ANUMÓDANÁ —

Bizony, erre a mai, hamisítatlanul novemberi hangulattal átitatott, borongós, szürke és esős napra is jut ám azért egy köszönetnyilvánítás. Ez az anumódaná Ő. Tiboré és Viki „nénié” — az előbbi képes volt Székesfehérvárról ideautózni ez utóbbival, aki nem más, mint egy drága, öreg vizsla kutyika, 15 éves … Ő volt a nap sztárja meglepetésként, mivel arról nem volt szó, hogy ő is eljön a gazdival. Szóval ők voltak itt tegnap; ez, ugye, újabb kutyavendégség volt itt a szerzeteslakban a javából!

 Örülök, hogy köszönetet mondhatok mindkettőjüknek, hogy megtiszteltek a látogatásukkal — és hogy felajánlottak nekem finom házi sütit meg egyéb finom, jó és hasznos dolgokat!

Így, ha visszagondolok, nem is tudom hirtelenjében, melyikük tápászkodott fel nehezebben ültéből, ill. fektéből: Viki kutyi, avagy a gazdi, merthogy a gazdi elmúlt már húsz (a házigazda úgyszintén, ugyebár), Viki kutyi pedig szép kornak örvendhet nagytestű kutyaként. Elnéztem Viki kutyit, ahogy nagy nehezen kikászálódott a kocsiból … a három lépcső is nehezére esett neki fel a verandára … és eleve öregesen, nehezen mozgott, drága öreg kutyi … és csak nagy nehézségek árán tudott felállni fektéből. Azok a fránya izületek, azok a fránya öreg csontok! Aztán elmenőben úgy kellett besegíteni őkelmét mind a harminc kilójával az autóba. — Aranyos, békés, barátságos kutyi!

Hát igen. Kivétel nélkül meg- és elöregedik minden és mindenki, aki és ami csak létrejön. Nincs mese. Az első Nemes Igazságban már megjelenik az, hogy jarā pi dukkhā, vagyis hogy az öregedés, a leépülés dukkha, olyasmi, ami nemigen elégít(het) ki bennünket, és persze szenvedést is kínál ez a fránya öregedés-leépülés, olykor nem is keveset, de hát az a dolga mindennek, hogy elinduljon lefelé.

Ő. Tibornak kívánom, hogy maradjon csak szépen a Buddha által feltárt úton, gyarapodjon érdemdús cselekedetei révén, hogy csakis jó karmát halmozzon föl. Viki kutyinak pedig kívánom, hogy ismét emberként születhessen majd újra már a következő életben!

Szádhu, szádhu, szádhu! —

 ]