A magyar Wikipédia buddhista vonatkozású szócikkei —

Szakmai tisztességről és egyéb becses ritkaságokról

Az a legjobb tanítónk, aki nem csak hogy a kákán is és önmagán is csomót keres, de mindig meg is találja!

A felelősség kérdése
Mentségemre legyen mondva: én, a naív újonc hiába kérdeztem, hiába próbáltam erősköd­ni, hogy nem kellene ezeket a változtatásokat alaposabban körbejárni, kifejteni, megindo­kolni valahol? Gőzgéppé változott ez az én régi, megbízható emberem, nekiiramodott, és szélsebesen javított mindent, amit csak tudott, mindent, ami csak a keze ügyébe került – persze annak alapján, amit én mondtam neki. Az én felelősségem, hogy nem voltam erélye­sebb, mint ahogy az is az én felelősségem, hogy bár végül mégsem állt szándékomban bele­merészkedni a Wikipédia-cikkek ingoványosába – egy ilyen darázsfészekbe nyúlni –, BIG ME, ez a fránya nagy én elcsábult. Igen, elcsábult, belecsábult ebbe a kilátástalan kulimászba. – Súlyos hibának bizonyult. A felelőssége az enyém, senki másé.

Én azelőtt is vállaltam a felelősséget, most is vállalom. Saját névvel, arccal. Egy ideje ráadá­sul szeretek először itt bent, magamban körülnézni, mielőtt bárkit kárhoztatnék. Én nem szí­vesen vallom azt, hogy mindig a másik ember a hülye, ha egyszer én is ugyanolyan hülye tu­dok lenne, ha úgy adódik – vagy még annál is hülyébb! És nem gondolom, hogy pont én ne lennék megvezetve! —

Tisztesség, felelősség, becsület. Igen, ezekkel van nekem talán a legnagyobb bajom ebben az országban: a tisztességgel és a felelősséggel, pontosabban inkább a nemlétükkel, drámai hiányukkal.

Szakmai tisztesség
Mindenféle tisztesség létezik; egyikük a szakmai tisztesség. Ez annyit takar, hogy ha nem ér­tek valamihez, akkor nem ártom magam bele. Ha nem ismerem a théraváda buddhizmust, mondjuk, burmaiul sem tudok, páliul se, angolul se igazán, a fonetikai jelekről meg azt se tu­dom, mi fán teremnek, akkor nem állok neki Wikipédia-oldalt szerkeszteni az érintett témá­ban, ami hemzseg a félrefordításoktól és -értelmezésektől, a hibáktól, a lehetetlen nyelvi megoldásoktól, hajmeresztő ostobaságoktól. Lásd:
https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_20.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gautama_Sziddh%C3%A1rtha

A fordítást is ki kell tanulni
A fordítás mint terület szabad prédának tűnik, mert a többség abban a tévhitben él, hogy ha ért valamennyire egy idegen nyelven, képes lesz lefordítani egy szöveget az anyanyelvére, esetünkben magyarra. Nem lesz képes. Ez nem így működik: a fordítás ugyanis éppúgy szak­ma, mint bármi más. Ki kell tanulni, lehetőleg műhelymunka keretében. Kell hozzá néhány év, kell hozzáértő ember, kellenek nyelvészeti ismeretek, biztos lábakon álló nyelvtudás, és helyes magyar nyelvhasználat, nyelvérzék. Meg egy kis esztétikai érzék. A fordítóműhely mellesleg az a hely, ahol nem annyira fordítanak, mint inkább megtanulnak fordítani, ahol verítékes munkával megtanulják az átjárást két nyelv különböző regiszterei között, megta­nulják áthidalni a szakadékot egy ókori és egy modern nyelv, valamint két, teljesen eltérő kultúra között, vagyis elsajátítják a fordítás csínját-bínját.

Fogja magát a „tanítóbeszéd”, és elkezd kereket forgatni
Elvárás, hogy egy ilyen műhelyben legyen olyan, aki valóban ért ezekhez a dolgokhoz, mert­hogy ez is felelősség kérdése: nem adhatnak ki a kezükből selejtes, gyatra fordításokat, nem vihetnek ki olyasmit a nyilvánosságba késztermékként, mint pl. A Tan kerekét forgató tanító­beszéd, ha egyszer „tanítóbeszéd” nem forgat semmiféle kereket. – Elképzelem, ahogy ott forgatja meg forgatja, vég nélkül. A kérdéses tanbeszéd, a Buddha legelső tanbeszéde az előkelően hangzó Dhammacakkappavaṭṭanasutta (páli) címet viseli. Nem kezdet és vég nél­küli forgatásról van itt szó, hanem arról, hogy ezzel az első tanbeszédével hozta mozgásba a Buddha a Tan kerekét – vagyis kezdett egyáltalán tanítani –, megforgatta, ahol is a meg- ige­kötő inchoatív, azaz valaminek a kezdetét fejezi ki: forgatott egyet rajta, mire a kerék moz­gásba lendült. – Quelle différence, mondja a francia! – Ezért a szutta címe inkább ’A Tan ke­rekének megforgatásáról szóló tanbeszéd’ / ’Tanbeszéd a Tan kerekének megforgatásáról’.

Jámbor alázat: fordításnak „szerzőül” kell lennie
Olyan ember meg lehetőleg ne fordítson, aki nem tudja, hogy egy fordításnak nemcsak jó­nak kell lennie, hanem szépnek is. És nem jó, ha „fordítóul” van, amit létrehoz, ha egyszer „szerzőül” kell lennie, de ehhez jámbor alázat kell, és az eredeti szöveg (meg a szerző!) iránti tisztelet: csupa-csupa ismeretlen fogalom a mai világban, pedig szerfölött becses kincsek ám! És ha magyarra fordítok, akkor magyarul is kell lennie, helyes magyarsággal, sületlensé­gek nélkül, mint amilyen pl. magyar nyelvű buddhista (témájú) szövegekben a ’köntös’ szer­zeteslepel helyett: a köntös olyan ruhadarab, aminek ujja van, bele lehet/kell bújni, ugyan­akkor déli buddhista szerzetes leplet visel, szerzetesleplet, amit maga köré teker!

Kerékbe törjük az anyanyelvünket: ezo-spiri sületlenségek
Ugyancsak sületlenség az *állandótlanság a maximálisan helyes ’mulandóság’ helyett, mivel ez a lehetetlen szóképzés kerékbe töri szegény anyanyelvünket, hiszen nincs is ilyen képzés­mód: van olyan netán, hogy *halandótlan ember, *kelendőtlen portéka? Olyat miért nem kreál senki, hogy *széptelen, a páli asubhá-ra? Ha meg már *állandótlan, miért nem inkább a még ezo-spirisebben ropogó *maradandótlan?

Újabb erőszaktevés: ’Felébredett’
Nem kisebb nyelvi erőszaktevés a ’Felébredett’ a Buddhára. Egyrészt a Buddha inkább ráéb­redt a dolgokra (awakened to), ráeszmélt arra, ahogyan a dolgok létesültek s ezáltal vannak, semmint felébredt, mint valami rossz álomból – vagy reggel, a vekker csörömpölésére. Más­részt nem muszáj mindent magyarra fordítani, különösen ha nehezen oldható meg. Amúgy eleink nagyon jól megvoltak az idegen jövevényszavakkal, és mi sem igen tudnánk nélkülük sok mindenről beszélni, csak persze a többségnek fogalma sincs arról, hogy pl. a magyar fő­nevek tekintélyes hányada nem magyar (finnugor) eredetű, hanem idegen átvétel. Asztal, ebéd, vacsora, sonka, kolbász, cukor, szoba, udvar, istálló, kert, szilva, alma, kajszi, tepsi, vá­sár, kémény, tucat, szerda, csütörtök, péntek, szombat, templom, mise, óra, tégla, sál, diák, iskola, zsindely, tábla, püspök, sors, király, szolga, tinta, ispán, juss, korona: megannyi átvé­tel. – Minden nyelv csencsel, állandó jelleggel, adok-veszek alapon.

Erőltetett, mesterkélt és művi, feleslegesen kenetteljes ez a „felébredett” – leginkább azért, mert ez a ragozása kikopott a mai nyelvből: ki mond ma már ilyet felébredt helyett?!

Azok a fránya fosztóképzők!
Indoeurópai nyelvekben – a magyar nem az – nagyon gyakori az előrevetett fosztóképző használata, mint amilyen idegen szavainkban a görög-latin a-/an- (aszociális viselkedés, an­organikus stb.). Ugyanez jelenik meg a páli nicca / anicca szópárban. Az első alapjelenté­se ’állandó, maradandó’, míg a második, a fosztóképzős változat ennek az ellentéte. A fosz­tóképző használatát a páli nyelv nyelvtani rendszere, ill. normái teszik lehetővé. Az angolra ugyanez áll: permanent / impermanent. – Tudomásul kell venni, hogy a magyar nem mindig alkalmas erre a fajta képzésmódra: egyes szószármazékok esetén, mint amilyen az állandó, halandó, maradandó stb. is, nem működik, agrammatikus, vagyis nyelvtanilag helytelen, mert szembemegy a magyar nyelv nyelvtanával és nyelvi normáival, márpedig nem az a dol­gunk, hogy szembemenjünk velük. Ami nem állandó, az a magyarban mulandó, nem pedig *állandótlan. – Érdemes lenni végignézni, melléknevekből lehet-e fosztóképzős származéko­kat alkotni a magyarban: ha lehet, milyen melléknevekből, ha meg nem, mifélékből nem. Az állandó melléknévi használatú igenévből nem lehet.

Paṭisotagāmī vagy paṭiniruttigāmī?
A Buddha útja ugyan paṭisotagāmī, szembemegy az árral, a világgal, a világ mérhetetlen os­tobaságával és megvezetettségével, minden emberi ostobasággal és aljassággal, de a nyelv­vel, a konvencióval és a helyes nyelvhasználattal nem megy szembe. Mondott a Buddha valahol is olyat, hogy paṭiniruttigāmī lenne az ő Dhammavinayá-ja? Nem mondott ilyet. Akkor hát ehhez tessenek tartani magukat!

Van ugyanakkor olyan, amit a nyelvészetben okkazionalizmus-nak hívnak: gyakran játékos, alkalmi szóalkotás vagy -képzés, de ez sem törheti kerékbe a nyelvet. (Hacsak nem látható egyértelműen, hogy tudatos és szándékolt kerékbe törés az illető szóképzés célja.) Ilyen al­kalmi képzés pl. a nyelvtanilag helyes menesztmény, a benn- és kinnfentesek, de lehet olyat is gyártani, mint „hepcia”, a hepciáskodik igéből. – Az *állandótlan nem okkazionalizmus, hanem a magyar nyelv rendszere alapján elfogadhatatlan szóalak: nagyon vagány meg egyéni akart lenni, aki ezt összeeszkábálta, csak azt nem volt képes átlátni, mennyire ostoba, vagyis moghapurisa. Lásd:
https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/12/lucara-csakelkeszult-keszult-is-mint.html

Hogy miért ostoba? Eleve ostoba. És meg van vezetve. Minden ember alapjáratban ostoba és meg van vezetve, ez a tudatának egyik legveszedelmesebb szennyeződése, a moha. Eltérő adagolásban, de minden egyes emberben ott ül, kivétel nélkül. Erre később vissza fogunk még térni.

Mi van még? És mi az, ami nincs?
Mindig alaposan végig kell gondolni, milyen magyar megfeleltetést viszek ki a nyilvánosság­ba, mert a köz szemmel láthatólag mindent átvesz, kritikátlanul és szolgaian, és akkor elter­jed egy-egy nyelvi ökörség. Vannak persze örvendetes, nagyon szép és frappáns megoldások is, mint amilyen a ’létforgatag’ (saṁsāra), vagy a ’késztetés’ a páli saṅkhāra egyik jelentésé­re, ezzel szemben megint csak felelőtlen, átgondolatlan megoldás egységesen „letévesezni” a micchā-kat, ha egyszer nincsen olyan, hogy ’téves megélhetés’ vagy ’téves koncentráció’ – mint ahogy ’helyes élet’ sincsen, ám van ’helyes életvitel’ vagy ’helyes életmód’. Például.

Egy kis dombra lecsücsülünk
Nincs továbbá ’koldulócsésze’, nincsen ’sétáló meditáció’ – egyrészt mert a meditáció nem sétál, másrészt pedig nem sétálunk járógyakorlat közben (egy kis dombra lecsücsülünk), ha­nem járunk. A kettő mást és mást jelent ugyanis. Az angol to walk hol (1) ’jár’, hol (2) ’gyalog megy’, hol pedig (3) ’sétál’ jelentésben használatos, ide azonban csak a jár a jó: járkál, le-föl. A páli caṅkama is föl-le járkálást jelent, továbbá jelenti a helyet, ahol járómeditációt lehet végezni, míg a Mahāsatipaṭṭhānasuttá-ban (DN 22) a Buddha így fogalmaz: gacchanto’vā gacchāmī’ti pajānāti, ’járás közben megérti, hogy jár’ [tkp. e. sz. 1. sz.-ben: járok]. – A né­metben Gehmeditation van, nem pedig *Spaziermeditation – ez utóbbi lenne a sétafikálás.

Pap – itt papné nélkül
Nem okosabb a ’papnövendék’ sem, hiszen a déli buddhizmusban nem papok vannak – az merőben más ugyanis –, hanem szerzetesek, tehát szerzetesnövendékeink vannak. Vagy novíciusok. Az is jó. A ’tanonc’ azért nem a legjobb, mert megint csak más összefüggésben használták régebben. Nem mellékes, hogy pl. a katolicizmusban is világosan elkülönül a pap és a szerzetes.

Ez is Zankapfel: névelős Buddha, the Golden Apple of Discord
„Buddha” névelő nélkül nincsen, mivelhogy ez nem tulajdonnév, hanem egy közönséges befejezett melléknévi igenév, ’az, aki ráébredt, ráeszmélt, egy / az olyan ember, aki ráéb­redt, ráeszmélt [vmire]’ jelentésben. – A Buddha ujja [honlap]. Porosz Tibor: A buddhizmus lexikona – A Buddha tanítása és a théraváda irányzat szakszavai – Névelővel. Névelővel használatos még a Tathāgata (ez is befejezett melléknévi igenév) is, a Dalai Láma is. És: a Szentatya. – Lásd ehhez:
https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/09/a-buddha-felebredett-szegeny.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/09/mulandosag-es-tarsai-egy-szakszo.html

Zsinat, ami nem NATO-külügyminiszterek tanácskozása!
És nem látom át, miért kell ’tanácskozás’-nak hívni a buddhista zsinatokat, amikor a ’tanács­kozás’ jelentéstartománya egészen más: nem azt jelenti, mint a ’zsinat’. Az angol council va­lóban mindkettőt jelenti, de a magyarban vallás/egyház vonatkozásában a zsinat szót hasz­náljuk, ami tökéletesen megfelelő a buddhizmus gyakorlatára is.

Nagyon egyediek és egyéniek szeretnénk lenni
Oktalannak hat a ’tanítóbeszéd’ megfeleltetés is a páli (Dhamma-)desanā-ra (és suttá-ra), amire van szép magyar összetételünk: ’tanbeszéd’. Ezzel szemben a magyar nyelv rendsze­rében nincs olyan, hogy *tanítóterem, *tanítókönyv, *tanítórend tanrendre – ’tanító rend’ két szóban azonban van, szerzetesrendekre, mint amilyenek a ferencesek vagy bencések) stb. És egyelőre leginkább alkalmi *tannéni meg *tanbácsi van.

