Az ígéret kertje?

Ó, az a sacca-pāramī !

Végre történik valami a kertben. Itt, a nyárilak körül, a Niródháráma kertjében, amivel bizony nemigen törődött senki néhány éven át, három kutyát és egy pici gyereket leszámítva. Ez előbbi talán sejteti, miféle törődés volt az, és hogyan is nézett ki szegény kert.

Annál nagyobb volt ennek a szerzetesnek az öröme, amikor egy, még a rákosszentmihályi Wat Thai Rattanaprateep-ben megismert lelkes fiatalember önként felajánlotta, hogy ő majd rendbeteszi a kertet. Mi több, naptári időpont is került. Örültem a felajánlásnak, a szép gesztusnak, megnyugodtam, hogy ez is rendben lesz, s előre örültem, hogy akkor talán még a tél beállta előtt fellélegezhet a kert.

Ez a szerzetes világ életében hiszékeny, naív, jóhiszemű jószág volt. Kismilliószor ültették fel, mégsem tanult belőle, megmaradt ilyen hiszékenynek: mind a mai napig ad az emberek szavára, bedől az üres ígéreteknek, készpénznek veszi őket. És szerencsétlenségére mindenre emlékszik, minden ígéretre! És minden kis (meg nem kis) piszkosságra ... Talán a jegye is teszi, merthogy Szűz ... Most is így járt, ezzel a felajánlással (ígérettel): a lelkes ifjú ember azóta is jön, hogyne — egyfolytában. Szalad. Csak az érdekesség kedvéért: harmadjára dőltem be neki.

Hát, nem éppen a legkedvezőbb karmát generálja a linkség, kérem tisztelettel. Nem jó az egyén karmája szempontjából — nemcsak hogy nem jó, de kifejezetten káros —, és ugyanennyire káros az össznemzeti linkség a kollektív karma szempontjából, hiszen egy-egy kisebb vagy nagyobb emberi közösség — társadalom — csakis akkor működhet, ha a tagjaiban van egyfajta civilizációs (és: etikai) minimum, aminek igenis része a betyárbecsület. És része az is, hogy nem mindig és nem okvetlenül várom el a másik embertől, hogy türelmes, megértő és megbocsájtó legyen, csak hát BIG ME nem ismer olyat, mint körültekintés, tapintat, vagy egy kis alkalmazkodás: BIG ME nem enged beidegződött preferenciáiból. Juszt se.

A sacca-pāramī [szaccsapáramí] egy a tíz tökéletességből (erényből), amivel egy megvilágosodott lény, egy buddha rendelkezik, s így a mi korunk Buddhája is rendelkezett: ez a szavahihetőség, a megbízhatóság erénye és tökéletessége, az, hogy nem állítunk valótlan dolgokat, valamint nem ígérgetünk a világba felelőtlenül. Ennyire nem számítana az adott szó becsülete?

Történni szerencsére mégis történik valami abban a kertben, hála egy másik ifjú embernek itt helyben, aki ugyan nem a dāna nevében tevékenykedik itt, nem tett felelőtlen felajánlást, hanem órabért kér, elfogadható, méltányos órabért, de legalább tevékenykedik, végzi a dolgát, tisztességgel. Eddig minden áldott nap megjelent, dolgozott tisztességgel, és itt is, ott is látható már az eredménye. Bizony.

Ahogy a tisztesség megkívánja.

Csak örvendetes azért, hogy ilyen is van: szádhu, szádhu, szádhu neki is!

]

Ilyen volt, de már nem így néz ki: az egyik kertrész az utca, a bejárat felé.