akarta az ókori Észak-Indiá­ban, nem kerül­hette meg a szanszk­rit termi­nológia átvé­telét és haszná­latát – ill. a Buddha ese­tében páli meg­fele­lői­nek a hasz­nála­tát –, hiszen külön­ben nem ér­tette volna senki, (a)miről beszél. Más lapra tar­tozik persze az egyes szak­szók konno­tá­ciója. – Részletek lejjebb, (13) Szanszkrit és/vagy páli alatt!

Ennek megfe­lelő tehát az egyes szak­szók / szak­kifeje­zések jelen­tése, ill. konno­táci­ója is: a Buddha átvett fogal­makat, ám módo­sította a jelen­tésü­ket. Más­részt pedig azért tér el adott eset­ben a jelen­tésük, mert a (későb­bi) szanszk­rito­sítás for­rása adott eset­ben homo­nima volt – a ’homo­nima’ azo­nos alakú, ám eltérő jelen­tésű, nem­ritkán más és más szó­fajú sza­vakra utal, mint ami­lyen a ma­gyar­ban pl. az ár, áll, hat, tár vagy a fél. Éppen ezért egy­értel­műen szét kell válasz­tani a szanszk­rit és a páli nyelvű termi­noló­giát, és théra­váda kon­tex­tus­ban min­dig ügyelni kell a páli termi­noló­gia – szak­szó­kincs – haszná­latára. Vö.: https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/02/a-magyar-wikipedia-buddhista.html

Érdekes megha­táro­zásra buk­kan­tam a Pali Text Society hon­lapjá­nak kezdő­olda­lán:

Pali is the lan­guage of the most complete collec­tion of early Bud­dhist texts, the Pali canon or Tipi­taka (‘three bas­kets’), which con­sti­tutes ‘the word of the Buddha’ as handed down by the tradi­tion of Thera­vada Bud­dhism for over 2000 years.

https://palitextsociety.org/

Kb. ’A páli korai budd­hista szöve­gek leg­telje­sebb gyűj­temé­nyé­nek, a páli kánon­nak vagy Tipi­ṭaká-nak (’három kosár’) a nyelve. A páli ká­nont ’a Buddha szavai’ alkot­ják, aho­gyan a théra­váda budd­hista hagyo­mány több mint 2000 éve to­vább­örö­kíti.’

Ennek a „több mint 2000 éve” kité­tel­nek kap­csán – ha már beke­rült ide – úgy gondo­lom, érde­mes már itt és most rövi­den átte­kin­teni, hogy is van ez, meg­elő­legez­ve a továb­biak­ban leír­takat, a nem kevés törté­nelmi ada­lékot, isme­retet, a felté­tele­zése­ket és speku­láció­kat.

(1) A törté­nelmi Buddha az i. e. 480 körül, vagy­is kb. 2500 évvel ez­előtt jött a világ­ra Lumbi­niban, a mai Nepál terü­letén, nem messze az indiai határ­tól.

(2) Huszon­kilenc éves korá­ban elhagy­ta a szülői házat, a világ­ról le­mondó ún. szamana (samaṇa) lett, aki hat évig tartó kere­sés és aszké­ta élet­mód után 35 éves korá­ban – kb. az i. e. 445-ben – meg­vilá­goso­dott. (NB. A samaṇa-mozga­lom­ról lásd az itt lej­jebb hivat­ko­zott Hans Wolf­gang Schu­mann mono­grá­fiájá­nak vonat­kozó passzu­sait!)

(3) Köz­vet­lenül ezt köve­tően meg­for­gatta a Tan kere­két, azaz el­kezdte hir­detni a Tant, amire ráéb­redt meg­vilá­goso­dásá­nak folya­matá­ban. Első öt tanít­ványa – és első szerze­tesei is egy­ben – az a koráb­bi öt asz­kéta­társa volt, akik csaló­dot­tan hagy­ták fakép­nél, ami­kor az éh­halál he­lyett egy élet­mentő étel­ado­mányt válasz­tott, ami az asz­kéta­társak szemé­ben áru­lás volt. (Még min­dig i. e. 445 körül járunk.)

(4) A Buddha ez után 45 évig taní­tott – és járta Észak-India vidé­keit. Nyolcvan éves korá­ban távo­zott végle­gesen (’hunyt ki’), az i. e. 400 körül.

(5) Úgy egy hónap­pal pari­nir­vánája (végső távozása / kihu­nyása) után gyűl­tek egybe a Rend öreg­jei a Buddha örök­sége, azaz a Tan ügyé­ben: ez volt az első budd­hista zsinat*, me­lyet…

(6) …a théra­váda hagyo­mány sze­rint száz, K. R. Norman sze­rint kb. hat­van évre rá a máso­dik* köve­tett, i. e. 300, ill. 340 körül. Ez a zsinat az első egy­ház­szaka­dás­sal vég­ződött.

(7) Az i. e. harma­dik szá­zad máso­dik felé­nek törté­nése­ire az észak-indiai Asóka király ország­lása nyomta rá a bélye­gét, aki i. e. 268 és 232 között ural­ko­dott. Asóka a Buddha taní­tása­ira ala­pozta biro­dal­mának jog­rend­szerét és a Tan­nal össz­hang­ban kormá­nyozta az orszá­got. Uralko­dása ide­jén tartot­ták a harma­dik* zsina­tot. Asóka – egye­sek sze­rint a fia, Mahinda volt az, budd­hista szerze­tes – hír­nökö­ket (dūta, ’kül­dött’ jelen­tés­ben is) kül­dött az ókori görög világ­ba, így a Ptole­maio­szok Egyip­tomá­ba is. Mahinda Laṅkā szi­ge­tére, Srí Lan­kára vitte el a Tant, ahol is…

(8) …az i. e. első szá­zad­ban el­kezd­ték írás­ba fog­lalni, azaz leje­gyezni. A negye­dik zsi­na­tot* is ekkor tar­tot­ták. A kuta­tók egy része a théra­váda / páli kánon lezárá­sát is ehhez köti: az az ominó­zus 2000 év tehát nagyjá­ból ezzel kez­dődne. A kánon lezá­rása annyit jelent, hogy azt köve­tően már nem volt lehe­tőség újabb (teljes) szöve­gek hozzá­adá­sára. – Majd­nem négy­száz év telt hát el a Buddha halála és a páli kánon le­jegy­zése között.

(9) A másik tábor állás­pontja sze­rint a kánon lezárá­sának ide­jét Buddha­ghosa mun­kás­ságá­nak ide­jére cél­szerű tenni – Buddha­ghosa az i. u. ötödik szá­zad­ban alko­tott Lankán. Ez ebben az eset­ben azt jelen­ti, hogy a Buddha pari­nir­váná­ja után közel 900 évvel zárták csak le a ká­nont. – Mint sok egyéb, ez a kérdés is nyitva.

*A zsina­tokról lesz még szó.

 

(3) Páli és magadhai
Kutatók véle­ménye szerint a Buddha nem azt a nyel­vet beszélte, amit ma páli­ként tarta­nak szá­mon, ha­nem az ún. mága­dhí prák­ritot – māga­dhī –, amit az ókori Maga­dha terü­letén, ÉK-, ill. Észak-India-szerte sok­felé be­szél­tek. Mint Norman írja (1997:63), nincs bizo­nyí­ték arra néz­vést, hogy a páli – akár ún. szanszk­ritiz­musok­kal, akár nél­külük – egybe­es­hetne bár­mely törté­neti nyelv­vel vagy nyelv­járás­sal, ezért nem vilá­gos, mit is lehet­ne páli­nak hívni. „Egész bizto­sak lehe­tünk abban, hogy a páli nem mága­dhí” – írja a könyv 52. olda­lán.

A Buddha a meg­vilá­goso­dása után 45 éven át járta Észak-Indiát és fárad­hatat­lanul taní­tott. Tekinté­lyes távol­ságo­kat gyalo­golt végig a kor keres­ke­delmi útvona­lait követ­ve Sāvat­thi (a leg­nyuga­tibb pont) és Rāja­gaha (a mo­dern Raj­gir, a leg­kele­tibb pont) kö­zött, aztán le délebb­re, Uru­velā­ba, ill. Pāṭali­putta (a mo­dern Patna, Bihar állam fő­vá­rosa) és Bená­resz (Bārā­ṇasī), majd Kosambi [Kószambi] kö­zött. Hans Wolf­gang Schu­mann sze­rint „the holy land of Bud­dhism covers an area of 600 by 300 km”, vagy­is a budd­hiz­mus „szent”-­ként szá­mon­tar­tott terü­lete 600 x 300 km ki­terje­désű. (Schu­mann, Hans Wolf­gang: The Histor­ical Buddha. The Times, Life and Teach­ings of the Founder of Bud­dhism. Trans­lated from the German by M. O’C. Walshe. Delhi: Moti­lal Banar­sidass, 2004 (¹1989), 231. old. – A német ere­deti 1982-ben jelent meg: Der histo­rische Buddha. Leben und Lehre des Gotama. München: Diede­richs. A mű­vet szá­mos nyelv­re lefor­dí­tot­ták, még per­zsára is! – https://kupdf.net/download/schumann-h-w-historical-buddha-302p_587141d66454a75a3435c065_pdf

Jó nagy terü­let, sok-sok nyelv­járás­sal. A Maj­jhima Nikāyá-ban, a ’Köze­pes hosszú­ságú tanbe­szédek gyűjte­ményé’-ben olvas­ható az Araṇa­vibhan­gha­sutta (MN 139) – kb. ’Az ütkö­zések / konf­liktu­sok elke­rülé­sének miként­jét ki­fejtő tanbe­széd’ –, a Bhik­khu Ñāṇa­moli és Bhik­khu Bodhi-féle angol fordí­tás 1080–1086. olda­lán. (The Middle Length Dis­courses. A Trans­lation of the Maj­jhima Nikāya. Third Edition. Boston: Wisdom, 2005.)

A szuttá­ban a Buddha né­hány pél­dát hoz fel, ho­gyan kerül­hetők el konf­lik­tus­hely­zetek bizo­nyos dol­gok­ban. Az 1084. olda­lon, a 12. pont alatt azt veti fel, hogy nem kelle­ne ra­gasz­kodni (nābhi­nive­seyya) egy adott helyen be­szélt nyelv­járás­hoz (jana­pada­nirut­ti), és nem kelle­ne felül­írni (nāti­dhā­veyya) a szok­vá­nyos (nyelv­)hasz­nála­tot (samañ­ñā), ami­vel arra utalt, hogy bár­ho­gyan nevez­zenek is vala­mit egy adott he­lyen / hely­ség­ben – külön­féle hely­ségek­ben ui. más és más szó­val feje­zik ki adott eset­ben pl. ugyan­azt a tár­gyat –, túlsá­gosan is ra­gasz­kod­nak a haszná­latá­hoz azzal a fel­kiál­tás­sal, hogy „egye­dül ez az igaz, min­den egyéb téves” (idam­eva sac­caṁ mogham­aññaṁ). Ezzel szem­ben az a he­lyes meg­köze­lítés­mód, ha az ember egy­szerű­en tudo­másul veszi, hogy „ezek a tiszte­letre méltó [szerze­tesek] (āyas­manto), úgy tűnik, erről és erről beszél­nek (san­dhāya voha­ranti) – apa­rāma­saṁ, ’ra­gasz­kodás / kötő­dés nél­kül’”. És példa­ként a ’tál (v. edény)’ szó hét külön­böző táj­nyelvi megfe­lelő­jét sorol­ja fel. Ez is mu­tatja, hogy a Buddha min­den bizonnyal jára­tos volt leg­alább azok­nak a vidé­kek­nek a nyelv­járá­sai­ban, ahol a leg­gyak­rab­ban meg­for­dult és taní­tott. (Lásd Norman 1997:127-et is.) – A ma­gyar­ból szá­mom­ra a piszke, kösz­méte és az egres esete az egyik leg­jobb példa.

Igen, szerze­tesek­ről van szó a tanbe­széd­ben. A Buddha korá­nak szerze­tesei ván­dorló élet­mód­juk­nak kö­szön­hető­en ala­posan meg­ta­pasz­tal­hatták a nyel­vi sok­színű­séget, a táj­nyelvi elté­rése­ket, és ezért okkal lehet fel­téte­lezni, hogy a kife­jezés­módok külön­bö­ző­sége vitát vál­tott ki. Vagyis végül elke­rülhe­tet­len volt a konf­liktus: össze­külön­böz­tek a külön­böző­sége­ken.

Visszatérve azon­ban a páli kér­désé­hez: van olyan kuta­tó, aki azt vallja, hogy a páli mes­tersé­ges nyelv – mint pl. Oskar von Hin­über, Pāli as an Artifi­cial Lan­guage, in: Jour­nal of the Inter­na­tional Associ­ation of San­skrit Studies, Vol. X (1982), 133–140. old. (= Pro­ceed­ings of the Confer­ence-Semi­nar of Indo­log­ical Studies, Stock­holm, 1980). Ez a tényle­gesen is létező és rész­ben ma is hasz­nált, mester­sége­sen létre­ho­zott-meg­alko­tott nyel­vek isme­reté­ben azon­ban – mint ami­lyen az eszpe­rantó vagy a vola­pük, az idó, az inter­lingua stb. – nem állja meg a he­lyét, akkor sem, ha való­ban fellel­hetők a páli­ban a jelei, mint ami­lye­nek a hely­tele­nül, hibá­san vissza­állí­tott szó­alakok. (Erről a későb­biek folya­mán lesz még szó.)

És van, aki iro­dalmi nyelv­nek tartja: min­den­kép­pen az – egy iro­dalom nyelve, éspe­dig egy (vagy több) régeb­bi / koráb­bi nép­nyelv / nyelv­járás / táj­nyelv egy­sége­sí­tett és fino­mí­tott válto­zata. A páli abból a szem­pont­ból | abban az érte­lem­ben iro­dalmi nyelv, hogy az írás megje­lené­sével az addig szó­beli hagyo­mány útján to­vább­adott és az emlé­kezet­ben meg­őr­zött szöve­geket im­már elkezd­ték az i. e. első szá­zad­ban Laṅkā szige­tén, azaz Srí Lan­kán Vaṭṭa­gāmaṇī Abhaya király ural­kodá­sa ide­jén leje­gyezni, írás­ba fog­lalni, s ezzel az írás­beli­ség nyelve lett.

