Egy boldogságérzet tanulságai — nem csak buddhista szerzetes számára

A téma – ahogy mondani szokták – az utcán hever. Az ezt a blog­bejegy­zést jegyző budd­hista szer­ze­tes ese­té­ben kon­kré­tan a Bos­nyák téri pia­con he­vert, a későb­biek­ben azon­ban, a vissza­úton köz­mon­dá­so­san már az utcán, mert­hogy útköz­ben érett be, mit is szeret­nék én itt meg­osztani.

Semmi drámai nem történt amúgy. Mind­össze annyi tör­tént, hogy a szá­raz és langy idő örö­mére úgy ha­tá­roz­tam, hogy elme­gyek vég­re a Bos­nyák téri piacra Zug­lóba, oda, aho­vá 2010 nyár végi elme­ne­te­lem előtt leg­alább tizen­öt éven át jár­tam – Zugló­ban lak­tunk ugyan­is –, de 2016-ban is elju­tot­tam oda né­hány­szor, és elju­tot­tam a thai tem­plom­ból is 2018 nyará­tól 2019 már­ciu­sá­ig, ha egy­szer az el­lá­tás rend­szer­te­len­sé­ge meg­kívánta a rend­szeres kiegé­szí­tést. Vállal­tam te­hát a bum­lizás több­let­ter­hét: itt elgya­logolni a kö­zeli busz­meg­állóba, meg­várni a buszt, aztán ma­ga a buszo­zás a ma­ga dur­ván har­minc per­cé­vel oda, majd vissza … Össze­sen két és fél órát vol­tam így az­nap távol.

Nyugodtan rácsodál­kozhatnak: ez volt az a nagy boldog­ság? A szer­zetes bol­dog­ság­érze­té­nek for­rása? Megérte?

Igen, boldog voltam, hogy ott lehet­tem, szinte min­den régi ked­ves isme­rős­höz oda is men­tem, el­a­dók­hoz, áru­sokhoz, gazdák­hoz, kis­ter­me­lők­höz, akik­nek jó részét rá­adá­sul név­ről isme­rem – nem­rit­kán csa­lád­tag­jaik törté­neté­vel egye­tem­ben –, s akik­ben én eddig nem­igen csalat­koz­tam. Úgy látszik, a Bos­nyák téri piac ilyen hely. Boldog vol­tam hát, hogy viszont­lát­hat­tam őket két év táv­la­tá­ból, örül­tem a moso­lyuk­nak, a régi jó isme­rős, barát­sá­gos han­gok­nak. Az egyi­ken per­sze ránc­ból van most több, a má­si­kon test­súly­ból, a harma­dikon több lett az ősz hajszál, a ne­gye­dik meg mint­ha nyú­zot­tabb lenne … és ez így van jól, így ter­mé­sze­tes, hiszen a vál­to­zás, a le­épü­lés a ré­szünk, meg nem ússza senki, leg­alább­is a több­ség nem. – És egészen rendkívüli volt ezeket a régi meg­hitt is­me­rős ar­co­kat maszk me­gett ­látni! Már akit, ugye, ele­ve lehe­tett látni, mivel, mint meg­tud­tam, A már nem jár ki, B-nek még korai ilyen­kor, C pedig zárt inté­zetbe ke­rült, sze­gény, D ezzel szem­ben sú­lyos beteg: ez így a ter­mé­sze­tes, ez a dol­gok me­nete, ki­vel ez, ki­vel az, ki ek­kor, ki ak­kor, ki így, ki úgy. Va­la­mi min­den­ki­nek ki­jut!

Úsztam szinte a boldog­ságban és -tól, amit az öröm­teli viszont­lá­tá­son túl a hely szel­le­me, a ge­nius loci, a friss ter­mé­nyek, a sok-sok házi fi­nom­ság lát­vá­nya is kivált­ott – és ezt csak te­tőz­te a be­vá­sár­lás „él­mé­nye” (!). Hogy végre azt és olyat ve­he­tek, amit és ami­lyet én aka­rok, nem pe­dig amit akár egy már úgy-ahogy is­me­rős árus más­hol szem­reb­be­nés nél­kül bele­su­vaszt: hol tö­rött to­jást akar­nak rám sóz­ni, hol ki­cso­mago­lás­kor de­rül ki, mi az, ami­vel ép­pen át­ver­tek, ter­mé­sze­te­sen a leg­ne­me­sebb jó­szán­dék, ill. egy jobb, em­be­ribb és él­he­tőbb világ ne­vé­ben. – A Bos­nyák téri piac jó ré­szén a ked­ves ve­vő va­ló­ban a ked­ves ve­vő, aki vá­lo­gat­hat, sőt, nem egy stan­don az is a dol­ga, hogy vá­lo­gas­son! És a ter­mé­nyek te­kin­té­lyes része bi­zony sa­ját, a kert­ből, ennek meg­fele­lő mennyi­ség­ben és minő­ség­ben.

Érez­tem, ahogy át­járja a tu­dato­mat és szin­te min­den por­ciká­mat ez a bol­dog­ság­ér­zet. Egész egy­sze­rű­en jól érez­tem ma­gam eb­ben a bol­dog­ság­ér­zet­ben. Meg a bő­röm­ben! Komp­lett. Igen. És még csak nem is vet­tem ma­gam­nak olyan na­gyon a fá­rad­sá­got, hogy egy ki­csit kö­ze­lebb­ről szem­ügy­re ve­gyem: Azo­no­su­lok ve­le? Mennyi­re? Tu­dok tá­vol­sá­got tar­ta­ni? Mit mond a tu­dat? Azt ne­tán, hogy ez az „én” ér­zé­sem, az „enyém”?

▼

Az ér­zé­sek – egy ér­zés, ve­da­nā – az a kri­ti­kus pont, ahol a továb­biak el­dől­nek, s már to­va is nyar­gal a Pa­ṭic­ca­sam­up­pā­da, az ún. Függő (vagy: Fel­té­te­les) Ke­let­ke­zés fü­zé­ré­ből a töb­bi, le az utol­só, vagy­is a 12. lánc­sze­mig, ami nem egyéb, mint a jarā-ma­ra­ṇa, öre­ge­dés, le­épü­lés, majd a ha­lál.

Igen: min­den egyes pil­la­nat­ban meg­ha­lunk, hogy újra meg is fo­gan­junk (= újra meg­szü­les­sünk), és ak­kor kez­dő­dik min­den elöl­ről, me­gint, míg­nem ott az újabb kon­tak­tus (érint­ke­zés, phas­sa) egy újabb tu­dat­tárggyal, és már fel is buk­kan a kö­vet­kező ér­zés … és mi­vel hagy­juk, hogy sod­ród­junk, már ki is vált­ja a vá­gyat (szomj, sóvárgás, taṇhā), és ak­kor már meg­ette a fene az egé­szet, mert azon mi­nu­tum­ban ott a ra­gasz­ko­dás, a csim­pasz­ko­dás (kötődés, upādāna), ami pedig a ma­ga ré­szé­ről az őt kö­vető lé­te­sü­lés (páli bha­va) fel­té­te­le. Kiszál­lás­ról per­sze szó sem le­het: eb­ből ment­he­tet­le­nül is szü­le­tés lesz, mert ahol bha­va van, ott jāti is lesz – ami min­dig újra­szüle­tés. Ahol pe­dig újra meg­szü­let­nek, ott előbb vagy utóbb el­kez­de­nek (újra) öre­gedni, (újra) le­épül­ni, és újra meg is fog­nak per­sze hal­ni. (Lásd: https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/10/keletkezunk-elmulunk-szuletunk-es.html – ezt he­tente kelle­ne újra­ol­vas­niuk …) — NB. Nem mind a 12 lánc­szem sze­re­pel eb­ben az el­na­gyolt fel­ve­ze­tés­ben! A vedanā a 7. sz.

A ha­lál mint olyan volta­kép­pen két kü­lön­bö­ző szin­ten ér­ten­dő: van a hét­köz­napi ér­te­lem­ben vett, kon­ven­cio­ná­lis (sam­mu­ti) el­mú­lás, ami még lát­vá­nyos is (mivel­hogy egy­szer­re csak ott egy holt­test, ami az előbb még élt, moz­gott, lé­leg­zett! jaj!), és ott a Dhamma nyel­vé­ben ta­lál­ha­tó ha­lál, ami ép­pen hogy ezt a pil­la­nat­tö­re­dék­ről pil­la­nat­tö­re­dék­re be­álló újabb meg újabb, tkp. át­vitt ér­tel­mű ha­lált je­len­ti, ami­vel azon­ban egy vala­mi hal meg csu­pán (új­ra meg új­ra), ez pe­dig BIG ME. Ő az azo­no­su­lás­sal lép a kép­be, ahol és ami­kor meg­je­le­nik az ér­zés.

Ugyan­így BIG ME lesz az is, aki/ami ál­lan­dó jel­leg­gel újra meg újra meg­szü­le­tik.

▼

Vissza­térve a nap piaci él­mé­nyei­hez: kény­te­len vol­tam kon­sta­tál­ni, hogy spi­ri­tu­ális fej­lő­dé­sem szem­pont­já­ból egy­ál­ta­lán nem tett jót ez a ki­rán­du­lás – és nem csak az elébb vá­zol­tak okán.

Azért sem tett jót ez a ki­rán­du­lás, mert olyas­mi haj­tott, mint a ra­gasz­ko­dás, a vá­gyak, az elé­ge­det­len­ség (az­zal, ami ad­va van), és vé­gig kü­lön be­jára­tú, sze­mé­lyes kis pre­fe­ren­ciá­im alap­ján és men­tén men­tek a dolgok. Más szó­val igen­is az a jó, ha az em­ber meg­pró­bál kike­ve­red­ni ne­ve­zett pre­fe­ren­ci­ák ve­sze­del­mes öle­lé­sé­ből / szo­rí­tá­sá­ból / ör­dö­gi köré­ből / bűv­kö­ré­ből, éspe­dig azért, mert BIG ME me­leg­ágya, már­pe­dig a spi­ri­tuá­lis út ép­pen hogy BIG ME le­bon­tá­sá­ról szól, nem pe­dig mé­re­té­nek nö­ve­lé­sé­ről, híz­la­lá­sá­ról. Vagy­is a pre­fe­ren­ciák hát­rébb tes­sé­ke­lé­se BIG ME vissza­fa­ra­gá­sát, majd tel­jes le­épí­té­sét teszi le­he­tő­vé, egy­ben hi­he­tet­le­nül meg­könnyít­ve a létet a min­den­ko­ri érin­tett szá­má­ra, hi­szen mi­nél ke­ve­sebb a pre­fe­ren­cia, an­nál ke­ve­sebb az elé­ge­det­len­ség, a hi­ány­ér­zet, az el­vá­rás, a vágy, a só­vár­gás stb. És sose sza­bad szem elől té­vesz­teni, hogy BIG ME-vel nincs meg­sza­ba­dulás!

Vég­tére is ép­pen hogy a vá­gya­ink (a már em­lített taṇhā) te­szik – kéz a kéz­ben a Füg­gő Ke­let­ke­zés el­ső lánc­sze­mé­vel, az avijjā-val –, hogy lé­te­sü­lünk, ami­vel fel­tar­tóz­tat­ha­tat­la­nul újra is szü­le­tünk szé­pen me­gint! Avijjā a ’nem-tudás’, vagy­is hogy nem lát­juk a dol­go­kat úgy, aho­gyan való­já­ban vannak: nem lát­juk át az ál­ta­lunk ész­lelt-ér­zé­kelt va­ló­ság ér­zék­csa­ló­dá­sát, nem lát­juk tu­laj­don meg­ve­ze­tett­sé­gün­ket – ez a moha, ami az avijjā egyik szinonímája.

Nem lát­juk a Négy Ne­mes Igaz­sá­got, azt, hogy duk­kha van (és min­den dukkha!) – a dol­gok nem ki­elé­gítő volta, ami szenvedést vált ki: 1. dukkha-sacca, ’a duk­kha igaz­sá­ga’, ahol is dukkha a szü­le­tés, az öre­ge­dés, a ha­lál; duk­kha a gyász, a sirán­ko­zás, min­den lel­ki meg­ráz­kód­ta­tás stb.; dukkha együtt len­ni olya­nok­kal, aki­ket nem szív­lel­he­tünk, és dukkha, ami­kor nem lehe­tünk azok­kal, aki­ket pe­dig szere­tünk, mint ahogy duk­kha az is, hogy nem kap­juk meg, amit sze­ret­nénk. Vagy­is pañc’­upā­dā­nak­khan­dhā duk­khā, ’a ragaszkodás tár­gyát kép­ző öt hal­maz duk­kha’ – rö­vi­den az, ami az egyes em­bert ad­ja: a tes­tet (rū­pa), az ér­zé­se­ket és ér­ze­te­ket (ve­da­nā), az ész­le­lést (sañ­ñā), a kész­te­té­se­ket (saṅ­khā­rā), va­la­mint az ér­zék­szer­vi be­nyo­má­sok tu­da­tos­sá­gát (viññāṇa).

