Maszkok, Senkise, meg azok a személyek

Még erdő ölelé­sében kezdtem gyűj­teni ebbe a bejegy­zésbe az adalé­kokat, hogy idő­vel a X. sz. levél legyen belőle, én azon­ban idő­közben elkerül­tem vala­mennyi erdő­ből, értsd: az erdei kolos­torokból, s ezzel nem lett már X. sz. levél az erdő­ből. – Annyi baj legyen!

▲

Nem is olyan régen ezt írtam egy blog­bejegy­zés­ben:

Nem látjuk át, hogy a sze­mély, az én, az egó stb. kép­zet csupán, illú­zió, amit annak kö­szön­he­tünk, ami­ből állunk: a szemé­lyiség tév­kép­zetét adó öt khan­dhá-ból, azaz hal­maz­ból (pañ­cak­khan­dha), amibe bele is ka­pasz­kodunk, ami­hez ra­gasz­kodunk (pañc’­upā­dānak­khan­dha). A Buddha ezt az öt khan­dhá-t mihez hasonlí­totta? A rūpa olyan, mint egy, a víz fel­színén úszó, lesza­kadt tajték­fosz­lány, hab – pheṇa­piṇḍa. A ve­danā – bubo­rék, bub­bula. A saññā – déli­báb, marī­cikā. A saṅ­khārā – banán­fa törzse, kadali. A viñ­ñāṇa – bűvész­trükk, illúzió, māyā. Van ezek­ben bár­miféle szubsz­tancia? Nincsen. – Ez az öt, szubsz­tancia nél­küli hal­maz adja a „sze­mély” kép­zetét, illúzi­óját. Az „én”, a „sze­mély” ennek az ötnek az össz­játéka azál­tal, hogy kapasz­ko­dunk belé­jük. Ez a ka­pasz­kodás, a ragasz­kodás a kiváltó oka annak, hogy meg­jele­nik az „én” kép­zete: ’va­gyok’.
https://luangtavilasa.blogspot.com/2023/02/levelek-az-erdobol-viii-en-big-me-anatta.html

Személy. Nem­ritkán álar­cot, masz­kot visel, és alakít vala­kit, de az a vala­ki nem ő. A ma­gyar ’sze­mély’ olyan­kor lesz ’per­szóna’, ami­kor rosszal­lólag beszé­lünk (rend­sze­rint) vala­kiről, aki „lenézett, megvetett nő; nőszemély”, pl. „közönséges, utálatos perszóna”. Lásd: https://ertelmezo.oszk.hu/kereses.php?kereses=persz%C3%B3na

Nem egy nyelv­ben talál­kozik az ember a ’per­szóna’ megfe­lelő alak­jaival: per­son, per­sóna, per­sona, per­sonne stb., stb., ami az ógö­rög πρόσωπον ([ejtsd: pró­szōpon]; t. sz.: πρόσωπα [pró­szō­pa]) átvé­tele és az ókori gö­rög szín­ház esz­köz­tárá­ból szár­mazik. Ere­deti­leg egy egyén külső, osz­tat­lan megjele­níté­sét, meg­mutat­kozá­sát jelenti, ill. kiter­jesz­tésé­vel magát a sze­mélyt. Ez a πρόσωπον az álarc, a maszk, amit egy szín­darab szerep­lője viselt az elő­adás folya­mán. Ebből ala­kult ki a latin ’per­sona’ szó­alak, de már meg­válto­zott jelen­tés­ben: ’sze­mély egy szín­mű­ben’, azaz egy olyan sze­mély, akit ala­kít vala­ki. (Mint pél­dául Ham­letet egy­kor Gábor Miklós.) Ebből lett aztán az álta­lános értel­mű ’sze­mély’ – leg­alább­is azok­ban a nyel­vek­ben, me­lyek­be a latin át­vétel elju­tott és meg is ma­radt, így még az izlan­diba is (per­sóna).

És ebben az értel­mében akár ’szemé­lyiség’ is lehet, ’egyén’ is lehet. A magyar­ban ’sze­mély’, de hasz­nál­juk a ’fő’ kité­telt is (a ’fej’-ből), vö. Hány fő részé­re? Mi több, ott a szleng pofa és a pofi is. Az arc. – Személy lehet ’ember’ is, ’egyén’ is. Kiss Gábor Szino­nimák, rokon értel­mű szavak adat­bázisa c. szó­tárá­ban (vö. Magyar szó­kincs­tár) személy címszó alatt:

◊ egyén, egyed, szemé­lyiség, egyé­niség, indivi­duum, per­szóna, szub­jek­tum, alany

▲

A személy tehát az, akit ala­kít valaki – vala­kinek az alak­ját ölti ma­gára –, de az nem ő. Az álarc is ezt je­lenti: muta­tok nek­tek vala­kit, de ez a vala­ki nem én va­gyok, én csak ala­kítom, adom, ját­szom – és meg­ját­szom, hogy az a vala­ki va­gyok. El­ját­szom azt a vala­kit. Annak a vala­kinek a szere­pét.

