Páli: a szöveg(ek) nyelve – 3.

20. ‘‘Dveme, bhik­khave, dhammā sad­dham­massa sam­mosā­ya anta­radhā­nāya saṁ­vat­tanti. Kata­me dve? Dun­nik­khit­tañca pada­byañ­janaṁ attho ca dun­nīto. Dun­nik­khit­tassa, bhik­khave, pada­byañja­nassa attho­pi dun­nayo hoti. Ime kho, bhik­khave, dve dham­mā sad­dham­massa sam­mosā­ya anta­radhā­nāya saṁ­vat­tantī’’ti. – AN 2:20 | Duka­nipāta­pāḷi | 2. Adhi­karaṇa­vaggo

Kb. ’Két olyan dolog van, szerze­tesek, mely a jó és tiszta, igaz Tan ha­nyat­lásá­hoz és eltű­nésé­hez vezet. Mi ez a kettő? Rosszul rög­zí­tett sza­vak és monda­tok, vala­mint rosszul ér­tel­me­zett jelen­tés. Ami­kor a szava­kat és monda­tokat rosszul rög­zí­tet­ték, a jelen­tésü­ket is rosszul fog­ják értel­mezni. Ez hát az a két dolog, szerze­tesek, mely a jó és tiszta, igaz Tan ha­nyat­lásá­hoz és eltű­nésé­hez vezet.’

 

(14) Rossz fordítás­ból rossz fordítás
Hogy aztán abból meg egy har­madik, negye­dik, mi több: ötö­dik (stb.!) rossz for­dítás legyen – de erről lejjebb bőven lesz szó. – Minde­nek­előtt azt kell ma­gunk­ban újra meg újra tuda­tosí­ta­nunk, hogy a ma rendel­kezés­re álló théra­váda szöve­gek vala­mennyi verzi­ója vala­mi­lyen ko­ráb­bi válto­zat fordí­tása (Norman 1997:89). A nyel­vük páli – azaz pāli­bhāsā, ’a szö­veg(ek) nyelve’ –, a min­den­kori koráb­bi válto­zat pe­dig ennek meg­fele­lően egy MIA nyelv­járás kellett, hogy le­gyen. Erre bizo­nyos, a fenn­maradt szöve­gek alap­ján ki­mu­tat­ható hang­tani jelen­sé­gek utalnak. (Lásd bőveb­ben Nor­mant.)

Már volt szó arról, hogy az írás­beli­ség meg­jele­nésé­vel nem ért véget a szó­beli hagyo­mány, ami­nek egyik oka bizo­nyára a kéz­ira­tok máso­lása során becsú­szó nem is kevés hiba, pon­to­sab­ban elírás volt. Erről a korai euró­pai kéz­iratok – kó­dexek – is tanús­kod­nak. A páli szöve­gek egyik hiba­forrá­sa az volt, hogy az írno­kok számá­ra a páli addig­ra már ide­gen nyelv volt, és ha elég­telen volt a fel­ké­szült­ségük, nem vol­tak képe­sek egy-egy kéz­irat­ban észre­venni az elírá­so­kat, ill. azono­sítani, mi az, ami hibás (el­írás), és mi az, ami nem. Megnehe­zítet­te a dolgu­kat, hogy né­hány, egy­más­sal könnyen össze­té­veszt­hető betű, ill. mellék­jel is van a szinga­léz, ill. a bur­mai írás­ban. Az előb­biben ilyen pl. a ග හ භ – vagyis a /g/, /h/ és a /bh/ betű. A bur­mai­ban nem min­dig egy­értel­mű a mellék­jel kéz­írás­ban, mint pl. a တံ ill. တိ – vagyis /tà̃/, ill. /tḭ/ – szó­tag­ban: az első­ben a kis karika szó­tag­záró nazá­list, a máso­dik­ban a na­gyobb karika egy rövid /i/-t jelöl. (NB. A bur­mai fone­tikus átírá­sához a bejegy­zés­ben az alábbi kiváló for­rást vettem igény­be: http://www.sealang.net/burmese/dictionary.htm )

Jó példa a páli micchā­diṭṭhi­gatā szó­össze­tétel sorsa egy koráb­bi be­jegy­zés­ben már be­mu­ta­tott Vipal­lāsa­sutta c. tanbe­széd­ben (AN 4:49 – ’Az ér­zéke­lés / ész­le­lés [stb.] tor­zulá­sai­ról szó­ló tan­be­széd’), lásd: https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/07/abuddha-elmekortana-hetkoznapipszichopa.html

A szó a szöveg­kör­nye­zeté­ben azt jelenti, hogy ’téves néze­teik van­nak’ (sattā, már­mint az embe­rek­nek), a Nagy­tisz­te­letű Ṭhānis­saro Bhikkhu for­dítása ezzel szem­ben „destroyed by wrong view”, lásd: https://www.accesstoinsight.org/tipitaka/an/an04/an04.049.than.html ill. https://www.dhammatalks.org/suttas/AN/AN4_49.html – A ’téves nézet’ azo­nos, de mité­vők le­gyünk az eltérő utó­tag­gal (‑gatā) a páli ere­deti­ben, ami mellék­név­képző? Ugyan­az amúgy, mint a Buddha egyik leg­ismer­tebb meg­neve­zésé­ben (Tathā­gata), és a jelen­tése ’az, aki vmi­vel fel van ruház­va, el van látva, vmi­vel fel van szerel­(kez)ve, vmije van, azaz vmi­lyen minő­sége, milyen­sége, tulaj­don­sága van’, más szó­val ilyen.

Ezzel szem­ben Ṭhānis­saro Bhikkhu fordí­tása – a Sutta­Central anyagá­ban is – a micchā­diṭṭhi­hatā szó­alakra épül: a hata is befe­jezett mellék­névi ige­név, a hanti, ’elpusz­tít, meg­öl’ igé­ből. És mivel befe­jezett mellék­névi ige­név, azt feje­zi ki, hogy már el­pusz­tul­tak, el lettek pusz­títva: ez az ered­mény, az álla­pot, ami fenn­áll. Téves néze­teik (micchā­diṭṭhi) pusz­títot­ták el őket. A baj csak az, hogy ha egy­szer el­pusz­títot­ták őket (az embe­reket, a téves néze­teik), akkor nin­cse­nek már többé: aki-ami el­pusz­tult, az tör­vény­szerű­leg nincs többé – ebben az „össze­állí­tás­ban” (vagy: „fel­állás­ban”) –, és éppen ezért nem is lehet már az ’elmé­jük hábo­ro­dott; kite­kert, torz és elfer­dített az észle­lésük.’ Vö.:

Micchā­diṭṭhi­gatā sattā,
’Az embe­reknek téves néze­teik vannak,’
khitta­cittā visañ­ñino.
’elmé­jük hábo­ro­dott; kite­kert, torz és elfer­dített az észle­lésük.’

Téves néze­tek – tév­kép­zetek – meg amúgy nem szok­tak önma­guk­ban sen­kit sem el­pusz­títani. Meg- és össze­zavarni, meg­kergí­teni annál inkább. (Csak körül kell nézni egy kicsit a világban, de elég lesz köz­vet­len kör­nyeze­tünk is.)

A klasszi­kus PED-ben az attan szó­cikk­ben a he­lyes micchā­diṭṭhi­gatā alak fordul elő, míg a CST csak a hibás ala­kot ismeri fel, és alter­natív vari­áns sem szere­pel mel­lette a szö­veg­ben. A Sutta­Central páli válto­zatában is hibás alak talál­ható. Ludas („az első elkö­vető”) csak­is a szin­ga­léz ග vs. හ (/g/ vs. /h/) lehet, hiszen na­gyon könnyű felcse­rélni őket, míg bur­mai írású páli szö­veg­ben nem, vö.: ဂ vs. ဟ (/g/ vs. /h/) – Min­den arra vall hát, hogy ebben az eset­ben a bur­mai szö­veg­kiadás – leg­alább­is a digi­tális CST – hibás! Nahát!

Bhikkhu Bodhi ezt írja a szutta vonat­kozó passzu­sához készí­tett, 731. sz. végjegy­zeté­ben az Aṅgut­tara Nikāya angol fordí­tásá­ban:

I read with Ce and Ee micchā­diṭṭhi­gata, as against Be micchā­diṭṭhi­hata. But I follow the verse divisions of Be rather than of Ce.
Vagyis hogy a cey­loni = Ce, szinga­léz: a Bud­dha Jayanti Tri­piṭaka Series nyom­ta­tott kia­dásá­nak és a PTS kiadá­sának (Ee) olva­sa­tát része­síti (-gata) előny­ben a bur­mai kiadás (= Be: az elekt­roni­kus Chaṭṭha­saṅgā­yana­tipi­ṭaka) elle­nében, a vers­betét fel­osztá­sában azon­ban ez utób­bit követi.

Ebből a jegy­zet­ből is egy­értel­mű: ide is be­csúszik egy kis hiba, oda is, ami aztán a páli nyelvű szöveg­hely félre­értelme­zésé­hez vezet – bár a szöveg­kör­nye­zet kizár­ja ezt a jelen­tést –, és máris fel­üti a fejét egy elírá­son ala­puló téves fordí­tás.

Nem tudom, ebből az angol fordí­tás­ból készült-e to­váb­bi fordí­tás, benne ezzel a hibá­s meg­oldás­sal.

Számta­lan olyan eset van, ami­kor vilá­gosan követ­hetők az át­téte­lek. Ehhez persze min­denek­előtt az kel­lett, hogy idő­vel elkezd­jenek a páli szöve­gek alap­ján szanszk­rit fordí­táso­kat létre­hozni, majd utóbb ezek alap­ján egyéb nyel­vű fordí­táso­kat, mint pl. kínait:

(1) vala­mi­lyen MIA nyelv­járás: az írás – és így az írás­beli­ség – meg­jele­nése előtti idők­ben – nem tud­hat­juk ponto­san, mi volt bennük à

(2) páli: tud­hat­juk – és tud­juk is –, mi van bennük, leg­aláb­bis abban az elmúlt kb. két­ezer év folya­mán to­vább­hagyo­mányo­zott szö­veg­kor­pusz­ban – a páli kánon­ban és a poszt­kano­nikus szöve­gek­ben –, me­lyek a rendel­kezé­sünkre áll­nak à

(3) szanszk­rit, azon belül is (a) budd­hista hib­rid szanszk­rit (BHS), és (b) budd­hista szanszk­rit: csak rész­ben tud­hat­juk, mi volt és van bennük, rész­ben meg éppen hogy nem tud­hat­juk, mi volt bennük, ha egy­szer jelen­tős ré­szük nem maradt fenn, vagyis nem­ritkán pont a köz­tes, közve­títő nyel­ven létre­ho­zott, meg­hatá­rozó szöveg nincs már sehol, egy vala­mi azon­ban biz­tos –

az neve­zete­sen, hogy ez már a rossz fordí­tás szintje, hála töb­bek kö­zött a félre­értel­me­zé­sek­ből és az elég­telen nyelv­tudás­ból szár­mazó hibás (vissza­)szanszk­rito­sítá­sok­nak à

(4) kínai: tud­juk, mi van bennük, azt azon­ban nem tudom, az egyes fordí­tók fel­tünte­tik-e a for­rásu­kat, ám ha fel is tünte­tik, az előbbi, (3) pont alatt tag­lal­tak alap­ján vagy meg­van vala­hol a szanszk­rit szöveg, és akkor meg lehet álla­pítani, hogy a szanszk­rit nyelvű fordí­tás felől nézve mennyire meg­bíz­ható az adott kínai fordí­tás, vagy nincs már meg a kérdé­ses szanszk­rit szöveg, és akkor nem lehet már meg­álla­pítani, mennyi­re meg­bíz­ha­tó a kínai szöveg. A kimu­tat­ható hibás meg­oldá­sok alap­ján itt is bizto­sak lehe­tünk ab­ban, hogy ez a rossz fordí­tás követ­kező szintje, mely egy ezt meg­előző rossz fordí­tás­ra épül, azaz így lesz rossz fordí­tás­ból rossz fordí­tás.

(5) angol: ezt itt és most egye­lőre csak meg­elő­legez­zük, de a követ­kező rész­ben – (15) Vad­haj­tások II: Bhikkhu Anālayo – lesz róla szó. – Magától értető­dik, hogy ez is a rossz fordí­tás egy követ­kező szint­jére utal, ha egy­szer konk­rét ese­tünk­ben a for­dító egy­álta­lán nem tisz­tázta az alap­vető hibá­kat, és ezzel kife­jezet­ten ron­tott a hely­zeten, ami meg­enged­hetet­len.

Nem egy eset­ben a szanszk­rit szöveg meg­lété­nek hiánya elle­nére is könnyű­szer­rel rekonst­ru­ál­ható, mi volt egy adott hibás kínai meg­felel­tetés oka, ill. for­rása. Ennek illuszt­rálá­sára egy már-már klasszi­kus példa kínál­kozik, és­pedig a páli dīpa vs. szkt. dvīpa minő­sített esete:

Ez a hátul­ütő­je annak, ha nem az ere­deti szö­veg­ből, ha­nem az ere­deti­nek egy for­dí­tá­sá­ból dolgo­zik vala­ki, mivel az első for­dí­tás téve­dé­se­it / hi­báit is át­veszi. Tovább­adja. Osto­bán és fele­lőtle­nül, mint ami­lyen fe­le­lőt­le­nül és osto­bán, meg­fe­lelő nyelv­isme­ret, kellő hozzá­értés stb. hiá­nyában azok a régi for­dí­tók jár­tak el, akik a páli szö­ve­ge­ket szanszk­ritra kezd­ték fordí­tani: (rész­ben) rossz for­dí­tá­sokat hoztak létre, melyek­ből aztán to­váb­bi (rész­ben) rossz fordí­tások szület­tek – pél­dául (rész­ben) rossz kínai for­dí­tások. Így lett a páli dīpá-ból (1. ’lám­pás, mé­cses’, 2. ’szi­get’) – ami­nek egy­részt a ’lám­pás, mé­cses’ jelen­tésű, azo­nos alakú szkt. dīpa, más­részt a ’szi­get’ jelen­tésű szkt. dvīpa felel meg – szkt. dīpa, vagy­is ’lám­pás, mé­cses’, csak­hogy míg egy sziget a nagy világ­ten­ge­rek­ben me­ne­dék egy hajó­tö­rött szá­má­ra, egy lám­pás nem­igen szol­gál mene­dé­kül, fő­leg ha vala­ki­nek ön­maga lám­pá­sa kelle­ne len­nie, vö.: Tasmāti­hā­nanda, atta­dīpā viha­ratha atta­sara­ṇā anañ­ñasa­raṇā, dham­ma­dīpā dham­masa­raṇā anañ­ñasa­raṇā. (Pl. DN 16, SN 47:9.) – Kb. ’Ezért hát, Ānanda, ti maga­tok legye­tek a sziget, ti ma­ga­tok le­gye­tek a mene­dék, sem­mi más ne le­gyen a mene­déke­tek; a Dham­ma legyen a ti szi­ge­tetek, a Dham­ma le­gyen a ti me­ne­déke­tek, sem­mi más ne le­gyen a mene­déke­tek.’ – Már­mint a Buddha halá­la után, ami­kor már nem lesz itt, nem áll az ál­tala ala­pított szer­ze­tes­rend élén, és nincs je­len a tekin­té­lyé­vel.

https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/05/ahogy-csillag-megy-az-egen-33.html

Norman többek között ezt írja:

The same problem can arise with the Middle Indo-Aryan word dīpa, which may be the equi­valent of Sanskrit dīpa "lamp" or dvīpa "island". As a paral­lel to the verse in the Dhamma­pada¹¹, "a wise man should make a dīpa which the flood will not over­whelm", the Sanskrit Udāna­varga¹² has dvīpa "island," but the Chinese version¹³ has "lamp," show­ing that it is based upon a Sanskrit version which had dīpa "lamp".