Ennek meg­van­nak per­sze a ma­ga ki­vál­tó okai (2. sam­uda­ya-sacca, ’a ke­let­ke­zés igaz­sá­ga’): az újabb meg újabb lé­te­sü­lést és szü­le­tést ge­ne­rá­ló vágy, só­vár­gás (taṇhā), hogy itt is élvez­ke­dünk egy ki­csit, ott is, ér­zé­ki vá­gya­ink van­nak (kā­ma-taṇhā), lé­te­sü­lés­re irá­nyu­ló vá­gya­ink (bha­va-taṇhā), vala­mint arra vá­gyunk, hogy sza­ba­dul­junk at­tól, amit nem aka­runk (vi­bha­va-taṇhā).

A har­madik igaz­ság (sacca, ejtsd: szaccsa) a nirodha-sacca, vagy­is ’a meg­szű­nés [ne­mes] igaz­sá­ga’, az, hogy a dukkha vé­get is ér­het, azaz meg­szűn­het az ál­tal, hogy ma­ra­dék­ta­la­nul ki­huny­nak a vá­gyak, és be­kö­vet­ke­zik a meg­sza­ba­du­lás.

A negye­dik igaz­ság a magga-sacca, ’az út igaz­sága’, tel­jes ne­vén dukkha-niro­dha-gā­mi­nī pa­ṭi­pa­dā ari­ya-sac­ca, ’a duk­kha meg­szű­nésé­hez veze­tő út ne­mes igaz­sága’, ez pe­dig az ún. Ne­mes Nyolc­ré­tű Ös­vény, ariya-aṭṭhaṅgika-magga, ami a meg­sza­ba­du­lás­hoz vezet el, a nir­vá­ná­hoz. (Ennek rész­le­te­zé­sét sz. enge­del­mük­kel majd vala­mi­kor más­kor …)

Hát igen. Így van ez. Vakok va­gyunk, meg va­gyunk ve­zet­ve, nem lát­juk, ami van, és nem is igen aka­ró­dzik lát­ni.

▼

Ott tartot­tunk tehát, hogy ez az ör­ven­de­zős, bol­dog­ságos pia­cozás nem volt ép­pen ked­ve­ző a szer­ze­tes spi­ritu­ális fejlő­dése-érése szem­pont­jából. Kedve­zőbb – elvben! – a vá­sá­rol­ga­tás olyan he­lyen, ahol úton-út­fé­len be­csap­nak, ahol vé­let­le­nül sem ka­pom meg, amit és aho­gyan el­gon­dol­tam ma­gam­nak, azaz egy az egy­ben át kell ren­dez­ni min­dent, ido­mul­va a vá­rat­la­n pilla­nat­nyi hely­zet­hez, ami­kor is az­zal kell be­érni, ami éppen van, és az a vala­mi ami­lyen. Ez az iga­zi, és­pedig, ugye, azért, mert a már körbe­járt pre­fe­ren­ciák, s ezzel BIG ME elle­né­ben fej­ti ki jó­tét ha­tá­sát. Nem csu­pán az érin­tett­nek lesz könnyebb, ha­nem magá­tól érte­tő­dő­en egész kör­nye­ze­té­nek is. Az ilyen em­ber bár­mi­ről ké­pes a lehe­tő leg­könnyeb­ben le­mon­dani – ön­zet­len és ön­fel­áldo­zó, aki az ég adta vi­lá­gon sem­mi­hez sem ragasz­kodik / kötő­dik, min­dent el tud en­ged­ni, le tud ten­ni, ön­ma­gát, azaz BIG ME-t is bele­értve. — Lemond. Mindenről.

Igen ám, de ez sem az igazi még. Azért nem az igazi, saj­nos, az én ese­tem­ben, mert nem ko­los­tor­ban élek, ahol (elv­ben leg­alábbis) mindent biztosí­tanak a hívek, ami­re a szer­ze­te­sek­nek szüksége le­het, s ezért nem kény­szerül (ugyan­csak elv­ben) arra, hogy egy­álta­lán pénze le­gyen, pénzt tart­son (magá­nál), pénz­zel bán­jon, fizes­sen (akár bank­kártyá­val vagy uta­lással), és arra sem kény­sze­rül, hogy piac­ra meg bolt­ba jár­jon, saját maga gondos­kodjon ön­maga ellá­tásá­ról (hi­szen nem ezek­ről szól a Buddha útja a szer­zetes­ség vo­nat­ko­zá­sá­ban), ami­ben óha­tat­la­nul is ben­ne van, hogy kény­te­len lesz élel­mi­szert tá­rol­ni, vagyis kész­le­tezni, ha min­den­nap enni akar, már­pe­dig ezt nem en­ge­di meg a rend­sza­bály­zat. Lehet ugyan pénze, de ezt egy vilá­gi támo­gató­jának kell őriz­nie, s adott eset­ben, ha a szük­ség úgy kí­ván­ja, ez a vilá­gi esz­közli majd a beszer­zése­ket és a kifi­zeté­seket. Ugyanő lesz az is, aki át­ve­szi és őrzi a pénz­ado­mányo­kat, fel­aján­lá­sokat.

Ilyesmire szükség is van a modern világ­ban, mert nem biztos, hogy egy kolos­tor na­gyobb ki­adá­sokat is ké­pes fedezni, mint amilyen pl. jobb minő­ségű, bé­lelt téli cipő hi­deg ég­­övön. Vagy új szem­üveg – vagy ép­pen uta­zási költségek.

Magyarán egy fokkal jobb helyzet­ben lennék, ha nem nekem kelle­ne a ha­von­ta be­folyó nyug­díjjal bán­nom, ha­nem egy világi bánna vele, kezel­né, to­váb­bá egy vi­lági ve­lem jön­ne vá­sá­rolni, és fizet­ne. Még „iga­zibb” per­sze az lenne, ha er­re nem len­ne szük­ség, ill. ha meg­je­len­ne vala­ki ko­ra reg­gel, hogy min­den ál­dott nap újra fel­ajánlja a kény­sze­rűen tárolt élel­mi­szert, amit amúgy bizony déli 12 után már nem szabad se tárolni, se fogyasz­tani. Ezt, úgy lá­tom kb. két év négy hó­nap ha­zai ta­pasztala­taira építve, hogy képtelen­ség megvaló­sítani, mert nincs meg hozzá az aka­rat, azok­nak az aka­rata, akik ezt oko­san és ügye­sen megszer­vez­nék és kivitelez­nék. Nincs se szer­ve­zés, se ki­vi­te­le­zés. Szer­ze­tes saj­nos nem szer­vez­heti meg az ellá­tását, a támoga­tását, ez mások dolga.

Arra vannak a kolos­torok, hogy szer­zetes szá­mára min­den felté­telt biz­tosít­sanak, ami nél­kül lé­nye­gé­ben nem is „igazi” szer­zetes, hiszen nem tudja magát tar­tani a szerze­tesi rend­sza­bály­zat va­la­mennyi elő­írá­sá­hoz. Most már csak idő kér­dé­se, és ta­lán vissza tud men­ni ez a szer­ze­tes Ázsi­ába, ahol szer­ze­tes­ként lé­tez­het – a szer­ve­zete szá­má­ra ugyan­is mind­egy már, hogy hol nem jó neki, mivel­hogy öre­ge­dő, le­épü­lő­fél­ben lé­vő szer­ve­ze­té­nek se a közép-euró­pai tél vagy a front­rend­sze­rek nem jók, se a tró­pu­si rek­kenő hő­ség (mint Bur­má­ban), sem pe­dig a mon­szun, a ma­gas pára­tarta­lom. – Ez van!

Ahogy Örkény István (is) mond­ta: úgy még so­sem volt, hogy vala­hogy ne lett volna! Ráadásul a se-hogy is valahogy.

És ebben maradhatunk is.

☸

 

Balról a Buddha, a hallga­tósá­ga pedig az ún. pañca­vaggi­yā bhik­khū, ’az öt szer­zetes cso­portja’, azaz Kon­dañña, (Aññā Kon­dañña), Bhad­diya, Vappa, Mahā­nāma és As­saji, ko­rábbi aszké­tatársai. – Ők let­tek a Buddha első szerze­tesei. – A hagyo­mány szerint a Buddha nem sok­kal a meg­vilá­goso­dása után tar­totta első tan­beszé­dét Isi­pata­ná­ban, s ez­zel meg­for­gatta, moz­gásba hozta a Tan kere­két. A tan­be­széd címe is erre utal: Dhamma-cakka-ppa­vatt­ana-sutta. A Négy Ne­mes Igaz­ságot is ebben a tan­beszé­dé­ben tárta fel a Tathā­gata, vagyis a Buddha. —

 

Február végi késztetések

Megannyi jó szándék

A pokolba vezető út is jószán­dékkal van kikö­vezve. És az is meg­lehet, hogy min­den san­da szán­dék­ban – vagy ép­pen mö­götte – lakik vala­mennyi JÓ szán­dék is, leg­fel­jebb (1) nem ne­künk (vagy­is a mi szá­munk­ra, vö. Franz Kafka egy, ha jól em­lék­szem, nap­ló­be­jegy­zé­sét: Es gibt un­end­lich viel Hoff­nung, nur nicht für uns. Vagyis, kb. ’Vég­tele­nül sok re­mény­ség van, csak ép­pen nem ne­künk.’), (2) nem úgy, ahogy mi ért­jük, vagy ép­pen (3) nem látszik.

Az inter­netet is a jó szán­dék vezet­te és ve­zeti, a Face­book-ot – azaz meg­alko­tó­ját, egy bizo­nyos Mark Zucker­ber­get – nem ke­vésbé, mint ahogy az em­beri­ség tör­téne­tének sok-sok is­mert, ke­vésbé is­mert, hír­hedt, netán ke­vésbé hír­hedt és le­szere­pelt sze­rep­lő­jét is a jó szán­dék ve­zet­te: mi más? Őrá – és ter­mé­sze­te­sen má­sokra meg kap­cso­ló­dó dol­gok­ra – vissza fo­gunk még itt len­tebb térni egy hossza­dal­ma­sabb, te­ker­gős ki­térő után.

Burma jószán­dékú tábor­nokai

Érdemes átgondolni – ért­hető mó­don ez fog­lal­koz­tat most en­gem már feb­ruár 1-je, a puccs óta –, hogy ezek a ki­váló tábor­no­kok Bur­má­ban tény­leg komo­lyan azt hi­szik: ők csak­is a ja­vát akar­ják Bur­ma né­pei­nek – Bur­ma, vagy­is 1989 óta hiva­ta­lo­san Myan­mar, mind­örök­re elhi­bá­zott ma­gyar át­írás­ban „Mian­mar”, ami­nek alig vala­mi köze a bur­mai ere­deti kiej­tésé­hez, vö. [kb. mjan­má] –, már­pe­dig ezek­ből sok van, 107 ki­sebb­ség, nép­cso­port, akik 135 (igen!) külön­böző nyel­vet és nyelv­já­rást be­szél­nek, és gyak­ran se ant­ro­po­ló­giai, se nyel­vi, se pe­dig val­lási hova­tar­tozás szem­pont­já­ból nem roko­nok, és egy ré­szük 1948 óta had­ban is áll a köz­ponti hata­lom­mal, de most össze­fog­nak a nagy kö­zös törté­nelmi ret­te­net, a had­se­reg – a Tat­ma­daw [ejtsd, kb. ta’m­madó] – ön­kény­ural­ma elle­né­ben. (Ehhez lásd pl.: Identity Crisis: Ethnicity and Conflict in Myanmar | Crisis Group , Internal conflict in Myanmar - Wikipedia , ill. https://www.academia.edu/32976865/The_Languages_of_Myanmar )

További táborno­kok

Ponto­sabban most megint ezt hiszik (ti. hogy a nép javát szol­gál­ják), hi­szen már 1962-ben az ak­ko­ri tábor­nok­gar­nitú­ra, ame­lyik ugyan­így ka­to­nai állam­csínyt haj­tott vég­re U Ne Win­nel ez élen, ugyan­így jót akart – lett is, már­mint jó, de nem úgy, és nem ne­kik, azaz Bur­ma né­pei­nek, ha­nem, ahogy az ilyen­kor len­ni szo­kott, ne­kik, már­mint a tá­bor­no­kok­nak, a kiter­jedt rokon­ság­nak, no és per­sze a ha­ve­rok­nak meg a ma­me­lu­kok tá­bo­rá­nak (ej, nem isme­rős ez vala­hon­nan?) –, és jót akart, a leg­job­bat akarta a ha­tal­mat az 1988-as puccsal ma­gá­hoz raga­dó Saw Maung [kb. szó maung], majd az őt 1992-ben le- és fel­vál­tó Than Shwe tá­bor­nok is. Más lap­ra tar­tozik, hogy egy kis­sé más­ként sike­re­dett ez is, mint gon­dol­ták, vagy ahogy a rab­igá­ban nyö­gő és seny­vedő, el­nyo­mo­rí­tott hazá­juk és a kül­világ látta. Mi több, né­mi áldo­zat­tal is járt a ka­land: sok-sok ezer em­bert legyil­kol­tak, még töb­bet meg­kí­noz­tak, ki­fosz­tot­tak, bör­tön­be, tá­bor­ba zár­tak, elűz­tek, és sike­rült kitel­jesí­te­ni­ük az 1962-ben meg­kez­dett dicső rom­bo­lást, elké­pesz­tő hoz­zá nem érté­sük­kel és égbe­kiáltó fele­lőt­len­ségük­kel – mér­hetet­len os­toba­ságuk­kal – sike­rült roncs­te­lep­pé garáz­dál­kod­niuk és lop­niuk Dél­kelet-Ázsia egyik ígé­re­tes gaz­dasá­gát. Min­dent: a még a brit gyar­mato­sítók által kié­pített, az ak­kor még fej­lett­nek szá­mító tel­jes infra­struk­túrá­tól kezd­ve az egész­ség­ügyön át az okta­tásig és a tudo­má­nyos éle­tig min­dent. Véres kéz­zel, könyör­tele­nül, gát­lás­ta­la­nul, sze­mér­met­lenül – miköz­ben kife­lé nem győz­ték suly­kolni jám­bor elkö­tele­zett­ségü­ket a Buddha taní­tásai, ill. a bur­mai (rész­ben jó kor­rupt) Szan­gha iránt. (Ecce homo – de ezt is bár­mi­lyen közeg­be át lehet sza­ba­don he­lyezni, tör­ténel­mi kor­szak­tól, tér­től és idő­től füg­get­lenül min­den­hol és min­den­kor meg­állja a he­lyét!)