Tanbeszédet nem tarthat akárki a hiteles történelmi buddhista hagyományban
Összehasonlításul: az angolban az az általános gyakorlat, hogy a Buddha tanbeszédeire (sut­ta) a ’discourse’, míg egyéb tanbeszédre a ’Dhamma talk’ kifejezést használják. Nem a leg­szerencsésebb egymagában a ’beszéd’ a magyarban („Buddha beszédei”, ill. vö. Gáspár Sán­dor válogatott beszédei), hiszen beszéd bármi lehet, bármilyen témában, bárki – hordószó­nok akár – tarthatja, bárhol és bármikor, míg egy buddhista tanbeszéd erősen be van hatá­rolva: célja a tanítás, de nem akárhogy, nem is akárhol, nem akármikor, és főleg nem akárki­nek a szájából – a théraváda buddhizmusban csakis megfelelő képesítéssel, felkészültséggel és tárgyi tudással a birtokában tarthat valaki tanbeszédet stb.

Egy szejádó minősíthetetlen esete
Aki pedig a Mahāsī Sayadaw-t bemutató angol nyelvű oldalról átveszi a tökéletesen megbíz­ható, helyes fonetikai átírást a sayadaw szó kiejtéséhez (IPA: [sʰəjàdɔ̀]), de még véletlenül sem esik le neki, hogy a kiejtése / olvasata ennek értelmében nem *szajádav – ami elképesz­tő ostobaság –, hanem szejádó (kb., mert csak megközelítőleges lehet a magyar írásmód), az jobb, ha nem nyúl hozzá nemhogy a Wikipédia szócikkeihez, de semmihez se, ha lehet.

Beírtam a keresőbe azt, hogy »„szajádav” site:hu.wikipedia.org«. Nem mentem utána, stimmel-e a találatok száma, de azt írja, kb. 668 találat. Csak a magyar Wikipédia anyagában. Itt már nem sokat lehet tenni. – Ha csak magát a hibás szót viszem be, idézőjelben, „site” stb. nélkül, kb. 1330 találatot ír ki, ami nem annyi, de még így is túl sok ahhoz, hogy. – Így kerül ki egy selejtes adalék – hulladék – a köztudatba, hála egy (vagy több?) ember mérhetetlen, égbekiáltó ostobaságának. Menthetetlenül.

Megengedhetetlen és tisztességtelen
Felelőtlenség ez, amit csinál(t), hallatlan felelőtlenség, mivel, mint látható, mindenhol ezt veszik át. Hibát vesznek át, a magyar Wikipédiából, hivatkozással a magyar Wikipédiára, jóhiszeműen megbízva a magyar Wikipédiában, miközben a magyar Wikipédiában egyálta­lán nem lehet megbízni, mert hozzá nem értés, kontárság, pancserság jellemzi az oldalak – legalábbis a buddhizmussal foglalkozó szócikkek – tekintélyes részét, ami megengedhetetlen és tisztességtelen. Márpedig a Wikipédiát nem azért hozták létre, hogy szakmailag és nyelvi­leg felkészületlen, buta egók belekontárkodjanak az egyes anyagokba, hibát hibára halmoz­va fel, tudás helyett tudatlanságukkal gyarapítva a már ott éktelenkedő tudatlanságot és os­tobaságot, amivel csak az emberek mérhetetlen tudatlanságára és tájékozatlanságára tesz­nek rá még egy jókora lapáttal. A jóhiszemű olvasó megtévesztése ez. – A bizalmat eljátszani könnyű, visszaszerezni nehéz.

A buddhizmusban újraszületés van, nem pedig „újjászületés”!
Nincs ’újjászületés’ se a buddhizmusban, mert az ’újjászületik’ ige azt jelenti, hogy <Termé­szet, emberi közösség, társadalmi jelenség> halottnak látszó, tespedt állapotából új életre kel, támad, megújhodik. Lásd: https://ertelmezo.oszk.hu/kereses.php?kereses=%C3%BAjj%C3%A1sz%C3%BCletik

A buddhizmusban újraszületés-ről beszélünk: újra meg újra megszületik valaki. – Nem árt, ha az ember a magyar nyelv hétkötetes értelmező szótárát is használja, valamint Kiss Gábor Magyar szókincstárát, és persze a készülő új magyar nagyszótár eddig megjelent köteteit, ha írásra meg fordításra adja a fejét: http://nagyszotar.nytud.hu/index.html

Miért ártják bele magukat szegény buddhizmusba, ha nem értenek hozzá?
Az írás is szakma, amit ugyancsak ki kell tanulni. Szemműtétet is végeznek netán? Nem, ugye? Vagy leállnak atomfizika témájában szócikket írni? (Hacsak nem a szakterületük.) Hozzászólni csupa olyan dologhoz, amihez nem tudnak hozzászólni? Beleártják magukat a sejtbiológiába? Nem, ugye? De akkor miért ártják bele magukat szegény buddhizmusba? Miért ártják bele magukat a páliba meg a szanszkritba, amikor nem tudnak páliul meg szanszkritul, és ezért arra sem képesek, hogy helyesen átírják? És nem képesek felismerni, mi az, ami páliul van, és mi az, ami szanszkritul? Sőt: mi az, ami a mai, hindi alakja egy föld­rajzi névnek, azaz se nem páli, se nem szanszkrit, hanem hindi? Ez a páli-szanszkrit káosz leginkább a tulajdonnevekre áll: Száriputta páli, Maudgaljájana meg szanszkrit. Páli alakja Moggallána, egész pontosan Mahámoggallána. Az első öt tanítvány neve ugyanakkor kivé­tel nélkül páli változatban szerepel a szócikkben. Például.

Gótama
A páli Gótama alak – ami a Buddha anyai ágon örökölt családneve volt – egyetlen egy helyen fordul elő, ráadásul elég marginálisan. Mindenhol ennek kellene állnia, és legelöl / legfelül. Ez az angol Wikipedia hibája is: kár a szanszkrit szóalakokat erőltetni, hiszen a Buddha nem értett egyet a szanszkrit használatával védikus, ill. brahmanista felhangjai miatt, amire jó példa a páli amata és a szkt. amṛta szemantikai különbözősége.

A szanszkrit nem a Buddha nyelve
A Buddha nyelve nem szanszkrit. A Buddha minden bizonnyal egy māgadhī névre hallgató prákrit nyelvet beszélt, és csak később alakult ki az, amit pálinak hívnak, ám ezeknek a nyel­veknek nem volt még írásbeliségük, nem készült hozzájuk írásrendszer, és éppen ezért nem sok értelme van dévanágaríval írni, ami létezik ugyan, de nem az élő, hiteles történelmi thé­ravádában, ahol is szingaléz, burmai, thai, khmer, ill. lao írással jegyezték le a théraváda ká­non páli szövegeit.

A páli a Buddháé, ezzel szemben a szanszkrit nem.

Való igaz, megjelent később a buddhizmus szanszkritul is, de ez részben buddhista hibrid szanszkrit volt. Persze, megvan későbbről a szakszókincs, megvan más is, de ez nem változ­tat azon a tényen, hogy előbb a Buddha volt, aki nem szanszkritot használt, vagyis a buddhiz­mus nyelve mindenekelőtt páli. A páli nyelvtörténetileg későbbi, mint a (védikus) szanszkrit – ez utóbbi nem is mellesleg ugyanúgy mesterségesen lett összerakva, saṁ + skṛta, mint a páli. A szanszkrit tehát korábbi ugyan, de a Buddha nem használta – mint említettem, nem is értett egyet a használatával a Tan vonatkozásában. Éppen ezért nem lehet elfogadni, hogy mindenhol a szanszkrit szóalakok szerepeljenek úgy, hogy a páli nincs is feltüntetve. És azt sem lehet elfogadni, hogy a felvezetőben ne is említtessék a páli változat, és hogy végig a szanszkrit Gautama szóalak jelenjen meg a cikkben.

Az sem mellékes, hogy míg a páli az élő és hiteles, történelmi théraváda országaiban jelen van liturgikus nyelvként is a mindennapokban – új szakszók képzése céljából is, mi több, ide­gen jövevényszókként a köznapi nyelvben is –, addig a kínai buddhizmus nyelve kínai, a kore­aié koreai, a japáné japán, a tibetié és a bhutánié pedig (klasszikus) tibeti, mivel szinte min­dent átültettek a maguk nyelvére. Az átlagember nem is igen ismeri a szanszkritot.

Példátlan mellényúlás: „halhatatlanság”
Olyan sincs a buddhizmusban, hogy ’halhatatlanság’. Meg lehet nézni az értelmező szótár­ban a ’halhatatlan’ címszót: Olyan <képzeletbeli lény, ill. szellem, lélek>, aki, amely <az idea­lista, vallásos felfogás szerint> nincs alávetve a múlandóságnak, a pusztulásnak, hanem örökké létezik, él. (Lásd: https://ertelmezo.oszk.hu/kereses.php?kereses=halhatatlan)

Örökké létezik, él: nem hal meg soha. – Ha csak egy kicsit értene a buddhizmushoz az olyan, aki ebben a témában értekezik, akkor tisztában lenne a Buddha tanításainak egyik legfonto­sabb tételével, a lét három ismervével (tilakkhaṇa), amiből a legelső a mulandóság mint ism­érv, az, hogy ami csak feltételek függvényében létrejön, annak mindnek távoznia is kell egy nap, kivétel nélkül. Mulandóság, aniccaṁ. – A Buddhista Misszió honlapján a nirvánát mint halhatatlanságot említik, ami nagy felelőtlenség: a nirvána „az a hely”, ahol nincs halál, és­pedig azért nincsen, mert a megvilágosodás révén nincs több újraszületés. Meghalni csak ott fognak, ahol újra is születnek, és így ahol nincs újraszületés, ott halál sincsen, de ez még vé­letlenül sem jelent halhatatlanságot. Lásd: https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/10/keletkezunk-elmulunk-szuletunk-es.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_14.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_19.html

Ezt is szabad elolvasni:
https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_21.html

Cunda, Csunda – netán Kunda…? (Czuczor, Csucsor, Kukor?)
Egy felkészült, igazán kiváló szerkesztő a Gautama-szócikkben Csunda (IAST: Cunda) helyett ezt írja: *Kunda. – Hiszen ő csak tudja! Neki ne magyarázzanak! – Felemelő példa ez is arra, hogy mitől lesz a magyar Wikipédia Cikipédia*. Kár, hogy senkit sem zavart eddig, de úgy lá­tom, senkit sem zavar semmi, marad a színvonaltalan izé, amiből kiemelt szócikk lesz! Csak gratulálni lehet hozzá! – (*Nesze nekem! Megelőztek: már van ilyen, vagyis megint nem si­került nekem a spanyolviaszt feltalálnom. Annyi baj legyen!)

A pálinak nem alakult ki saját írásrendszere
Páli témájához szeretném megismételni és hangsúlyozni, külön kiemelni, hogy a páli nyelv­nek saját írása nincsen, nem készült hozzá ábécé. Amikor Vaṭṭagāmaṇi Abhaya király uralko­dása idején a kánon szövegeit legelőször írásba foglalták Ceylon szigetén, az i. e. első évszá­zad folyamán, a szingaléz írást használták erre a célra. Ezért is különös, hogy a théraváda buddhizmust érintő szócikkekből általában hiányoznak a szingaléz írású változatok – angol nyelvű szócikkekből is –, míg nemritkán ott a lao meg a khmer, a théravádában azonban nem ez utóbbiak az igazán lényegesek, hanem a szingaléz, a burmai és a thai. Indiából elő­ször a mai Srí Lankára került a buddhizmus, ott „őshonos”: erre mindig gondolni kell.

Nemzetközi átírás: IAST
És ha már nem volt és nincs saját írása, elkészült hozzá a nemzetközi átírás, ami mindennek az alapja: e nélkül azonosíthatatlan a páli, és ez az az átírás, amit nyomtatásban is, digitáli­san is használnak a pálihoz, lásd:
https://en.wikipedia.org/wiki/International_Alphabet_of_Sanskrit_Transliteration

A pálit ebből a szempontból latin írású – és nem keleti – nyelvnek lehet tekinteni, és igenis hasznos megtartani, azaz átvenni, alkalmazni ezt a nemzetközileg elfogadott átírást. Ennek két fő oka van. Az egyik az, hogy a magyar átírásban elsikkadnak pl. az ún. retroflexek: ṭ, ṭh, ḍ, ḍh és ṇ, valamint a ḷ, márpedig nemritkán jelentés-megkülönböztető szerepük van, mint pl. aṭṭha vs. attha, diṇṇa vs. dinna stb. Ráadásul önálló sorozatot alkotnak, és természetesen a betűk is markánsan eltérnek a nem retroflex sorozat betűitől, vö. burmai ဏ vs. န az /ṇ/-re, ill. /n/-re; thai: ฌ vs. น . Ezt a különbséget latin átírásban csak mellékjellel lehet megjele­níteni, ám épp ez a lényegi különbség sikkad el magyar átírásban.

A másik ok az, hogy magyar átírás alapján – különösen akkor, ha az az átírás adott esetben hibás (mint *Kunda itt fent) vagy hiányos – nem mindig állítható helyre a nemzet­közi írás­mód, márpedig ennek ismerete nélkül képtelenség (leginkább nyomtatott szöveg­ben) bár­mit is megtalálni, vagy legalábbis vesződséges. Meglátásom szerint a legcélszerűbb­nek az a megoldás kínálkozik, amelyik a magyar átírást vagy kiejtést zárójelben tüntetné fel a nemzet­közileg használatos szóalak mellett. – Az, amit helyesírásnak (ortho + graphia) hív­nak, nem törvényerejű. A nyelv írásba foglalt, rögzített helyesírási rendszere, nem latin be­tűs írású nyelvek magyar átírásának mikéntje stb. mindenekelőtt ajánlás, azaz nem kötelező érvényű. Ugyanakkor igenis ott a norma, ennek a nyelvi normának a tudata, és a norma kö­vetése mint elvárás: kommunikáció csak ott lehetséges, ahol a beszélők közössége többségi­leg közmegegyezést követ. Az olyan nyelvek átírásának kérdése, mint amilyen a páli is – ami­nek nem alakult ki saját írása –, még nem tisztázott. A páli szaknyelv, a déli vagy théraváda budd­hizmus nyelve, vagyis mint ilyen rétegnyelv, ami más elbírálás alá esik.

Páli szövegkiadások
Az sem elhanyagolható szempont, hogy a nagy páli szövegkiadások az IAST-n alapulnak: latin betűs a CST, a páli kánon anyaga, amit a Rangunban 1954 és 1956 között tartott VI. Buddhis­ta Zsinaton egyöntetűen fogadtak el (Caṭṭha Saṅgāyana Tipiṭaka), ugyanakkor be lehet állí­tani, milyen írással jelenjen meg a szöveg. Itt lehet letölteni: https://www.tipitaka.org/ – A SuttaCentral páli anyagában minden szöveg nemzetközi latin betűs átírásban olvasható, vö. https://suttacentral.net/ ill. a korábbi változat: https://legacy.suttacentral.net/ (NB. Én ez utóbbit jobbat tudom használni, mivel számomra áttekinthetőbb.)

Csak jönnek az újabb meg újabb ostobaságok: -dzsny-
Magyar átírásban hiába is keresnék a páli kánon szövegkorpuszát. És azt hiszem, a sok elírás okán jobb is. Áll ez természetesen a szanszkritra is, aminek magyar áítírása hemzseg a hibák­tól, kezdve azzal, hogy az IAST hosszú /e/-jét, ill. hosszú /o/-ját elfelejtik ékezettel jelölni, s folytatva olyan hajmeresztő rémségekkel, mint a pradzsnyá, ami a betűhű átírás ugyan – szkt. prajñā –, csak éppen nem így ejtik ezt a mássalhangzó-kombinációt, hanem pradnyá lesz belőle. Szkt. jñ = dny, és nem *dzsny. Egyik a másikától veszi aztán át a hibát, felelőtle­nül. Érthető, miről beszélek? – Amúgy a páliban nem *panná ez a szakszó, kiváló wikipédis­ták, hanem paññā, de hát zavar ez valakit is? Nem zavarhatja, mert különben már rég nem lenne ott.

