♣ Mulandóság és társai: egy szakszó kapcsán

aniccaṁ ♦ အနိစ္စ ♦ อนิจจัง* ♦ impermanence ♦ mulandóság ♦ 無常

És hogy miért nem „állandótlanság” … ???

Azért nem, amiért nem is „maradandótlanság”, ami a nyelvész és fordító meglátása szerint nem kisebb sületlenség. Amilyen szép és jó lett a „létforgatag” a páli saṁsārá-ra, annyira nem szép és nem jó ez a lehetetlen „állandótlanság”.

Nem szükséges egy nyelven erőszakot tenni, ha nem muszáj. Ha tudomásul veszem, hogy a magyar egyszerűen más nyelvcsaládba tartozik, mint a páli – ez utóbbi, ugye, indoeurópai nyelv, s mint ilyen, a nyelvi rendszere egészen más nyelvi megoldásokkal él, mint a magyar –, akkor a magyar nyelv rendszerétől nem idegen megoldásokkal fogok élni, ha egyszer egy magyarra fordított szónak, kifejezésnek, szövegnek stb. magyarul kell lennie, azaz bele kell simulnia a magyar nyelv nyelvi-nyelvtani-stilisztikai elvárásrendszerébe, beleértve a szép hangzás, az eufónia követelményét.

A páliban a ’tartós, állandó’ (stb.) jelentésű nicca ellentétét úgy fejezik ki, hogy elölről megtoldják az a-/-an- fosztóképzővel, ami más indoeurópai nyelvből már ismerős lehet. A magyar (finn, török stb.) ezzel szemben toldalékolja – hátraveti – a fosztóképzőt (-tlan/-tlen, -talan/-telen), ám ellenkező értelmű szóra jobb szeret valami önálló szót. A „szép” ellentéte a magyarban a „csúnya” és társai – itt most eltekintünk az olyan retorikai megoldásoktól, mint pl. „nem szép” –, nem pedig az, hogy „széptelen” (vö. német unschön), pedig így volna ildomos, kiváló magyarítók, amikor a páli asubha szót ültetitek majd át magyarra, merthogy elemeire bontva ez a jelentése: *”talan+szép”.

Vehetjük az ottappa buddhista szakszót is – a Buddha szerint ez az egyik lokapāladhamma, a világ egyik oltalmazója, ’erkölcsi félsz’, vagyis félelem a karmikus következményeitől valamely általam elkövetett, negatív karmát generáló, káros tettnek; sziámi ikertestvére a hiri ’erkölcsi szégyenérzet’, amikor is kényelmetlenül érzem magam a bőrömben, feszengek, szégyenkezem amiatt, amit elkövettem. Ez bizony roppant egészséges és üdvös valami. Mindig együtt lépnek fel: hiri-ottappa. Az ellentétük ahirika, illetve anottappa. Vagyis, mint látható, mindkét esetben fosztóképzővel van dolgunk.

Ez utóbbinak létezik olyan magyar megfeleltetése, hogy ’lelkiismeretlenség’. Ugyanez a forrás az ottappa szóra ennek ellentétét, a ’lelkiismeretesség’-et használja, ami nem okvetlenül jelenti ugyanazt, mint a páli eredeti.

Ugyanott a hiri/ahirika páros magyar megfeleltetése ’szégyenérzet’/’szégyentelenség’. Úgy gondolom, mindenképpen szükséges az „erkölcsi” jelző használata, hiszen pl. szeméremérzet kapcsán is használható a magyar „szégyenérzet”, ami más.

A lényeg azonban egyszert már elsikkadt, és bizony most is majdnem elsikkadt.

A mulandóság, aniccaṁ (kiejtése kb. aniccsam) a lét három ismérvének (tilakkhaṇa) egyike. A szokványos felsorolásban az első helyen áll, majd utána következik a dukkha, ami a dolgok nem kielégítő voltára, s az ebből fakadó szenvedés érzetére utal, míg a harmadik helyen az anattā áll mint ismérv, vagyis az énnélküliség, az önvaló, az önlényegiség hiánya, vagyis hogy nincs én, nincs lélek, nobody at home ... és hogy a jelenségek üresek.

Ez utóbbi tantétel a buddhizmus lényege, ettől egyedi, emiatt tér el minden egyéb vallási és filozófiai rendszertől, és éppen ez az, amiért mélységeiben nem is nagyon kell, hiszen BIG ME sok mindent elfogad, sok mindenre hajlandó, egy valamitől azonban retteg: attól, hogy leépítsék! A Buddha útja BIG ME lebontásáról szól, arról, hogy ennek a fránya nagy egónak mennie kell, maradéktalanul.

*"Hétköznapi" páli változat a thai nyelvben; hivatalos, szabvány írásmódja thai betűkkel: อนิจฺจํ 

Fríz: Buddhist Hermitage Lunas (BHL), Lunas, Kedah állam, Malajzia — a meditációs terem.

]