Megváltó születik: 2023 karácsonyára

Még hogy nincs erre­felé kará­csony előtti, netán kará­csonyi han­gulat, ezen a tró­pusi szige­ten! Igaz, egy hang azzal érvel itt bent, hogy amit az „én” („szemé­lyes”, külön bejá­ratú) észle­lésem és értel­mezé­sem „kará­csonyi hangu­lat”-ként köny­velt el, nem biztos, hogy úgy is van. Hogy más is így észleli, és ennek meg­felelő értel­me­zést ad neki.

Hogy mi történt? Csak annyi, hogy a nagy, párás meleg­ben, a kora­esté­ben fogta magát egy nap az áram­szol­gálta­tás, és leállt. (Mint meg­tudtam azóta, az egész ország­ban, vala­mi nagy gu­banc miatt a köz­ponti ellátó­rend­szer­ben.) Vele együtt a venti­látor is. Csak abban bíz­hat­tam, hogy vala­hogy ki fogom bírni a 31 fokos szobá­ban zárt ablak mel­lett, venti­látor nélkül: abla­kot csak sokkal ké­sőbb lehet nyitni a mosz­kitók miatt.

Kint róttam a hosszo­kat a kör­folyo­són. Bent, zárt ablak megett hat füs­tölő égett: később már ki lehet nyitni min­dent, és a mosz­kitók java távo­zik is, mert a füstöt nagyon nem szere­tik. Kint egyre söté­tebb lett az este, köz­vilá­gítás persze sehol, a szoká­sos benti fények sehol. Szél se rezdült. Az ég­bolt is kitisz­tult, áttü­rem­kedtek a csilla­gok a véko­nyodó felhő­zeten: jó szoká­sához híven az est­hajnal­csillag volt a leg­erő­szako­sabb a maga egyedi fé­nyes­ségé­vel. Bal kéz felől egy tere­bélyes és tekin­télyes, koro­sodó mangó dús, buja lom­bozata, majd­nem kar­nyúj­tás­nyira; jobb kéz felé, kicsit távo­labb, egy másik fa­fajta, jó nagy, buja, barát­ságo­san hívo­gató lomb­koro­nával. És ebben a bárso­nyo­san feke­téllő lomb­koro­nában sok-sok élénk, vidám fény­pont moz­gott ide-oda: meg­annyi szent­jános­bogár! Csak néz­tem, néz­tem őket, és az jutott az eszem­be, hogy lehet­ne akár élő kará­csonyi dísz­let is ez az egész: a menny­bolton a csilla­gok, a fa lom­boza­tában meg a sok-sok szent­jános­bogár­ka a kis lámpá­sával!

▲

Arra gondol­tam, hogy az év végi nagy ünne­pek között vagy alatt talán a szoká­sos­nál több ide­jük|idő­tök lesz, és talán hajlan­dók lesz­nek|-tek egy kicsit befelé is for­dulni, elgon­dol­kozni egy s máson, akár a meg­váltás kérdé­séről is, ha már Betle­hem­ben meg­váltó szüle­tett és szüle­tik, és ezt a szüle­tést ün­nepli a világ jó része – nem tudom, a Szüle­tés Tem­plo­mába eljut-e az idén, aki oda vágyik?

Elgon­dol­kozni, mint ahogy Ady is tette, 1901 kará­cso­nyán, lásd Betle­hem néma c. írását: https://mek.oszk.hu/05500/05551/html/adypr0156.html

Elgon­dol­kozni egy s máson ennek kap­csán, szembe­nézni azzal, ami van, de legin­kább szembe­nézni ön­magunk­kal: mit te­szünk önma­gunk meg­váltá­sáért, tulaj­don meg­szaba­dulá­sun­kért annak érde­kében, hogy ezzel ma­gunk­nak is, mások­nak is, azaz végső­sor­ban a világ­nak jobb legyen?

Megvál­tás, meg­szaba­dulás csakis az én­köz­pontú, mérhe­tetle­nül önző és fukar, örök kielé­gíthe­tetlen, végte­lenül osto­ba és meg­veze­tett ember, azaz BIG ME, a frá­nya nagy egó szisz­tema­tikus lebontása árán lehet­séges.

