Páli: a szöveg(ek) nyelve – 2.

Ez hát a folyta­tás, a 2. rész.

(11) Szanszkri­tosítás
Norman (1997) a teljes hato­dik feje­zetet ennek a kérdés­nek szen­teli a könyvé­ben (80–95. old.). A szót két érte­lem­ben hasz­nálja.

Az egyik az, ami­kor tá­gabb érte­lem­ben be­szél a budd­hiz­mus szanszk­ritosí­tásá­ról (vagy: szanszk­riti­zálá­sáról). Azt az egyedi és külön­leges jelen­séget tag­lalja – úgy­mond –, ami­kor a budd­hiz­mus egy­szer csak el­kezdte átven­ni és a magá­évá tenni a szanszk­ritot mint a Tan ter­jesz­tését szol­gáló nyelvi esz­közt – éppen az a budd­hiz­mus, mely láza­dás­ként indult az ellen a társa­dalmi rend és val­lási rend­szer ellen, mely iro­dalmi és val­lási célok­ra a szanszk­rit hasz­nála­tában fejező­dött ki.

Másrészt a szanszk­rit – eltérő mérté­kű és ará­nyú – hasz­nála­tára utal ez a szak­szó MIA nyelv­járá­sok he­lyet­tesí­tésé­re budd­hista szöve­gek­ben, melye­ken a Buddha taní­tásait évszá­zado­kon át tovább­adták. Ebben az ér­tel­mében alkal­maz­ható olyan prák­rit szöve­gek­re, me­lyek csak kis szám­ban tar­tal­maz­nak szanszk­rit vagy szanszk­rit­szerű szó­ala­kokat, egé­szen az olyan szöve­ge­kig, me­lyeket inkább lehet szanszk­rito­sított prák­rit­nak vagy prák­rito­sított szanszk­rit­nak – „some­times called BHS” (’oly­kor budd­hista hib­rid szanszk­rit­nak hívják’) – tekin­teni.

Olyan budd­hista szöve­gekre vonat­kozik tehát, me­lyek (1) vala­mely MIA nyelv­járás­ban íród­tak, s me­lyek­be ún. szanszk­ritiz­muso­kat illesz­tet­tek; ill. me­lyek (2) ere­deti­leg egy MIA nyelv­járás­ban íród­tak, s me­lye­ket budd­hista hib­rid szanszk­ritra vagy ún. budd­hista szanszk­ritra (= Pāṇini nyelv­tanán ala­puló, tisz­tán klasszi­kus szanszk­ritra) fordí­tot­tak; végül me­lye­ket (3) ele­ve BHS-ben vagy budd­hista szanszk­rit­ban hoztak létre.

Norman azt is meg­említi, hogy ezek az ismér­vek nem korlá­tozód­tak csu­pán budd­hista szöve­gekre. Így pl. Asóka király fel­iratai több­féle prák­rit nyelv­járás­ban íród­tak. Idő­számí­tá­sunk korai száza­dait prák­rit és szanszk­rit keve­redé­se jelle­mezte. (NB. Mind­végig Észak-Indiá­ról van szó!) Az i. sz. ötö­dik szá­zad­dal kezdő­dően a klasszi­kus szanszk­rit vette át – vagy talán inkább vissza – a tere­pet. Ez a ten­den­cia már Asóka halá­lát köve­tően is kimutat­ható.

Az összes korai, azaz az idő­számí­tásunk előtti korra tehető budd­hista szöveg nyelve vala­mi­lyen prák­rit volt, ami­kor azon­ban az i. e. első szá­zad­ban Srí Lankán elkezd­ték írásba fog­lalni a kánon szöve­geit, volt egy ten­den­cia arra, hogy szanszk­rit írás­mód­ban rögzít­sék a szava­kat (Norman, in: Geiger, 2005, PDF 16. old.).

Mint Norman írja (1997:63), nem áll­nak ren­delke­zésre köz­vet­len bizo­nyíté­kok arra vonat­ko­zó­an, hogy mikor és hol kerül­tek ezek a szanszk­ritiz­musok a théra­váda kánon szöve­geibe, de való­színű­sít­hető, hogy még az előtt, mie­lőtt Lan­kára hozták őket, na­gyobb részük azon­ban már Lan­kán. A szanszk­ritosí­tás vi­szony­lag későn kez­dődhe­tett, de nem koráb­ban az i. e. má­so­dik szá­zad­nál. – Abban az idő­ben változ­tatá­sokat is eszkö­zöltek a szöve­gek nyelvé­ben / nyelve­zetében.

Norman szerint (1997:80) úgy tűnik, hogy a kánon írás­ba fogla­lása véget ve­tett a szanszk­ri­tosí­tás­nak (i. sz. első szá­zad), mely így nem telje­sedhe­tett ki. (Lásd Norman 1997:76–78-at is.)

Az egyik leg­szembe­ötlőbb a régi páli ‑ttā gerun­dium helyet­tesí­tése a meg­felelő szkt. ‑tvā alak­kal, mint pl. kattā > katvā (a karoti ’tesz, csinál, cselek­szik stb.’ igé­ből). Ennek magya­rázata, részle­tek és további adalé­kok Norman könyvé­ben olvas­hatók (1997:84f).

Ugyancsak szanszk­rit ere­detű pl. a /tr/ és a /dr/ kombi­náci­ója, mint a páli yat­tha (7532 elő­fordu­lás a CST anya­gában) vs. yatra (314) ’ahol (csak); ahová’ jelen­tés­ben, vala­mint a tat­tha (54658 elő­fordu­lás) vs. tatra (2754) ’ott; oda’. Ezzel szem­ben az atra ’itt; ide’ magá­ban áll.

Inda ’Indra’ (védi­kus isten), inda ’úr, vmi­nek / vkik­nek az ura’ (stb.), de: ind­riya ’képes­ség; vezérlő elv’ (stb.).

Továb­biakat lásd: Geiger (1943/1996:96), ill. Norman (1997: 80–95).

 

(12) A szanszkrit haszná­lata théra­váda kontex­tusban | chandaso
A Buddha elhatáro­lódott a szanszk­rit hasz­nála­tától, annyira, hogy végül a szer­zete­sei­nek kife­je­zet­ten elren­delte, hogy az ő taní­tásait (tkp. a sza­vait, Buddha­vaca­na) csak azon a nyel­ven (= ab­ban a nyelv­járás­ban) tanul­hat­ják, me­lyet ő maga hasz­nált.

Az alábbi­akat egy koráb­bi be­jegy­zés­ből máso­lom át ide.

▲

A szanszkrit hasz­ná­latának kér­désé­vel szeret­nék nyitni. – Nem ok nél­kül ragasz­ko­dott a Buddha ah­hoz, hogy a ta­nítá­sait azon a nyel­ven ta­nul­ják meg és hir­des­sék, ad­ják to­vább, ame­lyen el­hang­zott – sa­kāya ni­rut­ti­yā, ’a sa­ját nyel­vén / nyelv­járá­sában’, amit ő be­szélt.

Volt a Rend­ben két fivér. Yameḷu és Tekula volt a ne­vük. Bráh­min család­ból szár­maz­tak. Egy nap azzal ke­res­ték meg a Buddhát, hogy min­den­féle szár­ma­zású és hát­terű szer­ze­tes tá­vo­zik az ott­hon­talan­ság­ba, akik el­tor­zít­ják – meg­ront­ják – a Buddha sza­vait az­ál­tal, hogy a ma­guk nyelv­járá­sát (ill. anya­nyel­vét) hasz­nál­ják.

Kb. „Hadd mond­juk fel, Tiszte­len­dő urunk, a Buddha sza­vait vers­be szedve, a Védák nyel­vén!” – A Buddha, a Magasz­tos jól le­terem­tette őket: „Hogy mond­hat­tok ilyet, osto­ba fajan­kók?! ’Hadd mond­juk fel, Tiszte­len­dő urunk, a Buddha sza­vait vers­be szedve, a Védák nyel­vén!’ Ez nem fog, ti osto­ba fajan­kók, olya­nok örö­mé­re, hi­tük és bizo­dal­muk erő­sí­tésé­re szol­gál­ni, akik­ben nincs ör­ven­de­zés, hit és bizo­dalom.”

Így kor­hol­ta őket a Buddha, ész­szerű ma­gya­rá­za­tot is fű­zött hozzá, majd ezt mondta a szer­ze­te­sei­nek:

Kb. „Ne mond­ja fel sen­ki, szer­ze­te­sek, a Buddha sza­vait vers­be szed­ve, a Védák nyel­vén! Aki még­is meg­teszi, az a ki­há­gás vét­sé­gét kö­veti el. El­ren­de­lem hát, szer­ze­te­sek, hogy a Buddha sza­va­it az ő nyelv­járá­sá­ban tanul­já­tok meg.”