Bódhi és bodhi: egy selejt bosszúja
És ha már hibás átírás: látom, dúl a vita arról, hogy akkor az most bodhiszatt(v)a-e, avagy bódhiszatt(v)a. Egy ékezeten múlik. Mármint a magyarban. Azt is láttam egy hozzászólásban, hogy a minduntalan hivatkozott Osiris helyesírási szótárban két helyen két különböző válto­zatban szerepel, /o/-val, ill. /ó/-val. – Kár ezen vitatkozni, ha egyszer ez egy hosszú magán­hangzó, és ezért megint csak hozzá nem értéssel van dolgunk, ami a rövid /o/-s változatot illeti. Ilyenkor szépen tovább kell lépni, a nemritkán kétes színvonalú magyar források vilá­gán túlra, hiszen ott is van élet, est extra Hungariam vita*, és be kell vonni angol nyelvű for­rásokat, mint amilyen az előbb említett IAST, fel kell ütni egy páli vagy szanszkrit nyelvköny­vet vagy szótárt stb., stb. elsődleges forrás gyanánt. – (*Működik ez így, kedves latinosok, topikalizált létigével?) – Az /o/ vs. /ó/ kérdéséhez nem árt tudni, mégis mi teszi a kettős másssalhangzót: a /dh/, ill. az összes többi hehezetes nem teszi. Más szóval a /dh/ kombiná­ció egy hehezetes /d/ hangot jelöl, vö. [d^h]. Vagyis az /ó/ hosszú. – Ami hibás, az selejtes, az­az selejt, márpedig a selejt szereti megbosszulni magát, mint itt is, már csak azért is, mert felesleges, meddő vitákat vált ki.

Ősi ókorról, ókori ősökről: csak egy kis általános műveltség kéne
Terjedőben az „ősizés” is, ami megint csak a felkészületlenségből, a kotnyeles, buta kontár­kodásból fakad. Hogy miért? Az angol ancient szó jelenti egyfelől azt, hogy ’ősi’, másfelől azt, hogy ’ókori’. Ha azt olvasom valahol, hogy ancient India, az nem „ősi” India, hanem ’ókori India’, ancient Rome nem „ősi”, hanem ’ókori Róma’. Van ezzel szemben olyan, hogy ’ősi szokás’, ’ősi családnév’. Nincs ezzel szemben „ősi” kézirat: régi kézirat van, és olyan sincsen, hogy „legősibb”: legrégebbi, olyan már van. – Nem árt tudományos szövegeket olvasni, régi jó, megbízható írásokat, amiket még felkészült szerkesztő is látott, szaklektor is, korrektor is. Ezek persze nem a Wikipédiában találhatók. És szabad régebbi magyar szépprózát is olvasni, napi rendszerességgel, és ugyanígy szabad a már melegen ajánlott egynyelvű szótárainkban is olvasgatni, gazdagítani a szókincsünket, helyes magyar nyelvhasználatot tanulni, szépérzé­ket fejleszteni és így tovább.

Az a szépséges -vávávávává válás: szegény eufónia!
A magyar Wikipédia S. N. Goenka-szócikkében nem kevés sutaság társaságában díszeleg ez a kitétel: tanítványává vált. Nem zavar senkit? Senkinek sem bántja a fülét? Pedig mindenhol ott ülnek már ezek a pocsék szerkezetek: épületek mintájává vált, a Kasatriják* felsőbbren­dűvé váltak a brahminoknál – ezek éppen a Gautama-szócikkben csodálhatók meg. – *Igen, Kasatrija!

Az egyik legszebb és legígéretesebb szövegrész így fest a Gautama-szócikkben:

Elméje tisztává és csendessé vált.
[…] április-május (vészakha) hó egy hajnalán buddhává, megvilágosodottá vált.

Nem inkább tiszta lett, letisztult, megtisztult – és el- vagy lecsendesedett, tessék mondani? Van olyan, hogy *széppé vált? *okossá vált? *ostobává vált? Netán *éhessé vált? álmossá? fáradttá? – És: *szakáccsá vált ’szakács lett’ helyett? *apává vált ’apa lett’ helyett? Miért nem lehet egy kicsit az agyukat is használni néha? Átgondolni, mi működik és mi nem? És akkor az eufónia kérdése még fel sem merült, pedig az is követelmény lenne ám, na de érdekel ez valakit is manapság? Csak hogy ne kelljen fáradniuk: ez a szép hangzás, eu + phonia. A görögből.

Ez a megvilágosodottá vált szerkezet se zavar senkit. A válik, válás: folyamat. A megvilágo­sodás ige folyamatot fejez ki, egy változás folyamatát; a meg- igekötő azt jelzi, hogy a vég­pontot is eléri a folyamat, a végkifejlet bekövetkezik. Vagyis esetünkben megvilágosodott. A reggelire is azt szokták talán mondani, hogy *megevetté vált? – Semeddig se tart elsajátítani a helyes és szép magyar nyelvhasználatot, csak akarni kell, és akkor tiszta lelkiismerettel le­het nekiülni szócikket írni meg szerkeszteni szegény magyar Wikipédiába. – Jut is eszembe: még ennél is előkelőbb az lenne, hogy *felébredetté vált, és bevezetném kifejezetten ezo-spiri buddhista tolvajnyelvként azt is, hogy *állandótlanságossá vált. Ígéretes az is az elal­vásra, hogy *elaludttá vált. Hogy tetszik?

Pedig itt kezdődne a magyarságotok
Csak szegény, drága édes anyanyelvemet sajnálom, hogy hogy lehet vele így bánni? Nekem fáj – másnak nem fáj? Hogy lehet ilyen cifrán elbánni szegény anyanyelvünkkel? Nem a nyel­vében el talán a nemzet? Nézzetek csak bátran magatokba, legyetek őszinték önmagatokkal: itt, itt kezdődne a magyarságotok, de nem kezdődik, mert már magyarul se tudtok tisztessé­gesen. A források között, „Gombrich (1992)” alatt zárójelben egy német nyelvű sorozatcím után díszeleg ez a kitétel: (de nyelven). Annak az embernek is legnagyobb elismerésem, aki ezt kiötlötte és leírta, azoknak is, kivétel nélkül, akik ezt figyelmen kívül hagyták és még min­dig hagyják – továbbá azoknak is, akik ezt a szégyenletes selejthalmazt kinevezték kiemelt szócikknek.

Amúgy pedig nem egyszerűen csak „április-május (vészakha) hó egy hajnalán”, hanem vé­szákha – hosszú /á/-val, páli (IAST): vesākha – teliholdjának éjjelén. Minden Jeles Nap, min­den nagy esemény telihold napjára esik a buddhizmusban, ráadásul a hagyomány szerint mind a három nagy esemény – a Buddha születése, nirvánája, majd végleges távozása, azaz parinir­vánája (páli: parinibbāna) is – erre a napra esett, ez a Vészák(h)-nap/-ünnep, a legna­gyobb ünnep a buddhista naptárban.

Így írtok ti
Végül egy hosszabb passzus a Gautama-szócikkből annak érzékeltetésére, hogyan is fest a nyelvi műlezserség nyegle, öntelt tudálékossága – leginkább hajmeresztő tartalmi ostobasá­gainak összefüggésében:

A páli kánon többször idézi Buddhát. Ezekben a szövegekben Buddha az „én, enyém, engem” szavak helyett a Tathágata kifejezést használja. Ez a kifejezési mód arra utalhat, hogy a tanítás olyasvalakitől származik, aki túl van az emberi létezés állapotán, túl a véget nem érő újjászületések és a halálok körforgásán. A kifejezést szinonimaként is használják az Arhat szó helyett, amely azt jelenti, hogy valaki már az életében elérte a megvilágosodást és bizonyos értelemben már nem is ember[97], hanem „egy tathágata, egy magasabb szintű élőlény (uttama-puriszo)”.

• Ad egy: szerény néhány ezer azoknak a szövegeknek a száma a páli kánonban, melyekben a Buddha az egyik beszélő. „A páli kánon többször idézi Buddhát” – hangzik, persze névelő nélkül, ez a tiszteletet érdemlő, magabiztos tudományos felkészültséget ígérő kijelentés. Szomorú, de tény, hogy nem „idézik”, úgymond, hanem őt beszéltetik, maga a Buddha be­szél, kérem szépen. Egyes szám első személyben. Tanít. Tanbeszédet mond. A Buddha, és nem *tanító-, hanem tan­beszédet. Így helyes magyarul. – És ha meg is állná a helyét ez az „idézi”: a páli kánon nem idéz senkit. Semmilyen kánon nem idéz senkit, mint ahogy az Ószövetség meg Mózest nem idézi. Például.

• Ad kettő: az olyannak, aki fene nagy önhittségében kategorikusan kijelenti, hogy a Buddha »az „én, enyém, engem” szavak helyett a Tathágata kifejezést használja«, nem sok fogalma lehet a kánon szövegeiről, mert ha lenne, akkor tudhatná – és százával, ha nem ezrével ol­vashatta volna, sajátszeműleg –, hogy márpedig tele vannak ezek a szövegek az ahaṁ e. sz. első személyű személyes névmással (és ragozott alakjaival), ahol is a Buddha önmagára utal velük: cetanā’haṁ bhikkhave kammaṁ vadāmi, hogy csak egyetlen egy idézet álljon itt, ami a Buddha egyik legismertebb – és az egyik legforradalmibb! – kijelentése.

Nem voltam rest, és szépen végigvettem az Ariyapariyesanāsutta (MN 26) szövegében, mi hányszor lelhető fel önálló alakjában, azaz nem vettem figyelembe a lehetséges összevont alakokat, mint amilyen pl. a nāhaṁ is. Ez a tanbeszéd a Buddha bensőséges, személyes be­számolója a ’nemes keresés’-ről, vagyis a megvilágosodáshoz vezető útjáról. A tathāgata mindössze hétszer, míg az ahaṁ személyes névmás 74, tárgyesete (maṁ) további 24, a há­rom különböző esetet jelölő me pedig 18 helyen fordul elő. Ez 116 előfordulás a személyes névmás „javára” ebben az egy szuttában, amihez egy előfordulással még hozzá lehet venni a mayā alakot (abl./instr.), továbbá két előfordulással a mama alakot (dat./gen.). 119-nél já­runk, a hét tathāgata ellenében. Vagyis ennyit arról, hogy a Buddha »az „én, enyém, en­gem” szavak helyett a Tathágata kifejezést használja«. – Ahhoz már nem fűlik a fogam, hogy az egész páli kánont feltérképezzem, csak hogy valahogy meggyőzzem ezt a kiváló, felkészült embert.

• Ad három: egy tathágata egyelőre még nincs okvetlenül túl „az emberi létezés állapotán”, ha egyszer pl. még nem távozott végérvényesen, azaz még él, életben van stb. Emberként. (És hogy eleve mit takarhat ez a kitétel…? mi az, mit tud ez a „létezés állapota”?)

• Ad négy: mint már több helyen is kifejtettem, a buddhizmusban nincs újjászületés, mert az teljesen mást jelent, mint az újraszületés. Mérhetetlen ostobaság egybemosni őket.

• Ad öt: nem valami helyett használunk egy másik szót szinonimaként, hanem valamire. Va­lami valaminek a szinonimája. Ha „helyett”, az már nem szinonima. – Mit jelent az, hogy „bi­zonyos értelemben már nem is ember”? Egy valami mindenképpen biztos: ez nem a na ca so, na ca añño.

• Ad hat: van olyan a buddhizmusban – én nem tudok róla, de hát én nem vagyok mérvadó –, hogy „egy magasabb szintű élőlény (uttama-puriszo)”? A szócikkben a hímnemű páli ne­vek, ill. szakszók nagyon helyesen -a-ra végződő szótári alakjukban jelennek meg (itt most eltekintünk a többi ragozásfajtától), így a puriszo helyett a purisza kellene ide is. Itt is kilóg persze a lóláb, az ne­vezetesen, hogy páliul ez a derék szerkesztő sem tud, hiszen ha tudna, akkor tudná, hogy ha magyar átírással élek, akkor jelölnöm kell a hosszú /ó/-t. Hogy miért? Mert mindig hosszú, kivéve kettős mássalhangzó előtt, tehát puriszó. Ami nem ’élőlény’, hanem ’ember’ – meg ’férfi’. Bizony. És nem „magasabb szintű”, hanem inkább talán ’párat­lan, kimagasló’ – és ilyenkor szabad elővenni a Kiss Gábor-féle Magyar szókincstár-at, felüt­ni, megnézni, mit mond. Sok minden van felsorolva pl. a kitűnő szócikkben: kimagasló, kie­melkedő, felülmúl­hatatlan, rendkívüli, páratlan, egyedülálló stb., stb. – Az uttama azt is jelenti, hogy ’legfőbb’. Ki kell ilyenkor nyitni egy páli szótárt, és végigzongorázni a lehető­sége­ket, és ha a pálit nem is, de az angolt illik olyan jól ismerni, hogy érezzük az árnyalatnyi különbségeket is. Túl kevés a magyar nyelvű forrás ahhoz – és annak is jó része megbízhatat­lan –, hogy meglehessünk közvetítő nyelvek megfelelő szintű ismerete nélkül. Ugyanakkor túl kell lépni az angol nyelvű buddhista témájú Wikipedia-cikkek jó részén is, mert gyakran lesújtó a színvonaluk, vagyis nem tanácsos alapul venni őket magyar változathoz, beleértve sokszor megkérdőjelezhető forrásaikat is. Ilyen pl. az angol nyelvű Vassa-szócikk, de súlyos hiányosságai vannak az Upo­satha-szócikknek is. Helyettük érdemes megkeresni azokat a forrásokat, amelyekben inkább meg lehet bízni.

A Tathāgata
A Gautama-szócikkben egy helyütt a tathāgata szó jelentéséről is lehet olvasni, csak sajnos egy valami sikkad el: az, hogy a -gata utótag (ami a gacchati ’megy’ ige befejezett mellékné­vi igeneve) nemcsak ebben a jelentésében jelenik meg, ti. (1) hogy ’(el)ment’ [vhová], ill. ’az az ember // az/egy olyan ember, aki ment [vhová]’ –, hanem arra is utal, hogy (2) ’az, aki vmivel fel van ruházva, el van látva, vmivel fel van szerel(kez)ve’, azaz vmilyen minősége, milyensége, tulajdonsága van, más szóval ilyen. A tathāgata egyik megfeleltetése tehát épp ez: ’az, aki ilyen’, azaz ’az, aki ilyen(né) lett’ (és nem ’vált’), mivelhogy ezt fejezi ki leginkább, ennek van leginkább értelme, hiszen mit jelent az, hogy „aki így jött/ment” vagy „ekként tá­vozott”? Thus gone – az se jobb, mert értelmetlen, már csak annak okán is, hogy amikor be­szél, még sehová sem távozott, ill. majd csak fog, ha eljött az ideje.

▲

Hiri-ottappa: alfa és omega
Tisztesség, becsület – és felelősség: ikertestvérek. A Buddha a világ két oltalmazójáról be­szélt, a két lokapāladhammá-ról, hiri-ről és ottappá-ról. Tetszettek hallani róluk? Nem? Pedig szerfölött fontosak a világ további sorsa miatt, kifejezetten hasznos, ha közelebbi ismeretségbe kerülnek velük.