A Buddha tan­rend­szeré­ben az én, a sze­mély, az ön­való, ön­ma­gam (stb.) téves képze­téről van szó, mely a világ min­den bajá­nak gyö­kere. A taní­tásai­nak leg­lénye­gibb lénye­ge pont ennek a nagy egó­nak a lebon­tása: BIG ME-vel, mint nem egy­szer leír­tam már, nincs, mert egész egy­szerű­en nem is lehet meg­váltás. BIG ME tulaj­don meg­váltá­sának egyet­len elle­hetet­lení­tője nem egyéb, mint ön­maga, vagy­is neve­zett BIG ME a maga vaksá­gával, osto­basá­gával és meg­veze­tettsé­gével, vala­mint ele­mentá­ris hib­bant­ságá­val egye­temben. És akkor tuda­tának torzu­lásai­ról, vala­mint vesze­del­mes szennye­ződé­seiről még nem is beszél­tünk.

Mindarra, ami­től iga­zán közös­ség egy közös­ség – jó egy közös­ség, és ami­től jó egy közös­ség­nek –, arra BIG ME kép­telen.

Mindarra, amire Krisz­tus élő pél­dát nyúj­tott, amit hirde­tett, és ami­től iga­zán közös­ség egy közös­ség – jó egy közös­ség, és ami­től jó egy közös­ség­nek –, arra BIG ME kép­telen.

A Buddha töké­lete­sen meg­világo­so­dott lény­ként nagyon jól tudta – ta­pasz­talati ala­pon is –, hogy az embe­risé­get nem lehet meg­vál­tani, és­pedig két okból nem: (1) meg­váltás az egyes ember­ben van, sehol más­hol, s ezért min­den egyes ember­nek önma­gát kell meg­válta­nia, neki magá­nak kell ten­nie róla, ha egy­szer „kívül­ről” nem lehet; (2) nem is akar­ja, nem kér belő­le stb., mert nem haj­landó sem­mi­féle lemon­dásra, se ön­maga, se mások javára. BIG ME lebon­tásá­nak leg­na­gyobb aka­dálya ő maga, azaz BIG ME.

A Buddha nem győzte hang­sú­lyozni: attā hi atta­no nātho / ko hi nātho paro siyā, vagyis ’ki-ki ön­maga meg­vál­tója / ki más is lehet­ne a meg­váltó?

Ugyanígy nem tudjuk – mert nem is lehet – más szenve­dését ma­gunk­ra vál­lalni, a szen­vedés­ből kive­zető utat azon­ban meg tud­juk mu­tatni: ez a Buddha útja. Lehet továb­bá és igenis sza­bad áldo­zatot hozni, oda­figyel­ni egy másik em­berre, tenni máso­kért, önzet­lenül. A Buddha is, Krisz­tus is a példá­jával járt elöl, ők voltak élő pél­dái annak, ho­gyan lehet­séges egy aljas és em­ber­telen, kegyet­len és élhe­tet­len, jel­lem­telen és er­kölcs­telen világ­ban tiszta ember­nek ma­radni, és szere­tettel, bele- és együtt­érzés­sel önzet­lenül tenni egy jobb, embe­ribb és élhe­tőbb világért.

Min­denki tudja, mit tett Krisz­tus a szegé­nye­kért, az ele­set­tekért, a rászo­ruló­kért, a bete­gekért. Min­denki tudja, mit tettek a külön­böző későb­bi ren­dek: a johan­niták, az irgal­masok, a mál­taiak és mások, és az albán szár­mazá­sú, csodá­latos Kal­kuttai Szt. Terézt sem kell bemu­tatni, mint ahogy Iványi Gá­bort és egy­házá­nak áldá­sos tevé­keny­ségét sem. Ott van­nak mind a mai napig a keresz­tény egy­házak kari­tatív szerve­zetei szerte a vilá­gon, me­lyek meg­indító pél­dái a fele­baráti szere­tet, a bele­érzés és együtt­érzés, az em­beri önzet­len­ség és áldo­zat­válla­lás jótét gya­korla­tának.

A Buddha a szerze­tes­rendjé­nek más­fajta fel­ada­tot, vagy ha úgy tet­szik: külde­tést szánt, és ezt a kívül­álló nehe­zen érti, nehe­zen fo­gadja el, akkor is, ha a Buddha a tan­beszé­dei­ben a közös­ségi / társa­dalmi har­mónia kérdé­seivel épp­úgy fog­lalko­zott, mint a jó kor­mány­zás, és ezzel a társa­dalmi igaz­ságos­ság kér­dés­köré­vel. Nem is lehet­ne ez más­ként egy olyan tan­épít­mény­ben, mely az ada­kozás önzet­len, bő­kezű gesz­tusára (dāna) és az erköl­csi­ségre, a tiszta, eti­kus élet­módra és élet­vitel­re (sīla), továb­bá a medi­táció gya­korla­tára, azaz a tudat kimű­velé­sére (bhā­vanā) épül, s mely­ben az erő­szak­men­tes­ség = felté­tel nél­küli (fele­baráti) szere­tet, vagyis mettā, az együtt­érzés (karu­ṇā), vala­mint az ör­ven­dezés egy másik ember örö­me és bol­dog­sága felett (mu­ditā) – a négy ún. brahma­vihāra, lit. ’isteni = kb. fensé­ges tar­tózko­dási hely’ közül az első három – adja meg min­den­nek az alap­hangját.