Az imént említett Oskar von Hinüber (1996:5) meg­látá­sa sze­rint még az sem isme­retes, mi volt az a nyelv, amit a Buddha hasz­nált a tanbe­szédei­ben, bár az bizo­nyos, hogy nem védi­kus szanszk­rit volt az, ha­nem egy nép­nyelv. Magadhában élt és taní­tott, így a maga­dhai (mā­ga­dhī) az egyik lehet­séges feltevés.

A théra­váda hagyo­mány sze­rint nem kétsé­ges, hogy a nyelv / nyelv­járás, me­lyet a Buddha be­szélt, egy bizo­nyos māga­dhika vo­hāra, azaz kb. ’maga­dhai köz­nyelv, mā­gadhī’ volt, amit azo­nos­nak tarta­nak a páli­val, vagy­is a páli kánon szöve­gei­nek nyel­vével. A már hivat­ko­zott Schu­mann sze­rint egy­fajta mű­velt Ver­kehrs­spra­che volt, más szóval lingua franca, az érint­kezés közös nyelve el­térő anya­nyelvű beszé­lők között.

Von Hinüber (mint fen­tebb) sze­rint nyelvi sajá­tos­ságai alap­ján arra lehet követ­kez­tetni, hogy a pálit egy­fajta lingua franca-ként ala­kítot­ták ki, és fel­téte­lez­hető, hogy nagy terü­lete­ken ter­jedt el a hasz­nála­ta, bár szá­mot­tevő­en ké­sőbb, mint a Buddha kora, ám azt írja, hogy se Maga­dhá­ban, se egye­bütt nem volt soha be­szélt nyelv („ … Pāli has never been a spoken lan­guage neither in Magadha nor else­where.”). Feltárja azt is, misze­rint a páli egy olyan, India nyu­gati ré­szén egy­kor be­szélt nyelv­ben gyöke­rezik, mely föld­rajzi szem­pont­ból távol esik a budd­hiz­mus szülő­föld­jétől. Ugyan­akkor a páli­ban meg­hono­sodott ún. keleti sajá­tossá­gok arra utal­nak, hogy a szöve­geket vala­mi­lyen koráb­bi keleti válto­zat­ból tették át a jelen­legi ún. nyu­gati nyelvi for­mába.

Ahogy kezde­tét vette a XIX. sz. végén a páli tudo­má­nyos kuta­tása Euró­pában, rövid időn belül kide­rült, hogy a théra­váda / páli kánon sokkal későb­bi, mint a Buddha. Fontos azon­ban ki­emelni: nem a tarta­lom, a taní­tások, a tan­téte­lek, a Tan (Dhamma), vala­mint a termi­noló­gia szem­pont­jából, ha­nem ami egy­részt a ká­nonba fog­lalást (rende­zést, rend­szere­zést, szer­kesz­tést), más­részt pe­dig a végle­ges nyelvi forma kiala­kítá­sát – így az egysé­gesí­tést, a homo­geni­zá­lást is – illeti. – Egy annyira talán nem is sántí­tó hason­lat­tal élve: egy, mond­juk, 1893-as kia­dású gimná­ziumi fizika­tan­könyv nyel­vezete és meg­fogal­mazás­mód­jai nyilván­valóan má­sok vol­tak, mint egy, mond­juk, 1953-ban vagy 2015-ben kia­dotté, ugyan­akkor pl. Arkhi­mé­dész tör­vé­nye maga nyilván­valóan nem válto­zott. (A budd­hák jön­nek-men­nek, a tör­vény­sze­rű­ségek marad­nak, lásd pl. AN 3:136: Uppādā­sutta, ’Akár meg­jele­nik egy Tathā­gata a világ­ban, akár nem …’). – Arra árgus szem­mel ügyel­tek, hogy még vélet­le­nül se keve­red­jenek eret­nek tanok a páli kánon gondo­san meg­őr­zött szöve­gei közé: az eta­lon adva volt már a Buddha életé­ben (lásd: mahā­padesa), és adva mind a mai napig. – Nem ok nélkül sza­kadt 18 irány­zatra (isko­lára) a budd­hiz­mus az i. e. 250-ben Pāṭali­put­tá-ban tar­tott harma­dik zsinat ide­jére Asóka király ural­kodása alatt. (Lásd majd később.)

Von Hinüber arra a követ­kezte­tésre jut, hogy egy­értel­mű: a théra­váda kánon­ban talál­ható szöve­gek a leg­régeb­bi fenn­ma­radt budd­hista szöve­gek, ugyan­akkor hossza­dal­mas és össze­tett fejlő­dés ered­mé­nye­ként ala­kult ki vég­leges for­májuk.

Egyik fő jel­lem­zője a páli­nak, hogy az összes, ezen a nyel­ven fenn­ma­radt szöveg lénye­gében budd­hista vonat­kozá­sú, bele­értve a ké­sőb­bi kelet­kezé­sű nyelv­tano­kat és törté­neti mun­kákat is. Nem keve­sen képe­sek mind a mai napig páli nyel­ven kom­muni­kálni – leg­inkább per­sze írás­ban érte­kezni. A XIX. sz. utol­só harma­dának és a XX. sz. elejé­nek talán leg­ismer­tebb páli tudó­sa a bur­mai Ledi Saya­daw [ejtsd, kb. lédí sz^hejá­dó] volt (1846–1923), aki­nek nem egy, páli nyel­ven írt munká­ját fordí­tották le angolra. Az ugyan­csak bur­mai ille­tősé­gű Mahāsī Saya­daw [ejtsd, kb. mahá­szí sz^hejá­dó; élt: 1904–1982] a Ran­gun­ban 1954–56 során tar­tott hato­dik budd­hista zsinat (Chaṭṭha­saṅgāyana) egyik kulcs­szerep­lője volt párat­lan tudá­sával és fel­ké­szült­ségé­vel mint ún. puc­chaka [ejtsd: puccs^ha­ka], ’kér­dező’, aki a zsinat által tisztá­zandó nyi­tott kérdé­seket fel­vezette. Mi sem termé­szete­sebb, mint hogy páliul, ha egy­szer théra­váda orszá­gok tudós szer­zete­sei adták a részt­vevők zömét. (A zsina­tok­ról ké­sőbb még lesz szó, lásd lej­jebb (7) A páli kánon c. részt.)

Ebből a szem­pont­ból lehet tehát be­szélni a páli­ról mint a szó­beli érint­kezés nyel­véről is.

A páli a théra­váda / déli budd­hiz­mus saját­ja, ehhez a budd­hista hagyo­mány­hoz (vagy: irány­zat­hoz, isko­lához) kötő­dik.

Az eddig fel­lelt leg­régeb­bi nyelv­emlék, me­lyet Kath­mandu­ban (Nepál) őriz­nek, egy kano­ni­kus szö­veg kéz­ira­tának négy leve­léből áll. Kelet­kezé­sét beható paleo­grá­fiai vizsgá­lat alap­ján kb. az i. sz. 800-ra te­szik. Úgy tűnik, egy né­hány év­század­dal koráb­bi észak-indiai ere­deti­nek a máso­lata. Wilhelm Geiger páli nyelv­taná­hoz írt beve­zető­jében (a köny­vészeti ada­tokat lásd leg­felül) arról szá­mol be Norman, hogy ennek az egyet­len, a későb­bi gram­mati­kuso­kat (i. sz. XII. sz.) jó néhány év­szá­zad­dal meg­előző páli nyelvű kéz­irat­nak az elem­zése olyan nyel­vet tárt fel, mely leg­több aspek­tusá­ban azo­nos­nak bizo­nyult jóval későb­bi kéz­ira­tok nyel­vével.

A páli nyelv tehát a prák­rit­nak – közép-indo­árja (MIA) – az a for­mája, me­lyet a théra­váda budd­hista kánon első le­jegy­zése során hasz­náltak. A Srí Lan­kán és Burmá­ban fenn­ma­radt páli nyel­vű kéz­ira­tok zöme azon­ban XVIII. és XIX. sz.-i máso­lat, ugyan­akkor tekin­télyes mennyi­ségű észak-thai­földi kéz­irat szárma­zik a XVI. sz.-ból.

 

(4) A páli írása
A pálinak nem ala­kult ki saját írás­rend­szere, vagyis nem ké­szült hozzá ábécé, hiszen mire az i. e. első szá­zad folya­mán el­kezd­ték leje­gyezni a théra­váda budd­hista kánon szöve­geit, ad­digra más vidé­kekre ke­rültek, ahol már kifej­lődött az írás­rend­szer: ez törté­nete­sen a szinga­léz volt, Lanka szige­tén, a mai Srí Lankán. – Ennek megfe­lelően min­den­hol, ahová elju­tot­tak, az adott ország / térség már kiala­kított, indiai írás­rend­sze­rekre ala­puló betű­írá­sát hasz­nál­ták a páli nyelvű szöve­gek rögzí­tésére, ill. meg­őrzé­sére: Srí Lan­kán tehát a szinga­léz, Burmá­ban a bur­mai, Thai­föl­dön a thai, Kam­bod­zsá­ban a khmer, Laosz­ban a lao ábécé betűi­vel írják. Ehhez bátran hozzá lehet még fűzni, hogy a XIX. sz. utol­só harma­dában-negye­dében létre­hozták a páli tudo­má­nyos igényű, egy­séges latin betűs átírá­sát, és ezzel min­den to­vábbi nél­kül latin írású nyelv­nek is lehet tekin­teni nem­zet­közi haszná­latá­ban.

És mivel az évszá­zadok során ala­posan átren­dező­dött a bur­mai nyelv hangzó­rend­szere, nem­ritkán már-már felis­merhe­tetlen a mai bur­mai páli kiejtés. Az ere­deti páli avijjā ’nem­tudás, tudat­lan­ság, a tudás nem­léte’ – ejtsd: avid­dzsá – bur­mai írás­képi (betű­hű) megje­lení­tése pl. အဝိဇ္ဇာ, a kiej­tése azon­ban kb. /awei’zzá/. A thai ese­tében annyi a válto­zás, hogy az อวิชฺชา szó­kép olva­sata kb. /awiccsá/ lett az idők folya­mán, ami még felis­mer­hető. Ugyan­így Bha­gavā ’Magasz­tos’ (= a Buddha egyik meg­neve­zése) egyik mai thai kiej­tés­válto­zata kb. /p^ha­k^hawá/. Srí Lan­kán a nép­nyelvi hát­tér­nek köszön­hető­en – a szinga­léz is indo­euró­pai (indo­iráni / ‑árja) nyelv – a rövid /a/ hang­zók kiej­tésé­nek kivé­telé­vel meg­ma­radt a páli betű­hű olva­sata, így hát nem meg­lepő, hogy nem­zet­közi­leg elfoga­dott mai olva­sata / kiej­tése is erre a válto­zatra, a Srí Lanka-i hagyo­mány­ra épül. Még Burmá­ban is, leg­alább­is a Shwe­gyin szektá­ban.

 

(5) Nemzetközi, tudo­mányos igényű átírás
A páli, ill. a szanszk­rit nyugati, ill. nem­zet­közi átírá­sára a latin ábé­cére épülő, tudo­má­nyos igé­nyű, a leg­na­gyobb pon­tos­ságra tö­rekvő át­írást hoz­tak létre. Lásd: Inter­national Alpha­bet of Sanskrit Trans­litera­tion (IAST): https://en.wikipedia.org/wiki/International_Alphabet_of_Sanskrit_Transliteration – Ezt az át­írást szerte a világ­ban tanít­ják, és ebben az át­írás­ban jelen­nek meg az ese­tek túl­nyomó több­ségé­ben a páli szak­szók, kife­jezé­sek, szöveg­helyek, idéze­tek ebben a blog­ban is. Azért nem cél­szerű a ma­gyar át­írás hasz­nálata, mert a ma­gyar­ban nem lévén ún. retro­flex vagy kaku­miná­lis hangzó, a ma­gyar ábécé betűi­vel nem lehet őket vissza­adni, már­pedig meg kell őket jele­níteni, hiszen jelen­tés-meg­külön­böz­tető szere­pük lehet és van is: nem ok nél­kül kü­lö­nül el egy­más­tól pl. a „szok­vá­nyos” n vagy d és a retro­flex, a fel­kunko­rí­tott nyelv ke­mény száj­pad­lás­nak nyo­mott hegyé­vel kép­zett ṇ vagy ḍ, mint a diṇṇa vs. dinna ese­tében, az előb­bi ’el-/szét­tört’, az utób­bi ’felkí­nált, oda­adott’ stb. jelen­tés­ben; mind­kettő be­feje­zett mellék­névi igenév.

Fel lehet hozni ellen­érv­ként, hogy nem latin írású nyelv ese­tén ma­gyar helyes­írás­sal kell vissza­adni bár­mi­lyen átvé­telt ilyen nyel­vek­ből. Így hasz­nála­tos az aka­dé­miai sza­bály­zás­nak meg­fele­lően a japán Mi­sima Jukio vagy Kava­bata Jaszu­nari, Kóbó Abe – meg­tartva a japán nevek sor­rendi­ségét is, azaz a csa­lád­név áll elöl –, ill. gésa, szamu­ráj stb. az ango­los Yukio Mi­shima, Yasu­nari Kawa­bata és Abe Kobo / Kōbō, ill. geisha, samu­rai stb. át­írás he­lyett, és ugyan­így ma­gyar írás­mód­dal Teng Hsziao-ping-et írunk a világ­ra rá­eről­tetett, egy­sége­sített, a leg­több ember szá­mára azon­ban értel­mezhe­tet­len hiva­talos kínai át­írás he­lyett, amely­ben Deng Xiao­ping az alakja. A ma­gyar rend­szer sajá­tos mel­lék­ter­méke, hogy míg a szerb több­ségi­leg cirill betűs, a hor­vát pedig latin, ugyan­az a család­név ma­gyar szö­veg­kör­nye­zet­ben lehet Pavity – a szerb Павић –, és lehet Pavić – a horvát Pavić, amit megha­gyunk az ere­deti írás­mód­ban, mint ahogy meg­hagy­juk Shakespeare-t, Jerzy Andrze­jewski-t épp­úgy, mint Lautré­amont-t vagy Gyrðir Elías­son-t, aki meg izlandi, stb., stb.

