Fehér Magyar Rend a Tan Szigetén —

Lesz ebből Bajnán buddhista kolostor?

Bajnán nem lesz kolostor. —  Ennek két fő oka van. Az egyik: a thai erdei hagyo­mány szel­le­mi­sé­gé­vel, a Buddha, to­váb­bá a théra­váda hagyo­mány kima­gasló mes­terei­nek esz­mei­sé­gé­vel és egye­dül­álló örök­sé­gé­vel egyál­talán nem egyez­tet­hető össze, hogy bárki bárki­nek a nyo­má­sára olyan em­ber ren­del­ke­zé­sé­re bocsás­sa a Tan Szi­gete Közös­ség bajnai létesít­ményeit, aki egyér­tel­műen olyan né­ze­te­ket vall, ami­lye­nek­nek a buddh­izmus háza tája semmi, de semmi ker­esni­való­juk nin­csen. Ak­kor se, ha „je­len­tős tá­mo­ga­tóink” között szere­pel, nevesítve, már­mint a Tan Szi­gete hon­lap­jának ta­nú­bi­zony­sá­ga szerint.

Úgy értesültem, hogy ez az ember az ún. Fehér Magyar Rend egyik alapító tagja. Blog van ehhez: http://fehermagyarrend.blogspot.com/search/label/Feh%C3%A9r%20Magyar%20Rend A szö­ve­ge­zé­se, ma­gyar nyelv­hasz­ná­lata és az esz­mei­sége ugyan­az, mint a kör­levé­lé, amit a Tan Ka­pu­ja Budd­hista Fő­is­ko­la kül­dött szét, lásd: https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/02/hova-lett-tan-tan-szigeterol-budai-uton.html

Érde­mes beírni a Google kereső­abla­kába, hogy „fehér ma­gyar”, mire ezt adja ki: „fe­hér ma­gyar ra­di­cal hun­gary”, és olyan lélek­emelő, min­den bizonnyal a leg­neme­sebb fele­ba­ráti sze­re­tet hir­de­tő for­má­ció­kat, moz­gal­ma­kat le­het rög­vest látni, mint WHITE PRIDE és ha­son­lók.

Ne mos­sa ke­zeit senki azzal, hogy de ké­rem ez a pá­los­ren­diek­re akar itten rí­mel­ni, mert ezt a masz­la­got nem ve­szi be senki: „fehér magyar” a mai szél­ső­jobb Ma­gyar­or­szá­gán azt je­len­ti, hogy nem ci­gány, nem zsi­dó, nem arab, nem af­ri­kai — és magá­tól ér­tető­dően nem is me­leg, nem lesz­bi­kus, nem kom­mu­nis­ta, nem ate­ista, nem ez és nem az, vagy­is ki­zár, ki­re­keszt, meg­bé­lye­gez min­dent és min­den­kit, aki a vé­let­len foly­tán nem ré­sze­sül­he­tett a kegy­ből, hogy fe­hér­nek és ma­gyar­nak, to­váb­bá ke­resz­tény­nek, he­te­ró­nak, szél­ső­jobb­ol­da­li­nak, egyéb­nek szü­les­sen, és kö­szönet­tel nem kér szé­pen eb­ből a las­san hi­va­ta­los ál­la­mi esz­me­rend­szer­ré hí­zó szel­le­mi té­boly­dá­ból.

Magyar emberré válás, Buda Magyar tanítványai, Szent Korona és egyéb, amit hir­det — biz­tos, hogy pont Baj­nán kell ilye­ne­ket hir­det­nie? Vagy bár­hol, ahol a budd­hiz­mus len­ne leg­alább­is pa­pír­for­ma sze­rint ott­hon? Meg egy­ál­ta­lán. — Amúgy nem ezek­kel a mély­ma­gya­rok­kal meg za­va­ro­sabb­nál za­va­ro­sabb öt­le­teik­kel van a leg­na­gyobb baj­, ha­nem az­zal, hogy er­re igény van, hogy en­nek az ideo­ló­giá­nak ke­let­je van, de ez már az or­szág ép­pen ha­tal­mon lé­vő fe­le­lős ve­ze­tői­nek ci­ni­kus és vég­ze­tes tör­té­nel­mi fe­le­lőt­len­sége. Mint­ha nem az ef­fé­le po­csék ideo­ló­giák tet­ték vol­na tönk­re ezt az or­szá­got tör­té­nel­mi táv­la­tok­ban, so­ro­za­to­san, év­szá­za­do­kon át. Aki nem ol­vas­ta vol­na ed­dig Cser­nok Atti­la ra­gyo­gó köny­vét, an­nak csak aján­la­ni tu­dom:

https://moly.hu/konyvek/csernok-attila-a-komaromi-pontonhid

Bajnán nem lesz kolostor. — Az egyik okot már tisztáztuk. A másik ok nem kevésbé nyomós.

Eh­hez meg kell nézni a https://www.tkbe.hu/bemutatkozas hon­lapot, a Tan Ka­pu­ja Budd­hista Egy­ház anya­gát. A közös­ségek legördülő listáján szerepel a Tan Szigete Közösség, azaz a Dham­ma­dípa­szan­gha, míg az intéz­mé­nyek sorában „Bajna Budd­hista Ok­ta­tá­si, Kul­tu­rá­lis és El­vo­nu­lá­si Köz­pont” lát­ha­tó. És, bár­milyen kü­lönös, a Dham­ma­pa­da Ala­pít­vány, ami lé­nye­gé­ben nem egyéb, mint Bajna = Dham­ma­dí­pa­szan­gha = Elvo­nu­lá­si Köz­pont (az­az az „egy­ház”). Hon­lapja, http://dhammapada.hu/, büsz­kén hir­de­ti, hogy „Thé­ra­vá­da budd­hiz­mus Magyar­országon”.

Szerve­zetileg Bajna há­rom­szo­ro­san a TKBE „fog­lya”, hiszen a hát­tér­ala­pít­vány is, ma­ga a Kö­zös­ség is, és még az el­vo­nu­lá­si köz­pont­ként fun­gá­ló Baj­na kü­lön is az „egy­ház” ke­be­lén be­lül lé­te­zik és mű­kö­dik (az ál­la­mi em­lők kö­ze­lé­ben). Nyil­ván meg­van en­nek is az oka. Az „egy­ház” ugyan­ak­kor dek­la­rál­tan a ma­hā­yāna — ami mel­les­leg nem ’Nagy Út’ jelentésű — ha­gyo­má­nyait kö­ve­ti, már­pe­dig thé­ra­vá­da ha­gyo­mányt kö­ve­tő ko­los­tor egy­ál­talán nem ta­go­zódhat be olyan in­téz­mény­be, mely­ben a mahā­yāna a „fő­nök”: thé­ra­vá­da ko­los­tort nem fel­ügyel­het nem thé­ra­vá­da in­téz­mény, olyan pe­dig, mint ez a mes­ter­sé­ges, „egy­ház” né­ven tény­kedő, in­téz­mé­nye­sült, köz­pén­zek­ből élő szer­ve­ző­dés az­tán meg még annyira sem, hi­szen bár hagyo­má­nyok­ra hi­vat­ko­zik, ő ma­ga vég­képp nem ha­gyo­mány, már csak a tarka­barka egy­ve­leg okán sem, amit ala­pí­tása óta egy­be-, to­váb­bá át- meg át­gyúrt. Ma­ga ala­pí­totta „egy­ház” ez, s mint ilyen el­fo­gad­ha­tat­lan a thé­ra­vá­da szá­má­ra, ahol nem szo­kás, hogy fel­lel­ke­sült ma­gán­sze­mé­lyek fog­ják ma­gu­kat, oszt’ egy­házat ala­pí­ta­nak. Nem meg­ve­ze­tett, nem­rit­kán drog­füg­gő vagy al­ko­ho­lis­ta, vi­lá­gi él­ve­ze­tek­ben lu­bic­ko­ló lai­ku­sok ke­zé­be va­lók a budd­hiz­mus dolgai a vi­lág­ban, ha­nem az erre hi­va­tott szer­ze­tes­ség, a Szan­gha fel­ügye­le­te alá. A Buddha így lát­ta jó­nak, csak hát per­sze az os­to­ba, meg­ve­ze­tett nyu­ga­ti em­ber fe­lül­ír­ja ma­gát a Buddhát is, ha ép­pen ar­ra szottyan ked­ve. (Lásd a „vul­gár­budd­hiz­mus-cso­ma­got”: https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/vulgarbuddhizmus-utmutato.html )

Való­di ha­gyo­mány ez­zel szem­ben a tör­té­nel­mi Buddha ere­de­ti, tisz­ta és hi­te­les útja a ma­ga sze­rény 2600 évé­vel.

Egy­ál­ta­lán nem az én dol­gom, még­is fel­me­rül ben­nem a kér­dés, va­jon nem kel­le­ne vég­re el­dön­te­ni, me­lyik a jobb, egy meg­en­ged­he­tet­len esz­mei­ség­gel szim­pa­ti­zá­ló, ma­gát budd­his­tá­nak ne­ve­ző „egy­ház” ha­lá­los öle­lé­se, vagy pe­dig a Buddha tisz­ta szel­le­mi­sé­ge? Bör­zsöny út­ca, vagy Ama­ra­va­ti? — Az én dol­gom azon­ban em­lé­kez­tet­ni ar­ra, hogy a Buddha „há­zon be­lül” sem­mi­fé­le dok­tri­ná­lis vagy ide­oló­gi­ai de­vi­an­ciát nem tűrt, tel­je­sen ma­gá­tól ér­te­tő­dő­en, mint ahogy Krisz­tust is rö­vid úton ki­tes­sé­kel­te vol­na a tan­épít­mé­nyé­ből. — Egy budd­hista in­téz­mény­nek nem az a fel­ada­ta, hogy a szél­ső­job­bal bár­mi­fé­le kö­zös­sé­get vál­lal­jon, akár su­ba alatt, meg­té­veszt­ve jó­hi­sze­mű tá­mo­ga­tói­t.