A nagy egó esete a középszerrel
A nagy egót vissza kell egy kicsit nyesegetni. A nagy egó akarja az emberrel elhitetni, hogy ő mindenhez ért, mindent tud. Ha hatalmi pozícióba kerül, akkor kontraszelektálni fog. És amíg erre az országra leginkább a kontraszelekció a jellemző, ami a középszer melegágya, továbbá a mindenmindegység a jellemző, a felkészületlenség, hanyagság, trehányság, pon­tatlanság és megbízhatatlanság, az oda nem figyelés, az elnagyolt, slendrián munka, a szín­vonaltalanság, igénytelenség és társai, addig ez az ország nem fogja semmire se vinni, és sok egyéb mellett rendre pocsék színvonalú, hibás, csúnya magyarsággal megírt, tartalmilag is megkér­dőjelezhető, vacak, megbízhatatlan Wikipédia-oldalt fog létrehozni.

Olyan nagy baj lenne, ha ez az ország megpróbálna végre egy kicsit kikupálódni? Minőséget letenni az asztalra selejt meg gagyi helyett? Szakmai és emberi tisztességet tanulni? Felelős­séget? Becsületet, mint a betyárbecsület meg az adott szó becsülete, össznemzeti linkség helyett? Nem volna végre itt az ideje? Nem? – Valahol el lehetne már kezdeni.

Nincs, aki lejárasson: mindenki önmagát járatja le
Ne mondja senki, hogy dehonesztáló, amiket írok, amiket hangoztatok. Nem az, éspedig azon egyszerű oknál fogva nem az, hogy dehonesztálni csak ott lehet, ahol honestus is van: tisztesség, becsület. Mint amilyen a szakmai tisztesség. Ahol ezek nincsenek, ott nincs mit dehonesztálni, mint ahogy lejáratni se lehet olyan embert, aki önmagát járatja le.

Civilizációs minimum: belépő a buddhizmusba
Továbbmegyek: aki bármilyen formában foglalkozik buddhizmussal, annak illene tudnia az illemet, a civilizációs minimumot: azt, hogy mit engedhetek meg magamnak világiként egy buddhista szerzetessel szemben, és mit nem. Igen, a civilizációs minimum: a belépő a budd­hizmusba, ahol minden a kellő tiszteletadással és a jámbor alázattal kezdődik – ez nem szol­galelkűség! Ez a kettős a Maṅgalasuttá-ban felsorolt 38 legfőbb áldás, maṅgalaṁ uttamaṁ közül kettő, vö. gāravo ca nivāto ca. – A théraváda élő, hiteles, történelmi hagyományában ez mindennek az alapja, akár tetszik, akár nem.

Ha elolvassák a már ajánlott blogbejegyzéseket, talán átlátnak dolgokat, aztán elgondolkoz­nak egy kicsit, hogy a Buddha eredeti, hiteles és tiszta tanításai felől nézve mégis mitől ilyen a világ, amilyen, mitől ilyenek az emberek, amilyenek – és mitől ilyenek maguk, amilyenek –, és elgondolkoznak remélhetőleg azon is, miről szólnak a Buddha csodálatos tanításai. Talán kinyílik egy nap a szemük.

▲

Isten óvjon engem attól, hogy
Amúgy megannyi intő jelet látok én itt: az Isten óvjon engem attól, hogy bármiben is meg­próbáljak a helyére tenni dolgokat, hogy megkíséreljem a lehetetlent. Engem már az a kevés reakció és részben bizony elrettentő hozzászólás is meggyőzött, amit eddig olvastam: med­dő, kilátástalan vállalkozás és teljesen fölösleges erő- és időpocsékolás, reménytelen szélma­lom­harc olyan közegben bármit is megpróbálni, amelyiket maximálisan hidegen hagyja, nem ér­dekli, hogy netán felkészült és esetleg tapasztalt, hozzáértő emberrel van dolga, avagy sem. Ez a közeg nem foglalkozik semmi ilyesmivel, csak a maga ostobaságait harsogja. Ez a közeg képtelen arra, hogy bármit is meg tudjon ítélni szakmai szempontok alapján, mert nincs meg a szakmai felkészültsége: nem ért hozzá, sekélyes az általános műveltsége, csap­nivalóan fogalmaz magyarul, idegen nyelvtudása megbízhatatlan, ám ő – tisztelet a minden­kori kivételnek! – annál pimaszabb és rátartibb.

Ilyen közegben nem létezhet érdemi vita, mert nem szakmai érvekről szól. Vita nem is lehet ott, ahol csak az egyik fél tud érdemben hozzászólni, mert a másik abszolúte felkészületlen.

Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul!
Mindössze annyit kellene (és: illene) átlátni és belátni, hogy létezhetnek, uram bocsá’, olya­nok is ám ezen a világon, akik történetesen nálam többet tudnak, és nem állok le vitázni ve­lük, főleg ha nekem fogalmam sincsen: aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul. – Ezzel a régi jó bölcsességgel nem találkoztam a Wikipédia szerkesztésre buzdító felhívásainak háza táján, pedig ott lenne a helye, mivelhogy boldog-boldogtalan beleártja magát olyan dolgok­ba, amelyektől inkább távol kellene magát tartania. Ahol szabadon lehet bárkinek garázdál­kodni, ott selejt terem. Igaz: ahol a köz képtelen felmérni, mi selejt és mi nem, ott végered­ményben teljesen mindegy lesz. És ott, ahol az emberek jó része mindenre vevő, mindent el is lehet adni.

A kilészák, a tudat szennyeződései: a moha
A Buddha tanépítményében bőven van szó a tudat szennyeződéseiről: páliul kilesa, szansz­kritul kleśa. A három legzűrösebb közülük a lobha, dosa és a moha. Ez utóbbi más elrende­zésben, ill. egy másik felsorolásban az első helyre kerül, vö.:
https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/02/atudat-szennyezodesei-ezvagyunk-mi.html

Nincs ember a világon, akiben bár eltérő adagolásban vagy mértékben, de ne lennének jelen ezek a szennyeződések, különösen ez a mindent uraló moha, ami nem egyéb, mint az ember mérhetetlen ostobasága és megvezetettsége. Igen. Csak a megvilágosodás utolsó szintjén távozik az utolsó kilesa is, de ezt nemigen akaródzik tudomásul vennünk: BIG ME tesz róla, hogy véletlenül se vegyük tudomásul, vagy hogy ne adj’ Isten magunkra vonatkoztassuk.

Moghapurisa, az ostoba, megvezetett ember
Tulajdon ostobaságunktól és megvezetettségünktől nem látjuk, mennyire ostobák vagyunk és mennyire meg vagyunk vezetve. Innen egyik találó megnevezésünk, amivel a Buddha sok­szor élt: moghapurisa. – Ez a három mūla vagy „gyökér” teszi a világ minden baját és nyo­morúságát, ők teszik ezt a fránya nagy egót itt bent, ezt a leginkább pökhendi, beképzelt, öntelt, felfújt hólyagot, akik vagyunk: ez BIG ME. Kivétel persze én sem vagyok, ami BIG ME számtalan szépséges megnyilvánulását illeti, és bár büszke nem vagyok rájuk, vállalom az ódiumát! Lásd pl.:
https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/12/lucara-csakelkeszult-keszult-is-mint.html
https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/arralszemben-borzaszto-nehez.html

Az ostoba, megvezetett ember (moghapurisa) a maga ostobaságával és megvezetettségével (moha) a Buddha tanításainak egyik legkellemetlenebb alapigazsága, csak persze az embe­rek nem szívesen hallanak igazságokról, nem szeretik őket – legfőképpen azokat nem, ame­lyek rájuk vonatkoznak. Épp ezért nem szeretik a történelem kíméletlen igazságait sem, mi­vel semmit sem rühellnek jobban, mint szembenézni önmaguk történelmi felelősségével. Csak ajánlani tudom sz. figyelmükbe ezt a bölcs – és olvasmányos – könyvet:
https://moly.hu/konyvek/csernok-attila-a-komaromi-pontonhid

Amíg nem világosodott meg, minden egyes emberi lény egyszerűen csak hétköznapi mogha­purisa: egy magát buddhistaként meghatározó embernek – vagy olyanoknak, akik buddhista vonatkozású Wikipédia-szócikkek körül sertepertélnek, ne adj’ Isten a Börzsöny utcában vagy egyebütt szeretnek tündökölni ilyen-olyan szerepekben – ezt igazán tudniuk illik!

▲

A magyar Wikipédia buddhizmus – és burmai – témájú szócikkeiből csak akkor lesz jó és iga­zán használható, szép magyarsággal megírt, felkészült, hozzáértő és megbízható szócikk, ha az őket írók belátják a javítások szükségszerűségét. Ezt a „kiemelt” szócikket toldozgatás-foldozgatás helyett pedig egész egyszerűen újra kell írni, és ki kell javítani benne a tengernyi hibát, tévedést stb. – Egyelőre nem sok jel utal arra, hogy belátnák, így azonban semmi, de semmi értelme nincsen ár ellen úszni, szél ellen pisilni, hadakozni és vitázni vég nélkül azon, hogy melyik végén kell feltörni a lágytojást.

BIG ME lebontása
Egy jobb, élhetőbb és emberibb világhoz az út éppúgy BIG ME lebontásán át vezet, mint bár­mi máshoz, beleértve a magyar Wikipédia buddhista vonatkozású szócikkeit is.

Megváltoztatni csak azt lehet, aki és ami akarja. Megváltani éppúgy. Jobbítani valamin csak akkor lehet, ha az érintettek is akarják. BIG ME-nek kell akarnia, de addig nem változik sem­mi, amíg ezt ő maga nem ismeri fel.

Én nem akarhatok helyettük: túl sok az árból, az áradatból, a közegellenállásból, a gagyiból, ami mindent elmos, maga alá temet. Nem kérek belőle. Öreg vagyok én már és fáradt, hogy állandóan győzködjek – olyanokat, akiket képtelenség bármivel is meggyőzni. Ez már nem nekem való. Fogalmam sincs, hány év munka lenne kialmozni ezeket a szócikkeket, szünet nélkül hadakozva felkészültebbnél felkészültebb kiválóságokkal. – Szívesen megosztom, amit ta­nultam és amit megtapasztaltam, de kilátástalan, meddő vitákat nem kívánok folytatni. Nem vállalkozom rá. Életem hátralévő részét mással szeretném tölteni. Igazán sajnálom! Ha úgy marad, hát úgy marad. Magatokra vessetek – legfeljebb ti is úgy maradtok. Annyi baj legyen! Veszett már több is Mohácsnál!

Buddhizmus nincs szerzetesség nélkül: ez fennmaradásának záloga
Én úgy látom mind hazai, mind pedig théraváda országokban szerzett tapasztalataim alap­ján, hogy meggondolatlanság és hallatlan felelőtlenség volt hiteles történelmi hagyomány helyett egynéhány évtizedes múltra visszatekintő, felvizezett vulgárbuddhizmusra építeni a magyarországi intézményesült buddhizmust. A hiteles történelmi hagyományban nem vilá­giakra van bízva az ilyesmi – a Buddha tanépítményének sorsát is beleértve –, hanem meg­felelően felkészült, képzett, a Tan dolgaiban maximálisan jártas, a Buddha útja iránt messze­menően elkötelezett szerzetességre, akiknek még véletlenül sem fordul meg a fejében, hogy az eredeti, hiteles és tiszta Tant a maguk szája ízéhez idomítsák, és akiket kötnek a Vinaya rendelkezései. Nyugaton – ott, ahol nincsen jelen hiteles buddhista szerzetesség –, ez a fajta vulgárbuddhizmus uralja a terepet a hiteles buddhizmus számára elfogadhatatlan, maga kre­álta, nemi életet élő vagy nős papsággal és egy csomó olyan dologgal, ami szembemegy a Buddha eredeti elképzeléseivel, tanításaival. A szerzetesség feladata lenne ui. itt a nyugati világban is – ebből a szempontból ez az ország is annak számít – a Tan tisztaságának megőr­zése, és egyáltalán: a Tan fennmaradásának biztosítása. Így képzelte ezt a Buddha, márpedig ha buddhistának vallja magát valaki, akkor nem az a dolga, hogy szembemenjen a történelmi Buddha öröksé­gével. Sajnos szembemegy, és ezért néz úgy ki, ahogyan kinéz, ezeken a tája­kon pedig talán meg még annál is úgyabbul, szittyásítva, nemzetiesítve, fehérmagyarosítva, ami minden már, csak éppen a Buddha nem, ennek az országnak nagyobb dicsőségére. Ahol nincs hiteles szerzetesség, ott előbb-utóbb a hiteles, tiszta, eredeti Tan is elsorvad. – Annyi baj legyen. Csak így tovább, gyerekek! És akkor majd elmondhatjátok Vörösmarty Mihállyal: Ez jó mulatság, férfi munka volt! – Szádhu, szádhu, szádhu!

Ma nem lenne buddhizmus
Búcsúzóul még egy valamit szeretnék tudatosítani magukban, nevezetesen azt, hogy ha vég­telen együttérzésétől, határtalan, feltétel nélküli szeretetétől és jóságától, beleérzésétől és mérhetetlen türelmétől vezérelve a Buddha mindig mindenkire ráhagyott volna mindent – szelíden és elnézőn –, akkor ma nem lenne buddhizmus. És itt én a hiteles, tiszta, történelmi théravádára gondolok, amit 2600 év óta sikerült megőrizni, a fennmaradásáról gondoskodni: ez mindvégig egy elkötelezett, tiszta kisebbség szívügye volt a szerzetességen belül. – Vinayo nāma sāsanassa āyu, vinaye ṭhite sāsanaṃ ṭhitaṃ hoti. —

SABBE SATTĀ BHAVANTU SUKHITATTĀ.

AZ ALÁBBIAKBAN SZERÉNY VÁLOGATÁS KÖVETKEZIK AZ ÉRINTETT SZÓCIKKBŐL, MAJD MAGA A SZÓCIKK, MEGKURTÍTVA – LÁSD A FELVEZETŐ SZÖVEGET!

https://hu.wikipedia.org/wiki/Gautama_Sziddh%C3%A1rtha

Gautama • Szerény csokorra való egy minden bizonnyal megérdemelten kiemelt szócikk kiemelt (és kevésbé kiemelt) lehetetlenségeiből

Eredetileg arra gondoltam, más szempontok alapján is kiválogatok példákat, külön-külön tábláza­tokba gyűjtve őket, de feladtam. A fenti csatolt írásban térek ki nem egy kérdésre. — Magát a szócikket alaposan megkurtítva átmásoltam Word-be (2020. jan. 28-i állapot). Színessel jelöltem mindazt, ami vagy elképesztő ostobaság – bármilyen szempontból –, vagy tárgyi tévedés, félreértés, belemagyará­zás, avagy éppen stílus vagy nyelvhasználat szempontjából elfogadhatatlan vagy csak kérdéses, és azt is színessel jelöltem, ami nem is annyira téves vagy suta, csak éppen én másként fogalmaznám, mondanám, ha ez az én tisztem lenne. – Nem mindent jelöltem be, mert nem is akartam: az elején több a színes jelölés, később kevesebb. Ha, mondjuk, még kétszer átolvasnám, egész biztos találnék még olyan szövegrészt, amit bejelölnék. Amit tehát látnak, nem teljes és nem végleges. –

A megjegyzések az itt következő táblázatban nem a leghízelgőbbek: ezzel tisztában vagyok. Tudato­sítás a célom, az, hogy minél mélyebbre menjen, hagyjon nyomot, egyszer s mindenkorra, és azzal érvelek, hogy a cél szentesíti az eszközt, márpedig az eszköz itt vitriol, vitriol a javából. Megdöbbentő ennek a szócikknek a színvonaltalansága, az általános műveltség totális hiánya, ami árad belőle. És még ennél is megdöbbentőbb, hogy ebből kiemelt szócikk lett. Ez már olyasvalami, amit én föl nem fogok. Elképesztő, lesújtó, merthogy ez egy tragédia, tragédia a javából. –

https://hu.wikipedia.org/wiki/Gautama_Sziddh%C3%A1rtha

(A 2020. jan. 28-i állapot alapján.)

