Örömünk tiszta forrása

Elöljáró­ban leszögez­het­jük: örö­münk tiszta forrá­sa az, ami­ben nem csalat­kozunk – mivel­hogy nem is csalat­koz­hatunk –, és ez a Tan, a Dham­ma, amire a Buddha meg­világo­sodá­sának folya­matá­ban ráébredt.

Mi a Tan – és mi nem? Jó kérdés! Miről ismer­szik fel a jó és tiszta, igaz Tan (sad­dham­ma)? Ezt a kér­dést is fel lehet tenni. Fel is szokták tenni.

A budd­hiz­mus egyik sarok­köve a Három Ékes­ségbe (ti­ratana) vetett hit – ponto­sab­ban biza­lom. Bizal­mat előle­gezünk a Buddhá­nak, a tanai­nak, a tanítá­sai­nak, vagyis a Tan­nak (Dhamma), vala­mint a szerze­tesek közös­ségé­nek (Saṅgha), mely­nek egyik fel­adata a jó és tiszta, igaz Tan meg­őr­zése és to­vább­hagyo­má­nyo­zása. Amed­dig a Vinaya, a túl­nyomó­részt még a Buddha által lefek­te­tett szerze­tesi rend­sza­bály­zat fenn­áll (vina­ye ṭhite), addig a taní­tások is fenn­álla­nak (sāsa­naṁ ṭhi­taṁ hoti), más szó­val a Vinaya élteti a budd­hiz­must (vina­yo nāma sāsa­nassa āyu), a Buddha tan­rend­sze­rét, ugyan­akkor a Vinaya fenn­mara­dását termé­szeté­ből adó­dóan csakis a szer­zetes­ség léte és meg­léte bizto­sít­hatja: ahol nincs Vina­ya, ott káosz van, ahol káosz van, ott nem léte­zik, mert nem létez­het a sāsa­na, a Buddha tan­rend­szere — vina­yo nāma sāsa­nassa āyu, vina­ye ṭhite sāsa­naṁ ṭhi­taṁ hoti.

Legelő­ször is meg­előle­gez­zük tehát a bizal­mat, mert hisszük, hogy svāk­khāto bhaga­vatā dhammo san­diṭ­ṭhiko akā­liko ehipas­siko opa­ney­yiko pac­cat­taṁ vedi­tabbo viñ­ñūhī’ti. Vagyis szi­lár­dan hisszük, hogy ’jól és helye­sen taní­totta és magya­rázta a Magasz­tos a Tant, mely már itt és most, közvet­lenül lát­ható – időt­len –, olyan, amit bárki eljö­het meg­nézni magá­nak (ehi­pas­siko, *”gyere-nézd-meg-sé­ges”), s mely alkal­maz­ható, [hiszen] gya­korla­tias és hasz­nos, amit az oko­sabbja és értel­me­sebbje maga fog majd meg­ta­pasz­talni’.

E nélkül a hit és biza­lom – bizo­dalom –, azaz sad­dhā nélkül nem fogunk sokra menni a Buddha tan­épít­mé­nyé­vel. A biza­lom az öt ún. képes­ség (pañc’­ind­riya), a tuda­tot ellen­őrző és irá­nyító képes­ségek egyike, me­lye­ket ki kell fej­lesz­teni a meg­felelő gya­korlás­hoz: (1) sad­dhā, ’ren­dít­hetet­len biza­lom, hit, bizo­dalom’, (2) viri­ya, ’töret­len tett­erő’, (3) sati, ’átható éber­ség, éber tuda­tos­ság’, (4) samā­dhi, ’mély össz­ponto­sítás, kon­cent­ráció’, és (5) paññā, ’mélyre­ható be­látá­son ala­puló böl­cses­ség’. –  Erről ma­gya­rul a bur­mai Saya­daw U Pan­dita [ejtsd kb. sz^hejá­dɔ:] Még ebben az élet­ben c. köny­vében olvas­hat­nak kellő részle­tes­séggel.