Bemá­solom ide az érin­tett páli szö­veg­részt:

285. […] ‘‘etarahi, bhante, bhik­khū nānā­nāmā nānā­gottā nānā­jaccā nānā­kulā pab­ba­jitā. Te sakāya nirut­tiyā buddha­vaca­naṁ dū­senti. Handa ma­yaṁ, bhante, buddha­vaca­naṁ chan­daso āro­pemā’’ti. Viga­rahi buddho bha­gavā…pe… ‘‘kathañ­hi nāma tumhe, mogha­purisā, evaṁ vak­khatha – ‘handa ma­yaṁ, bhante, buddha­vaca­naṁ chan­daso āro­pe­mā’ti. Netaṁ, mogha­purisā, appa­sannā­naṁ vā pasā­dāya…pe… viga­rahit­vā…pe… dham­miṁ ka­thaṁ katvā bhik­khū āman­tesi – ‘‘na, bhik­khave, buddha­vaca­naṁ chan­daso āro­petab­baṁ. Yo āro­peyya, āpat­ti duk­kaṭas­sa. Anujā­nāmi, bhik­khave, sakāya nirut­tiyā buddha­vaca­naṁ pariyā­puṇitu’’nti.
(CST: Vinaya­piṭaka / Cūḷa­vag­ga­pāḷi / 5. Khud­daka­vatthuk­khan­dhakaṁ 285. = Vin II 139,8 és 139,14)

A kom­men­tár­ból ki­derül, hogy a ’vers­be szedve, a Védák nyel­vén’ (chan­daso) annyit tesz, mint a ’tisz­te­let övez­te nyelv’ (sak­kata­bhā­sā), ami I. B. Hor­ner* sze­rint „szanszk­rit lehet”. Az ’ő (sa­ját) nyelv­járá­sában’ (sakā­ya nirut­tiyā) ki­té­tel azt je­lenti, hogy ’a maga nyelv­járá­sa’ (sakā nirut­ti), vagyis a töké­lete­sen meg­vilá­go­so­dott Buddha (Sammā­sam­buddha) által be­szélt maga­dhai (nyelv). Álljon itt a kom­men­tár páli ere­detije:

285. […] Chan­daso ārope­māti vedaṁ viya sak­kata­bhā­sāya vāca­nā­mag­gaṁ āro­pema. Sakāya nirut­tiyāti ettha sakā nirut­ti nāma sam­mā­sam­buddhe­na vut­tap­pakā­ro māga­dhi­ko vohāro. – (CST: Vinaya­piṭaka / Cūḷa­vag­ga-Aṭṭha­kathā 285.)

*[…] Vin-a 1214 explains, ’’we give (āro­pema) a way of speech accord­ing to the hon­oured dialect (or verna­cular, sakkaṭa bhāsā) like a Veda’’. Sakkata, variant reading sak­kaṭa, may be Sanskrit. – Horner, I.B., tr.: The Book of the Disci­pline. Vinaya­pita­kaṁ. Supple­mentary trans­lation by Bhikkhu Brahmali. Origi­nally pub­lished by Pali Text Society. This edi­tion pre­pared by Bhikkhu Sujato for Sutta­Central. Sutta­Central, 2014. – Vin 2.139, 2171. old.

Sajnos nem olyan egy­szerű a dolog, mint ami­lyen­nek a szö­veg(ek) alap­ján lát­szik, mert a páli ere­de­ti­ben álló e. sz. 1. sze­mé­lyű anujā­nāmi igé­nek – szó­tári alak­ja anu­jānāti – két, egy­más­nak ellent­mon­dó jelen­tése van: (1) ’enge­délyt ad vmire, meg­enged vmit, hozzá­já­ru­lását adja vmi­hez’, ill. (2) ’taná­csol, elő­ír, el­ren­del vmit’. – Ennek meg­fele­lően két­féle­kép­pen ér­tel­mez­ték ezt a na­gyon fon­tos szö­ve­get: az egyik ér­tel­me­zés úgy szól, hogy a Buddha kife­je­zetten hozzá­já­ru­lá­sát adta, míg a másik ér­tel­me­zés sze­rint éppen hogy til­tás­ról van szó. – A leg­külö­nö­sebb az, hogy a Buddha két­szer is élt itt a nem ép­pen hí­zel­gő mogha­purisā meg­szó­lí­tás­sal, amit a szö­veg­kör­nye­zet okán je­len eset­ben a ’(ti) os­toba fa­jan­kók’ meg­fe­lel­tetés­sel ad­tam vissza az ál­ta­lam prefe­rált ’osto­ba (stb.), meg­ve­ze­tett em­ber’ he­lyett, így hát ha a Buddha való­ban bele­egye­zé­sét adta volna – egyet­ér­tett vol­na a fel­ve­tés­sel –, akkor egész biz­tosan nem élt volna vele. Ezt az a ki­je­len­tése is alá­tá­masztja, mi­sze­rint: „Ne mond­ja fel senki, szer­ze­te­sek, a Buddha sza­vait vers­be szed­ve, a Védák nyel­vén! Aki még­is meg­teszi, az a ki­há­gás vét­sé­gét kö­veti el.” – Ha meg­en­gedte vol­na, akkor miért adta szer­ze­te­sei tudo­má­sá­ra, hogy ez vét­ség (āpatti)? – NB. A szer­ze­te­si rend­sza­bály­zat duk­kaṭa szak­ki­feje­zé­sét (’az, amit nem jól csele­ked­tek’) itt jobb híján a ma­gyar ’kihá­gás’-sal adtam vissza.

Érdemes elol­vasni, mit írt erről a felké­szült né­met tu­dós, Wilhelm Geiger, még 1916-ban. Úgy ér­zem, a tisz­tel­gés gesz­tusa, ha elő­ször a né­met ere­detit máso­lom be ide:

Hier [scil. Cullavagga V. 33.1 = Vin. II.139 – betol­dás tő­lem] wird erzählt, wie zwei Bhik­khus sich beim Meis­ter beschwe­ren, daß die Ordens­mit­glieder so verschie­dener Ab­kunft seien und durch ihren Dia­lekt (sakā­ya nirut­tiyā) das Buddha­wort ent­stellten. Sie ma­chen den Vor­schlag, es in Sanskrit oder Sanskrit­verse (chan­daso) zu über­tragen. Der Buddha lehnt das indes­sen ab und fügt hinzu anu­jānā­mi bhik­khave sakāya nirut­tiyā buddha­vaca­naṁ pariyā­puṇi­tuṁ. Rhys Davids und Olden­berg ¹) über­setzen das mit „I allow you²), o breth­ren, to learn the word of the Buddhas each in his own dia­lect”. Diese Auf­fas­sung steht aber im Wider­spruch zu Buddha­ghosa, nach dem zu über­setzen ist: „Ich ver­ordne, das Buddha­wort in seiner eige­nen Sprache (d. i. in der vom Buddha ge­spro­che­nen Sprache, der Māga­dhī) zu ler­nen” ³). Nach wie­der­holter Prü­fung der Stelle bin ich zu der fes­ten Über­zeu­gung ge­kom­men, daß wir bei Buddha­ghosa’s Erklä­rung blei­ben müs­sen. Die Frage der Pre­digt in der jewei­ligen Mund­art kommt weder für die bei­den Mönche noch für den Buddha über­haupt in Betracht. Es han­delt sich nur darum, ob eine Über­tra­gung in das Sanskrit statt­fin­den soll. Dies aber lehnt der Meis­ter ent­schie­den ab, zu­erst nega­tiv und dann posi­tiv durch die be­stimm­te mit anu­jānā­mi ein­gelei­tete Anord­nung. Diese be­sagt aber, was doch auch dem indi­schen Geist am meis­ten ent­spricht, daß es für das Buddha­wort keine an­dere Form gebe, als die, in der der Meis­ter selbst es ver­kün­dete. Also schon bei Leb­zei­ten des Buddha war man be­dacht, seine Lehre in­halt­lich wie in der äuße­ren Form mög­lichst authen­tisch zu über­lie­fern. Wie viel mehr erst nach sei­nem Tode!

¹) Vinaya Texts 111 = Sacred Books of the East XX, S. 151. — ²) Im Text steht vo nicht! Aber ich glaube, daß es bei der Auf­fas­sung der eng­lischen Über­setzer nicht feh­len dürfte, um dem sakā­ya nirut­tiyā eine Bezie­hung zu geben. So, wie der Text lau­tet, kann sich saka nur auf buddha­vaca­naṁ be­ziehen. Zur Bedeu­tung „ver­ord­net, be­stimmt” für anu­jā­nāti vgl. Vin. I. 45²⁵, 83³¹, 85¹⁹,²⁴, 94¹³, usw. — ³) Vgl. oben IV, Anm. I.

Geiger, Wilhelm: Pāli Litera­tur und Sprache. Straßburg: Karl J. Trübner, 1916, 5. old.
(Színes kieme­lés tőlem.)

NB. A szö­veg­ben hasz­nált ‹ṃ› grafé­mát (betű­je­let) a né­met ver­zió­ban is, az an­gol­ban is ‹ṁ›-re vál­toz­tat­tam, akár­csak az álta­lam fel­hasz­nált páli forrá­sokban.