A világ egyik legsze­gényebb és legkor­ruptabb országa

Olyan sikeres volt több évti­zedes tényke­désük, hogy abból a Bur­mából, ami­ben az élet­szín­vo­nal nagy­jából azo­nos volt akko­riban a szom­széd­ságé­val, s ami Dél­kelet-Ázsia élés­kam­rájá­nak számí­tott, a világ tíz leg­szegé­nyebb orszá­gának egyi­ke lett, s egy má­sik elő­kelő rang­listán is elő­kelő hely­re csú­szott: a kor­rup­ció világ­rang­listá­ján is az utol­só tíz kö­zött szere­pelt (múlt idő?). Iga­zán büsz­kék lehet­nek rá azok a ki­váló tiszt urak! Egé­szen egye­di tel­je­sítmény!

Különös cím­letek: egy kis bur­mai abszurd

És majdnem megfeled­keztem egy apró ada­lékról, hogy egy kis meg­moso­lyog­ni va­ló is he­lyet kap­jon ennyi, már-már hihe­tet­len rém­ség köze­pe­tte: a káp­ráza­tos pénz­reform­jaik­ról. Az egyik so­rán – nem vicc! – Ne Win tábor­nok, az aszt­ro­ló­gu­sára meg saját, szám­misz­tiká­hoz kötő­dő babo­náira és pre­fe­ren­ciá­ira hall­gat­va lecse­rél­tette a tel­jes bank­jegy­állo­mányt: előbb 75, majd 15 és 35, ké­sőbb 45 és 90 kyat [ejtsd: csá’] cím­letű ban­kó­kat hoz­tak for­ga­lom­ba. (Vö.: https://en.wikipedia.org/wiki/Burmese_kyat ) Ez utób­bi ket­tő külön érde­kes­sége, hogy mind­két szám oszt­ha­tó Ne Win ked­venc szá­má­val, kilenc­cel. A lakos­ságot ugyan­úgy tönkre­tet­ték – ki­sem­miz­ték –, mint ahogy rá­tet­tek a gaz­da­ság hozzá­értő tönkre­téte­lére is, ami vé­gül a követ­kező, 1988-as puccs­hoz vezetett.

Urizálni, közpénzt szórni, hará­csolni: az eti­kátlan hata­lom örök univer­záléi

Ehhez értettek és válto­zatlanul érte­nek iga­zán a gyil­ko­lá­son túl: a nyak­ló nél­küli, gát­lás­talan hará­cso­lás­hoz és a leg­mé­lyebb, min­dent szét­ro­hasz­tó kor­rup­ció­hoz, vala­mint az uri­zálás­hoz és a ke­gyet­len ter­ror­hoz. (Ebben is fel­sejle­nek más­hon­nan egyes, már isme­rős je­gyek, nem … ???) Ter­mé­sze­te­sen a kontra­sze­lek­ció­ban is, a hoz­zá nem ér­tés­ben is töké­lete­sek (ez is meg­hitt is­me­rős, ugye?), ta­pasz­tal­hat­tam ma­gam is egye­temi min­den­nap­jaim­ban Ran­gun­ban. (Lásd ezt az elem­zést is: https://www.eastasiaforum.org/2021/02/06/china-does-not-like-the-coup-in-myanmar/ )

És most megint itt vannak

És most, alig tíz év után újra itt kísért a kato­nai dikta­túra rette­nete Bur­má­ban (lásd https://www.facebook.com/zawxtetaung.delight/posts/342817917263765 ), ám most 2021-et írunk, és a világ más ma, mint 1962-ben, 1988-ban, 1990-ben vagy 2007-ben volt, és más, mint ami 2010-ben volt, ami­kor is a tá­bor­no­kok vál­tot­tak – vala­me­lyest –, mi­vel az érde­keik így kí­ván­ták. Bízni min­dig lehet vala­mi­ben, de leg­inkább az a biz­tos, hogy ami mű­kö­dik vala­hogy, az előbb-utóbb nem fog mű­köd­ni. Ez per­sze áll a „rossz”, a tudat­ban ne­ga­tív elő­jelű­ként el­köny­velt je­len­sé­gek­re is, hi­szen állan­dó vál­tozás­ban van­nak ezek is, most ép­pen van­nak – és: így, ilyen és ilyen mó­don van­nak, itt; és jelen –, hogy már meg is szűn­jenek. Ez min­den kép­ződ­mény ter­mé­szete, ami csak fel­té­te­lek függ­vé­nyé­ben létrejött.

Az idő mint olyan

Ez utóbbi is csupán idő kérdése. Ázsiá­ban azon­ban álta­lában más­ként jele­nik meg az idő mint olyan, hosszabb­nak bizo­nyul­nak az egyes sza­ka­szok is, már­mint lefo­lyá­suk ide­je nyúlik ki: Euró­pa (vagy­is Ró­ma és Bi­zánc egy­aránt) türel­met­le­nebb­nek tű­nik, és ha­ma­rabb moz­dul, hama­rabb vál­toz­tat, és be­le is nyúl a tör­téné­sekbe. Gon­dol­janak csak bele: 1986-ban je­lent meg a szí­nen Gor­ba­csov, és 1988–89-re már bo­rul­tak is a dol­gok, hajaj! Szét­esett a szov­jet bi­ro­da­lom is, az egy­ko­ri Ju­go­szlá­via is, ment­he­tet­le­nül: az volt, úgy­mond, a dol­guk, hogy egy szép na­pon da­ra­bok­ra hull­ja­nak. Az eltá­volít­ha­tat­lan­nak hitt, örök Ceau­şescu is be­vé­gezte, rá­adá­sul igen­csak csú­nyán vé­gezte, lásd: https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/10/tundoklestola-bukasig-mulandok.html

A kínai elv­társak jószán­déka is vitat­hatatlan

Ezzel szemben Észak-Korea is, Kína is éppen azt mu­tatja, hogy Ázsiá­ban más­ként mérik az időt. A kí­nai elv­tár­sak is min­dig jót akar­tak az ország népe­inek, annyira, hogy a Mao elv­társ ural­ma ide­jén, 1959 és 1961 kö­zött pusz­tító éhín­ség halá­los áldo­zata­inak szá­mát sze­rény 30 mil­lió­nyira be­csü­lik. Ennyien hal­tak éhen (más becs­lések sze­rint 55 milli­óan is lehet­tek), hála egy kivá­ló em­ber és szűk kö­re nyil­ván vitat­hatat­lanul jószán­déktól vezé­relt, még ná­luk is kivá­lóbb dön­tése­inek! Ekko­ra or­szág­ban iga­zán nem oszt és nem szo­roz, hogy né­hány tucat milli­óval keve­seb­ben van­nak ép­pen, avagy többen.

Ujgurok, tibetiek … Hong­kong … Tajvan … stb.

Az illetékes főelv­társat ma Hszi­nek hív­ják, és sokak­kal egye­tem­ben a mi hőn szere­tett, kato­nás­diban is gyak­ran jeles­kedő Or­bán vezé­rünk is oda van érte (meg vissza). Hszi elv­tár­sat is merő jószán­dék ve­zérli, főleg ami Tibe­tet, vala­mint az utób­bi idők­ben egyre szem­be­öt­lőbb mó­don az egy­kori Kelet-Tur­kesz­tánt ille­ti – nép­irtás­nak is ne­ve­zik mel­les­leg, amit ott űznek. A tar­to­mány kína­iul Hszin­csiang név­re hall­gat, fő­leg (mu­zul­mán) ujgu­rok lakta terü­letek, amit Kína ugyan­úgy bito­rol im­már évti­zedek óta, tart meg­száll­va, mint amúgy az or­szág nem han-kínai lakos­ságú te­rü­leteit is, ami kb. a két har­ma­dát ad­hatja az egész, el­nyo­más­sal, vas­marok­kal és rend­őr­ter­ror­ral egy­be­tar­tott biro­da­lom­nak (ami még a kö­zép­ső is, so­se feled­jék!). Érde­mes per­sze Hong­kong­ra is vetni egy pil­lan­tást, de a fe­szült­ség ger­jesz­tése, egy­re fé­lel­me­te­sebb fegy­ver­ke­zé­si őrü­le­tük, és egy­re elké­pesz­tőbb ag­resszív nyo­mulá­suk és taro­lá­suk szinte min­den fron­ton, jó né­mely ha­tár­sza­ka­szuk men­tén, Indiá­val is, a Dél-kínai Ten­ge­ren, az­tán Taj­van­nal szem­ben, min­den­hol és min­den vo­na­lon nem egyéb, mint ugyan­an­nak az ős­ere­deti jószán­dék­nak leg­jám­bo­rabb és leg­ártat­la­nabb meg­nyil­vá­nu­lá­sai, a sze­rény­ség, alá­zat és a fele­ba­ráti sze­re­tet szép iskola­példái.

Minden biroda­lom bevégzi egyszer

Különös azért, hogy ennyire elsza­ladjon az ef­féle jószán­dékkal a ló – igaz, elég csak a XX. szá­zad dol­gait elő­ven­ni, hogy lás­suk a mű­ködés­mód­jait is, a vég­kifej­letét is. A biro­dal­mak – ezen az is ér­ten­dő, hogy egy több­ség­ben lévő nép vagy nem­zet ma­ga alá gyűr több, külön­böző nagy­ságú és „fej­lett­ségű” né­pet, nép­cso­por­tot – előbb-utóbb kivé­tel nél­kül dara­bokra hulla­nak, csak idő kér­dése. Úgy tű­nik, a pe­kingi elv­tár­sak az isko­lában nem tanul­tak ilyes­mi­ről (vagy már rég el­felej­tet­ték), és egy­ér­tel­mű, hogy nem lapoz­gatnak tör­ténel­mi atla­szokat, külön­ben lát­hat­nák, hogy mind­egyik biro­da­lom így vé­gez­te a tör­téne­lem folya­mán, hi­szen ez a törté­nelem mene­tének bel­ső tör­vény­szerű­sége is, kéz a kéz­ben az­zal, hogy a nagy­ság­ból, a hír­név­ből, a tün­dök­lés­ből adott eset­ben a tör­té­ne­lem nagy süllyesz­tője lesz, ha­nyat­lás, majd bukás. (Lásd eh­hez a fent már hivat­ko­zott be­jegy­zést: https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/10/tundoklestola-bukasig-mulandok.html ) Azt sem aka­ród­zik ne­kik átlát­niuk, hogy minél in­kább szo­rít­ják a hur­kot, annál hama­rabb lá­zad­nak fel az alatt­valók: még az is el­unja, aki ad­dig tűrte. Vagy le­feküdt ad­dig a rend­szernek.

少欲知足。

Hogy a Buddha tan­tételeit nem ismerik, hát, annyi baj le­gyen. Van ilyen. Bár újab­ban az elv­tár­sak a kí­nai sta­tisz­tikák kb. 245 millió (!) honi budd­his­tájá­val is sze­retik bizo­nyos lépé­sei­ket ma­gya­rázni, nem tud­ják, mi az a mu­lan­dó­ság, kína­iul, azaz egész pon­to­san: ha­gyo­má­nyos kínai írás­mód­dal 無常.