A pálinak nincs tehát saját írás­rend­szere: lehet ugyan írni déva­nágarí-val is, ami­vel a szanszk­ritot és nem egy mai, élő indiai és nepáli nyel­vet – hindi, mará­thi, mai­thili, vala­mint nepáli, névári stb. – írnak, mégis a nem­zet­közi, latin ábé­cére épülő írás­mód a szokvá­nyos, és innen nézve nem keleti nyelv, vagyis latin írású, telje­sen legi­tim tehát a megfe­lelő írás­mód meg­tar­tása, átvé­tele. Valahol bizarr egy hely­zet ez: adva egy latin betűs írás­sal létre­ho­zott (A) szö­veg, fogom ma­gam, és át­írom – egy másik latin betűs írású (B) szö­vegre, ami, nem lehet elég­szer ismé­telni, töké­letle­nül adja vissza (A) szöve­get: hasz­nálha­tat­lanná rontva. – El tudják kép­zelni pl. az an­golt ma­gyar át­írás­ban? – Máj gudnessz, haú sztyu­pid! Áj rilí dont nó vat tu széj, bat Áj em efréd disz iz redőr ridi­kjulösz, iznt it? – Erős hátsó-ceg­lédi akcen­tus­sal kére­tik meg­pró­bálni hango­san fel­olvasni!

Nem az az ész­szerű, ha tudo­másul vesszük, hogy nem­zet­közi hasz­nála­tában ez egy latin írású nyelv, és ennek meg­fele­lően elsa­játít­juk a nem­zet­közi át­írást az olvasa­tával együtt? Nem hiszem, hogy ez meg­halad­ná bárki intel­lektu­ális képes­ségeit.

Ezt írtam többek kö­zött egy blog­bejegy­zés­ben 2020 elején:

A pálit ebből a szem­pont­ból latin írású – és nem keleti – nyelv­nek lehet tekin­teni, és igenis hasz­nos meg­tar­tani, azaz átven­ni, alkal­mazni ezt a nem­zet­közi­leg elfo­ga­dott átírást. Ennek két fő oka van. Az egyik az, hogy a ma­gyar átírás­ban elsik­kad­nak pl. az ún. retro­flexek: ṭ, ṭh, ḍ, ḍh és ṇ, vala­mint a ḷ, már­pedig nem­ritkán jelen­tés-meg­külön­böz­tető szere­pük van, mint pl. aṭṭha vs. attha, diṇṇa vs. dinna stb. Ráadá­sul ön­álló soro­zatot alkot­nak, és ter­mésze­tesen a betűk is mar­kán­san eltér­nek a nem retro­flex soro­zat betűi­től, vö. bur­mai ဏ vs. န az /ṇ/-re, ill. /n/-re; thai: ฌ vs. น . Ezt a kü­lönb­séget latin átírás­ban csak mellék­jellel lehet meg­jele­níteni, ám épp ez a lé­nyegi kü­lönb­ség sikkad el magyar átírás­ban.

A másik ok az, hogy ma­gyar átírás alap­ján – külö­nösen akkor, ha az az átírás adott eset­ben hibás (mint *Kunda itt fent) vagy hiá­nyos – nem min­dig állít­ható helyre a nem­zet­közi írás­mód, már­pedig ennek isme­rete nélkül képte­len­ség (leg­inkább nyom­tatott szö­veg­ben) bár­mit is megta­lálni, vagy leg­aláb­bis vesződ­séges. Meglátá­som sze­rint a leg­cél­sze­rűbb­nek az a meg­oldás kínál­kozik, ame­lyik a ma­gyar átírást vagy kiej­tést záró­jelben tün­tetné fel a nem­zet­közi­leg hasz­nála­tos szó­alak mellett.
https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/02/a-magyar-wikipedia-buddhista.html

 

(6) Kalauz a páli nemzet­közi átírá­sához / írás­módjá­hoz és olvasa­tához
Szinte vala­mennyi, a szanszk­rit, ponto­sab­ban a déva­nágarí mintá­jára meg­alko­tott dél- és dél­kelet-ázsiai nyelv ábécé­jének ez a sor­rendje, ami a kép­zés helyé­ből indul ki.

• Magánhangzók:

a   ā   i    ī    u  ū   e   o  (ṁ)

a: idegen nyelvek­ből ismert /a/, mint pl. a thai szó­ban, ui. nem /*táj/ lesz a kiej­tése;
ā: mint a ma­gyar hosszú /á/;
i: mint a magyar­ban;
ī: mint a ma­gyar hosszú /í/;
u: mint a magyar­ban;
ū: mint a ma­gyar hosszú /ú/;

e: mint a ma­gyar zárt és hosszú /é/, amennyi­ben egy mással­hangzó kö­veti,
külön­ben mint a zárt /é/ a magyar­ban, csak éppen rövid, ha két, ill. kettős – kettő­zött – mással­hangzó követi;
vö.: veda­nā [véda­ná], ill. mettā [mettá, de zárt és rövid /é/-vel];

o: mint a ma­gyar hosszú /ó/, amennyi­ben egy mással­hangzó követi;
rövid /o/, mint a ma­gyar­ban, ha két, ill. kettős  – kettő­zött – mással­hangzó követi: a Koṇ­ḍañña tulaj­don­név kiej­tése éppen ezért nem */Kón­dannya”, ha­nem /Kon­dannya/, rövid /o/-val. (És a magyar átírás­ban máris elsik­kadt a retro­flex ṇ!)
A bodhi szó /o/-ja ezzel szem­ben hosszú, hiszen a /dh/ nem kettős (két) mással­hangzó (/d/+/h/, ha­nem egy hehe­zetes /d/ à /d^h/, így hát: [bód^hi], nem pedig */bod + hi/.

• Mással­hangzók:

k    kh     g       gh      ṁ (ṃ) / ṅ
c    ch      j        jh      ñ
ṭ     ṭh      ḍ       ḍh      ṇ  | NB. ez a retro­flex vagy kaku­minális sorozat!
t     th      d       dh      n
p    ph     b       bh      m
y    r    l    v    s    h   ḷ

A fentiek között fet­telve: az /ṁ/, ill. allo­fón­jai. (Lásd lejjebb részle­teseb­ben!)

k: mint a magyar­ban;
kh: hehe­zetes /k/, azaz egy k-han­got ej­tünk egy kurta h-val együtt /k^h/;
g: mint a magyar­ban;
gh: hehe­zetes /g/, azaz /g^h/;

ṁ: a páli nyelv­tan­írás (gram­matiko­gráfia) hagyo­má­nyá­ban nigga­hīta az elne­vezése (’vissza­foj­tott / ‑tar­tott, aka­dályo­zott’), és az allo­fón­jait nem szá­mítva a páli (és szanszk­rit) ábécé­rend­ben meg­előzi az összes mással­hang­zót. (Az allo­fóniá­ról lásd: https://hu.wikipedia.org/wiki/Allof%C3%B3n ill. https://en.wikipedia.org/wiki/Allophone )

Olyan /m/ hangzó ez, amely ejtés­kor már-már ön­álló szóta­got képez; volta­kép­pen „kö­zön­sé­ges” /m/-nek hall­juk, holott nem az, mert a csu­kott száj­(üreg) „zeng” to­vább, és ezért ha­gyo­má­nyos beso­rolása a ma­gán­hang­zók közé, ponto­sab­ban mögé, vagyis utá­nuk. A dia­kriti­kus jelet (= a pon­tot) gyak­ran nem felet­te, ha­nem alat­ta helye­zik el (ṃ), ami hibás és félre­vezető (IAST ide vagy oda!), mivel ez a hang­zó a kép­zés helye alap­ján nem a retro­flex soro­zatba tar­to­zik.* – A nigga­hīta az alábbi mással­hang­zók előtt meg­marad: /y, r, l, v, s, h/. (Lásd a táblá­za­tos össze­fogla­lást majd itt lejjebb!)

ṅ: a fenti /ṁ/ – a nigga­hīta – egyik allo­fónja. Attól füg­gően, mi követi – /k/, /kh/ vagy /g/, /gh/ –, /ṁ/ he­lyett /ṅ/-nel talál­ko­zunk nem­zet­közi át­írás­ban, ami­nek képzé­sekor nem záród­nak össze az ajkak, lásd a fran­ciá­ban a dans, enfant, fin, un stb. sza­vak kiej­tését: nazá­lis zár­hang, orr­hang; páli példa: saṅ­khāra ’kép­ződ­mény; kész­tetés’ (stb.); olyan, mint a ma­gyar sonka vagy inkább szó­ban az /n/ ej­tése. (Lásd a táblá­zatos össze­fogla­lást majd itt lejjebb!)

*Megj.: A bur­mai szöveg­kia­dások tűn­nek a leg­követ­keze­tesebb­nek – és a leg­precí­zebb­nek, így a leg­hasz­nálha­tóbb­nak is. Oskar von Hin­über „a [páli] kánon kitűnő bur­mai kiadá­sáról ír”**, me­lyet az 1954 máju­sa és 1956 máju­sa között Ran­gun­ban tar­tott VI. Budd­hista Zsina­ton fogad­tak el a tudós részt­vevők, s mely­nek latin átírá­sú válto­za­tát több éven – tkp. évti­zeden – keresz­tül adták közre nyom­tatás­ban össze­sen 117 kötet­ben. (Chaṭ­ṭha­saṅ­gīti­piṭa­kaṁ, Ministry of Reli­gious Affairs, Yangon, Myan­mar.) A kia­dás tartal­mazza a kom­mentá­rokat (aṭṭha­kathā) és az alkom­men­táro­kat (ṭīkā) is. – Saját sze­mem­mel is láthat­tam ezt a lenyű­göző kia­dást, nem egy köte­tét vettem a ke­zembe: ahol csak fel­ütöt­tem, min­den­hol felül­ponto­zott /ṁ/ grafé­mával talál­koztam.

** „These are supple­mented by the excel­lent Bur­mese edition of the canon with its com­men­taries and sub­com­men­taries in 117 volumes pub­lished by the Sāsana Council on the occa­sion of the sixth Bud­dhist council […] held in Rangoon in 1956, the assumed year of the 2500th anni­ver­sary of the Nirvāṇa.” – Intro­duction, in: Oskar von Hin­über (1996:3f | PDF)

A nigga­hīta allo­fónjai­nak alaku­lása a saṁ- elő­tag­gal:

Nemzetközi átírás	Példa	burmai | thai | szin­galéz
/ṁ/+/k/ à /ṅk/	saṅkilissati ’beszennyeződik’	1. သံ | สํ | සං = saṁ-
/ṁ/+/kh/ à /ṅkh/	saṅkhāra ’késztetés; képződmény’ stb.	2. သင္ | สงฺ | සඞ්‌ = saṅ-
/ṁ/+/g/ à /ṅg/	saṅgīti ’recitálás, recitáció’	burmai: သင္ à 3. သင္ဂီ + တိ = သင္ဂီတိ saṅgī + ti
/ṁ/+/gh/ à /ṅgh/	saṅgha ’szerzetesrend; gyülekezet’	သင္ | สงฺ | සඞ්‌ + /gha/
Az alábbiak az írásmód tekintetében megegyeznek a burmai stb. írásmóddal:
/ṁ/+/c/ à /ñc/	sañcetanā ’szándék, akarat’
/ṁ/+/ch/ à /ñch/	sañchādita ’(le-/be)takart’
/ṁ/+/j/ à /ñj/	sañjānāti ’észlel, felismer’ (stb.)
/ṁ/+/ñ/ à /ññ/	saññāta ’jól ismert, híres’
/ṁ/+/ṭh/ à /nth/	santhā ’összejövetel’
/ṁ/+/t/ à /nt/	santuṭṭhi ’elégedettség’
/ṁ/+/th/ à /nth/	santharati ’kiterjeszt’
/ṁ/+/d/ à /nd/	sandiṭṭhika ’közvetlenül látható’
/ṁ/+/dh/ à /ndh/	sandhi ’kötés’ (stb.)
/ṁ/+/n/ à /nn/	sannisādeti ’megnyugtat’ (stb.)
/ṁ/+/p/ à /mp/	upasampadā ’felsőbb avatás’ scil. upa- + saṁ- + padā
/ṁ/+/ph/ à /mph/	samphassa ’érintkezés’ (stb.)
/ṁ/+/b/ à /mb/	sambahula ’számos, sok’
/ṁ/+/bh/ à /mbh/	sambhoti ’létrejön, keletkezik’
/ṁ/+/m/ à /mm/	sammūḷha ’meg-/összezavarodott’

 A nemzet­közi átírást magá­tól érte­tődő­en bur­mai / thai / szin­galéz betűs írás­hordo­zók alap­ján alakí­tot­ták ki. Mint a fenti táblá­zat­ban is lát­ható, annyi a kü­lönb­ség a latin betűs átírás és a bur­mai stb. írás­mód kö­zött, hogy míg az előbbi /ṁ/+/k/ ese­tében is, /ṁ/+/kh/ eseté­ben is /ṅ/-t hasz­nál, az utób­biak­ban a kettő eltér egy­más­tól (/ṁ/, ill. /ṅ/). – Ugyan­akkor a bur­mai stb. betűs meg­oldás a he­lyes, mivel­hogy az /ṅk/ és az /ṅkh/ kiej­tése a hehe­zetes /k^h/ okán eltérő: az /ṅkh/ nazá­lisa velá­ris, kép­zési helye a lágy száj­pad­lás.