Vala­hol azért per­sze ezek az urak is fi­nom úri­em­berek lát­sza­tát sze­ret­nék leg­alább kel­te­ni: a most pén­tek (14-e) es­té­től va­sár­nap (16-a) dél­utá­nig tar­tó, Baj­ná­ra meg­hir­de­tett ren­dez­vény­nek se­hol sem­mi nyo­ma, már­mint a köz szá­má­ra lát­ha­tó he­lyen nincs nyo­ma: sem a Tan Szi­ge­te, sem az „egyház”, sem pe­dig az Ala­pít­vány anya­gai­ban. Ugyan­ak­kor a Fő­is­ko­la küld­te szét a fel­hí­vást, mint lát­ha­tó volt az e hó 9-én kelt blog­be­jegy­zés­ben. És hiá­ba van a Fő­is­ko­lá­nak rek­to­ra, dik­tál­ni az egy­ház­atyák dik­tál­nak, de ezt már ko­ráb­bi rek­to­rok is meg­ta­pasz­tal­hat­ták, sa­ját bő­rü­kön, lásd pl. a már va­ló­ban klasszi­kus írást, ami olyan, mint egy klasszi­kus re­gény, amit új­ra meg új­ra elő kell ven­ni el­ol­vas­ni:

https://magyarnarancs.hu/belpol/szakadas_a_buddhista_foiskolan_-_hungarikum-72009

Szí­vós klasszi­kus: még csak ronggyá sem lehet olvasni! —

Ide­je len­ne színt val­la­ni, mit akar­tok: be­ta­gol­ni ne­tán a Fehér Magyar Rend meg­vál­tó­je­lölt­jeit az „egy­ház”-ba, vagy szé­pen meg­is­mer­ked­ni vég­re a Buddha tiszta, hi­te­les ta­ní­tá­sai­val min­den­fé­le ezo-spiri pót­cse­lek­vés nél­kül — le­gyen az bár­mi­fé­le harc­mű­vé­szet (ve­re­si „pia­ciul” vala­mi jó agresszív cucc), ájur­vé­da, jó­ga, csak­ráz­ga­tás és más, oda nem va­ló do­log. Ide­je len­ne 30 év után meg­ta­lál­ni az igaz Buddhát, és ide­je len­ne nyíl­tan és nyil­vá­no­san, egész egy­ér­tel­mű­en és a leg­ha­tá­ro­zot­tab­ban el­ha­tá­ro­lód­ni min­den olyan ideo­ló­giá­tól és hir­de­tő­ik­től, min­den olyan al­jas és gyil­kos esz­mei­ség­től, ami­vel egy ma­gát budd­his­tá­nak ne­ve­ző in­téz­mény nem azo­no­sul­hat. Tisz­ta lelki­is­me­ret­tel csak­is ak­kor ne­vez­he­ti­tek ma­ga­to­kat budd­his­ták­nak, ha szám­űzi­tek so­rai­tok­ból már a su­nyi szim­pa­ti­zán­so­kat is, akik a megve­ze­tett nyil­vá­nos­ság vi­gyá­zó sze­mei elől gon­do­san el­rejt­ve kül­dik szét a fel­hí­vá­su­kat egy olyan ren­dez­vény­re, mint ami­lyen Baj­ná­ra ké­szül ép­pen. Ide­je budd­his­ta „egy­ház”-ként vég­re fel­lép­ni a szél­ső­jobb­ol­da­li té­boly egy­re ri­asz­tóbb tér­nye­ré­sé­vel szem­ben hall­ga­tó­la­gos meg­tű­ré­se és a szín­fa­lak mö­göt­ti tá­mo­ga­tá­sa he­lyett. Ez min­den budd­his­tá­nak ku­tya kö­te­les­sége!

Sze­ret­nék ehe­lyütt egy­ben ar­ra is em­lé­kez­tet­ni, hogy egy budd­his­ta in­téz­mény nem együtt úszik a vi­lág min­den mocs­ká­val és szennyes ár­já­val, ha­nem szem­be­megy ve­le, ha egy­szer a Buddha út­ja pa­ṭi­so­ta­gā­mī, szem­be­megy az ár­ral: ez a Buddha taní­tásai­nak alfá­ja és ome­gá­ja, itt kez­dő­dik a budd­hiz­mus.

Né­zem ezt a vi­szony­lag új TKBE-hon­la­pot. És egy­szer csak vil­lám­ként ha­sít a tu­da­tom­ba: na de ho­vá lett a Dzsaj Bhím? Hová lettek a Tigri­sek? Ho­vá sin­kó­fál­tá­tok őket? Hol van Dr. Ámbedkár? És mi van a he­lyü­kön a fel­so­rolt kö­zös­sé­gek kö­zött? Van még va­la­mi kö­ze a lé­te­ző ma­gyar­or­szá­gi budd­hiz­mus­nak a Dzsaj Bhím moz­ga­lom­hoz és a cso­dá­la­tos Dr. Ámbed­kárhoz?— A Dzsaj Bhím­nek ön­ál­ló hon­lap­ja van: http://www.dzsajbhim.hu/ — 2010 előtt még lát­vá­nyo­san je­len vol­tak ezek az iga­zá­ból budd­his­ta kez­de­mé­nye­zé­sek.

Jo­go­tok ak­kor lesz a „buddhista” ki­té­telt hasz­nál­ni, ami­kor egy­ér­tel­mű­en el­ha­tá­ro­lód­tok és még an­nál egy­ér­tel­műb­ben is el­íté­li­tek eze­ket a hib­bant, gyil­kos ide­oló­giá­kat, amik már épp ele­get bi­zo­nyí­tot­tak a tör­té­ne­lem­ben: csak ta­nul­ni kel­le­ne be­lő­le, de ah­hoz nem fű­lik a fo­ga­tok. Az „egy­ház” ki­té­tel hasz­ná­la­tá­ra ugyan­ez áll, akár tet­szik, akár nem. Egy­ház = ecclesia, ami nem szél­ső­jobb esz­mék­ről szól, ugye­bár. Nem vagy­tok se buddhisták, se „egy­ház” mind­ad­dig, amíg ez az egy­ér­tel­mű ál­lás­fog­la­lás nem hang­zik el. És ak­kor majd va­ló­ban hi­te­le­sek lesz­tek budd­his­ta­ként is, „egy­ház”-ként is.

A Buddha se nem már­ka­név, se nem já­ték­szer — ezt is tu­do­má­sul kel­le­ne ven­ni egy­szer. Se a szél­ső­jobb já­ték­sze­re nem le­het, se min­den­fé­le ideo­ló­giai katy­vaszt ka­var­ga­tó tár­sa­sá­gé nem le­het.

▲▲▲

A buddhákból amúgy nem is a buddhák érdekesek — esetünkben a mi világ­kor­sza­kunk hi­te­les, tör­té­nel­mi Budd­hája —, hanem a Dham­ma, a Tan, amire mind­egyi­kük rá­éb­red, amit ön­ma­guk­ban meg­va­ló­sí­ta­nak. Vagy úgy is meg lehet fogal­mazni, hogy amire ott bent, ma­guk­ban rá­buk­kan­nak a ke­re­sé­sük út­ján. A Dham­ma te­hát a lényeg, ami akkor is itt van, akkor is fenn­áll, ha ép­pen meg­je­le­nik egy buddha a vi­lág­ban, és ak­kor is, ha éppen nem, lásd: Up­pā­dā­sut­ta (AN 3:136). A Föld ak­kor is mo­zog, ha va­la­mely esz­me erősza­kos szó­szó­ló­ja azt har­sog­ja, hogy nem.

A Buddha feltárta tövényszerűségek értelmében minden mulandó, min­den vál­to­zik, és min­den tá­vo­zik, és így egy nap vál­toz­nia és tá­voz­nia kell minden ideo­lógiai rend­szer­nek is. Más kér­dés, hogy egy ilyen fo­lya­mat mennyi időt vesz igénybe, és megint más kérdés, hogy mennyi em­beri szen­ve­dés és vér­ál­do­zat szük­sé­ges ah­hoz, hogy ér­de­mi vál­to­zás kö­vet­kez­hes­sen be. En­nek a vál­to­zás­nak rá­adá­sul úgy kell be­kö­vet­kez­nie, hogy maga a rend­szer akarja a válto­zást, belső in­dít­ta­tás­ból, a vál­to­zás szán­dé­ká­tól ve­zé­rel­ve. Nem ép­pen az jel­lem­zi az ostoba, megveze­tett tuda­tot, hogy hagy­ná ma­gát ész­ér­vek­kel vagy til­ta­ko­zó ak­ci­ók­kal meg­győz­ni. A szél­ső­jobb egyet­len érv­rend­sze­re az erő­szak és a gyi­lok, ami kül­ső be­ha­tás­ra nem fog vál­toz­ni, pon­to­sab­ban nem úgy fog vál­toz­ni, aho­gyan azt mi kép­zel­jük és re­mél­jük, fel­gyor­sí­ta­ni azon­ban két­ség­kí­vül le­het min­den fo­lya­ma­tot. És ak­kor már meg­ér­te a ve­sződ­sé­get. Ha a Tan Ka­puja Budd­hista Egy­ház hajlan­dó végre a Buddha tisz­ta esz­mei­sé­ge és az em­be­ries­ség esz­mé­je mel­lett nyil­váno­san hitet ten­ni, ak­kor talán a szél­ső­jobb is le­tesz idő­vel a ma­gyar­or­szá­gi budd­hiz­mus kisajátításáról em­ber­te­len, alan­tas, san­da cél­ja­ira.