Ami ennél is szomo­rúbb, hogy a csodá­la­tos Lao-cét (Lao-tzu, 老子) sem is­merik, vagy ha még­is, ak­kor pe­dig nem törőd­nek hal­hatat­lan böl­cses­ségé­vel. Egyik híres alap­igaz­sága (leg­alább­is neki tu­laj­do­nít­ják, én lát­tam már az ő ne­vét az idé­zet után kína­iak lak­ta vidé­ken): 少欲知足。– Aki ke­vés­re vá­gyik = kevés­sel is be­éri, tudja, mi az elég = mi­kor elég, vagyis be­ér­jük, elé­ge­det­tek va­gyunk, ha ke­vés a vá­gyunk. A https://buddhist_term_ch_en.enacademic.com/5125/%E5%B0%91%E6%AC%B2%E7%9F%A5%E8%B6%B3 hon­lap ezt az an­gol meg­felel­te­tést kí­nálja: Con­tent with few de­sires. A hon­lap tkp. egy­fajta kí­nai budd­hista en­cik­lopédia. —

Megannyi kis­gömböc

A kis gömböc is csak falt meg falt meg falt, míg szét nem puk­kadt. Sze­gény. Min­den kis­göm­böc így vég­zi egy nap, kicsi is né­me­lyik, göm­böc is, mind­egy, mi az iga­zi ne­ve, Hszi, Or­bán vagy Pu­tyin vagy bárki. Eze­ket is kivé­tel nél­kül jószán­dék moti­válja, és a palesz­tinok iga­zolni fog­ják, hogy Ne­tan­jahut nem­kü­lön­ben, de az ifjab­bik Asszád sem kivé­tel ott a szom­széd­ban. Tele a világ jó­szán­dék­kal, akár­ki meg­lás­sa, ezek a tá­jak foci­val meg stadi­onnal van­nak tele (van, ahol min­den egyes villa­mos­meg­állóra jut egy-egy sport­léte­sít­mény! bi­zony!), fűt­hető mű­gyep­pel, miköz­ben en­ni nincs mit, nem­hogy kály­há­ba való len­ne, na de kit zavar az ilyesmi? Pon­tosítok: már hogy­ne volna mit enni? Ma is sa­ját sze­mem­mel lát­tam út­köz­ben. A kuka fe­dele nyitva, ott kö­nyö­köl a pere­mén egy tor­zon­borz em­beri figu­ra, ko­tor a hul­la­dék­ban, talál vala­mi mara­dé­kot, és már eszi is. Még hogy nincs mit ennie!

Hiri-ottappa

Nem ez volt az első, hogy pl. meg­álló sze­mét­gyűj­tő­jé­ből halá­szott ki va­laki el­do­bott étel­mara­dékot. – Nem, nincs hiri ’er­köl­csi szé­gyen­érzet’, nincs az iker­test­vére se, ottap­pa ’er­köl­csi félsz a (kar­mi­kus) kö­vet­kez­mé­nyek­től’, ezek ab­szo­lúte isme­retlen foga­lom­nak tűn­nek, de úgy lát­szik, mettā, ’(fe­le­ba­rá­ti, be­le­érző) sze­re­tet’ vagy ka­ru­ṇā, ’együtt­ér­zés’ se szo­rult sok azok­ba, akik na­gyon is jól tud­ják, hogy ten­ni az egy­re kilá­tás­tala­nabb nyo­mor ellen csak aka­rat kérése. – Amúgy a hiri az ot­tap­pá-val együtt a Buddha tan­rend­szeré­ben a világ két őr­zője, loka­pāla­dhamma: nél­kü­lük a dzsun­gel tör­vé­nyei ural­nák a világot. A ki­lá­tá­sok ki­fe­je­zet­ten jók, lásd pl.: Welcome to the age of impunity: David Miliband's World Economic Forum speech | International Rescue Committee (IRC)

Huntington pro­fesszor

És közben meg mintha érne egy követ­kező világ­égés – csak ép­pen csep­pet sem biz­tos, hogy ezt túl is éli majd az em­beri­ség. Annyi baj legyen! So­mo­lyog­ni lehet, és örül­ni an­nak, hogy lám, lám, mégis Hun­ting­ton pro­fesszor­nak lesz majd a vé­gén igaza! Tet­szet­tek olvasni … ?

Annyi baj legyen!

Annyi baj legyen, a világ mindig is ilyen volt, eztán se lesz más­képp, de azért meg­éri a stra­pát, mert igen­is lehet­nek átme­neti idő­szakok – egy kis fent, egy kis hegy­me­net, nem pe­dig min­dig csak a lejtő, a ha­nyat­lás, en­tró­pia és hason­lók. Az alap­műkö­dés saj­nos adott, ezen sem­mi sem fog vál­toz­ni, amíg az em­ber mint faj itt van ezen a boly­gón, mivel­hogy az em­ber alap­járat­ban, azaz el­sőd­lege­sen, min­de­nek­előtt em­ber­ből van, em­ber­ből volt, és em­ber­ből is lesz (amíg még lesz, ugye), ami nem egye­bet tesz, mint hogy az os­toba­sága, nem-tudása, továb­bá vég­ze­tes meg­veze­tett­sége (mo­ha / avij­jā) irá­nyít­ja min­den lépé­sét-dön­té­sét, és eb­ből faka­dó vá­gyai, a só­vár­gása (taṇhā), ön­azo­nos­ság-tuda­tá­ból fa­ka­dó pök­hen­disé­ge (māna), vala­mint ész­lelé­sé­nek tor­zulá­sai­ból (sañ­ñā-vipal­lāsa) ere­dő tévkép­ze­tei­nek / té­ves né­ze­te­inek (diṭṭhi) köszön­hető­en tova­bur­jánzó BIG ME-je, koz­mi­kus mé­re­tűre da­gasz­tott nagy egó­ja viszi las­san pusz­tu­lásba: az em­ber ön­maga leg­na­gyobb ellen­sége, tele egy­re sze­mér­met­le­nebb és egy­re csilla­pít­hatat­la­nabb bír­vággyal és kap­zsi­ság­gal (lobha), ami­nek szer­ves tar­to­zéka a le­he­let­fi­nom ellen­ér­zés­től kezd­ve a hara­gon, utá­laton, ellen­szen­ven és gyű­löl­kö­dé­sen (stb.) át min­den, amit csak le­fed a páli dosa szak­szó. És ak­kor a tu­dat töb­bi ígé­re­tes szennye­ződé­sé­ről nem is be­szél­tünk (már­mint itt és most, de lásd: https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/02/atudat-szennyezodesei-ezvagyunk-mi.html ), mint ahogy itt és most az em­ber hib­bant­ságá­ról sem be­szél­tünk, de azért ilyen is van, lásd: https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/07/abuddha-elmekortana-hetkoznapipszichopa.html ).

Jót akar

Tehát elhiteti magá­val, hogy ő jót akar. Jó a szán­déka. Elhi­teti magá­val, aztán meg elhi­teti a világ­gal. A világ meg hisz neki. És az a külö­nös, hogy gyak­ran való­ban jó­nak in­dul, jót sej­tet, jót ígér, és akár még jó is – hogy az­tán alig hall­ható­an per­cen­jen egyet vagy rop­pan­jon vala­mi, és az egész rend­szer elin­dul le­felé a lej­tőn. Vala­mi válto­zik benne, ami­nek sok kivál­tó oka lehet és van is – és amúgy is vál­toz­ni fog, mert vál­toz­nia kell, hi­szen ami csak létre­jött, az állan­dó vál­to­zás, fo­lya­mat, egy nano­má­sod­per­cig nem ma­rad úgy, ahogy van, ha­nem vál­tozik, kelet­kezik, itt van, el­mú­lik, de ami a he­lyére lép, fel­téte­lek függ­vé­nyé­ben, már más lesz, és más­mi­lyen lesz, ezt pe­dig az em­ber tu­data úgy érzé­ke­li, hogy rosszabb lesz. Rom­lást, nega­tív minő­ségi vál­to­zást érzé­kel ben­ne, mi­köz­ben per­sze a ter­mé­szet tör­vény­sze­rű­sé­gei és jelen­sé­gei kö­zött nem talál­kozik az em­ber jel­zők­kel, mint „rossz” vagy „ne­ga­tív” – nincs rossz felhő, nincs nega­tív eső és ha­sonlók.

Megváltani akar?

Az eredeti jó szán­dékkal az ember lénye­gében meg­vál­tani akar, hi­szen min­den, ami jó, min­den, ami csak egy kicsit is jobb, fel­ér egy kisebb-nagyobb meg­vál­tás­sal! Ha meg még a bol­dog­ság ígé­re­tét is hor­dozza …

Ezzel persze bonyo­lódnak a dolgok: az em­berek pél­dául csak addig van­nak álta­lá­ban oda a meg­vál­tá­sért, amíg nem nekik kell ten­niük érte. És nem kerül pénz­be. Ugyan­akkor szinte vár­ják a meg­vál­tást, vala­hon­nan kint­ről (meg fent­ről). Ha meg fel­buk­kan, meg­jele­nik a Föl­dön egy hiva­tá­sos meg­vál­tó, azt zá­ros határ­időn be­lül ke­reszt­re is fe­szítik. Hogy mi­ért? Mert kelle­met­len. Egy­sze­rű­en kel­le­met­len, amit hir­det, amit kí­nál. Jól is hang­zik azért, hogy „meg­vál­tás”, de ne­künk ez túl ne­héz, mace­rás, izé, kö­szön­jük szé­pen, in­kább nem kérjük.

Önmagam megvál­tója én ma­gam vagyok

Voltak sze­ren­csé­re szeren­csésebb tájak is ebben a világ­ban, ahol a ten­gernyi né­zet, világ­kép és -látás sza­ba­don üt­kö­zött, egész nép­ván­dor­lás zaj­lott, min­den­hol nyil­vá­nos vita­fóru­mok és ha­son­lók, ahol min­den­ki sza­ba­don és bár­mi­féle re­tor­zió nél­kül hir­det­hette a né­ze­teit. Igen, ez a Buddha korá­nak In­di­ája volt, az óko­ri (és nem „ősi”!) India. Ott is a sar­kala­tos kér­dé­sek egyi­ke volt ez, ami­re a Buddha an­nak rend­je és mód­ja sze­rint meg is adta a vá­laszt, azt ti., hogy a meg­váltó az egyes em­ber­ben la­kik, ké­rem szé­pen, nincs más, aki en­gem meg­váltana.

A meg­váltás vonat­kozá­sában a gyakor­lat ezzel szem­ben leg­inkább azt mu­tatja, hogy az em­be­rek sem­mit sem akarnak:

(1) nem akarják, hogy meg­váltsák őket, mert nekik ne ma­gya­ráz­zanak, ne du­mál­janak stb., stb., fel­nőt­tek ők már ahhoz, hogy; az ő éle­tükbe ne szól­jon bele senki, hagy­ják őket bé­kén stb.;

(2) ők maguk nem haj­lan­dók sem­mit se tenni ön­ma­guk meg­vál­tása érde­ké­ben, vagy­is ön­ma­gu­kat sem akar­ják meg­vál­tani, és még hal­lani sem akar­nak róla;

(3) és bár lehet, meg­fogja őket vala­hol akár a keresz­tény­ség meg­vál­tás-ígé­rete, akár a Buddha út­já­nak bő 2500 éve tö­ret­lenül iga­zolt, meg­szaba­dulás­sal kecseg­tető ígé­rete, vissza­ret­ten­nek a meg­vál­tás árá­tól: sem­mi egyéb nem szük­ségel­tetik hoz­zá, mint BIG ME le­bon­tása, még­is pont ez az, ami­re BIG ME nem vál­lal­kozik.

(4) Vég­ered­ményben úgy tűnik, az em­ber túl kényel­mes ahhoz, hogy bár­mit is te­gyen meg­vál­tása ér­de­kében.

A théraváda buddhiz­musban ki-ki ön­maga felelős saját sorsá­ért. Min­denki a sze­rint fog aratni, aho­gyan itt és most vet, a min­den­kori jelen pilla­nat­ban, vagy­is tulaj­don meg­váltá­som is egyes egye­dül az én ke­zem­ben van, raj­tam áll vagy bu­kik: attā hi atta­no nātho / ko hi nātho paro siyā, ’ki-ki ön­ma­ga meg­vál­tója, ki más lenne a meg­váltó?’ A meg­váltó ben­nem van, én va­gyok a meg­váltó, ön­ma­gam meg­vál­tója: ne­kem ma­gam­nak kell az én meg­váltá­so­mon szívó­san dol­goz­nom, ha egy­szer nincs más, aki meg­vált­hatna, és a me­nedé­kem is leg­inkább itt bent lel­hető fel, már amennyi­ben fel­lel­hető. Azt a vilá­got is én te­rem­tem ma­gam­nak, ami­ben és aho­gyan élek, mint ahogy a bol­dog­sá­gom is kizá­ró­lag én­raj­tam – és nem a másik em­be­ren, a vilá­gon, a kö­rül­mé­nye­ken stb. – ؅múlik.

Meddig tart jobb, embe­ribb és élhe­tőbb világot terem­teni?

