Levelek az erdő­ből V: Tegeződésről más szem­mel

Még Magyar­or­szá­gon, vagy­is talán vala­mi­kor 2021 ele­jén elké­szítet­tem egy irá­nyí­tott jóga­nidrá gya­kor­lat ma­gyar for­dítá­sát an­gol­ból. Aki vál­lalta, hogy kerít vala­kit jó or­gá­num­mal egy remény­beli hang­fel­vétel­hez, vé­gül nem tudta elérni, hogy el is ké­szül­jön. A ma­gam öre­gedő hang­ját vélet­le­nül sem ad­nám hozzá, mert a két hang­szál egy ideje laza, nem ér­nek össze, ráa­dásul ezen a párás klímán állan­dóan reked­tes a han­gom. Magya­rán nem ép­pen kelle­mes. – Jegel­tem hát az ötle­tet, jobb idők­ben és több lelke­se­dés­ben bízva.

Itt Srí Lan­kán is fel­buk­kant ez a vágy (már me­gint azok a vá­gyak!). Az első je­lölt Ma­gyar­or­szá­gon vissza­lépett, mond­ván, az ő hangja még­sem az igazi.

Köz­ben ke­rült még vala­ki a mi­nap, ugyan­csak Magyar­or­szá­gon. Ezt az üze­ne­tet kap­tam tőle:

Kedves Bhanté,

Elnézést kérek a tegezé­sért*, de meg­szok­tam, hogy a budd­his­ták korra és nemre való tekin­tet nél­kül tege­ződnek. A kolos­torok­ban is, a szer­ze­tesek­kel ugyan­ez volt a ta­pasz­tala­tom, tehát nem tiszte­letlen­ség. […]-től meg­kap­tam a ma­gyar szöve­gét a Nidra jógá­nak. Javas­lom, hogy ne magá­zódva mond­juk fel, mert egyet­len jóga-, vagy medi­táció szöve­gét sem adják elő tege­ződve** Magyar­orszá­gon (sem). Hiszen attól lesz szemé­lyes, azzal szó­lítja meg az elő­adó a hallga­tósá­got. Tiszte­lettel, […]

*A leg­külö­nö­sebb az, hogy az illető úr se­hol sem tegez az egész üze­net­váltás­ban!
**Nyil­ván magá­zásra gon­dolt.

Az én vála­szom ez volt:

Kedves … úr, köszö­nöm, hogy jelent­kezett, örü­lök neki! Én azon­ban egy kon­zer­vatív ember va­gyok, és nem hat meg, hogy min­den­hol lete­gez­nek min­den­kit, és kifeje­zetten elle­ne vagyok. Igazi budd­histák igazi budd­hista közeg­ben NEM tege­ződ­nek, tet­szik tudni ... ott nyelvi kifeje­zés­módo­kon keresz­tül is meg­adjuk a kellő tiszte­letet a másik em­ber­nek, „fel­felé” épp­úgy, mint „lefelé”.

Csak azért, mert Magyar­orszá­gon elter­jedt ez az össz­népi ezo-spiri tege­zősdi, én nem örül­nék neki és nem szeret­ném, ha tege­zős­dibe csapna át a jóga­nidrá-szöveg.

Nem tudom, milyen kolos­torok­hoz volt szeren­cséje, ahol tege­ződ­nek: én im­már tíz éven át olyan helye­ken vol­tam, ahol nem tege­ződ­tek – az egy Santa­citta­rama kivéte­lével, de Olasz­or­szág­ban ma már telje­sen álta­lános a tege­ződés.

Erre ez a válasz érke­zett, sej­tet­tem is, hogy vala­mi ilyes­mi lesz:

Tisztelt bhante! Köszö­nöm, hogy megtisz­telt sorai­val, ill. isme­retle­nül is meg­bízott volna a szöveg fel­mondá­sával. Sajnos nem tudom vállalni. Remé­lem talál olyan igazi budd­hista, igazi budd­hista közeg­ben, aki öröm­mel vál­lalja a fel­ada­tot. Anumo­dana

Az oldal leg­alján kurta közle­mény­re figyel­tem fel: „Ez a sze­mély a Mes­sen­ge­ren nem ér­hető el.”

