A magyarországi vulgárbuddhizmus a Buddha hiteles tanításainak tükrében:

Az írástudók felelősségéről — 8/1.

Az ostoba, megvezetett ember azért jön jól hatalomnak, hamis igehirdetőknek és hasonlóknak, mert még jobban meg lehet vezetni.

Ez az írás kb. 8300 szóból áll, szóköz nélkül 56 ezer a karakterek száma. — A Buddha korában, ami még bőven a szóbeliség kora volt, továbbá egészen az i. e. első századig, amikor is Lankán, a mai Srí Lankán elkezdték írásba foglalni a Tant — a kánon szövegeit —, a Buddha tanításait kívülről tanulták meg és hagyományozták tovább, kínosan ügyelve a szövegek tisztaságának megőrzésére. Egy-egy ún. bhāṇaka ’felmondó, szövegmondó’ feladata volt egy-egy szövegmennyiség memorizálása és felmondása, recitálása. A szövegeket ún. bhāṇavārá-kra osztották: általában nyolcezer betűből álló szövegszakaszokra, melyeket terjedelmük miatt könnyebben lehetett megtanulni. Mind a mai napig bhāṇavārá-nként magolják be a szerzetesnövendékek a páli kánon szövegeit. Burmában pl. az a jellemző, hogy egy-egy „kosarat” tanuljanak meg betéve a Tan három kosarából (tipiṭaka).

Kézenfekvő hát, hogy ez a terjedelmes, tömény, nem a legkönnyebben érthető szöveg is bhāṇavārá-kból álljon, mégpedig előreláthatólag összesen nyolc darabból, ami külön-külön, szép sorjában kerül majd fel a blogba.

Ez itt most az első bhāṇavāra. —

***

A történelmi Buddha, ennek a világkorszaknak a buddhája valós, azaz élő, hús-vér ember volt. Észak-Indiában született, a mai Nepál területén, i. e. 563-ban, és kereken nyolcvan évvel később, i. e. 483-ban távozott. A Buddha egyedülálló a maga nemében az egész emberiség történelmében: minden külső támasz vagy útmutatás nélkül, egymaga találta meg az utat a teljes és tökéletes megvilágosodáshoz. Az, aki eléri ezt a teljes és tökéletes megvilágosodást (sammā-sambodhi), a megvilágosodása folyamatában ráébred a dolgok valós természetére, ráébred a megszabaduláshoz vezető törvényszerűségek összességére, a Dhammá-ra — a Tanra —, s így újra elkezdheti hirdetni a világban, ahol az idők folyamán feledésbe merült, azaz elveszett a világ számára. Ez is törvényszerű, mint ahogy az is, hogy mindig eljön egy újabb világkorszak, melynek buddhája ugyanezt ezt az utat járja majd be. Egy ilyen teljesen és tökéletesen megvilágosodott lény neve sammā-sambuddha. — A tudata tiszta: mentes a tudat szokványos szennyeződéseitől (kilesa). — Páratlan ennek megfelelően tanításainak összessége is, amit a szerzetességen belül egy tudós és bölcs, tapasztalt, a Buddha tanításai iránt messzemenően elkötelezett, tiszta erkölcsű kisebbség hagyományoz tovább immár bő 2500 éve, egy olyan kisebbség, amelyik kristálytiszta tudattal képes átlátni, mi élteti a Dhamma-Vinayá-t, a Buddha tanépítményét.

Ezzel szemben egy közönséges földi halandó, nem megvilágosodott, mindennapi ember, a puthujjana — átlagember vagy „köznép” — azért olyan, amilyen, mert a tudatát mindenféle tudati szennyeződés, kilésza uralja. Ezek közül az első három a legfontosabb, mivel ezek határozzák meg az ember szándékainak morális minőségét: (1) lobha ’mohóság, kapzsiság, bírvágy’; (2) dosa ’ellenérzés, ellenszenv, utálat, düh, harag, gyűlölet stb.’ (= ez az egy páli nyelvű műszó lefedi a teljes spektrumot); (3) moha ’megvezetettség, ostobaság’. Ezek a karma szempontjából károsak. (A karmáról később lesz röviden még szó.) Üdvös ezzel szemben az ellentétük: alobha, ami az önzetlenség, a nagyvonalúság, cāga stb.; adosa, ami nem egyéb, mint a mettā, ’szeretet’; amoha az empirikus tapasztalásra épülő felismerés és tudás (paññā), amit röviden bölcsességnek is lehet hívni.

Mindenképpen tanulságos egyúttal megemlíteni a többi kilészát is: (4) māna ’önteltség, dölyf, beképzeltség’; (5) diṭṭhi ’tévképzetek, téves, spekulatív nézetek’; (6) vicikicchā ’szkeptikus kétely, kételkedés’; (7) thīna ’a tudat restsége, tunyasága’; (8) uddhacca ’nyughatatlanság’; (9) ahirika ’az erkölcsi szégyenérzet hiánya’; (10) anottappa ’az erkölcsi félsz hiánya, lelkiismeretlenség’ — az 5. számú tudati szennyeződésről is lesz még később szó, mint ahogy a sorozat utolsó két darabjáról is.