Ha jó, emberi és élhe­tő világot teremtek mások­nak és magam­nak, akkor jó, em­be­ri és él­he­tő világ­ban fo­gunk élni – má­sok is, én is. Kép­telen va­gyok fel­fogni, miért olyan ne­héz ez, hi­szen se­med­dig se tart jobb, em­be­ribb és élhe­tőbb vilá­got terem­teni. Egyszer iga­zán meg­tuda­kol­hat­ná már vala­ki az or­szág há­zá­ban ücsör­gő kép­vise­lő urak­tól és höl­gyek­től, vajon miért nem gon­dol­ják, hogy ide­je len­ne ta­lán vég­re bele­fogni, ennyi elfe­csé­relt, szo­morú sor­sú év­szá­zad ma­gyar törté­nelme és nyo­mo­rú­sá­ga után? Bele­fogni egy olyan álom­ország épí­tésé­be, ame­lyik­ben jó és ér­de­mes élni? Ame­lyik­nek ne adj’ Is­ten vala­mennyi pol­gára jól érez­heti magát, vagy leg­alább­is a leg­több­jük? Nem lenne ide­je bele­fogni? Csak akar­ni kell, mint min­dent. Igaz, némi er­köl­csi tar­tás is kell hozzá. Becsü­let. Eti­kus, tiszta, eré­nyes élet­vitel, ami nél­kül nincs, mert nem is le­het, jó kor­mányzás.

Az egyes egyén fele­lőssége: „ezek már össze­lopták magukat”

Mintha nem gondolnák végig az emberek, hogy min­den egyes em­ber fele­lős azért, hogy az or­szág­ban, ahol él, milyen (köz)­álla­potok ural­kod­nak. Egyén­ként, egy közös­ség tagja­ként fele­lős­ség­gel tar­to­zom ön­ma­ga­mért, to­váb­bá fele­lős visel­ke­dést kell tanú­sít­sak a töb­biek, a közös­ség töb­bi tag­ja iránt, korlá­tok között, ön­meg­szorí­tások­kal, be­épí­tett fékek­kel stb. Most, hogy eze­ket a soro­kat írom, fel­sej­lik ben­nem három eset a kol­lek­tív fele­lős­ség kér­déséhez.

(1) Költői kérdés: vajon mi lehet az oka annak, hogy eb­ben az or­szág­ban bár­mely hiva­talos kö­zeg szin­te min­den egyes hiva­talos pa­pírt ajánl­va és térti­ve­vénnyel küld, elké­pesztő több­let­költ­séget ge­ne­rálva ez­zel orszá­gos és éves szin­ten – a több­let-adm­inisztrá­ció­ról nem is szólva. 2017-ben köz­jegy­ző kül­dött utá­nam vala­mit Malaj­ziába, ugyan­így, meg­fele­lően bor­sos díj­szabás mel­lett. A hely­beli pos­tás nem tu­dott mit kez­deni a nem­zet­kö­zi AR jel­ze­tű térti­ve­vénnyel, úgy­hogy vé­gül ne­kem volt sza­bad vissza­kül­de­nem … mi­vel­hogy oda kel­lett tűzni a pak­sa­mé­tá­hoz.

Német­országban pl. isme­retlen, hogy ható­ság-hiva­tal min­dent ajánl­va és térti­ve­vénnyel küld­jön. Vajon miért …?

(2) A*** papa, még 1994-ben, a rendszer­váltást követő má­sodik válasz­tás ide­jén: ő, úgy­mond, bi­zony nem adja más párt­ra a vok­sát, mert „ezek már össze­lopták magu­kat”. A naí­vab­bak kedvé­ért: azt akar­ta ez­zel jelez­ni, hogy ha más pár­t(ok) kerül­(nek) a hata­lomba, más lesz a sze­mélyi össze­tétel, s kez­dő­dik a lopás elöl­ről, hi­szen ők is meg akar­ják majd szed­ni magukat.

(3) Volt egyszer az ELTE BTK-nak egy (majd­nem örö­kös) dé­kánja. Ha vala­ki sérel­me­zett vala­mit, egyik ked­venc vá­lasza ez volt: „Iste­nem, ez egy ilyen or­szág!” – Kiváló em­ber! A leg­szebb az, hogy ő ma­ga de­re­ka­san tett róla, hogy ilyen is ma­radjon.

A jó kormány­zásról és a közös­ségi harmóniáról

A jó uralkodó erényeiről, a jó kormány­zásról lásd pl. Phra Ajahn Payutto mun­káját: https://www.watnyanaves.net/uploads/File/books/pdf/647-Royal-Virtues-English.pdf –

Az embe­rek zöme nem is gon­dolná, hogy a Buddha a jó kor­mány­zás kér­dé­seit is épp­úgy ala­po­san kör­be­járta és fel­tárta, mint a közös­ségi / tár­sadal­mi har­mó­nia kér­déseit: https://wisdomexperience.org/product/buddhas-teachings-social-and-communal-harmony/

Asóka és a burmai Dham­mazédi

És lőn: igenis lehet jól és tisztes­ségesen kormá­nyozni, igenis lehet jól és tisz­tes­sége­sen ve­zet­ni egy or­szá­got. Csak aka­rni kell. Külö­nös, hogy nya­kas, ko­nok, ma­kacs akar­nok em­be­rek ilyes­mit álta­lá­ban nem akar­nak. A törté­nelmi bizo­nyíték arra, hogy való­ban csak poli­tikai aka­rat kér­dé­se egy jobb, em­be­ribb és élhe­tőbb világ meg­te­rem­tése, az Asó­ka ki­rály az óko­ri Indi­ában, aki ural­ko­dása ide­jén (kb. i.e. 268 és 232 között, az­az a Buddha halá­la után bő két­száz év­vel) egy­szer már elég meg­győ­ző­en ül­tet­te át a gya­kor­lat­ba a Buddha taní­tá­sait, és biro­dal­má­nak min­den­nap­jai iga­zol­ták, hogy való­ban lehet­sé­ges egy való­ban jobb, em­be­ribb és élhe­tőbb világ meg­terem­tése. Más szó­val tény­leg csak akarni kell, az­az csak a poli­tikai aka­ra­ton mú­lik – mint minden ilyes­mi.

Amúgy még csak nem is mel­lesleg Bur­má­nak is volt ám egy­szer egy Dham­mazé­dije: Dham­ma­ze­di ki­rály (bur­mani­zált alak a páli Dham­ma­ceti-ből), aki 1409 tá­ján szü­letett, s 1492-ben hunyt el. 1471-től ural­kodott egé­szen élete vé­géig. Szer­zetes volt, a Han­tha­wad­dy Király­ság ural­ko­dó­já­nak, Shin Saw­bu [kb. sin szóbu] király­nő­nek a bi­zal­masa és ta­nács­adója. A király­nő vet­te rá, hogy hagy­ja ott a szer­ze­tes­sé­get, ve­gye el az egyik lá­nyát fele­ségül, majd lép­jen trónra. – Így is lett, és ez­zel Dham­ma­zédi Bur­ma tör­té­nel­mé­nek egyik leg­kivá­lóbb, leg­kima­gas­lóbb ural­kodó­jává avan­zsált. Virág­zott az or­szág, virág­zott a budd­hizmus, amit meg­re­for­mált és ala­po­san meg­tisz­tí­tott … és bé­ke volt … D. G. E. Hall an­gol törté­nész így jelle­mezte: He was a Buddhist ruler of the best type […], ami kb. ’budd­hista ural­kodó volt, a leg­jobb fajtá­ból’. A bur­mai tör­té­nész Maung Htin Aung 1967-ben meg­je­lent, A History of Burma c. mono­grá­fiá­já­ban rész­lete­sen tag­lal­ja Dham­mazé­di éle­tét és mun­kás­sá­gát, lásd: https://archive.org/details/AHistoryOfBurmaMaungHtinAung

Burmának most egy mai Dhamma­zédire van szüksége

Burmának ma nem egy újabb kato­nai dikta­túra véres és vég­te­len szen­vedés­sel teli, kilá­tás­talan rém­ural­mára, a tábor­no­kok ország­rom­bolá­sára és új­bóli garáz­dálko­dásá­ra van szük­sége – de még csak a saj­nos nem ke­vés­bé csö­kö­nyös és akar­nok Aung San Suu Kyi [ejtsd, kb.: Aung Szhan Szu Csí] asszony veze­tésé­re vagy vala­mi­féle kvázi-nyu­gati stí­lu­sú beren­dez­ke­désre sem (mivel­hogy az im­már más­hol sem igen akar mű­ködni) –, ha­nem egy új Dham­ma­zédi­re, aki min­den szem­pont­ból a Buddha tan­épít­mé­nyé­re ala­poz­ná az or­szág dol­gait – és a jövőjét.

Igen, egy jobb, em­be­ribb és élhe­tőbb világ­hoz egyet­len út ve­zet, és­pe­dig BIG ME lebon­tá­sán ke­resz­tül. Ezt az utat egye­dül a Buddha kí­nálja követ­keze­tesen, ez az út kí­nál­ja a gya­kor­lat mi­ként­jét a gya­kor­la­tot se­gí­tő-tá­mo­ga­tó el­mé­le­ti is­me­re­tek­kel egye­tem­ben.

BIG ME-vel azon­ban nincs meg­váltás, és ezért nem is kell ez az út.

A témában – és Krisztus, meg­váltás és egye­bek témá­jában – úgy gon­do­lom, érde­mes újra elő­venni, fel­ele­ve­ní­teni ezt a blog­bejegy­zést: https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_21.html

A boldogság ígérete?

Maradnak tehát egy egé­szen másfajta megvál­tásnak a vilá­got még vélet­lenül sem meg­hala­dó ígé­re­tei: a Face­book, a szoci­ális média, az inter­net, és per­sze a javak hará­csolá­sá­nak, fel­hal­mozá­sá­nak, a ká­bu­lat, az élve­ze­tek haj­hászá­sá­nak min­dent eltom­pító kul­tusza, ígé­rete és igé­zete, a pénz, hata­lom és be­fo­lyás tüné­keny má­mo­rá­nak ígé­rete és igé­zete – a sor szinte vég ­nélkül foly­tat­ható. És a min­den­féle val­lási szek­ták ígé­retei­vel zárható.

Hogyne, ígéret, az van. Válasz­tási is, de mi az, ami tel­jesül? Ami­nek szo­kása kel­le­ne len­nie, hogy tel­je­sül­jön is az egy Buddha ígé­retén (és, igen, az egy Krisz­tus ígé­re­tén) kívül?

Az imént fel­említett politikai akarat­nak, amin pedig min­den mú­lik, nem aka­ród­zik (egye­lő­re?) elő­búj­ni rej­te­ké­ből. (Majd világ­égés­kor, talán, ahogy az lenni szo­kott, pon­to­sab­ban világ­égés után, lásd pl. a sokak által már hal­lo­más­ból sem ismert, kulcs­fon­tos­ságú Bret­ton Woods-i Egyez­ményt 1944-ből. Már­mint lásd a sor­sát. Hogy mi lett be­lőle né­hány röpke évti­zed múlá­sá­val, mi­helyst bele­ült a poli­tika agya­iba az em­léke­zet­vesztés … ??? (Lásd: https://www.investopedia.com/terms/b/brettonwoodsagreement.asp — NB. Magya­rul is sok min­den olvas­ható róla.)

Ugyanez a kollektív, globa­lizált politikai aka­rat tette lehe­tővé an­nak a világ­nak a kia­laku­lá­sát, ame­lyik­ben élünk, és majd halni is fogunk.

Megteremteni – magunk­nak

Nem kell mindenben be- és kivárni, amíg fel­sejlik egy olyan­fajta poli­tikai aka­rat a léte­ző vá­lasz­té­kon túl, ame­lyik haj­landó is tenni egy való­ban jobb, em­be­ribb és élhe­tőbb világ meg­te­rem­tése ér­de­ké­ben. Mi magunk is meg­te­remt­het­jük azt a kör­nye­zetet ma­gunk­nak, mely­ben nem figye­lik ki min­den egyes lépé­sünket, dön­tésün­ket, vá­gyun­kat, gon­dola­tun­kat – bár­min­ket. És igen­is van olyan digi­tális vi­lág, amely­ben nin­cse­nek reklámok.

Bizton­ságos böngé­szés reklám­men­tes világban?

Semeddig sem tart letölteni és tele­píteni pél­dául egy bizton­ságo­sabb bön­gészőt, ame­lyik hatá­ro­zot­tan tá­vol tartja az af­fé­le kíván­csis­ko­dókat, mint ami­lyen pl. az adat­gyűj­tés éllo­vasa, a Face­book. A Face­book-ot kor­látok között lehet tar­tani, és kell is, és akkor nem gyűjt be a Face­book kis­millió ada­tot ró­lunk, nem va­gyunk kiszol­gál­tatva neki – és nem árasz­tanak el ben­nün­ket a rek­lá­mok sem.

Először is, Mark Zucker­berg, ill. a Face­book viselt dol­gai­ról meg­je­lent már ma­gya­rul is ez a könyv:
https://www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/tarsadalomtudomany/zuckolva-ut-a-facebook-katasztrofa-fele

Ez egy okos videó, magyar felira­tozás­sal, és azt fir­tatja, a FB mű­köd­teti vagy tönkre­teszi a de­mok­rá­ciát?