Az angol fordí­tást is ide­má­so­lom: egy­részt töb­ben olvas­nak és ér­te­nek an­go­lul, mint ré­geb­ben, más­részt pe­dig olyan for­dí­tók szá­má­ra is tanul­ságos, akik mind­két nyel­vet bír­ják. Tanul­sá­gos, mert ez az elő­ször 1943-ban meg­jelen­t an­gol for­dí­tás profi. Bata­krishna Ghosh (1905–1950), a ne­ves in­diai nyel­vész ké­szí­tette:

Here [scil. Culla­vagga V. 33.1 = Vin. II.139 – betol­dás tő­lem] it is related, how two Bhikkhus com­plained to the master that the mem­bers of the order were of various origins, and that they dis­torted the words of Buddha by their own dia­lect (sakā­ya nirut­tiyā). They there­fore pro­posed that the words of Buddha should be trans­lated into Sanskrit verses (chan­daso). Buddha how­ever refused to grant the request and added: anu­jānā­mi bhik­khave sa­kāya nirut­tiyā buddha­vaca­naṁ pari­yā­puṇi­tuṁ. Rhys Davids and Olden­berg¹ trans­late this passage by ‘‘I allow you,² oh breth­ren, to learn the words of the Buddhas each in his own dia­lect.’’ This inter­preta­tion how­ever is not in har­mony with that of Buddha­ghosa, according to whom it has to be trans­lated by ’’I ordain the words of Buddha to be learnt in his own lan­guage (i.e., in Māga­dhī, the lan­guage used by Buddha him­self).’’³ After re­peated exa­mina­tions of this passage I have come to the con­clusion that we have to stick to the ex­plana­tion given by Buddha­ghosa. Neither the two monks nor Buddha him­self could have thought of preach­ing in different dia­lects in different cases. Here the question is merely whether the words of Buddha might be trans­lated into Sanskrit or not. This is how­ever clearly for­bid­den by the Master, at first nega­tively and then posi­tively by the injunc­tion begin­ning with anu­jā­nāmi. The real meaning of this injunc­tion is, as is also best in con­sonance with Indian spi­rit, that there can be no other form of the words of Buddha than in which the Master him­self had preached. Thus even in the life-time of Buddha people were con­cerned about the way in which his teach­ing might be handed down as accu­rately as possible, both in form and con­tent. How much more must have been the anxiety of the disciples after his death!

¹ Vinaya Texts III = Sacred Books of the East, XX, p. 151.
² In the text there is no vo! But I think this word was indis­pen­sable for the inter­preta­tion given by the English trans­lators in order to get some­thing with which to con­nect sakā­ya ni­rut­tiyā. Accor­ding to the actu­al text saka may be con­nec­ted only with bud­dha­vaca­naṁ. For the meaning ’’ordains, decides’’ for anujā­nāti, cf. Vin., I. 45²⁵, 83³¹, 85¹⁹,²⁴, 94¹³, etc.
³ Cf. above, p. 3, f.-n. 1. [= Cf. Buddha­ghosa: ettha sakā nirut­ti nāma sam­mā­saṁ­buddhe­na vut­tap­pakāro Māga­dhiko vo­hāro, comm. to Culla-Vagga V. 33. I. See Saman­ta­pāsā­dikā, ed. Saya u [sic!] Pye, IV. 416¹⁰.

Geiger, Wilhelm: Pāli Liter­ature and Lan­guage. Author­ised English Trans­lation by Bata­krish­na Ghosh. New Delhi: Mun­shiram Mano­harlal, 1996, 6–7. old. [Origi­nally pub­lished in 1943 by Cal­cutta Univer­sity, Calcutta.] – (Színes kieme­lés tőlem.)

https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/05/ahogy-csillag-megy-az-egen-33.html

▲

Schumann már hivat­ko­zott művé­ben ugyan­csak érinti ezt a kérdést. A német ere­deti 1990-es kiadá­sában, a könyv 296. lap­ján ez áll: „’Ich ordne an, das Buddha­wort in seiner (d. h. Gota­mas) eige­nen Sprache zu lernen’ (Cv 5,33,1).”  Vagyis: ’Elren­delem hát, hogy a Buddha sza­vait az ő (saját, azaz Gótama) nyel­vén kell (meg)­tanulni.’ És hozzá­fűzi, hogy nem azért, mert az ő nyelve volt, hanem mert álta­láno­san hasz­nált nyelv volt. A köz nyelve, amit min­denki értett.

Bár­mennyire furcsa, elsőd­lege­sen nem az az érde­kes – és a döntő –, hogy a chan­daso ki­tétel mit is takar­hat ponto­san (= mi az, amit a Buddha vég­képp nem akart, és ezért tiltott), ha­nem amit elő­írt, azaz el­ren­delt: azt, hogy a taní­tásait azon a nyel­ven (abban a nyelv­járás­ban) kell meg­tanulni, ame­lyen (amely­ben) az ő részé­ről elhang­zott. Az ő saját nyel­vén, vagy az ő saját nyelv­járá­sában. És magá­tól érte­tődik ennek min­den impli­kációja, neve­zete­sen az, hogy reci­tálni (elő­adni, fel­mon­dani) és tovább­adni (tovább­hagyo­má­nyozni) is azon a nyel­ven (abban a nyelv­járás­ban) kell, ame­lyen (amely­ben) az ő részé­ről elhang­zott, az ő saját nyel­vén, vagy az ő saját nyelv­járá­sában (sakā­ya nirut­tiyā).

Úgy gondo­lom, nem árt, ha itt össze­foglal­juk, mi tá­maszt­ja alá a páli szöveg­ben ezt az értel­mezést:

‘‘kathañ­hi nāma tumhe, mogha­purisā, evaṁ vak­khatha – ‘handa ma­yaṁ, bhante, buddha­vaca­naṁ chan­daso āro­pemā’ti. Netaṁ, mogha­purisā, appa­sannā­naṁ vā pasā­dāya…pe… viga­rahit­vā…pe… dham­miṁ ka­thaṁ katvā bhik­khū āman­tesi – ‘‘na, bhik­khave, buddha­vaca­naṁ chan­daso āro­petab­baṁ. Yo āro­peyya, āpat­ti duk­kaṭas­sa. Anujā­nāmi, bhik­khave, sakāya nirut­tiyā buddha­vaca­naṁ pariyā­puṇitu’’nti.

(a) Ha a Buddha egyet­ért a két szerze­tes felve­tésé­vel, akkor nem nevezi őket két­szer is – nem szólítja őket – úgy, hogy ’(ti) os­toba fa­jan­kók’, azaz mogha­purisā,

(b) to­váb­bá ha egyet­ért a Buddha, nem tiltja meg nekik, hogy „chan­daso” mond­ják fel a taní­tásait, bár­mit takar­jon is ez a „chan­daso”, ám még­sem ért­hetett velük egyet, hi­szen exp­ressis verbis közli, hogy ’nem mon­dan­dók fel a Buddha sza­vai „chan­daso”’, azaz na, bhik­khave, buddha­vaca­naṁ chan­daso āro­petab­baṁ – tessék, ott a tiltás (na), és ott ez az ‑andó (páli -tab­baṁ) meg­oldás.

(c) Ha a Buddha egyet­ért a felve­tés­sel – meg­engedi, amit kér­nek tőle –, akkor nem je­lenti ki, mint szöve­günk­ben, hogy ’aki mégis meg­teszi [tkp. fel­mond­ja], az a ki­há­gás vét­sé­gét kö­veti el’, azaz yo āro­peyya, āpat­ti duk­kaṭas­sa. Ha meg­enged­nek vala­mit, akkor miért számí­tana vét­ség­nek, ha mégis meg­teszik?! – Ilyesmi az ab­szurd dráma kellék­tárá­ban talál­ható, no és dikta­túrák lélek­emelő min­den­napjaiban.

(d) Végül a Buddha elren­deli, hogy a tanítá­sait az ő saját nyel­vén – vagy az ő saját nyelv­járá­sában (sakāya nirut­tiyā) – kell megta­nulni, ami magá­tól érten­dően nem ez a „chan­daso” (bár­mit jelent­sen is): Anujā­nāmi, bhik­khave, sakāya nirut­tiyā buddha­vaca­naṁ pariyā­puṇitu’’nti.

(e) Norman felveti azt a kér­dést is (1997:50f), mi­sze­rint a két bráh­min fivér volt annyi­ra művelt és intel­ligens, hogy átlás­sa: mivel a Buddha (vala­mi­lyen) prák­rit­ban taní­tott, amit a köz­nép be­szélt (és értett), dőre­ség lett volna részük­ről a szanszk­ritot eről­tetni, amit ezzel szem­ben nem értet­tek.