Ezek sze­rint sike­rült jól meg­sér­te­nem: ez egyér­telmű az utol­só mon­dat „igazi budd­hista” stb. kité­telé­ből. – Sajná­lom, ha meg­bán­tot­tam! – Arra per­sze álta­lában még egy szerze­tes sem szo­kott gon­dolni, hogy meg­bán­tódni, meg­sér­tődni is csak BIG ME fog, mint ahogy BIG ME az, aki szen­ved – és aki újra meg­szüle­tik stb., majd meg­hal. Ahol nincs BIG ME, nincs, aki meg­sér­tőd­jön – és nincs, aki meg­hal­jon. – A Buddha tan­be­szé­dére pe­dig, mely­ben Ráhulát, a kis­fiát ok­tatja arra, hogy olyan le­gyen, mint az anya­föld (paṭha­vī), amin já­runk stb., ta­lán nem is emlé­kez­nek már. Milyen kár!

▲

Tegezősdi: kultú­rá­kon és szemé­lyes élet­uta­kon át­ívelő, jó össze­tett kér­dés­kör ez.

Az élő, törté­nelmi déli / théra­váda budd­hiz­mus min­den­napos gya­kor­la nem is­meri a tege­ző­dést. A déli budd­hista kultú­rák­ban – a há­rom leg­jelen­tő­sebb Bur­ma, Srí Lan­ka és Thai­föld – az el­múlt hosszú év­szá­zadok során ala­kult ki az érint­kezés mi­ként­je egy­részt a Ren­den be­lül, más­részt pe­dig a szerze­tes­ség és a vilá­giak kö­zött. Már magá­ban a Rend­ben sem talál­juk meg a hori­zon­tá­lis tege­zést, ha egy­szer az egész rend­szer fel­épí­tése verti­ká­lis – hie­rar­chi­kus –, ami­ben a rang­idős­ségé – ide­gen szó­val a szenio­ritá­sé – a fő szerep. A Buddha szer­ze­tes­rend­jé­ben telje­sen ér­dek­telen, ki hon­nan jön, ki és mi volt koráb­ban, úr volt-e, vagy szolga – vagy hogy mi­lyen a bőre színe. Egyet­len egy vala­mi szá­mít, és ez a rang­idős­ség elve: a Ren­den (Szangha) be­lül min­den en­nek van alá­ren­delve.

Alá- és fölé­ren­delt­ség van tehát, ami nem en­gedi meg – ha úgy tet­szik: nem teszi lehe­tővé – a hori­zon­tá­lis egyen­lős­dit. Ahol „alat­tam” van és „fölöt­tem”, ott a meg­szólí­tás is ennek függ­vé­nyé­ben ala­kul, azaz „le­felé” (↓) mást hasz­ná­lok, mint „fel­felé” (↑), le­gyen az egy szemé­lyes név­más vagy vala­mi­lyen hono­rifi­kum hasz­ná­lata.

Egy társa­da­lom fel­épí­tése is hie­rar­chi­kus, és ez nem is igen lehet­ne más­ként. Alá- és fölé­ren­delt­ség van a csa­lád­ban, az isko­lá­ban, a munka­he­lyen, a kór­ház­ban, az ál­lam­appa­rá­tus­ban, a köz­igaz­ga­tás­ban – az ál­lam erő­szak­szer­vei­ről nem is be­szélve. Stb. És bi­zony ott a pira­mis is ha­son­lat gya­nánt, és ott a tár­sa­dal­mi rang­létra: me­gint csak „fent” van, és „lent” van. Ázsiai kul­tú­rák­ban ugyan­akkor mar­kán­sab­ban van­nak még je­len az alá- és fölé­ren­delt­ség testi és ver­bá­lis meg­nyil­vánu­lásai, ki­feje­zés­mód­jai.