Nem szere­pel­nek a táblá­zat­ban azok a kombi­nációk, melyek eseté­ben a nigga­hīta ma­rad (saṁ-), és­pedig a fent már emlí­tett /y, r, l, v, s, h/ előtt.

Ugyancsak nem szere­pel a táblá­zat­ban né­hány kombi­náció, mint pl. /ṁ/+/jh/ stb. Ennek az az oka, hogy vagy nem tudok ilyen elő­fordu­lások­ról, vagy nem talál­tam az álta­lam hasz­nált forrá­sok­ban.

Eredetileg úgy gondol­tam, érde­kes lehet, ha ebben a táblá­zat­ban min­den egyes példát bur­mai stb. írás­sal is fel­tünte­tek, ám végül eláll­tam ettől. Álljon itt he­lyette egy rövid ismer­tető.

Egy példa­mon­dat, talá­lomra: Budd­haṁ sara­ṇaṁ gac­chati ’a Budd­hához for­dul mene­dékért’ (a há­rom mene­dék közül az első, de az ige itt e. sz. 3. sze­mély­ben áll; ejtése: gaccs^hati, hehe­zettel). Az imént emlí­tett 117 köte­tes bur­mai kia­dás­ban felül­ponto­zott /ṁ/-mel, a CST digi­tális anya­gában és sok egyéb nyomta­tott munká­ban, ill. az inter­neten nagy gyako­riság­gal alul­ponto­zott /ṃ/-mel. – A bur­mai írású verzió így fest:

ဗုဒ္ဓံ သရဏံ ဂစ္ဆတိ

A két kis karika (anus­vāra) a más­sal­hang­zók fe­lett egy-egy /ṁ/, a harma­dik, egy­értel­műen na­gyobb karika a rövid /i/ jelö­lésére szol­gál. Ez a hivata­los bur­mai betűs írás­mód páli nyelvű szöveg eseté­ben, ugyan­akkor a bur­mai­ban is haszná­latos a felül­írt kis karika. – Ugyanez thai írás­sal:

พุทฺธํ สรณํ คจฺฉติ

Itt is egy-egy apró karika jelöli a nazá­list, ám thai nyelvű szö­veg­ben – ill. szöveg­kör­nye­zet­ben – nem haszná­latos. Akár­csak a bur­mai ese­tében, ez a hiva­talos írás­módja a páli­nak. A bur­mai­ban a tibe­tihez ha­sonló módon „emele­tes” betűk­kel adják vissza a mással­hangzó-kombi­náció­kat, mint a fenti példá­ban is: /d/ + /dh/, ill. /c/ + /ch/; a thai­ban egy-egy alul­írt pon­tocska jelöli páli szö­veg esetén, hogy a meg­jelölt mással­hang­zót az őt köve­tővel együtt kell ol­vasni / ejteni, vagyis ez a pon­tocska „elhall­gat­tatja” a mással­hangzó inhe­rens magán­hang­zóját. – Ez a szinga­léz írású válto­zat:

බුද්‌ධං සරණං ගච්‌ඡති

A szinga­léz írás­ban ezt a nazá­list kis karika jelöli; egy felül­írt „zász­ló” az első mással­hang­zón „elné­mítja” a mással­hangzó amúgy inhe­rens /a/-ját, vö. /da/ à /d’/, így lesz /da/+/d^ha/ he­lyett /d’/+/d^ha/, azaz /dd^ha/+[karika] à /dd^haṁ/. –

A zászló a kerek hátú be­tűkre mint­egy „rá­dől”, rá­simul, mint itt is a /c/-re. A saṅ­ghaṁ (= a harma­dik mene­dék) azon­ban így néz ki: සඞ්‌ඝං – vagyis, mint lát­ható, a kettő kü­lön­bözik. És egy /ṁ/ vagy /ṅ/, ill. /ng/ + egy /gh/ kombi­nációjá­val van dol­gunk. Össze­ha­son­lítá­sul: a thai­ban a már emlí­tett ง /ng/ áll, vö.: สงฺฆํ (ami tkp. egy /ng/ + /gh/ kom­bi­nációja. A bur­mai írás­kép eltérő:

သင္ဃံ

Van máso­dik helyen egy /gh/, és rajta „lova­gol” egy kicsi­nyí­tett, fordí­tott 3-as, attól jobbra meg a már felve­ze­tett apró karika a záró nazá­lis jelö­lésére. A 3-as nem egyéb, mint egy /ng/, fölöt­te ún. „killer stroke”, ami a /ng/ amúgy inhe­rens /a/-ját „meg­öli”, elfojtja. A saját­ságos az, hogy ami­kor ebben a kombi­náció­ban szere­pel, akkor a fordí­tott hár­mas az előző mással­hang­zóra vonat­kozik, míg a kis karika a máso­dikra. A kicsi­nyí­tett, fordí­tott 3-as önálló elő­fordu­lása, azaz ami­kor nem felül­írt, hanem az adott betű­jel után áll szó­végi hely­zet­ben, így fest: င်.

És akkor egy­szer csak ebbe bot­lik az ember: mahā­saṃ­ghika. Fono­lógiai képte­len­ség ez az átírás, mert­hogy figyel­men kívül hagyja az /ṅ/ és az /ṁ/ (vagy: /ṃ/) kö­zötti kü­lönb­ség fono­lógiai okát a latin betűs nem­zet­közi átírás rend­szeré­ben. Helye­sen: mahā­saṅghi­ka. És még követ­kezet­len is, hiszen ütkö­zik a bur­mai stb. írás­mód­dal, lásd a táb­lá­zat­ban: saṅgha vs. a táblá­zat első sorá­ban saṅ­kilis­sati. Ez sajnos tenger­nyi hibás, meg­gondo­latlan – és zavaró – átírás és keve­redés forrása. – Ez van! Entrópia a javá­ból, min­den vona­lon!

Ezek tehát egybe­fűzve a nazá­lisok a kép­zés helyé­vel egye­tem­ben:

                                               ṁ – ṅ – ñ – ṇ – n – m
                                               1     2     3    4    5     6

Az első a nigga­hīta, a 2. velá­ris, a 3. pala­tális, a 4. retro­flex, az 5. dentá­lis, és a 6. bila­biális. A táblá­zat példái­ban tisztán követ­hető az ún. homor­gani­kus nazá­lis asszi­milá­ció: a nazá­lis kép­zésé­nek a helye hozzá­ido­mul, azaz haso­nul az őt köve­tő mással­hangzó kép­zési helyé­hez – tkp. a szervé­hez. Innen az elneve­zése is: hom- ’azo­nos’ + organ- ’[a be­széd­hang képzé­sének] szerv[e]’.

Ami tehát van: /n/ vs. /ṅ/ vs. /ṇ/, ami ugyan­csak van: /m/ vs. /ṁ/, ami azon­ban nincs: */ṃ/ – a csilla­gocska erre utal.

Végül a nazá­lisok kap­csán emlí­tést érde­mel egy tanul­ságos pár­huzam, és­pedig az (ó)gö­rög à latin syn- elő­tag nazá­lisá­nak hasonu­lása:

(a) /p/, /ph/, ill. /b/ előtt /m/ lesz belőle, pl. sym­pathy (szim­pátia), sym­phony (szim­fónia), sym­bol (szim­bólum),

(b) /t, th***, k/, ill. /d, g/ előtt marad az /n/, vagyis syn­tax (szin­taxis), syn­thesis (szin­tézis), syn­cope (szin­kópa), syn­dicate (szin­diká­tus), syn­gamy (szin­gámia).

***Eredeti­leg ún. inter­dentá­lis, mint pl. az angol­ban vagy az izlan­diban. Vagy az arabban. Fone­tikai jele: [T].

c: nem /k/, ha­nem /cs/, egy­szerű /cs/, ejté­se mint a magyar­ban;
ch: ugyanaz, csak ép­pen hehezet­tel: /cs^h/; ket­tőzve: cch /ccs^h/, mint mic­chā [miccs^há] ’téves, nem he­lyes, hely­telen’;
j: a ma­gyar /dzs/;
jh: ugyanaz, hehe­zettel: /dzs^h/, mint jhāna [dzs^há­na], ’medi­tatív elmé­lye­dés’; ket­tőzve: jjh /ddzs^h/, mint niruj­jhati ’meg­szűnik’;
ñ: a ma­gyar /ny/, ket­tőzve is gya­kori;

ṭ: ez az első retro­flex / kaku­miná­lis (száj­pad­lás­hang­zó) a soro­zat­ban: a nyelv hegyét fel­kunko­rítva a (ke­mény) száj­pad­lás­hoz nyom­juk, azaz ott képez­zük a /t/ hang­zót, és nem az álta­lunk meg­szo­kott helyen, a fogak­nál;
ṭh: ugyanaz, hehe­zettel /ṭ^h/; ket­tőzve: ṭṭh, mint diṭṭhi [diṭṭ^hi] ’nézet; téves nézet, tév­kép­zet’;
ḍ: retro­flex /d/;
ḍh: ugyanaz, hehe­zettel; ket­tőzve ḍḍh, mint vaḍ­ḍhati [vaḍḍ^hati] ’nő, növek­szik, gya­rap­szik’;
ṇ: retro­flex /n/;

t: mint a magyar­ban;
th: ugyanaz, hehe­zettel; ket­tőzve: tth, mint attha [att^ha] ’jelen­tés’ (stb.);
d: mint a magyar­ban;
dh: ugyanaz, hehe­zettel; ket­tőzve: ddh, mint bud­dha ’ [budd^ha] (az, aki | az olyan, aki) ráéb­redt v. ráesz­mélt (vmire)’; ez utób­bi ejté­se már így fog ma­radni a ma­gyar­ban, vö. Budd–ha, /dd/, majd külön /h/, azaz /dd + h/;
n: mint a magyar­ban;

p: mint a magyar­ban;
ph: ugyanaz, hehe­zettel; ket­tőzve: pph, mint pup­pha [pupp^ha] ’virág’;
b: mint a magyar­ban;
bh: ugyanaz, hehe­zettel; ket­tőzve: bbh, mint gab­bha [gabb^ha] ’anya­méh’;
m: mint a magyar­ban.

Félmagán­hangzók – az utolsó soro­zat:

y: a ma­gyar /j/;
r: mint a magyar­ban;
l: mint a magyar­ban;
v: mint a magyar­ban, de orszá­gon­ként eltérő: Bur­mában és Thai­föl­dön az angol /w/, Srí Lan­kán az elő­fordu­lás helyé­nek függ­vényé­ben /v/ vagy /w/;
s: a ma­gyar /sz/;
h: mint a magyar­ban;
ḷ: retro­flex /l/, amit a száj­pad­láson kép­zünk (lásd fent a retro­flex soro­zatot!)

A más­sal­hang­zók kettő­zése mint a ma­gyar­ban, vagy­is hosszan ejtjük őket.

Az ábé­cé betűi­nek sor­rend­jét hasz­nos megta­nulni, mivel a szótá­rak és kézi­köny­vek, ill. min­den, ami felso­rolás, lista, álta­lában erre a sor­rend­re épül – k-val kezdő­dően és m-mel bezá­rólag leg­aláb­bis.

 

(7) A páli kánon
Eredeti­leg tisz­tázni akar­tam, mit is takar­nak ezek a hét­köz­napi élet­ben szinte isme­ret­len szak­kife­jezé­sek, mint kánon, kano­nizá­ció, vagy éppen kano­nici­tás, mik azok a kano­nikus, ill. poszt­kano­nikus szöve­gek, de aztán meg­gon­dol­tam magam: bőven van ma­gyar nyel­vű anyag az inter­neten, tesse­nek bátran tájéko­zódni! A páli kánon vonat­kozá­sában ango­lul megint csak K. R. Normant (1997) érde­mes ol­vasni: a könyv VIII. feje­zete – Bud­dhism and Canonicity – ezt a terü­letet veszi szem­ügyre. Kényelmes­ségem másik oka: ennek az írás­nak a té­mája a páli nyelv, és nem annyi­ra maga a théra­váda / déli budd­hista kánon, ill. ennek a kánon­nak a szöve­gei.

Amikor 2009–2010-ben Saya­daw U Pan­dita (tkp. Paṇ­ḍita) meditá­ciós kézi­köny­vének a for­dítá­sán dol­goz­tam, egy­szerű­en nem talál­tam jó meg­oldást az angol ere­deti scrip­tures kité­telére, és kínom­ban – meg jobb híján – a bizony töké­letlen, suta „szent ira­tok” meg­oldás­sal éltem. (A „szent szö­ve­gek” még ennél is bor­zalma­sabb!) Később sike­resen kisza­badí­tot­tam ma­gam a scrip­tures bűv­köré­ből, és azóta „a kánon szö­vegei”-t / „a páli kánon szö­vegei”-t emle­getem.