Mindenki­nek lehe­tett már szeren­cséje – külö­nösen jogi vona­lon, peres ügyek­ben vagy leve­lezés során vala­mi­lyen ható­ság­gal, só­hiva­tallal, de akár lázas érve­léskor is, ami­kor na­gyon meg akart vala­kit győzni vala­miről – ahhoz az elké­pesztő mód­szer­hez, mellyel a másik fél egész egy­szerűen nem vesz tu­do­mást azok­ról a nyilván­való té­nyek­ről és/vagy bizo­nyíté­kok­ról, me­lyek elis­merése / elfo­gadá­sa az ügy­fél, a másik stb. igazá­nak beis­meré­sével ér fel. „Chan­daso”-­ra for­dítva ez annyit tesz, mint hogy kira­gad­ják a (d) pont alatt szere­pel­tetett egyet­len mon­datot, és ki­hasz­nál­ják azt a tényt, hogy az igé­nek két, ráa­dásul egy­mást rész­ben ütő jelen­tése van (’meg­enge­dem’, ill. ’elren­delem, elő­írom’), fele­lőtlen módon maxi­má­lisan figyel­men hagyva a teljes szö­veg­környe­zetet, mely­nek alap­ján vitat­hatat­lan, hogy mi volt a Buddha szándéka.

Akár tudatos, akár nem, fel­sejlik a sanda szán­dék is: kira­gadom a szö­veg­környe­zetből ezt az egyet­len, anu­jānāmi-val kez­dődő monda­tot, és máris fenn­áll a lehe­tőség arra, hogy a ma­gam szája íze sze­rint értel­mez­zem: ha úgy aka­rom, hozzá­járu­lás – bele­egye­zés – lesz belőle, ha nem, akkor meg auto­riter rendel­kezés, elő­írás, ami­nek meg­szegése szank­ciókat von­hat maga után, miként ez az ominó­zus szö­veg­ből egy­értel­műen ki is derül.

Szeretnék azonban még Norman­hoz vissza­térni egy kicsit. – Könyvé­nek 51. olda­lán (1997:51) végig­veszi a chan­daso kitétel ed­digi (angol) meg­felel­teté­seit, majd hozzá­fűzi, hogy ha való­ban az a jelen­tése, hogy ’szanszk­ritra’, ez isme­retlen­nek tűnhe­tett későb­bi fordí­tók szá­mára, akik tény­lege­sen erre a nyelv­re ültet­ték át a Buddha sza­vait (Buddha­vacana).

Norman fel­tesz jóval később (1997:92) egy olyan, akár költő­inek is tekint­hető kér­dést, amire egy részle­ges ma­gya­rázat a szerze­tes­renden belül­ről jöhet.

Ezt írja:

If that is correct, we must note that the Buddha forbade trans­lation in this way. Cen­turies later, how­ever, that instruc­tion (if it was indeed his instruc­tion) was ignored, and Bud­dhists [sic!] works were indeed trans­lated into Sanskrit. Whether those who made the trans­lation were aware that they were ignoring the Buddha’s command, is an inter­esting question.

Kb. ’Ha ez helyt­álló, akkor meg kell jegyez­nünk, hogy a fordí­tás­nak ezt a mód­ját a Buddha meg­til­totta. Évszáza­dok­kal később azon­ban ezt az utasí­tását (már ha való­ban az ő uta­sítása volt) figyel­men kívül hagy­ták, és való­ban le is fordí­tot­tak budd­hista mű­ve­ket szanszk­ritra. De hogy azok, akik a fordí­tást létre­hoz­ták, tuda­tában voltak-e annak, hogy figyel­men kívül hagy­ják a Buddha ren­delke­zését…? Ez érde­kes kérdés.’

Finoman, udvaria­san fogalmaz, mi taga­dás! – Ő sem említi ugyan­akkor a chan­daso szö­veg­kör­nye­zeté­ben álló kijelen­tést: yo āro­peyya, āpat­ti duk­kaṭas­sa, azaz ’aki még­is meg­teszi, az a ki­há­gás vét­sé­gét kö­veti el’.

Nem csak az érde­kes kér­dés, amit Norman felvet, de az āpatti (’vét­ség’) figyel­men kívül ha­gyása is. Ez duk­kaṭa, azaz „közön­séges”, min­den­napos kihá­gás. Szemben a saṅgha­bhe­da, ’egy­ház­szaka­dás, skizma’ elő­idé­zésé­nek súlyos fegyel­mi vétsé­gével (garu­kāpatti), ami a tizen­há­rom ún. saṅghā­disesa vét­ség egyike, és elkö­veté­se a min­den­kori adott szerze­tes­kö­zös­ség (saṅ­gha) egé­szét érintő kez­deti (ādi), majd az ezt követő (sesa) eljá­rást vonja maga után. (Lásd: The Bud­dhist Monas­tic Code I, 112., ill. a 165. oldal­tól a 10. sz. saṅghā­disesa vét­séget: Microsoft Word - BMC1.2013.doc )

Ehhez tudni kell azt is, hogy egy­részt már a Buddha életé­ben fel-fel­bukkan­tak reni­ten­sek a Rend­ben, akik az egy­ség meg­bontá­sára töre­kedtek, más­részt pe­dig köz­vetle­nül a halála után tényle­gesen is fenn­állt a szaka­dás veszé­lye (ill. be is követ­kezett aztán), ám hiába a vét­ség minő­sítése, besoro­lása (garuka, ’sú­lyos’), ez az érin­tet­teket teljes­ség­gel hide­gen hagyta. Annyira, hogy – mint koráb­ban volt róla szó – tizen­nyolc isko­lára sza­kadt a budd­hiz­mus Észak-Indiá­ban.

És bizony újabb kérdést, kérdé­seket lehet fel­tenni: ha ennyi­re hide­gen hagyott és hagy egye­seket mind a mai napig egy sú­lyos vét­ség elkö­veté­sének tilal­ma a Rend­ben, akkor miért gon­dol­hatná bárki is, hogy egy egé­szen jelen­ték­telen duk­kaṭa izgat­ta vagy izgatja őket? Miért zavar­ta volna őket, ha a skizma elő­idézé­sének sú­lyos vét­sége nem za­varta?

A Rend fenn­mara­dása magá­tól érte­tődő­en nem a rend­sza­bály­zat java­részt még a Buddha által lefek­te­tett rendel­kezé­seire fittyet hányók áldá­sos tevé­keny­ségé­nek köszön­hető, hanem egy elköte­lezett kisebb­ség­nek a Ren­den belül, és ez állt már a Buddha korá­ban is, és áll mind a mai napig.

Amed­dig a Vinaya, a túl­nyomó­részt még a Buddha által lefek­te­tett szerze­tesi rend­sza­bály­zat fenn­áll (vina­ye ṭhite), addig a taní­tások is fenn­álla­nak (sāsa­naṁ ṭhi­taṁ hoti), más szó­val a Vinaya élteti a budd­hiz­must (vina­yo nāma sāsa­nassa āyu), a Buddha tan­rend­szerét, ugyan­akkor a Vinaya fenn­mara­dását termé­szeté­ből adó­dóan csakis a szer­zetes­ség léte és meg­léte bizto­sít­hatja: ahol nincs Vina­ya, ott káosz van, ahol káosz van, ott nem léte­zik, mert nem létez­het a sāsa­na, a Buddha tan­rend­szere — vina­yo nāma sāsa­nassa āyu, vina­ye ṭhite sāsa­naṁ ṭhi­taṁ hoti.

(https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_16.html )

Nem lehet elég­szer tuda­tosí­tani az oko­za­ti­ság tör­vény­sze­rű össze­füg­gé­seit: fenn­állni a Vina­ya attól fog, hogy senki sem kez­di ki, senki se lát neki, hogy kizsi­gerelje, mert an­nak egye­nes követ­kez­ménye a Rend szét­züllé­se stb.

Nem egy tanbe­széde a Buddhá­nak foglal­kozik a jó és tiszta, igaz Tan fenn­mara­dásá­nak kér­désé­vel, és tá­maszt­ja alá a dönté­sét, neve­zete­sen hogy a sza­vait azon a nyel­ven – abban a nyelv­járás­ban – kell meg­tanul­ni, ame­lyen – ame­lyik­ben – elhang­zot­tak.

156. ‘‘Pañcime, bhik­khave, dham­mā sad­dham­massa sam­mosā­ya antara­dhā­nāya saṁ­vat­tanti. Kata­me pañca? Idha, bhik­khave, bhik­khū dugga­hitaṁ suttan­taṁ pariyā­pu­ṇanti dun­nikkhit­tehi pada­byañ­janehi. Dun­nik­khit­tassa, bhik­khave, pada­byañ­janas­sa attho­pi dun­nayo hoti. Ayaṁ, bhik­khave, paṭha­mo dham­mo sad­dham­massa sam­mo­sāya antara­dhā­nāya saṁ­vattati.

