ANUMÓDANÁ —

A szerzetes alig győzi ezt a sok hálaadást, köszönetnyilvánítást!

Boldogan tesz eleget kötelezettségének — amikor felajánlanak neki valamit, valamilyen adományban részesül, thai hagyomány szerint hálaadást recitál, ez az anumódaná, s ugyanígy dolga, hogy amikor él az adománnyal, vagyis használja, vegye végig magában, tudatosítsa, mi célból kapta ő azt az adományt, mi az adomány rendeltetése (ez is recitálás), s ezt rövid hálaadással zárja.

Elterjedt az a gyakorlat is, hogy az adomány tárgyát, ill. azt, aki az adományt teszi — és aki kapja — megörökítik, majd pl. a Facebook-on nyilvánosságra hozzák az adományozó(k) nevével egyetemben. Ha valamilyen munkát végez valaki felajánlásként, akkor ez lesz lefotózva és fölrakva a Facebook-ra. Ezt a gyakorlatot vette át jelen sorok írója is annyi különbséggel, hogy a magyar adományozók nem szoktak felvételeket készíteni (ellentétben a thai hívekkel, akik ilyenkor feneketlen szelfizhetnéküket is kielégítik), a szerzetesnek pedig nincs olyan szerkentyűje, amivel pillanatokon belül fényképezhetne. És az sem biztos, hogy minden adományozó örülne a nagy nyilvánosságnak. —

Egy szerzetes a théraváda vagy déli buddhista világban teljes mértékben a hívektől, ill. a támogatóktól, adományozóktól (dāyaka) függ: ha például mindennapos, a korareggeli órákban lebonyolított alamizsnagyűjtő körútjukon nem kapnak egy nap semmit, akkor aznap nem esznek; ha csak keveset kapnak, akkor keveset fognak aznap enni; ha bőségesen kapnak — nos, akkor sem az a dolguk, hogy degeszre egyék magukat, hanem mértéket kell tartaniuk, tudniuk kell, mennyi az az elég. A Nagytiszteletű Ácsán Cshá (Ajahn Chah) mondta egyszer valahol, hogy egy szerzetes nem vízibivaly (thaiul ควาย), amire magyar szövegkörnyezetben, ebben a kulturális háttérben talán a ’vágómarha’ lenne a legfrappánsabb: embert nem ildomos arrafelé vízibivalyhoz — vagy akár kutyához — hasonlítani, mint ahogy a magyarban sem hízelgő éppen valakit levágómarházni.

Egy szerzetes számára a hívek négy alapfeltételt biztosítanak, négy alapszükségletét elégítik ki: (1) ruházat (cīvara), vagyis a szerzeteslepel és tartozékai; (2) élelem, alamizsna (piṇḍapāta); (3) hajlék vagy szállás (senāsana), valamint (4) gyógyszer és orvosi ellátás (bhesajja). — Felajánlás, adományozás és sok egyéb témájában lásd: https://watthai.hu/hasznalati-utmutato-szerzetesekhez/

Adomány természetesen nem kizárólag anyagi természetű. Adomány az is, ha valaki elfuvarozza valahová a szerzetest, ha az időjárási viszonyok nem engedik meg, hogy a szerzetes gyalog menjen, vagy körülményes eljutnia az úticélba; elkíséri piacra, szupermarketba, segít hazavinni a dolgokat. (NB. Ezeken a tájakon, ahol a szerzetes záros határidőn belül éhen halna, ha nem gondoskodna önmaga ellátásáról, beleértve a bevásárlást is, ezzel azonban nem egy rendszabályt megszeg, mint amilyen bárminemű fizetőeszköz használata — puszta birtoklása sincs megengedve! —, vagy élelmiszerek tárolása: a megengedett időben átvett és elfogyasztott élelmiszeren túl tovább kell adni vagy ki kell dobnia a maradékot, nem teheti el, nem spájzolhat stb., stb.)

Adomány az is, ha valaki el-elmegy a kolostorba, templomba, árámába stb. összegereblyézni a kertben, felseper, felmossa a verandát, felporszívóz a házban, azaz segít a ház és a kert körül, bármivel és bármiben, ami adódik.

Szerzetes ezzel szemben a Dhammá-val szolgálhat adomány gyanánt, tanítással, tanácsadással, eligazítással és útmutatással a meditáció gyakorlatához, irányadással.

És természetesen szerzetesnek is szabad élni a megosztás nemes gesztusával: megosztani másokkal, amiben részesül, már csak annak okán is, hogy felhalmozódhatnak olyan használati tárgyak, amikre bármilyen okból nincs szüksége. A legnemesebb fajtája a megosztásnak az, amikor azt ajánljuk fel egy másik embernek, ami a legkedvesebb számunkra, s a legszívesebben megtartanánk, megennénk, meginnánk, elnassolnánk stb., stb. — a legszebbet, a legjobbat, a legnagyobbat, a legfinomabbat stb., stb. Nem nagy művészet olyasvalamit továbbadni, ami eleve a kukában kötne ki.

Ez a mai anumódaná V. Lászlóé és T. Margité, itt helyben: köszönet a kedves felajánlásokért, az együttérző segítségnyújtásért — tisztított víz, algakúrához (!) megfelelő készítmény —, és a „szeretetcsomagban” ott lapult egy finom puha és meleg, kötött mellényke is!

Kívánom, hogy szép gesztusaik, alkalmazott felebaráti szeretetük révén gyarapodjanak mind a ketten.

Szádhu, szádhu, szádhu!

Végül meg szeretném még egyszer említeni, hogy K. Gergely és T. Anita nagyvonalú gesztusának köszönhetően a szerzeteslak teraszlaphoz jutott, s tegnap immár elkészült a kertben a gyakorlóösvény is — a járómeditáció gyakorlásához.

Szádhu, szádhu, szádhu — anumódaná minden felajánlásért és segítségért!

 ]