1.	A kérdéses szöveghely	Megjegyzés
2.	Gautama keresztneve	Nem is tudtam, hogy megkeresztelték! — Mohamednek mi lehetett a keresztneve? à utónévről nem hallott senki?
3.	kis kezdőbetűs alakja jelentheti a buddhista kozmológiában használt, […] megvilágosodott lényeit	= a buddh. kozm.-ban használt lények????
4.	elsősorban Kelet-Indiában élt és tanított	és másodsorban? mégis, pontosabban …???
5.	A buddhizmusban úgy tartják	kik? hol?
6.	legmagasabb rendű buddhájának	olyan is van?
7.	Gautama a buddhizmus első számú alakja	nem tudtam, hogy számozzák is őket!
8.	Jelentős ókori gondolkodók is éltek ekkor
9.	halálának általános vázát elfogadják	de hogy mi lehet a halál „általános váza”…?
10.	a határozott véleményt formálók többsége	akkor biztos van határozott véleményt nem formálók többsége is
11.	a mai modern Nepál	van mai nem modern is?
12.	az általa tanácsolt szerzetesi fogadalmakat	rendszabályzat mióta fogadalom? „tanácsolt” – quelle idée
13.	Buddha halála … történt
14.	jelenleg a British Library épületében vizsgálják	biztos, hogy nem a kertjében?
15.	A felébredés története	és akkor megszólalt a vekker, én meg felébredtem
16.	transzcendentális (szanszkrit: lokottara) és tökéletes lényé	az mit tud? mármint a transzcendentális lény?
17.	varázslatos és természetfeletti események szerepelnek	milyenek azok a „varázslatos események”? — események nem szoktak szerepelni
18.	életének bizonyos részei ezekből a hagyományos forrásokból építkeznek	részei? és még építkeznek is? még ilyet!
19.	kevésbé foglalkoztatta az időrendiség, jobban érdekelte őket a filozófia	ez igazán fantasztikus!
20.	Ezek a szövegek jellemzik az ősi India kultúráját és a mindennapi életet	a szövegek jellemzik az „ősi” India kultúráját?
21.	a királynőnek volt egy élénk álma	élénk álma, hogyne…
22.	elcipelte őt négy déva (lélek)	elcipelte, persze, az oviban, a mesedélutánon; a déva nem lélek, de ez igazán sokadrangú kérdés!
23.	a leendő Buddha bodhiszattvaként várakozott a Tusita mennyországban	várakozott?
24.	a buddhista irodalmak többsége	az vajon mi lehet?
25.	magas szintű vallási vezető	és ez mi?
26.	nagyon érdekelte, hogy mi van a palota falain túl, ezért megszökött onnan	ez is az oviból jön?
27.	Már nem találta többé a boldogságot	már? meg többé?
28.	a legfőbb jóga-csendet	?
29.	a lét szenvedő mivoltának feloldását	ez a Börzsöny utcából jön? ott tudnak ilyen fenséges dolgokat mondani
30.	jógamestert jelent	házmesterről, istállómesterről, őrmesterről, gyepmesterről stb. már hallottam
31.	Tanulmányozta az összes szent iratot és mindenféle módszert kipróbált	főleg, hogy nem is léteztek, mivelhogy írás sem volt! irat amúgy nem szent, nincs olyan, hogy „szent irat”
32.	korábbi remetetársainak kifejtette nézeteit
33.	szigorú aszkézis általi érzéki örömök	mit tudhatnak ezek a „szigorú aszkézis általi érzéki örömök”?
34.	szélsőséges életimádat
35.	élelmet koldultak
36.	szangha mérete folyamatosan nőtt	köbméterben? körkerületben? tonnában?
37.	A páli kánon többször idézi Buddhát	én úgy tudtam, a páli kánon tekintélyes részben a Buddha tanbeszédeiből áll
38.	az esős évszakban  […] a bhikkhuk (szerzetesek) összejöttek pár hónapra.	ettek-ittak, buliztak, szipuztak is netán?
39.	nem sikerült megvilágosodniuk,	pech!
40.	nagyon rosszul lett és súlyosan megbetegedett
41.	Az étel pontos tartalma nem egyértelmű	hűha
42.	eltávoztatta magától a betegséget	Börzsöny utca…?
43.	ténylegesen a történelmi Buddha használt szavai voltak	használt ruha, használt autó – használt szavakról nem tudok
44.	A szútrák kinyilvánítása előtt egy buddhának kell biztosítania, hogy a tartalmak tényleg a dharma szerint valók legyenek	a tartalmak? „szerint valók legyenek” — ennek Börzsöny utca szaga van, menedéket vettek legyenek, sót vegyenek! egy buddha nem nyilvánít ki semmit! „biztosítania”
45.	ötvözték a buddha-vacsanát saját hagyományos irodalmukkal
46.	a történelmi Buddha által kiejtett szavakat jelentené	a Buddha által KIEJTETT?
47.	indiai eredetű buddhista szöveg
48.	az indiai Szárnáth városa mellett történt	mellett…?
49.	a sóvárgás: újabb élményt szerezni/tapasztalni (káma)	?!?!? mint „káma”?
50.	a szenvedés megszüntetése a vágyaktól való megszabadulás segítségével történik	történik az a drága jó megszüntetés…! és lám, segítség is van a történéshez, a való megszabadulás!
51.	a buddhizmus által létezőnek vélt összes buddha
52.	aki egy bizonyos magas szintet elért	mégis mi az?
53.	emberfeletti természetű buddha vagy bodhiszattva	?
54.	esendő természetű	?!
55.	négy értékes zarándokhelyet nevezett meg	értékes? ez ígéretesen hangzik!
56.	spirituális érzetet kölcsönözhetnek	az mit takar?
57.	ezeken a helyeken bizonyos csodákat művelt	művelt?! és bizonyosakat is! nem bizonyosakat már nem?
58.	nyolc magasságos helyszín	az mit tud, te magasságos!
59.	rengeteg időt töltött itt
60.	korai szobrok és domborművek szerzői	szoborszerző meg domborműszerző — ezek akkori szakmák voltak?
61.	amelybe az ezoterikus buddhizmus is beletartozik	bele a’!
62.	egyértelmű jeleneteket	az mit tud?
63.	ember alakú ábrázolásától	madár alakú is van?
64.	még olyan narratív jelenetek esetében is, ahol más emberek is jelen voltak	„narratív jelenetek”? „más emberek is jelen voltak”
65.	az i. e. 3. századra visszanyúló Mahábódhi templom	nyúlik meg nyúlik … mármint szegény templom!
66.	a barlangépítészet maga is a csúcspontjára ért, a díszítések is művészi fokra emelkedtek	az incidens meg átmászott a falon, tudja, amikor a nemzetközi helyzet csak fokozódott meg fokozódott
67.	leeresztett lábszárakkal ábrázolták	kádat eresztünk le, ballont… vizet stb.
68.	Az alkotások két fő központja
69.	a maláj államokban
70.	a 2–4. század környékén	micsoda környék lehetett az!
71.	Nyugaton a római mitológia a november 27-ét tűzte ki a szentek ünnepének	a mitológia tűzte ki? és egyáltalán: ez mit keres a szócikkben? Jaspers dettó
72.	korai buddhista történelmi anyagokat	azok mit tudnak?
73.	a vezető tudósok általi konszenzust	„általi”? sok ilyen „általi” van ebben a szövegben…
74.	súlyos etikai viselkedés mellett	súlyos viselkedés? és: mellett? mögött is van?
75.	faimádatú jaksa szenthelyek
76.	átalakultak buddhista szenthelyekké	fogták magukat, oszt átalakultak, az éj leple alatt
77.	a helyi törzsfőnök fia	dakota? hopi?
78.	kőfeliratok	az mi?
79.	az India keleti partján fekvő
80.	feliratok készítői az említett hasonmásról másolták
81.	Apja király helyett, inkább a klán választott vezetője volt
82.	elméleti szógyök	?
83.	hímnemű alakja	[mármint szógyöknek?!?!?]
84.	asókai nyelv	az mit tud?
85.	(de nyelven)	mintha német akarna lenni, vagy nem?

 ***

https://hu.wikipedia.org/wiki/Gautama_Sziddh%C3%A1rtha

2020. jan. 28-i állapot átmásolva

Gautama Sziddhártha, Gautama Buddha,^{[* 2]} Sákjamuni Buddha vagy egyszerűen a Buddha, ókori bölcs,^[2] a buddhizmus meghatározó alakja.^[3] Úgy tartják, hogy elsősorban Kelet-Indiában élt és tanított, valamikor az i. e. 6. és 4. század között (a hagyományos számítás szerint i. e. 563 és i. e. 483 között élt, de az újabb kutatások kissé későbbre teszik működését).^{[4][* 1]}

A buddha szó jelentése „a felébredett” vagy „a megvilágosodott”. Nagy kezdőbetűs alakja a történelmi Buddhára vonatkozik, kis kezdőbetűs alakja jelentheti a buddhista kozmológiában használt, minden történelmi korszak megvilágosodott lényeit, akik elérték a megvilágosodott tudatszintet. A buddhizmusban úgy tartják, hogy végtelen számú buddha létezett korábban és végtelen számú fog még létezni a jövőben is (bővebben lásd: Buddhák listája és Nevesített buddhák listája). A legtöbb buddhista hagyományban Gautama Sziddhárthát tekintik korunk legmagasabb rendű buddhájának (páli szammászambuddha, szanszkrit szamjakszambuddha).^[12] Gautama az ókori Indiában az érzéki örömök halmozása és az aszkézis közötti középutat tanította. Később India keleti részén is tanított, Magadha és Kosala ősi királyságokban.^[13]

Gautama a buddhizmus első számú alakja, akiről a buddhista követők úgy tartják, hogy az élete történéseit, tanítóbeszédeit, illetve az általa tanácsolt szerzetesi fogadalmakat a halála után összefoglalták és szájról szájra hagyományozták tovább a bhikkhuk (szerzetesek), a bhikkhunik (apácák) és a világi emberek, azaz a szangha (buddhista közösség). A neki tulajdonított tanításokat először a halála utáni Első buddhista tanácskozáson, tanítványa, Ánanda szavai alapján írták le a buddhista tudósok^[14][15]. Karl Jaspers szerint egyike volt az ún. tengelykor (i. e. 800–200) meghatározó gondolkodóinak.^[16]

A hagyományok szerint az északkelet-indiai és a nepáli határ közelében lévő Kapilavasztu városában uralkodó király, Suddhódana fia volt, s a mai Nepál területén, Lumbiniben született. Anyanyelve a mágadhi prakrit nyelv volt.^[17]

Huszonkilenc évesen családját, feleségét (Jasodará) és csecsemő fiát (Ráhula) elhagyva az igazság keresésének szentelte életét. Több évi aszkézis után rájött, hogy testének kínzásával csak elhomályosítja az elméjét, de nem jutott közelebb az igazi bölcsességhez, ezért felhagyott az önsanyargatással. Végül az emberi létezés nagy kérdéseivel viaskodva a Bódhifa alatt meditálva rátalált a megoldásra, és buddhává, vagyis „megvilágosodottá” vált. Ekkor harmincöt éves volt. Életének hátralévő idejében Észak-Indiát bejárva terjesztette életfilozófiáját, és haláláig ezrek váltak a követőivé. Legfőbb tanításait a „négy nemes igazság” foglalja össze:^[18]

1.    az emberi élet lényegében szenvedéssel teli (dukkha = "a dolgok nem kielégítő volta, ami szenvedést okoz");

2.    e szenvedés oka az emberi önzés és vágyakozás;

3.    van egy út, amellyel megszabadulhatunk az önzéstől és vágyakozástól;

4.    a megszabaduláshoz az ún. „nemes nyolcrétű ösvény” vezet: a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás, a helyes elmélyedés.^[19]

A történelmi személy

A tudósok általában óvatosak Buddha életének történelmi tényeivel kapcsolatban. A többségük elfogadja, hogy tényleg létezett, tanított és rendet alapított Indiában a Mahádzsanapada korában, amikor a Magadha birodalom uralkodója Bimbiszára király volt. Buddha halála Bimbiszára király utódjának, Adzsátasatru királynak az uralkodása alatt történt. Ezáltal Buddha a dzsaina Mahavira fiatalabb kortársának számít.^[20] A védikus brahminok mellett Buddha kora egybeesett több jelentős sramana iskola virágzásával, mint például az ádzsívika, a csárváka, a dzsaina és az adzsnyána. Jelentős ókori gondolkodók is éltek ekkor, mint például Mahávíra, Púrana Kasszapa, Makkhali Goszála, Adzsita Keszakambalí, Pakudha Kaccsájana vagy Szanydzsaja Belatthaputta, akiknek a nézeteivel minden bizonyára megismerkedett Buddha, és feltehetően hatással voltak rá.^{[21][22][* 3]} Buddha két tanítványa, Száriputta és Maudgaljájana korábban tényleg a szkeptikus Szanydzsaja Belattaputta tanítványai voltak.^[24] Akadnak olyan bizonyítékok, amelyek arra engednek következtetni, hogy Álára Káláma és Udaka Rámaputta mesterek tényleg történelmi személyek voltak, akik valószínűleg két különböző meditációs technikát tanítottak Buddhának.^[25] Jóllehet Buddha születésének, gyermekkorának, felnőtté válásának, vándor szerzetesi időszakának, megvilágosodásának, tanításainak és halálának általános vázát elfogadják,^[26] a tudósok többsége nem fogadja el a hagyományos életrajzokban található összes részletet.^[27][28]

Gautama születésének és halálának pontos ideje nem bizonyos. A 20. századi történészek többsége Buddha életét kb. i. e. 563 és i. e. 483 közé helyezte.^[29][30] Halálának dátumát ma már későbbre becsülik, valamikor i. e. 411 és i. e. 400 körülre. Egy 1988-ban tartott szimpózium alkalmával^[31][32][33] a határozott véleményt formálók többsége az i. e. 400 előtti és utáni 20 év közötti időszakot jelölte meg Buddha halálának időpontjaként.^{[34][35] [* 1]} Ezeket a kronológiákat azonban még nem fogadta el minden történész.^{[36][37][* 5]}

A korai szövegek bizonyítékai alapján Gautama Sziddhártha a sákja klánból származik, egy olyan nemzetségből, amely az i. e. 5. századi Észak-India perifériáján helyezkedett el (földrajzilag és kulturálisan is).^[42] Lehetett egy kis köztársaság, amelyben az apja egy választott törzsfőnök volt, vagy lehetett egy oligarchia, amelyben az apja volt a tartományúr.^[43] A buddhista hagyomány szerint Gautama Lumbiniben született, a mai modern Nepál területén, és Kapilavasztuban nevelkedett (a sákja főváros), amely vagy a mai Nepál területén lévő Tilaurakot község, vagy az indiai Piprahva falu.^{[* 7]} Buddha megvilágosodása Bodh-Gajában történt, első tanításait Szárnáthban adta és Kusínagarban halt meg (→ parinirvána).^[59]