¹¹ dīpaṁ kayi­rātha medhāvī | yaṁ ogho nābhi­kīrati, Dhp 25.
¹² dvīpaṁ karoti medhāvī, Udāna-v 4.5.
¹³ Quoted by Brough, 1962, 209 (ad GDhp 111).

Norman, K. R.: A philo­logical approach to Bud­dhism. London: School of Orien­tal and Afri­can Studies, Univer­sity of London, 1997. [= Buddhist Forum, Volume V: Bukkyō Dendō Kyōkai Lectures 1994.] – PDF: 60. old.

A DeepL fordí­tásá­ban:

Ugyanez a prob­léma merül­het fel a közép-indo-árja dīpa szóval, amely a szanszk­rit dīpa „lámpa” vagy dvīpa „sziget” meg­fele­lője lehet. A Dham­ma­pada¹¹ versé­vel pár­huza­mosan, mi­szerint „a bölcs ember­nek olyan dīpát kell készí­tenie, ame­lyet az árvíz nem fog el­árasz­tani”, a szanszk­rit Udāna­varga¹² versé­ben dvīpa „sziget”, de a kínai válto­zat­ban¹³ „lámpa”, ami azt mu­tatja, hogy egy olyan szanszk­rit válto­zaton ala­pul, amely­ben dīpa „lámpa” volt.

Az alábbi szöveg­rész egy másik blog­bejegy­zés­ből való.

Ezt is írja még a méljé­ben a ked­ves isme­rős: Más­hol meg azt olvas­tam, amit a Budd­hától idéz­nek: "Be your own light."

Hát, ezzel nem is egy gond van. Az egyik az, hogy a Buddhá­tól sem­mi ilyes­mit nem idéz­het­nek, mert ilyet soha életé­ben nem mon­dott. Ad egy: már csak azért sem mon­dott, ill. mond­hatott, mert nem fény­ről vagy vilá­gos­ság­ról (angol light, amit pl. egy (olaj)­lám­pás = mé­cses áraszt), ha­nem sziget­ről volt és van szó.

Nem kell min­dent kri­tikát­lanul be­venni, kész­pénz­nek venni. Így ter­jed a ten­ger­nyi sület­len­ség: ki­viszi valaki fele­lőt­lenül a nyilvá­nos­ságba, a nép meg rá­harap, és ter­jeszti tovább.

Ad kettő: sokkal na­gyobb baj, ami a félre­értel­mezés hát­teré­ben húzó­dik meg, és ez a már nagyon korai szanszk­rit félre­fordí­tások kérdése. Igen: ez a Buddha ere­deti­leg el­hang­zott ösz­tönzé­sének töké­lete­sen kite­kert és meg­másí­tott válto­zata, ami egy hibás szanszk­rit fordí­tás­sal indult, hogy aztán a hibás szanszk­rit fordí­tás kínai fordí­tásá­ban ugyan­csak lám­pás le­gyen belőle, majd, mint ebből a „light­os” verzió­ból is lát­ható, fény, ill. világ, vö. a m. ’vilá­got gyújt’, ’nap­világ­nál’, ’szeme vilá­ga vki­nek’ stb., stb.

Álljon itt két páli szöveg­szemel­vény:

1.
Atta­dīpā, bhik­khave, viha­ratha atta­sara­ṇā anañña­saraṇā, dham­ma­dīpā dham­ma­sara­ṇā anañña­saraṇā.

Kb. ’Ti maga­tok legye­tek [maga­toknak] a sziget, szerze­tesek, ti maga­tok legye­tek a mene­dék [= önma­gatok mene­déke], semmi más ne legyen a ti me­nedé­ketek – a Dham­ma legyen a ti szige­tetek, a Dham­ma legyen a ti me­nedé­ketek, semmi más ne legyen a ti mene­déke­tek. – [Ez a fordí­tás vala­me­lyest eltér a majd lejjebb kö­vetke­ző­től. Mind­két fordí­tás az enyém.] – DN 16 | Mahā­pari­nibbāna­suttaṁ || SN 22:43 | Atta­dīpa­suttaṁ.

2.
… dīpaṁ kayi­rātha me­dhāvī | yaṁ ogho nābhi­kīrati.
„… let the wise man make for him­self an island, which no flood over­whelms.” (A néhai Nārada Thera tiszte­lendő angol fordítása.)
Kb. „teremt­sen [magá­nak] a bölcs szige­tet, melyet ár el nem önt­het.” – (Dhp = Dham­ma­pada 25.)

Ez tehát ’ár’, de nem akár­milyen, ha­nem az a bizo­nyos négy: kāma, bhava, diṭṭhi, avijjā à (1) kāmogha, (2) bhavogha, (3) diṭṭhogha és (4) avijjogha, vagyis: (1) az ér­zéki vágy(ak) árja, (2) a léte­sü­lés árja, (3) a (téves) néze­tek árja, vala­mint (4) a nem­tudás árja. A négy „befo­lyás” (āsa­va) alatt is „futnak”. (Lásd fel­jebb.) Lámpást azon­ban nem­igen szo­kott el­önteni pl. az ér­zéki vá­gyak árja – (képle­tes) szige­tet már inkább –, csak hát persze annak, aki ezt a pazar be your own light ’legye­tek saját fénye­tek’ (!) ötle­tet ki­agyalta (vö. Vilá­gítsa­tok maga­tok­nak!), a jelek sze­rint sok fogal­ma nem volt éppen, de ebben sincs sem­mi új, sem­mi rend­kívüli. – Lásd: https://luangtavilasa.blogspot.com/2023/02/levelek-az-erdobol-viii-en-big-me-anatta.html

[NB. Kieme­lés sárgá­val már ehhez a bejegy­zéshez, scil. Páli: A szöveg(ek) nyelve.]

A páli dīpa szó homo­nima, ami nem egyéb, mint azo­nos szó­ala­kok – pl. az alábbi két szó­cikk­ben a dīpa¹ és a dīpa² –, ön­álló, egy­más­tól merő­ben eltérő jelen­tés­tarto­mánnyal, és éppen ez a téves értel­mezé­sek és a hibás, rossz for­dítá­sok egy másik alapja / for­rása.

A klasszi­kus PED-ben ezt talál­juk:

Dīpa¹ [Ved. dīpa to Ved. dī, dīpyate; Idg. *deiǤā to shine (see dibba, deva); cp. Gr. δίαλος, δ¨ηλος; see also jotati] a lamp J ii.104 (°ṁ jāleti to light a l.); DhA ii.49 (id.), 94 (id.)

[…]

 

Dīpa² (m. & nt.) [Ved. dvīpa=dvi+ap (*sp.) of āpa water, lit. "double-watered," between (two) waters] an island, continent (mahā°, always as 4); terra firma, solid foundation, resting-place, shelter, refuge (in this sense freq. comb^d w. tāṇa lena & saraṇa & expl. in Com. by patiṭṭhā) – (a) lit. island: S v.219; J iii.187; VvA 19; Mhvs vii.7, 41. – continent: cattāro mahādīpā S v.343; Vv 20¹⁰ (=VvA 104); VvA 19; PvA 74 etc. Opp. the 2000 paritta-dīpā the smaller islands KhA 133. — (b) fig. shelter, salvation etc. (see also tāṇa): S iii.42 (atta°+atta­saraṇa etc., not with S Index to dīpa¹); v.154, 162 (id.) iv.315 (maṁ°, not to dīpa¹), 372; A i.55 sq. (+tāṇa etc.); Sn 501 (atta° self­reliant, self-supported, not with Fausböll to dīpa¹), 1092, 1094, 1145 (=Satthā); Nd² 303; Dh 236 (°ṁ karohi=patiṭṭhā PvA 87); Pv iii.1⁹ (id. PvA 174); J v.501=vi.375 (dīpañ ca parā­yaṇaṁ); Miln 84, 257 (dhamma-dīpa, Arahantship).

 

Mint látható, a dīpa¹ lemma alatt meg­adott jelen­tése ’lamp’, azaz ’lám­pás, mécs, mé­cses’; a páli szó­alak azo­nos a védi­kus szanszk­rité­val.

Ezzel szem­ben dīpa² cím­szó alatt fel­tünte­tett jelen­tése össze­tet­tebb (lásd a szí­nes kieme­lése­ket): ’szi­get, föld­rész, száraz­föld, szi­lárd alapja vmi­nek, pihenő­hely, mene­dék’, vagy­is (a) ’szi­get’, ill. ’föld­rész’ (mahā- ’nagy’ elő­tag­gal – négy van belőle), vala­mint (b) átvitt érte­lem­ben ’me­ne­dék, meg­vál­tás’. Védi­kus szanszk­rit alakja dvīpa. – Záró­jel­ben egy-egy fon­tos meg­jegy­zés:

(atta°+atta­saraṇa etc., not with S Index to dīpa¹)

Azaz: atta­dīpa + atta­saraṇa stb., de […] nem dīpa¹-hez, más szó­val nem ’lám­pás’ érte­lem­ben. Továbbá:

(atta° self­reliant, self-supported, not with Fausböll to dīpa¹)

Azaz: atta­dīpa ’ön­magá­ra támasz­kodó, aki ön­maga táma­sza’, de nem dīpa¹-hez (mint Faus­bøll­nél).

A fent idé­zett szutta­rész – DN 16 | Mahā­pari­nibbāna­suttaṁ, ’A pari­nirvá­náról (= végle­ges távo­zás­ról / kihu­nyás­ról) szóló nagy tanbe­széd’ – kom­men­tárjá­ban ezt olvas­hat­juk:

165. […] Atta­dīpāti mahā­samud­dagata­dīpaṁ viya attā­naṁ dīpaṁ patiṭ­ṭhaṁ katvā viha­ratha.

– „ön­maga­tok szige­te” (= mene­déke), azaz ön­maga­tok szigete (mint mene­dék) legyen a szilárd, biztos alap, amit meg­terem­tetek maga­tok­nak: mint egy szige­tet az óceán­ban

Lásd: Dīgha­nikāye | Mahā­vaggaṭ­ṭha­kathā | 3. Mahā­pari­nibbā­na­sutta­vaṇ­ṇanā
Veḷuva­gāma­vassū­paga­mana­vaṇ­ṇanā

Az ehhez a kom­men­tár­hoz készí­tett al­kom­men­tár (ṭīkā) magya­rázata sze­rint a dīpa, ’szi­get’ szó ebben az eset­ben arra utal, hogy két­felől víz folyja (fogja) körbe, [to­váb­bá] olyan föld­darab, me­lyet bár elönt az ár, még­sem merül alá – ön­maga „szi­gete” itt arra is utal, hogy nem me­rül alá a négy oghá-ban (= árban, lásd fel­jebb), a saṁ­sāra, a lét­forga­tag ára­datá­ban. Lásd:

165. […] Dvīhi bhā­gehi āpo gato etthāti dīpo, oghe­na pari­gato hutvā anaj­jhot­thaṭo bhū­mi­bhāgo, idha pana catū­hipi oghe­hi, saṁ­sāra­maho­ghe­neva vā anaj­jhot­thaṭo attā ‘‘dīpo’’ti adhip­peto.

Forrás: Dīgha­nikāye | Mahā­vagga­ṭīkā | 3. Mahā­pari­nibbā­na­sutta­vaṇ­ṇanā | Veḷuva­gāma­vassū­paga­mana­vaṇ­ṇanā

(NB. Csak abban tudok bízni, hogy nem nyúl­tam na­gyon mellé! :))

Úgy gondo­lom, elég is ennyi annak alá­tá­masz­tásá­ra, hogy egy­értel­műen szi­get­tel van dol­gunk, nem pedig lám­pással – új­fent a fenti négy ún. árra (ogha) hivat­ko­zom, és ide is be­má­so­lom, misze­rint:

Lámpást azon­ban nem­igen szo­kott el­önteni pl. az ér­zéki vá­gyak árja – (képle­tes) szige­tet már inkább –, csak hát persze annak, aki ezt a pazar be your own light ’legye­tek saját fénye­tek’ (!) ötle­tet ki­agyalta (vö. Vilá­gítsa­tok maga­tok­nak!), a jelek sze­rint sok fogal­ma nem volt éppen, de ebben sincs sem­mi új, sem­mi rend­kívüli.

Így lett hát a páli kánon szöve­gei­nek szige­téből (dīpa) a szanszk­rit for­dítá­sok lám­pása (dīpa). Nem ’fény, vilá­gos­ság’ (a. light) – ami még rosszabb –, hanem ’lám­pás’ (az an­gol lamp). Fel­tar­tóz­tat­ha­tat­lanul és helyre­hoz­hatat­lanul. (Vö. ’[…] Amikor hibá­san átvett, rosszul rögzí­tett, hibás és hely­telen a szó­hasz­ná­lat és hely­telen a meg­fogal­mazás, a jelen­tésü­ket is hely­tele­nül, téve­sen ér­tel­mezik. Ez hát az első do­log, ami a jó és tiszta, igaz Tan ha­nyat­lásá­hoz és eltű­nésé­hez vezet.’)

És ez a ’lám­pás’ ment szépen to­vább a kínai fordí­tásba. Onnan meg egye­nest az an­golba, ahol is – leg­alább­is abban a fordí­tás­ban, ame­lyet mind­járt szem­ügyre ve­szünk – rá­adá­sul light lett be­lőle. Ami, ugye, még rosszabb, mint a ’lám­pás’ (lamp), és ezzel egy máso­dik rossz fordí­tás­ból sike­resen egy har­madik, ennél is rosszabb fordí­tást tett le fele­lőt­lenül az asz­talra a k. for­dító, ami­vel nem­hogy nem iga­zítja végre ki ezt a több év­száza­dos, igen­is meg­hatá­rozó jelen­tősé­gű téve­dést, de meg­erő­síti a mit sem sejtő átlag­olva­sóban az álta­láno­san el­ter­jedt tév­hie­del­met: be your own light. – Így lesz a jó és tiszta, igaz Tan­ból pati­rūpaka, közön­séges hami­sít­vány, a jó és tiszta, igaz Tan hamis mása, sad­dham­ma­pati­rūpaka.