Sabbe sattā bhavantu sukhitattā.

 ]

Hová lett a Tan a Tan Szigetéről? —

„Budai Úton magyarul”

Épp a minap volt ebben a blogban szó a tudat szennyeződéseiről, a kilé­szák­ról (kile­sa), amik­kel — akár tet­szik, akár nem — minden egyes közönséges földi halan­dó tuda­ta te­le van, csak ép­pen ez a so­kat em­le­ge­tett fránya nagy ego, az én, BIG ME nem akar tudni róla. Vál­to­zó ugyan­ak­kor, ki­ben ép­pen mi­ből van több vagy kevesebb, és olyan is van, hogy valamelyik kilésza ép­pen szunnyad, de azért ott van, ott la­pul, és bármikor előrobbanhat.

Úgy érzem, ez a mai bejegyzés akkor lesz igazán érthető, ha újra elolvassák a vo­nat­ko­zó szö­ve­get: https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/02/atudat-szennyezodesei-ezvagyunk-mi.html

Nem ke­vésbé fontos a megértéshez, ha az alábbiakat is fölelevenítik, fölfrissítik, leg­elő­ször is a ma­gunk szája íze és BIG ME témájában:

https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/12/lucara-csakelkeszult-keszult-is-mint.html, továbbá:

https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/arralszemben-borzaszto-nehez.html

https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/10/semmi-baj-dolgokkal-vagy-megis.html

Kéretik ismét elolvasni a már-már klasszikussá avanzsáló cikket:

https://magyarnarancs.hu/belpol/szakadas_a_buddhista_foiskolan_-_hungarikum-72009

Nem árt, ha saját maguk tájékozódnak, mi is ez a Tan Szigete — vagy mi volt?! —, mi ez az ala­pít­vány a hát­tér­ben (Dhammapada Alapítvány), továbbá hogy miként illeszkedik a Tan Ka­puja Budd­hista Egy­ház rend­szerébe. Lásd tehát az alábbiakat:

http://dhammapada.hu/?page_id=426

https://www.tkbe.hu/galeria/kozossegek/tan-szigete-kozosseg-dhammadipaszangha

A TKBE anyagában a közösségeket is szemügyre lehet venni.

A Dhammadípaszangha — a Tan Szigete Közösség — Facebook-oldala:

https://www.facebook.com/Dhammad%C3%ADpa-A-Tan-Szigete-K%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9g-510973702309621/

Ez a Facebook-oldal azért is érdemel itt és most, ennek a be­jegy­zés­nek az össze­füg­gé­sé­ben kü­lön, ki­emelt fi­gyel­met, mert megnyugtató a látvány, amit nyújt: az an­gol Ajahn Jaya­saro fény­ké­pét lá­tom — ő Thai­földön él; ő írta meg Ajahn Chah (Ácsán Cshá) egyedülálló élet­raj­zát, és ő az, aki fá­rad­ha­tat­la­nul ter­jesz­ti a világban a tiszta Tant, a Buddha hiteles tanításait, minden fel­vi­ze­zés, min­den sö­tét ideo­ló­giá­tól mentesen —, alatta fekete-fehérben az angliai Amaravati ko­los­tor­ban élő, an­gol Ajahn Dham­ma­nan­do, aki éveken keresztül Bajnán töltötte az esős évszakot. Ez meg­nyug­tató­an a thai er­dei ha­gyo­mány, a Buddha, a Tan, Ajahn Chah, a Szangha, megannyi ígéret — és meg­annyi re­mény —, ar­ra néz­vést, hogy a ma­gyar szélsőjobb beütéseit magukban és ma­gu­kon hor­do­zó, ma­gu­kat budd­his­taként aposztrofáló, intézményesült szerveződések ijesztő és le­han­go­ló egy­vele­gé­ből messze ki­ma­gas­ló, a Buddha útja iránt elkötelezett Dhammadípaszangha áll­ha­tato­san tart­ja a fron­tot a min­dent el­árasz­tó szenny, a diṭṭhogha, ellenében.

Látok még gyönyörű thai Buddhákat a felvételeken ebben az ígéretes anyag­ban, lá­tok nem ke­vés­bé gyö­nyö­rű, más ha­gyo­mányból jövő Buddhát, és látok (nem itthon élő) magyar szer­ze­tese­ket is a ki­vá­ló Far­kas Pál tár­sa­ságában — ez utóbbi úriember lenne az lényegében, aki a Dham­ma­dípa mo­tor­ja és lel­ke (nem ab­ban az értelemben!), ő az, aki olyannyira szeretne Bajnára ko­los­tort szer­ze­te­sek kö­zös­sé­gé­vel, ő az, aki annyira szeretne betagozódni az ún. thai er­dei ha­gyo­mány ko­los­to­rai­nak nagy csa­lád­já­ba:

https://forestsangha.org/ . És sok mindent tett ebben az ország­ban, nem­rit­kán az ár el­len úsz­va, a thé­ra­vá­da budd­hiz­mus megismertetéséért, a történelmi, hiteles Buddha tisz­ta ta­ní­tá­sai­nak ter­jesz­té­sé­ért min­den masz­lag és katy­vasz elle­nére és ellenében.

A következő honlapon is szép, szívmelengető dolgokat fognak látni. Ebből a ha­gyo­mány­ból jön az a bizo­nyos Ajahn Hiriko, aki Szlovéniában rendezkedett be, lásd:

https://www.localprayers.com/SI/Trebnje/1636759456565193/Samanadipa-Forest-Hermitage

https://www.facebook.com/samanadipa.hermitage/

Tisztelendő Hiriko is megfordult már Bajnán. Nem tudom ugyan­ak­kor, ki lesz az a thai er­dei ha­gyo­mány­ból a jövő­ben, aki beteszi még oda a lábát, lesz-e még olyan, a Buddha út­ja iránt el­kö­te­le­zett, tisz­tes­sé­ges buddhista szerzetes, igazi, valójában buddhista tanító, aki hajlandó lesz még oda el­men­ni egy­ál­ta­lán.

A Budai Úton magyarul, szkíta bölcsek, egyebek —

a megcsúfolása mindennek

Aki lelkesen és figyelmesen követi és olvassa ennek a gyarló szerzetesnek a blog­be­jegy­zé­seit, az ta­lán em­lék­szik még arra az írásra, melyben egy meghökkentő piaci él­mé­nyem­ről is volt rö­vi­den szó:

https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/11/nesze-semmi-fogd-meg-jol-gondolatok-egy.html

Ezen az ominózus veresi piacon adta értésemre egy kiváló ifjú ember, hogy a Buddha ma­gyar volt, hi­szen már a neve is — Buda — ezt támasztja alá, pontosabban bizo­nyít­ja. Én egy hét­tel ké­sőbb pe­dig én adtam az ő értésére, hogy nem, a Buddha nem magyar volt, hanem ci­gány, hi­szen ugyan­úgy Észak-Indiá­ban szüle­tett, indiai volt, mint a cigányság. — Ott hely­ben tisz­táz­tuk is szé­pen, hogy ezt bi­zony nem szíve­sen hall­gatja. — Ahol Buda lesz a Buddhá­ból, ahol de-nagy-magya­rok aka­runk len­ni, ott óha­tat­la­nul is csor­bul a másik: ott csak BIG ME sóde­rol meg erő­sza­kos­ko­dik.

Ott és akkor kénytelen voltam tudomásul venni, hogy nemcsak a magát Ma­gyar­or­szá­gi Kar­ma Ka­gyü­pa Budd­hista Közös­ség-nek nevező akár­milyen formá­ció hivat­ko­zik ar­ra, hogy szkíta ha­gyo­mány­ra is tá­masz­ko­dik a buddhista hagyo­mány mellé (ezek sze­rint nem elég ne­kik a Buddha), de már a pia­con is je­len van ez az ideo­lógiai hulladék, a micchā­diṭṭhi, a meg­veze­tett, os­to­ba tu­dat szép re­mény­sé­gű vég­ter­méke. — Épp az imént találtam az egyik legígérete­sebb kité­telt, ami a mély­ma­gyar va­ló­ság értelmi és etikai színvonalát, magas szintű érett­sé­gét vol­na hi­va­tott vi­lág­gá kür­tölni:

Buddha a Szkíta Bölcs – Buddha Sakjamuni

Ez az ő ún. hagyományvonaluk: https://buddha-tar.hu/buddhizmus/tanitoink/hagyomanyvonal/

Az a különös itten, hogy bár igaz, nem mélyedtem el jobban a keresésben, de en­nek a hon­lap­nak an­gol vál­to­zatá­ban hiá­ba kerestem a ’Scythian’ kitételt. Hát nem érde­kes? Ki­fe­lé nem vál­la­lom az os­to­ba­sá­gai­mat? Csak befelé, hazafelé tudom eladni ezt a szennyeződést? Talán mert erre ve­vő iga­zán ez a sok nagy magyar? A tuda­tom tévhiteit? Micchādiṭṭhi? — Vagyis még­sem aka­rom vi­lág­gá kür­töl­ni, mert ki­fe­lé szé­gyel­lem? Ej, mi­lyen ismerős ez is, de vala­honnan más­hon­nan. —