Srí Lan­kán a gyere­kek le­borul­nak a szü­leik előtt: ez a tisz­telet­adá­suk módja – és aktu­sa. És vé­gig­ül­tem én ma­gam is egy pabbajjā szer­tar­tar­tását: az egyik je­lölt 55 éve­sen kérte nyug­állo­mányba helye­zését, hogy szer­ze­tes lehes­sen. Előtte köz­kór­ház­ban dol­go­zott sze­mész szak­orvos­ként. Magas pozí­ció­ban lehe­tett, meg­fele­lő java­dal­ma­zás­sal, ugyan­is amíg még vilá­gi­ként tűnt fel ná­lunk a kolos­tor­ban, nagy, ele­gáns, fehér BMW-vel jött. – Mindegy. Az érde­kes az, hogy még paṇḍu­palā­sa-ként, távo­zása előtt az ott­hon­talan­ságba – ez a páli pab­bajjā, lásd: https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/04/ahogy-csillag-megy-az-egen-23.html · NB. blog­ban (is) a Ctrl+F billen­tyű­kom­biná­ció­val lehet a ke­reső­abla­kot meg­nyitni, s a meg­felelő szö­veg­he­lyek­re el­jutni – ünne­pé­lye­sen és tiszte­let­tel­jesen le­bo­rult kilenc­ven fe­letti édes­anyja előtt, aki jelen volt fia ava­tásán. A szülő­vel szem­beni jám­bor tiszte­let­adás szép és fel­emelő gesz­tusa volt ez, mel­lyel még egy­szer kife­jezés­re jut­tat­hatta hálá­ját. És ter­mé­szete­sen rang­idős szer­zetes­társai­val szem­ben is lebo­ru­lás­sal nyil­vání­totta és nyil­vánít­ja ki ezu­tán is a tiszte­letét: ez egy théra­váda kul­túrá­ban a leg­ter­mé­szete­sebb dolog.

Egy olyan em­ber, aki­ben túl­teng BIG ME, nem lesz képes jám­bor és egész­sé­ges alá­zat­tal le­bo­rulni se a Buddha, sem pedig egy szerze­tes előtt, ami nagy kár, mi­vel­hogy ez a szép aktus és gesz­tus éppen hogy BIG ME mód­sze­res – és sike­res! – lebon­tásá­nak egyik na­gyon is haté­kony esz­köze. – Lásd THANIS­SARO BHIKKHU: Opening the Door to the Dhamma: Respect in Buddhist Thought & Practice, forrása: https://www.dhammatalks.org/books/KarmaOfQuestions/Section0005.html

A Szangha théra­váda budd­hista tár­sada­lom­ban a pira­mis csú­csán he­lyez­kedik el, s ennek meg­fele­lően a min­den­kori thai ural­kodó ugyan­úgy le­boru­lással fejezi ki a tiszte­letét a Szan­gha előtt, mint Burma ép­pen aktu­ális kato­nai dikta­túrá­jának kulcs­figu­rái.

Az egyes nyel­vek más és más mó­don feje­zik ki, amit sok nyelv­ben tege­zés-nek, ill. ma­gá­zás­nak hív­nak. Nem egy olyan nyelv van, mely­ben nem talál­ható meg ennek a meg­külön­böz­te­tés­nek a megfe­lelője. A thai­ban és a bur­mai­ban pél­dául az e. sz. 2. szem. meg­szó­lítás­hoz hasz­nált, a min­den­kori hely­zet­hez illő szemé­lyes név­más feje­zi ki egy­részt az alá- és fölé­ren­delt­ség, más­részt a közel­ség vagy meg­hitt­ség, a bizal­mas­ság mér­té­két, a külön­féle hono­rifi­ku­mok pe­dig a tisz­telet­adás és az udva­rias­ság foko­za­tait jelö­lik.

Az udva­rias / tisz­telet­teljes nyelv­hasz­nálat az összes, álta­lam eddig meg­ismert nyelv­ben el­külö­nül a nem vagy kevésbé udva­rias / tisz­telet­teljes nyelv­hasz­nálat­tól. Ez utób­biba tarto­zik a magá­zó­dás / tege­ző­dés olyan nyel­vek­ben, me­lyek­ben a sze­mé­lyes név­má­sok hasz­nála­ta is, az ige­rago­zás is ennek meg­fele­lően ala­kul.

Az an­gol­lal sokan szeret­nek pél­dá­lózni: a mai an­gol­ban nincs külön név­más a ma­gyar ’te’ sze­mé­lyes név­más meg­felel­tetése­ként, ha­nem egy­sége­sen a you-t hasz­nálják, egyes és töb­bes szám­ban egy­aránt, vagy­is a magyar ’te’ / ’maga, ön’, vala­mint ’ti’ / ’ma­guk, önök’ ango­lul mind you. Igen ám, de a ma­gyar­ban más­ként adjuk vissza azt, hogy How are you to­day, Mr. Smith?, és me­gint más­ként azt, hogy How are you to­day, Paul? – Az előb­biben a család­név és a hono­rifi­kus Mr. hasz­nála­ta magá­zást kíván meg a ma­gyar­ban, vö. ’Hogy van ma, Smith úr?’, míg az utóbbi he­lyes for­dításá­ban te­gezés lesz, vö. ’Ma hogy vagy, Paul?’. Théra­váda ország kolos­torá­ban egy kül­földi és a hely­beliek között a leg­gyak­rab­ban az an­gol az érint­ke­zés nyelve, ám a he­lyes meg­szólí­tás meg­vá­lasz­tásá­­ban követ­keze­tesen a hie­rar­chiá­ban elfog­lalt hely a döntő. Ezt ala­posan körbe­jár­tam és vé­gig­ele­mez­tem egy koráb­bi blog­bejegy­zés­ben: https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/04/theravadaszerzetesekrol-danarol.html