A videóban ennek a szer­vezet­nek az ügy­véd­je beszél:
https://noyb.eu/en

Érde­mes leg­alább a fő­címe­ket elolvasgatni.

Ez itt a Mozilla ajánlata a FB kifi­gyelő- és gyűjtő­szen­ve­délyé­nek sike­res távol­tartására:
https://www.mozilla.org/en-US/firefox/facebookcontainer/

Ez meg a Firefox, ha még nem ismernék:
https://www.mozilla.org/en-US/firefox/new/

Tényleg teljesíti is, amit ígér, mert egy­szerű­en nem ad ki / to­vább, és nem is tárol sem­mit, mi­vel sem­mi ér­deke nem fűző­dik hozzá. Bön­gésző; pl. Firefox-alapon működik:
https://duckduckgo.com/

Én leginkább ezt a most követ­kező böngé­szőt haszná­lom, és eddig bevált. Szuper­kütyü­re is fel lehet tele­píteni. Mindent kiszűr, távol­tart, elijeszt stb., amire az ég adta vilá­gon sem­mi, de sem­mi szük­ség nincs, ám ömlik be, a nap 24 órá­jában, kéret­lenül, kér­lelhe­tet­lenül és fel­tartóz­tat­hatat­lanul – amíg nem te­szünk ellene! Még a Tor bön­gészőt is hozza, ami a leg­profibb, leg­alább­is azok sze­rint, akik meg tudják ítélni … Érde­mes köze­lebb­ről is megnézni:
https://brave.com/download/

Beillesztem ide N. Benedek megjegyzését, aki az én lelkes ifjú támaszom és segítségem mindenben, ami az elektronikus-digitális világ dolgait illeti:

Szerintem az átlag­ember számára túl nehéz­séges a Brave-et tele­píteni. Meg túl nagy vál­to­zás stb. stb... A Ublock Origin ugyan­azt tudja, a világ összes böngé­szője támo­gatja (még a Micro­soft Edge is), to­váb­bá három kattin­tásból telepít­hető, míg a Brave egy kicsit bonyo­lultabb az átlag szá­mára. Ha már vala­mit le kell töl­teni, biztos, hogy a fele nem fog rá időt szánni.

Ez itt a Tor, így külön:
https://www.torproject.org/download/

Tessenek kipró­bálni ezt az alábbi, nem több, mint há­rom kattin­tás­ból tele­pít­he­tő hir­de­tés­blok­kolót. Sok­kal­ta ha­tá­sosabb az AdBlock-nál! Nálam közel egy év alatt több, mint 90 ezer hir­de­tést, és a hir­de­té­sek sze­mély­re szabá­sához szük­sé­ges kö­ve­tőt tiltott le:
https://ublockorigin.com/

Az alábbi videók segítséget nyújtanak a bővítmény telepítéséhez:

A uBlock Origin telepítése Google Chrome böngészővel.

A uBlock Origin telepítése Mozilla Firefox böngészővel.

Érde­mes átgon­dolni az áram­fo­gyasz­tás­ra gya­ko­rolt hatá­sát is! Lásd ezt a ta­nul­mányt: https://www.mdpi.com/2227-7080/8/2/18/htm

Ha az okos eszkö­zökön sem szeret­nének többé reklá­mo­kat látni, ak­kor tesse­nek a Brave bön­gé­szőt hasz­nál­ni, amely pár moz­du­lattal in­gyen letölt­hető az al­kal­ma­zás-áru­házból.

Android: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.brave.browser&hl=en&gl=US

IOS: https://apps.apple.com/us/app/brave-private-browser-vpn/id1052879175

Huawei (Play-áruház nélkül): https://apkpure.com/brave-browser-private-ads-block/com.brave.browser

A böngé­szők­höz léte­zik to­vábbá egy olyan bő­vít­mény, ami kije­lenti, hogy ’I don’t care about cookies’, és nem en­ge­di megje­lenni a soka­kat za­varó sütis figyel­mez­teté­seket:
https://www.i-dont-care-about-cookies.eu/

Mi (ki) van még … ??? —

Eben Moglen professzor

Van még egy Eben Moglen nevű, ame­rikai illető­ségű úri­em­ber, ragyo­gó elme, a sza­bad fel­hasz­ná­lá­sú szoft­ver szó­szó­lója, jog­törté­nész, a ran­gos Columbia Univer­sity pro­fesszora. Ő jegyzi a Free­dom­Box Found­ation ala­pít­ványt. Nem kevés vide­ója talál­ható a You­tube-on, mint pl. ez is:

Kiváló gondolkodó – és kiváló szónok, aki mes­teri­en építi fel a mon­dan­dóját. És meg­győz. Ame­rikai közeg­ben erős ame­rikai akcen­tus­sal, nem ame­rikai közeg­ben már könnyeb­ben követ­he­tő, „nem­zet­közi­esebb” angol­ság­gal beszél. Hihetet­len logi­kai képes­ségei csak reto­rikai képes­ségei­vel vete­ked­nek … Ez is egy érdek­feszítő elő­adása:

Tessenek figyelni a nézett­ségüket is: egy szűk, de annál lelke­sebb és elkö­tele­zet­tebb kör kö­veti és tart­ja szem­mel a munkás­ságát, de oda­figyel rá – na­gyon is! – az EU is … mint pl. ezekben:
http://www.europeandialogues.eu/en/defining-the-european-union-eben-moglen/
https://www.neweurope.eu/article/eben-moglen-free-world-needs-free-software/

Aztán ilyenje is van …:
https://www.softwarefreedom.org/news/2019/nov/19/freedombox-turns-ten/

És persze büszkén vallja, hogy ő nem lát hirde­téseket. És bizony én is büsz­kén vall­ha­tom, hogy hála N. Benedek­nek, vala­mint ezek­nek a ki­váló, in­gyen letölt­hető, szaba­don felhasz­nál­ható bön­gé­szők­nek és blok­ko­lók­nak, én sem látok!

Ez az alapítvány …:
https://freedomboxfoundation.org/

És nézzük csak még …:
https://freedombox.org/

Bizony! Egy kicsi, elmés kütyü, ami fel­for­gatja a vilá­got! És tudok is olyan­ról, aki­nek van, és na­gyon szereti. Mi több, nagy­vona­lúan szá­mom­ra is lehe­tővé tet­te a táv­hasz­ná­latát.

És hogy mi lesz azzal a világ­gal, ami igazán lehetne végre jobb, embe­ribb és élhe­tőbb … ?

Őszintén remélem, hogy ebből a be­jegy­zés­ből is, az eddi­giek­ből is ki­vi­lág­lik az egyes egyén fele­lős­sége: fele­lős ön­magá­ért, és fele­lős a többi­ekért. Ez így mű­ködik. Ah­hoz, hogy jól mű­köd­jön, el­sőd­le­ge­sen neki, en­nek a min­den­kori egyes egyén­nek kell ten­nie, és­pe­dig ön­ma­gá­ban: bele kell néz­nie a tü­kör­be, és fel kell ten­nie magá­nak kér­dése­ket. Tisz­táz­nia kell magá­ban és magá­val, hogy az er­köl­csi­sé­ge rend­ben van-e, eti­kus-e, amit tesz, aho­gyan él? Hogy árt-e a kör­nyeze­tének, avagy sem, ha pe­dig árt, mi­ből áll ez az ár­tás, ká­ros-e a kör­nye­zete és ön­maga szá­má­ra, amit tesz és mond, vagy üd­vös. És hogy mit kell ten­nie azért, hogy ez ne így legyen, ha káros.

És abból kell kiin­dul­nia, hogy sem­mi olyat nem tesz egy má­sik em­ber­rel, amit ön­ma­gá­nak sem kíván, vö. a Buddha szavait:

Yo kho myāyaṁ dhammo ap­piyo amanāpo, paras­sa peso dham­mo ap­piyo ama­nāpo. Yo kho myā­yaṁ dham­mo ap­piyo ama­nāpo, kathā­haṁ pa­raṁ te­na saṁyo­jeyyan’ti. (SN 55:7)

(Kb.) ’Ami számomra vissza­tetsző és kelle­met­len, az a másik em­ber szá­má­ra is vissza­tet­sző és kel­le­met­len. Hogyan is len­nék ké­pes olyas­mit okoz­ni más­nak, ami szá­mom­ra vissza­tet­sző és kel­le­metlen?’ —

Ez azon­ban már egy másik történet, lásd ugyanakkor az előző blogbejegyzést is:
https://luangtavilasa.blogspot.com/2021/01/legyen-minden-leny-boldog-sabbe-satta.html

Last but not least ..., itt és most … vége­zetül, de nem utol­só­sor­ban hálá­mat, kö­szö­nete­met sze­ret­ném nyil­vá­ní­tani N. Bene­dek­nek a szo­ká­so­san önzet­len és lel­kes segít­sé­gért, a szí­ves közre­mű­kö­dé­sért, vala­mint a két, külön az ehhez a bejegy­zés­hez készí­tett videó­ért, és kívá­nom, hogy gya­ra­pod­jon a dā­na szép­séges gesz­tusa révén! – És gratu­lá­lok is neki: ez az ő egyik mai hoz­zá­já­ru­lá­sa egy jobb, em­be­ribb és élhe­tőbb vi­lág meg­te­rem­té­sé­hez! ▲ Szádhu, szádhu, szádhu! —

Sabbe sattā bhavantu sukhitattā —

 ☸

Ez volt a dicső 45 kyat címletű bankjegy ...

... ez meg a 90-es ...

Ez

pedig

végül az

egész buddhista

világ Rangunban található

káprázatos csodája,

a Shwedagon Zedidaw,

vagyis a világhírű

Shwedagon Pagoda 

felülnézetben.

A központi sztupát

szinte körülöleli a

sok-sok kisebb-nagyobb szentély.

•••

Legyen minden lény boldog! — Sabbe sattā bhavantu sukhitattā

A buddhista világ egyik leg­feleme­lőbb, leg­ma­gasz­to­sabb óhaja — fohá­sza — ez. Leg­is­mer­tebb elő­for­du­lási he­lye a Kara­ṇīya-metta-sutta, a Buddha egyik leg­szebb és leg­szív­hez­szó­lóbb, vers­be sze­dett tan­be­széde a sze­re­tetről. A szere­tet, mettā, a ha­gyo­má­nyos fel­so­ro­lás sze­rint egy buddha tíz nagy eré­nye kö­zül a ki­len­ce­dik, lásd:
https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/09/tiz-parami-egy-bodhiszatta-nagy-erenyei.html

Gondoljunk csak bele: nincs olyan élő­lény ezen a boly­gón, ame­lyik ne akar­na bol­dog lenni. Nincs olyan élő­lény ezen a boly­gón, ame­lyik ne arra töre­kedne, hogy ne kell­jen szen­ved­nie, ha­nem hogy biz­ton­ság­ban, meg­fe­lelő körül­mé­nyek kö­zött, hábo­rítat­lanul, bol­do­gan él­hes­sen. A lé­nyek rü­hel­lik, ha fáj­dal­mat, kárt, bosszú­sá­got vagy szo­mo­rú­sá­got, más szó­val szen­ve­dést okoz­nak ne­kik. Még a növé­nyek sin­cse­nek oda azért, ha bánt­ják őket, és nem egy nö­vény védi ma­gát — a virá­gát (rózsa) vagy a ter­mé­sét (pad­lizsán) tüs­kék­kel —, vagy vala­mi más mó­don vé­de­ke­zik, mint pl. a csa­lán. Vagy „csak” mér­gez — már ha meg­esszük. Vagy ha meg­se­bez­zük / fel­sértjük.

A növé­nyekről annyit illik tudni eb­ben az össze­füg­gés­ben, hogy az óko­ri Indiá­ban a növé­nyek a leg­ala­cso­nyabb rendű élő­lé­nyek­nek számí­tottak, mi­vel csak egyet­len ún. képes­ség­gel ren­del­kez­nek, ez pe­dig az érint­(kez)és ké­pes­sé­ge: a növé­nyek rea­gál­nak az érin­tésre, ami­re klasszi­kus pél­da a mimóza.

Ennek megfele­lően a budd­hista szer­zete­si rend­sza­bály­zat, a Vina­ya élő növé­nyek­kel fog­lal­kozó feje­zete, a Bhūta­gāma­vagga kife­jezet­ten tiltja, hogy szer­zetes föl­det túr­jon, ker­tész­ked­jen, fü­vet nyír­jon, fákat mes­sen, virá­got szakít­son le, gyü­möl­csöt a fáról stb., stb., mert kárt okoz­hat egy nö­vény­ben (ill. átté­tele­sen vagy köz­vet­le­nül akár más élő­lény­nek, ami­kor pl. ás vagy ka­pál, gyom­lál, bozó­tot rit­kít, fát vág ki stb.), már­pedig szer­zetes­ként nem az a dol­ga, hogy bár­mi­lyen élő és érző lény­nek fáj­dal­mat, vagy­is szen­ve­dést okozzon. Ne hábo­rít­son más érző lényt — a lak­he­lyét se! —, ne okoz­zon sen­kinek sem­mi­fé­le kel­le­met­len­sé­get: ez a nem ár­tás alap­állá­sa, az erő­szak­men­tes­ség, páli­ul avi­hiṁ­sā / a­hiṁ­sā, a jó­aka­rat kö­vet­ke­ze­tes, el­kö­te­le­zett ér­vény­re jutta­tása.