A Buddhista Misszió Krisztus-bódhiszattvás, halhatatlanul réveteg me­ren­gé­sei el­tör­pül­nek mind­ezek — a szkíta bölcsek és a Bajnára tervezett elvonulást kínáló felhívás tartal­ma (lásd majd itt lej­jebb: Bu­dai Úton) — mel­lett, de azért érdemes felfrissíteni az ismereteket: https://buddhizmus.hu/hu/a-buddhista-ut/jezus-krisztus-buddhista-szemmel

Tessenek jól megnézni, mi van még ezen a szkíta vonalon, diszkré­ten, alig lát­ha­tó­an, szin­te sze­mér­me­te­sen: 1%. Pénz. A maguk pénze, kedves olvasók: az adó­fizetők fe­laján­lásai. Köz­pénz. Mivel­hogy ez is ál­la­mi emlőkön csüng, akárcsak a Tan Kapuja, a Buddhista Misszió, vala­mint azok a rész­ben ké­tes vál­lal­kozások, melyeket a TKBF anyagában megcsodálhatnak. Pénz ott is van, nem is ke­vés: https://www.tkbe.hu/egyszazalek . Egyebek között ezt ol­vas­hat­ják ezen az oldalon:

Tisztelettel tájékoztatjuk valamennyi kedves barátunkat, hogy Egy­há­zunk javá­ra 2019-ben, 23.954 fő, 140.816.539 Ft-ot, Alapítvá­nyunk­nak 1.611.410 Ft-ot, Fő­isko­lánk­nak 915.850 Ft-ot, a Dham­ma­pada Ala­pít­ványnak pedig összesen 70.624 Ft-ot aján­lot­tak fel ma­gán­sze­mé­lyek adó­juk­ból.

Tessenek ezen is elgondolkozni egy kicsit: ez az egyház befogadott egyház.

Lélek Rendje, Buda, Jézus, Magyar Hagyomány —

természetesen Magyar nyelven: tai-chi, szatipatthána, a lélek folyamatai, etc.!

Történt a minap, hogy elküldött nekem valaki egy felhívást. Ezt itt. Baj­ná­ra invi­tál min­den ér­dek­lő­dőt — nem a Tan Szigete Közösség, a Dhammadípaszangha, hanem a Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Az a fő­isko­la, ahol ún. buddhista tanítókat képeznek ki. Ezek az ún. budd­hista ta­ní­tók azok, akik a hiva­ta­los meg­ha­tá­ro­zás szerint buddhista hittant tanítanak közoktatási intézményekben: ál­ta­lá­nos is­ko­lák­ban és gim­náziu­mokban.

Ez a Főiskola küldte szét tehát ezt a felhívást, amit az ed­digi blog­be­jegy­zé­sek fé­nyé­ben ta­lán nem is szük­sé­ges kiele­mezni: a men­tális szennye­ződések ígéretes iskolapéldája. Kilé­sza kilé­sza há­tán, os­to­ba­ság os­to­ba­ság há­tán, meg­vezetettség, hulladék megfe­jelve hul­la­dékkal, ki­le­sa és kā­raṇ­ḍa­va, szenny, sep­re­dék, mocsok. — Ne lepődjön meg senki ezen a szó­hasz­ná­la­ton, hi­szen ez ugyan­így meg­van a páli­ban is. Ne zavarjanak senkit se: a Buddha is élt ve­lük bő­ven, a Buddha is hasz­nál­ta őket, vö.: kā­raṇ­ḍa­vaṁ niddhamatha, kasambuṁ apakassatha, ’sza­ba­dul­ja­tok et­től a mo­csok­tól, ta­szít­sá­tok ki ezt a szeme­tet’ (AN 8:10). Aki a Buddha tan­beszé­deit olvas­sa, az előbb-utóbb ta­lál­koz­ni fog ef­fé­le ki­faka­dá­sok­kal. Senki­nek se legyenek illúziói: ha szük­séges­nek lát­ta, a Buddha igen­is sér­tő, dur­va kifeje­zése­ket használt — igaz, leginkább eltévelygő és kezel­he­tet­len szer­ze­te­sei­vel szem­ben —, mint amilyen a moghapurisa is volt, lásd: https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/vulgarbuddhizmus-krisztus-mint.html

Úgy le tudta teremteni az illetőt, hogy az nyelni sem tudott: a théraváda kánon szövegei tanúsíthatják, mennyire keresetlen tudott lenni a Buddha!

És ha már adva mindez, most már csak arra lennék én kíván­csi, mit ta­ní­ta­nak ezek az ún. budd­hista ta­ní­tók — egész pontosan mégis mit tanul­nak ilyen rendez­vénye­ken? És mit ta­nul­nak a nem ke­vés­bé mély­ma­gyar­ko­dó fő­iskolán? Mit? Magyar hagyo­mányt? Szkí­tát? Jé­zust? Lel­ket? Bu­dát? (NB. De hogy mi szük­ség pont a por­tu­gál írás­mód átvételére?) Mi az az emészt­hetet­len katy­vasz, amit a tu­da­tuk­ba töl­te­nek? Vagy akár ők maguk is töltögetnek szépen, tulajdon tudatukba, hála a vul­gár­budd­hista, ezo-spiri pony­vának, ami mindent eláraszt.

És mit fognak majd tanítani? Mi az az ideológiai kāraṇḍava, ami­vel köz­in­téz­mé­nyek­ben bu­tít­ják en­nek az ország­nak a fia­tal­sá­gát? Közpénzekből?

Csak nem távozni készül a Tan a Tan Szigetéről…?

Ezek szerint száműzik a Tant a Tan Szigetéről? Marad a sziget, csak ép­pen nem ab­ban a po­zi­tív ér­te­lem­ben, amely­ben a Buddha használta: egy sziget az a hely len­ne a vi­lág­ten­ger kö­ze­pén, ahol me­ne­dé­ket ta­lá­lok hajó­töröttként, s egyetlen menedékként a Tant, a Dham­má-t, ami ugyan­ak­kor ar­ra buz­dít, hogy én le­gyek a ma­gam menedéke és megváltója, ha egyszer ez a me­ne­dék is, a meg­vál­tó is itt bent van: attā hi atta­no nātho… — Ez is elhang­zott már, nem is egy­szer.

Van ám azonban egy szigetnek (insula, isola) más jelen­tés­árnya­lata is: az el­szi­ge­telt­ség, az izo­lá­ció, az izo­lált­ság. Hogy a Tantól megfosztott dípa, ’sziget’ azt jelenti majd: a Buddha út­ja, a tisz­ta és hi­te­les Tan el­le­né­ben létezem ezen a nagybetűs Magyar, mélymagyar szigeten, a vé­ge­ken, os­to­bán, meg­ve­zet­ve, tu­dat­la­nul, elszigetelve raison-tól, elszige­telve az ész, az ér­te­lem vi­lá­gos­sá­gá­tól (az is dī­pa a páli­ban, már­mint a lám­pás), elszigetelve minden­től a feneket­len sötét­ség szi­ge­tén. Megy a Tan, ma­rad a Dípa — elszige­telt sziget­nek, nem lámpásnak! — Ez a Bajná­ra ké­szü­lő ren­dez­vény nem a Tan, nem a Buddha út­ja, ez egy szokvá­nyos, jó alapo­san megve­ze­tett, ha­tár­ta­la­nul és ki­lá­tás­ta­la­nul os­to­ba (mogha) tu­dat a ma­ga minden szennyével, kilészá­já­val, egy olyan tu­da­té, ami már a Budd­hát sem tű­ri meg, hi­szen proto-magyar Budát csinál be­lő­le, amit eze­ken az esze­ment tája­kon épp­úgy le­het, mint a Budd­háról bárt és gyors­éttermet elnevezni, büfét, ha egyszer annyira ke­len­dő mint már­ka­név! Super­brands! Jézus­nak nem talált még senki valami ígé­re­te­sen hang­zó ma­gyar meg­fe­lel­te­tést, iga­zo­lan­dó ma­gyar mivoltát? És miért nincsen, már meg­bo­csáj­tas­sék, Szűz Mária tej­ivó? Ha egy­szer van olyan he­lye a világ­nak, ahol kis üveg­csékben árulják a jámbor turis­ták­nak? Már­mint Mária te­jét. — Ká­vé­zó az isz­lám pró­fétáihoz? Vala­mi fatvá­tól fél­nek ne­tán? — Az em­beri os­to­ba­ság jár­ja ha­lál­tán­cát, vi­lág­szerte, és os­to­ba­sá­gától és megvezetett­ségé­től nem lát­ja az em­ber a nap­órán a fel­ira­tot: una vest­rum ul­ti­ma mea, nem hall­ja, hogy memen­to mori!, és nem ér­ti azt se, hogy ma­ra­ṇaṁ me dhu­vaṁ.

Keresem a Buddhát, keresem a tiszta, hiteles, eredeti Tant, a Dhammá-t, és ke­re­sem Ácsán Cshát, igen, ke­re­sem a thai erdei hagyomány tiszteletreméltóbbnál tisz­te­let­re­mél­tóbb nagy ta­ní­tó­mes­te­reit, ki­vá­ló­sá­gait, de csak kilészákat látok itt, ideológiai szennyet — ez lett a Tan Szi­ge­té­ből? Ez lesz a Tan Szi­ge­té­ből? Tá­vo­zik a Tan a Tan Szigetéről? Me­ne­kül? Tan­men­tes szi­get lesz be­lő­le? A Há­rom ékes­ség, va­la­mint a thai erdei hagyo­mány, Ácsán Cshá, Ácsán Szumédhó és a töb­bi­ek na­gyobb di­cső­sé­gé­re? Pálfordulás?

Szádhu, szádhu, szádhu mindannyiuknak! —

]

A felvételek forrása a Tan Szigete Közösség Facebook-oldala.

Az első képen, középen, a Nagytiszteletű Ajahn Dhammanando, tőle kettővel jobbra, sárga pólóban, Farkas Pál.