Egy jó fordí­tónak érzé­kel­nie kell, mit mi­kor mi­vel ad vissza, ha an­gol­ból for­dít.

A fran­cia rop­pant egy­szerű: van az egyes számú tegezés, amit a tu szemé­lyes név­más és a meg­felelő ige­rag ad vissza, vö. Qu’est-ce que tu cherches? ’Mit keresel?’, szem­ben a töb­bes szám 2. szem. vous-val, ami­nek ­álta­lános egyet­len sze­mélyre utaló udva­rias haszná­lata, töb­bes számú ige­rag­gal: Qu’est-ce que vous cherchez? Ez lehet (1) ’Mit keres?’, akár: ’Mit tet­szik ke­resni?’ (ma­gá­zás: fran­cia t. sz. à ma­gyar e. sz.); (2) ’Mit keres­nek?’, akár: ’Mit tet­sze­nek keres­ni?’ (magá­zás: fran­cia t. sz. à ma­gyar t. sz.); (3) ’Mit keres­tek?’ (tege­zés: fran­cia t. sz. à ma­gyar t. sz.). Mind­végig jelen idő­ben.

A német­ben a du ’te’, Sie ’ön, maga’ / ’önök, ma­guk’, ill. az Ihr / ihr ’ti’ hasz­nála­tos, vö. (1) Was suchst du? ’Mit kere­sel?’; (2) Was suchen Sie? (t. sz. 3. szem. ige­rag­gal) a. ’Mit ke­res?’, akár: ’Mit tet­szik ke­resni?’, ill. b. ’Mit keres­nek?’, akár: ’Mit tet­sze­nek keres­ni?’; (3) Was sucht ihr? ’Mit keres­tek?’ (t. sz. 2. szem. ige­rag­gal). – Stb.

Van egy ná­lam há­rom év­vel fiata­labb régi bará­tom, aki nem tegezte a szüleit. Vidé­ken tel­je­sen nor­má­lis volt ez, fel­szó­lítás­kor a tes­sék hasz­nála­tával egye­tem­ben. Ez tipi­ku­san a verti­ká­lis rend­szer: „alá” (↓) van és „fölé” (↑) van.

Attól lesz a rend­szer hori­zon­tá­lis („te” ↔ „te”), hogy egy­fajta bizal­mas egyen­lő­ségi vi­szonyt téte­lez­nek fel benne. Még­sem hi­szek ab­ban – nem ér­zem és nem is osz­tom –, ami a fent idé­zett üze­net­ben áll: „Hiszen attól lesz szemé­lyes, azzal szó­lítja meg az elő­adó a hall­gató­sá­got.” (Ti. a tege­zés­től.) – Hogyne. Szű­kebb kör­ben, „hason­szőrű­ek” társa­ságá­ban min­den­kép­pen – bár­hol, ahol egy kol­lektív én-tudat (= „mi”) elkü­lönül­het má­sok­tól (= „ti”), párt­gyű­lésen vagy -ren­dez­vé­nyen, klub­ban, szak­kör­ben stb. Így az ezt a be­jegy­zést fel­veze­tő üze­net­vál­tás „[…] a budd­his­ták korra és nemre való tekin­tet nél­kül tege­ződ­nek” kité­tele eb­ben az össze­függés­ben meg is állja a he­lyét. A tege­ző­dés való­ban szoro­sabb­ra fűzi a kap­csola­tukat, továb­bá erő­síti az össze­tarto­zás érzé­sét. – Igen ám, de ebbe a budd­hista „mi”-be nem tar­toz­nak bele a szer­ze­tesek, leg­alább­is a théra­vádá­ban nem, vagy ha bele­tar­toz­nak, ak­kor csak­is abban az érte­lem­ben, hogy ők is budd­his­ták, mi is budd­his­ták va­gyunk – de csak ebben: a hie­rar­chiá­ban elfog­lalt he­lyük alap­ján már egyál­ta­lán nem. Erről van itt szó, ké­rem szépen: a hie­rar­chiá­ban el­fog­lalt he­lyük alap­ján más meg­szólí­tás és más nyelv­haszná­lat van ér­vény­ben, amit nem is mel­les­leg a ma­gyar­ban ugyan­így meg lehet ta­lálni, de a török is így működik pél­dául. Falu­he­lyen az idő­sebb férfi pl. gyak­ran tege­zi a fiata­lab­bikat, ez utób­bi azon­ban magáz. Ez a török­ben „le­felé” sen ’te’, „fel­felé” siz ’maga’.