Ugyan­akkor a sze­mély (a sze­rep) – az ala­kítás – épp annyi­ra valós, mint a sze­mély, aki ala­kítja: vagyis (és egé­sz ponto­san) egyik sem. A való­ság­ban nincs, akit ala­kíta­nak, és nincs, aki ala­kítja. Akit ala­kít: nin­csen, egy­úttal azon­ban ő maga sin­csen, ha egy­szer ott bent nincs (= sincs!) senki. Nincs itt bent senki, aki „vala­ki” legyen. Egy sze­mély­telen folya­mat egy másik, ugyan­csak sze­mély­telen folya­matot ala­kít.

Szeren­csés flótás­nak tudha­tom ma­gam, amennyi­ben annak ide­jén a gimná­zium­ban a franci­ára esett a válasz­tásom, így hát ka­masz­korom óta tu­dom, hogy a fran­cia per­sonne egyik je­len­tése ’senki (se)’ – míg a másik ugyan­úgy ’sze­mély, fő, egyén’, mint más nyel­vek­ben. – Óra ele­jén a hetes fran­ciául jelen­tett, és ha min­denki jelen volt, azt mondta, hogy per­sonne n’est absente, ’senki sem hiány­zik’. Az, hogy je vois per­sonne, annyit je­lent, mint ’nem látok sen­kit’. Stb.

Más szó­val a per­sonne mint név­más pont azt dombo­rítja ki, hogy egy álarc – egy sze­rep, egy alakí­tás – csak egy meg­jelení­tett sze­mély, lát­szat, „ál”, akit-amit ját­szik vala­ki. Azt je­leníti meg, ami/aki ott nincs. Az alakí­tott sze­mély üres. Egy maszk. Vagyis senki. – Az ere­deti ’meg­jele­nítés’ à ’álarc, maszk’ à ’sze­mély’ (mint sze­rep) à ’senki (sem)’. – Volta­kép­pen a ne … per­sonne lit. „nem … sze­mély” szer­kezet­tel van itt dol­gunk, mint pl. il n’y a per­sonne ici ’ nincs itt senki’, ami vala­kinek a távol­létét / nem­létét fejezi ki egy bizo­nyos he­lyen. A hét­köz­napi nyelv­haszná­lat­ban a ne kiesik, s így a per­sonne gyak­ran egy­magá­ban je­lenti azt, hogy ’senki’. A já­té­kos ebben az egész­ben az, hogy ezzel a per­sonne mind­ket­tőt je­lenti: a meg­létét is, a nem­létét is vala­kinek.

Ami a fr. per­sonne etimo­lógiá­ját illeti, talál­tam egy nyelv­törté­neti ada­lékok­kal teli fan­tasz­tikus fel­tárást, ám akár­hogy is böngé­szem, ezt a haszná­latát (azaz: ’senki’) nem lelem!
https://www.cnrtl.fr/etymologie/personne

Excursus

Persona, qui était le masque de scène, est devenu peu à peu le porteur de masque, l'acteur, puis le personnage joué par l'acteur, le rôle. Du théâtre, des choses du théâtre, il est passé aux choses de la vie, c'est-à-dire au rôle social joué par le personnage social.
https://www.universalis.fr/encyclopedie/personne/#:~:text=Selon%20l'%C3%A9tymologie%20traditionnelle%2C%20%C2%AB,pour%20servir%20de%20porte%2Dvoix.

Kb. ’A per­soná-ból, mely szín­padi álarc volt, aprán­ként az álarc vise­lője lett, a szí­nész vagy sze­rep­lő, majd ké­sőbb a szí­nész alakí­totta alak, vagyis a szerep maga. A szín­ház­ból aztán átke­rült a hét­köz­napi élet dol­gaiba, azaz társa­dalmi sze­rep lett belőle, me­lyet a közös­ség­ben | társa­da­lom­ban tevé­keny sze­mély tölt be (lit. ját­szik [el]).’ (NB. Saját rög­tön­zésem.)