 

(15) Vadhaj­tások II: Bhikkhu Anā­layo | Vadhaj­tások III: Ven. Sabba­mitta

Vadhajtások II: Bhikkhu Anālayo

ENTER Ven. Anālayo. Belép a színre a német Tiszte­lendő Anā­layo. Alábbi köny­véből fogok idézni:

Bhikkhu Anālayo: Mind­fully Facing Climate Change. (Kb. ’Tuda­tosan [tkp. éber tuda­tos­ság­gal] szembe­nézni a klíma­válto­zás­sal’) Barre, Mass. (USA): Barre Center for Bud­dhist Studies, 2019. – Le is lehet tölteni: https://www.buddhismuskunde.uni-hamburg.de/pdf/5-personen/analayo/climate.pdf

Többek között ezt olvas­hat­juk a könyv­höz írt beve­zető­ben:

Assessing the teachings of early Buddhism requires comparing parallel versions of a particular discourse, as at times during oral transmission portions of text may have been lost or else added. Whereas in the online course I rely on the Pāli version of the relevant passages, in this booklet I provide translations of the respective Chinese parallels, which often are as yet untranslated.³ As a rule of thumb, material found similarly in parallel versions provides a good foundation for reconstructing early Buddhist thought. (Intro­duction, 14. old.)

’A korai budd­hiz­mus taní­tásai­nak érté­kelése meg­kíván­ja (1) egy-egy tanbe­széd párhu­zamos válto­zatai­nak egybe­veté­sét, mivel a szó­beli át­adás folya­mán el­vesz­het­tek szö­vegek / szöveg­részek – vagy éppen hozzá­told­hat­tak szöve­geket. És míg az online kur­zus­ban a vonat­kozó szö­veg­helyek páli válto­zatá­ra tá­masz­ko­dom, ebben a kis könyv­ben a min­den­kori (2) kínai pár­hu­zam fordí­tását adom meg, me­lyek fordí­tása gyak­ran még nem készült el. Hüvelyk­ujj­szabály gya­nánt: a pár­huza­mos válto­zatok­ban is fel­lelhető anyag jó ala­pot nyújt (3) a korai budd­hista gon­dol­kodás re­konst­ruá­lásá­hoz.’ – (NB. A számo­zás betol­dása az enyém.)

Itt szeretném fel­hívni a figyel­met arra, hogy a blogbe­jegy­zés­ben eddig tár­gyal­tak átfogó isme­rete nél­kül nem­igen lesz lehet­séges az elkö­vetke­zen­dők meg­értése.

Ami a párhu­zamos válto­zato­kat (1) illeti: az eddi­g fel­tár­tak fényé­ben nehe­zen látom át, mi sül­het ki az egybe­vetés­ből – elte­kintve az egybe­vetés jám­bor aktu­sától. Egyrészt adva a nagy idő­beli elté­rés – ezek a kínai āga­mák pl. a Buddha halá­la után kb. 900 évvel kelet­kez­tek –, más­részt adva van­nak az átté­telek, s így sok-sok félre­értés és téve­dés, hiba a fordí­tás során. Harma­dik­ként min­den­kép­pen meg kell emlí­teni a szöveg­hűség (azaz: a fegye­lem!) kérdé­sét: a théra­váda hagyo­mány­ban a bhāṇa­kák fel­ügyel­ték az áta­dás folya­matá­nak tiszta­ságát és meg­bíz­ható­ságát. A szerze­tes­séget eleve kötöt­ték a Buddha rész­ben már fel­tárt elő­írá­sai / rendel­kezé­sei (bele­értve a koráb­ban emlí­tett négy mahā­padesa elő­írá­sait is), ill. ké­sőbb a zárt kánon ténye. Mindez szöges ellen­tét­ben a mahá­jána „laza­ságá­val”. Más szóval egy-egy, nem ok­vet­lenül meg­bíz­ha­tó, a páli ere­detit hibá­san vissza­adó, s ezzel a Buddha sza­vait meg­másító kínai (2) fordí­tás nem bizo­nyít sem­mit, nem mérv­adó, nem irány­adó, vagy­is nem auk­to­ritás. Ezt maga a könyv szer­zője tá­maszt­ja alá – bizo­nyítja –, saját­ságos ötle­tei vezé­relte meg­oldá­sai­val, vala­mint sajná­latos hozzá nem érté­sével for­dító­ként. A szöve­gek tá­maszt­ják alá, me­lye­ket létrehoz. (Lásd majd itt lej­jebb!)

Semmi­lyen gon­dolko­dást nem lehet re­konst­ruálni (3), de külö­nösen nem egy, mind idő­ben, mind pedig tér­ben merő­ben más menta­litást / szem­lélet­módot / világ­látást. Kínai „párhu­za­mok­ból” meg még annyi­ra sem. Ehhez töké­lete­sen meg­tisz­tult tudat kell, ám épp ez az, ami nincs. Csak volt: a Buddha kris­tály­tiszta tudata. Ha szabad ismé­tel­nem magam: a Buddha meg­vilá­goso­dott ember volt, én nem vagyok az. Ezt bátran végig lehet venni mind­két szám­ban és az összes sze­mély­ben.

Excursus: fenntart­hatóság?
Ugyan­ennek a beve­zető­nek utolsó mon­datá­ban meg­jele­nik egy két­ség­kívül nemes szán­dék:

[…] ensuring, to the best of our ability, the sustain­ability of life on this planet. (15. old.)
’[…] leg­jobb képes­sége­ink sze­rint bizto­sítani az élet fenn­tart­ható­ságát ezen a boly­gón.’

A szán­dék vitat­hatat­lanul nemes, hiszen ember­ként az lenne a dol­gunk, hogy tisz­tel­jük, be­csül­jük (meg) és óvjuk-kímél­jük az élet vala­mennyi formá­ját. A növé­nye­két is. Hogy ne okoz­zunk élet­ben kárt, ne okoz­zunk szen­vedést. Szép és nemes szán­dék a törek­vés az élet fenn­tart­ható­ságá­nak bizto­sítá­sára, szép és nemes az elkö­tele­zett­ség, csak sajnos egy szer­fölött kelle­met­len tör­vény­szerű­ség ala­posan bele­zavar: az neve­zete­sen, hogy bárki és bármi, aki és ami csak felté­telek függ­vé­nyé­ben létre­jött, annak egy nap mennie kell. Kivétel nélkül.

Ezt írtam egy koráb­bi blog­be­jegy­zés­ben:

Ilyen pocsék ez a világ: mindig min­den válto­zik benne, állan­dó jelleg­gel, és ez még csak rend­jén lenne, na de nem­csak válto­zik, hanem tönkre­megy, le­épül, végül pusz­tul, men­nie kell. Kelet­kezés és elmúlás: elvá­laszt­hatat­lanul össze­tarto­zik a kettő.

Ugyan­akkor lénye­ges kü­lönb­ség, hogy kelet­kezni csak akkor kelet­kezik vala­mi — akkor jön létre —, ha a ki­váltó okok lehe­tővé tették, a fel­téte­lek be­értek, meg­vannak. Ha ez és ez telje­sül, akkor ez és ez létre­jön, ami azon­ban egy­szer létre­jött, annak az a dolga, hogy egy nap el­kezd­jen (el)öre­gedni, le­épülni, szét­esni, tönkre­menni, hogy aztán tá­voz­zon, men­jen, pusz­tul­jon el, fejez­ze be. (Bukjon.) — Imas­miṁ sati idaṁ hoti, imas­sup­pādā idaṁ up­paj­jati; imas­miṁ asati idaṁ na hoti, imas­sa niro­dhā idaṁ niruj­jha­ti, ’ha ez és ez léte­zik, akkor ez létre­jön; ahogy ez és ez kelet­kezik, ez kelet­kezik. Ha ez nem léte­zik, akkor ez nem jön létre; ahogy ez és ez meg­szűnik, ez szűnik meg.’ (Ez a tan­té­tel szám­talan helyen for­dul elő a déli budd­hista kánon­ban, mint pl. a Saṁ­yutta Nikā­yá-ban, a 12. számú Nidāna­saṁ­yuttá-ban.)

Ez a Buddha híres idap­pac­caya­tā-ja, a felté­tele­zett­ség, az, hogy a kelet­kezés felté­telek függ­vényé­ben követ­kezik be. Az el­múlás, a meg­szűnés ki­váltó oka az, hogy létre­jött, kelet­kezett az a vala­mi, ami majd el­múlik, meg­szűnik. Más szóval szük­ség­szerű­en és tör­vény­szerű­en ez a dolga mind­annak, ami csak létre­jön: egy­szer min­den el­múlik, min­den távo­zik, min­den elpusz­tul, kivé­tel nélkül, a pusz­tulá­sa bele van, úgy­mond, kó­dolva a rend­szerbe. […]

Minden mulan­dó, sem­mi sem állan­dó, sem­mi sem mara­dandó, min­den­nek, ami csak létre­jött, az a termé­szete, hogy egy nap el­múljon, távoz­zon: yaṁ kiñci sam­udaya­dham­maṁ sab­baṁ taṁ niro­dha­dham­man’ti. Ez a Buddha tan­épít­mé­nyé­ben a mulan­dóság mint a lét három ismér­ve (tilak­khaṇa) közül az első: sabbe saṅ­khārā anic­cā, min­den kép­ződ­mény mu­landó. […]

Minden, ami felté­telek függ­vényé­ben létre­jön (up­pāda, ’kelet­kezés, létre­jövés’), az tá­vozni is fog — ebben az össze­füg­gés­ben egy másik, rokon értel­mű kifeje­zés­sel vaya (’rom­lás, pusz­tulás stb.’) —, ám kurta itt­léte, fenn­állása során más lesz: ṭhitas­sa añña­that­taṁ, ahogy a Buddha meg­fogal­mazta a Saṅ­khata­lak­khaṇa­sutta c. tanbe­szédé­ben (AN 3.47); ezek az ismér­vei mind­annak, ami felté­telek függ­vényé­ben keletkezik.

https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/10/tundoklestola-bukasig-mulandok.html

Ezt nem lehet elég­szer suly­kolni. Amikor pedig fenn­tart­ható növe­kedés­ről beszél­nek, megint csak nem gondol­ják végig, mégis mi az a „fenn­tart­ható­ság”? Lásd:

A fenn­tart­ható növe­ke­dés fából vas­karika, hiszen ellent­mond a ter­mé­szet tör­vény­sze­rű­sé­gei­nek. Külö­nös azért, hogy soha senki nem beszél fenn­tart­ható leépü­lés­ről vagy fenn­tart­ható öre­gedés­ről, de fenn­tart­ható elmú­lás­ról sem, pedig ezek is folya­ma­tok (mint min­den az egész világ­min­den­ség­ben!), és ép­pen annyi­ra fenn­tart­ha­tók, mint a fejlő­dés (növe­kedés), az­az ha nem tart­ha­tók fenn, akkor a fej­lő­dés (nö­ve­ke­dés) sem tart­ha­tó fenn. Per­sze, per­sze: las­sí­ta­ni vagy (fel)­gyor­sí­tani min­dent le­het ide­ig-órá­ig, de nem vég nélkül, ha­csak nem Zé­nón para­do­xo­nait vesszük alapul.

https://luangtavilasa.blogspot.com/2021/01/legyen-minden-leny-boldog-sabbe-satta.html

Ahol az egész világ­min­den­ség egyik ismér­ve – alap­vető „műkö­dés­módja” –, a rend­szer leg­főbb belső tör­vény­szerű­sége a mu­lan­dó­ság (anic­ca), ott lénye­gében nincs mit fenn­tar­tani, hiszen min­den­nek meg kell szűn­nie. A mulan­dósá­got se kiik­tatni, se felül­írni nem lehet.

A világ­rend­szerek jönnek-mennek: kelet­kez­nek – újra meg újra –, itt van­nak egy ideig, és köz­ben más­mi­lyen­né lesz­nek, majd távoz­nak – újra meg újra –, szaka­dat­lan kör­for­gás­ban, vil­lám­gyors, pont­szerű egy­más­utá­niság­ban, mely­ben sem­mi sem örök.

▲

Az aláb­biak­ban szeret­ném érzé­kel­tetni, mi az, ami a Buddha taní­tásai felől nézve – vagy köze­lítve – ala­posan meg­kérdő­jelez­hető, ill. kife­jezet­ten elfo­gadha­tat­lan a szerző (= Bhikkhu Anā­layo) köny­vében.

Emlé­kez­tetőül, min­denek­előtt:

‘‘na, bhik­khave, buddha­vaca­naṁ chan­daso āro­petab­baṁ. Yo āro­peyya, āpat­ti duk­kaṭas­sa. Anujā­nāmi, bhik­khave, sakāya nirut­tiyā buddha­vaca­naṁ pariyā­puṇitu’’nti.

Vagyis: (Kb.) Ne mond­ja fel sen­ki, szer­ze­te­sek, a Buddha sza­vait vers­be szed­ve (chan­daso), a Védák nyel­vén! Aki még­is meg­teszi, az a ki­há­gás vét­sé­gét kö­veti el. El­ren­de­lem hát (anu­jānā­mi), szer­ze­te­sek, hogy a Buddha sza­va­it (buddha­vaca­naṁ) az ő (saját) nyel­vén / nyelv­járá­sá­ban (sakā­ya nirut­tiyā) kell meg­ta­nulni (pariyā­puṇi­tuṁ).

A véle­mények eltér­nek, én azon­ban úgy érzem, hogy amit ennek kap­csán a lehető leg­na­gyobb ala­pos­ság­gal fel­tár­tam ebben a be­jegy­zés­ben, a Buddha elő­írá­sát tá­maszt­ja alá („…az ő [saját] nyel­vén / nyelv­járá­sá­ban kell meg­ta­nulni”). Meg­tanul­ni, meg­őrizni és tovább­adni: azon a nyel­ven, me­lyen a Buddha szavai fenn­marad­tak, vagyis páliul, a szöve­gek nyel­vén. Mind a mai napig ehhez hű az élő és hiteles, törté­nelmi théra­váda hagyo­mány. – Bemu­tatni, ter­jesz­teni, fel­tárni, propa­gálni, kifej­teni, el­ma­gya­rázni stb., mint pl. egy tanbe­széd kere­té­ben, egy írás­ban vagy ún. vasár­napi isko­lában: nép­nyel­ven, a köz nyel­vén, válto­zó mennyi­ség­ben / terje­de­lem­ben páli kife­jezé­sek­kel, idéze­tek­kel, szöveg­részek­kel. Ez a théra­váda or­szá­gok gya­kor­lata mind a mai napig. Az alap min­dig a meg­őr­zött páli szöveg, a páli ere­deti: ezen nyug­szik min­den, min­dent ehhez viszo­nyí­tunk, ez a ki­indu­lási pont, min­den egybe­vetés és össze­hason­lítás alapja, nem pedig szanszk­rit vagy abból ké­szült kínai fordí­tás, és­pedig épp azok­nál az okok­nál fogva, me­lye­ket ugyan­csak ala­posan fel­tár­tam.