Olvas­tam már ezt a haj­meresz­tő ötle­tet is: *kánoni szöve­gek. (Itt a *csilla­gocska azt jelö­li, hogy ez a szó­képzés helyte­len.) Nincs olyan, hogy *kánoni. Olyan van, hogy (1) a kánon szö­vegei, és akkor ez azok­ra a szöve­gekre utal, melyek egy adott kánon­ba beke­rültek, azt a ká­nont adják ki együtt. Más­felől olyan is van, hogy (2) kano­nikus szöve­gek. Ez olyan szöve­gekre utal, melyek­nek az a stá­tuszuk – az a jellem­zőjük –, hogy bevet­ték őket (s ezzel beke­rül­tek) egy adott ká­nonba. Ezt írtam egy koráb­bi blog­bejegy­zés­ben:

Nincs *szer­ze­tesi lét, olyan azon­ban van, mint szer­zete­si lét­forma vagy élet­forma/‑mód / élet­vitel, és van szer­ze­tes­lét, össze­tett szó­ként, vö. a szer­ze­tes­lét szép­sé­gei (pél­dául). A szer­zete­si lét­forma ese­tében azért helyt­álló az ‑i mel­lék­név­képző hasz­ná­lata – ellen­tét­ben pl. a *szer­zete­si közös­ség szó­szer­ke­zet­tel, vagy mint a *ká­noni szöve­gek a he­lyes kánon szöve­gei (vagy: kano­nikus szöve­gek) he­lyett, *rend­őri szervek stb. –, mert a szer­zete­si azt fe­jezi ki, hogy ez a lét­forma / élet­mód stb. szer­zetest és szer­zetes­re jel­lemző, szer­zetes­re vonat­kozó és vonat­koz­ta­tott, egy szer­zetes­sel szem­ben tá­masz­tott el­vá­rások­nak meg­fe­le­lő stb. lét­forma / élet­mód­/‑vitel stb., stb. És azért szó­össze­té­tel­ként szer­zetes­közös­ség, mert ez meg azt je­lenti, hogy ’szerze­tesek közös­sége (bir­to­kos szer­ke­zet) = olyan közös­ség, amit / me­lyet szer­zete­sek alkot­nak’. – Őszintén remé­lem, hogy így most már ért­hető a kü­lönb­ség. Hiába, nem egy­szerű ez a ma­gyar nyelv, nem egy bicska tört már bele! – https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/04/ahogy-csillag-megy-az-egen-23.html

Hozzá lehet tenni: ugyan­így nincse­nek ’ká­nonra jellem­ző szöve­gek’. – Mint ahogy *védai sincs, van azon­ban védi­kus, pl. védi­kus szanszk­rit. Természe­tesen olyan sincs, hogy *buddhai, ha egy­szer a buddha szó nem tulaj­don­név, hanem egy főné­vi haszná­latú befeje­zett mellék­névi ige­név. Lásd:

Van lenini út, nincs azon­ban *lenini (vagy akár ká­dári) hagyo­mány, *buddhai út meg még annyira sin­csen, mert ez hibás / hely­te­len kép­zés­mód: „a Buddha” nem tulaj­don­név = sze­mély­név, s mint ilyen­ből nem képez­hető ezen a mó­don mellék­név. Nem *buddhai taní­tások van­nak, ha­nem a Buddha taní­tá­sai. A *”budd­hai hagyo­mány” eleve nehe­zen értel­mez­hető, és sem­mi nem is indo­kol ilyen ki­feje­zés­módot. Buta. Ugyan­így le­he­tet­len és el­fogad­ha­tat­lan a *budd­hai gon­do­lat. Tudo­má­nyos­kodó kép­zés­mód, azt hiszik, ettől lesz okos, elő­kelő és szak­ava­tott, amit el­mon­danak. Sokan sze­ret­nek élni vele, csak azt nem lát­ják át, menny­ire nem tu­do­má­nyos és mennyire os­toba. – Föl lehet tenni egy­ben a kér­dést: akkor már miért nem in­kább nagy­szenti? Vagy fel­ébre­detti? Vagy hogy tet­szik a be­érke­zetti hagyo­mány? És kü­lön­ben is: mi az a *budd­hai gon­do­lat? Mit tud? – https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/05/ahogy-csillag-megy-az-egen-33.html

A théra­váda budd­hiz­mus szöve­gei melles­leg nem „szen­tek”, ugyan­akkor (a) igen­is „sért­hetet­lenek” abból a szem­pont­ból, hogy ezek­be a szöve­gekbe nem lehet bele­nyúlni, nem tűrik a mó­do­sítá­sukat stb. Persze nem a szöve­gek nem tűrik, ha­nem azok az elköte­le­zett, nagy tu­dású és felké­szült, lelki­isme­retes szerze­tesek, akik min­dig is a Tan tiszta­ságá­nak és fenn­mara­dásá­nak bizto­síté­kai voltak, a jó és tiszta Tan leté­temé­nye­sei, s azok a mában is – kisebb­ség­ként. Abból a szem­pont­ból azon­ban ezek a szöve­gek, azaz a taní­tások (b) nem „sért­hetet­le­nek”, hogy „meg­sér­teni” nem lehet őket (ha egy­szer nem „szen­tek”, ugye­bár), vagy­is lehet őket szidni, kri­tizálni, két­ségbe vonni, a tanté­tele­ket támad­ni, meg­kérdő­je­lezni stb., stb. (Az értel­mezé­sük­kel ezzel szem­ben már lehet­nek gon­dok, ha az értel­mezés szem­be­megy a Tan téte­lei­vel.)

A Buddha a kriti­kus elem­zés (vibhajja) és vizs­gáló­dás híve volt, a vak hitet elve­tette. A Dham­ma egyik állan­dó jel­zője nem vélet­lenül az ehi­pas­sika [ejtd, kb.: éhi­passzika], ami nem egyéb, mint felhí­vás arra, hogy „gyere és nézd meg | lásd [te ma­gad]”, vagyis győ­ződj meg az iga­záról te magad (*”gyere-nézd-meg-séges”): tesse­nek a Buddha útmu­tatá­sait min­den­ben mara­dékta­lanul kö­vetni és betar­tani, elkez­deni medi­tálni, ha egy­szer a budd­hiz­mus lénye­ge a gya­kor­lat, ami nél­kül a Buddha taní­tásai­nak jó része teljes­ség­gel ho­mály­ban marad. Mély­re­ható meg­értés ott lehet­séges, ahol gyako­rolnak, s a gya­kor­lat révén tudás­hoz jutnak, fel­isme­rések­hez és be­lá­tá­sok­hoz. Az igazi meg­értés szét­feszíti a nyelv korlá­tait, azaz valódi meg­értés csak a nyel­ven (= a nyelv szűkre sza­bott, s ezért elég­telen kifeje­zés­módjain) túl lehet­séges, más szó­val a nyelv kiikta­tásá­val, non­verbálisan.

▲

A buddhiz­mus eseté­ben bizony tekin­télyes tan­épít­mény­ről be­szél­hetünk, hiszen a Buddha a meg­vilá­goso­dását köve­tően 45 éven át taní­tott fárad­hatat­lanul, osz­totta meg a Dhammát – a Tant –, 35 éves korá­tól kezdve egé­szen pari­nirvá­nájáig (páli pari­nib­bāna), vagyis végle­ges tá­vozá­sáig (’kihu­nyásá­ig’) nyolc­van éves korá­ban, az i. e. kb. 400-ban.

Mi sem termé­szete­sebb, mint hogy a hiva­talos théra­váda állás­pont sze­rint eze­ket a tanítá­so­kat a déli / théra­váda / páli budd­hiz­mus őrzi azóta is, és hagyo­má­nyozza to­vább abban a for­má­ban, aho­gyan az első zsinat (saṅgā­yana / saṅgīti) Rāja­gahá-ban, a Buddha halála után nem sok­kal – egy hónap­pal – rögzí­tette. Ez így bő 2400 év lenne. – Az első három zsinat vo­nat­kozá­sában érde­mes a már hivat­ko­zott Hans Wolf­gang Schu­mannt is elő­venni, és­pedig a PDF-válto­zat 260. olda­lától: Councils and Canon.

A máso­dik zsinat a théra­váda hagyo­mány sze­rint száz évvel a Buddha halála után ült össze Vesālī-ban, Norman azon­ban kb. hat­van évre tak­sálja (vö. Norman 1997:118). Az első két zsinat té­nye, ill. a máso­dik zsinat­hoz vezető okok, majd a zsinat lefo­lyásá­nak leírá­sa beke­rült a Vinayá-ba – a har­madik zsinat már nem, ami Norman sze­rint annak jele, hogy addig­ra a Vinayá-t lezár­ták, magya­rán sem­mi­féle betol­dás vagy kiegé­szítés nem volt már lehet­séges.

A máso­dik zsinat a budd­hizmus törté­neté­nek első egy­ház­szaka­dásá­val végző­dött. A magát sthavira-ként (szanszk­rit ’öre­gek’; páli alakja thera) meg­hatá­rozó csopor­tosu­lás siker­te­le­nül pró­bálta módo­sítani a Vinayá-t, mire kivált a több­ségi mahā­sāṅ­ghiká-ból, és ön­álló szek­tát ho­zott létre.

A har­madik zsinat Asóka (szkt. Aśoka, páli Asoka) király ural­kodá­sa ide­jén, Norman sze­rint (1997:115) i. e. kb. 250-ben ült össze Pāṭali­puttá-ban, a mai Patná­ban. (Asóka i. e. 268 és 232 kö­zött ural­ko­dott.) Ezen a zsina­ton is fe­gyel­mi kér­dések­ről kel­lett hatá­rozni. A kró­nikák sze­rint egy bizo­nyos Mog­gali­putta Tissa Thera ezen a zsina­ton reci­tálta a Kathā­vatthu (kb. ’A meg­vita­tás tár­gya’ vagy ’Vitás kérdé­sek’) címet vise­lő össze­állí­tását, mely a későb­bi Abhi­dham­ma­piṭaka ötö­dik könyve lett az össze­sen hét­ből. A mű több mint két­száz vita­tott kér­dést jár körbe. Az el­szapo­rodó nézet­kü­lönb­ségek szám­lájára írható, hogy a zsinat idejé­re már 18 isko­lára (irány­zatra) sza­kadt a budd­hiz­mus Észak-Indiá­ban.

A negye­dik zsinat Vaṭṭa­gāmaṇī Abhaya király ural­kodása ide­jén ült össze az i. e. első szá­zad­ban a Srí Lanka-i Āloka­vihārá-ban (Alu­vihāra néven is is­mert), mely­nek során kezd­ték el írásba fog­lalni a Buddha tanítá­sait.

Asóka király misszio­náriu­sokat is kül­dött ide­genbe a Tan propa­gálása érde­kében. A Buddha tanítá­sait Lanka szige­tére az i. e. harma­dik szá­zad közepe táján fia, Mahinda hozta, aki négy szerze­tes­társá­val érke­zett. A króni­kák fel­jegy­zései alap­ján első talál­ko­zá­suk Devā­nam­piya-Tissa királlyal Mihin­talé­ban, Anu­rádha­pura szom­széd­ságá­ban tör­tént. A néhai Nagy­tiszte­letű Wal­pola Rahula History of Bud­dhism in Ceylon c. mono­grá­fiá­jában beszéli el a történ­teket, meg­említve a szívé­lyes­séget és tiszte­letet, ami­vel az ural­kodó fogadta őket. Mahinda min­den­képpen fel akarta mérni a király értel­mi képes­ségeit, és így né­hány kér­dést tett fel neki. Walpola Rahula tiszte­lendő úgy fogal­maz, hogy ezt a tesz­tet a törté­nelem első, írás­ban doku­men­tált intel­ligen­cia­teszt­jének lehet tekin­teni. A király vála­szai meg­győz­ték Mahin­dát arról, hogy képes lesz a Buddha taní­tásait meg­érteni. Ennek megfe­lelően válasz­tása a már emlí­tett Maj­jhima Nikāya egyik szuttá­jára, a kulcs­fontos­ságú Cūḷa­hatthi­pado­pama­suttá-ra esett (Kb. ’Az ele­fánt lába nyomá­nak hason­latá­ról szóló rövi­deb­bik tanbe­széd’ | MN 27, az angol fordí­tás a kötet 269–277. olda­lán). A király és kísé­rete a tanbe­széd elhang­zása után kinyil­vání­totta szán­dékát az új hit felvé­telére. – Lásd: Wal­pola Rahula: History of Bud­dhism in Ceylon. The Anu­rādha­pura Period – 3rd Century BC – 10th Century AC. Colombo: Guna­sena, 1966 (¹1956), 48–61. old., PDF: 90–109.

És ha már idáig elju­tot­tunk, akkor min­den­kép­pen meg kell emlí­teni az utolsó két zsina­tot is: mind­kettőt Bur­má­ban tar­tották. Az ötö­diket Manda­lay-ben (kiej­tése, fone­tikus átírás­sal kb.: [má̃dəléi] , azaz még vélet­lenül sem *Manda­laj vagy hason­lók!), az akkori kirá­lyi szék­he­lyen, Burma 1885-ig még függet­len részé­ben hívta egybe a budd­hiz­mus ügye iránt mé­lyen elkö­tele­zett ural­kodó, Mindon király 1871-ben. A zsi­nat által jóvá­ha­gyott szöve­geket – tkp. a teljes Tipi­ṭaká-t! – össze­sen 729 már­vány­táblára vésték. (Az érde­kes­ség ked­vé­ért lásd: https://zh.unesco.org/sites/default/files/myanmar_kuthodaw.pdf )

Végül a hato­dik zsina­tot a már újra füg­get­len Burmá­ban tar­tot­ták, Ran­gun­ban, 1954 má­jusa és 1956 má­jusa kö­zött a Buddha pari­nirvá­nája, végle­ges távozá­sa 2500. évfor­dulójá­nak tisz­te­letére a théra­váda hagyo­mány sze­rint. Lásd: http://www.tathagata.org/node/142 és https://en.wikipedia.org/wiki/Sixth_Buddhist_council

Ezen az eddigi leg­utolsó, hato­dik zsina­ton, me­ly­nek mun­kájá­ban az angol Wiki­pedia vonat­kozó szó­cikke sze­rint hét (leg­alább­is rész­ben) théra­váda or­szág – Burma, Cey­lon (ma Srí Lanka), Thai­föld, Kam­bo­dzsa, Laosz, Viet­nám és Nepál* – 2500 szerze­tese vett részt, derült csak ki iga­zán, mennyi­re egysé­ges a théra­váda szöveg­ha­gyo­mány: kisebb el­téré­sek­kel bár, de a teljes páli szö­veg­kor­pusz azo­nos vala­mennyi théra­váda ország­ban. Ezeket az eltéré­seket – helyi vari­ánso­kat – a CST szö­veg­kiadá­sában fel­tünte­tik, és min­dig meg­adják, hogy a záró­jel­ben álló válto­zat éppen melyik hagyo­mány sajátja, pl. thai, szinga­léz vagy khmer / kam­bo­dzsai. Maga az alap­szö­veg a Bur­mában egysé­gesen elfo­ga­dott és to­vább­hagyo­mányo­zott bur­mai válto­zat.