***

Norvég akart lenni …

1992 februárja és 1999 május vége között rövid megszakítással modern és óizlandi nyelvet —egy ideig izlandi országismeretet is — tanítottam, és izlandi fordítóműhelyt vezettem az ELTE Skandináv Nyelvek és Irodalmak Tanszékén. Ennek megfelelően én is ott ültem a tanszéki értekezleteken, ahol is a dánosok és a dán anyanyelvi lektor dánul, a norvégosok és a norvég anyanyelvi lektor norvégul, a svédesek és a svéd anyanyelvi lektor pedig svédül beszéltek. Könnyű volt nekik: ők elsajátították az ún. inter-skandináv kommunikáció fortélyait. Skandináviában már az iskolában megtanulják egymás nyelvét élőszóban is, írásban is megérteni, ezért képesek egymással érintkezni úgy, hogy mindenki a maga nyelvén beszél. Ezt a három nyelv nagyon közeli rokonsága teszi lehetővé. A tanszéken is kötelező tárgy volt az inter-skandináv kommunikáció. Ugyanakkor én a magam izlandijával, ami számukra megfelelő felkészültség hiányában érthetetlen, archaikus valami, az értekezleteken nem sokra mentem volna. A többi skandináv nyelvet írásban legalább részben érte(tte)m, szövegfajta függvényében: Izlandon írt szakdolgozatomhoz például egy svéd nyelvű monográfiát is felhasználtam folklór témájában, a beszélt nyelvet azonban alig értem.

Feltűnt nekem idővel, hogy a norvég anyanyelvi lektort nemigen értem, egész jól értem ezzel szemben az akkori, magyarajkú tanszékvezetőt, továbbá egy másik, ugyancsak magyarajkú oktatót a tanszékről, amikor csak megszólaltak norvégul. Nosza, az első adandó alkalommal meg is kérdeztem egy kedves emberemet, aki kiváló norvégos, hogy mitől van ez. — Nevetett: „István, ők nem norvégul beszélnek, hanem németül, ezért érted őket!” Eredetileg mindketten német szakosak voltak. — Norvég akart lenni, csak éppen nem az volt, amit beszéltek. —

***

Buddhizmus akart lenni:

Halhatatlanság (= örök élet) a Buddha tanításaiban?

Ennek az írásnak az apropóját egyrészt egy különös szövegben foglalt különös állítások adják (lásd: https://buddhizmus.hu/hu/a-buddhista-ut/jezus-krisztus-buddhista-szemmel ), másrészt egy szerfölött okos és tanulságos, oknyomozó, tényfeltáró riport, ami bár bő tíz évvel ezelőtt látott napvilágot, rávilágít a magyarországi intézményesült buddhizmus mibenlétére (lásd: https://magyarnarancs.hu/belpol/szakadas_a_buddhista_foiskolan_-_hungarikum-72009 ).

Buddhizmus — hirdeti az egyik intézmény, mint látható, már a honlapja címében is, ami azt szeretné tudatni a közzel, hogy ez a buddhizmus. Ki kell emelni: Magyarországon, a nagy magyar valóság kellős közepén.

Szervesen kapcsolódik ez az írás egy korábbi blogbejegyzéshez, melyben megkíséreltem bemutatni a megvezetett, vak és ostoba ember — moghapurisa —, a fránya nagy én, BIG ME működésmódjait, és feltárni, miért nincs olyan a Buddha útján, hogy „a magunk szája íze”, amihez a Tant idomítgatjuk ahelyett, hogy mi idomulnánk a Tanhoz: https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/12/lucara-csakelkeszult-keszult-is-mint.html

A buddhizmusban nincs halhatatlanság:

a nirvána nem halhatatlanság

Azzal kezdődött, hogy valaki elküldte nekem ezt a szöveget — lásd a fenti linket —, amiben egészen sajátságos kitételekbe botlottam. A legfeltűnőbb így első látásra az az állítás volt, miszerint a nirvána a halhatatlanság: „[…] éri el a halhatatlanságot, a nirvánát, […]”. Hát, ez az éppen, ami — bármilyen sajnálatos legyen is a ténye — nincs a buddhizmusban, egészen pontosan ez olyasvalami, ami nem a Buddha tanítása, szembemegy vele.