Készülnek nép­nyelvi fordí­tások, hogy­ne készül­nének, de nem ezek a mérv­adók, ha­nem a min­den­kori páli ere­deti – páli ere­detin, ugye, azt a nyel­vet kell érte­ni, me­lyen a Buddha taní­tásait meg­őriz­ték, le­je­gyez­ték, és to­vább­hagyo­má­nyozták és mind a mai napig válto­zat­lanul to­vább­hagyo­má­nyozzák. – Páli: a szöveg(ek) nyelve. Ennél régeb­bi szöve­gek nem marad­tak fenn.

Éppen ezért rej­tély, hogy miért a kínai válto­zatok az elsőd­lege­sek a szerző számá­ra (azon túl, amit magya­rázat­ként a köny­vében elő­ad – lásd itt fel­jebb), holott neki is tisztá­ban illene len­nie mind­azzal, ami­ről itt eddig szó volt. Rejtély, hogy mitől hite­lesebb számá­ra egy olyan, ki­mu­tat­ható­an meg­bízha­tat­lan fordí­tás, mely egy másik, ugyan­annyi­ra meg­bízha­tat­lan fordí­tás­ból készült, év­száza­dokat ívelve át – és ami maga is fordí­tás volt. (NB. És hogy miért van szó mind­végig „párhu­zam­ról”…?)

Csak ma, augusz­tus 3-án néz­tem bele alapo­sab­ban a koráb­ban már emlí­tett és idé­zett Kósa Gábor sino­lógus és vallás­törté­nész írá­sába. Jól tet­tem, mert ezen­nel be­told­hatok utó­lag egy – úgy érzem – fon­tos adalé­kot ennek a prob­léma­kör­nek jobb meg­érté­séhez. Hiszem, hogy magá­ért beszél:

A kínai budd­hista kánon­ban szá­mos válto­zata léte­zik ennek a beszéd­nek*, és ezek kü­lön­böző mér­ték­ben tar­tal­maz­zák azo­kat az ele­meket, ame­lyek a páli szöveg­ben meg­talál­hatók. A Bart Dessein által fon­tos­nak talált moz­zana­tok pél­dául egyet­len, ál­tala vizs­gált kínai fordí­tás­ban sin­cse­nek jelen együt­tesen mara­dékta­lanul. A Dessein által vizs­gált szöve­gek­ben az egyet­len motí­vum, amely­ben mind­egyik szöveg meg­egye­zik, hogy az első be­széd a Vārā­ṇasī mel­letti Őz­park­ban hang­zott el, de még az sem uni­ver­zá­lis motí­vum, hogy kizá­rólag az öt asz­kéta lett volna jelen a be­széd­nél. A kínai vál­to­zatok kö­zött van olyan szö­veg, amely csak a közép­utat fejti ki (T26, Ekot­tarā­gama), és van olyan, ame­lyik éppen ezt a részt hagy­ja ki (T99, T110), ismét mások Kauṇ­ḍi­nya** meg­téré­sét nem említik (T26, T125).

NB. A szöveg­rész­ben talál­ható utalá­sokat (11.–14.) a láb­jegy­zetek­re el­hagy­tam.
*beszéd, tkp. tan­be­széd (szutta), a Buddha tanbe­széde; itt utalás a Buddha leg­első tan­be­szé­dére (Dham­ma­cakkap­pavat­tana­sut­taṁ, ’A Tan kere­kének meg­forga­tásá­ról szóló tan­be­széd’ – SN 56:11), mely­ről egy koráb­bi be­jegy­zés­ben lehet részle­tesen olvasni: https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/04/ahogy-csillag-megy-az-egen-23.html
**Kauṇ­ḍi­nya (szkt.), azaz a páli­ban Koṇḍañña.

https://www.academia.edu/103383426/_A_Dhammacakkappavattana_sutta_egyik_korai_k%C3%ADnai_ford%C3%ADt%C3%A1sa_T02n0109_T%C3%A1vol_keleti_Tanulm%C3%A1nyok_2019_1_2020_1_30 | 3. old. – Lásd egyéb­iránt magát a cikket.

Nem egé­szen értem, mi szük­ség a théra­váda sinizá­lá­sá­ra, ami­kor min­den ott van a Buddha ere­deti taní­tásai­ban, ami kell. A Tan úgy jó, ahogy van:

Tesā­haṁ dham­maṁ de­semi – ādi­kalyā­ṇaṁ maj­jhe­kalyā­ṇaṁ pari­yosā­na­kalyā­ṇaṁ, sāt­thaṁ sa­byañ­janaṁ ke­vala­pari­puṇ­ṇaṁ pari­sud­dhaṁ brah­ma­cari­yaṁ pakā­semi.

Kb. ’Nekik is taní­tom a Tant, mely­nek jó az eleje, jó a kö­zepe és jó a vége, he­lyes a je­len­tése és he­lyes a meg­fogal­ma­zása; fel­tá­rom nekik az ön­meg­tar­tóz­tató, maku­lát­lan, szent élet­vitelt, mely töké­letes, teljes és tiszta.’ – SN 42:7 | Khet­tūpa­ma­sut­taṁ, ’A szántó-föld­hason­lat­ról szóló tanbe­széd’

Kie­mel­ten fon­tos volt a Buddha szá­má­ra, hogy a jó és tiszta, igaz Tan úgy ­ma­rad­jon fenn, ami­lyen for­mában le­fek­tette. Ahogy pl. más nyelv­re pró­bál­ják át­ül­tetni, már módo­sul is az ere­deti – a leg­jobb szán­dék és a leg­na­gyobb igye­ke­zet elle­nére is –, és módo­sul a jelen­tése. És ahogy neki­áll­nak a ma­guk szája ízé­hez ido­mítani a Tant, még siral­ma­sabb lesz a hely­zet.

▲

Egye­bütt így ír (és for­dít) köny­vében Bhikkhu Anā­layo:

Mindful Self­reliance | ’Önma­gunkra támasz­kodás tuda­tosan’ (kb.)
[…] A Chinese version of the Discourse on the World Ruler sets out this main theme […] in the following manner:

’”A Világ­ural­kodó­ról szóló tanbe­széd”-nek egy kínai válto­zata a követ­kező­kép­pen vezeti fel ezt a fő témát: (50. old.)

You should be a light unto your­selves, with the Dharma as your light, with­out any other light; you should be a refuge unto your­selves, with the Dharma as your refuge, with­out any other refuge. [sic!!!]

Legye­tek ti maga­tok­nak a fény / vilá­gos­ság, a Dharmá­val mint a ti fénye­tek / vilá­gos­ságo­tok, min­den más fény / vilá­gos­ság nélkül; legye­tek ti maga­tok­nak mene­dék, a Dharmá­val mint mene­dék­kel, min­den más mene­dék nélkül.

Hát, ezt jól elintézte. – Fény mint az ön­ma­gunk­ra tá­masz­kodás alapja? – Álljon itt újra a páli eredeti alap­szöveg össze­hason­lítá­sul:

Atta­dīpā, bhik­khave, viha­ratha atta­sara­ṇā anañña­saraṇā, dham­ma­dīpā dham­ma­sara­ṇā anañña­saraṇā.

Kb. ’Ti maga­tok legye­tek [maga­toknak] a sziget, szer­ze­tesek, ti maga­tok legye­tek a mene­dék [= önma­gatok mene­déke], semmi más ne legyen a ti me­nedé­ketek – a Dham­ma legyen a ti szige­tetek, a Dham­ma legyen a ti me­nedé­ketek, semmi más ne legyen a ti mene­déke­tek.’ – Vagy:

Kb. ’Ti maga­tok legye­tek a sziget, ti ma­ga­tok le­gye­tek a mene­dék, sem­mi más ne le­gyen a mene­déke­tek; a Dham­ma legyen a ti szi­ge­tetek, a Dham­ma le­gyen a ti me­ne­déke­tek, sem­mi más ne le­gyen a mene­déke­tek.’
(NB. Itt látható, mit is takar az a kité­telem, mi­sze­rint a szó­fajok kö­zött sza­bad az át­járás: a páli­ban mellék­név van, amit nem lehet a ma­gyar­ban vissza­adni, vö. *maga-mene­dékű, *sziget-mene­dékű. Ekkora erő­szakot nem illik tenni sze­gény nyel­ven! Körül kell írni.)

Az an­añña­saraṇā szó­össze­té­tel utó­tagja mel­lék­név – szó­tári alak­ja saraṇa –, és azt je­lenti, hogy ’[az olyan], aki­nek [vmi] a mene­déke, aki­nek mene­dékül szol­gál [vmi]’. A szó­kezdő an- elő­tag fosz­tó­képző (mint a görög­ben, vö. anor­gani­kus), ami előtte áll (añña), azt jelen­ti, hogy ’más, egyéb’. Az egész szó­össze­tétel így együtt vélet­lenül sem je­lenti tehát azt, hogy without stb., azaz ’fény / vilá­gos­ság / mene­dék nél­kül’, hiszen ez a nél­kül arra utal, hogy nincs az a vmi, nem pedig arra, hogy ez és ez le­gyen a mene­déke­tek, vagy hogy ez és ez azon­ban ne legyen a ti mene­déke­tek. Már­pedig mene­dék van, szó sincs róla, hogy ne lenne: ti maga­tok, vala­mint a Tan, sem­mi más. Ti maga­tok mint egy sziget biz­tos mene­déke az óceán­ban, vala­mint a Tan mint egy sziget biz­tos mene­déke az óceán­ban. (Megj.: A Digi­tal Pali Dictio­nary anya­gában van asa­raṇa, ’help­less’ (= ’gyá­mol­talan, tá­masz nél­küli, [maga]­tehe­tet­len’) jelen­tés­ben. Ez in­kább ­felel­hetne meg annak a bizo­nyos meg­oldás­nak with­out-tal [’nél­kül’] itt fent az angol fordí­tás­ban.)

Ja kérem, így jár, aki­nek egy n-edik for­dítás – ese­tünk­ben egy kínai for­dítás – elő­rébb való a ké­sőbbi átté­telek mellé­nyúlá­sai­tól még ment páli ere­deti­nél. Rej­tély az is, hogy ha, mint lát­ha­tó, olyan elő­szere­tet­tel vetette egybe A, B és C stb., stb. fordí­tásait, hogy­hogy nem tűnt föl neki ez a zavaró és végső­sor­ban elfo­gad­hatat­lan disk­repan­cia? Vagy feltűnt, csak éppen nem zavar­tatta magát?

A hibás light meg­oldás­sal, amit min­den skru­pulus és szem­reb­benés nél­kül át­vesz egy hibás kínai fordí­tás­ból, el­tor­zítja, meg­másít­ja a Buddha sza­vait:

‘‘Dveme, bhik­khave, tathā­gataṁ abbhā­cik­khanti. Kata­me dve? Yo ca abhā­sitaṁ alapi­taṁ tathā­ga­tena bhāsi­taṁ lapi­taṁ tathā­gate­nāti dīpeti, yo ca bhāsi­taṁ lapi­taṁ tathā­gatena abhā­sitaṁ alapi­taṁ tathā­gate­nāti dīpeti. Ime kho, bhik­khave, dve tathā­gataṁ abbhā­cik­khantī’ti. […] – (Aṅgut­tara Nikāya / Duka­nipāta­pāḷi / 3. Bāla­vagga ’A bal­gák­ról szóló feje­zet’ = AN 2:23)

(Kb.) ’’Szerze­tesek! Ez a két­féle ember tor­zítja el, má­sítja meg és for­gatja ki a Tathā­gata [sza­vait]. Mely kettő az? Az olyan, aki úgy ma­gyaráz [dolgo­kat], amit a Tathá­gata nem állí­tott és nem jelen­tett ki, mint­ha ő állí­totta és jelen­tette volna ki, vala­mint az olyan, aki úgy ma­gya­ráz [dolgo­kat], amit a Tathá­gata állí­tott és jelen­tett ki, mint­ha nem ő állí­totta és jelen­tette volna őket ki. Ez a kettő tor­zítja el, má­sítja meg és for­gatja ki a Tathá­gata [sza­vait]. […] –

Hogy miért? Mert telje­sen úgy állít­ja be, mint­ha a kínai lenne az „ős­ere­deti” szöveg, a Buddha sza­vai, első kéz­ből, a páli válto­zat pedig vala­mi ké­sőbbi, egzo­tikus, ide­gen szár­mazék, fura és korcs szer­zet, amit azért kegye­sen meg-meg­emlí­tünk. És rá-rá­muta­tunk, mi az ami nincs benne, szem­ben, ugye, a kínai­val.

Nem hinném, hogy théra­váda szerze­tes­nek az lenne a dolga, hogy a Buddha el­vá­rá­sait, meg­látá­sait és intel­meit maxi­máli­san figyel­men kívül hagyva a saját feje után menjen, és ki­for­gassa a sza­vait, úgy állít­va be, mint­ha a Buddha „fény­ről” vagy „vilá­gos­ság­ról” be­szélt volna, miköz­ben a Buddha sziget­ről be­szélt – ég és föld kü­lönb­ség! És elké­pesztő fele­lőt­len­ség ezt így ki­vinni a nyilvá­nos­ságba: fele­lőtlen (1) a könyv szö­veg­sze­mel­vé­nyei­nek nem an­gol­ajkú fordí­tója (azo­nos a k. szer­zővel), to­váb­bá (2) a könyv szer­kesz­tője – már ha ott Barre-ben, az elő­kelő hang­zású Barre Center for Bud­dhist Studies nevű intéz­mény­ben van ilyen egy­álta­lán, és még ért is hozzá, de egy­értel­mű, hogy inkább nem ért –, és persze (3) a könyv fele­lős kia­dója, de eze­ket az ezen­nel gen­der-speci­fiku­san* ki­emelt fér­fiú­kat (a szerző­vel együtt) és höl­gye­ket szem­mel látha­tólag sem­mi sem zavarta.
*Erről mind­járt lesz szó.

Ez bi­zony a mit sem sejtő olvasó tisz­tes­ség­telen félre­veze­tése, meg­tévesz­tése. Az olya­nokat, akik nem érte­nek vala­mihez, bár­mivel meg lehet etetni. A dics­himnu­szok­kal is, me­lyek a könyv leg­elején a mennye­kig magasz­tal­ják a könyv világ­hírű, tudós szer­ző­jét, aki most éppen ügye­letes sztár­sino­lógus­ként jeles­kedik egy ideje – tisztá­ra mint egy best­seller bomba­sike­rét bizto­sítani hiva­tott ajnáro­zások! Érde­mes vetni rájuk egy pillan­tást!