Kb. ’Öt olyan dolog dolog van, szer­ze­tesek, ami a jó és tiszta, igaz Tan ha­nyat­lásá­hoz és eltű­nésé­hez vezet. Mi ez az öt? A szer­zete­sek olyan tan­beszé­de­ket tanul­nak meg, me­lye­ket hibá­san vettek át, rosszul rögzí­tett, hibás, hely­telen szó­haszná­lat­tal és hely­telen meg­fogal­mazás­ban. Amikor hibá­san átvett, rosszul rögzí­tett, hibás és hely­telen a szó­haszná­lat és hely­telen a meg­fogal­mazás, a jelen­tésü­ket is hely­tele­nül, téve­sen ér­tel­mezik. Ez hát az első do­log, ami a jó és tiszta, igaz Tan ha­nyat­lásá­hoz és eltű­nésé­hez vezet.’ […]

Tatiya­sad­dhamma­sam­mosa­sutta, ’A jó és tiszta, igaz Tan ha­nyat­lásá­ról szóló harma­dik tanbe­széd’ – AN 5:156 | The Nume­rical Dis­courses of the Buddha: A Transla­tion of the Aṅgut­tara Nikāya. Trans­lated from the Pāli by Bhikkhu Bodhi. Boston: Wisdom Publica­tions, 2012, a 768. oldal­tól.

A jó és tiszta, igaz Tan el­tű­nésé­nek egyik leg­főbb oka, vs. fenn­mara­dásá­nak zá­loga tehát a –

(1) rosszul rögzí­tett, hibás, hely­telen szó­haszná­lat és (2) hely­telen meg­fogal­mazás
à té­ves ér­tel­me­zés vs.
(1) jól rögzí­tett, he­lyes szó­hasz­ná­lat és (2) helyes meg­fogal­mazás
à he­lyes ér­tel­me­zés. (AN 2:20 alatt is.)

Ezt írtam egy tava­lyi blog­bejegy­zés­ben:

A hite­les­ség a lénye­ge a fent tár­gyalt nagy­szen­tes for­dí­tás­ban ta­lál­ható négy mahā­pa­desá-nak is: ’hite­les (zsi­nór)­mér­ték, mérce, eta­lon’. Az érin­tett tan­beszéd a Buddha éle­té­nek utol­só szakaszát, a vég­nap­jait, vala­mint halá­lát – pari­nir­váná­ját, azaz vég­le­ges távo­zá­sát – és a köz­vet­lenül a ha­lá­lát kö­vető törté­né­se­ket be­széli el. Magá­tól érte­tő­dik, hogy idős korá­ban még tisz­tázni akarta a Tan hite­les­sé­gé­nek a kér­dé­sét is a jö­vőre néz­vést: hogy le­gyen egy mérce, egy szab­vány, hogy le­gyen mi­hez viszo­nyí­tani, le­gyen egy biz­tos kiin­dulá­si pont, fo­gódzó, ha bár­mi ké­tely me­rülne fel. – (Mahā­pari­nib­bāna­sutta, DN 16) – Lásd: https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/05/ahogy-csillag-megy-az-egen-33.html

A fordí­tás miben­lété­vel, a for­dító­val és a fordí­tásá­val szem­ben tá­masz­tott köve­telmé­nyek­kel rész­letek­be menő­en foglal­koz­tam ugyan­ennek a há­rom rész­ből álló blog­bejegy­zés­nek az első részé­ben: https://luangtavilasa.blogspot.com/2022/04/ahogy-csillag-megy-az-egen-13.html

A for­dító fele­lőssé­ge óriási.

 

(13) Szanszkrit és/vagy páli | Vadhajtá­sok I: Srí Lanka
Norman (1997:82) meg­látása sze­rint ha felté­telez­zük, hogy az i. e. II. sz.-ban újabb budd­hista szöve­gek buk­kan­tak fel, új tanté­telek­kel, me­lyeket új szek­ták hoztak létre szanszk­ritul, azt is felté­telez­hetjük, hogy akkor­tájt kezd­tek változ­tatá­sokat eszkö­zölni taní­tásaik nyel­vében azok a budd­hista irány­zatok (isko­lák), me­lyek addig egy MIA nyelv­járást hasz­náltak. Ezzel pró­bál­tak meg a más szek­ták­ban egyre job­ban tért nyerő szanszk­rit nyelv­hasz­nálat­tal ver­seny­re kelni, egy­ben ugyan­azt a közön­séget céloz­va meg.

A szanszk­rit és a páli vegyí­tése nem újke­letű dolog: már azok­ban az idők­ben fel­ütötte a fejét Észak-Indiá­ban, ami­kor a budd­hiz­mus még fel­lel­hető volt azo­kon a tája­kon. – A legna­gyobb gond a keve­redés­sel az, hogy a ké­sőb­bi szanszk­rit (vissza)­for­dí­tás idő­vel más jelen­tés­tarta­lom­mal bő­vült, ahogy a budd­hiz­mus későb­bi, szanszk­rit for­dítá­sokra épü­lő irány­zatai egyre in­kább eltá­volod­tak a páli ere­deti­től – és egy­ben egy­né­mely tan­tétel­től is –, oly­annyi­ra, hogy sok szak­kife­jezés (nem­ritkán egé­szen) más jelen­tést hor­doz a páli­ban, és me­gint mást a ké­sőb­bi szanszk­rit meg­felel­teté­sek­ben – nem is be­szélve a sok-sok félre­értés­ről és félre­for­dí­tás­ról.

Norman példá­kat is hoz erre (1997:22), mint a páli attā vs. anattā, ill. a szkt. ātman vs. brah­man: ez utóbbi kettő bráh­mini­kus – ’lélek’ vs. ’egye­temes én (ön­való), világ­lélek (stb.)’ –, míg a Buddha taní­tásai­ban kivé­tel nél­kül min­den (sabbe dhammā), ami csak léte­sül, nélkü­lözi az ént, az önva­lót, nincs ön­lénye­gisége, nincs benne „ön­magam”, vagyis anattā. A nir­vána – páli nib­bāna – is anattā (sabbe dham­mā’ti nibbā­nampi anto­katvā vuttā), magá­tól érte­tődően! – A bráh­mini­kus felfo­gás alap­ján az ātman állan­dó (szkt. nitya), to­vábbá bol­dog­ság (sukha), szöges ellen­tét­ben a Buddha vonat­kozó tanté­telé­vel, mely sze­rint min­den lét három ismér­ve (tilak­khaṇa) a mulandó­ság (anicca, ejtsd: aniccsa), a dol­gok nem kielé­gítő volta, ill. az ebből faka­dó szenve­dés (dukkha), vala­mint az ön­való, az önlé­nyegi­ség, az „én” hiá­nya / nem­léte (anattā).

Merő­ben más a páli amata és a szkt. amṛta, a páli bodhi­satta / szkt. bodhi­sattva (ez utób­bi szó­alak félre­értés ered­mé­nye), és más a páli sutta / szkt. sūtra jelen­tése / jelen­tés­tarto­má­nya, mivel­hogy ez is ké­sőb­bi hibás vissza­szanszk­rito­sítás ígé­re­tes ered­ménye. (A sort le­het­ne foly­tatni.)

Ezt koráb­ban írtam amata / amṛta vonat­kozá­sában:

És mivel meghalt, nem él többé. És így nem is halha­tatlan – de per­sze nem is halan­dó, ha egy­szer már nem él. És mivel a nir­vána az a „hely” – vagy olyan –, ahol nincs újabb meg újabb szüle­tés (= újra­szüle­tés), a dolog ter­mésze­téből fakad, hogy halál sin­csen. A nir­vána az a „hely” (képle­tesen), ahol nincs (többé / már) halál. Ezt, és nem mást jelent a páli amata kifeje­zés, ami­nek szanszk­rit meg­fele­lője amṛta, de ez utób­bival óva­tosan kell bánni, hiszen a szanszk­rit a hin­duiz­mus­nak is (szent) nyelve – ellen­tét­ben a páli­val, ami kizá­rólag a déli vagy théra­váda budd­hiz­mus sajátja.

https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_14.html

A szkt. amṛta egyik jelen­tése ’halha­tatlan­ság’ – ez az, ami a théra­vádá­ban nem léte­zik. Egy olyan rend­szer­ben, amely­ben min­den lét há­rom ismér­ve közül a mulan­dóság (anicca, ejtsd: aniccsa) kerül az első hely­re, nem is létez­het, hiszen min­den­nek meg kell szűn­nie, min­den­nek távoz­nia kell egy nap, ami csak felté­telek függ­vényé­ben létre­jött. Kivétel nél­kül.

Egy másik jelen­tése ’nektár’, ill. ’amb­rózia’, az iste­nek itala: a hindu mito­lógiá­ban a halha­tat­lan­ság itala, továb­bá maga a halha­tatlan­ság, amit ad.

A páli amata nem ’halha­tatlan­ság’ (ha egy­szer senki és semmi sem halha­tatlan), ha­nem arra utal, hogy aki nem szüle­tik többé újra, az termé­szete­sen meg­halni sem fog: az öre­gedés, le­épü­lés (jarā) és a halál (mara­ṇa) kiváltó oka a szüle­tés, jāti­pac­cayā jarā­mara­ṇaṁ. Halál csakis ott van, ahol újra meg­születnek.

És most látom csak, hogy bizony elírtam koráb­ban a szanszk­rit szó­ala­kot, amṛta he­lyett *amṛita ala­kot írtam, ami­ben az i hibás és feles­leges, hiszen a /ṛ/ kiejtése (kb.) /ri/. Ami­vel kever­het­tem, az a gya­kori amrita írás­válto­zat. Utólag is sajná­lom, mea max­ima culpa!!!