*Több for­rást is nézek, de az ország­lista nem akar vala­hogy meg­egyezni! A ran­gos Ency­clo­pedia Britan­nica (online) pl. ezt írja: „The entire text of the Pali Thera­vada canon was re­viewed and recited by the assem­bly of monks from Burma, India, Ceylon (now Sri Lanka), Nepal, Cam­bodia, Thai­land, Laos and Pakistan.”
https://www.britannica.com/event/Sixth-Buddhist-Council

Ugyan­akkor: „Monks who wrote speech­es came from Sri Lanka, Thai­land, Cam­bodia, Laos, India, Pak­istan, Viet­nam, Nepal, Japan, and Indo­nesia.” – Clark, Chris: The Sixth Bud­dhist Council: Its Pur­pose, Presen­tation, and Product. In: The Jour­nal of Burma Studies: Vol. 19, No. 1 (2015), pp. 79–112; Center for Burma Studies, North­ern Illinois Univer­sity. Lásd: http://www.chrisclark.bio/wp-content/uploads/2015/06/Clark-2015b.pdf

Kívül­állót meg­lephet ez az egye­zés, théra­váda szerze­test már kevés­bé, mivel­hogy egy théra­váda szerze­tes a bur­mai hagyo­mány­ban nagyon is jól tudja, hogy nem is keve­sen még min­dig kívül­ről tanul­ják meg, azaz betéve tudják az egyes „kosa­rakat”: aki csak egyet, az eka­piṭaka­dhara, vagy­is olyan, aki egy kosa­rat „tart (meg)”, és meg­adják azt is, hogy melyik az: pl. Vinaya­piṭa­ka­dhara, azaz olyan, aki a Vinaya kosa­rát „tarja (meg)”. Burmá­ban ha­vonta egy­szer én is hall­hat­tam egy bizo­nyos Yaw Saya­daw [ejtsd, kb., ezút­tal szép hibrid átírás­sal: jɔ: sz^he­jádɔ: („jó”, ill. „dó”)] tanbe­szédeit. Ő a kevés ismert bur­mai tipi­ṭaka­dhara egyi­ke, aki a teljes Tipiṭa­kát kívül­ről, azaz betéve tudja. Mindezt 2400 évvel a Buddha ha­lála után.

Tudni illik, hogy a szóbeli tovább­hagyo­má­nyo­zás gya­kor­lata egy­álta­lán nem sza­kadt meg az írás­beli­ség meg­jele­nésé­vel, ill. a páli kánon írásba fogla­lásá­val, már csak azért sem, mert a szok­vá­nyos írás­hordo­zók – pl. a pálma­levél – trópu­son nem­igen tartó­sak, de a papír sem az. Szöve­gek máso­lásá­nak vele­járó­ja óha­tat­lanul is a be-be­csúszó hiba, s ezért eleve meg­bízha­tóbb­nak tar­tot­ták a szó­beli­séget: hiba azért sem csúsz­ha­tott az emlé­kezet­ben őr­zött-tárolt szöve­gekbe, mert rend­szere­sen fel­mond­ták őket – reci­tál­ták –, egy-egy szö­veg­mennyi­ség őrzői („tartói”) együtt, és ha vala­mi elté­rés mutat­ko­zott, azon­nal tilta­ko­zott vala­ki. Ezeknek a szöveg­fel­mon­dók­nak a neve bhāṇaka, ’aki be­szél; aki fel­mond / reci­tál vala­mit’. Az ő fel­ada­tuk volt a szö­veg­hűség fel­ügye­lete, és semmi elté­rést nem tűrtek meg, sem­mi­lyen szem­pont­ból. – Norman elő­adásai­ban nagy teret szen­telt a műkö­désük­nek.

Igaz ugyan­akkor, hogy a mai, mo­dern mód­szer inkább az, hogy a szerze­tes­növen­dé­kek nyom­ta­tott anyag­ból tanul­ják a memo­rizá­landó szöve­geket, nem pedig taná­raik reci­tálá­sa alap­ján, nekik azon­ban termé­szete­sen szó­ban kell bemu­tatni az isme­rete­iket.

Egy, a thai hagyo­mányt ismerő szerze­tes is jól tudja tapasz­talat­ból, hogy is műkö­dik ez a szó­beli­ség: havi két alka­lom­mal, új- és teli­hold­kor, ún. upo­satha-napo­kon egy-egy szerze­tes­kö­zös­ség tagjai meg­jelen­nek a sīmā-csar­nok nevű, meg­felelő jel­zés­sel elha­tárolt (sīmā = ’ha­tár­vonal’) épü­let­ben – már amennyi­ben leg­alább né­gyen van­nak (ill. né­gyen jelen van­nak) –, és egyi­kük az elő­készí­tett dísz­hely­re ül, majd fel­mondja, reci­tálja a teljes páli nyelvű Pāṭi­mok­khá-t, vagyis a szerze­tesi rend­sza­bály­zatot, termé­szete­sen kívül­ről. Ha el talál akad­ni, azon­nal kise­gíti egy má­sik szer­zetes, és ugyan­így javít­ják is, ha hibát ejt. Vagyis mind­végig ébe­ren figye­lik-köve­tik. Az olasz­or­szági Santa­citta­rama, thai hagyo­má­nyú erdei kolos­tor­ban a reci­táló kívül­ről mond­ta fel, ám az írott szö­veg alap­ján követte egy szerze­tes­társa. – Ez a rend­sza­bály­zat amúgy 227 tétel­ből áll, és a reci­tálá­sa kb. 40–45 percet vesz igény­be.

A páli kánon ún. zárt kánon, ami annyit jelent, hogy a lezá­rása után – mely­nek ideje mind a mai napig vita­tott – már nem volt lehe­tőség újabb szöve­gek hozzá­adá­sára, to­vábbá főleg az i. u. ötö­dik és hato­dik századi szö­veg­kom­men­tárok (aṭṭha­kathā) meg­jele­nésé­vel arra sem, hogy módo­sít­sák az alap­szöve­geket (mūla). (Vö. Norman 1997:124.)

A két ural­kodó nézet sze­rint (1) a théra­váda ká­nont akkor zárták le, ami­kor elő­ször írás­ba fog­lalták Srí Lan­kán az i. e. első szá­zad folya­mán, ill. (2) leg­később Buddha­ghosa, a Visuddhi­magga c. monu­mentá­lis mű és sok szö­veg­magya­rázat kon­zerva­tívabb körök­ben már-már érint­hetet­len­nek és kikezd­hetet­len­nek tar­tott szer­zője éle­tében, az i. sz. ötö­dik szá­zad első felé­ben – azaz jó 850 évvel a Buddha pari­nirvá­nája után.

A mahá­jána ká­non ezzel szem­ben nyi­tott, azaz min­dig is lehető­ség volt újabb meg újabb szö­vegek hozzá­adá­sához. Szerfö­lött tanul­ságos, amit Norman ír erről (1997:112):

If we speak of the Thera­vādin canon, in the form in which we have it now, it clearly comes into the second category. It is closed. The concept of canon for Mahāyā­nists and in Tibet and China differs. Some traditions include texts which are canonical and non­canonical by Thera­vādin standards, and there was the possibility of making additions at a late date, so that it was, for example, possible for a translation, and a bad trans­lation at that, of the Jātaka­mālā to be added to the Chinese canon at the end of the eleventh century C.E.

Vagyis, mint írja, a mahá­jána kánon­fogal­ma eltér, és így for­dulha­tott az is elő, hogy pl. az i. sz. XI. sz. vége felé egy fordí­tás – még­hozzá rossz fordí­tás – is a kínai kánonba került. Min­den­kép­pen figyel­met érde­mel az is, hogy mennyi­re elsza­ladt egyes kora­beli szerzők fantá­ziája, telje­sen elru­gasz­kodva a korai budd­hista szö­veg­hagyo­mány­tól. Erről a tova­nyar­galó, igen­csak élénk fantá­ziá­ról Kósa Gábor sino­lógus és vallás­törté­nész írásá­ban is lehet olvasni egy átvett idézet­ben, a 7–8. olda­lon:

„… a Buddha ezer szerze­tes­hez és iste­nek sokasá­gához intézi a beszé­dét. Ez utóbbi té­nyen kívül az utób­bi beszá­molóra jellem­ző egyéb ele­mek is a kései kelet­kezés­re utal­nak: a Tan kere­ke a levegő­ben jele­nik meg, és repül­ve kerül a Buddha sze­mei elé, aki az­után kezé­vel meg­ra­gadja a kere­ket, és meg­állítja a forgá­sát, illet­ve hogy (be­széde) Kauṇḍi­nyá­val egy­ide­jűleg nyolc­ezer istent térít meg, és a be­széd hallga­tósá­gát képező ezer szerze­tes eléri az arhat szintet.”

https://www.academia.edu/103383426/_A_Dhammacakkappavattana_sutta_egyik_korai_k%C3%ADnai_ford%C3%ADt%C3%A1sa_T02n0109_T%C3%A1vol_keleti_Tanulm%C3%A1nyok_2019_1_2020_1_30 | Az idézet for­rása stb. a cikk­ben feltün­tetve.

Emlékez­tetőül: éppen ennek a Dhamma­cakkap­pavat­tana­suttá-nak két ma­gyar fordí­tását veséz­tem ki tavaly egye­bek mellett a nagy fordí­tás­kriti­kai bejegy­zésben:

https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/04/ahogy-csillag-megy-az-egen-13.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/04/ahogy-csillag-megy-az-egen-23.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/05/ahogy-csillag-megy-az-egen-33.html

Norman arról is beszá­mol (1997:89), hogy oly­kor a fel­róják neki, miért nem veszi adott eset­ben figye­lembe a kínai, tibeti, khotáni vagy egyéb válto­zato­kat. Egyik indoka az, hogy ezek fordí­tások, rend­sze­rint szanszk­ritból, ami azon­ban már maga is fordí­tás, és­pedig vala­mi­lyen (koráb­bi) MIA válto­zat­ból. És hozzá­teszem én: a kínai āgama-szö­vegek, melye­ket olyan elő­sze­re­tettel lobog­tat­nak egyre töb­ben párhu­zam cím­szó alatt, csak az i. sz. IV. sz. leg­végén, ill. az V. sz.-ban kelet­kez­tek. Ezek termé­szete­sen ugyan­úgy fordí­tások, ráa­dásul átté­tele­sen: nem csu­pán egy forrás­nyelv­vel van velük össze­füg­gés­ben dol­gunk, ha­nem még egy máso­dik, azaz köztes közve­títő nyelv­vel is. Kismillió hiba­lehető­ség az átül­tetés során: (1) MIA for­rás­nyelv à (2) szanszk­rit à (3) kínai (vagy: tibeti, kho­táni). Éppen ezért nem lehet és nem is sza­bad eze­ket a na­gyon gyak­ran ron­tott szöve­ge­ket mérv­adó­nak vagy irány­adó­nak tekin­teni, pont a félre­érté­sek­ből és ‑értel­mezé­sek­ből ere­dő hibák okán. Lásd erről: Norman (1997:89). Nem csu­pán elvi lehe­tőség­ről van szó, de iga­zol­ható és tény­lege­sen is iga­zolt, konk­rét hibák­ról. Ezek­ről majd a (14) Rossz fordítás­ból rossz fordítás, ill. a (15) Vadhaj­tások II stb. címet viselő rész­ben lesz szó.

És akkor a fenti­ekben bemu­ta­tott, sza­bad­jára enge­dett, galop­pozó fantá­ziák­ról – így, poszt­mo­dern töb­bes­ben! – még nem is beszél­tünk. (NB. Ha min­den igaz, lesz ebben az írás­ban egy csatla­kozó rész (16) Spekulációk és légvárak címmel!)

A szö­veg­meg­őrzés és a szö­veg­hűség fe­letti – hogy úgy mond­jam – „őrkö­dés” a már rövi­den emlí­tett bhā­ṇaká-k fel­adata volt. Norman rész­lete­sen ír a bhā­ṇaka-hagyo­mány­ról (1997: 38–43, ill. 77–79, vala­mint 116–117). Szöveg­hűség kap­csán lásd az imént emlí­tett mahā­pade­sa kér­dését is (Norman 1997:77, 114 és 117).

▲

A páli kánon a hagyo­má­nyos fel­osztás / -bontás alap­ján 52 műből (könyv­ből) áll. Ez az igen­csak nagy mennyi­ségű szöveg thai írás­sal 45 impo­záns köte­tet tölt ki lexi­kon for­má­tum­ban 22379 olda­lon; a kötet­szám – az elren­dezés – tisztel­gés ez előtt a 45 év előtt, ti. a Buddha 45 éves taní­tói „pálya­futása” előtt. (Vö. P. A. Payutto: The Pali Canon, lásd itt lej­jebb.)

A déli budd­hista kánon páli nyelvű szöve­gei­nek sajtó alá rende­zése latin betűs átírás­ban, vala­mint mind­máig nem teljes angol fordí­tásuk kiadá­sa az 1881-ben alapí­tott, angliai Pali Text Society (PTS) http://www.palitext.com/ elévül­hetet­len érdeme.

[Ide szántam ere­deti­leg az online Sutta­Central ismer­teté­sét, de inkább elte­kintek tőle.]