Az angol light meg­felel­tetés amúgy ön­magá­ban is hibás, ha egy­szer a páli – és szanszk­rit – dīpa jelen­té­se ’lám­pás, (olaj)­mé­cses’, nem pedig ’fény’ vagy ’vilá­gos­ság’. A light főnév jelent­heti azt is, hogy ’pirka­dat’, ’világ’ (mint már volt róla szó: nap­világ, gyer­tya fénye = gyer­tya vilá­gánál, vilá­got gyújt, pl. lám­pást), és je­lent (vil­lany)­vilá­gí­tást, vil­lany­fényt (vö. turn on the light!, ’gyújts vil­lanyt / gyújtsd meg a vil­lanyt!’).

Csak újabb emlé­kezte­tőül: ez a páli dīpa azon­ban a szkt. dvīpa, ’sziget’, nem pedig szkt. dīpa, azaz ’lám­pás, mécs, mé­cses’, ugye­bár.

20. ‘‘Dveme, bhik­khave, dhammā sad­dham­massa sam­mosā­ya anta­radhā­nāya saṁ­vat­tanti. Kata­me dve? Dun­nik­khit­tañca pada­byañ­janaṁ attho ca dun­nīto. Dun­nik­khit­tassa, bhik­khave, pada­byañja­nassa attho­pi dun­nayo hoti. Ime kho, bhik­khave, dve dham­mā sad­dham­massa sam­mosā­ya anta­radhā­nāya saṁ­vat­tantī’’ti. – AN 2:20 | Duka­nipāta­pāḷi | 2. Adhi­karaṇa­vaggo

Kb. ’Két olyan dolog van, szerze­tesek, mely a jó és tiszta, igaz Tan ha­nyat­lásá­hoz és eltű­nésé­hez vezet. Mi ez a kettő? Rosszul rög­zí­tett sza­vak és monda­tok, vala­mint rosszul ér­tel­me­zett jelen­tés. Ami­kor a szava­kat és monda­tokat rosszul rög­zí­tet­ték, a jelen­tésü­ket is rosszul fog­ják értel­mezni. Ez hát az a két dolog, szerze­tesek, mely a jó és tiszta, igaz Tan ha­nyat­lásá­hoz és eltű­nésé­hez vezet.’

 

Ezzel folytatja aztán szer­zőnk:

The reference to being “a light” to one­self in the above passage reflects one of two possible under­stand­ings of the under­lying Indic term, which has its Pāli counter­part in atta­dīpa. Alter­natively, this term could also be under­stood to convey the sense of being “an island” to oneself.⁸

The imagery of being a light or island to oneself recurs in other con­texts, the majority of which relate the practice of mind­ful­ness to being con­fronted with some­thing distressing.

A fenti szöveg­ben sze­replő uta­lás arra, hogy „fényt” jelen­tünk ma­gunk­nak, a mö­göt­tes ind kifeje­zés két lehet­séges értel­mezé­sének egyi­két tükrözi, amely­nek pāli meg­fele­lője az atta­dīpa. Alter­natí­va­ként ez a kife­jezés úgy is értel­mez­hető, hogy azt az értel­met közve­títi, hogy „sziget” ön­ma­gunk számára.⁸ (52. old.)

Az ön­ma­gunk szá­mára fény­nek vagy sziget­nek lenni kép­zete más kon­tex­tusok­ban is vissza­tér, ame­lyek több­sége az éber­ség gya­kor­latát vala­mi nyo­masztó dolog­gal való szem­be­sülés­hez kap­csolja. – NB. Ezt most nem én ültet­tem át ma­gyar­ra, ha­nem a DeepL nevű for­dító­prog­ram: DeepL Translate ! (Egy az egy­ben át­vettem, de nem azért, mert min­den meg­oldá­sával egyet­értek. Ahhoz képest, hogy ez egy gépi fordí­tás, nagyon is jó!)

Ugyan­ott kö­tünk ki megint: kár volt a kínai fordí­táso­kat („pár­huza­mokat”) bele­eről­tetni ebbe a könyv­be (is). Eleve pon­tat­lanok – a k. szerző meg még ront is raj­tuk –, meg­bíz­ha­tatla­nok, szem­ben a páli ere­deti­vel: ott nincs mit „értel­mezni”, hiszen telje­sen egy­ér­tel­műen sziget, ami­ről szó van, nem pedig „fény”, ami még csak nem is fény, ha­nem lám­pás, mécs, mé­cses. És éppen ezért ez a vagy is fölös­leges, hiszen nincs vagy-vagy.

A láb­jegy­zetben erre hivat­kozik Bhikkhu Anā­layo:

⁸ Norman 1990/1993: 87 explains that the term “could mean either ‘a lamp for one­self’ or ‘an island, i.e., refuge, for one­self’ … either ātma­dīpa or ātma­dvīpa”; see also the discus­sion in, e.g., Bapat 1957, Brough 1962/2001: 210, Naka­mura 2000: 95, and Wright 2000.

⁸ Norman 1990/1993: 87 kifejti, hogy a kife­jezés „jelent­het ’egy lám­pást ön­ma­gunk szá­mára’ vagy ’egy szige­tet, azaz mene­déket ön­ma­gunk szá­mára’ ... akár ātma­dīpát, akár ātma­dvīpát”; lásd még az értekezést pl. Bapat 1957, Brough 1962/2001: 210, Naka­mura 2000: 95, és Wright 2000. (52. old.) – NB. Máris rá­kap­tam volna…? Mert­hogy ezt is „kiad­tam” DeepL-éknek! Ez tipi­kusan „kiszer­vezés”, vagy nem…???

Különös, hogy szer­zőnk nem Norman későb­bi meg­látá­saira hivat­kozik – elke­rülte volna a figyel­mét? Nem tartom való­színű­nek.

The same problem can arise with the Middle Indo-Aryan word dīpa, which may be the equi­valent of Sanskrit dīpa "lamp" or dvīpa "island". As a paral­lel to the verse in the Dhamma­pada¹¹, "a wise man should make a dīpa which the flood will not over­whelm", the Sanskrit Udāna­varga¹² has dvīpa "island," but the Chinese version¹³ has "lamp," show­ing that it is based upon a Sanskrit version which had dīpa "lamp". (Norman 1997:60)

¹¹ dīpaṁ kayi­rātha medhāvī | yaṁ ogho nābhi­kīrati, Dhp 25.
¹² dvīpaṁ karoti medhāvī, Udāna-v 4.5.
¹³ Quoted by Brough, 1962, 209 (ad GDhp 111).

A DeepL fordí­tása:

Ugyanez a prob­léma merül­het fel a közép-indo-árja dīpa szóval, amely a szanszk­rit dīpa „lámpa” vagy dvīpa „sziget” meg­fele­lője lehet. A Dham­ma­pada¹¹ versé­vel pár­huza­mosan, mi­szerint „a bölcs ember­nek olyan dīpát kell készí­tenie, ame­lyet az árvíz nem fog el­árasz­tani”, a szanszk­rit Udāna­varga¹² versé­ben dvīpa „sziget”, de a kínai válto­zat­ban¹³ „lámpa”, ami azt mu­tatja, hogy egy olyan szanszk­rit válto­zaton ala­pul, amely­ben dīpa „lámpa” volt.

(NB. Koráb­ban már fog­lal­koz­tam ebben a be­jegy­zés­ben ezzel a szö­veg­résszel, vala­mint a hozzá ké­szült jegy­zetek­kel.)

Van itt még azon­ban ennél haj­me­resz­tőbb ötlet is, köz­vet­lenül a folyta­tás­ban, az 51. olda­lon:

How will monas­tics be a light unto them­selves, with the Dharma as their light, with­out any other light; be a refuge unto them­selves, with the Dharma as their refuge, with­out any other refuge?⁵ […]

Kb. ’Hogyan lesz­nek monas­tics ön­maguk­nak a fény / vilá­gos­ság, a Dharmá­val mint a fé­nyük­kel / vilá­gos­ságuk­kal, min­den más fény / vilá­gos­ság nélkül; [ho­gyan lesz­nek] ön­maguk mene­déke, a Dharmá­val mint mene­dékük­kel, min­den más mene­dék nélkül?’

Jaj.

A Merriam-Webster-féle angol értel­mező szótár definí­ciója alap­ján kb. így fest a monas­tics szó jelen­tés­tarto­mánya:

I. monastic (mellék­név): 1. kolos­tor­ral (monos­tor­ral) kap­csola­tos vagy ezekre vonat­kozó, ill. szerze­tesek­kel vagy szerze­tes­nők­kel (apá­cák­kal) kap­csola­tos vagy ezek­re vonat­kozó – ez utób­bira töké­le­tes a m. ’szer­ze­tesi’ (mint pl. rend­sza­bály­zat), ill. elő­tag­ként: ’szerze­tes-’ (mint pl. ’szerze­tes­közös­ség’) – 2. kolos­tori élet­re emlé­kez­tető vagy ahhoz hason­lító;
II. monastic (főnév): egy szerze­tes­rend tagja, olyan, aki vallási foga­dal­mak sze­rint él. – Vö.: https://www.merriam-webster.com/dictionary/monastic

A Collins-féle egy­nyel­vű szó­tár a fő­névi hasz­nálat alatt ezt adja meg:

az a sze­mély, aki el­köte­lezte magát e mel­lett az élet­forma mel­lett, külö­nösen egy szer­ze­tes (monk) – Vö.: https://www.collinsdictionary.com/dictionary/english/monastic

Többes számú alak­ját – monas­tics – a DeepL for­dító­prog­ram is, a Google trans­late is a ma­gyar ’szerze­tesek’ meg­oldás­sal adta vissza, és ez talál­ható online szó­tár­ban is, mint a SZTAKI vagy a dict­zone ( https://dictzone.com/angol-magyar-szotar/monastic ).

Az angol­ban azon­ban a kettő – monk vs. monas­tic, ill, nun vs. monas­tic – nem ugyan­az, mivel a monas­tics fedő­foga­lom is, ami mel­lék­névi hasz­nálat­ban magá­ba fog­lalja mind a férfi, mind pedig a női rende­ket. A páli ere­deti­ben min­dig a bhik­khu, ’szer­ze­tes’ kife­jezés (e. sz.: szó­tári alak, vala­mint alany- és meg­szó­lító eset [vo­ca­tivus]), ill. to­váb­bi alak­jai for­dul­nak elő, mint pl. bhik­khū (t. sz. alany­eset), bhik­khave (t. sz. meg­szó­lító eset [vo­ca­tivus]). A m. ’szerze­tes­nő (apáca)’ a páli­ban bhik­khunī, ami­ben a ‑nī tolda­lék nő­nemű főnév kép­zésé­re szol­gál egy hím­nemű főnév­ből, vagy­is azt a szere­pet tölti be képző­ként, mint ma­gyar szó­össze­téte­lek utó­tag­jában a ‑nő (’tanár­nő, doktor­nő’ stb.). – A páli bhik­khu szó hím­nemű, egy szer­ze­tes bio­lógiai ne­mére utal, arra, hogy férfi­ról van szó a nemé­nek meg­felelő jel­lem­zők­kel, a rá jel­lemző je­gyek­kel. Ebben semmi rend­kívüli nin­csen, semmi hátrá­nyos meg­külön­böz­tetés és hason­lók. Ugyan­így a páli bhik­khunī szó nő­nemű em­beri lényre utal, egy olyan fel­nőtt asszony­ra / nőre – óha­tat­lanul is a nemé­nek meg­felelő jel­lem­zők­kel, a rá jel­lemző je­gyek­kel –, aki egy női rend – apáca­rend – tagja. Az egyik férfi, a másik nő.

A kínai­ban a 比丘 a hasz­nála­tos a páli bhikkhu meg­felel­teté­seként. Olva­sata bǐqiū, ami a páli ere­deti ki­ejté­sének „fone­tikus” át­írása – kínai írás­je­gyek­kel –, vagyis ez át­vétel egy az egy­ben.

A páli bhik­khu szó jelen­tés­tarto­mánya nem fedi le azok összes­ségét, akik vala­mi­lyen szerze­tes- vagy apáca­rend tag­jai – szem­ben, ugye, az angol monas­tic(s) kife­jezés­ egyik lehet­séges hasz­nála­tával (mel­lék­név­ként).

A fordí­tók azt hiszik, hogy ők majd jobb fordí­tást készí­tenek – írja Norman már szám­talan­szor idé­zett köny­vében –, és mivel elé­gedet­lenek a már létező fordí­tások­kal, fűti őket a vágy, hogy vala­mi jobbat hozza­nak létre, új fordí­tást persze, ami­ről úgy gon­dolják, hogy az a „meg­felelő” vagy a „he­lyes” fordí­tás vala­mi­lyen budd­hista szak­kifeje­zésre (Norman 1997:9). – Mint a sok-sok, bár­mi­lyen nyel­vű példa is mu­tatja, pon­tat­lan és hibás, nem elég­gé át­gon­dolt és kellő­en nem végig­gon­dolt meg­oldá­sokba bot­lik az ember úton-út­félen – füg­get­lenül tér­től és idő­től, az adott kultu­rális háttér­től.

Van olyan angol for­dító, aki legi­tim módon meg­tartja jöve­vény­szó­ként / át­vétel­ként a páli mű­szót, ami adott eset­ben az angol töb­bes számú jelét kapja: bhik­khu > bhik­khus. A leg­álta­láno­sabb­nak az angol monk(s), ’szer­ze­tes(ek)’ tűnik. Ezzel szem­ben egy újabb elé­ge­det­len for­dító, bizo­nyos Bhik­khu Sujato az angol mendi­cant(s) kife­jezés­be haba­ro­dott bele – lásd a Sutta­Central anya­gát –, nyilván abból a megfon­tolás­ból, hogy a PED tanú­bi­zony­sága sze­rint a páli bhik­khu ere­deti­leg azt is jelen­tette, hogy „an alms­man, a mendicant, a Buddhist monk or priest, a bhikkhu”, azaz ’ala­mizs­na­kére­gető, kol­du­ló barát, budd­hista szer­ze­tes vagy pap, bhik­khu’. Mindig szem előtt kell tarta­ni, hogy a klasszi­kus PED kb. száz éve je­lent meg, és szem előtt kell tarta­ni azt is, hogy jó két­nyel­vű szó­tár­ként több meg­felel­tetést is fel­sorol, to­váb­bá értel­mez, ami kiváló segéd­let egy tér­ben és idő­ben ilyen tá­voli nyelv könnyebb recep­ció­jához, csak éppen össze­zavar­hatja a ta­pasz­talat­lan vagy fel­készü­let­len szó­tár­hasz­nálót, aki rend­sze­rint nem megy utána értel­mező szó­tár­ban, mi mit takar ponto­san. – Erről a „pap”-ról jut eszem­be: Srí Lan­kán ango­lul Bud­dhist priest-et emle­get­nek! Papot!