Ugyanígy akkor sem jutunk egy­ről kettő­re a Buddha útján, ha a taní­tások gya­kor­lati olda­lát fi­gyel­men kívül hagy­juk, és azt hisszük, csupán elmé­leti isme­retek­kel lehet­séges bármi­féle spiri­tua­litás. Nem le­het­séges. A Tan csakis akkor „műkö­dés­képes”, ha a taní­táso­kat – az elmé­letet – gya­kor­lat­tal egé­szít­jük ki, hiszen így teljes, így kerek egész. Így lett kitalálva. Gyakor­laton egy­részt a budd­hiz­mus min­den­napi gya­kor­latát értjük, ami­nek az alapja a (1) dāna, (2) sīla és a (3) bhāva­nā: az első a bő­kezű ada­kozás, a nagy­vona­lúság nemes gesztu­sának gya­kor­lata, a máso­dik az erköl­csiség, a tiszta, etikus élet­mód és élet­vitel, a har­madik pedig a tudat kimű­velé­se, azaz a medi­tációs gya­korla­tok. Ezek neme­sítik az em­bert és tisz­títják a tuda­tát. Más­részt gya­kor­laton az isme­retek át­ülte­tését értjük a gya­kor­latba – gya­kor­lati alkal­mazá­sukat –, vagyis az éppen bemu­ta­tott há­rom leg­főbb ér­dem­dús csele­kedet harma­dikát, a rend­sze­res medi­tációs gyakor­lato­kat, me­lyek révén az empi­rikus ta­pasz­talá­son nyug­vó tudás birto­kába jutunk.

Úgy is lehetne fogal­mazni, hogy a Tan pró­bája a gya­kor­lat, a gya­kor­lat pedig a Tan he­lyes­ségét iga­zolja, azt neve­zete­sen, hogy jó úton járunk: ez a Buddha útja, a bol­dog­ság útja, mely a meg­szaba­du­lás útja is. Látni csak akkor fogunk – bele­látni a dol­gok valós termé­szeté­be –, és látni, aho­gyan a dol­gok léte­sültek csakis akkor le­szünk képe­sek, ha a Tant a medi­táció gya­kor­lata tá­maszt­ja alá. Egész pon­to­san a kettő kiegé­szíti egy­mást, egy­mást támo­gatja, és egy­mást iga­zolja, el­vá­laszt­hatat­lanul egy­más­tól. A Tan csak­is a medi­tációs gya­korla­tok révén lát­ható át, csakis a kettő köl­csö­nös egy­másra hatá­sában ért­hető mély­ségei­ben: enél­kül nincs fel­isme­rés és nincs belá­tás. Ebben a köl­csö­nös egy­másra hatás­ban, egy­mást meg­támo­gatva, egy­mást erő­sítve iga­zolja egyik a mási­kát.

A jó és tiszta, igaz Tan arról ismer­szik fel, hogy min­den­ben a hala­dást moz­dítja elő a Buddha útján. A Buddha nagy­nénje és egy­kori daj­kája, vala­mint ne­velő­anyja, Mahā­pajā­patī Gota­mī kéré­sére egy tanbe­széd­ben tárta fel rövi­den, mi az – és mi az, ami nem az. Ez Vesā­līban hang­zott el.

Ye ca kho tvaṁ, gotami, dham­me jāney­yāsi: ‘ime dham­mā …
’”És azok a dol­gok, me­lyek­ről (tudha­tod |) tud­nod kell, Gotamī: »ezek a dol­gok …

… (1) virā­gāya saṁ­vat­tanti, no sarā­gāya;
… a szenve­délyek kifaku­lásá­hoz vezet­nek, nem pedig fel­lángo­lásuk­hoz;

(2) visaṁ­yogā­ya saṁ­vat­tanti, no saṁ­yogā­ya;
levá­lás­hoz vezet­nek, nem pedig oda­lán­colt­ság­hoz;

(3) apa­cayā­ya saṁ­vat­tanti, no āca­yāya;
vissza­fogás­hoz és le­bon­tás­hoz vezet­nek, nem pedig gya­rapí­tás­hoz;