Különös pedig azért, mert a dolgok, vagyis a képződmények (saṅkhārā) természetes és törvényszerű mulandósága a Buddha egyik legfontosabb tantétele, a lét három ismérvéből (tilakkhaṇa) az első: (1) a képződmények mulandók (anicca), nincs fogódzó, biztos támasz, minden elúszik, szertefoszlik, állandó változásban van, és ezért (2) nem is elégíthetnek ki bennünket, fájdalmat és szenvedést váltanak ki (dukkha). Ezeket egy én éli meg, ami meg lényegét tekintve konstruktum csupán, hiszen (3) minden nélkülözi az önvalót, az önlényegiséget, üres, nincs benne én: anattā, „nem-én” (tkp. „nem önmaga”). — Ha azt mondom valakire, hogy „halhatatlan”, az a magyarban (is) azt jelenti: megszületett, de nem hal meg soha, vagyis örök életű. Ez helytelen (= téves) nézet, micchā-diṭṭhi, s mint ilyen szöges ellentéte a Buddha tanításának: annak, hogy minden, ami csak kiváltó okok és feltételek függvényében létrejön, keletkezik, megszületik stb., az el is fog pusztulni, meg fog halni, el fog múlni stb. Ez alól nincs kivétel, mert nem lehet kivétel, hiszen ez egyetemes törvény, annak törvényszerűsége, ahogyan a dolgok vannak (dhammaniyāmatā), és csakis ennek a törvénynek a bizonyossága van. Aminek csak az a természete, hogy keletkezzen, annak mindnek az is természete, hogy megszűnjön, yaṁ kiñci samudayadhammaṁ sabbaṁ taṁ nirodhadhamman’ti. Éppen ezért halhatatlanságról beszélni a Buddha tanításainak összefüggésében felelőtlenség. (Jut is eszembe, ha már felelőtlenség: az egyre alattomosabban terjedni látszó, ’állandótlanság’ analógiájára javaslom bevezetni magyar buddhista berkekben a *’halandótlanság’ fogalmát — mennyivel előkelőbben és egyénibben hangzik, mint ez a szürke, jellegtelen, minden ezo-spiri felhang nélküli, pórias kis ’halhatatlanság’! Lásd még összehasonlításul: *kelendőtlen portéka.) — A felelőtlenség a hiri és az ottappa hiányáról árulkodik: ők ketten a Buddha tantételeiben a világ két őrzői (lokapāladhamma), az erkölcsi szégyenérzet, valamint az erkölcsi félsz a karmikus következményektől. (Lásd lejjebb a karma vonatkozásában.)

Másrészt a nirvána — a páli szóalak nibbāna — jelentése ’ellobbanás, kialvás, kihunyás’. Mármint lángé. Ahol kialszanak a vágyak, ahol nincs már én — az a fránya nagy ego, BIG ME —, ott már nincs, ami táplálná a létesülésre irányuló vágyat, és így nincs több újraszületés. Khīṇā jāti: kész, vége a születésnek, jelentette be diadalmasan a Buddha. Igen, diadalmasan, mert győzött, BIG ME-t győzte le, önmaga felett diadalmaskodott, és ez az igazi győzelem. Nem azt az embert nevezte hősnek, aki másokat gyűr maga alá, hanem azt, aki önmagát képes legyőzni. A Buddhának sikerült, de ezzel mindenekelőtt a születést győzte le, ami mindig újraszületés is egyben (NB. és nem ’újjászületés’, kérem szépen, mert az egészen mást jelent!). Egész pontosan: nem legyőzte, hanem elejét vette minden további újraszületésnek. Márpedig ahol nem születnek (újra), ott nem is halnak meg, tkp. ugyanúgy újra — csak ezt különösmód senki sem mondja így, pedig az újraszületés „újra meghaláshoz” vagy „újrahalálhoz” vezet, ez az egyenes következménye. Meghalni csak az fog, aki (ami) megszületik. Az öregedés, leépülés, valamint a halál kiváltó oka a születés — a születés függvényében jön létre, jātipaccayā jarāmaraṇaṁ. Aki megvilágosodott — egy buddha, a Buddha, ráadásul mindig névelővel, ha egyszer ez nem tulajdonnév, hanem egy befejezett melléknévi igenév (ennek a világkorszaknak a történelmi Buddhája is), egy arahant —, az meghalni még meg fog halni az élete végén, mint ahogy a Buddha is meghalt, nyolcvan évesen, de fel véletlenül sem fog támadni, mert halottak mesékben, mítoszokban és legendákban szoktak leginkább feltámadni. Ami az újralétesülést illeti, az nem feltámadás, amúgy pedig nincs többé semmi egy buddha esetében, ami újra létesülhetne, hiszen nincs, ami az újralétesülését egyáltalán feltételezhetné.

Föltámadni annyit tesz, mint hogy meghal valaki, utána pedig visszatér halottaiból/poraiból az életbe: meg nem történtté teszi a halálát. Ez a Buddha tantételei alapján már csak azért sem lehetséges, mert valakinek az elhunyta múltbéli dolog: megtörtént, lezárult, kész, vége. Egy, valamikor a múltban bekövetkezett eseményt visszafordítani, meg nem történtté tenni nem lehet: wishful thinking. —

PS. A magyar nyelv értelmező szótárá-ban ez a ’feltámad’ ige meghatározása:

<A keresztény vallás tanítása szerint halott> újra életre kel, újra élni kezd. Feltámad halottaiból.

Forrás: https://ertelmezo.oszk.hu/kereses.php?kereses=felt%C3%A1mad

***

Nirvána és halhatatlanság: folytatás a következő bhāṇavārá-ban —

Következik: 8/2.

]

Szerzetesnövendékek foglalkozás előtt:

• Myat Sacca, Sagaing, Burma, 2017 •