ANUMÓDANÁ —

Hálaadás Dr*** Csabának

A szerzetes így fogalmazott tegnap délután valamikor az érintettnek írt méljében:

„Holnap reggel fogom sz. engedelmével nyilvánosan megénekelni — világgá énekelni!!! — a jótéteményét: ilyen gesztusra még déli buddhista országban sem vállalkozik mindenki, nevezetesen arra, hogy kibumlizzon tömegközlekedve Budapest XI. kerületéből ide Veresegyházra egy ebédfelajánlás kedvéért, hogy aztán alig valamennyi itt-tartózkodás után már bumlizhasson is vissza. Nem, még autóval sem vállalják. — Bevásárolni a hozzávalókat, leállni főzni, kétfélét, salátát csinálni hozzá, reszelt sajtról gondoskodni ... édességet beszerezni, mindent szépen becsomagolni ... és figyelni az órát, ügyelni rá, hogy ideérjen még időben azzal a finom ebéddel ... le a kalappal, igazán! És majdnem elfelejtettem: föl se ocsúdtam az ebéd végeztével, és már el is volt mosogatva! — Szádhu, szádhu, szádhu!”

A Doktor úr nem járt a buddhista főiskolára, nem forog ilyen-olyan, magukat buddhistának valló ezo-spiri körökben, semmilyen lámától vagy risitől, szunimtól vagy gesétől, rinpócsétől, tulkutól vagy rósitól semmiféle beavatásban nem részesült, ám annál jobban érti a buddhizmus lényegét: félretolni, a háttérbe tessékelni önmagunkat, lemondani akár a szabadnapunkról egy szerzetes ellátása kedvéért, lemondani önös kis preferenciáinkról azért, hogy jót tehessünk egy másik emberrel. Vállalni mindent, ami ezzel jár, beleértve az oda-, majd visszavonatozást is. Igen.

Ez az alkalmazott buddhizmus lényege, a mindennapok kisebb-nagyobb önfeláldozásainak gyakorlata, hiszen ennek révén leszünk képesek BIG ME-t lebontani — letenni, elengedni —, ami nélkül nincs haladás a Buddha útján. A buddhizmus gyakorlatában éppen hogy a gyakorlat az érdekes, ha egyszer ez egy gyakorlati út: maga a Buddha is a gyakorlattal kezdte, a sok-sok tantétel — az elmélet — mind későbbi fejlemény. A Buddha útján a gyakorlat az érdekes, a tantételek alkalmazása. Elméleti felebaráti szeretettel, mint már a szerzetes egyebütt kifejtette, senki sincs kisegítve.

És ez az, amit a nyugati — valamint a már alaposan elnyugatiasodott japán, koreai, szingapúri, tajvani, hongkongi stb. — gyakorlók döntő többsége nehezen akar felfogni: a buddhizmus gyakorlatában minden mindennel összefügg, minden mindennel kölcsönhatásban áll, s így a meditációval önmagában nem sokra jutnak. Azt hiszik ugyanis, hogy leülnek meditálni, és akkor minden szép lesz és jó.

A meditáció segít el bennünket olyan felismerésekhez, mint hogy nincs itt bent senki, vagyis hogy ez a felfújt hólyag, ez az öntelt, beképzelt, túlméretezett egó csak konstruktum, a tudat építi föl és ki, továbbá hogy éppen ez a már-már kozmikus kiterjedésű hiper-egó, BIG ME, ez a fránya nagy én minden baj, minden rossz forrása a világban. BIG ME nem lesz hajlandó felismerni — hiszen nem lenne különben BIG ME! —, hogy ő maga a legnagyobb akadály az úton, mi több, ő maga a legfőbb ellenségünk.

A meditációs gyakorlatokkal párhuzamosan nekilátunk érdemdús cselekedeteket véghezvinni: ez kiválóan hat BIG ME ellenében. A Buddha a tanbeszédeiben három alapot említ, az érdemdús cselekedetek alapjait, puññakiriyavatthu: az előkelő első helyen, ugyanúgy, mint a buddhák és bódhiszatták tíz erényének — tökéletességének, pāramī-jának — felsorolásában az adakozás, az (1) adományozás nagyvonalú és nemes gesztusa, a dāna áll. Ezt követi (2) az erényesség, a jó erkölcs, az erkölcsösség, sīla, majd (3) a tudat fejlesztése, bhāvanā, ami nem egyéb, mint a meditáció. Ez a három számít tehát a (déli vagy théraváda) buddhizmus gyakorlatában a legérdemdúsabb cselekedetnek. (Tīṇi puññakiriyavatthūni – dānamayaṁ puññakiriyavatthu, sīlamayaṁ puññakiriyavatthu, bhāvanāmayaṁ puññakiriyavatthu. — Dīgha Nikāya: DN 33.)

Az általánosan ismert szabvány lista a páli kánon szövegmagyarázatai alapján tíz tételt tartalmaz, melyből az első három azonos az imént bemutatottakkal, a többi pedig így fest:

(4) apacāyana/apaciti, a tiszteletadás;

(5) veyyāvacca, a szolgálat;

(6) pattānuppadāna/puññānuppadāna, az érdemek átruházása/megosztása;

(7) abbhanumodana, örvendezés mások érdemei felett;

(8) (Dhamma)desanā, a Tan kifejtése, elmagyarázása másoknak;

(9) (Dhammas)savana, tanbeszédet hallgatni;

(10) diṭṭhujukamma, más nézeteit „kiegyenesíteni”, vagyis a helyükre tenni, kiigazítani.

Ezek együttes gyakorlása, ill. fejlesztése révén leszünk csak képesek haladni az úton, a spirituális fejlődés útján, ezek révén leszünk csak képesek mindent letenni, elengedni, s megtisztítani a tudatot a tengernyi szennyeződéstől, ami a megértés gátja.

Anumódaná — köszönetnyilvánítás — Dr*** Csabának a nemes gesztusért, gyarapodjon e jótétemények által!

Szádhu, szádhu, szádhu!

 ]