Nem ok nél­kül kérdez­tem rá azon­ban az ezt köve­tő, maga­biz­tos ki­jelen­tésre: A kolos­to­rok­ban is, a szer­ze­tesek­kel ugyan­ez volt a ta­pasz­tala­tom, tehát nem tiszte­letlen­ség. Nem tud­hat­tam meg, mi­féle kolos­torok vol­tak azok. És: hol. Mert­hogy ez sem mind­egy: ha vala­hol Nyu­gaton, akkor már nem is me­gyek job­ban bele, lásd a fenti fej­tege­tése­ket, és lásd a meg­adott lin­ket itt fen­tebb théra­váda szerze­tes­ség témá­já­ban.

A théra­váda az, ame­lyik leg­in­kább meg­őriz­te a Buddha ere­deti, hite­les tanítá­sait. A mai théra­váda gya­kor­lata ezek­re a tanítá­sokra épül, ezek­ből a tanítá­sok­ból indul ki. Már­pedig a Buddha tan­épít­mé­nyé­ben más kép tárul elénk a tan­beszé­dek­ben: a kellő tiszte­let­adás és egész­sé­ges alá­zat kér­dése az em­berek kö­zötti érint­kezés­ben, ami a közös­ségi harmó­nia egyik elen­ged­het­len fel­tétele. Ezt illik ma­gyar­ajkú budd­hista közeg­ben is figye­lembe venni, elvég­re budd­hista a meg­hatá­rozása sze­rint attól lesz vala­ki, hogy a Buddha útját, a Buddha taní­tá­sait kö­ve­ti, amennyi­re csak lehet­séges, már­pedig a Buddha útján a Buddha tan­beszé­dei tartal­maz­zák eze­ket a ta­nítá­sokat, ugyan­akkor ezek­ben a tanítá­sok­ban rend­re a kellő tisz­te­let­adás­ról van szó. Lásd pl.:

Gāravo ca nivāto ca, santuṭṭhi ca kataññutā; | Tisz­telet és alá­zat, elé­ge­dett­ség és hála;
Kālena dham­mas­sava­naṁ, etaṁ maṅgalamuttamaṁ. | A meg­felelő idő­ben a Dham­mát hall­gatni: ez [itt mind] a leg­főbb áldás.

(Forrás: Khud­daka Nikā­ya = KhN | Khud­daka­pāṭha­pāḷi | 5. Maṅ­gala­sut­taṁ: 9. – A szutta össze­sen 38 ál­dásos dol­got sorol fel.)

Lásd még: Dīgha Nikā­ya ’Hosszú tanbeszé­dek gyűjte­ménye’, Siṅgālasutta / Sigā­laka­sutta / Sīgā­lovāda­sutta (DN 31), mely­ben a közös­ségi érint­ke­zés üdvös és harmó­niát ered­mé­nyező módo­za­tait fejti ki a Buddha.