Az indiai Vipas­sana Research Insti­tute – rövidí­tése: VRI – https://www.vridhamma.org/ CD-n közre­adta a Chaṭṭha­saṅgā­yana, vagyis a Ran­gun­ban 1954 máju­sa és 1956 máju­sa kö­zött tar­tott VI. Budd­hista Zsinat által elfoga­dott és rögzí­tett hiva­talos páli nyelvű déli budd­hista kánon teljes anya­gát; ez a Chaṭṭha­saṅgā­yana­tipi­ṭaka (CST). A páli kom­mentá­rokat (aṭṭha­kathā) – szöveg­magya­ráza­tokat – és az alkom­mentá­rokat (ṭīkā) is tartal­mazza, továb­bá añña ’egyéb’ megha­táro­zás alatt nem kevés poszt­kano­nikus szöve­get. Ezen túl­menő­en fel­tün­teti a többi théra­váda hagyo­mány varián­sait is a folyó szöveg­ben. Kissé nehéz­kes­nek tűn­het az elején, de bele lehet rázód­ni a hasz­nála­tába: https://www.tipitaka.org/ Telepít­hető offline hasz­ná­latra, ill. online hasz­nálat is lehet­séges: http://tipitaka.sutta.org/ – kínai és angol fordí­tással. (NB. Nem ellen­őriz­tem! [2023 júni­usá­ban járunk éppen])

A már emlí­tett Nagy­tiszte­letű P. A. Payutto össze­állí­tása ez a két­nyelvű kötet is, mely nélkü­lözhe­tet­len segéd­könyv a páli kánon­hoz:
https://www.watnyanaves.net/uploads/File/books/pdf/the_pali_canon_what_a_buddhist_must_know_thai-eng.pdf

▲

Kétezer év, ha elfo­gad­juk, hogy a páli kánon írás­ba fogla­lása, s ezzel nagyjá­ból egy­ide­jűleg a kánon lezá­rása az i. e. első szá­zadra tehető. Kétezer év páli nyelvű szöveg­hagyo­mány.

Ezeket a szöve­geket tehát mind a mai napig a szöve­gek nyel­vén, azaz páliul őrzik és hagyo­má­nyoz­zák to­vább. Változ­tatni nem változ­tat rajtuk senki sem­mit, ami­nek két fő oka van: az egyik az, hogy a théra­váda orszá­gai­ban min­dig is egy elköte­lezett kisebb­ség kezé­ben volt, úgy­mond, a Tan to­vábbi sorsa, akik na­gyon is jól tud­ták, mi a tét, és szigo­rúan ragasz­kod­tak a szöveg­hű­ség­hez. Ezt para­dox módon nem az írás­beli­ség képes elsőd­lege­sen bizto­sítani, hanem a szó­beli to­vább­hagyo­mányo­zás, ill. a szöve­gek memo­rizá­lása és a rend­szeres fel­mon­dás, közös reci­tálás és egyez­tetés, mint pl. a hatodik zsi­nat munká­jában. A másik ok gya­kor­lati: arról van szó, hogy ha az alap­szöve­geken változ­tat­nak, akkor sutba lehet dobni a hosszú év­száza­dok során létre­ho­zott kom­men­tár­iro­dal­mat, már­pedig ezek jó része nem­ritkán fontos és hasz­nos segéd­esz­köz, ill. ada­lék.

A kom­men­tár­iro­dal­mat nem módo­sít­ják, hanem szük­ség ese­tén újabb kom­men­tárt készí­te­nek, mely az ad­digi leg­utol­só (al­)kom­men­tár kom­men­tárja lesz, adott eset­ben egy al-alkom­men­tár.

 

(8) Kommentárok, szöveg­magya­ráza­tok, alkom­mentárok
Már az ókor­ban kiala­kult jegy­zet- és kom­men­tár­anyag írá­sának gya­kor­lata olyan művek­hez, me­lyek meg­érté­se, értel­mezé­se, és így befoga­dása / recep­ciója is nehéz­sége­ket okoz­ha­tott. Kom­men­táltak a sorok kö­zött, inter­lineá­risan, és kom­men­táltak a mar­gón, míg a könyv­nyom­tatás el­terje­désé­vel tért nem nyert láb-, majd vég­jegyze­tek készí­tése is, párhu­zamo­san a szél­jegy­zetek­kel – lásd a láb­jegy­zet törté­neté­hez pl. ezt a remek, 1997-ben meg­jelent köny­vet:
https://books.google.lk/books/about/The_Footnote.html?id=VO2aFrQF24kC&redir_esc=y

Terjedel­mesebb művek­hez termé­szete­sen terjedel­mesebb szöveg­ma­gya­ráza­tok kellet­tek és kelle­nek: ezek már ön­álló műként, ön­álló kötet­ként készül­tek.

Egy (elsőd­leges) szö­veg­ma­gya­rázat vagy kom­men­tár (aṭṭha­kathā) egy adott alap­szö­veg­hez (mūla) ké­szült segéd­let, pl. jelen­tés­magya­ráza­tok, tan­téte­lek értel­mezése, ill. rész­lete­sebb kifej­tése stb., stb., míg az alkom­men­tár (ṭīkā) az elsőd­leges szö­veg­ma­gya­rázat­hoz vagy kom­men­tár­hoz ké­szült. Az ehhez az utób­bihoz írt al-alkom­men­tár (anu­ṭīkā), vagy­is az alkom­men­tár kom­men­tárja szük­ség ese­tén újabb magya­ráza­tokat fűz a már meg­lévők­höz.

A kom­men­tár­iro­dalom nagy becs­ben áll ugyan théra­váda orszá­gok­ban, de nem alkotja a kánon részét, azaz nem kano­nikus.

Wilhelm Geiger Pāli Liter­ature and Lan­guage c. munká­jában a nem kano­nikus páli szö­ve­gek kelet­kezé­sét idő­rend szem­pont­jából három sza­kaszra oszt­ja: (1) a kánon befeje­zésé­től (le­zá­rá­sától?) az i. sz. ötö­dik száza­dig, ill. (2) az i. sz. ötö­dik­től a XI. sz.-ig, végül (3) a XII. sz.-tól a mo­dern korig, azaz a XVIII. sz. utolsó harma­dáig. (Lásd Geiger 1943/1996:25–58.)

Az első idő­szak a koráb­ban már rövi­den emlí­tett Buddha­ghosa mun­kás­ságát meg­előző kor, mely­ben egy­részt a szinga­léz prák­rit nyelvű szöveg­magya­ráza­tok készül­tek Lankán, más­részt a taní­tások­ba beve­zető kalau­zok (Nettip­paka­raṇa, Peṭako­padesa), vala­mint a Milinda­pañhā (’Milinda király kérdé­sei’), mely­nek fel­téte­lezett kelet­kezési helye Észak-India. Ide tarto­zik az egyik leg­régeb­bi szöveg­válo­gatás / ‑gyűjte­mény is, a Sutta­saṅ­gaha. – Burmá­ban leg­alább­is az előbbi három mű kano­nikus­nak számít.

A máso­dik idő­szak meg­hatá­rozó alakja a bráh­min szárma­zású, Indiá­ból el­szárma­zott Buddha­ghosa, aki a Pārā­jika­kaṇḍá-hoz (Vinaya­piṭaka) írt kom­men­tárjá­ban (Sa­manta­pāsā­dikā), a be­ve­zető verses rész­ben fel­tárja, ill. számba veszi, mely koráb­bi szinga­léz prák­rit szöveg­ma­gya­ráza­tok voltak az ő páli fordí­tásá­nak, ill. össze­állítá­sainak a for­rásai, mint pl. a Mahā-Aṭṭha­katā. [Vö.: CST | Vinaya­piṭake Pārā­jika­kaṇḍa-aṭṭha­kathā (paṭha­mo bhāgo) · Gan­thā­ram­bha­kathā.] – Ezek a régi kom­mentá­rok nem marad­tak fent, így az anyag, ami ren­del­kezés­re áll, páli fordí­tás, egész ponto­san „vissza­fordí­tás”, ugyan­is az erede­tileg Észak-Indiá­ból Lankára ho­zott, páli­ról szinga­léz prák­rit­ra fordí­tott szöve­geket ültet­ték át megint csak pálira.

Buddha­ghosán kívül egy másik, ugyan­csak indiai szárma­zású szerze­tes – egy bizo­nyos Dhamma­pāla – is fordí­tott, ill. állí­tott össze kom­men­táro­kat, lásd az előző rész­ben hivat­ko­zott Nagytisz­teletű P. A. Payutto kala­uzá­ban, ahol is a Tipi­ṭaka összes szöve­géhez írt kom­men­táro­kat is fel­sorol­ja szerző­jük­kel, vala­mint a címük­kel egye­tem­ben. Lásd: https://www.watnyanaves.net/uploads/File/books/pdf/the_pali_canon_what_a_buddhist_must_know_thai-eng.pdf – a nyomta­tott könyv lap­számo­zása sze­rinti 51., a PDF válto­zatban a 111. olda­lon, ill. a részle­te­sebb listát az 55., ill. a PDF 119. olda­lától.

A német Oskar von Hinüber A Hand­book of Pāli Liter­ature c. köny­vében az alkom­mentá­rokat is bemu­tatja, lásd: http://www.ahandfulofleaves.org/documents/A%20Handbook%20of%20Pali%20Literature_Hinuber.pdf

▲

Norman könyvé­nek egy teljes feje­zetét szen­teli a théra­váda szöveg­magya­rázó hagyo­mány tagla­lásá­nak (lásd: IX Bud­dhism and the Com­men­tarial Tradi­tion; 1997:127–142).

A 142. olda­lon érté­keli ezt a hagyo­mányt, és meg­álla­pítja, misze­rint vilá­gos, hogy na­gyon hasznos olykor:

(1) a kom­men­tárok oly­kor meg­magya­ráz­nak vala­mit, amit máskü­lönben nem érte­nénk (a pél­dát lásd a könyv­ben);
(2) néha olyan olva­sato­kat is tartal­maz­nak, me­lyek job­bak a ren­delke­zésre álló kani­nikus szöve­gek­ben talál­hatók­nál (a pél­dát lásd a könyv­ben);
[…]

Ugyan­akkor, foly­tatja, nem min­dig volt annyi­ra hasznos:

(1) vala­minek az ere­deti jelen­tése fele­désbe me­rült, s ezért a kom­men­tátor több ma­gya­ráza­tot is kínál, me­lyek egy­től egyig való­színűt­lenek, s vala­mennyi­ük nehe­zen ért­hető, vagy­is vég­ered­mény­ben az alap­szöve­get meg lehet érteni, a hozzá írt kom­men­tárt már nem;
(2) a magya­ráza­tok kör­körö­sek oly­kor, és csak akkor ért­hetők, ha a jelen­tés már ismert;
(3) a magya­ráza­tok néha téve­sek;
[…]

Ebben az utol­só pont­ban fog­lalt som­más meg­álla­pítást tá­maszt­ja alá a „su­gata-hossz” (ill. arasz stb.) mint mér­ték­egy­ség meg­hatá­rozása. Lásd a Nagy­tiszte­letű Ṭhānis­saro Bhik­khu fel­tárá­sát: The Bud­dhist Monas­tic Code I, Appen­dices: II. Con­tro­ver­sial Points: Sugata Mea­sures, 559–560. old. – Microsoft Word - BMC1.2013.doc

Szemé­lyes emlé­kem is van ezzel a su­gata-arasszal kap­csolat­ban. Az tör­tént, hogy az egyik erdei kolos­tor­ban egy ott vizi­táló har­minc­vala­hány éves szerze­tes pró­bált velem nem is egy­szer sze­rény angol­ságá­val szót vál­tani. Vala­hogy fel­me­rült ez a sugata-arasz is. Ő csak kötötte az ebet a karó­hoz, hogy már­pedig az három­szor akkora a Buddha ese­tében (75 cm), mint egy átlag­embe­ré (25 cm) – és persze mind­végig a szöveg­magya­rázat­ra hivat­ko­zott, mely­ben való­ban így áll. Alig értette az érvei­met, úgy­hogy valaki tolmá­csolt aztán. Semmi­vel sem lehe­tett meg­győzni: se azzal, hogy a Buddha nem volt ennek meg­fele­lően hat méter magas, se azzal, hogy az érin­tett szöveg­rész – egy rend­sza­bály – sugata-mér­tékre ala­puló elő­írása értel­mé­ben egy szerze­tes min­den továb­bi nél­kül épít­(tet)­hetne magá­nak egy akár 47,25 nm (!) alap­terü­letű, luxus­számba menő kuṭi-t, vagy­is (külön­álló kis) házat vagy lakot, ami termé­szete­sen nonszensz.

És mivel az embe­rek jó része hajlik arra a budd­hista világ­ban (is), hogy a Buddhá­ból vala­mi­lyen isten­szerű, miti­kus és miszti­kus, termé­szet­felet­ti lényt kreál­jon – abból az ember­ből, aki a páli kánon szöve­gei­nek tanú­bizony­sága szerint az égadta vilá­gon semmi­féle termé­szet­felet­ti voná­sok­kal-jegyek­kel nem ren­delke­zett, s így a meg­jele­nése alap­ján még csak fel sem ismer­ték –, kapva kap­nak az efféle mellé­nyúlá­sokon, a nép meg rájuk harap.

Van tehát, aki vakon hisz – min­dent kész­pénz­nek vesz – a kom­men­tárok­ban, és van, aki szkep­tikus és óva­tos. Ez utób­biak leg­főbb ismér­ve az, hogy meg­felelő a fel­készült­ségük, ami­nek alap­ján fel tud­ják mérni, meg tud­ják ítélni, mi az, amit nem sza­bad szol­gaian, kriti­kát­lanul elfo­gadni.

Az álta­lam hallat­lanul nagyra érté­kelt és be­csült Nagy­tiszte­letű Kaṭu­kurun­de Ñāṇa­nanda így nyilat­ko­zott egy­szer:

We must appreciate the great work done by Ven. Bodhi, but it is unfortunate that he is bound by the commentarial tradition.

Kb. ’Méltányul­nunk kell azt a nagy­szerű mun­kát, amit a Tiszte­lendő Bodhi [scil. Bhikkhu Bodhi] vég­zett, ugyan­akkor sajná­latos, hogy köti a szöveg­magya­rázó hagyo­mány.’

Bhikkhu K[aṭu­kurun­de] Ñāṇa­nanda: Questions & Answers On Dhamma. Dam­mulla, Karan­dana: Kaṭu­kurun­de Ñāṇa­nanda Sada­ham Sena­sun Bhāra­ya (K. N. S. S.), 2016, 16. old. – Questions-and-Answers_Web_Edition_Rev_0-9.pdf – itt lehet elol­vasni, konk­rétan mire vonat­ko­zott ez a kri­tika.

