Halottbúcsúztató: Aniccā vata saṅkhārā

Két halottól búcsúzom ma.

Egyikü­ket, N. Katit ma teme­tik: idén már­cius elsején töltené be kilenc­ven­ötödik élet­évét. Ő is 1926-ban szü­le­tett, akár­csak II. Erzsé­bet király­nő. (Sike­rült év­járat­nak tűnik: isme­rek még egy höl­gyet, aki ugyan­csak abban az év­ben szüle­tett, és válto­zatla­nul jó egész­ség­nek ör­vend, szel­lemi­ek­ben is.)

Nagyon szép kort ért meg, mon­daná erre bárki, ráadá­sul hosszú életé­nek tragé­diái és kisebb-na­gyobb drá­mái elle­nére is szép és tartal­mas élete volt. És még szel­lemi fris­ses­sé­gét is meg­őriz­te szin­te az utol­só per­cig, épp­úgy, mint ki­váló hu­morát.

Egymás életé­ben 1973. októ­ber 1-én jelen­tünk meg, és kezdet­től kezd­ve a köl­csö­nös rokon­szenv jel­le­mez­te ezt az idő­vel egy­re job­ban elmé­lyülő isme­ret­sé­get. Bár­hová keve­red­tem is, mind­vé­gig hű­sé­ge­sen tar­tot­tuk a kapcso­latot — aminek, bár­milyen szo­morú is, egy nap ugyan­úgy vé­get kel­lett ér­nie, mint min­den­nek, ami csak felté­te­lek függ­vé­nyé­ben létrejön.

Szép volt. — És most búcsú­zom tőle: ez már soka­dig meg­szé­dü­lé­se, majd esé­se volt, ám egy­ben az utol­só is volt, és nem újabb gip­sze­lés lett belő­le, ha­nem ez a mai vég­bú­csú és te­metés.

Ebben a formá­ban is, utó­lag is, még egy­szer őszin­te rész­vé­tem a csa­ládnak!

▲

A másik halott, akitől most búcsút veszek, V. László. A kö­zel 95 éves N. Kati­hoz ké­pest ifjú em­ber volt még: életé­nek hatvan­negye­dik évé­ben hunyt el, hosszan tartó beteg­ség és hosszan tar­tó küz­de­lem, kitar­tó élni aka­rás után, csak éppen távo­zásá­nak ideje ala­kult na­gyon sze­ren­csét­le­nül, mi­vel ka­rá­csony­ra fo­gyott el az élet­ereje, ketye­gett ki az ezt a lé­tét meg­hatá­rozó múlt­béli karma. De­cem­ber 24-én távo­zott, haj­nal­ban. Mi­ként tőle ma­gá­tól is, majd az öz­vegyé­től ér­te­sül­tem ró­la, el tu­dott szé­pen en­ged­ni, le tu­dott ten­ni min­dent, és meg­bé­kélt az el­mú­lás gon­dola­tával — az­zal, hogy men­ni kell —, amit meg­könnyí­tett nyi­tott­sá­ga és ér­dek­lő­dé­se a spi­ritu­ali­tás dol­gai, így a budd­hiz­mus iránt is.

Mélysé­ges együtt­érzé­sem az öz­ve­gyé, T. Mar­git­káé, aki hűsé­ges tár­sa volt min­den­ben — fo­gad­ja utó­lag is, még egy­szer őszin­te rész­vétemet!

▲

A déli (théra­váda) budd­hista világ­ban a ha­lott bú­csúz­ta­tá­sát szer­ze­te­sek végzik. Én magam is vet­tem részt Thai­föl­dön ilyen, ham­vasz­tás előtti szer­tar­tá­son, nem is egy­szer. Az ilyen­kor szo­ká­sos vers­sel bú­csú­zom hát N. Kati­tól és V. Lász­lótól:

Aniccā vata saṅ­khārā
uppāda­vaya­dhammino —
uppaj­jitvā niruj­jhanti
tesaṁ vūpa­samo sukho.

Mulan­dók bizony a képződ­mények,
termé­szetük kelet­kezés és elmú­lás —
kelet­kez­nek, aztán meg­szűn­nek,
elnyug­vá­suk ma­ga a bol­dogság.

อนิจจา วะตะ สังขารา
อุปปาทะวะยะธัมมิโน
อุปปัชชิตตะวา นิรุชฌันติ
เตสัง วูปะสะโม สุโข

บทสวดบังสุกุล - YouTube

Egy ilyen szertar­táson rész­letek is elhang­za­nak páli nyel­ven a Buddha leg­sar­kala­to­sabb tan­téte­lei­ből. Szíves figyel­mükbe aján­lom ezt a két videót:

(1)
สวดมาติกา
พระอภิธรรม 7 คำภีร์ (มีเนื้อท่องตาม) - YouTube

(2)
Vipassanabhūmi — páli nyelvű reci­tálás. A fel­vétel az ÉK-Thai­föl­dön talál­ható Wat Pah Nana­chat, azaz a Nem­zet­közi Er­dei Kolos­tor emlék­szertar­tásán ké­szült 2015 janu­árjá­ban, Ajahn Chah halá­lának év­for­dulójára.

Vipassanabhumi - Chant (Pali) - YouTube

▲

Egy ember halá­lával nem áll le a tudat­folyam: ez a tudat­folyam megy tö­ret­le­nül to­vább. Hogy hová, mi­lyen lét­for­má­ba megy to­vább, hol követ­ke­zik be az újabb szü­le­tés, me­lyik lét­szfé­rá­ban, hogy ked­ve­ző lesz-e ez a szü­le­tés vagy sem, ezt nem egy ter­mé­szet­fö­lötti lény dönti el, ha­nem az el­hunyt ed­dig fel­hal­mo­zott kar­má­já­nak függ­vé­nyé­ben ala­kul. Ez az, amit tisz­ta szív­ből kí­ván­ha­tok ne­kik: ked­ve­ző (új­ra)­születést! —

Vége­zetül emlé­kez­tető és aján­ló, ha még nem ol­vas­ták volna:

https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/10/keletkezunk-elmulunk-szuletunk-es.html

]