Az angol mendi­cant leg­inkább ’kol­duló barát’, mint mendi­cant friar, és, mint a Merriam-Webster-féle egy­nyelvű szótár­ban meg­adott idé­zet­ben is olvas­ható, egy ’barát’ nem azo­nos – nem tévesz­tendő össze – egy ’szer­ze­tes’-sel:

Friars should not be confused with monks. Members of the men­dicant orders are friars, and include Francis­cans, Domini­cans, Augusti­nians, Servites and Car­melites.—Leslie Sellers. Lásd: https://www.merriam-webster.com/dictionary/mendicant

A példa­ként emlí­tett feren­cesek, domini­kánu­sok, szervi­ták és karme­liták ere­deti­leg kol­duló­ren­dek voltak, szem­ben pl. a bencé­sek­kel. Vö.: https://hu.wikipedia.org/wiki/Koldulórendek vs. https://hu.wikipedia.org/wiki/Monasztikus

Amúgy pedig théra­váda budd­hista szerze­tes nem kére­get vagy kol­dul, mert nem kére­get­het vagy kol­dul­hat, vagy­is elég szeren­csét­len a ’kol­duló barát’ (mendi­cant) a páli bhik­khu szóra. Bizarr egy ötlet, ’szerze­tesek!’ meg­szólí­tás he­lyett ezzel élni: ’kérege­tők!’

Még külö­nö­sebb meg­oldá­sok szület­het­nek, ha a for­dító – mint pl. a Tiszt. Anā­layo is – nem az anya­nyel­vére for­dít. Vagy ha nem az anya­nyel­vén ír. Valami banán­héj min­den­hol akad: gya­kori a hely­telen kollo­káció, és ki­lóg a lóláb a né­velő hasz­nála­tában. Például. Az angol jó kis ingo­vá­nyos tud lenni a maga nemé­ben! Erről árul­kodik ez a kité­tele is a könyv­ben:

a monas­tic text extant in Chinese (35. old.)

Baj itt a kollo­káció­val van: nincs olyan, hogy monas­tic text, ha egy­szer szöveg­re nem­igen jel­lemző, hogy világ­tól el­vo­nuló élet­módot foly­tas­son, de az sem, hogy kolos­tor saját­ja le­gyen. (Stb.) És *’szerze­tesi szöveg’ sin­csen.

Tiszt. Anā­layo láb­jegy­zet­ben ma­gya­rázza el és meg, miért esett a vá­lasz­tása erre a monas­tic meg­ol­dásra:

⁵ The Chinese text does not explicitly indicate plural forms, so that it would have been more natural to translate it in the singular as “a monastic”. My adoption of plural forms is due to the wish to avoid gendered terminology. (51. old.)

Kb. ’⁵ A kínai szöveg nem jelzi kife­jezet­ten a töb­bes számú alako­kat, úgy­hogy termé­szete­sebb lett volna egyes szám­ban fordí­tani “a monastic”-nak. Hogy töb­bes számú szó­ala­kokat hasz­nálok, annak kö­szön­hető, hogy ke­rülni kívá­nom a gen­der-speci­fikus termi­noló­giát.’

Ennek témá­jához:

„Gender­nyelvé­szet­nek az alkal­ma­zott nyelv­tudo­mány­nak azt az ágát nevez­zük, amely a fér­fiak és a nők nyelv­haszná­latá­nak a bioló­giai nem (sze­xus) és a társa­dalmi nem (tár­sa­dalmi nemek tudo­mánya) által létre­jött külön­böző­ségét teszi meg kuta­tása tár­gyául.” – http://www.matud.iif.hu/2009/09mar/03.htm , idézi: https://hu.wikipedia.org/wiki/Gendernyelvészet

A gender studies, ’gen­der tanul­má­nyok’ rövid meg­hatá­ro­zása:

Gender Studies is an inter­dis­cipli­nary field that focuses on the complex inter­action of gender with other identity markers such as race, eth­nicity, sexu­ality, nation, and religion.

’A Gender Studies olyan inter­diszcip­liná­ris terü­let, amely a nemek és más iden­titás­jegyek, mint pél­dául faj, etni­kai hova­tarto­zás, szexu­ali­tás, nem­zet és vallás össze­tett köl­csön­hatá­sára össz­pon­tosít.’ – Lásd: https://gender.ucla.edu/about/#:~:text=Gender%20Studies%20is%20an%20interdisciplinary,sexuality%2C%20nation%2C%20and%20religion.

Ad egy: végül mégis­csak az de­rült ki a monastic kitétel elem­zésé­ből, hogy bár mel­lék­név­ként in­kább sem­leges, azaz mint fedő­foga­lom fel­öleli a férfi ren­deket is, a női­eket is, fő­név­ként – lásd a Collins-féle szótár kurta meg­hatá­rozá­sát itt fel­jebb – „külö­nösen szerze­tesre utal”, vagy­is megint csak nem gender-semle­ges, hanem éppen hogy „gen­dered”. Ha már Bhikkhu Anā­layo oly­annyira ke­rülni akar min­dent, ami gender-speci­fikus. Ugyan­ott kö­töt­tünk ki.

Ad kettő: nem látom át ennek szük­ségét, annak fényé­ben pedig külö­nösen nem, hogy egy XXI. szá­zadi fordí­tónak nem az a dolga, hogy ókori szöve­gekbe bele­rondít­son, amennyi­ben vala­mi­féle túl­eről­tetett gender-semle­ges­ség nevé­ben meg­másít­ja az ere­deti, for­rás­nyelvi szöveg nem okvet­lenül gen­der-sem­leges kifeje­zés­mód­jait. Ha szerze­tesek­ről van szó egy ókori budd­hista szö­veg­ben, akik bioló­giai nemük sze­rint hímek, vagy­is fér­fiak, akkor for­dító­ként nem áll­ha­tok neki ennek az év­század­nak az el­várá­sai­hoz (?) iga­zítani az adott szöve­g kifeje­zés­mód­jait, csak mert fér­fiak­ról van szó, szerze­tesek­ről, akik a dolog termé­szeté­ből faka­dóan bio­lógi­ailag hím­nemű­ek, ami azon­ban gender-speci­fikus vala­minek számít, ami­nek ott egye­sek sze­rint nincs helye. – A szöveg­hűség mint olyan alap­köve­tel­mény egy for­dító­val szem­ben.

Ha egy kínai szöve­get ülte­tek át angol­ra, akkor a 比丘 kife­je­zést nem monas­tic(s)-ra for­dí-tom, hanem monk(s)-ra, ha egy­szer ezt jelenti. És semmi­féle mo­dern kori meg­fonto­lással, femi­nista nyel­vészet­tel, gen­der-elmé­let­tel és hason­lókkal nem taka­róz­hatok, mert ezek­nek semmi ke­resni­való­juk nincs ott, ahol egy ókori szöveg fordí­tása készül. Fordító­ként diszting­válni is tudni kell.

Ha jobban bele­gondo­lok, az egész élő termé­szet egy naaaagy-nagy „gender-speci­fikum”. Ahová csak néz az ember, más sincs, mint gender. Ennek a termé­szet­nek szer­ves része­ként léte­sül és szüle­tik meg az a hím­nemű em­beri lény is, aki­ből fel­nőtt korá­ban szerze­tes lesz, és ugyan­így, ugyan­ennek a termé­szet­nek szer­ves része­ként léte­sül és szüle­tik meg az a nő­nemű em­beri lény, aki­ből fel­nőtt korá­ban szerze­tes­nő (apáca) lesz: nem gen­der-semle­gesen, hanem gen­der-speci­fiku­san.

Felsejlő tudata is bor­zasztó: vala­mi fana­tikus egyed el­kezdi ki­gyom­lálni az összes „zsidó” kité­telt az Új­szövet­ség szöve­geiből, csak mert amúgy való­ban nem szalon­képes dolog zsi­dózni. További fana­tikus egye­dek el­kez­dik át­írni a világ­iroda­lom reme­keit, Apuleiust, Rabe­lais-t, a sze­relmi lírát, Szap­phót, Adyt, bárkit, csak mert tele van­nak min­den­féle elfo­gad­hatat­lan, gen­der-speci­fikus dolog­gal. A nép­mesé­ket és a nép­mondá­kat. A míto­szokat. Régi görö­göket, római­akat, germá­nokat, hébe­reket. Terem­tés­míto­szokat. Mindent. És át­feste­tik Dalí mű­reme­keit. Meg a többi­eket.

És lám, a Buddha nem egy ki­tétele sem éppen a leg­gen­der-semle­ge­sebb: ezek­kel mi le­gyen?

Vegyék nagy­képű­ségnek, ha úgy tetszik, de akkor is: el­áru­lom, mi legyen velük. SEMMI. Semmi baj nincs velük. Tesse­nek békén hagyni őket. Semmi ke­resni­valója nin­csen se gen­der studies-nak, se sem­mi­féle iden­tity-nek vagy más­nak a Tan háza táján. Semmi, ha egy­szer ez mind a koncep­ciók és a konst­ruktu­mok világa, az ide-oda szalad­gálá­sé, papañ­ca, tova­bur­ján­zás, cím­kék, skatu­lyák és beso­rolá­sok. Egy vala­mi kalló­dik ott el: a meg­szaba­dulás, mert­hogy ezek­kel sincs meg­szaba­dulás – mint ahogy Krisz­tus bódhi­szatt­vával sincsen. (Lásd a meg­felelő be­jegy­zések­hez a kala­uzt: https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/vulgarbuddhizmus-utmutato.html )

Semmi más­ról nem szól a Buddha útja, mint erről: a meg­szaba­dulás­ról. Ahol meg bár­miféle iden­titás – („ön”-)azo­nos­ság és azo­nosu­lás – van, az már nem a Buddha útja.

▲

Egyetlen szöveg­hely van még hátra ebből a szá­momra nem vilá­gos ren­delte­tésű könyv­ből. Azért nem vilá­gos, mert az olva­só elvész a ten­ger­nyi egybe­vete­getés és mély­filo­lógiai ele­mez­getés részle­tei­ben, annyi­ra, hogy már kö­vetni sem képes, most akkor melyik újabb meg újabb kínai válto­zat mondja ezt, nem pedig azt, és mit mond erről egy páli válto­zat, to­váb­bá mit írt róluk A, B vagy C. Miköz­ben klíma­válto­zás a meg­adott téma, ami­vel meg­tanu­lunk szé­pen nem is akár­ho­gyan, hanem éber tuda­tos­ság­gal szem­be­sülni. Túl­teng benne a filo­lógia, a láb­jegy­zetek pe­dig in­kább kíván­koz­nak egy tudo­má­nyos dol­gozat olda­laira, sem­mint egy nép­szerű isme­ret­ter­jesztő műnek szánt, ennek meg­felelő nyel­vezet­tel írt kiad­ványba. Ez me­gint csak az edi­tor ab­scon­ditus, ill. lec­tor ab­scon­ditus esete (és: sara) – kére­tik nem mél­tat­lan­kodni a két lati­nos­kodó kvázi-termi­nus tech­nicus kap­csán: az edi­tor és a lec­tor akar a ’szer­kesz­tő’, ill. a ’(kia­dói) lek­tor’ lenni, míg az ab­scon­ditus jelző arra utal, hogy rejtőz­köd­nek vala­hol.

Nézzük hát ezt a különös részt:

The Middle Path | ’A közép­út’ (’A közép­ső út / ösvény’)
In the Discourse on Turning the Wheel of Dharma, the teaching of the eight­fold path serves to exem­plify a middle­path approach. The prin­ciple under­lying this middle path is as follows:³⁵

Five monas­tics, you should know that […].

³⁵ MĀ 204 at T I 777c26. [ez a kínai forrás, ami­ből fordí­totta]

A Dharma Kere­kének forga­tásá­ról* szóló tanbe­széd­ben a nyolc­rétű ösvény taní­tása arra szol­gál, hogy egy „kö­zép­ső­út”** meg­köze­lítés­módot szem­lél­tes­sen (pél­dáz­zon). A közép­út / közép­ső ösvény alap­elve a követ­kező:³⁵

Öt szerzetes, tudno­tok kell, hogy […] (150. old.)

A követ­kező, 151. olda­lon a five monas­tics meg­szólí­tás ismét­lődik.

Először is:
*Nem egy­szerű forga­tás­ról (turn­ing) van azon­ban szó, hanem meg­forga­tás­ról. Ez utób­bi teljes össz­hang­ban van Bhikkhu Bodhi angol fordí­tásá­nak – magá­tól értető­dő módon a páli ere­deti­ből – Setting in Motion the Wheel of Dhamma meg­oldá­sával: ’A Tan kere­kének meg­forga­tásá­ról szóló tanbe­széd’. – Lásd bőveb­ben: https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/04/ahogy-csillag-megy-az-egen-23.html

**Ilyen szó­össze­tétel (middle­path) nincs az angol­ban, okka­ziona­liz­mus­ként azon­ban el lehet fo­gadni, de akkor is kötő­jellel el­vá­laszt­va. A ma­gyar ’közép­utas’ kité­lellel nem adnám vissza, mert az már „fog­lalt”.

És termé­szete­sen megint a kínai verzió­val nyit, pedig mennyi­vel egysze­rűbb lenne a dolga a páli­val, és még ek­kora ökör­séget se írt volna le, mint ez a csoda­számba menő five monas­tics.

Ebből (újfent) az világ­lik ki, hogy (1) sajná­latos módon nem ta­nulta ki a jó fordí­tás mi­ként­jét, más szó­val nem for­dít úgy, ahogy kellene és ahogy jó lenne. És az is kivi­lág­lik ebből, hogy (2) nem angol­ajkú, bár igaz, az általa hasz­nált kínai forrás­ meg­oldásá­tól el­tekint­ve nem tudom, van-e még olyan nyelv, mely­nek nor­mái alap­ján el­fogad­ható, ha meg­szólí­tás­ban szám­szerű­sítjük a meg­szólí­tot­takat. (A for­dító­val – és a fordí­tásá­val – szem­ben tá­masz­tott el­várá­sok­ról / köve­telmé­nyek­ről lásd: https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/04/ahogy-csillag-megy-az-egen-13.html )

Én magam­tól – ön­szán­tam­ból – nem olva­sok Bhik­khu Anā­layót. – Az esős év­szak­beli el­vonu­lást 2020-ban Olasz­ország­ban, a Santa­citta­rama nevű thai erdei hagyo­mányú kolos­tor­ban töl­töt­tem. Az egyik olasz szerze­tes­társ nagy lelke­sen ajánl­gatta nekem szer­zőnk mun­káit: ott sora­koz­tak a könyv­tár pol­cán. Ezt a köny­vet mele­gen aján­lotta ne­kem, mire én kíván­csian el­kezd­tem olvasni, és hol itt cso­dál­koz­tam rá vala­mire (nem éppen pozi­tív érte­lem­ben), hol ott. És ki­jegy­zetel­tem az álta­lam kifo­gásol­takat. Egy nap aztán jó alka­lom nyílt arra, hogy eze­ket fel­tárjam. Jelen volt egy másik, ko­moly, felké­szült és kri­tikus, ugyan­csak olasz szerze­tes­társ is. Mindketten jó ango­losok.