Könnyű rá­szokni arra is, hogy az ember min­den egyes vég­jegy­zetet fella­poz­zon egy-egy feje­zet vagy kötet végén, és nem kisebb a csábí­tás, hogy egy for­dító min­dent elol­vas­son egy kom­men­tár­ban, majd egy az egy­ben elhe­lyezze a jegy­zet­anyag­ban. Igen ám, de nem sza­bad min­den­nek hitelt adni, és nem szük­séges min­dent átvenni válo­gatás nélkül.

És van, amit egy­szerű­en elfo­gadunk, mert sehol más­hol semmi tám­pont, ami to­vábbi fo­gódzót kínál­hatna. Áll ez pl. arra a fen­tebb fel­tárt kom­men­tár­helyre, mely azt tisz­tázza, hogy mire is utal a sakā­ya nirut­tiyā: „Az ’ő (sa­ját) nyelv­járá­sában’ (sakā­ya nirut­tiyā) ki­té­tel azt je­lenti, hogy ’a maga nyelv­járá­sa’ (sakā nirut­ti), vagyis a töké­lete­sen meg­vilá­go­so­dott Buddha (Sammā­sam­buddha) által be­szélt maga­dhai (nyelv)”. – Ez egy címke, ami­vel megje­lölöm a nyel­vet, amit beszélt. Semmi több. Nem tudja senki, milyen nyel­vet beszélt: felte­vések van­nak, sok-sok speku­láció van, de a speku­láció nem a Buddha világa – és főleg nem az ő útja. Ha van bizo­nyí­ték, jó, ha nincs, úgy is jó. Elmélázni azon, hogy mit gon­dolt a Buddha? Ezt egyes egye­dül ő tud­hatta, rajta kívül pedig jó eset­ben az a nem kevés gya­korló az elmúlt közel 2500 év folya­mán, aki az ő útját követ­ve elérte a meg­világo­so­dást.

Nem lehet eléggé és elég­szer hang­súlyoz­ni, és csep­pet sem árt, ha min­denki, aki csak a budd­hiz­mus háza táján nyüzsög és speku­lál nagyo­kat – netán még a Buddhá­nál is job­ban tudja, és felül­írja –, egy­szer s min­den­korra tuda­tosít­ja magá­ban a józan alap­igaz­ságot, misze­rint

the Buddha was en­light­ened —
I am NOT!

Nem azért írtam ango­lul, hogy fel­vágjak vele, ha­nem mert itt leg­inkább ango­lul tu­dok érint­kezni mások­kal, és azért is, mert ma­gyarul nem va­gyok képes ezt a tömör­séget vissza­adni:

a Buddha meg­vilá­goso­dott ember volt,
én nem va­gyok az.

Van némi különb­ség, őközte meg én­köztem – a nyo­mába nem jövök. A köze­lébe nem jövök a Buddhá­nak. Mi több, akkor se jön­nék, ha törté­nete­sen meg­világo­sod­nék, mivel­hogy az ő meg­világo­sodása telje­sen egye­di volt. Ezt repro­dukál­ni nem lehet. Ez lebeg­jen hát min­denki szeme előtt. Állandó jelleggel. – Mindig ebből a pre­misszá­ból kell kiindulni.

 

(9) Páli nélkül nincs théra­váda budd­hizmus: segéd­letek
Míg az északi – mahá­jána [mahā­yāna], ill. a tibeti vadzsra­jána [vajra­yāna] – budd­hiz­mus „fel­ség­te­rü­letein” min­dent lefor­dítot­tak, min­dent átül­tet­tek kínai­ra, japán­ra, koreai­ra, vala­mint tibe­tire (így magá­tól érte­tődő­en a budd­hista termi­noló­giát, azaz szak­szó­kincset is), a déli budd­hiz­mus­ban a páli­nak mind a mai napig meg­hatá­rozó a szere­pe annak elle­nére is, hogy léte­zik mind thai nyelvű, mind pedig bur­mai budd­hista termi­nológia. Meghatá­rozó a sze­repe, mivel egy­részt sok szak­szóra nincs nép­nyelvi meg­felel­tetés, továb­bá mert a páli vál­tozat­lanul litur­gikus és „szak­rális” nyelv a théra­vádá­ban. Nem egy szer­tar­tás kizáró­lag páli nyel­ven zaj­lik, és páli nyel­vű az ún. mene­dék­kérés (ti­saraṇa­gama­ṇa), vala­mint az erköl­csi foga­dal­mak leté­telé­nek aktusa is. – A páli (ill. a szanszk­rit) ha­sonló szere­pet tölt be, mint a latin-görög a nyu­gati kultú­rában: ha szük­ség van egy-egy új szak­szóra vala­milyen tudo­má­nyos szak­terü­le­ten, akkor Nyuga­ton a latin­ból meg a görög­ből, Burmá­ban a páliból merí­tenek, Thai­földön pedig a szanszk­rit az általá­nos mint forrás. Srí Lankán a helyi budd­hiz­mus törté­neté­nek sajá­tossá­gai miatt is in­kább szanszk­rit átvéte­lekkel élnek. (Erről a (13) Szanszk­rit és/vagy páli c. feje­zet­ben a Vad­hajtá­sok I: Srí Lanka alcí­met viselő rész­ben lesz majd még szó.)

Ezért tehát előbb-utóbb fel­merül­het az igény leg­alább alap­isme­retek­re. Nagy segít­séget nyújt az el­igazo­dás­ban, ha valaki tisz­tában van a szak­szó­kinccsel (vagy egy részé­vel), mivel egy-egy páli szak­szó­nak nem­ritkán több, jó vagy rossz angol (meg jó vagy rossz ma­gyar) for­dí­tása is van. Ilyen­kor a páli ere­deti segít­ségé­vel lehet azo­nosí­tani, mire utal az adott fordí­tás, mit jelent. (Ami­hez persze az kelle­ne, hogy min­dig ott álljon a páli ere­deti is. Szeren­csés eset­ben lesz a füg­gelék­ben szó­jegy­zék vagy kis­lexi­kon.) Mind­ettől elte­kintve na­gyon szép, na­gyon frap­páns a páli, rá­adá­sul sok min­den sikkad el, óha­tat­lanul is, a for­dítás során.

Mivel indo­euró­pai nyelv, egyéb indo­euró­pai nyelv(ek) isme­reté­ben játszi könnyed (?) lesz pá­liul tanulni. Az aláb­biak­ban né­hány páli tan­könyv rövid bemu­tatása talál­ható – a teljes­ség igé­nye nélkül.

Az egyik leg­fel­készül­tebb mo­dern kori páli­szak­értő, A.K. Warder igé­nyes és ele­gáns, ragyo­gó Intro­duction to Pali-ja: https://archive.org/details/A.K.WarderPali/page/n3 Hozzá a meg­oldá­sok: www.tipitaka.net/paliwarderkey.pdf

Nemigen tud a köz arról, hogy egy idő­ben Dánia a páli tanul­má­nyok egyik felleg­vára volt. Olyanok mű­köd­tek Dániá­ban, mint a híres Viggo Fausbøll https://en.wikipedia.org/wiki/Viggo_Fausb%C3%B6ll , Dines Andersen https://da.wikipedia.org/wiki/Dines_Andersen , http://cpd.uni-koeln.de/intro/dines_andersen_obituary ; Carl Vilhelm Trenckner https://da.wikipedia.org/wiki/Carl_Vilhelm_Trenckner , http://cpd.uni-koeln.de/intro/trenckner . – A mind­máig befe­jezet­len A Critical Pali Dic­tionary [CPD] anya­gához lásd: http://cpd.uni-koeln.de/

Dines Andersen páli tan­köny­vei – páli olvasó­köny­vei – válto­zat­lanul hasz­nálat­ban vannak.

A kiváló Nagy­tiszte­letű Balan­goda Ānanda Mait­reya Mahā­nāyaka Thero https://en.wikipedia.org/wiki/Balangoda_Ananda_Maitreya_Thero a XX. sz. egyik leg­rango­sabb tudós szerze­tese volt nem­csak hazá­jában, Srí Lan­kán, ha­nem az egész déli budd­hista világ­ban. Az egyik leg­job­ban hasz­nál­ható páli tan­könyv – Pali Made Easy – az ő mun­kája. A ran­guni ITBMU-n is ebből a könyv­ből tanít­ják a pálit alap- és közép­szinten. Lásd: http://library.lol/main/73A5BF188928F34F002C1DF1611E1B70

Hanganyag­gal ké­szült James W. Gair és W. S. Karuna­tillake páli nyelv­könyve – A New Course in Read­ing Pali – na­gyon jó szöveg­szemel­vé­nyek­kel, https://archive.org/details/NewPaliCourse

Wilhelm Geiger https://en.wikipedia.org/wiki/Wilhelm_Geiger az egyik leg­kima­gas­lóbb német orien­talista volt. Pali Liter­ature and Lan­guage c. mun­kája nélkü­lözhe­tetlen kézi­könyv: https://archive.org/details/in.ernet.dli.2015.282559/page/n1 – Páli nyelv­tanát le lehet tölteni: https://kupdf.net/download/a-pali-grammar-wilhelm-geiger-ocr_5b0aaf82e2b6f56f5b3a77d6_pdf

Online is lehet tanulni, mint pl. a Pari­yatti Learn­ing Center hon­lapja segít­ségé­vel, lásd: https://learning.pariyatti.org/

A Buddha Vacana: The words of the Buddha ugyan­csak pálit kínál, online: http://www.buddha-vacana.org/

A New Jersey állam­ban (USA) talál­ható Bodhi Monas­tery páli tan­anyaga online: http://bodhimonastery.org/a-course-in-the-pali-language.html

Ānandajoti Bhikkhu páli nyelv­tana: https://www.ancient-buddhist-texts.net/Textual-Studies/Grammar/Guide-to-Pali-Grammar.htm

Páli tanköny­vek és nyelv­tanok, lásd még: http://www.tipitaka.net/pali/synthesis/grammar.00a.cdv

Pótolha­tatlan se­gítsé­get kínál a néhai K. R. Norman elő­adá­sai­nak anya­ga a páli nyelv, a páli ká­non, a páli szöve­gek szanszk­rito­sítá­sának (stb.) vonat­kozá­sá­ban. Érde­mes elol­vasni, már csak ki­váló hu­mor­ér­zé­ke és őszin­te ön­kriti­kája miatt is...:
https://ahandfulofleaves.files.wordpress.com/2011/11/a-philological-approach-to-buddhism_norman_tbf_1997.pdf

Még egy fel­ké­szült szak­te­kin­tély, a német Oskar von Hinüber művét aján­lom min­den­ki figyel­mébe:
http://www.ahandfulofleaves.org/documents/A%20Handbook%20of%20Pali%20Literature_Hinuber.pdf

Létezik egy hatal­mas, 1617 oldal terje­delmű, lexi­kon for­má­tum­ban kia­dott lenyű­göző, pár­ját ritkító és nélkü­lözhe­tet­len, súlyos kézi­könyv (még hogy kézi?!) a Buddha tan­épít­mé­nyé­hez, és­pedig Buddha­dham­ma cím­mel. Szer­zője a már hivat­ko­zott, nagy­szerű thai tudós szerze­tes, a Nagy­tiszte­letű P. A. Pa­yut­to, an­gol for­dí­tó­ja Robin Philip Moore, aki Su­riyo Bhik­khu néven egy ideig szerze­tes is volt Thai­föl­dön. Mind­ket­tő­jük tel­je­sít­mé­nye egye­dül­álló, a szer­zőé épp­úgy, mint a for­dí­tóé – szádhu, szádhu, szádhu! – A könyv bár se nem szó­tár, se nem lexi­kon, mégis kiváló segéd­esz­köz a páli termi­noló­gia meg­érté­séhez, ill. részle­tekbe menő precíz defi­níci­ójá­hoz.

Lásd:
https://buddhistteachings.org/buddhadhamma-complete/
https://buddhistteachings.org/we-are-back-again/
A kötetet a Buddha­dhamma Foundation buddhadhammafoundationthai1987@gmail.com. adta ki; PDF-ben le is lehet immár tölteni:
https://buddhadhamma.github.io/

 

(10) Páli szótárak
Kedvező árú indiai után­nyo­más­ban is hozzá lehet jutni T. W. Rhys Davids és William Stede nagy klasszi­kusá­hoz, a Pali-English Dic­tionary (PED, ere­deti­leg a PTS kia­dása, 1921–1925) címet viselő, egy köte­tes páli-angol nagy­szótá­rához. Online válto­zata is van: http://dsal.uchicago.edu/dictionaries/pali/

Egy másik, igen­csak hasz­nál­ható válto­zat: http://lirs.ru/lib/dict/Pali-English_Dictionary,1921-25,v1.pdf

A PTS meg­jelen­tette Marga­ret Cone új páli-angol nagy­szó­tá­rá­nak első két kö­te­tét A Dic­tionary of Pali cím­mel – Part I: a–kh (2001); Part II: g–n (2010). PDF válto­zat­ban is léte­zik már. És meg­jelent már a követ­kező kötet is: Vol. III (P-Bh), 2020, 2021. (NB. Igen, így tünte­tik fel: Part I és Part II, de Vol. III stb.)

Van már egy digi­tális „nagy­vállal­kozás” is, éspe­dig a Digi­tal Pali Dic­tionary. Innen lehet letöl­teni: https://digitalpalidictionary.github.io/

Még egy online szótár: http://dictionary.sutta.org/

A néhai Tiszte­lendő Bhikkhu Nyana­moli [Ñāṇa­moli] össze­állí­tott egy hasz­nos, páli-angol budd­hista szak­szó-jegy­zéket, mely egy­ben pótlás a klasszi­kus PED-hez. Lásd: https://www.bps.lk/bookshop-search.php?styp=l&d=bp608s

▲

Ez eddig 33 oldal, Word-ben. Csak remélni tudom, hogy nincs tele sületlenségekkel! 🤣 Jó olvasást!
Folytatás is jön.

Burmai pálmalevél-kézirat
Forrás:
https://www.brandeis.edu/library/archives/essays/special-collections/burmese-texts.html

▲