A középső képen jobbra az Ajahn Farkas Pállal.

A harmadik felvételen két magyar (ill. az egyikük legalábbis az) szerzetes Farkas Pál társaságában.

Mindhárom fotó évekkel ezelőtt készült.

https://www.facebook.com/Dhammad%C3%ADpa-A-Tan-Szigete-K%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9g-510973702309621/

•••

Lesz ez még cifrább is! —

Arra gondoltam éppen,

kedves Mindnyájuk,

hogy ideje lesz újra bevezetni egy régi kedves kitételemet, amit még 2010 augusztusa előtt, világiként használtam a Bosnyák téri piacon Pesten, zárszó és búcsúzás gyanánt egy-egy jóízű beszélgetés után. Sok árust ismertem, többüket név szerint is, gyakran beszélgettünk, mindenféléről.

Csak hát nem egy beszélgetés kanyarodik el kedvezőtlen irányba. Ilyenkor kiváló megoldás ez a fajta lekerekítés, széles vigyor kíséretében:

"ANNYI BAJ LEGYEN! LESZ EZ MÉG CIFRÁBB IS!"

Szinte kivétel nélkül mindenki nevetett.

Jobbat amúgy se tehetünk: jót nevetni.

A hatalmasok nem szeretik, ha nevetnek rajtuk.

Meg kell tanulni újra nevetni: még az is lehet, hogy akarnokokat is el lehet űzni gurgulázó nevetéssel! Szinte hallom a fél országot önfeledten, vidáman, felszabadultan nevetni. Végre! — Muszáj, mert katarzis nélkül nem fog menni.

És meg kell tanulni jót nevetni saját nyomorúságunkon is. Jót mulatni azon, hogy milyen buták, milyen ostobák tudunk lenni, megvezetve, vakon!

Meg kell tanulni továbbá azt is, hogy a dolgoknak az a dolguk, hogy cifrábbak legyenek:

"LESZ EZ MÉG CIFRÁBB IS!"

Igen. Tessenek berendezkedni erre.

Annyi baj legyen! Lesz ez még cifrább is!

  

Holnap telihold: upószatha.

]

A tudat szennyeződései —

Ez vagyunk mi

A meditációra úgy is tekinthetünk, mint üdvös és ártal­mas tudat­állapo­tok kö­zött dú­ló harc­ra. Az ár­tal­mas olda­lon a kilészák erői állnak, melyek „Mára serege” néven is isme­re­te­sek. A páli „má­ra” szó gyil­kost je­lent. Ő az erényt és a létezést is elpusz­tító erő meg­szemé­lyesí­tése. Se­re­gei min­dig ké­szen áll­nak ar­ra, hogy min­den jógit meg­támad­janak. Még a Budd­hát is meg­kísé­rel­ték le­győz­ni azon az éjje­len, ami­kor megvilágosodott.

A Buddha a Szutta Nipáta szerint az alábbi­akat mond­ta Má­rá­nak:

„Érzékeink minden öröme első sereged,

Második az elégedetlenség.

Harmadik szomj és éhség,

Negyedik kínzó epekedés.

Tunyaság és tompaság az ötödik,

Félelem a hatodik,

Kételkedés hetedik sereged,

Gőg és hálátlanság nyolcadikként követi,

Nyereség, dicsőség, becsület s

Bármely, érdemtelenül kapott elismerés a kilen­ce­dik.

Ki önmagát dicsőíti, míg másokat lenéz,

Áldozatul a tizediknek esik.

Ez a te sereged, Namucsi [Mára],

A sötétség ütőereje,

Ki nem hős, le nem verheti,

Ám ha leverte, abból boldogság születik.”

Sayadaw U Pandita, Még ebben az élet­ben, 73. old. — Schütz J. Ist­ván for­dí­tá­sa.

Nem könnyű megbarátkozni azzal, hogy az ember tuda­ta min­den, csak ép­pen tisz­ta nem. Tele van min­den­féle kilé­szával, azaz szennyel, szennyező­dés­sel: csak egy töké­lete­sen meg­vilá­go­so­dott lény ren­del­kezik tiszta — de akkor kristálytiszta! — tudattal.

A kilészákat — a tudat szennyeződéseit — azért hívják így, mert gyöt­rik és kí­noz­zák a tu­da­tot, illet­ve mert beszennyezik a lényeket azáltal, hogy szennyezett és rom­lott tudat­álla­potba ta­szít­ják őket.

A Buddha útja a megtisztulás útja, visuddhi-magga, ám ezen az úton min­denki­nek magá­nak kell meg­tisz­tul­nia. Erről beszél példá­ul a Dhamma­pada 165. verse:

Attanā’va kataṁ pāpaṁ —

Bizony, el rosszat ki-ki maga kö­vet,

attanā saṅkilissati.

ki-ki maga szennyezi be önma­gát.

Attanā akataṁ pāpaṁ —

Ki-ki maga nem követ el rosszat,

attanā’va visujjhati.

és bizony ki-ki maga tisztítja meg ön­ma­gát.

Suddhi asuddhi paccattaṁ —

Tisztaság és tisztátalanság: tőlünk függ,

n’āñño aññaṁ visodhaye.

egyik a másikát meg nem tisztít­hatja.

Minden rossz gyökerei:

akusalamūlāni

A Buddha tanépítményében egy-egy, a tudatban megjelenő szándék, ceta­nā mo­rá­lis minő­sé­gét az úgy­neve­zett gyökerek, mūla — azaz a tudatban éppen meg­lévő okok vagy fel­téte­lek — hatá­roz­zák meg, dön­tik el, mint ahogy a tudat(osság), valamint a kapcsolódó, a minden­kori tu­da­tot vagy tudat­álla­po­tot „színe­ző”, a tudattal együtt fellépő-meg­jelenő tudati kísérő­jelen­ségek, a tu­dat(álla­pot) vele­járó­inak (ceta­sika) morális minő­ségét is, és ezzel a karma minő­ségét. A ceta­nā, azaz szán­dék ma­ga kar­ma, vö.:

Cetanāhaṁ, bhikkhave, kammaṁ vadāmi. Ceta­yitvā kam­maṁ karo­ti — kā­ye­na vā­cā­ya ma­na­sā.

A szán­dékra mon­dom, szerze­tesek, hogy karma. Kigon­dol vala­mit az em­ber, majd cse­lek­szik — tett­ben, szó­ban, gondo­latban. (AN 6:63)

Összesen hat ilyen mūla, gyökér van: az egyes egyén által fel­hal­mo­zott kar­ma szem­pont­já­ból hár­mó­juk üd­vös vagy jóté­kony, kusala, a másik három pedig ká­ros és ár­tal­mas, aku­sa­la.

A há­rom akusalamūla — káros és ártalmas gyökér — a három leg­alat­tomo­sabb és leg­ve­sze­del­me­sebb tuda­ti szennye­ződés, páli nevén kilesa, kilésza. Ők a gyökerei min­den baj­nak, min­den rossz­nak a vilá­gon, s ők BIG ME gyöke­rei is egy­ben:

(1)   lobha ’mohóság, bírvágy, kapzsiság’; gyakran áll itt a fel­soro­lás­ban az ez­zel ro­kon ér­tel­mű rāga ’(kéj)vágy, sóvárgás’; az ilyen tu­dat(álla­pot) ne­ve lobha-mūla-citta;

(2)   dosa ’harag; gyűlölet’, ám a páli szakszó le­fedi a tel­jes spek­tru­mot, kezd­ve a leg­fino­mabb ellen­érzés­től, utálkozástól és ellenszenvtől a dühön, hara­gon át a legva­dabb gyű­lö­le­tig; az ilyen tudat(álla­pot) neve dosa-mūla-citta;

(3)   moha ’megvezetettség, ostobaság’; az ilyen tudat(álla­pot) ne­ve momūha-citta.

Ez, és semmi más — ez az ember tragédiája, méghozzá a legnagyobb tragé­diá­ja: a moha, a meg­ve­ze­tett­ség, az os­to­baság, hiszen épp mérhetetlen ostobaságának és megvezetett­ségé­nek kö­szön­he­tő­en nem látja — érzékcsalódásában —, mennyire ostoba és mennyire meg van vezetve, és ez­zel a vi­lá­got is, ön­ma­gát is elpusztítja.

A moha egyik szinonímája az avijjā, ’tudat­lanság’, ami nem tárgyi ismere­tekre — vagy­is in­kább a hiá­nyuk­ra — utal, hanem arra, hogy az ember nem ismeri a Négy Nemes Igaz­ságot, fá­tyol takar­ja a látá­sát, por van a szemében, meg van vezetve, nem képes úgy látni a dolgo­kat, aho­gyan azok a dol­gok való­já­ban van­nak, azaz létrejöttek, és szentül hiszi, hogy a dolgok mara­dan­dók, a bol­dog­ság for­rá­sai, és van ben­nük valamiféle önlényegiség, egy mag, valami önvaló, miköz­ben min­den mulan­dó, s mint ilyen, nem elé­gítheti ki az embert, ebből pedig szenvedés támad, csak ép­pen nin­csen sen­ki, aki ott bent szen­ved­jen, nincs „én” meg „enyém”, csu­pán az én illú­zi­ója van.