Magyar nyelvű közeg­ben isme­ret­len ide­gen em­bert még min­dig nem szo­kás csak úgy lete­gez­ni, bár ez való­ban válto­zó­félben van, ill. az érin­tet­tek élet­korá­tól is függ. Még­sem hin­ném, hogy a ma­gyar­ nyelv­hasz­nálók több­sége jó néven ven­né, ha pl. haszná­lati út­muta­tók­ban, hiva­talos köz­lemé­nyek­ben és leve­lezés­ben, hirdet­mé­nyek­ben, gyógy­szer­ismer­tetők­ben, köz­téri fel­ira­tokon stb. egy­szer csak meg­jelen­ne a tege­zés. Ezt egy­értel­műen nem lát­ták át azok, akik az IKEA rette­netes tege­zős­dijét annak ide­jén be­vezet­ték, és akik az erede­tileg nor­vég Tele­nor nyelv­hasz­nála­tára is rá­eresz­tették – a nor­vég­ban ma már ugyan­úgy ál­talá­nos a tegező­dés, mint a svéd­ben. Érde­mes azon­ban egy-egy IKEA-cím­két köze­lebb­ről is meg­nézni, ponto­sab­ban a le­írást. Magá­ért fog beszélni, ui. azo­kon a címké­ken több nyel­ven lát­hat­ják, le­tege­zik-e a ked­ves vevőt, avagy sem. Termé­sze­tesen azok­ra a nyel­vek­re ér­de­mes oda­fi­gyelni, melyek­ben nem szo­kás csak úgy tege­ződ­ni.

Nekem még vélet­lenül sem jutna eszem­be le­te­gezni ma­gyar­ajkú hall­gató­sá­go­mat, mert úgy érzem, nem adom meg nekik a kellő tiszte­letet. És erős a gya­núm, hogy a több­ség­nek esze ágá­ban se lenne vissza­tegezni. És csak szé­gyen­kez­nék ma­gam­ban a tiszte­let­len­sé­gem – a modor­talan­sá­gom – miatt! – Ugyan­így nem tege­ződ­nék a jóga­nidrá irá­nyí­tott gya­kor­latá­ban, hi­szen olyan is hall­gat­hatja, aki nem szere­ti, ha úton-útfé­len lete­gezik. Ami egy tá­gabb / na­gyobb / ki­ter­jed­tebb cél­közön­ség­nek, a nyil­vános­ság szá­má­ra ké­szül, ott tapin­tat­lan­ság és modor­talan­ság tege­ződni: tekin­tettel kell lenni azok­ra is, akik nem kér­nek ebből – mint írtam a vála­szom­ban – az „össz­népi ezo­-spiri tege­zős­diből”.

És nem hin­ném azt sem, hogy egy ma­gyar nyel­vű ide­gen­veze­tés har­sány Sziasz­tok!-kal kez­dőd­ne, mi­helyst a kezé­be veszi az ide­gen­veze­tő a mikro­font. Meg­enge­dem: ha álta­lá­nos isko­lások­hoz vagy gimna­zisták­hoz be­szél, akkor per­sze más a hely­zet. Egy fel­nőtt cso­por­tot kapás­ból le­tegez­ni – külö­nösen ha koro­sab­bak is talál­hatók benne – kife­je­zet­ten modor­ta­lan. Hiszem, hogy sokan lát­ják ezt még így raj­tam kívül.

Amúgy pedig áll: csak azért, mert ez a trend – már­mint hogy boldog-boldog­talan tegez már las­san min­den­kit Magyar­or­szá­gon –, ne­künk nem köte­lező a nyájjal menni. Csak azért, mert más ilyen vagy olyan, ne­künk még nem kell ilyen­nek vagy olyan­nak len­nünk.

▲

És hogy mi a leg­szebb az egész­ben? Az, hogy ne­kem nincs szük­ségem arra, hogy ma­gya­rul hall­gas­sak irá­nyított jóga­nidrá gya­kor­latokat: több­féle is van ango­lul. Nem. Én azokra gon­dol­tam, akik a ma­gya­ron kí­vül más nyelv­vel nem boldo­gul­nak. Az ő boldo­gulá­sukra akar­tam én azt a ma­gyar nyelvű fel­vé­telt. Az ő boldo­gulá­sukra fordí­tot­tam le az alap­szöve­get – kiegé­szíté­sül budd­hista meditá­ciós gya­kor­latok­hoz. Ezen­nel meg­köszö­nöm hát az ő nevük­ben is az elegáns és udva­rias vissza­lé­pést.

A vissza­lé­pést az moti­vál­hatta, amit a vála­szom­ban írtam ennek az úri­em­ber­nek, hi­szen mi más moti­vál­hatta volna? Válla­lom az ódiu­mát: van, aki azt vall­ja, hogy min­dig a másik a hülye, és van, aki azt vall­ja, hogy nem min­dig az a másik a hü­lye.

Ezen a felvételen:

Őfelsége Bhumibol Adulyadet, az előző thai uralkodó és hitvese Ajahn Chah ravatalánál

1993. január 16-án

▲