A bodhisatta / bodhi­sattva kap­csán:

Ami magát a szót illeti, a páli bodhi­satta [bód^hi­szat­ta] szanszk­rit megfele­lője bodhi­sattva [bód^hi­szattva]. A bodhi azt je­lenti: ’meg­vilá­goso­dás’, ponto­sab­ban rá­ébre­dés arra, ho­gyan is vannak a dolgok való­jában (mert még vélet­lenül sin­cse­nek úgy, aho­gyan azt mi hisszük). Az utó­tag prob­lema­tiku­sabb, mivel a páli satta jelent­heti azt is, hogy ’lény’ (= szanszk­rit sattva), és azt is, hogy ’kötő­dik vala­mihez’, abban az érte­lem­ben, hogy elkö­telezi magát vala­mi mel­lett, eltö­kél vala­mit, ez azon­ban sakta a szanszk­ritban, gazda­gabb jelen­tés­tarto­mánnyal. A théra­váda budd­hiz­mus az elköte­lezett­séget emeli ki, hiszen a másik értel­mezés — ’meg­vilá­goso­dás + lény’ — nem egé­szen állja meg a helyét: egy bodhi­satta odébb van még a meg­világo­sodástól.

https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_18.html

A szkt. bodhi­sattva szó­alak hibás vissza­szanszk­rito­sítás ered­ménye: a kora­beli fordí­tó­nak a páli satta homo­nima eseté­ben (is) dönte­nie kel­lett, mi lehet a szanszk­rit meg­fele­lője – sattva vagy sakta. És kellő fel­ké­szült­ség – kellő hozzá­értés – hiá­nyá­ban az előb­bire esett a válasz­tása, de ezzel meg­másí­totta az ere­deti jelen­tését, már­pedig épp ez az, ami­től a Buddha óva intett. Hogy eltor­zítják a sza­vait. Lásd a már idé­zett Tatiya­sad­dhamma­sam­mosa­sutta, ’A jó és tiszta, igaz Tan ha­nyat­lásá­ról szóló harma­dik tan­be­széd’-et – AN 5:156.

A páli bodhi­satta és a szkt. bodhi­sattva témá­jához bőveb­ben lásd az éppen hivat­ko­zott be­jegy­zést!

Most pedig még egy félre­értel­mezés a szanszk­rito­sítás folya­mán, ami­nek ered­ménye egy ún. túl­helyes­bített szó­alak lett: a budd­hista szanszk­rit sūtra. Ez a hiper­kor­rek­ció jelen­sége, ami­kor is »egy ala­cso­nyabb presz­tízsű nyelv­válto­zat be­szélői a maga­sabb presz­tízsű válto­zat for­máit átvéve téve­sen elem­zik a két válto­zat kö­zötti kü­lönb­sége­ket, és a meg­figyelt meg­fele­lések alap­ján túl­álta­láno­sítják őket. Egysze­rűb­ben fogal­mazva vala­mely szó szabá­lyos hang­alak­jának (vagy írás­képé­nek) eltor­zítása, mert a be­szélő úgy véli, hogy az hely­telen, így „túl­korri­gálja”.« – Lásd: https://hu.wikipedia.org/wiki/Hiperkorrekci%C3%B3 – A Collins-féle online angol egy­nyelvű szótár pél­dája erre 'be­tween you and I' is a hyper­cor­rec­tion of 'be­tween you and me', azaz az első szer­kezet a hiper­kor­reck­ció ered­ménye, egy ún. hyper­form (angol), szem­ben a máso­dik­kal, ami a he­lyes válto­zat (a m. ’te meg én közöt­tem’).

Ugyan­ennek a Wikipédia-cikk­nek az angol válto­zata részle­teseb­ben fog­lal­kozik a hiper­kor­rekció­val, és nem egy nyelv­ből kínál pél­dákat: https://en.wikipedia.org/wiki/Hypercorrection

Az előző, (12) A szanszk­rit haszná­lata théra­váda kontex­tus­ban | chan­daso címet viselő feje­zetben volt részle­tekbe menően szó arról, hogy a Buddha nem enge­dé­lyezte szerze­tesei­nek a szanszk­rit hasz­ná­latát. A szanszk­rit a magas­kul­túra és az iro­dalom nyelve volt Észak-Indiá­ban, a művel­tebb réte­geké, vala­mint – termé­szete­sen – a bráh­minoké, ill. az ural­kodó vallás litur­gikus nyel­ve, »a ’tisz­te­let övez­te nyelv’ (sak­kata­bhā­sā), ami I. B. Hor­ner* sze­rint „szanszk­rit le­het” «. Ezt ma a nyelvé­szet a fent emlí­tett „maga­sabb presz­tízsű válto­zat” kité­tellel fejezi ki. A szanszk­rit ese­tében pont erről van szó: egy alacso­nyabb presz­tízsű válto­zat (= vala­mi­lyen MIA nyelv­járás, ill. ké­sőbb a páli) és a maga­sabb (= a szanszk­rit) kontak­tusá­ról, érint­kezé­sé­ről. – *Lásd ott.

Norman (1997:87f) arról számol be, hogy első­re mennyire meg­lepő ez a sūtra elne­vezés azok számá­ra, akik budd­hista tanul­mánya­ikat klasszi­kus szanszk­rit tanul­má­nyaik felől köze­lítik meg, mivel­hogy az ún. sūtra-iroda­lom egy bizo­nyos iro­dalmi mű­fajra utal, na­gyon rövid és tömör szöve­gekre, míg a budd­hista sūtrá-k egé­szen más jelle­gűek. Ez a kü­lönb­ség annak kö­szön­hető, hogy a budd­hista szanszk­rit sūtra a MIA – közép-indo­árja – sutta szó szanszk­ritosí­tása, mely azon­ban való­színű­leg a szkt. sūkta szárma­zéka, s a su-, itt a ’jó(l), he­lyes(en)’ értel­mű elő­tag és az ukta be­fe­jezett mellék­névi ige­név össze­tétele, ’helye­sen beszélt / mondta (mon­dott)’ jelen­tés­ben, és vélhe­tően a subhā­sita ’ua.’ szino­nimá­ja volt, me­ly a Buddha­vacana, ’a Buddha sza­vai’ egyik állan­dó jel­zője Asóka király fel­ira­tai­ban.

Amúgy a sūtra (सूत्र) szó jelen­tés­tarto­mánya meg­lehe­tősen széles, kezdve ’cérna, fonal, zsi­nór’ alap­jelen­tésé­vel. A hindu­izmus­ban az online Wisdom Library tanú­bizony­sága sze­rint pl. ’sza­bá­lyok köny­ve’ érte­lem­ben is haszná­latos, míg a budd­hista szanszk­rit­ban ’tanbe­széd’ a jelen­tése, és elsőd­lege­sen a szö­veg­kor­pusz – a későb­bi páli kánon – korai, műfaj sze­rinti fel­osz­tása alap­ján a kilenc ún. aṅga (nav­aṅga) közül az első­re utal. Akit ennél több érde­kel: https://www.wisdomlib.org/definition/sutra

Vissza­kanya­rodva azon­ban a fenti sūkta (सूक्त) szanszk­rit szó­alak­hoz: egyik jelen­tése ’jól és helye­sen szólt / mondta (mon­dott)’ – a már hivat­ko­zott Wisdom Library meg­felelő anya­gá­ban alul­pon­to­zott ṃ-mel a kiegé­szítés a nemek sze­rint elkü­lönü­lő végző­dés­sel, vagy­is hím-, nő- és sem­leges: -ktaḥ-ktā-ktaṃ –, egy másik ’a Ṛg-veda / Rig-véda him­nusza’, vala­mint ’jó vagy bölcs mon­dás’ (-ktaṃ, azaz sem­leges nemű). Monier-Williams klasszi­kus szótá­rában (Sanskrit-English Dic­tio­nary) a 17. pont alatt meg­adott jelen­tése is ’jó és helye­sen fel­mon­dott / elő­adott be­széd’, továb­bá ’bölcs mon­dás’, ’dics­him­nusz [Ṛg-véda]’ – a Védák himnu­szai – (stb., stb.), lásd: https://www.wisdomlib.org/definition/shukta

A szkt. sūtra és sūkta szó­ala­kok elem­zése után érde­mes szem­ügyre venni a páli sutta szó­ala­kot. A klasszi­kus PED sutta² szó­cikke alap­ján szű­kebb a jelen­tés­tarto­mánya, mint a két szanszk­rit „roko­né”, és első he­lyen itt is a ’fonal, zsi­neg’ jelen­tés szere­pel, amit a ’tan­be­széd’ követ – a [páli] budd­hista szöve­gek elbe­szélő, szut­tákat vagy dialó­guso­kat tartal­mazó része, későb­bi meg­neve­zésük: sut­tanta stb. Harma­dik he­lyen tünte­ti fel a szó­tár a fenti régi, műfaj sze­rinti be­osz­tást (nav­aṅga). Ezt köve­tően (4.) ’sza­bály, parag­rafus’, majd ’feje­zet’, ’szö­veg’ stb.