A five monas­tics meg­szólí­tás­hoz értem. Nem értet­ték, mire aka­rok ki­lyu­kadni, mit kifo­gáso­lok rajta – egé­szen addig, míg be nem vetet­tem paza­rul és ígé­rete­sen hang­zó olasz meg­felel­lőjét: Cinque monastici! Jóóóól meg­nyom­tam a hang­súlyt is. És geszti­kulál­tam is hozzá, mint egy meg­felelő vér­mér­sék­letű olasz. Jobbra-balra dőlt mind­kettő – finom leszek – a neve­tés­től. A hasu­kat fog­ták. Nem emlék­szem, a könnyük kicsor­dult-e, de ez már lé­nyeg­telen.

Hogy miért? (Már ha eddig nem látták volna át, hogy miért.)

Kére­tik az aláb­bi két képze­let­beli jele­netet figyel­mesen el­olvasni:

(1) Négy gyerek játszik ön­feled­ten az iskola­udva­ron. Oda­megy hozzá­juk egy tanár, és így szól:

– Négy gyerek! Men­jetek ebé­delni!

(Vö. ezzel szem­ben: „Ti ott né­gyen! Med­dig be­szél­jek még nektek?!”)

Vagy:

(2) Három nő vára­kozik egy ele­gáns szállo­da hall­jában. Oda­megy a lon­díner, és meg­szó­lítja őket:

– Három hölgy! Segít­hetek vala­miben?

(Vö. ezzel szem­ben: „A három hölgy vár netán X úrra?”)

Az általam – eltérő mér­ték­ben és mély­ség­ben – ismert nyel­vek egyi­ke sem él efféle meg­oldás­sal. – Az irány­adó páli szutta (SN 56:11) meg­felelő szöveg­helye így hangzik:

Tatra kho bha­gavā pañca­vag­giye bhik­khū āman­tesi […].
’És akkor a Ma­gasz­tos így szólí­totta (meg) az öt szerze­test.’

A folyta­tásban olvas­ható aztán a bhik­khave meg­szólí­tás: ’Szerze­tesek!’

A szanszk­rit válto­zat így fest:

Tathā­gato […] pañca­kān bha­dra­vargī­yān-āman­tryai­tad-avocat:
’A Tathā­gata […] így szólí­totta (meg) a szeren­csés csillag­zatú* öt fős cso­por­tot:’
*Jobb ötle­tem így hirte­len­jében nem volt a jelzőre.

A folyta­tásban itt is „csupa­szon” áll a szkt. bhik­ṣavaḥ meg­szólí­tás: ’Szerze­tesek!’

Forrás: https://www.ancient-buddhist-texts.net/Texts-and-Translations/Short-Pieces-in-Sanskrit/Dharmacakrapravartanasutram.htm

Ezzel szemben – már megint az a kínai! – a szer­zőnk által prefe­rált kínai ver­zió­ban ez áll:

五比丘！ – Az első írás­jegy jelen­tése ’öt’, a másik kettő együtt: ’bhik­khu’, vagyis ’szer­ze­tes’ (lásd itt fel­jebb). – Vö.: https://suttacentral.net/ma204/lzh/taisho

A fel­kiáltó­jel egy­értel­műen nap­jaink ada­léka. – A három írás­jegy így együtt való­ban azt adja ki, hogy ’öt szerze­tes!’ – itt meg­szólí­tás­ként –, csak­hogy egy for­dító­nak, ha egy­szer fordí­tásra adta a fejét, azt is illik ám tudnia, hogy a fordí­tásá­nak min­den­kép­pen cél­nyel­vül kell lennie. Ez azt jelen­ti, hogy cél­nyelvi (ese­tünk­ben angol) meg­felel­teté­se nem tehet erő­sza­kot a cél­nyel­ven, nem mehet szem­be a cél­nyelv nor­mái­val, már­pedig szer­zőnk (itt: fordí­tónk) meg­gondo­lat­lan és bi­zony kon­tár five monas­tics meg­szólí­tása szem­be­megy – és egy­ben annak tanú­bi­zony­sága, hogy nem ért hozzá annyira, amennyi­re kellene, ami iga­zán sajná­latos. Ez az az eset ui., ami­kor a for­rás­nyelvi meg­oldás­sal nem lehet élni, azaz nem lehet át­venni: módo­sítani kell. – De hogy senki sem akadt az egész illuszt­ris társa­ság­ban, aki ezt észre­vegye? Aki szól­jon a k. fordí­tónak, hogy így nem szólí­tunk senkit sem?

Az már csak hab a tor­tán, hogy mihez lehet az öt szerze­tes eseté­ben kez­deni a szerző láb­jegy­zeté­ben fog­lal­tak­kal köny­ve 51. olda­láról, amit ezen­nel ide is be­máso­lok:

⁵ The Chinese text does not explicitly indicate plural forms, so that it would have been more natural to translate it in the singular as “a monastic”. My adoption of plural forms is due to the wish to avoid gendered terminology. (51. old.)

Kb. ’⁵ A kínai szöveg nem jelzi kife­jezet­ten a töb­bes számú alako­kat, úgy­hogy termé­szete­sebb lett volna egyes szám­ban fordí­tani “a monas­tic”-nak. Hogy töb­bes számú szó­ala­kokat hasz­nálok, annak kö­szön­hető, hogy ke­rülni kívá­nom a gen­der-speci­fikus termi­noló­giát.’

Mind az öten férfi­ak vol­tak, hím­nemű em­beri lé­nyek. Akkor még sehol se vol­tak a későb­bi szerze­tes­nők. Öt szerze­tes: ők vol­tak az elsők. Ha egyet­len egy lett volna, az is ugyan­úgy monastic lenne akkor, egyes szám­ban, mint kettő vagy akár­hány, töb­bes szám­ban: monas­tics. Most akkor me­lyik eseté­ben sike­rült ezt a frá­nya gendered terminology-t elke­rülni? Az az érzé­sem, egyik­ben sem. Ez is gendered, az is: ott va­gyunk, ahol a part sza­kad. És akkor volt valami ér­telme egy­álta­lán ennek az egész­nek – az egész, ide nem való bohó­zat­nak –, bele­értve a gen­deres­dit [ejtsd: dzsen­deres­dit] is? – Vajon emlé­ke­zett-e még erre a láb­jegy­zeté­re a szerző száz oldal távla­tából?

Azt hiszem, leg­főbb ideje már elbú­csúzni jeles szer­zőnk­től. Ennyi talán elég is volt belőle. Méltó leke­rekí­tés­ként áll­jon itt egy rövid rész­let a Buddha egyik tanbe­szédé­ből:

Na kho, kassapa, patha­vīdhātu sad­dham­maṁ an­tara­dhā­peti, na āpo­dhātu sad­dham­maṁ an­tara­dhā­peti, na tejo­dhātu sad­dham­maṁ an­tara­dhā­peti, na vāyo­dhātu sad­dham­maṁ an­tara­dhā­peti; atha kho idhe­va te up­paj­janti mogha­purisā ye imaṁ sad­dham­maṁ anta­radhā­penti.

(Kb.) Nem a föld-elem teszi, Kas­sapa, hogy eltű­nik az igaz Tan, nem is a víz-elem vagy a hő-elem (= tűz-elem), de még csak nem is a levegő-elem teszi. Az osto­ba és meg­veze­tett em­ber mint olyan teszi, aki csak léte­sül itt – az ilyen embe­rek teszik, hogy eltű­nik az igaz Tan.

SN 16:13 | Saddham­map­pati­rūpaka­sutta, ’Az igaz Tan hamis másá­ról szóló tanbe­széd’

 

Vadhajtások III: Ven. Sabbamitta
Fokozni mindent lehet, és ha lehet, fokoz­zák is. – Vélhetően német az a szerze­tes is, bizo­nyos Tiszt. Sabba­mitta, aki­nek még Bhik­khu Anā­layo alapo­san körbe­járt és ízekre sze­dett, igen­csak szóra­koz­tató és örven­detes, kivá­lóan meg­indo­kolt (five) monas­tics meg­oldá­sán is sike­rült túl­tennie. Brávó!

A páli kánon szöve­gei­ben álló bhik­khave, ’szerze­te­sek!’ meg­szólí­tás szöveg­hű fordí­tása (’Mönche!’) he­lyett a

„Mönche und Nonnen!”

meg­szólí­tás szere­pel nála: ’Szerze­tesek és szerze­tes­nők!’ – Sutta­Central + mönche + nonnen: ha eze­ket beír­ják a kere­sőbe, saját sze­mük­kel győ­ződ­het­nek meg róla.

Gondolt egyet, oszt a szerze­tesek mellé – a nemek kö­zötti egyen­lőség sike­res kivívá­sának be­szé­des igazo­lásá­ra – be­rakta a szerze­tes­nőket (apá­cákat). Hogy ne marad­janak ki. A saját sza­kál­lára. Még az Āditta­sutta című, ’Tűz­be­széd’-ként is isme­retes tanbe­szédbe is (SN 35:28), mely a hagyo­mány sze­rint a Buddha harma­dik tanbe­széde volt, és amely­nek hall­gató­ságá­ban, ha nem csaló­dom, egy darab apáca nem lehe­tett, mivel­hogy akkor még nem vol­tak.

Ehhez hozzá­vehet­jük azt a tényt is, mi­sze­rint a Nagy­tiszte­letű Ānanda járta ki – eszkö­zölte ki – a Buddhá­nál, hogy édes nagy­nén­jét, egy­kori dajká­ját és neve­lő­any­ját, Mahā­pajā­patī Gota­mī-t a Tathā­gata szerze­tes­nővé (bhik­khunī) avassa. Ezzel létre­jött a szerze­tes­nők rend­je is, a bhik­khunī­saṅ­gha, és Mahā­pajā­patī Gotamī lett az első szerze­tes­nő a Buddha sāsa­ná-jában. Ānanda a Tan kere­kének meg­forga­tása után húsz évvel lett a Buddha minde­nese és jobb­keze. Más szóval a Rend fenn­állá­sának (mini­mum) első húsz évé­ben egyet­len szerze­tes­nő nem volt, mert nem is lehe­tett, ezért érthe­tet­len, a hallga­tóság közül mégis kinek szól­hatott ez az ígé­retes „Nonnen!” meg­szólí­tás.

Elképesztő ostobaság és elké­pesztő fele­lőt­len­ség ez akkor is, ha azok­ból az idők­ből indu­lunk ki, ami­kor már léte­zett a szerze­tes­nők rendje: nem hin­ném, hogy szerze­tes­nők ugyan­úgy jelen voltak, ami­kor a Buddha tanbe­szédet tar­tott. Nincs is rá uta­lás. De nem is na­gyon érde­mes keres­ni: nem­igen vol­tak akko­riban „koedu­kált ren­dez­vé­nyek”, csak ezt a má­ból nem akaró­dzik meg­érteni és elfo­gadni. Néhány szuttá­ban in­kább arról lehet olvas­ni, hogy a Buddha leg­jele­sebb tanít­vá­nyai – mint pl. Mahā­kas­sapa, vagy éppen minde­nese és jobb­keze, Ānanda – keres­ték fel a szerze­tes­nőket a szállá­sukon. A mai Srí Lan­kán sem szo­kás, hogy pl. egy erdei kolos­tor gondo­san elkü­löní­tett, távo­labb fekvő női részle­géből át­vonul­janak a szerze­te­sek­hez, hogy velük együtt hall­gas­sák az apát tanbe­szé­deit, ha­nem vagy maga az apát, vagy vala­me­lyik tanít­ványa megy át hozzá­juk. Ha jól emlék­szem, a Nā Uyana kolos­tor ese­tében kb. két és fél kilo­méter­re van a nők szállás­helye az anya­kolos­tor­tól.

Túlkapás ez a ’Mönche und Nonnen!’ a javá­ból, és azt a gör­csös igye­keze­tet tük­rözi Német­ország­ban, hogy lehe­tőleg min­den gen­der-semle­ges le­gyen. Ami­kor Walter Benja­min, a XX. sz. német filo­zó­fiájá­nak és iro­dalmá­nak egyik leg­kima­gas­lóbb alakja, for­dító és kriti­kus meg­írta Die Auf­gabe des Über­set­zers, ’A for­dító fel­adata’ című, 1923-ban meg­jelent nagy ha­tású művét, nem gon­dol­hatta, hogy ez az ártat­lan Über­setzer, ’for­dító’ a mában így talán meg sem jelen­hetne. Nem keve­sek sze­mében ez az ún. gene­rikus hím­nemű főnév nem állja ki ui. a gen­der-semle­ges­ség pró­báját a tolda­lékolt ‑in képző hiá­nyá­ban, vö. Über­set­zerin, ami szó sze­rint ’for­dító­nő’. Nem állja ki, mert a nő­nemű fordí­tókat – úgy­mond – „ki­rekesz­ti”, s ezért őket is jelölni kell: Über­set­zer­In lesz rá a meg­ol­dás, amennyi­ben szó­közé­pi hely­zet­ben egy nagy „I” jele­nik meg. Ez a külö­nös szó­alak már lefedi mind a két nemet, így már elfo­gad­ják. Ha pedig töb­bes szám­ban kell hasz­nálni, Über­set­zer­In­nen lesz belőle. Így „gen­der­méltá­nyos”. Nnna. – Lásd ezt az érde­kes, ma­gyar nyelvű cikket (Mennyi­re le­gyen „gen­der” a nyelv?): https://www.goethe.de/ins/hu/hu/kul/sup/klt/21458969.html

És még egy cikk, né­metül, akit érde­kel: https://www.genderleicht.de/generisches-maskulinum/

Valamint: https://de.wikipedia.org/wiki/Feministische_Linguistik

Élénken emlék­szem né­hány ferge­teges ötlet­re azok­ból az idők­ből, ami­kor Sváb­föl­dön éltem (1983–1990). Nagy volt a pezs­gés, min­den vona­lon: ilyen mozgal­mak, olyan moz­gal­mak és törek­vések, tünte­tések, ház­fogla­lások, meleg­felvo­nulá­sok és egye­bek. Nem ugrik be, hol és mikor hallot­tam elő­ször, de én is mulat­tam az olyan forra­dalmi javas­lato­kon újí­tásra, mint pl. sich be­frau­schen a sich be­herr­schen, ’ural­ko­dik magán’ he­lyett, vagy az álta­lános alany – man – he­lyett frau, kis f-fel, vö.: man weiß ja nie ’sose tud­hatja az em­ber’ > frau weiß ja nie. Néme­tes­nek ebbe is érde­mes bele­néznie:

https://www.persee.fr/doc/cetge_0751-4239_1992_num_23_1_1200

Ez mind na­gyon szép és érde­kes – sőt, tanul­ságos –, csak me­gint ott va­gyunk, ahol Bhik­khu Anā­layo ese­tében vol­tunk: ott, hogy ennek sem­mi, de sem­mi keres­ni­való­ja nin­csen ókori szöve­gek mo­dern fordí­tásá­ban. A Buddha tanbe­szédei nem sza­bad préda, nem a meg­felelő terep, ahol hozzá nem – vagy csak sze­rény mér­ték­ben – értő titá­nok (és titán­nők!) sza­badon garáz­dál­kod­hat­nak. Ostoba és fele­lőt­len túl­kapás. Telje­sen fölös­leges ennyi­re túl­liheg­ni a dolgo­kat.