Ami pe­dig a növé­nyi magva­kat illeti: szer­zetes nem pusz­tít­hat el sem­mi­lyen magot, hi­szen a mag éle­tet hor­doz. Étke­zés során erre min­den­kép­pen tekin­tet­tel kell len­nie, és ezt az éte­lek fel­aján­lásá­nál is figye­lem­be kell venni.

A budd­hizmus­ban az élet szent­sége nem csak ember­életre vonat­kozik. (Az ún. erköl­csi foga­dal­mak­ról, élet kioltá­sáról és egye­bek kap­csán lásd:
https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/06/egykis-gyilok-avagyaz-embernel-nincs.html )

Ölni nem csak em­bert nem ölünk, de sem­mi­lyen más élő­lényt sem. A budd­hizmus­ban ezen túl­me­nő­en nincs olyan, hogy ’kár­té­kony’ vagy ’ha­szon­ta­lan’, és nincs sem­mi­féle kire­kesz­tés, kikö­zösí­tés vagy meg­külön­böz­te­tés. Élő­ és érző lény a mez­te­len csi­ga meg a malá­ria­szú­nyog épp­úgy, mint egy ár­tat­lan kis­cica vagy egy páva. Vagy egy bá­rány. Nin­csen ’ezt szeretem, ezt nem szere­tem’, azaz a sze­re­tet nem vá­lo­gat, a meg­ér­tő és együtt­érző (fele­ba­ráti) sze­re­tet egye­te­mes.

Lásd: https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/09/pillango-hetkoznapokbuddhizmusa-ez-itt.html

Bele­érzésre, együtt­érzésre, meg­értésre és befo­ga­dás­ra stb. olyan ember kép­te­len, aki­ben túl­teng az ego — BIG ME, hiszen ilyen em­ber csak­is sze­mélyes kis pre­feren­ciái alap­ján te­kint min­den­re és min­den­kire. Csör­tet és tör­tet, min­dent és min­den­kit leta­rol, nem is­mer kor­lá­to­kat, és ez­zel nem­csak má­sok­nak árt, ha­nem ön­ma­gá­nak is. Árt: szen­ve­dést okoz min­den lény­nek, ön­ma­gát is bele­értve. Ár­tás bi­zony az is, ha nem va­gyok te­kin­tet­tel má­sok­ra, vagy­is a kö­zös­ség tag­jaira, mely­ben élek — le­gyen az szű­kebb, köz­vet­len kör­nye­zetem, vagy egy egész tár­sa­da­lom, ill. egy még na­gyobb kö­zös­ség, a ter­mé­szet szer­ves ré­sze­ként! BIG ME olyan vilá­got te­remt, amely­ben nem jó élni, amely­ben a lé­nyek nem bol­do­gok, rá­adá­sul két­sze­re­sen is nem boldogok.

Egyrészt azért nem boldogok, mert a lé­tü­ket egy­re in­kább meg­nehe­zítik — mi több: elle­he­tet­lení­tik — a kö­rül­mé­nyek, ám ezeket a kö­rül­mé­nye­ket az em­ber hoz­za létre „ál­dá­sos” te­vé­keny­sé­gé­vel.

Más­részt ugyan­ak­kor nem lát­ják, hogy tu­laj­don bol­dog­sá­guk kulcsa az ő ke­zük­ben van (már ha em­beri lé­nyek­ről van szó, ha már egye­dül az em­ber képes — len­ne ké­pes — ezt egy­álta­lán át- és be­látni, csak ép­pen nem­igen aka­ró­dzik neki!). Más szó­val egy jobb, em­be­ribb és élhe­tőbb világ­hoz az út BIG ME le­bon­tá­sán ke­resz­tül ve­zet, de ez az, ami­ről BIG ME vég­képp nem akar hal­lani: ar­ról ti., hogy ön­ma­gát lebontsa, már­pe­dig pusz­tán attól, hogy na­pon­ta is­mé­tel­ge­tem az ön­ma­guk­ban való­ban szép és meg­indí­tó man­trá­kat, a világ se jobb, se em­be­ribb, se pe­dig él­he­tőbb nem lesz.

Lásd: https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/12/lucara-csakelkeszult-keszult-is-mint.html

Az ember min­denek­előtt em­ber­ből van — külö­nö­sen ha „kö­zön­sé­ges”, hét­köz­na­pi, gyar­ló és esen­dő em­ber a maga meg­veze­tett­sé­gé­vel és os­to­ba­sá­gá­val, tu­da­tá­nak vala­mennyi szennye­ző­désé­vel, vala­mint vég­ze­tes hib­bant­sá­gá­val, lásd:

https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/02/atudat-szennyezodesei-ezvagyunk-mi.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/07/abuddha-elmekortana-hetkoznapipszichopa.html

Ember­ből van, s mint ilyen temér­dek szenve­dést zúdít a töb­bi em­ber­re épp­úgy, mint ön­ma­gá­ra, és te­mér­dek szen­ve­dést zú­dít a ter­mé­szet egészére. Akarva-aka­rat­la­nul is. Sőt, nem­rit­kán ki­fe­je­zet­ten a leg­jobb szán­dék ve­zérli. Csak ép­pen meg­gon­do­lat­lan, kele­kótya, hebe­hur­gya, nem figyel oda kel­lő­kép­pen stb. És bi­zony túl gyak­ran fele­lőt­len — saj­nos úgy lát­szik, egy­re meg­gon­do­lat­la­nabb és egy­re fele­lőt­le­nebb —, éppen fene nagy önteltségének és rátartiságának köszönhetően. BIG ME kon­stans­nak tűnik.

▲

Nem kell bemu­tatni, mi is a nagy hely­zet ezen az egyet­len, Föld­nek hí­vott boly­gón, amin ez az em­ber — és bár­mi­féle egyéb élet — egy­álta­lán létez­het. Ha te­rem­tés­ről akar­nak be­szél­ni, csak tes­sék: az em­ber áldat­lan tevé­keny­ségé­vel elkó­tya­ve­tyéli a te­rem­tést. Mél­tat­lan a te­rem­tés­re.

Ahogy a Föld kinéz, ami­lyen álla­pot­ban van, arról tanús­ko­dik, hogy a Föld leg­nagyobb rák­fenéje ma­ga az ember. Tet­szik, nem tet­szik, így van. Csak kö­rül kell egy kicsit ala­po­sab­ban nézni. Bár­hol, bár­mi­lyen vonalon. Fel le­het la­poz­ni egy tör­té­nel­mi at­laszt, vé­gig le­het gon­dol­ni, hol mennyi szen­ve­dés for­rá­sa volt mind­az, amit az em­bert művelt. Spiró Györ­gyöt is érde­mes újra elő­venni:

Népszava | Kentaurbeszéd - Spiró György: A legsúlyosabb kórokozó

Persze az ember imént idé­zett áldat­lan tevé­keny­sége nél­kül is vál­tozna azon­ban pl. a Föld ég­haj­lata, és vál­toz­na vele együtt min­den egyéb, ha egy­szer min­den mulan­dó és állan­dó­an vál­to­zik, lásd:

https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/09/mulandosag-let-ismervei-eleg-ebbol-sem.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/10/tundoklestola-bukasig-mulandok.html

https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/10/keletkezunk-elmulunk-szuletunk-es.html

És az ember mellé­be­szél. Ho­mok­ba dugja a fejét, hal­lani nem akar kel­lemet­len igaz­sá­gokról, látni sem akar, sem­mit sem akar. Ta­gadni akar. Ta­gadni sze­ret. A csil­lago­kat leha­zud­ni az ég­ről. Hogy ami van, meg hogy ami vé­res való­ság, az nem igaz. Mese. Kita­láció. Pe­dig da­lol­va fog po­kol­ra száll­ni, mint az izlan­di nép­mon­dák tem­plo­mi gyü­le­ke­zete, és még csak nem is veszi a la­pot. Annyi baj legyen!

Hogy mit is tagad, ar­ról tes­sék, az álta­lam már szám­talan­szor aján­lott le­bilin­cselő fel­táró munka, a brit Jona­thon Porritt nél­kü­löz­hetet­len könyve:

Capitalism as if the World Matters - PDF Free Download

Ugyan­akkor ebben a nagy­szerű könyv­ben is jelen van a fenn­tart­ható­ság mint olyan­nak a kér­dése. Sokak ked­ven­cévé avan­zsált ez a sus­tain­abil­ity (így szól az an­gol ere­deti), ami a sus­tain­able ’fenn­tart­ható’ szó to­vább­kép­zett alakja (a sustain igé­ből + az -able mel­lék­név-kép­ző). Ele­gáns és mű­velt do­log fe­le­lős áb­rá­zat­tal fenn­tart­ható növe­ke­dés­ről be­szélni. Sokan sze­ret­nek rá hivat­kozni.

James Love­lock, aki ta­valy töl­töt­te be 101. (!) élet­évét, an­gol tu­dós és ku­tató alkot­ta meg ez­zel szem­ben a fenn­tart­ható vissza­vonu­lás fogal­mát: a világ túl­ju­tott azon a pon­ton, ami után már nem tart­ható fenn a növe­ke­dés, vagyis növe­ke­dés he­lyett ide­je vissza­vonu­lás­ban (re­treat) gon­dol­kodni. Lásd pl.:

https://en.wikipedia.org/wiki/James_Lovelock

Az egyik baj a fenn­tart­ható növe­kedés­sel, hogy nincs hová, med­dig fenn­tar­tani. Egy kör­be­ha­tá­rolt, zárt rend­szer nem ka­bát: nem lehet kihízni.

Adva van­nak továb­bá a lét ismér­vei, nincs mese: a dol­gok kelet­keznek, itt van­nak vala­mennyi ideig, de aztán elkez­de­nek szé­pen le­épül­ni, öre­gedni, meg­bete­gedni, meg­hibá­sodni, szét­mál­lani, majd távoz­nak. Ez tör­vény­szerű: ami létre­jött, an­nak el is kell múlnia, kivé­tel nél­kül. Ami a fejlő­dést illeti: ez az itt­lét szaka­sza, san­tati ’folyto­nos­ság’ egy­felől, ṭhiti ’jelen­lét, fenn­állás’ más­felől, ami­ből egye­ne­sen kö­vet­ke­zik a jara­tā, azaz ’le­épü­lés, öre­ge­dés, tönkre­mene­tel (stb.)’. A fo­lya­mat zár­pont­ja az anic­ca­tā [ejtsd: aniccsa­tá], az­az az el­mú­lás, ami nem is mel­les­leg nem úgy el­mú­lás, ahogy azt ál­ta­lá­ban gon­dol­nánk.

A fenn­tart­ható növe­ke­dés fából vas­karika, hiszen ellent­mond a ter­mé­szet tör­vény­sze­rű­sé­gei­nek. Külö­nös azért, hogy soha senki nem beszél fenn­tart­ható leépü­lés­ről vagy fenn­tart­ható öre­gedés­ről, de fenn­tart­ható elmú­lás­ról sem, pedig ezek is folya­ma­tok (mint min­den az egész világ­min­den­ség­ben!), és ép­pen annyira fenn­tart­ha­tók, mint a fejlő­dés (nö­ve­ke­dés), az­az ha nem tart­ha­tók fenn, ak­kor a fej­lő­dés (nö­ve­ke­dés) sem tart­ha­tó fenn. Per­sze, per­sze: las­sí­ta­ni vagy (fel)­gyor­sí­tani min­dent le­het ide­ig-órá­ig, de nem vég nélkül, ha­csak nem Zé­nón para­do­xo­nait vesszük alapul.

▲

Ezt a blog­bejegy­zést egy szép szö­veg­gel sze­ret­ném zár­ni — de nem le­ke­re­kí­teni, mert úgy ér­zem, nem ke­rek. Hogy ez­zel a szép szö­veg­gel sem ke­rek, mi­vel so­ro­za­tos el­ága­zásai okán — amit a té­ma kény­sze­rít ki — nem is lehetne.

A szö­veg for­dí­tása, ami tő­lem szár­ma­zik, bi­zo­nyára lehet­ne szebb is, jobb is, de nem az, és nem ez, hanem olyan, ami­lyenre sike­rült, ami­lyet a ki­vál­tó okok és a fenn­álló fel­tétel­rend­sze­rek lehe­tő­vé tet­tek; a szö­veg, azaz a for­dí­tás fel­hasz­ná­lá­sához a jog­tu­laj­do­nos hoz­zá­járu­lását adta.