Warder An Intro­duc­tion to Pali c. tan­köny­vének 414. olda­lán, a szó­szedet­ben – lásd a segéd­letek alatt – suttaṃ alatt ugyan­csak fel­tün­teti a ’fonal’ jelen­tést, amit az ’(egy) pár­be­széd / dialó­gus [írá­sos] (fel­jegy­zése), pár­be­szédek / dialó­gusok gyűjte­ménye’ követ, ám ezzel a pár­be­széd / dialó­gus meg­felel­tetés­sel nem tudok meg­barát­kozni, hiszen a Buddha tan­be­szé­dei­nek, szut­tái­nak tekin­télyes hánya­dában – külö­nösen az egé­szen rövi­dek­ben – csak a Buddha beszél, vagy­is ese­tükben dialó­gus­ról nem lehet beszélni.

A német­ben – mint pl. a már több­ször hivat­ko­zott Hans Wolfgang Schumann monog­ráfiá­jában is Lehr­rede, ’tan­be­széd’ szere­pel: a ma­gyar meg­felel­tetés a német szép és jó tükör­fordí­tása.

A páli dīpa és a szkt. dvīpa körüli kava­rodás­ról és jóvá­tehe­tetlen követ­kez­mé­nyei­ről az elem­zése­ket és a kriti­kát lásd (15) Vadhaj­tások II: Bhikkhu Anā­layo | Vadhaj­tások III: Ven. Sabba­mitta alatt!

▲

Vadhajtások I: Srí Lanka

A páli és szanszk­rit keve­redése a három leg­jelen­tő­sebb théra­váda or­szág (Burma, Srí Lanka és Thai­föld) közül Srí Lan­kán a leg­na­gyobb mérté­kű. Burmá­ban annyira nincs jelen a szanszk­rit a köz­tudat­ban, hogy az átlag­ember még azt sem tudja, hogy az mi fán terem. A hiva­talos ábécé nem is tartal­mazza a csak a szanszk­rit átírá­sában hasz­nála­tos grafé­má­kat az IAST rend­szeré­ben, mint ami­lyen pl. a /ś/, az /ṣ/ vagy a /ṛ/, de nincs is na­gyon szük­ség rájuk, hiszen a bur­mai­ból ideje­korán min­den szanszk­rit szó­ala­kot szám­űztek. Létezni ettől füg­getle­nül létez­nek ezek­nek a szanszk­rit betűk­nek bur­mai meg­fele­lői is, csak éppen nem hét­köz­napi hasz­ná­latra – ellen­tét­ben a szinga­léz­zel és a thai­jal.

Srí Lanka egyik hiva­talos nyel­ve, a szinga­léz (szin­hala) is – mint már emlí­tet­tem koráb­ban – indo­euró­pai nyelv, azon belül is indo­árja. Az Ency­clo­pedia Britan­nica (online) tanú­bizony­sága sze­rint – vö. https://www.britannica.com/topic/Sinhalese-language – Észak-Indiá­ból bete­le­pü­lők hoz­ták a szi­getre kb. az i. e. ötö­dik szá­zad­ban. Mivel el volt szige­telve – a szó ún. re­moti­vált értel­mében is, vö. sziget!) – a többi indiai indo­árja nyelv­től, a szinga­léz önálló fejlő­désen ment keresz­tül. Hatás­sal volt rá a páli, majd a szanszk­rit, és sok átvé­tel került bele dra­vida nyel­vek­ből, első­sor­ban a tamil­ból, mely a mo­dern Srí Lanka másik hiva­talos nyelve. Ugyan­csak sok jöve­vény­szót vett át a szin­galéz a hosszú év­száza­dokon át tartó idegen ura­lom ide­jén: előbb a portu­gál gyar­mato­sítók nyel­véből, aztán a hol­land­ból, végül az angol­ból.

A leg­koráb­bi, bráhmí írású szinga­léz nyelvű szikla­fel­irat kb. az i. e. máso­dik szá­zad­ból szár­ma­zik. – Az i. sz. 1250 körüli idők­re kiala­kult a szinga­léz nyel­vű írás­beli­ség is, az iro­dalmi nyelv, mely alig válto­zott azóta – ellen­tét­ben a be­szélt nyelv­vel. Ez utób­bi annyi­ra eltér a formá­lis, írott nyelv­től, hogy a szinga­léz ese­tében funkci­oná­lis dig­lossziá­ról van szó. A görög ere­detű dig­losszia (di + glossza, ’két nyelv’) azon­ban nem két­nyel­vűség (= a latin ere­detű bilin­gua­liz­mus, bi + lingua, ’két nyelv’), ha­nem ugyan­annak az adott nyelv­nek két (di-), egy­más­tól jelen­tős mér­ték­ben eltérő, külön­böző funk­ciójú válto­zatát takarja, melyek kö­zött gyak­ran nincs is átjárás. Ilyen pl. az írott / formá­lis nyelv, szem­ben a be­szélt köz­nyelv­vel: a kettő annyira kü­lön­böz­het egy­más­tól, hogy egy-egy nyelv alul­isko­lázott beszé­lői szá­mára egyé­nen­ként eltérő mérték­ben bár, de az írott / for­má­lis nyelv ért­hetet­len.

A szinga­léz ese­tében a tri­glosszia lenne talán a leg­meg­fele­lőbb minő­sítés, hiszen az írott / for­má­lis nyelv vs. be­szélt nyelv kettőse mel­lett harma­dik­ként (tri-) a „szakrá­lis” nyelv is elkü­lö­nül: ez a (szanszk­rito­sí­tott) szinga­léz nyel­vű, budd­hista témá­jú írott szöve­gek, vala­mint a tanbe­szédek nyelve, ami szó­kin­csé­ben, írás­mód­jában, nyelv­taná­ban, nyel­veze­tében, vala­mint stílus­je­gyeit is tekintve eltérő. – A 2012-es nép­számlá­lás alap­ján Srí Lanka lakos­ságá­nak 70.2%-a volt budd­hista, 12.6%-a hindu, 9.7%-a muzul­mán és 7.4%-a keresz­tény. Feltéte­le­zem, hogy a nem budd­hista népes­ség számá­ra nehe­zen vagy akár seho­gyan sem értel­mez­hetők ezek a szöve­gek.

Adva pl. a be­szélt nyelv­ben a páli dīghá-t idéző දිග [kiej­tése: ðigə], ’hosszú’ jelen­tés­ben, ami­nek írott nyelvi alakja volta­kép­pen a szkt. dīrgha (átvé­tele): දීර්ඝ [kiej­tése: ðīrg^hə]. Írás­módja is, olva­sata / kiej­tése is eltér leegy­sze­rűsí­tett be­szélt nyel­vi válto­zatá­tól, vö. /i/ vs. /ī/, /g/ vs. /g^h/. A hehe­zet „mes­ter­séges” több­let­nyoma­tékot kap, vagy­is sok­kal inkább /gh/, sem­mint /g^h/, amit a hehe­zetes más­sal­hang­zók hiá­nyá­nak lehet be­tudni a be­szélt nyelv­ben: a hehe­zet az átlag be­szélő szá­mára éppen annyira ide­gen, művi és mes­ter­kélt, mint a szanszk­rit átvé­te­lek érin­tet­lenül ha­gyott, oly­kor azon­ban ún. szvara­bhakti-magán­hangzó betol­dásá­val „könnyí­tett” kiej­tése. (Ilyen a szkt. tṛṣṇā ’szomj, vágya­ko­zás, sóvár­gás’ mely­nek kiej­tése hib­rid átírás­sal kb. /trusz­nāvə/ – a szinga­léz ‑və tolda­lék meg­hatá­rozott­ságot fejez ki.)