Ez az avijjā az oka mindennek a világban, belőle ered min­den rossz, ez min­den em­beri al­jas­ság és ocs­mány­ság for­rása, továbbá ez gondoskodik — kéz a kéz­ben az ugyan­csak a lobha egyik szino­nímá­ja­ként hasz­nála­tos taṇhā-val (’szomj, sóvárgás’) — arról, hogy az em­ber vélet­lenül se le­gyen ké­pes kiszabadulni a létforgatagból (saṁsāra), az újraszületések minden kez­det nél­küli és vég­te­len lán­co­la­tá­ból. Az avij­jā a klasszikus kiindulási pont, ahonnan a taṇhā-n keresztül elju­tunk ar­ra a pont­ra, ahol BIG ME fel­buk-kan, ez pedig a bhava, ’létesülés’, az ún. Függő Kelet­kezés, a Paṭic­ca-sam­up­pāda tan­té­telé­nek tize­dik lánc­szeme, ahonnan pedig egyenes az út az újraszü­letés­hez (jāti, egész pon­to­san csak ’szü­le­tés’, ’újra’ nél­kül!).

Akit elragadnak, legyűrnek és uralnak a vágyai, az önmaga és mások ba­ját és pusz­tulá­sát cé­loz­za, már­pedig ez­által a tu­data szenvedést és levertséget él meg. Akit elra­gad a gyűlö­let, le­gyűr és ural a gyű­lölet … Aki meg van vezetve, akit legyűr és ural tulajdon meg­vezetett­sége, az ön­maga és má­sok ba­ját és pusztu­lását célozza, márpedig ezáltal a tudata szenvedést és le­vert­sé­get él meg. Amikor azonban elengedi és leteszi a vágyakat, a sóvárgást, elen­gedi és lete­szi a gyű­löle­tet, és elen­gedi, lete­szi tulaj­don megvezetettségét, nem célozza se önmaga, se mások baját és pusz­tu­lá­sát, ezá­ltal a tudata nem él meg szenvedést és levertséget. (AN 3:55)

Egyértelmű: a mi kapzsiságunk és bírvágyunk, a mi utálkozásunk és gyű­löl­ködé­sünk, a mi os­to­ba­sá­gunk és meg­veze­tettsé­günk nemcsak nekünk magunknak rossz, nem­csak ma­gunk­ra néz­ve ká­ros és ár­tal­mas, ha­nem ember­társainkra, egész környezetünkre nézve is, hiszen ne­kik is ár­tunk ve­lük. Más szó­val fele­lősek vagyunk mind önmagunkért, mind pedig másokért: ez mind mé­reg, min­den­kit mér­gez. Egy egész or­szá­got akár, egy egész nem­zetet, ha fele­lős pozí­ció­ból mér­ge­zünk, tör­té­nel­mi táv­la­tok­ban.

Minden szép és jó gyökerei:

kusalamūlāni

Üdvös és jótékony ezzel szemben az ellentétük, a há­rom kusala­mūla: az alobha, „nem-mohó­ság”, ami az ön­zet­lenség, a nagyvonalúság, bőke­zűség, cāga stb.; az adosa, „nem-gyűlö­let”, ami nem egyéb, mint a met­tā, ’szeretet’; az amoha — „nem-megvezetettség” — az empi­rikus ta­pasz­talás­ra épü­lő fel­isme­rés és tudás (paññā), amit röviden bölcsességnek is hívnak. A há­rom aku­sala­mūla, ami ne­ga­tív elő­jelű, fosztóképzőt kap előtagként (a-). Első lépésként a fosztóképzős szó te­hát meg­elő­zi az ele­ve pozi­tív kitételt: lobha > alobha > cāga ’bőkezűség’ (= dāna ’az ada­kozás [ne­mes gesz­tu­sa]’); ugyan­így: dosa > adosa > mettā, valamint moha > amoha > paññā.

Kilészából semmennyi sem elég:

ez itt már tíz

Szennyeződésből nem elég ám három! Első neki­futásra tíz kilészába szala­dunk be­le: ez a dasa-kilesa-vatthu, ’tíz’, dasa, továbbá ’alap’, vatthu. Az első három — mind a há­rom mūla — már meg­volt.

A többiek így festenek:

(4)   māna ’önteltség, dölyf, beképzeltség’; a māna egyben a tíz ún. bék­lyó, saṁ­yo­jana egyi­ke is, me­lyek az em­bert a léthez láncolják; különféle māná-k vannak, BIG ME vo­natko­zásá­ban a leg­lé­nye­ge­sebb a nyolcadik béklyó, asmimāna, szó szerint ’vagyok + gőg’, ami bi­zony fel­sőbb­ren­dű­ségi tu­dat a javából, ill. önelé­gültség, önhitt­ség;

(5)   diṭṭhi ’tévképzet és -eszme, téves, helytelen spekulatív nézet’; ha ön­magá­ban áll, ez a ’né­zet, lát­vány’ alap­jelen­tésű szó legtöbbször helytelen, té­ves nézet­re utal, eb­ben az érte­lem­ben gyak­ran micchā- ’hely­telen, nem helyes’ előtag­gal, mint micchā-diṭṭhi; a hely­telen né­zet min­den elve­te­mült szán­dék és go­nosz törekvés mozgatórugója, és a leg­mé­lyebb rom­lott­ság­ba és zül­lés­be taszít­hatja az embert. Sok-sok téveszme és -képzet, sok-sok speku­latív né­zet zúdí­tott és vál­to­zat­la­nul zúdít mér­hetet­len szenvedést a világra, de a legkár­téko­nyabb mind­annyi­uk kö­zött a sze­mély mint olyan képze­te, sakkāya-diṭṭhi, ill. az én illú­ziója, atta-diṭṭhi (itt a to­vábbi rész­le­teket mellőz­zük); a kapzsiságban gyöke­rező (lobha-mūla) ár­tal­mas tudat­álla­pot (akusala-citta) tév­kép­zettel, tévképzet nélkül is létrejöhet. — Ellen­té­te, a sam­mā-diṭṭhi ’he­lyes né­zet’ a szen­vedés megszűnéséhez és a megszabadu­láshoz vezető út, a Ne­mes Nyolc­rétű Ös­vény leg­első ele­me, a bölcsesség — paññā — csoport­jának egyik tag­ja a he­lyes hoz­zá­ál­lás­sal együtt (sammā-saṅkappa).

(6)   vicikicchā ’szkeptikus kétely, kételkedés’; az öt ún. akadály, nīva­raṇa egyike — az ötö­dik —, me­lyek vak­ká tesz­nek bennünket, melyek gátolnak a tisztán­látás­ban, és ame­lyek meg­léte lehe­tet­len­né teszi a meditáció gyakorlatát;

(7)   thīna ’a tu­dat restsége, tunyasága’; a harmadik akadály, nīva­raṇa, ám ott iker­pár­ként a middhá-val, ami ’tompa­ság’, már­mint a tuda­té;

(8)   uddhacca ’nyughatatlanság, izgatottság’; a negyedik akadály „fele”, ab­ban a fel­soro­lás­ban ui. ikertestvérével — kukkucca ’aggodalmaskodás’— együtt szere­pel; az ud­dhac­ca ön­magá­ban egy­ben a ki­len­cedik béklyó is;

(9)   ahirika ’az erkölcsi szégyenérzet hiánya’; a követ­kező té­tel­lel együtt — tkp. ők is párt al­kot­nak — vala­mennyi, a karma szempontjából káros vagy ártalmas tudat­állapot vele­járói a (8) szá­mú ud­dhac­cá-val, vala­mint a mohá-val;

(10) anottappa ’az erkölcsi félsz hiánya, lelki­ismeret­lenség’: félsz a kar­mikus kö­vet­kez­mé­nyek­től. — Erről az utol­só kettő­ről, ill. ellentétükről, a hiri-ottappá-ról volt már ko­rábbi blog­be­jegy­zé­sek­ben nem is egy­szer szó, hiszen ez az iker­pár a Buddha sze­rint a világ két őrző­je, loka­pāla­dham­ma, melyek nél­kül a dzsun­gel törvé­nyei ural­kod­ná­nak itt a Földön.

Ez tehát tíz volt eddig.

Bonyolódnak a dolgok

A Buddha tanításainak összességét — a tanépítményét — három ún. kosár­ba, piṭa­ka, gyűj­töt­ték, ez a Ti­pi­ṭaka, vagy­is a Három Kosár, mely nem egyéb, mint (1) a Vinaya-piṭaka, vagy­is a Fe­gye­lem Ko­sa­ra, a szer­ze­tesi rend­szabály­zat a hozzá tartozó szöve­gekkel egye­tem­ben; (2) a Sutta-piṭaka, a Tan­be­szé­dek Ko­sa­ra (Sut­tanta néven is említik), vala­mint (3) az Abhi­dhamma-piṭaka, a Fel­sőbb Tan Ko­sara, mely lé­nye­gé­ben a Buddha tanításainak rendszerezése — ez utób­bit úgy is ne­ve­zik oly­kor, mint a budd­hiz­mus filo­zófiai pszi­choló­giáját. A szutták, vagyis a tan­beszédek ko­sa­ra a ré­geb­bi, az Abhi­dham­ma ké­sőb­bi, és nem egy rendszere­zési elv­ben más és más meg­ol­dás­sal vagy be­osz­tás­sal él­nek.

Egy bizonyos Ācariya Anuruddha, valószínűleg XI.–XII. száza­di budd­hista tu­dós elké­szí­tet­te az Abhi­dham­ma hal­lat­lanul tömör foglalatát kilenc rövid feje­zetben Abhi­dham­mattha-saṅ­gaha cím­mel, mely a thé­ravá­da budd­hizmus egyik legfontosabb és legnagyobb hatású könyve, s tan­könyv­ként mind a mai na­pig hasz­nálatos.