Gautama életéből és közvetlenül az azt követő évszázadokból nem maradtak fent írásos emlékek. Az i. e. kb. 269 és i. e. 232 között uralkodó Asóka király egyik rendelete megemlékezik az uralkodó zarándoklatáról, amelyet Buddha szülőhelyén, Lumbiniben tett. Egy másik rendelete néhány dhamma szöveget említ. Innentől számítják az írott buddhista hagyomány létezését, amely a Maurja Birodalom korának felel meg.^[60] A legősibb fennmaradt buddhista kéziratok a Gandhárai buddhista szövegek. Ezekre a kelet-afganisztáni Hadda környékén bukkantak, Dzsalálábád város közelében. A 27 nyírfakéregre kharosti írással és gandhárai nyelven készült kéziratokat jelenleg a British Library épületében vizsgálják. A szövegek keletkezésének idejét az 1. századra becsülik.^[61]

Hagyományos életrajzok

Életrajzi források

Gautama Sziddhártha bibliográfiájához a rendelkezésre álló források többnyire különböző és olykor ellentmondásos hagyományos életrajzokból állnak. Ezek közé sorolható a Buddhacsarita, a Lalitavisztara-szútra, a Mahávasztu és a Nidánakathá.^[62] Ezek közül a Buddhacsarita epikus költemény^[63][64] a legkorábbi (2. század eleje), amelynek szerzője Asvagósa.^[65] A Lalitavisztara-szútra egy mahájána/szarvásztiváda biográfia a 3. századból.^[66] A mahászánghika lokottaraváda hagyományból származó Mahávasztu is fontos életrajznak számít, amelyet több szerző készített el, körülbelül a 4. századra.^[67] A dharmaguptaka iskola által készített életrajz a legterjedelmesebb – ennek címe az Abhiniskramana-szútra^[68]. A mű több kínai fordítása is a 3–6. századra helyezi annak keletkezését. A Srí Lankai théraváda hagyományhoz tartozó Nidánakathá szöveget az 5. században írta Buddhagósza.^[69]

A kanonikus források közül ezeknél korábbi eredetűek a Dzsátaka mesék, a Mahapadana-szutta (DN 14) és az Acsarijabhuta-szutta (MN 123), azonban ezek nem szolgálnak teljes életrajzzal. A Dzsátakák Gautama korábbi születéstörténeteit mesélik el, amikor még bodhiszattvaként élt. Ezek közül a legkorábbi történetek a legősibb fennmaradt buddhista szövegek közé tartoznak. A Mahápadána-szutta és az Acsarijabhuta-szutta a Gautama születésével kapcsolatos csodákat mesélik el, mint például a bodhiszattva Tusita mennyországból történő leszállását az anyja méhébe.^[70]

A páli nyelvű szuttákban a Buddha gyermek- és ifjúkoráról szinte semmilyen leírás nem található, ő maga annyit említett ezzel kapcsolatban, hogy gazdag fiatalember volt, akit elborzasztott az öregség, betegség és halál, mert belegondolt, hogy ezek vele is megtörténnek majd. Nem beszélt arról, hogy apja meg akarta óvni ezektől a szenvedést kiváltó dolgoktól, és hogy a palotából kikocsizva szembesült velük, de még arról sem, hogy uralkodói család sarja lett volna. Nem beszél feleségről, gyermekről, sőt, arra tett utalást, hogy ekkor még a szüleivel élt (bár a későbbi hagyomány szerint édesanyja a gyermek Sziddhártha születése után nem sokkal elhunyt). "Később, még mindig fiatalon, fekete hajú fiatal férfiként, áldott fiatalsággal, életem virágjában, bár édesanyám és édesapám másként akarta és könnyeket hullajtott, leborotváltam hajamat és szakállamat, sárga ruhát öltöttem, és elhagyván otthonomat, otthontalanságba távoztam." (Arijaparijészana-szutta 26., A nemes keresés) "…még ifjúkorom virágjában, fejemen fényes fekete hajjal, boldog fiatalság gyönyörét élvezve, férfikorom elején, síró és jajveszékelő szüleim akarata ellenére, hajamat és szakállamat lenyírva, sárga ruhát öltve, otthonomból az otthontalanságba távoztam…" (Mahászaccsaka-szutta 36., A felébredés története)^[71]

A hagyományos jellemzések természete

Gautama Sziddhártha hagyományos életrajzaiban általában különféle varázslatos és természetfeletti események szerepelnek. Buddha alakja ezekben a történetekben egy teljesen transzcendentális (szanszkrit: lokottara) és tökéletes lényé, aki a világi élet terheitől mentes. A Mahávasztuban Gautama állítólag életeken át fejlesztette ki természetfeletti képességeit, mint például születésével kapcsolatban a testi kapcsolat nélküli fogantatás, az alvás, az étel, az orvosság, vagy a mosdás szükségtelensége, a mindentudás, vagy a „karma elnyomásának képessége”. Ennek ellenére, az életének bizonyos részei ezekből a hagyományos forrásokból építkeznek.^[72]

Az ősi indiaiakat kevésbé foglalkoztatta az időrendiség, jobban érdekelte őket a filozófia. A buddhista szövegek ezt a tendenciát adják vissza és sokkal tisztább az, hogy Gautama mire gondolt, mint az élete eseményeinek a dátumai. Ezek a szövegek jellemzik az ősi India kultúráját és a mindennapi életet, amelyeket alátámasztanak a dzsaina ágamák is.^[74] Karen Armstrong szerint kevés ugyan a történelmileg hiteles információ, mégis biztosak lehetünk abban, hogy Gautama Sziddhártha létező, történelmi személy volt.^[75] Michael Carrithers ennél messzebb megy, ugyanis szerinte a Gautama születésével, gyermekkorával, felnőtté válásával, vándorszerzetesi életével, kutatásaival, megvilágosodásával és halálával kapcsolatos történetek általános körvonalakban igaznak tekintendők.^[76]

Buddha édesanyja Májá déví királynő volt. Az ifjú Máját feleségül adták Suddhódanához, a kapilavasztui sákja klán királyához, aki egyben az unokatestvére is volt. Májá édesapja Dévadaha királya volt.^[77]

Májának és Suddhódhanának húsz évig nem volt gyermeke. A legenda szerint egy teliholdas éjjelen a palotában a királynőnek volt egy élénk álma. Úgy érezte, hogy elcipelte őt négy déva (lélek) a Himalájában lévő Anotatta-tóhoz. Miután a tóban megfürösztötték és felöltöztették mennyei öltözékekbe, beparfümözték és beborították isteni virágokkal. Röviddel ezután egy fehér elefánt jelent meg fehér lótusz virággal a törzsén és háromszor megkerülte Máját és a jobb oldala felől behatolt a méhébe. Ezután az elefánt eltűnt és a királynő felébredt, megértvén, hogy fontos üzenetet kapott, mivel az elefánt Indiában a hatalmasság szimbóluma volt.^[78]

A buddhista hagyomány szerint a leendő Buddha bodhiszattvaként várakozott a Tusita mennyországban, és úgy döntött, hogy fehér elefántként fog még egyszer utoljára újjászületni.

A tudósok egyetértenek abban, hogy a buddhista irodalmak többsége szerint Májá a szülést követő hetedik napon hunyt el, majd ezután a Távatimsza mennyországban született újra, ahol Buddha később megtanította neki az Abhidharmát. Húga, Mahá Padzsápatí Gótamí vált a gyermek nevelőanyjává.^[80]

A születést követően a királyi család meghívott látnok tudósokat a királyi udvarba az újszülött Sziddhártha herceg névadási szertartására. Felkértek őket, hogy adjanak jóslatot a csecsemő sorsával kapcsolatban. Egy bráhmin származású bölcs, Kaundinja kivételével az összes jós két lehetséges utat festett le Sziddhártha jövőjeként: vagy hatalmas uralkodó (csakravartin) válik belőle, vagy felhagy a világi élettel és magas szintű vallási vezető lesz belőle. Egyedül Kaundinja jövendölte azt, hogy Szidhhárthából egyértelműen buddha lesz.^[81]

Az ifjú herceget nagyon érdekelte, hogy mi van a palota falain túl, ezért megszökött onnan. A négy gondolatébresztő látványnak köszönhetően teljesen összezavarodott. Már nem találta többé a boldogságot és élete értelmét az érzéki gyönyörökben és a fényűző semmittevésben. Végül 29 évesen hátat fordított addigi életének, és elindult a megszabadulás keresésének útján. Vele tartott a jós Kaundinja és fia, Asszadzsi is, továbbá Bhaddija, Vappa és Mahanama, akik szintén három brahmin jós fiai voltak. Az öt brahmin együtt végzett meditációs és önsanyargató aszkéta gyakorlatokat.^[82][83]

Gautama közben felkereste Álára Kálámát, hogy tanítson neki meditációt, főleg a dzshána állapotok közül a „semmiség alapját” (páli: ákincsannájatana).^[84] Kemény gyakorlás után Gautama elérte Álára szintjét, ami után Álára már nem tudta tanítani őt tovább, ezért az tovább folytatta útját a megvilágosodáshoz vezető ösvényen.^[85] Következő tanítója Udaka Rámaputta volt, akinek a segítségével Gautama elérte a legfőbb jóga-csendet és „kévalinná” vált, ami a dzsainizmusban jógamestert jelent. A megvilágosodást viszont nem sikerült elérnie.^[86]

Többéves remeteség, aszkézis és vándorlás után egy fügefa alatt ülve (Bodh-Gajában) Gautama úgy döntött, nem mozdul el onnan, amíg meg nem találja a lét szenvedő mivoltának feloldását, azaz amíg el nem éri a megszabadulást. Mivel remetesége előtt pazar kényelemben élt, az aszkézis idején pedig veszélyes önsanyargatásig vitte a gyakorlatokat, elhatározta, hogy egyiket sem fogja követni, hanem a középutat kell kipróbálnia. Rendszeres étkezéssel és tisztálkodással újraerősítette a testét. Tanulmányozta az összes szent iratot és mindenféle módszert kipróbált. Új meditációs gyakorlatba kezdett, amely a légzés és a testi funkciók, érzetek figyelésén alapult (Szatipatthána szutta, Dígha nikája 22.^[87]). Elméje tisztává és csendessé vált.^[88]

Hat évvel azután, hogy elhagyta a palotát, április-május (vészakha) hó egy hajnalán buddhává, megvilágosodottá vált. Ekkor visszaemlékezett előző életeire, majd ráébredt a halál és az újjászületés lényegére. Rájött, hogy az új születések ciklusát csak az aszkéta életmód és a világi örömök közötti középúttal lehet megtörni, így érheti el a hívő a Nirvána állapotát. Buddha a megvilágosodását követő hét hetet hét különböző helyszínen töltötte a mai Mahábódhi templom közelben, és a saját tapasztalatain elmélkedett.^[89]

49 napig tartózkodott a megvilágosodás helyszínén, amikor kidolgozta tanításának alapjait. Már Buddhaként ment Benáreszbe, ahol korábbi remetetársainak kifejtette nézeteit. Megerősítette őket, hogy a világi örömök hajszolása nem vezet igazi szabadsághoz, majd hozzátette, hogy a szigorú aszkézis általi érzéki örömök teljes megtagadása sem vezet el a végső igazsághoz. Ezután Buddha elmagyarázta, hogy a megvilágosodás csak a középút gyakorlásával érhető el, amely a szélsőséges életimádat és önmegtagadás közötti utat jelenti.^[90] Elmondta, hogy a „középút” a nemes nyolcrétű ösvény, vagyis a helyes nézet, helyes szándék, helyes beszéd, helyes cselekedet, helyes életmód, helyes erőfeszítés, helyes tudatosság és helyes koncentráció.^[91] Ezután Buddha elmagyarázta a négy nemes igazság mibenlétét, azaz létezik a szenvedés, a szenvedésnek van oka, a szenvedést meg lehet szüntetni és létezik a megszüntetéshez vezető út.^[92]

Társai kezdetben, a böjtölés feladása miatt nem vették őt komolyan, azonban, mivel személyében volt valami sugárzó, meghallgatták tanításait, és végül örökre elkötelezettjeivé váltak (Dhammacsakkappavattana-szutta (Szamjutta-nikája 56.11): A Tan kerekének megforgatása tanítóbeszéd^[93]). Ők (aszkétatársai) váltak a közösség magjává, és az általa leírt utat követték. Egyszerűen éltek, és csupán annyi tulajdonnal rendelkeztek, ami megélhetésükhöz szükséges volt. Bejárták Észak-Indiát, és vándorlásaik közben gyakorolták a meditációt, miközben élelmet koldultak.^[94]

Buddha, élete hátralevő részében, mintegy 45 éven át a mindennapi életből vett, könnyen érthető példákat használva tanított az emberek között. Tanításait soha sem tartotta abszolútnak, úgy tartotta, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia. Kifejtette, hogy ő személyesen miként jött rá a dolgokra és hogyan érte el a megszabadulást. Követőket nem toborozott, mindenki önszántából csatlakozhatott tanítványául. Így jött létre a szangha, amelybe először csak férfi szerzetesek léphettek be (bhikkhuk). Később Buddha nevelőanyja, Mahá Padzsápatí Gótamí kérésére női apácákat is (bhikkhunik) felvettek a közösségbe. A szangha mérete folyamatosan nőtt, ám a buddhizmus csak i. u. 100 körül kezdett el nagy vallássá válni, amikor Indián kívül is terjedni kezdett.^[95]

A páli kánon szövegeiben Buddha a Tathágata (Szanszkrit: तथागत) kifejezéssel utal saját magára, amelynek általános fordítása: „aki így ment” (tathá-gata) vagy „ekként távozott” (tathá-ágata). Ez arra utal, hogy a Tathágata minden keletkezés és elmúlás – minden átmeneti jelenség – fölött áll. A kifejezésnek azonban több értelmezése is létezik, és az eredeti jelentés egyelőre nem tisztázott.^[96]

A páli kánon többször idézi Buddhát. Ezekben a szövegekben Buddha az „én, enyém, engem” szavak helyett a Tathágata kifejezést használja. Ez a kifejezési mód arra utalhat, hogy a tanítás olyasvalakitől származik, aki túl van az emberi létezés állapotán, túl a véget nem érő újjászületések és a halálok körforgásán. A kifejezést szinonimaként is használják az Arhat szó helyett, amely azt jelenti, hogy valaki már az életében elérte a megvilágosodást és bizonyos értelemben már nem is ember^[97], hanem „egy tathágata, egy magasabb szintű élőlény (uttama-puriszo)”.^[98]

Buddha a feltételekhez kötött világ (szamszára) három jellegzetességét tanította – állandótlanság, éntelenség és szenvedés –, illetve azt, hogy a feltételeken túl helyezkedik el a nirvána.^[99] A Buddha által tanított erkölcsi alapelvek nem egy irracionális istentől származó parancsolatok voltak, hanem a tanulás elemei (lásd: öt fogadalom,^{[* 8]} nyolc fogadalom és tíz fogadalom). Buddha különféle meditációs technikát (lásd például: vipasszaná, Bhávaná, dhjána) tanított tanítványainak (srávaka) a saját alkatuknak megfelelően.^[100]