(4) appic­chatā­ya saṁ­vat­tanti, no mahic­chatā­ya;
egyre keve­sebb vágy­hoz vezet­nek, nem pedig erő­sebb vá­gyak­hoz;

(5) san­tuṭ­ṭhiyā saṁ­vat­tanti, no asan­tuṭṭhi­yā;
meg­elége­dés­hez vezet­nek, nem pedig elé­gedet­lenke­dés­hez;

(6) pavi­vekā­ya saṁ­vat­tanti, no saṅ­gaṇi­kāya;
magá­nyos elvo­nulás­hoz vezet­nek, nem pedig társa­ság kere­sésé­hez;

(7) vīriyā­ram­bhāya saṁ­vat­tanti, no kosaj­jāya;
erő­kifej­tés­hez vezet­nek, nem pedig lusta­ság­hoz;

(8) subha­ratāya saṁ­vat­tanti, no dub­bhara­tāyā’ti,
és azt ered­mé­nye­zik, hogy könnyű lesz gon­dos­kodni vala­kiről, nem pedig nehéz;

ekaṁ­sena, gotami, dhā­rey­yāsi: ‘eso dham­mo, eso vina­yo, etaṁ satthu­sāsa­nan’”ti.
ezért hát feltét­lenül je­gyezd meg magad­nak, Gotamī: »ez a Dhamma, ez a Vinaya, ez a Tanár (Mes­ter) taní­tása«.’ | AN 8:53: Saṅ­khitta­sut­taṁ, (kb.) ’A tömö­rí­tett tanbe­széd’

Emlékez­tetőül: taní­tásai­nak összes­ségére – tan­épít­mé­nyére – a Buddha rend­sze­rint a Dham­ma­vina­ya meg­neve­zést hasz­nálta, vagyis Dhamma, ’Tan’, és Vinaya, ’a [szerze­tesi] fegye­lem és a rend­sza­bály­zat [köny­ve]’.

Miről ismer­szik még fel a jó és tiszta, igaz Tan?

Amikor felidéz­zük magunk­ban a hitet, felidéz­zük szándé­kaink és csele­kede­teink tisz­tasá­gát, fel­idéz­zük a tudá­sun­kat, mely­hez hozzá­jutot­tunk, fel­idéz­zük bő­ke­zű­sé­gün­ket, amit gya­ko­rol­tunk, felidéz­zük a tapasz­talás­ra és belá­tás­ra épü­lő böl­cses­sé­get ön­ma­gunk­ban, olyan­kor tuda­tun­kat nem az élve­zetek utáni vágy, rāga, nem ha­rag és gyű­lö­let, dosa, nem osto­ba­ság és meg­veze­tett­ség, moha, tölti ki. Meg­fe­lelő su­gal­ma­zást kap a Tan­ból, a Tan ér­tel­mé­ből, és pā­mojja, öröm­érzet járja át. Akit öröm­érzet jár át, pamu­di­ta, ab­ban elra­gad­tatás, pīti tá­mad. Aki­nek tuda­tá­ban elra­gad­ta­tás van, an­nak teste, kāya, meg­békél és meg­nyug­szik. Aki bé­kes­sé­get és nyu­gal­mat, pas­sad­dhi, tapasz­tal a tes­té­ben, az bol­dog­ságot, sukha, érez. Aki bol­dog, sukhī, annak a tu­data össz­pon­to­sul, sam­ādhi­yati:

[…] labhati attha­vedaṁ, labhati dhamma­vedaṁ, labhati dham­mūpa­saṁ­hitaṁ pā­moj­jaṁ. Pamudi­tassa pīti jā­yati, pīti­manas­sa kāyo pas­sam­bhati, pas­sad­dha­kāyo sukhaṁ ve­deti, sukhino cit­taṁ samā­dhiyati […]. | AN 6:10: Mahā­nāma­sut­taṁ | MN 7: Vatth­ūpama­sut­taṁ

Ennek az öt dham­má­nak – (1) pā­mojja, (2) pīti, (3) pas­sad­dhi, (4) sukha és (5) sam­ādhi – a gyűjtő­neve dham­ma­samā­dhi, vagyis ’a Dham­mára épülő össz­ponto­sítás’.