Csak a szóra­kozás kedvé­ért, a DeepL fordí­tása így hangzik:

A per­sona, amely a szín­padi maszk volt, foko­zato­san a maszk viselő­jévé, a szí­nésszé, majd a szí­nész által ját­szott karak­terré, a sze­reppé vált. A szín­ház­ból, a szín­ház dolgai­ból átment az élet dolgai­ba, vagyis a társa­dalmi szerep által ját­szott társa­dalmi sze­repbe. – NB. Úgy érzem, ennek a (gépi) fordí­tás­nak is meg­van­nak a maga tanul­ságai: színes kie­melés tőlem.

▲

Többet sajnos nem tud­hat­tam meg, mert az első oldal kivé­telé­vel minde­nért fizetni kell. Pedig milyen érde­kes volt ez is!
Forrás: https://www.universalis.fr/encyclopedie/personne/#:~:text=Selon%20l'%C3%A9tymologie%20traditionnelle%2C%20%C2%AB,pour%20servir%20de%20porte%2Dvoix.

Tehát senki. És ez a ’senki’, οὖτις (ejtsd: utisz) álnév­ként is hasz­nála­tos volt már az ókori görö­gök­nél, lásd: https://en.wikipedia.org/wiki/Outis – Odüsszeusz haj­landó Polü­phé­mosz­nak elá­rulni a nevét: Sen­kise –

»Küklópsz, kérdez­ted híres neve­met; nosza, halljad:
meg­mon­dom, s te aján­dékozz meg, ahogy meg­igérted.
Senkise, ez nevem; így hív­nak, hogy Senki­se, otthon
édes­anyám meg apám és min­den többi bará­tom.«

Majd pedig, ami­kor a kük­lóp­szot meg­vakí­tották:

Nékik a bar­lang­ból így szólt az erős Polü­phémosz:
»Társak, Senki­se öl meg csellel, senki erővel.«

Deve­cseri Gábor fordí­tása.
https://mek.oszk.hu/00400/00408/00408.pdf

Tehát οὖτις, ’senki’ mint álnév. Ál + név, vagyis nem az igazi, ál, nem valós, „nem az, aki”, akár­csak az álarc, ami meg egy nem igazi arc, nem az igazi arca vala­kinek. Álarcot visel, ami álca is egy­ben!

És ha már οὖτις, ’senki’, akkor érde­mes itt egy koráb­bi blog­be­jegy­zés­ből fel­idézni azt a he­lyet, ami nincs is:

Tökéle­tes hely persze nin­csen, ponto­sab­ban van azért, a fan­tázia, az áb­rán­dok tar­to­má­nyá­ban, és utó­piá­nak hív­ják: az ógö­rög οὐ /u/ ’nem’ és τό­πος /tó­posz/ ’hely’ össze­téte­lé­ből, vagy­is így együtt ’nem-hely’, hely, ami nincs. Ne is tes­se­nek keresni.
https://luangtavilasa.blogspot.com/2021/07/az-uton-leves-apropojan-yampiccham-na.html

Nem neve nin­csen – már­mint annak a hely­nek –, hanem maga a hely nincs sehol!

▲

A páli­ban a pug­gala hím­nemű fő­név je­lenti azt, hogy ’sze­mély’ – és je­lenti a Vina­yá-ban, a szerze­tesi rend­sza­bály­zat­ban azt is, hogy ’egyén’ vagy ’egyed’ abban az érte­lem­ben, hogy „egy fő, egy sze­mély”, egy n tag­ból álló cso­port­tal ellen­tét­ben.

Maga­sabb érte­lem­ben véve termé­szete­sen ez a pug­gala sin­csen, mint ahogy az ókori gö­rög – és a többi – szín­ház sze­mé­lyei sin­cse­nek. Meg va­gyunk alapo­san té­veszt­ve – vezet­ve –, abban a szent meg­győző­dés­ben éljük le egész éle­tün­ket, hogy már­pedig az a sze­mély van. A szín­ház meg­két­sze­rezi ezt a megté­vesz­tést: a bűvész­mutat­vány kitel­jesül. (Lásd: K. Ñāṇa­nanda, The Magic of the Mind https://seeingthroughthenet.net/wp-content/uploads/2016/04/the_magic_of_the_mind.pdf )

Káprá­zat van, érzék­csaló­dás, déli­báb, mi­köz­ben min­den üres (suñ­ñaṁ): üres az én, az ön­való vonat­kozá­sában – nincs önlé­nye­gi­sége –, és üres mind­abban, ami az énhez, az ön­való­hoz tar­tozik, suñ­ñaṁ atte­na vā atta­niye­na vā. Lásd a fen­tebb hivat­ko­zott blog­be­jegy­zést: https://luangtavilasa.blogspot.com/2023/02/levelek-az-erdobol-viii-en-big-me-anatta.html

 ☸