Az Abhidhammattha-saṅgaha ezt az imént bemutatott tíz kilészát a könyv hete­dik feje­zeté­ben ne­ve­sí­ti, majd a diṭṭhi vonatkozásában — lásd itt fent (5) alatt — magya­rázat­ként hoz­zá­fűzi, hogy hely­te­len vagy té­ves nézetről olyankor beszélünk, amikor valaki túlságosan is ra­gasz­ko­dik [me­rő] szer­tar­tá­sok­hoz és rí­tu­sokhoz, továbbá ahhoz a dogmatikus nézethez ragasz­kodik, mi­sze­rint ’csak ez, és csak­is ez igaz, min­den egyéb ostobaság’ (idam­eva saccaṁ mogham­aññaṁ), és ra­gasz­ko­dik az én tan­té­te­lé­hez (atta­vādupā­dāna), ahhoz a tévképzet­hez, vagy van egy mara­dan­dó én, egy sze­mély.

Akusala cetasika:

ebből tizennégy van

Az Abhidhamma filozófiai rendszerében kétféle valóság van: kon­vencio­nális, azaz köz­meg­egye­zé­sen ala­pu­ló (sam­muti) valóság, valamint egy magasabb vagy végső (paramattha) valóság (sacca). Maga a ’va­ló­ság’ szó, sacca jelenti azonban azt is, hogy ’igazság’ — a sat- ’le­vés, lét(ezés), jelen­lét, itt­lét; az, ami van, je­len van’ stb. jelen­tésű szóalak a létige számazéka, a -ya végző­dés pedig hatá­ro­zói ige­név kép­ző­je (sat- + ya > sacca). Ebből a szemszög­ből nézve az, ami van, léte­zik, valós, tehát igaz: el­vá­laszt­ha­tat­la­nok egymástól. A magyar ’való’ is a létige szárma­zéka, akár­csak a belő­le kép­zett fő­név — ’va­ló­ság’. És így egy­ben igaz az, ami léte­zik.

Négy paramatthasacca van össze­sen, catu­dhā para­mattha, négy­féle, ennyi­ből te­vő­dik össze, ha úgy tet­szik, az egész vi­lág­min­den­ség, ennyi az egész:

• citta ’tudat(állapot)’;

• cetasika ’a tudat velejárói, kísérőjelen­ségei’, tkp. „az, ami a tudat­ban van”, ada­lék, a tu­dat töl­té­sei, szí­ne­zék, az, ami a tu­da­tot „színe­zi”, befes­ti, a tuda­tot kísé­ri: a citta ön­magá­ban át­tet­sző, mint a tisz­ta víz; egy-egy citta so­se kelet­kezik egy­magában, hanem min­dig kí­sé­ri va­la­mi: az, ami kí­sé­ri, ami vele jár, az a ceta­sika; egyik ma­gyar meg­fe­lel­te­té­se ’tu­dat­té­nye­ző’;

• rūpa ’anyagiság’;

• nibbāna ’nirvána’.

Itt most szá­munkra a cetasika érdekes. Össze­sen 52 ceta­sika van: van köz­tük olyan, ami min­dig meg­je­le­nik, min­den egyes tudat(álla­pot)tal, és van, ami csak alkal­manként buk­kan fel egy-egy cittá-val együtt (egy-egy tudat­álla­potban), és termé­szetesen van „szép” ceta­sika, azaz üd­vös és jó­té­kony. En­nek meg­fele­lő­en van aku­sala ceta­sika is, káros vagy ártal­mas vele­járói vagy töl­té­sei, szí­ne­zé­kei a tu­dat­nak, össze­sen tizen­négy. Négy csoportra oszlanak: az első három csoportnak „él­lova­sa” is van, a már is­mert há­rom mū­la, vagyis lobha, dosa és moha.

Ebben az elrendezésben a moha áll a legelső helyen, mivel minden káros és ártal­mas do­log gyö­kere, ere­dete:

1. moha, 2. ahirika, 3. anottappa, 4. uddhacca — ez a moha-catukka ’a moha né­gye­se, „kvar­tett­je”, négy­tagú cso­port­ja’, itt tehát a moha viszi a prí­met;

5. lobha, 6. diṭṭhi, 7. māna — ez a lobha-trī ’a lobha triá­sza, hár­masa, három­tagú cso­port­ja’, itt a lobha az „él­lo­vas”;

8. dosa, 9. issā, 10. macchariya, 11. kukkucca — ez a dosa-catukka, ahol is a dosa viszi a prí­met;

12. thīna, 13. middha, 14. vicikicchā — ez a thīna-trī, mely­ben a thīna az „él­lo­vas”.

Ezek­ből tíz már ismerős. Ami új: 9. issā ’irigység’, 10. macchariya ’zsugo­riság, fös­vény­ség’, 11. kuk­kuc­ca ’ag­go­dalmaskodás’ — uddhacca kapcsán fent már em­lítet­tük, mi­vel ők ket­ten iker­párt al­kot­nak —, továbbá 13. middha ’tompaság’, amit fent thīna össze­füg­gésé­ben ugyan­csak em­lí­tet­tünk.

Tizenhat upakkilesa

Morális tökéletlenségek, melyek beszennyezik a tudatot, morá­lis tisztá­ta­lan­sá­gok — cit­tas­sa upak­kile­sā, ’a tudat tisztátalanságai’, melyekből a Vatthūpamasutta (MN 7) ta­nú­bi­zony­sá­ga sze­rint ti­zen­hat van. Ezen­kívül a meditáció vonatko­zásában is beszél­nek upakkilesá-król — mint a tu­dat tö­ké­let­len­sé­gei­ről.

A 16 upakkilesa így fest:

(1)   abhijjhā-visamalobha ’szemet vetni a máséra’ + ’san­da kap­zsi­ság’;

(2)   vyāpāda ’rossz­indu­lat’;

(3)   kodha ’harag’;

(4)   upanāha ’ellenérzés, ne­hezte­lés’;

(5)   makkha ’lekicsinylés’, tkp. mindazon jótétemények lebecsülése, melyben má­sok ré­sze­sí­te­nek ben­nün­ket;

(6)   paḷāsa ’pökhendi­ség’;

(7)   issā ’irigység’ (lásd fent is a 14 aku­sala ceta­sika kö­zött);

(8)   macchariya ’zsugoriság, fösvénység’ (lásd fent is a 14 akusala cetasika között); hú­zó­do­zás, vo­na­ko­dás attól, hogy a ma­gun­kéból bár­mit is meg­osszunk má­sok­kal;

(9)   māyā ’ámítás, megtévesztés’; a szó bű­vésze­tet, bű­vész­mu­tat­ványt is je­lent!

(10) sāṭheyya ’csalás, becsa­pás’;

(11) thamba ’csö­könyös­ség, ön­fejű­ség’, rugal­mat­lanság, me­rev­ség, rideg­ség — mint egy de­gesz­re fújt töm­lő;

(12) sārambha ’versen­gés, rivalizá­lás’ (nega­tív érte­lem­ben);

(13) māna ’önteltség, dölyf, beképzelt­ség’ (lásd fent is a tíz kilé­sza kö­zött);

(14) atimāna ’fenn­héjá­zás, nyeg­le­ség’;

(15) mada ’hivalko­dás, hiú­ság’;

(16) pamāda ’hanyag­ság, nem­törő­döm­ség’.

Ezek lennénk. Igazságtalan lennék azonban, ha elhallgat­nám azt a sok szép vo­nást is, ami ugyan­úgy meg­ta­lál­ha­tó az embe­rek­ben — csak leg­fel­jebb rej­tőz­köd­nek ép­pen vala­hol.

Mint láthattuk, az 52 cetasiká-ból tizennégy a káros és ár­tal­mas, aku­sala.

Az „alkalmi”, pakiṇṇaka töltésekből hatféle van, és ezek üd­vö­sek is, ká­ro­sak is le­het­nek.

Van hét, minden tudat­állapot­ban fellel­hető, ún. kö­zös töl­tés vagy adalék.

És van továbbá az 52 között összesen 25, egyértelműen „szép” — so­bha­na ’ék, dísz’ — ce­ta­si­ka, négy cso­port­ra bont­va. A leg­fonto­sab­bak vala­mennyi „szép” tu­dat­álla­pot­ban kö­zö­sek:

(1)   saddhā ’bizalom, hit’, ami a buddhizmusban nem vak hitet je­lent; „hiva­ta­los” meg­ha­tá­ro­zá­sa, a budd­hista „credo”: ’hisz a Tathā­gata [= a Buddha] meg­vilá­goso­dásá­ban’, sad­da­ha­ti Tathā­ga­ta­ssa bo­dhiṁ;

(2)   sati ’éber tudatos­ság’;

(3)   hiri ؅— ez már régi isme­rős …

(4)   ottappa — ez is …

(5)   alobha ’mentesség a kapzsi­ság­tól’ — mint fent, lásd cāga és dāna;

(6)   adosa ’mentesség gyűlölettől és harag­tól’ = mettā ’szere­tet’;

(7)   tatramajjhattatā ’egykedvűség, higgadt­ság, nyu­ga­lom’ = upek­khā.

Lehet szemezgetni: hol lapul BIG ME, és hol van valami ellen­szer. — A lel­tár nem vég­le­ges! A Sal­lekha­sutta kap­csán lásd:

https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/10/semmi-baj-dolgokkal-vagy-megis.html

Talán lesz egyszer egy blog­bejegyzés, amibe a szutta teljes szöve­ge is beke­rül. És ta­lán lesz egy­szer szó az üd­vös vagy ér­dem­dús csele­kede­tek tíz da­rab­ból álló lis­tá­já­ról is.

Talán — ha egyszer bizonyosságunk csak egyetlen valami felől le­het, de ez is isme­rős le­het már ko­rább­ról: mara­ṇaṁ me dhu­vaṁ, jī­vi­taṁ me adhu­vaṁ.