Nem közön­séges érzéki örö­mök ezek, hanem a Tan bol­dogsá­gának az ígé­rete, az, hogy van olyan faj­tája is az öröm­nek, ame­lyik meg­halad­ja az érzé­ki örö­möket. Rég rossz, ha külső segéd­letek – ilyen-olyan stimu­láló szerek akár – kelle­nek ahhoz, hogy valaki jól érezze magát a bőré­ben, azaz öröm­érze­tet ta­pasz­tal­jon! Megette a fene, ha a tudat illa­tok, vizu­ális élmé­nyek, hang­effek­tusok, miszti­kus és kissé utó­piszti­kus, ezo-spiri kellé­kek meg prak­tikák és hason­ló hó­kusz­pó­kusz nél­kül képte­len arra, hogy az öröm érze­tét ki­váltsa, meg­teremt­se! Az öröm­érzet nem kívül­ről jön ugyan­is, hanem már itt van, itt bent, belül, csak éppen akti­válni kell: ne­kem ma­gam­nak, aki gyako­rolok. Nekem kell a gya­kor­lás révén – és folya­mán – a meg­felelő mód­sze­rek­kel és stra­tégiák­kal meg­te­rem­te­nem ma­gam­nak.

Öröm­érzet nél­kül nem fog menni: ha nem jön létre a gya­kor­lás révén – és folya­mán – öröm­érzet, akkor ott előbb-utóbb hátat fog­nak fordí­tani a meditá­ciós gya­korla­tok­nak. És a Buddha taní­tásai­nak, ami­ről persze nem a Buddha tehet, és nem a taní­tásai tehet­nek. Az öröm­érzet a moti­váció, s ez a moti­váció a gya­kor­lás – a medi­táció – mo­torja. Ugyan­ez az öröm­érzet lesz az, ami átté­tele­sen az agy hor­mon­ház­tartá­sának – bio­kémiá­jának – át­rende­ződé­sét vált­ja ki, amennyi­ben pl. az agy szero­tonint, bol­dog­ság­hor­mont fog elő­állí­tani. Meg dopa­mint. – Egymást kiváltó és támogató, egy­mást iga­zoló, és egy­mást erő­sítő folya­matok ezek mind.

Ennek meg­lesz­nek a kiha­tásai az egész szerve­zet műkö­désé­re is, és így a köz­érze­tünk­re: jól fog­juk végre érez­ni ma­gun­kat a bő­rünk­ben. És kisi­mult tudat­tal könnyeb­ben visel­jük a hányat­tatá­sokat, a meg­pró­bálta­táso­kat, a min­den­napok nehéz­ségeit, a világ dol­gait.

Ehhez persze a helye­sen meg­fo­gal­ma­zott és értel­me­zett, jó és meg­bíz­ható for­rás­ból szár­mazó, hite­les taní­tá­sok épp­úgy nél­külöz­hetet­lenek, mint a jól és helye­sen vég­zett gya­korla­tok meg­felelő irá­nyítás-terel­getés mel­lett. Ezek­hez fel­ké­szült és ta­pasz­talt, hite­les ember kell. Ma, ami­kor bol­dog-bol­dog­talan budd­hista szöve­geket for­dít szerte a világ­ban, ma, ami­kor bol­dog-bol­dog­talan budd­hiz­must és budd­hista medi­tációt kínál úton-útfé­len, na­gyon fontos tudni, miről ismer­szik fel a jó és tiszta, igaz Tan (sad­dham­ma) – mi a Tan, és mi az, ami nem az. Mi az, ami csak az után­zata, hamis mása, ami olyan, mint­ha: paṭi­rū­paka. Vagyis: csak tiszta for­rás­ból!

Rangun, Shwedagon Pagoda:
2013 júliusában

☸