Végül adva az (ඔබට) දීර්ඝායුෂ ලැබේවා [hibrid átírás­sal kb.: (obə­ṭə) ðīr­g^hā­yuʃə läbē­vā], ami egy gyak­ran hall­ható rövid áldás, ’le­gyen hosszú életű’ jelen­tés­ben, be­szélt nyelvi közeg­ben. Ez hát az a bizo­nyos harma­dik regisz­tere a nyelv­nek – a „szakrá­lis”-formá­lis nyelv –, és innen nézve ez trig­losszia. Itt érde­mes meg­emlí­teni, hogy a páli­hoz hason­lóan a szinga­lézban sem for­dult elő az /ʃ/ szibi­láns, míg az utób­biban a szisz­tema­tikus, egyre több terü­letet érintő szanszk­rito­sítás­nak köszön­hető­en elter­jedt, ám az átla­gos köz­nyelvi be­szélő nem veszi át, nem él vele: he­lyette /sz/-t ejt, ha egy­szer egy nyelv „normá­lis” fejlő­désé­nek éppen hogy az a menete, hogy vala­mi jaw-break­ing, ’áll­kapocs­törő’ össze­tet­teb­ből és bonyo­lul­tab­ból vala­mi egy­sze­rűbb felé „halad­jon”. Erre kiváló nyelv­törté­neti példa a páli, és ugyan­csak ki­váló példa az olasz. A páli­hoz lásd ezt az össze­állí­tást: https://www.ancient-buddhist-texts.net/Textual-Studies/Grammar/Transforming-Sanskrit-into-Pali.pdf – A latin > olasz össze­függé­sében: https://dannybate.com/2022/09/17/five-sound-changes-that-make-italian-make-more-sense/

Ezt a fajta túl­bonyo­lítást is gór­cső alá veszik az idé­zett szer­zők ebben az okos össze­fogla­ló­ban, pl. a San­skrit Loan Words and San­skri­tiza­tion of Sinhala c. rész­ben: https://factsanddetails.com/south-asia/Srilanka/People_Srilanka/entry-7966.html#chapter-9

A fenti trusz­nāvə szóra vissza­térve: a szkt. tṛṣṇā átvé­tele tehát, mely hozzá­ido­mult a szinga­léz nyelv sajá­tos­ságai­hoz. Nem ez az érde­kes benne azon­ban, hanem hogy nem a páli taṇhā hasz­ná­latos, azaz nem a páli szak­szót vették át a páli kánon szöve­gei­ből, hanem szanszk­rit meg­fele­lőjét, és mind­ezt théra­váda budd­hista közeg­ben. – Meg­érdek­lőd­tem: a ’(téves) nézet’-ben ugyan­akkor a páli diṭṭhi áll, és nem a szkt. dṛṣṭi.

Ez persze nem is ennyire egy­szerű, és­pedig azért nem, mert hol szanszk­rit, hol páli átvé­tel buk­kan fel, azaz egy-egy budd­hista szak­szónak / kife­jezés­nek, továb­bá sze­mély­nevek­nek (a páli kánon­ból) nem egysé­ges és követ­keze­tes az átvé­tele, és olyan is van, hogy két válto­zat is fut egy­más mel­lett párhu­zamo­san: a páli Kas­sapa és a szkt. Kāś­yapa (काश्यप), ejtsd: /kás­japa/. Igaz, lehet érvel­ni azzal, hogy a páli szó­ala­kot a szkt. Kaś­yapa (कश्‍यप) meg­felel­teté­seként is hasz­nál­ják. Jó. – És a páli Sāvatti hely­név kivá­lóan elvan a szkt. Kapila­vastu társa­ságá­ban.

Az angol Wiki­pedia budd­hista tár­gyú szó­cikkei­ben az írás­módok káo­szá­nak forrá­sát itt lehet vala­hol keresni.

A Gautama és Sid­dhār­tha szó­ala­kok szanszk­rit átvé­telek; a pálit – Gota­ma, ill. Sid­dhat­tha – nem hasz­nál­ják. És ez már csak azért is egé­szen külö­nös, mert a Buddha tanbe­szé­deit, a szut­tákat mégis­csak páliul, és nem szanszk­ritul tanul­ják és mond­ják fel, és az ún. pirit (páli parit­ta) szö­ve­gei is páliul hang­zanak el, ám míg egy-egy szutta szö­vege páli, a címe már nem okvet­lenül! Így for­dul­hat elő, hogy az ere­deti páli Satta­sūriya­sut­taṁ, ’A hét Nap­ról szóló tan­beszéd’ – azaz meg­jele­nésé­ről, felke­lé­sé­ről, lásd AN 7:66 – a szinga­léz hagyo­mány­ban rendre szanszk­rit címe alatt buk­kan fel („sap­tha sur­yod­gama­na sutta sin­hala pdf”), sőt, mint lát­ható, az inter­neten még a sutta kité­tel is ott áll, csak ép­pen, mint tudjuk, ez páli, holott amúgy a hibá­san vissza­szanszk­rito­sí­tott sūtra szó­ala­kot szere­tik, meg­toldva a meg­hatá­ro­zott­ságot ki­fe­jező szinga­léz ‑yə szuf­fixum­mal (sūtrəyə). A szanszk­rit cím való­ban tar­tal­mazza a felke­lést / meg­jele­nést (ud­gama­na), vö. Sapta­sūr­yod­gamana­sūtra* – ez töké­letes szanszk­rit írás­módja. Erre az egész világ­hálón egyet­len egy talá­lat kínálta magát, és­pedig a Dán Kirá­lyi Könyv­tár ke­leti kéz­irat-gyűjte­mé­nyé­nek 1980-as kata­lógu­sában, Kop­pen­hágá­ban. – Lásd: https://img.kb.dk//export/sites/kb_dk/da/nb/samling/os/osdownloads/COMDC_1.pdf
NB. *Egyál­talán nem volt talá­lat a teljes alakra, se felül-, se alul­pon­tozva (sūt­raṁ ill. sūt­raṃ).

Úgy is lehet­ne fogal­maz­ni, hogy álta­lános a keve­redés. Jó kis zűr­zavar. Mindezt tetézi, hogy nem­hogy az átlag­ember nincs tisztá­ban vele, mi szanszk­rit és mi páli, de egy átlag szerze­tes sem igen tudja.

Volt sze­ren­csém egy kis medi­tációs köz­pont­ban olyan tanult, ango­lul viszony­lag jól értő és be­szélő helyi szerze­tes­hez, aki nagy ártat­lanul, látszó­lag mit sem sejtve be­szélt ne­künk egy este a szkt. ātman-ról. Az angol ’soul’-lal adott vissza (’lélek’), és nem­igen akarta meg­ér­teni, miért a ber­zen­kedés és mél­tat­lan­kodás. A páli attā jelen­tés­tarto­mánya más, amúgy pedig a páli­ban van külön szó a ’lé­lek’-re: jīva. – És hely­ben va­gyunk: ez az, amit már körbe­jár­tam ebben az írás­ban (is), lásd ātman…

Az ún. Gal­duwa hagyo­mány­ban a páli szerze­tes­nevet nem a páli thera követi – ’a Rend öreg­je’, tíz esős év­szak, azaz tkp. év után a Rend­ben, de húsz alatt –, hanem szanszk­rit meg­fele­lője (stha­vira, स्थविर), ami elég saját­ságos ötlet, hogy úgy mond­jam. Nagyon el akar­nak térni a théra­váda több­ségi gya­korla­tától, na­gyon egyé­niek és na­gyon ere­detiek akar­nak lenni ezzel az „elő­kelő” szanszk­rit verzió­val.

Mindennek meg­van a maga ki­váltó oka, min­den­nek meg­van a maga fel­tétel­rend­szere. Srí Lankán a théra­váda budd­hiz­mus dol­gaiba már egé­szen a kez­deti idők­ben „bele­zavart” a ma­há­jáná­val azo­nosí­tott vai­tulya- / ve­tulla­vāda is. A már hivat­ko­zott Nagy­tiszte­lető Wal­pola Rahu­la monog­ráfiá­jában lehet erről bőveb­ben olvasni.

Végül egy valamit szeret­nék még itt ehhez a kér­dés­kör­höz. – Volt nekem a Budu­gal­lena erdei kolos­tor­ban egy na­gyon kedves, fia­tal és lel­kes, jó­kedvű és jó­szívű stb. szerze­tes­tár­sam, aki­vel ango­lul szót tud­tam érteni. Gyakran ug­ra­t­tam azzal, hogy mi ez a sok-sok szanszk­rit itt Srí Lan­kán, hiszen itt a théra­váda lenne a mérv­adó, ami­nek a nyelve azon­ban nem szanszk­rit, hanem páli. Ő maga 24 éve­sen hagyta hátra a világi éle­tet a szerze­tes­ség ked­vé­ért, ehhez nem­igen tu­dott hozzá­szólni. Egy nap azon­ban belém bújha­tott a kis­ör­dö­g, mert meg­kér­dez­tem tőle, hogy akkor már miért nem inkább Dharma­śīla (= ez a szanszk­rit alakja) a szerze­tes­neve Dhamma­sīla (= ez a páli) he­lyett? És jóóó erős nyoma­ték­kal ejtet­tem a /dh/-t, és jól ropog­tat­tam azt az /r/-t, hogy csak úgy recse­gett! Kétségbe­eset­ten, heves kéz­mozdu­latok­tól kísér­ve, nevet­ve tilta­ko­zott: Oh, no! – ’Jaj, ne!’ – Jót mulat­tunk mind a ketten. – A szinga­léz köz­nyelv­ben amúgy daham szó­­alak­kal is rög­zült a páli dhamma, mint pl. daham pot, ’Dham­ma-köny­vek’. És beült a szkt. dharma is.

Na ugye. Ebből már nem kért. Még­hogy Dharma­śīla! – Tíz betöl­tött vassa után viszont az ő páli neve mö­gött is a szkt. stha­vira áll majd a szok­vá­nyos páli thera he­lyén: Dhamma­sīla stha­vira. – Ez van!

▲

A folyta­tás még készül.

▲

A Pali MS 79 jelzetű, szingaléz írású pálmalevél-kéziratból:
Mahāsatipaṭṭhānasutta.

Forrás:
https://www.library.manchester.ac.uk/services/digitisation-services/projects/sinhalese-manuscripts/

▲