Buddha korai közössége személyes és közeli kapcsolatban állt a tanítójával. Közéjük tartozott Buddha szinte összes rokona, vagy például korábbi szolgája, Csanna is. Kezdetben nem voltak szabályok, Buddha és tanítványai anélkül éltek teljes harmóniában. Az év túlnyomó részében magányosan vándoroltak, de évente egyszer, az esős évszakban (amikor a gyaloglás lehetetlenné vált) a bhikkhuk (szerzetesek) összejöttek pár hónapra. Ahogy a szangha növekedett és egyben felhígult olyanokkal, akiknek nem sikerült megvilágosodniuk, szükségessé vált bizonyos szabályok kialakítása. Buddha idejében ezek még rugalmasak voltak és a szituációkhoz alkalmazkodtak. A szerzetesek életéről részletesebben ír a Maddzshima-nikája 128. szuttája.^[101]

Halála

Körülbelül 80 éves lehetett, amikor megérezte a halála közeledtét, ezért összehívta követőit Kusínagarban. Utolsó ebédje után nagyon rosszul lett és súlyosan megbetegedett. Megkérte egyik legfőbb tanítványát, Ánandát, hogy győzze meg Kundát, aki az ételt adta Buddhának, hogy az ő rosszullétének semmi köze az ételhez, és hatalmas érdemeket szerzett magának azzal, hogy a Tathágatha utolsó ételét ő szolgáltatta. Az étel pontos tartalma nem egyértelmű, mivel a különböző hagyományok eltérő leírást adnak.^[102]

Buddha ezután meggyógyult (a Maháparinibbána-szuttában, a Dígha-nikája 16. szuttájában leírtak szerint „eltávoztatta magától a betegséget”), és megkérdezte a jelenlevő bhikkhuktól, hogy van-e bármilyen kérdésük még, ami tisztázatlan maradt. A szerzetesek azonban hallgattak. Lefeküdt jobb oldalára és a fejét a kezére hajtotta (mint sok mai szobor ábrázolja). A szutta szerint az utolsó szavai a következők voltak:^[103]

(páli nyelven: 'vayadhammā saṅkhārā appamādena sampādethā', magyar fordítás: A páli fordító csoport)^[103]

A buddhista kozmológia szerint minden kalpában (történelmi kor) ezer buddha születik.^[105] Az előző kalpát vjuhakalpának (dicsőséges eon), a jelenlegit pedig bhadrakalpának (kedvező eon) nevezik.^[106] A szent iratok szerint Maitréja Buddha követi a jelenlegi Gautama Buddhát.^[107]

Tanításai

Minden buddhista hagyomány elfogad bizonyos szövegeket buddha-vacsanaként, azaz Buddha tanításaként, ami nem jelenti azt, hogy ezek ténylegesen a történelmi Buddha használt szavai voltak. A hínajána buddhizmusban a páli kánont értik a buddha-vacsana hagyományos gyűjteményének. A kelet-ázsiai buddhizmusban a kínai buddhista kánon tartalmazza Buddha szavait. Ezek közül a legáltalánosabb kiadás a Taisó Tripitaka. A kínai buddhizmus tiszteletre méltó tanítója, Hszüan Hua szerint öt fajta lény mondhatja el a buddhista szútrákat: egy buddha, egy buddha tanítványa, egy déva, egy risi vagy ezen lények egy emanációja. A szútrák kinyilvánítása előtt egy buddhának kell biztosítania, hogy a tartalmak tényleg a dharma szerint valók legyenek. A tibeti buddhizmusban a Kandzsúr tartalmazza, hogy mi számít buddha-vacsanának. A kelet-ázsiai és tibeti buddhista kánonok saját gyűjteményeikben mindig ötvözték a buddha-vacsanát saját hagyományos irodalmukkal, azonban általánosságban megegyeznek abban, hogy mi Buddha eredeti tanítása.^[108]

Donald Lopez szerint már nagyon korán felállították azokat a kritériumokat, hogy mi számít buddha-vacsanának és a korai megfogalmazások nem utalnak arra, hogy a dharma csupán a történelmi Buddha által kiejtett szavakat jelentené.^[109] A mahászánghika és a múlaszarvásztiváda korai buddhista iskolák a buddha-vacsana részének tekintették a Buddha párbeszédeit és a tanítványainak a szövegeit is egyaránt.^[110] Sok lényt képesnek tartottak arra, hogy buddha-vacsana tudást adjanak át. Ilyenek a buddhák, a Buddha tanítványai, a risik és a dévák.^[111] Az ilyen párbeszédeket ezután összeegyeztették a szútrákkal, összehasonlították a vinajával, majd a dharma természetével is összevetették.^[112][113] Csak ezután nyilvánította igaz, Buddha általi buddha-vacsanának a szangha (buddhista közösség), idős mesterek egy kis csoportja, vagy egy idős, akit mindenki tisztelt.^[114][115]

A rendkívül nagy mennyiségű indiai eredetű buddhista szöveg tanulmányozása után Ronald Davidson megállapította, hogy az indiai buddhisták termékeny buddha-vacsana írók voltak, amely az indiai buddhizmus egyik sajátossága.^[116]

A Dhammacsakkappavattana-szutta (páli; szanszkrit: Dharmacsakra pravartana-szútra; magyarul: A dharma kerekének megforgatása) buddhista szöveg, amely tartalmazza Gautama Buddha legelső tanítását, amit megvilágosodása után mondott öt aszkétának (korábbi társai, akikkel hat évig végzett aszkéta gyakorlatokat). A hagyományok úgy tartják, hogy ez az indiai Szárnáth városa mellett történt. A szutta fő témája a négy nemes igazság, amely a buddhizmus központi tanítása, amely egyben keretet is ad a buddhista gondolkodásnak. Ezen felül a szútrában megjelenik a középút, az állandótlanság és a függő keletkezés témája is.^{[* 9]}

Tanításának alappillére a négy nemes igazság (páli: csattári arija szaccsáni):

1.    Dukkha arija szaccsa – a szenvedés nemes igazsága: az élet szenvedésekkel teli (dukkha), ami az életvágytól függ. Szenvedéssel teli minden, ami a tanhától (létszomjtól) függ, maga a bhava(létezés) szenvedés. A szenvedés gyökerei: káprázat/ámítás (móha), sóvárgás/vágyakozás (lobha), düh/ellenszenv/gyűlölet (dósza). A szenvedések típusai: magából az életből adódóan (dukkha dukkhata) az állandótlanságból (viparináma dukkhata), összetettségből (szankhára dukkhata).^{[* 10]}

2.    Dukkha samudaja arija szaccsa – tanhá^{[* 11]}): a szenvedés oka a vágy és a sóvárgás: újabb élményt szerezni/tapasztalni (káma), azokat megtartani (bhava), illetve azoktól megszabadulni (vibhava). A dolgok függő keletkezését (pratítja-szamutpáda) a 12 oksági oksági láncszem (nidána) magyarázza.^{[* 12]}

3.    Dukkha niródho arija szaccsa – a szenvedés megszüntetése a vágyaktól való megszabadulás segítségével történik.^{[* 13]}

4.    Dukkha niródha gáminí patipadá arija szaccsa^{[* 14]}, arijó atthangikó maggó^{[* 15]} – a szenvedés megszüntetéséhez a nemes nyolcrétű ösvény vezet (arija atthangika magga).

A buddhista kozmológiában

A Buddhavamsza (Buddhák krónikája) elsősorban Gautama Buddha és az őt megelőző 27 Buddha életét meséli el.^[117] A Buddhavamsza a Khuddaka-nikája része, amely a Szutta-pitaka ötödik gyűjteménye. A 28 buddha közül az első három – Tanhankara, Medhankara és Saranankara – Dípankara Buddha előtt élt. A negyedik buddha volt Dípankara, aki megjövendölte (nijatha vivarana) egy ifjú brahminnak, hogy ő lesz a jövőben Gautama Buddha.^[118] Dípankara után még 23 „nemes” ember (arija-puggala) érte el a megvilágosodást Gautama előtt. A Buddhavamsza által leírt 28 buddha nem a buddhizmus által létezőnek vélt összes buddha. Gautama az tanította, hogy a múlt kalpáiban (eon) megszámlálhatatlan buddha létezett.^[119][120] Sok buddhista teszi tiszteletét a jövőbeli (azaz 29.) buddha, Maitréja előtt is. A buddhista szövegek szerint Maitréja követi majd Gautamát. Ő is önerőből fogja elérni a megvilágosodást és tanítja majd a tiszta dharmát. Maitréja eljövetelének jóslata szerepel a théraváda, a mahájána és a vadzsrajána kanonikus irodalmaiban is.^[118]

Gautama

A Gautama vagy Gótama ősi indiai név, amely a szanszkrit "gŐ(गः)" és "tama (तम)" gyökökből áll. A "tama" jelentése "sötétség" és a "gó" jelentése "éles fény". Együtt azt jelentik, hogy az aki tökéletességével (spirituális erejével) elűzi a sötétséget (tévelygést). A név női alakja Gótamí. Buddha édesanyja Májá dévi pár nappal a szülés után meghalt, így a herceget végül nevelőanyja, Mahá Padzsápatí Gótamí nevelte fel.^[122][123]

Sákjamuni („A Sákják bölcse” )^[121]

Megvilágosodása után nevezték Buddhát úgy, hogy Sákjamuni (magyarul szerepel még hosszú í-vel is – Sákjamuní) azaz a sákják vagy szakják „bölcse”.^[124]

Tathágata („Ekként távozott”)

A Tathágata (dévanágari: तथागत, szanszkrit: t̪əˈt̪ʰɑːɡət̪ə) páli és szanszkrit szó a páli kánon szövegeiben használt kifejezés, amellyel a történelmi Buddha saját magára utal. Általános fordítása az „aki így ment” (tathá-gata) vagy „ekként távozott” (tathá-ágata). Ez arra utal, hogy a Tathágata minden keletkezés és elmúlás – minden átmeneti jelenség – fölött áll. Más értelmezés is létezik, és valójában az eredeti jelentés nem tisztázott. A páli kánonban többször idézik a Buddhát. Ezekben a szövegekben a Buddha az „én, enyém, engem” szavak helyett a Tathágata kifejezést használja. Ez a kifejezési mód utalhat arra is, hogy a tanítás olyasvalakitől származik, aki túl van az emberi lények állapotán, túl a véget nem érő újjászületések és a halálok körforgásán.^[125]

A kifejezést szinonimaként is használják az Arhat szó helyett, amely azt jelenti, hogy valaki az életében elérte a megvilágosodást és bizonyos értelemben már nem is ember,^[126] „egy tathágata, egy magasabb szintű élőlény (uttama-puriszo)”.^[127]

Arhat („Érdemre méltó”)

Az arhat (szanszkrit: अर्हत arhat; páli: arahat, arahant) a buddhizmusban olyan spirituális gyakorlót jelent, aki egy bizonyos magas szintet elért. A különböző hagyományokban és iskolákban eltérően használatos a fogalom. Az arhat szó eredeti jelentése „érdemre méltó”, amit régtől fogva használnak a védikus, a dzsaina és a buddhista írásokban. A théraváda buddhizmusban ezzel a kifejezéssel nevezik azokat a személyeket, akik elérték a megvilágosodást. A korai buddhista iskolákban még többféle nézet létezett az arhatok tökéletességéről. Általában a mahászánghika ágon (pl. ekavjávahárika, lokottaraváda)^[128] bahusrutíja,^[129] pradzsnaptiváda, és a csaitika^[130] iskolák) az arhat egy transzendentális és emberfeletti természetű buddha vagy bodhiszattva, aki esendő természetű.^[131] A Kaitika iskolában például az eszményített bodhiszattvához (bodhiszattvajána) képest az arhat (srávakajána) alacsonyabb szinten van, aki még nem teljesen szabadult meg a tudatlanságtól.^[132] A páli kánonban az arhat kifejezést gyakran használják a tathágata szinonimájaként.^[133] A mahájána buddhizmus követői Buddhát tartják a legideálisabb spirituális példaképnek. Ezen kívül különböző szinteket lehet elérni, például az arhatok, a pratjékabuddhák és a teljesen megvilágosodott buddhák (szanszkrit: szamjaksaṃbuddha), avagy a tathágaták (pl. Gautama Buddha) szintjét.^[134]

Szamjak-szambuddha („Teljesen és tökéletesen felébredt”)

A mahájána Anunatva-Apurnatva-Nirdesa szútrában (a nem-csökkenés és nem-növekvés szútra) Buddha több néven is utal magára: Tathágata, Arhat és Szamjak-szambuddha.^[135]

Saszta dévamanuszjanam („Istenek és emberek tanítója”)

Buddhát a páli kánonban több helyen úgy nevezik, hogy Szattha dévamanusszanam vagy Saszta dévamanuszjanam, az istenek és az emberek tanítója. A buddhista hagyomány szerint Buddha azt tanította, miképp szüntessék meg ezek az érző lények a szenvedéssel járó újjászületések ciklikus körforgását. A théraváda buddhizmushoz tartozó Tipitakában több alkalommal érkeznek dévák és brahmák Buddhához, hogy a dharmával (tanításokkal) kapcsolatban tegyenek fel kérdéseket.^[136]

Buddha („Felébredt”)

Szanszkrit nyelven a buddha (बुद्ध) kifejezés ébert, felébredtet, megvilágosodottat, intelligenset jelent.^[137]

További megnevezései

·      Bhagavat („Áldott”),

·      Vidjá-csarana-szampanna („Tudásban és erényes cselekedetekben tökéletes”),

·      Sugata („Jól távozott”),

·      Lokavid („Világok ismerője”),

·      Anuttarah puruszadamjaszarathih („A megfékezésre szorulók felülmúlhatatlan vezetője”).

Életének főbb helyszínei

A négy fő zarándokhely[szerkesztés]

Gautama Buddha állítólag négy értékes zarándokhelyet nevezett meg tanítványainak, amelyek spirituális érzetet kölcsönözhetnek. Ezek a következők:^[138]

·        Lumbini: Buddha születési helye (Nepálban),

·        Bodh-Gaja: Buddha megvilágosodásának helyszíne (jelenleg a Mahábódhi templom),

·        Szárnáth (hivatalosan Iszipathana): Buddha itt tartotta első tanításait,

·        Kusínagar (India): Buddha halálának helye.

A nyolc magasságos helyszín[szerkesztés]

A későbbi magyarázó szövegek szerint további négy helyszín is különlegesen fontos, mivel Buddha ezeken a helyeken bizonyos csodákat művelt. Fontos megemlíteni, hogy ezek közül néhány esemény nem szerepel a Tipitakában. A nyolc magasságos helyszín közül az első négy megegyezik a Buddha által említettekkel. A második négy helyszínen állítólagos csodák történetek:^[138]

·        Srávasztí: Mivel ez egy jelentős városnak számított Buddha idejében, Buddha is rengeteg időt töltött itt. Itt történt a tűz és víz páros csodája.

·        Rádzsgír: A Nalagiri névre hallgató felbőszített elefánt elcsitításának a helyszíne. Rádzsgír is jelentős városnak számított ekkortájt.

·        Szankissza: Itt ereszkedett le a földre a Tusita mennyországból (miután három hónapig tanította édesanyját Abhidhammát).

·        Vaisáli: Itt kapott méz felajánlást egy majomtól. Vaisáli az ókori indiai Vaddzsi köztársaság fővárosa volt.