A Buddha felté­tel nél­küli (fele­baráti) szere­teté­nek, mély­séges együtt­érzé­sének és könyö­rüle­tessé­gének egyik kifeje­ződé­se volt az az eset is, amit a Vinaya­piṭaka, ’A fegye­lem és a szerze­tesi rend­sza­bály­zat kosa­ra’ Mahā­vagga­pāḷi, (kb.) ’A szöve­gek hosszab­bik gyűjte­ménye’ címet viselő részé­ben lehet olvasni egy súlyos dizen­tériá­ban szen­vedő szerze­tessel kapcso­lato­san. A szeren­csét­len fel­kelni sem tu­dott már, maga­tehe­tetle­nül feküdt a saját ürü­léké­ben, ami­kor a Buddha a szerze­tesek szál­lás­helyét körbe­járva rábuk­kant. Ami­kor a Buddha meg­tuda­kolta, mi a baja, és hogy ellát­ta-e valaki, kide­rült, hogy senki még csak felé sem né­zett azzal, hogy nincs hasz­nára a többi szer­zetes­nek, vö.: ‘‘kiṁ te, bhik­khu, ābā­dho’’ti? ‘‘Kucchi­vikāro me, bhaga­vā’’ti. ‘‘Atthi pana te, bhik­khu, upaṭ­ṭhāko’’ti? ‘‘Natthi, bhaga­vā’’ti. ‘‘Kissa taṁ bhik­khū na upaṭ­ṭhentī’’ti? ‘‘Ahaṁ kho, bhante, bhik­khū­naṁ akā­rako; tena maṁ bhik­khū na upaṭ­ṭhentī’’ti. (8. Cīva­rak­khan­dhako: 224. Gilāna­vatthu­kathā, ’A beteg szer­zetes­ről szóló elbe­szélés’, ill. I. B. Horner, ford.: The Book of the Disci­pline, pp. 1852f. [PDF])

A Budd­hával volt hűsé­ges kísé­rője, táma­sza, minde­nese és jobb­keze élete utol­só húsz évé­ben, a Nagy­tiszte­letű Ānanda: vele hoza­tott vizet, hogy lemos­das­sák szegény beteg szerze­test. Együtt emel­ték aztán fel, és fektet­ték a helyére.

Ez után a Buddha egybe­hívat­ta és kikér­dezte a szer­zete­seket: van-e közte­tek egy ilyen és ilyen beteg szer­zetes? És mi a baja? Dizen­tériás. És ellátja vala­melyi­kőtök? Nem, ma­gasz­tos urunk. És miért nem? Mert nincs hasz­nára a szerze­tesek­nek. (Igen, így!)

Nincs [itt az] anyá­tok, nincs [itt az] apá­tok, szerze­tesek, aki ellát­hatna, aki gondoz­hatna tite­ket. Ha ti nem gon­dos­kod­tok egy­más­ról, akkor ki fog róla­tok gon­dos­kodni? Vö.: ‘‘Nat­thi vo, bhik­khave, mātā, nat­thi pitā, ye vo upaṭ­ṭha­hey­yuṁ. Tumhe ce, bhik­khave, aññam­aññaṁ na upaṭ­ṭhahis­satha, atha ko ca­rahi upaṭ­ṭha­his­sati?’’ – A Buddha egy­ben el is ren­delte, hogy a szer­zete­sek­nek köte­lessé­gük gon­dos­kodni egy­más­ról, ha rászo­rulnak.

▲

Létezik már az ún. elköte­lezett budd­hiz­mus (engaged Bud­dhism) is mint mozga­lom: a XX. sz. folya­mán jelent meg a világ­ban. Lásd: https://en.wikipedia.org/wiki/Engaged_Buddhism