 

(16) Spekulációk és légvárak
Lesz, aki fellé­leg­zik, és lesz olyan is talán, aki saj­nálni fogja, hogy ez (most?) ki­­marad. A páli amúgy is csak ürügy lett volna = lenne, újabb példá­val pl. arra, hogy azt a jelen­tését hú­zom elő egy igé­nek a szó­tár­ból, ame­lyik kedve­zőbb szá­momra – akár az egész szöveg­kör­nye­zet elle­nére is. Meg a kárá­ra. Vagy hogy be­indul a képze­let egy rend­szere­sen vissza­térő, ártat­lan, és min­den­kép­pen szó sze­rinti jelen­tésé­ben érten­dő szép fordu­lat lát­tán, és már nyar­gal is tova a tudat, bele­fantá­ziál olyat, ami ott sincs stb., stb. – Szóval ez ki­­marad. Igazán sajná­lom!

 

(17) A kilátások­hoz előbb belátás kell
A falra hányt borsó minősí­tett esete. Be kell látni, hogy. De előbb itt vannak K. R. Norman intel­mei: pusztába kiál­tott szó. A kutya nem hallga­tott rá már akkor se, a XX. sz. kilenc­venes évei­ben, és nem való­színű, hogy ez vál­tozni fog.

[…] But if the possibility of learning the languages of Buddhism has diminished, and if the teachers of Buddhism have not been able to gain an adequate philological training in Buddhism, then I suspect that the situation that pertains at the moment, where much of the work in the field of Buddhist studies is done by those who have not had an adequate philological training in the lan­guages required, will con­tinue and will in fact get worse.

I suspect that what I have said in these lec­tures will have little effect upon some scholars, who would probably say that I am over­stating the need for philo­logical training. They would per­haps not describe them­selves as philo­logists, but would nevertheless regard them­selves as suffi­ciently com­petent in philology to be able to handle all the textual material they need, because in their books and articles about Buddhism they do include Pāli and Sanskrit terms. This, how­ever, is not what I regard as philo­logy. Any work on Buddhism, which makes a claim to be based on ori­ginal lan­guage sources, will be worth­less unless it is based upon a full under­standing of those sources. This may appear to be stating the obvious, but it seems to me that much of what is alleged to be based on such sources is, in fact, not so based. Some of it seems to be based on trans­lations, with Pāli and Sanskrit equi­valents inserted in brackets, to give a veneer of scholarship.

Anyone who writes about Buddhism can sprinkle his article with Pāli and Sanskrit equi­valents, but this is not the same as knowing what the words mean, or why they mean it. I say “anyone can do it”, but this is not entirely true. I have read books, pub­lished recently, by teachers in recog­nised aca­demic insti­tutions, where the Pāli and Sanskrit words in brackets do not actually coincide with the English words which are supposed to be their trans­lation. Even if the authors have suc­ceeded in tracking down the cor­rect place on the page in the text, the way in which they quote the reference, with com­pounds wrongly divided, or case forms mis­under­stood, makes it clear that some of them do not fully under­stand Pāli and Sanskrit.

Norman (1997:148)

 

Ezek igazán ígére­tes kilátá­sok!

Kilátá­sok­hoz – jó és ígére­tes kilátá­sok­hoz – min­denek­előtt belátás kell. Belá­tások kelle­nek. Hogy mi az, ami helyre­hozha­tatla­nul ebek har­min­cad­jára jut, megy szé­pen tönkre, és hogy mi az, ami­től ez vál­toz­hatna, ha akar vál­tozni.

Legelőször is saját magun­kat kell elő­ven­nünk, szem­be­nézni BIG ME-vel ott bent, és meg­kér­dezni tőle dol­gokat: értek én ehhez és ehhez egy­álta­lán? Volt-e ré­szem olyan szintű vagy mély­ségű ­kép­zés­ben, mellyel bát­ran bele­vágha­tok ebbe és ebbe? Elegendő-e a tudá­som? A tapasz­tala­tom? Ha írni és publi­kálni aka­rok: mi­lyen a nyelve­zet, ami­vel élek? Képes va­gyok tisz­tán és ért­hető­en, szép és jó ma­gyar­ság­gal kife­jezni magam? Elég gaz­dag a szó­kin­csem? Hát álta­lános művelt­ségem? Inkább a béka feneke alatt? Újfent blog­be­jegy­zése­ket tudok aján­lani, és úgy érzem, az a jó, ha rend­szere­sen bele-bele­néz­nek hol ebbe, ahol abba.

Fordí­tás és egye­bek­ről, vala­mint fordí­tás­kri­tika:
https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/04/ahogy-csillag-megy-az-egen-13.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/04/ahogy-csillag-megy-az-egen-23.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/05/ahogy-csillag-megy-az-egen-33.html

Páli és ma­gyar meg­felel­teté­sek témá­jában lásd:

https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/09/mulandosag-es-tarsai-egy-szakszo.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/09/mulandosag-let-ismervei-eleg-ebbol-sem.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/09/grice-nyelv-miegymas-manfa-20-a.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/09/a-buddha-felebredett-szegeny.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/02/a-magyar-wikipedia-buddhista.html

 

▲

Én annak idején, a harma­dik gimná­zium­ban még Mao elv­társ­sal is barát­koztam, bár igaz, elég felüle­tesen: a ka­maszt el­kapta az idők szele. Egy osz­tály­tár­sam­mal rend­szere­sen be­láto­gat­tunk egy Vang nevű ifjú elv­társ­hoz a nagy­követ­ségre, és sose távoz­tunk üres kéz­zel: hol Mao-bibli­ákkal – még egy olasz nyel­vűt is kap­tunk, szere­tett osz­tály­főnö­künk­nek, szere­tet­tel! –, hol nagy, szí­nes fotók­kal, hol angol nyelvű propa­ganda­anyag­gal, vagy éppen Mao-jelvé­nyek­kel távoz­tunk. Sikk volt. Jó hecc…? Biztos benne volt ez is a nagy ka­masz­kodás­ban.

És bizony oly­kor-oly­kor ki is tűz­tem azt a jel­vényt! – Ilyen hülye egy ka­masz. Ezért volt jó, hogy szava­zati joga vala­kinek csak 21 éves kora fele lehe­tett, mivel addigra azért már csak éret­tebb lett vala­mivel az illető. Most látom, hogy az Emirátu­sok­ban mind a mai napig 25 év ez a korha­tár. És joggal: az agy 24-25 éves kor­ban éri el teljes érett­sé­gét. Addigra még be is nőhet a feje lágya vala­kinek.

Szóval Mao. Egy nap jó kis bot­rány keve­redett ebből az egész­ből. Az tör­tént, hogy egy KISZ-gyű­lés kere­tében be akar­tuk mu­tatni Mao elv­társ vilá­gát. Na, ez sok volt a jó­ból, azon­nal le is tiltot­ták. Osz­tály­főnö­künk­, elma­radha­tat­lan pipá­jával a kezé­ben, az egyik óra után félre­hívott, és ezt szi­szegte a képem­be: „Én magá­tól nem kap­tam sem­mit, meg­értet­te?!”

Kínával és Japán­nal kezd­tem, még gye­rek­ko­rom­ban. Volt ott­hon né­hány könyv: elbű­völ­tek a képek, elbű­völt az a világ, ami elém tárult. Később Tibet­tel (és Bhu­tán­nal, aztán Bur­mával) bővült az érdek­lődé­si kör, annyi­ra, hogy ami­kor végre egye­temi hall­gató lehet­tem, fel­vet­tem a tibe­ti sza­kot is. És Karma Dor­dzsé­val azó­ta is tar­tom a kapcso­latot. Rangun­ban pe­dig, sok-sok év­vel ké­sőbb, egy élő, hús-vér bhu­táni szerze­tes barát­ságá­hoz lehe­tett sze­ren­csém, aki évfo­lyam­tár­sam volt a Nemzet­közi Théra­váda Budd­hista Misszi­ós Egye­temen (ITBMU) 2013–14-ben. Ma is érint­kezünk még egy­más­sal.

Kínaiul átlag köz­ember a nagy ideo­lógiai kenyér­törés okán azok­ban az idők­ben nem tanul­ha­tott. Egyik nyelv­isko­la kíná­latá­ban sem volt nyelv­tan­fo­lyam, az ELTE-n azon­ban válto­zat­lanul meg­volt a kínai szak, ragyo­gó kopo­nyák­kal. Kínai tehát nem volt, japán azon­ban igen, és mi­vel a japán is érde­kelt, művé­szetek­kel, zené­vel stb. egye­tem­ben, hát némi puhí­tás után a TIT bele­ment, hogy 14 éves fej­jel beirat­koz­hassak japán nyelv­kur­zusra. Ez 1968 szep­tembe­rében volt.

Kína – az érdek­lődés, a vonza­lom meg­ma­radt, Mao azon­ban ha­mar kiko­pott. Igazá­ból Tajvan és (az 1997 előtti) Hong­kong von­zott. Kallig­ráfia – még tanfo­lyam­ra is jár­tam Sváb­föl­dön –, zene, épí­tészet, a képző­művé­szetek, termé­szete­sen iro­dalom (klasszi­kus regé­nyek, klasszi­kus költé­szet), konyha­mű­vé­szet (igen!). Kínai budd­hiz­mus, felü­lete­sen. Tajvani leve­lező­társ is volt.

Azért eresz­tettem ilyen bő lére múl­tam egy darab­jának le­írá­sát, hogy érzé­kel­tes­sem: nem­hogy semmi bajom nin­csen a hagyo­mányos kínai és japán kultú­rával, de kifeje­zet­ten von­zód­tam és mind a mai napig vonzó­dom hozzá­juk – igaz, mára már inkább mér­ték­kel, vissza­fogot­tan, kellő távol­ság­tar­tással, pórá­zon tart­va az efféle élvez­kedé­seket, hogy némi kötő­dések­ről ne is be­szél­jünk!

Amikor szót eme­lek min­den­féle meg­gondo­latlan vegyí­tés és kutyu­lás ellen – a sok­felé terje­dő sini­zálás ellen –, az nem a kínai kultú­rának szól, ha­nem annak, hogy a théra­vádát tesse­nek meg­hagyni úgy, ahogy van, és ne tesse­nek bele­ka­varni sem­mi olyat, ami nem oda való. A szó­fajok kö­zött sza­bad az át­járás fordí­tás­kor, de úgy gondo­lom, nem az igazi, ha ingá­zik vala­ki a mahá­jána / vadzs­ra­jána és a théra­váda kö­zött, menet­köz­ben jól össze­zagy­válva min­dent, szanszk­ritot a páli­val és viszont, a tan­téte­leket oda-vissza, hogy egy idő után fogal­ma se le­gyen már, me­lyik hon­nan van. Erre sem­mi szük­ség nin­csen.

▲

Búcsú­zóul ide is bemá­solok két szö­veg­részt a Nagy­tisz­teletű Ajahn Jaya­saro Still­ness Flow­ing című, Ajahn Chah éle­tét és taní­tá­sait be­mu­tató nél­kü­löz­he­tet­len mo­nog­rá­fiá­jából:

DON’T LET THE THIEF IN

Luang Por had always presented the path of practice as one demand­ing an integrated approach in which the trainings of conduct, of the heart and of wisdom, as laid down by the Buddha, were to be seen as insepa­rable parts of one whole. In America, he found some­thing rather different. A new eclectic Bud­dhism was emerging, one char­acterized by the quest for a dis­tinctly Ameri­can Dhamma suited to the pre­vailing soci­ety and culture, and without any neces­sary adherence to tradi­tional Asian forms (often referred to as ’baggage’). The talk was of extract­ing the essence of all the dif­ferent Bud­dhist tradi­tions that had found their way to America. Luang Por’s concern was, firstly, whether the leaders of the Bud­dhist com­munity were up to such a pro­found task, and secondly, that in a pick and mix approach, the organic relation­ship between practices funda­mental to the Eight­fold Path could easily be over­looked. Further­more, adopting only those ele­ments of the tradi­tion that con­formed to a non-Buddhist society’s current views and values risked nar­rowing the tradi­tion, or even distorting it.

[A Broader Canvas · 767]

Luang Por was parti­cularly con­cerned to point out the vital con­nection between the practice of sīla and the more pro­found levels of inner culti­vation. He arrived in Ame­rica with a repu­tation as a great medi­tation master, and it was not only Paul who was sur­prised by how much time he devoted to talking about sīla. He asserted that when people com­mitted them­selves to medi­tation practices without a commen­surable effort to purify their actions and speech, no lasting benefit would ensue. This was not the Thai Thera­vada view of things, he said, it was the law of nature. Sīla was the indis­pensable founda­tion of practice. It was the funda­mental tool needed to build a noble life. It was the quality that made a human being a fitting vessel for the Dhamma.

Ajahn Jayasaro: Still­ness Flowing. The Life and Teach­ings of Ajahn Chah. Panya­pra­teep Foun­da­tion, 2017, PDF: 767–768. old. – Letölt­hető válto­zat: Stillness Flowing

As a predo­mi­nantly Protes­tant country since its incep­tion, America, unlike Europe, has few histo­rical associa­tions with monas­ticism, and little sym­pathy with it. One of the topics on Bud­dhist lips at the time of Luang Por’s visit was the likeli­hood of Ameri­can Bud­dhism devel­oping as a predo­mi­nantly lay-based tradi­tion, and of that being a strength rather than a weakness.

Idézett mű, 770. old. – (Színes kieme­lések tőlem.)

Hallgat rájuk valaki is?

Az olaszországi Santacittarama thai erdei kolostor könyvtára:
2020 szeptember eleje

▲