Fizikai jellemzői

A történelmi Buddháról műalkotás nem született egészen a 2. századig, elsősorban a korabeli szobrászat anikonista szemlélete miatt.^[139] Buddha fizikai testének jellemzése néhány korai írásból ismert. Ezekből az írásokból meríthették modelljüket a korai szobrok és domborművek szerzői is.^[140] Főleg a páli kánonban szereplő „Egy nagyszerű ember 32 jellemzője” írás volt nagy hatással a művészekre.^[140][141] Ezt a 32 jellemzőt kiegészíti további 80 másodlagos jellemző is (páli:Anubjandzsana). A 80 apróbb buddha-jellemzőt a kínai buddhista kánonba tartozó ágamák sorolják fel.^[142] Guang Hszing szerint ezek a 32 fő jellemző részletesebb magyarázatai. A 80 másodlagos jellemzőt átvették a mahájána és théraváda irányzatokhoz tartozó buddhista hagyományok is. A páli irodalomban ezeket az Apadána és a Milindapanha sorolja fel.^[142]

A mahájána buddhizmusban, amelybe az ezoterikus buddhizmus is beletartozik, a 32 fő és 80 másodlagos jellemzőről úgy tartják, hogy azok Buddha szambhogakájához, vagyis tökéletes gyönyörűségtestéhez tartoznak.^[143] Ezt megkülönböztetik Buddha fizikális testétől, amelyet nirmánakája testnek, azaz átalakuló testnek neveznek.^[143]

Ábrázolásai

Ikonográfia

Az i. e. 2–1. században a szobrok már egyértelmű jeleneteket ábrázoltak Buddha életéből és tanításaiból. Kezdetben a plasztikus ábrázolások általában sztúpák díszítésében, szegélydíszeken vagy fogadalmi táblákon jelentek meg. Annak ellenére, hogy az indiai díszítőművészetben már századokkal azelőtt jelen volt a szobrászat hagyománya és mesteri szinten volt az ikonográfia, Buddhát soha nem ábrázolták emberi alakban, csupán szimbólumokon keresztül. Ezért nevezhető ez az időszak anikonistának. A művészek idegenkedtek Buddha ember alakú ábrázolásától, ezért kifinomult szimbolizmust fejlesztettek ki még olyan narratív jelenetek esetében is, ahol más emberek is jelen voltak. India déli területein, az Amaravati iskolában ez a tendencia megfigyelhető egészen a 2. század végéig. Egyes feltételezések szerint létezhettek Buddha emberalakban történő, fából készült szoborábrázolásai, amelyek azóta tönkrementek, de ezidáig régészeti leletekkel ezt még nem sikerült bizonyítani.^[152]

Indiában a buddhizmus korai építészeti emlékei közé tartozik az i. e. 3. századra visszanyúló Mahábódhi templom. A Bodh-Gajában található építmény később hasonló burmai és indonéz épületek mintájává vált. Úgy tartják, hogy a Srí Lankán található Szigirija sziklavár (kb. i. e. 5. század)^[153] még az Adzsantai barlangtemplomok festményeinél is korábbi.^[154]

Az adzsantai barlangtemplomokat a Vághúra-folyó patkó alakú kanyarulatát körbeölelő sziklafalakba vájták az i. e. 2–1. és az i. sz. 5–6. század környékén. A 29 kivájt barlangból négy buddhista szentélyt (csaitja) és 25 kolostort (vihára) alakítottak ki. Az első barlangcsarnokok keletkezésekor a díszítések (szobrok, festmények) még jellemzően csak az előtérre vagy a homlokzatokra korlátozódtak és önálló szerepet játszottak, míg a Gupta-korszak idején, amikor a barlangépítészet maga is a csúcspontjára ért, a díszítések is művészi fokra emelkedtek, a plasztikák tökéletes összhangba kerültek az épületekkel; gazdagságuk ellenére az épületek egyensúlyt, nyugodtságot sugallnak. A csarnokok dekorációja is gazdagodott: az oszlopfők kiképzése, valamint a pillérek felett kialakított fülkékben Buddhák vagy inkarnációk szobrai sorakoznak. Buddha alakját, a megszokott lótuszüléssel ellentétben, leeresztett lábszárakkal ábrázolták, és az oszlopokon is megjelentek addig nem alkalmazott minták: csigavonal, párhuzamosok. Buddha ember alakú ábrázolása az 1. század környékén vált általánossá Észak-Indiában. Az alkotások két fő központja a mai Pakisztán területén található Gandhára és az Észak-India középső részén található Mathura volt.^[155]

Filmes ábrázolásai[szerkesztés]

Lásd még: Gautama Buddha filmes megjelenítései

Gautama Sziddhárthát, a történelmi Buddha alakját több filmben is megjelenítették. A Buddha életéről szóló legelső ismert film a Buddhadev (angol címe: Lord Buddha) volt, amelyet az ismert indiai filmkészítő, Dádászáheb Phálke (1870–1944) készített 1923-ban. Két évvel később egy másik fontos Buddha-filmet adtak ki, a romantikus hangulatú Ázsia fénye (eredeti hindi címe: Prem Sanyas) címmel, amelyet a német Franz Osten (1875–1956) készített, és Himansu Raj (1892–1940) játszotta Buddha szerepét. A filmet valószínűleg az azonos című Ázsia fénye (The Light of Asia) könyv alapján készítették, amelyet Sir Edwin Arnold írt, és amelyet a Teozófiai Társulat adott ki 1891-ben. A film tartalma valójában erősen eltér a könyvétől, és Európában nagyobb sikert hozott, mint Indiában. A Buddhadev és az Ázsia fénye is némafilmek voltak. 1952-ben jelent meg A nagy Buddha elszántsága című, Buddha életét bemutató japán film. Daiei Eiga japán filmcég megbízásából Teinoszuke Kinugasza (1896–1982) készítette a filmet, amelyet jelöltek az 1953-as cannes-i filmfesztiválra.^[156]

Gotama a Buddha címmel megjelent egy dokumentumfilm is, amelyet az indiai kormány adott ki 1957-ben, Buddha születésének 2500. évfordulója alkalmából. Radzsbansz Khanna rendező és Bimal Raj producer filmje megtisztelő említést kapott az 1957-es cannes-i filmfesztiválon. Ez egy fekete-fehér film volt, amely természeti szépségeket bemutató fotókból állt. Ezek az Adzsantai barlangtemplomok régészeti helyszínéről származó régi domborművek és festmények voltak, amelyekre rámondták Buddha élettörténetét.^[157]

Az olyan buddhista országokban, mint Srí Lanka vagy Burma, nem szeretik Buddha filmes megszemélyesítését.^[162] Az Ázsia fénye című filmet 1925-ben betiltották Srí Lankán és a maláj államokban (ma Nyugat-Malajzia).^[163]

Barlám és Jozafát görög legendáját néha hibásan tulajdonítják a 7. századi Damaszkuszi Szent Jánosnak. Valójában pedig egy grúz szerzetes (Euthymius) írta a 11. században, amit ő is korábbi arab és grúz verziókból vett át, amelyek még korábban Buddha élettörténetéből születtek a 2–4. század környékén. A királyból lett szerzetes Jozafát (grúz Iodaszaf, arab Júdhaszaf vagy Búdhaszaf) neve a szanszkrit Bodhiszattva szóból jön, amit a buddhista szövegekben Buddha megjelölésére használtak a megvilágosodása előtti időszakban. Barlám és Jozafát bekerült a szentek görög ortodox naptárjába, augusztus 26-ára. Nyugaton a római mitológia a november 27-ét tűzte ki a szentek ünnepének.^[167]

Megjegyzések

1.      * i. e. 411–400: ^[5]: „…ez ma már majdnem egyetemesen elfogadott dátum az indológusok körében, miután újravizsgáltak korai buddhista történelmi anyagokat, [...], emiatt áthelyezték Buddha halálának dátumát i. e. 411 és i. e. 400 közé…”

o   i. e. 405: Richard Gombrich^[6][7][8][9]

o   i. e. 400 körül: lásd a vezető tudósok általi konszenzust Kishore esszéjében.^[10].

o   K. R. Norman páli tudós szerint, Buddha kb. i. e. 480 és i. e. 400 között élhetett (a tanításainak időszaka i. e. 445 és i. e. 400 között) „ez jobban megfelel a régészeti leleteknek is”.^[11] Lásd még Jegyzetek Buddha Sákjamuni történelmi időszakával kapcsolatban.

2.     ↑ szanszkrit: सिद्धार्थ गौतम बुद्ध; páli: Siddhattha Gotama; szingaléz: ගෞතම බුදුරජාණන් වහන්සේ - Sakjamuni,^[1]

3.     ↑ Alexander Berzin szerint „A buddhizmus sramana iskolaként indult, amely az újjászületést formázó erőként a karmát ismerte el, míg elutasította a lélek létezését, amelyet más iskolák állítottak. Ezen felül Buddha a logikát és az érvelést megszabaduláshoz vezető ösvény részeként fogadta el, bár nem olyan súlyos etikai viselkedés mellett, mint a dzsainizmusban. Így a buddhizmus elkerülte a korábbi négy sramana iskola szélsőséges nézeteit”.^[23]

4.     ↑ Lásd "Ambattha-szutta", Dígha-nikája 3. szuttáját, ahol Vadzsrapáni megrémiszt egy arrogáns, fiatal brahmant, amely által a Kasatriják felsőbbrendűvé váltak a brahminoknál.^[40]

5.     ↑ 2013-ban Robert Coningham történész a Lumbiniben található Májá déví templomnál rátalált egy Bodhigaranévre keresztelt fa maradványaira, amely i.e. 550-ből származik. Feltételezése szerint a lelet egy buddhista sírhelyből való. Amennyiben ez igaz, akkor Buddha korát korábbra kell helyezni.^[38] Más régészek egyelőre óvatosak, mivel a lelet származhat buddhizmus előtti fa imádatból is, ami miatt további kutatások szükségesek.^[38]
Richard Gombrich egyenesen „fantáziálásként” jellemezte Coningham elméletét és megjegyezte, hogy Coningham nem rendelkezik a szükséges szakértelemmel a korai buddhizmus történetével kapcsolatban.^[39]
Geoffrey Samuels rámutatott, hogy mind a korai buddhizmusra, mind a dzsainizmusra jellemző volt az ún. jaksa-imádat (különféle szellemlények) és néhány jaksát „átvett” a buddhizmus is – közismert példának számít Vadzsrapáni^{[* 4]}. Akadnak olyan faimádatú jaksa szenthelyek, amelyek átalakultak buddhista szenthelyekké.^[41]

6.     ↑ Egyes forrásokban Kapilavasztut említik Buddha szülőhelyeként. Gethin álláspontja a következő: „A legkorábbi buddhista források szerint Gautama Sziddhártha, a helyi törzsfőnök fia Kapilavasztuban (páli: Kapilavatthu) született, a mai indiai-nepáli határon”.^[53]Gethin nem ad meg semmilyen forrást ezzel kapcsolatban.

7.    ↑ A buddhista hagyomány szerint, a Nidanakatha alapján,^[44] A Buddha születéstörténeteit bemutató Dzsátaka mesék bevezetője szerint Gautama Lumbiniben született, a mai Nepál területén.^[45][46] Az i.e. 3. század közepén Asóka király állapította meg, hogy Gautama Lumbiniben született, ahol ezután oszlopot emeltetett a következő felirattal: …„itt született Buddha, a Sájkák (Sákjamuni)bölcse”.^[47]

Egyes kőfeliratok alapján azt is feltételezik, hogy Lumbini az India keleti partján fekvő Orisza állambeli Lumbei, Kapileszvar falu is lehetett.^[48][49][50]Hartmann erről a feltételezésről úgy vélekedik, hogy „a feliratokat általánosan hamisnak tartják (…)"^[51] Sicar-t idézi: „Szinte semmi kétség, hogy a kapileszvarai feliratok készítői az említett hasonmásról másolták nem sokkal 1928 előtt”.

Kapilavasztuban nőtt fel:^{[52][* 6]}

o   Warder: „Buddha […] a Sákja köztársaságban született, amely Kapilavasztu városállamnak felelt meg, egy aprócska birodalom volt, a mai Nepál és Észak-India határánál”.^[54]

o   Walshe: „A himalájai Sákja klánhoz tartozott és a valódi szülőhelye a mai Nepálban van, pár mérföldre az indiai határtól. Apja király helyett, inkább a klán választott vezetője volt, bár a rangja rádzsa volt – amely csak részben egyezik meg a „király” fogalmával. Akkoriban Észak-India néhány állama királyságnak, mások pedig köztársaságnak számítottak. A Sákja köztársaság a délre található, hatalmas Koszala királyság alá tartozott”.^[55] Kapilavasztu ősi helyszíne nem ismert.^[56] Lehetett Uttar Prades állambeli Piprahvafalu,^[57][58] vagy a nepáli Tilaurakot község is. A két helyszín mindössze 10 km-re fekszik egymástól.

Lásd még: fogantatása és születése

8.     ↑ (páli: panycsa-síláni; szanszkrit: पञ्चशीलानि - panycsa-síláni)

9.     ↑ (Dhammacsakkappavattana-szutta(Szamjutta-nikája 56.11

10.  ↑ dukkhaṃ ariyasaccaṃ

11.  ↑ taṇhā

12.  ↑ dukkhasamudayo ariyasaccaṃ

13.  ↑ dukkhanirodho ariyasaccaṃ

14.  ↑ dukkhanirodhagāminī paṭipadā ariyasaccaṃ

15.  ↑ ariyo aṭṭhaṅgiko maggo

Jegyzetek

1.      ↑ A budh elméleti szógyök jelentése „észlel” 1. páli: buddha – „megértett, megvilágosodott”, hímnemű alakja „a Buddha”; asókai nyelv (ezzel írták Asóka rendeleteit): Budhe egyes szám alanyeset; prákrit: buddha – „ismert, felébredt”; vaigali: būdāī, „igazság”; kalami: budh „hallotta”; phalura: búddo a buǰǰ múltidejű alakja, a búdhyatē „érteni” szóból ; kasmíri: bọ̆du, „gyors eszű” (főleg egy gyermekre mondják); szindhi: ḇudho, a ḇujhaṇu, „megérteni” múlt idejű passzív alakjából búdhyatē, nyugat pahári nyelvek: buddhā, a bujṇāmúltidejű alakjából, „tudni”; szingaléz: buj(a j ejtése: d), budu, bud, but, „a Buddha”.Turner, Sir Ralph Lilley: buddha 9276; 1962–1985. A comparative dictionary of the Indo-Aryan languages. Oxford University Press. (Hozzáférés: 2010. február 22.)

2.      ↑ Assaji. Buddhist Dictionary of Pali Proper Names. [2007. március 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. április 3.)

3.      ↑ Pancavaggiya. Buddhist Dictionary of Pali Proper Names. [2007. április 29-i dátummal az eredetibőlarchiválva]. (Hozzáférés: 2007. április 3.)

4.      ↑ Ālāra Kālāma. Article on Palikanon.com. (Hozzáférés: 2014. június 29.)

5.      ↑ 

6.       

7.      ↑ Buswell Jr., RE. Princeton buddhista szótár, 1. kiadás, Princeton, New Jersey: Princeton Egyetemi Nyomda, 106. o. (2014). ISBN 978-0-691-15786-3 EREDETI CÍM?

Források

·         

·        ↑ Gombrich (1992): Gombrich, Richard F. Die Datierung des historischen Buddha, Symposien zur Buddhismusforschung (de nyelven). Vandenhoeck and Ruprecht, 237–59. o. (1992).

• ↑ Ruegg: (1999. január 30.) „A new publication on the date and historiography of Buddha´s decease (nirvana): a review article”. Bulletin of the Schoool of Oriental and Afrikan Studies, University of London 62 (1), 82-87. o.
• ↑ 
• ↑ Warder: Warder, AK. Indian Buddhism. Motilal Banarsidass (2000)
• ↑ 
• ↑ Porosz: Porosz Tibor: A buddhizmus lexikona: A Buddha tanításai és a théraváda irányzat szakszavai. (hely nélkül): Tan Kapuja Biddhista Egyház. 2018. 17. o. ISBN 978-615-5935-00-8

A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Buddha témában.

▲

EZ ITT A VÉGE,

mindenki fusson el véle!

•••