A Buddha is, Krisz­tus is a világ min­den mocs­kával és árjá­val ment szembe – a Buddha útja paṭi­sota­gāmī, azaz szembe­megy az árral –, mind­kettő­jük taní­tása szöges ellen­téte annak, mint ami az embe­rek elsöp­rő több­sége számá­ra fontos, érté­kes és kívá­natos, vagyis a világ több­ségi műkö­dés­módjá­nak, és éppen ezért nem kell: a Buddha jó és tiszta, igaz Tana (sad­dham­ma) épp­úgy nem kelen­dő por­téka, mint ahogy az evan­géli­umok üze­nete sem az. Akko­riban is csak egy lelkes kisebb­ség tette magá­évá eze­ket a tanítá­sokat, mint ahogy a későb­biek­ben is csak keve­sek értet­ték, és még mindig nem értik iga­zán a lénye­gét: azt, hogy az én­köz­pontú, egyre ön­zőbb, egyre mo­hóbb és kap­zsibb ember min­den rossz, gonosz­ság, elvete­mült­ség, em­beri aljas­ság és ocs­mány­ság leg­főbb for­rása, minden hit­vány tett moz­gató­rugója a világ­ban. Nem értik, hogy ennek az én­köz­pontú, egyre ön­zőbb, egyre mo­hóbb és kap­zsibb stb. ember­nek kell mennie, hogy mind az ember mint állat­faj, mind pedig a termé­szet – amit ugyan­úgy kizsi­gerel és felél – fenn­marad­hasson. (Lásd: https://luangtavilasa.blogspot.com/2021/01/legyen-minden-leny-boldog-sabbe-satta.html )

▲

A vallá­sok közül egye­dül a Buddha gyakor­lati útja kínálja a meg­szaba­du­lást (ha úgy tet­szik: a meg­vál­tást, önma­gunk meg­váltá­sát) még ebben az élet­ben (diṭ­ṭheva dham­me) – a keresz­tény­ség felől köze­lítve itt a Földön –, más szó­val nem kell előbb eltá­voz­nunk az éle­tünk­ből (= meg­hal­nunk) ahhoz, hogy elér­jük a meg­szaba­dulást (önma­gunk meg­váltá­sát).

Érde­mes bele­gon­dolni: bol­dog­ság­kere­sés­sel nincs bol­dog­ság, és­pe­dig azért nin­csen, mert a bol­dog­ságot nem keres­sük, ha­nem megte­remt­jük létre­jötté­nek ki­váltó okait és fel­téte­leit. Vagyis mi ma­gunk te­szünk ezért, hiszen a meg­vál­tás is ben­nünk van: a budd­hiz­mus cselek­vő, tevő­leges, aktív vallás (kamma-vāda; kiriya-vāda), olyan val­lás, mely­ben az egyes egyén erő­kifej­tése (viriya; ebből: viriya-vāda) el­enged­hetet­len a spiri­tuali­tás­hoz. Nem vá­runk kívül­ről sem­mit. A budd­hiz­mus­ban nincs fo­hász, nincs kö­nyör­gés – ne­künk kell lép­nünk, ne­künk kell ön­magun­kat meg­válta­nunk, ki-ki ön­maga meg­váltó­ja, attā hi atta­no nātho; ko hi nā­tho paro siyā? – ki más is le­het­ne a meg­váltója?

Lásd: https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/11/levelek-az-erdobol-vi-boldogsag-utja.html

Úgy érzem, érde­mes újra elol­vasni eze­ket a koráb­bi blog­bejegy­zése­ket is:

https://luangtavilasa.blogspot.com/2023/08/oromunk-tiszta-forrasa.html

…továbbá a vulgár­budd­hiz­mus-soro­zat­nak ezt a négy részét:

8/4.
https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_18.html

8/5.
https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_49.html

8/6.
https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_19.html

valamint

8/8.
https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_21.html

▲

Betlehem néma.

A Buddha jó és tiszta, igaz Tana (sad­dham­ma) – ere­deti taní­tásai – az em­beri­ség el­enyé­sző töre­dékét érdek­lik csu­pán, és lénye­gében théra­váda budd­hista orszá­gok­ban sem nagyon kellenek az embe­rek több­ségé­nek, mert a lénye­gét, a tanítá­sok leg­javát értet­len­ség és érdek­telen­ség övezi.

Az embe­riség pedig egyre távo­labb keve­redik a meg­szaba­dulás­nak – és a meg­váltás­nak – még legha­lová­nyabb re­mény­ségé­től is. Nem baj. Ez a dolga. Ez a ren­delte­tése. Ez jut neki.

▲

Ettől füg­get­lenül kívá­nok sz. Mind­nyá­juk­nak|-jatok­nak békés, szép, meg­hitt stb. kará­csonyt és min­den szépet és jót az új esz­tendőre!

Szent­estére aján­lom ezt a szép felvé­telt 1977-ből: Wie­ner Sän­ger­kna­ben … a Stille Nacht / Csendes éj 32:55-tel kezdő­dően … de kár lenne elsik­kadni hagyni a kará­csonyi kon­cert egé­szét!

https://www.dailymotion.com/video/x2y2vx4

🎄