Ezt az írást Jona­thon Por­ritt-nak kö­szön­he­tem, pon­to­sab­ban egy idé­zet­nek a köny­vé­ben, to­váb­bá az idé­zet forrásának:

http://donellameadows.org/archives/the-laws-of-the-earth-and-the-laws-of-economics

Donella Meadows asszony­ról lásd töb­bek között:

The Donella Meadows Project

▲

Íme Meadows asszony írása:

A gazdaság törvé­nyei ütköz­nek boly­gónk tör­vény­sze­rűsé­geivel

A köz­gazda­ságtan első pa­ran­cso­lata ez: Növe­ked­jetek. Növe­kedje­tek mind­örökké. A cé­gek­nek mind nagyob­bak­nak kell len­niük. A nem­zet­gazda­ságok­nak min­den év­ben bizo­nyos szá­za­lékkal növe­ked­niük kell. Az embe­rek akar­janak töb­bet, állít­sanak elő töb­bet, keres­senek töb­bet és költse­nek egyre többet.

A Föld első paran­csolata ez: Elég. Éppen csak ennyit, ne töb­bet. Éppen csak ennyi ter­mő­földet. Éppen csak ennyi vizet. Éppen csak ennyi nap­fényt. Min­den, ami csak a Föld­ből szü­le­tik, meg­fe­lelő mé­re­tűre nő, és akkor meg­áll. A boly­gónk na­gyobb nem lesz — jobb lesz. A rajta élő lé­nyek ta­nul­nak, ér­nek, sok­rétű­ek lesz­nek és fej­lőd­nek, és bámu­lato­san szép és új­szerű, össze­tett dol­go­kat hoz­nak létre, ám ab­szo­lút hatá­rokon be­lül léteznek.

Na már most, ha van vala­mi össze­férhe­tet­len­ség az em­beri köz­gaz­daság­tan és a Föld boly­gó tör­vény­sze­rű­sé­gei között, mit gon­dol­nak, me­lyik ke­rül majd ki győz­tesen?

A köz­gazda­ságtan ezt mondja: Ver­seng­jetek. Csakis ak­kor fog­tok haté­ko­nyan telje­síteni, ha mél­tó ellen­fél­lel méri­tek össze az erő­töket. A sike­res ver­sen­gés jutal­ma növe­kedés lesz.

A Föld ezt mondja: Ver­seng­jetek, igen, de tart­sátok féken a ver­sengé­sete­ket. Ne pusz­tít­sa­tok. Csak azt ve­gyé­tek el, amire szük­sége­tek van. Hagy­ja­tok a ver­seny­társa­tok­nak ele­get, ami­ből meg­él. Ahol csak lehet­séges, ne ver­seng­jetek — mű­köd­jetek együtt. Ter­méke­nyít­sé­tek meg egy­mást, te­remt­se­tek egy­más­nak mene­déket, emel­jetek biz­tos épít­mé­nye­ket, me­lyek az ap­róbb fajo­kat felse­gítik a fénybe. Adjá­tok körbe az élel­met, osszá­tok meg a tere­pet. Egy­né­mely kitű­nő do­log ver­sen­gés­ből jön létre, má­sok együtt­mű­kö­dés­ből. Nem hábo­rú­ban vagy­tok, ha­nem kö­zös­ségben.

Melyi­kük teszi azt a vilá­got, amely­ben érde­mes élni? —

A köz­gazda­ságtan ezt mondja: Gyor­san hasz­náljá­tok föl. Ne baj­lód­jatok a javí­tás­sal; minél ha­ma­rabb hasz­ná­ló­dik el vala­mi, annál hama­rabb fog­tok ven­ni mási­kat. Ez tart­ja a brut­tó nem­zeti ter­mé­ket for­gásban.

A Föld ezt mondja: Mi ez a nagy siet­ség? Ráér­tek talajt, er­dőt, korall­zá­tonyt meg he­gye­ket lét­re­hozni. Év­szá­za­dokig vagy évez­re­de­kig is ráér­tek akár. Ha bár­mi el­hasz­nálód­na, ki ne dob­já­tok, csi­nál­ja­tok belő­le táplá­lé­kot vala­mi más szá­má­ra. Ha évszá­za­do­kig tart egy er­dőt fel­nö­vesz­teni, év­mil­lió­kig ola­jat saj­tolni, lehet, hogy fel­hasz­nál­nunk is ilyen ütem­ben kelle­ne őket.

A köz­gazda­ságtan leszá­mítol­ja a jövőt. Így egy erő­for­rás tíz év múl­va csak a fe­lét fog­ja érni an­nak, amit most ér. Most ve­gyé­tek el. Csi­nál­ja­tok belő­le dollárt.

A Föld ezt mondja: Ugyan már. A Föld alap­sza­bá­lya: Adja­tok a jövő­nek. Te­gye­tek félre min­den év­ben egy ujj­nyit a leg­jobb ter­mő­föld­ből. Ad­já­tok oda min­dene­te­ket a fia­ta­lok­nak táp­lálé­kul. Sose ve­gye­tek el töb­bet, mint amit a követ­kező nem­ze­dék­nek visszaadtok.

A köz­gazda­ságtan ezt mondja: Aggo­dal­mas­kod­jatok, küzd­jetek, elé­ge­det­len­ked­jetek. A hiány az em­beri­ség per­ma­nens álla­pota. Az egyet­len kive­zető út a hiány­ból a gyűj­tö­ge­tés és a fel­hal­mo­zás, bár ez saj­nos azt je­lenti, hogy má­sok­nak keve­sebb lesz. Pech, de nincs elég, hogy jus­son más­nak is.

A Föld ezt mondja: Örvend­jetek! Egy ön­fenn­tartó bő­ség­gel és hihe­tet­len szép­ség­gel teli világ­ba szü­let­te­tek bele. Érez­zé­tek, ízlel­jétek — hagy­játok, hogy elbű­völ­jön tite­ket. Ha lete­szi­tek a küz­del­met, és elég hosszú ide­ig néz­tek föl ah­hoz, hogy meg is lás­sá­tok a Föld cso­dáit, hogy játssza­tok és tánc­ra per­dül­je­tek a tite­ket kö­rül­vevő fen­ség­gel, akkor majd rá­jöt­tök, mi az, ami­re való­ban szük­sé­ge­tek van. Nem is olyan sok az. Van elég. Amíg mér­té­ket tud­tok tar­tani, lesz ele­gen­dő min­den­ki­nek, és olyan so­ká­ig, amíg csak el tud­já­tok képzelni.

Nem választ­hatunk, végül mely tör­vény­szerű­sé­gek — a gaz­dasá­gé, vagy pe­dig a Földé — ér­vé­nye­sül­nek majd. Meg­vá­laszt­hat­juk azon­ban, me­lyek­kel élünk majd együtt sze­mély sze­rint — és hogy gaz­da­sá­gunk tör­vény­szerű­sé­geit össz­hang­ba hoz­zuk-e boly­gónk tör­vény­sze­rű­sé­gei­vel, vagy majd meg­tud­juk, mi tör­té­nik, ha mégsem.

Dana (Donella) Meadows utol­só rovat­bejegy­zése az Earth­Light Maga­zine-ben, 2001. február 8. 

Lásd: https://earthlight.org/essay41_meadows.html
ill. http://donellameadows.org/archives/the-laws-of-the-earth-and-the-laws-of-economics

Courtesy of http://www.academyforchange.org/

▲

Utóirat. Bárki nekem szegez­heti a kér­dést: nincs itt ellent­mon­dás vala­hol? Hiszen Meadows asszony írá­sá­ban „ön­fenn­tartó bő­ség”-ről van szó, to­váb­bá ar­ról, hogy „[a]míg mér­té­ket tud­tok tar­tani, lesz ele­gen­dő min­den­ki­nek, és olyan so­ká­ig, amíg csak el tud­já­tok kép­zel­ni.”

Ez az „ön­fenn­tartó bő­ség” való­ban adva — per­sze nem így, nem ebben a for­má­ban. A ter­mo­di­na­mi­ka Jona­thon Por­ritt ál­tal is idé­zett tör­vé­nyei­ből — kü­lö­nö­sen az en­tró­pia je­len­sé­gé­ből — kö­vet­ke­zik egy­részt az, hogy sem­mi sem tű­nik el, más­részt pe­dig az, hogy min­den­nek men­nie kell vala­hová.

A Buddha tan­be­szé­dei­ben sű­rűn for­dul­nak elő olyan kér­dé­sek, me­lyek an­nak a kor­nak em­be­rét ugyan­úgy fog­lalkoz­tatták — és nyug­tala­nítot­ták —, mint a ma em­be­rét. Ebből tíz kér­dés az ún. avyā­ka­tā­ni, azaz a meg­vála­szol­hatat­lanok — pon­tosab­ban ’tisz­tá­zat­lan [pon­tok]’ —, olyan kér­dé­sek, me­lyek­re nem le­het vá­laszt adni, és­pe­dig azért nem, mert nem tu­dunk. (Tudni illik, hogy a Buddha el­ve­tett min­den­féle spe­ku­lá­ciót, s jog­gal, ha egy­szer seho­vá se vezet­nek. Szá­má­ra egy szem­pont lé­te­zett: mi az, ami elő­moz­dít­ja a meg­sza­ba­du­lást?) A tíz kér­dés kö­zül az el­ső ket­tő azt fir­tatja, örök­ké fenn­áll-e a világ, avagy sem? A má­so­dik kettő: vé­ges-e a vi­lág, avagy sem? (Lásd a ’Hosszú tan­be­szé­dek gyűj­te­mé­nye’, azaz a Dīgha Ni­kā­ya [DN] 9. sz. tan­beszé­dét, a Poṭ­ṭha­pā­da-suttá-t.) — A Buddha rend­re meg­ta­gad­ta a vá­laszt, mi­helyst felme­rült a tíz kér­dés vala­me­lyi­ke. Ami­kor a lét­for­ga­tag­ról (saṁ­sāra) volt szó, óva­to­san úgy fo­gal­ma­zott, hogy „nem ve­he­tő ki a kez­dete”, s így ana­ma­tag­ga, ’kez­det nél­küli’, nincs kez­de­te (és per­sze vége sin­csen). Nehéz fel­fogni, de le­het: ha vég­te­len lehet vala­mi, az­az nincs vé­ge, nem ér vé­get, ugyan­úgy kez­det nél­küli is lehet. El­vég­re egy kör­nek sincs kive­hető kez­de­te, mint ahogy az év­sza­kok kör­for­gá­sá­nak sin­csen, a gon­dol­ko­dás­mó­dunk azon­ban nem sze­reti az ef­féle, me­rő­ben szo­kat­lan meg­kö­ze­lítés­mó­do­kat, ha egy­szer ah­hoz szo­kott hozzá, hogy min­den­nek van vala­mi­fajta kez­de­te, vagy egy nul­la pont, egy origo, egy kez­det, egy ős­rob­ba­nás, Big Bang, bár­mi, te­rem­tés akár. Tiszta szeren­cse, hogy azt leg­alább elfo­gad­juk, ha vala­mi végtelen, ha fel nem is min­dig fog­juk!

Önfenn­tartó bő­ség tehát van, mert lehet, csak ép­pen egy kulcs­fon­tos­ságú té­nye­ző tesz róla, hogy ne le­hes­sen. Ezt a té­nye­zőt úgy hívják: az ember.

Ne legye­nek senki­nek se illú­ziói. Az em­bert se meg­vál­toz­tatni, se meg­vál­tani nem lehet. És nem fogja ön­ma­gát meg­változ­tatni, mint ahogy meg­vál­tani se fogja. Juszt se! Föl sem fogja, hogy meg­vál­tá­sá­nak zá­lo­ga az ő kezé­ben van: nincs más meg­váltó ön­ma­gán kívül, attā hi attano nātho; ko hi nātho paro siyā? — ki más is le­het­ne ön­ma­ga megváltója?

Megváltás a Föld­nek lesz — a ter­mé­szet egé­szé­nek, őnélküle —, ami­kor már nem lesz. Már­mint ő, az em­ber. Ön­fenn­tar­tó bő­ség ak­kor lesz majd, csak és kizá­ró­lag akkor. Ahogy Ácsán Szu­csit­tó [Ajahn Su­cit­to] írja Buddha-Nature, Human Nature (’Buddha-ter­mé­szet, em­be­ri ter­mé­szet’) című, in­gye­ne­sen le­tölt­he­tő könyvében:

Nélkü­lük [már­mint földi­gilisz­ták és mé­hek nél­kül] vé­günk van. Ember nél­kül azon­ban … a bio­szfé­ra tes­tü­le­ti­leg só­haj­ta­na fel a meg­könnyeb­bü­lés­től — és fel­virá­goz­na. Ami­kor szem­ellen­ző­sek va­gyunk, csak at­tól va­gyunk fel­sőbb­ren­dűek, hogy ké­pe­sek va­gyunk uralkodni.

Without them, we’re finished. But without humans … the bio­sphere would heave a cor­porate sigh of relief and thrive. When we’re narrow-minded, all that makes us super­ior is the abil­ity to dominate.

Lásd:
https://forestsangha.org/teachings/books/buddha-nature-human-nature?language=English

 ☸