Ami a kilészákat illeti, azt a sok-sok szennye­ződést a tudat­ban — hi­szen ne­vet sok­kal több min­den ka­pott, mint amit a Buddha egyen­ként ne­ve­sít­ve lel­tár­ba vett —, to­váb­bá ami a gyógy­írt il­le­ti mind az egyes egyén, mind a kö­zös­ség, a tár­sa­da­lom meg a vi­lág ba­jai­ra, az nem­csak hogy adott, de az el­múlt im­már 2600 év so­rán ra­gyo­gó­an be­vált: a Buddha út­ja.

Ke­vés­bé tud ró­la a köz, hogy a Budd­há­nak meg­vol­tak az el­kép­ze­lé­sei olyan dol­gok­ról is, mint a kö­zös­sé­gi és szo­ciá­lis har­mó­nia, vagy ép­pen a jó kor­mány­zás mi­ben­lé­te, az, hogy mi te­szi a jó ural­ko­dót — il­let­ve a má­ban a jó po­li­ti­kust, egy or­szág fe­le­lős ve­ze­tő­it, dön­tés­ho­zó­it.

Nem a ki­lé­szák te­szik, nem a kap­zsi­ság, a fe­ne­ket­len bír­vágy, a gát­lás­ta­lan ha­rá­cso­lás, a gyű­lö­let­kel­tés és a ki­re­kesz­tés te­szi, mint ahogy az er­köl­csi­ség to­tá­lis hiá­nya sem te­szi.

A Buddha út­já­hoz egyet­len vala­mi kell az egyes egyén részé­ről, az neve­zete­sen, hogy kö­vet­ke­ze­te­sen tart­sa ma­gát minden­féle „ki­nek ez, ki­nek az”, a „ma­gam szá­ja íze”, „a mi budd­hiz­mu­sunk” és ha­son­lók né­lkül a tör­té­nel­mi Buddha eredeti, hite­les tanítá­saihoz, ah­hoz, amit a thé­ra­vá­da mind a mai na­pig meg­őr­zött.

]

A világ egyik leglenyűgözőbb buddhista szentélyegyüttese Rangunban található:

a Shwedagon pagoda. A képen egy ülő Buddha a sok-sok Buddha-szobor közül.

•••

Vulgárbuddhizmus:

útmutató a blogbejegyzésekhez

Ez a vulgár­budd­hiz­mus, ez bi­zony össze­tett vala­mi. Van­nak hoz­zá alapo­zó szö­ve­gek, ill. ol­vas­ni­va­lók, és ad­va ma­ga a törzs­anyag, nyolc rész­ben.

(1) Minde­nek­előtt a páli nyelv­ről, vala­mint a páli nyel­vű szak­szók és szö­veg­ré­szek ol­va­sa­tá­ról-ki­ej­té­sé­ről:

https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/10/a-pali-nyelvrol-alapismeretek-iras-es.html

(2) Halál, elmúlás, új­ra­szü­le­tés té­má­já­hoz:

https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/10/keletkezunk-elmulunk-szuletunk-es.html

(3) A magunk szája íze sze­rint a Buddha út­ján:

https://luangtavilasa.blogspot.com/2019/12/lucara-csakelkeszult-keszult-is-mint.html

(4) Felvezető a magyarországi vul­gár­budd­hiz­mus be­mu­ta­tá­sá­hoz:

https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/vulgarbuddhizmus-krisztus-mint.html

https://buddhizmus.hu/hu/a-buddhista-ut/jezus-krisztus-buddhista-szemmel

https://buddhizmus.hu/hu/kik-vagyunk/node/106

https://magyarnarancs.hu/belpol/szakadas_a_buddhista_foiskolan_-_hungarikum-72009

https://en.wikipedia.org/wiki/Anagarika_Govinda

(5) Árral szemben:

https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/arralszemben-borzaszto-nehez.html

(6)—(13) Maga a törzsanyag, nyolc részben, 8/1–8/8-ig:

8/1.

https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha.html

8/2.

https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_14.html

8/3.

https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_16.html

8/4.

https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_18.html

8/5.

https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_49.html

8/6.

https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_19.html

8/7.

https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_20.html

8/8.

https://luangtavilasa.blogspot.com/2020/01/a-magyarorszagi-vulgarbuddhizmus-buddha_21.html

]

A magyarországi vulgárbuddhizmus a Buddha hiteles tanításainak tükrében

Az írástudók felelősségéről — 8/8.

A világ bajaira egy gyógy­ír van: a sad­dham­ma, vagy­is a hi­te­les tör­té­nel­mi Buddha tisz­ta és hi­te­les, ere­deti taní­tásai. Csak re­mél­ni le­het, hogy egy nap fel­sej­lik az agyak­ban en­nek az igaz­ság­nak bi­zo­nyos­sá­ga.

Vajon mitől maradtak fenn a történelmi Buddha eredeti, hiteles és tiszta tanításai 2600 éven át?

Érdemes elgondol­kozni azon, va­jon miért tu­dott és vál­toz­at­la­nul tud a thé­ra­vá­da lé­tez­ni 2600 év óta, mi­ért tud­ta az ere­deti, hite­les Tan tisz­tasá­gát meg­óvni és meg­őriz­ni, amit a Buddha örö­kül ha­gyott?

Sür­gő­sen meg kell ezt tol­dani az­zal, hogy nem a több­ség őrzi, mint ahogy ko­ráb­ban sem a több­ség szív­ügye volt a Rend­ben a Tan tisz­tasá­ga, a tisz­ta, hite­les Tan, a sad­dham­ma fenn­mara­dása, ha­nem egy bölcs, ta­nult és mű­velt, sa­ját empi­rikus, gya­kor­lati tapasz­tala­taira épí­tő, rop­pant befo­lyá­sos és mér­ték­adó, el­tö­kélt ki­sebb­ségé a szer­ze­tes­sé­gen be­lül, akik, ha a szük­ség úgy kí­ván­ta, el­ren­del­ték akár az egész Szan­gha újra­ava­tását a meg­tisztu­lás érde­kében. Ez tör­té­nel­mi tény.

Egyikük fejében sem fordult meg, hogy bár­miféle gon­dol­kodás­mód alá ren­del­jék a Buddha tisz­ta ta­ní­tása­it, egyi­kük­nek sem ju­tott eszé­be a ma­ga szá­ja íze sze­rint ér­tel­mez­nie a Tant, már csak azért sem, mert aki csak egy ki­csit is rá­érez a Tan ízé­re — ami, mint már em­lí­tet­tük, a meg­sza­ba­du­lás, a vi­mut­ti íze —, a ma­ga szá­ja íze he­lyett bol­do­gan vá­laszt­ja in­kább a Tan ízét.

Ezek szerzetesek voltak kivé­tel nél­kül. A mában, ebben a mo­dern világ­ban is a szer­zetes­ség fel­ada­ta a Tan fenn­mara­dását bi­ztosí­tani, ami­nek leg­főbb felté­tele magá­nak a szer­zetes­ség­nek a fenn­mara­dá­sa, ezt ugyan­akkor, mint már volt ró­la szó, egyet­len vala­mi tud­ja biz­tosí­tani: a szer­zete­si rend­sza­bály­zat, a Vina­ya mara­dékta­lan köve­tése és betar­tása: vina­yo nā­ma buddha­sāsa­nas­sa āyu, vi­na­ye ṭhi­te sāsa­naṁ ṭhi­taṁ hoti, ’a Vina­ya a Buddha tan­épít­ményé­nek élte­tő ere­je; amíg a Vina­ya fenn­áll, ad­dig fenn fog áll­ni taní­tása­inak rend­szere is’. — Nem lehet elég­szer tuda­tosí­tani az oko­za­ti­ság tör­vény­sze­rű össze­füg­gé­seit.

Fenn­állni a Vina­ya attól fog, hogy senki sem kez­di ki, senki se lát neki, hogy kizsi­gerel­je, mert an­nak egye­nes követ­kez­ménye a Rend szét­züllé­se. Mint már kifej­tet­tem a Luca-napi nagy blog­be­jegy­zés­ben, az a bizo­nyos Su­bhad­da lehe­tett az út­tö­rő, mo­dern kori köve­tői­nek egyi­ke pe­dig az az em­ber, aki a brah­ma­niz­mus egyik leg­főbb intéz­mé­nyét, a nős és csalá­dos pap­sá­got beemel­te a vul­gár­budd­hiz­musba, míg ugyan­ennek az úri­em­ber­nek „Dharma-örököse” — az ezt a be­jegy­zés-so­ro­za­tot ih­le­tő írás szer­ző­je, lásd: https://buddhizmus.hu/hu/a-buddhista-ut/jezus-krisztus-buddhista-szemmel — szem­mel lát­ható­an ép­pen azon mun­kál­ko­dik szor­go­san, hogy Krisz­tust elhe­lyez­ze vala­hol egy álta­la meg­álmo­dott pan­teon­ban. — Egy va­la­mit kere­sek én itten: a tör­ténel­mi Buddha taní­tása­it, az ere­deti, hite­les, tisz­ta Tant (sad­dham­ma), csak ép­pen nem le­lem. Le­het, hogy csak mér­hetet­len vak­ságom­ban és meg­ve­ze­tett­sé­gem­ben nem aka­rom lát­ni, mi­sze­rint ez a fen­ti „Dhar­ma” len­ne az, na de, kér­de­zem én, ezek mégis mi­től len­né­nek a Buddha taní­tásai, ha már budd­hiz­mus a ne­ve?

Minden arra vall, hogy a nyu­gati vulgár­buddhiz­mus létre­ho­zói, mű­köd­te­tői, to­váb­bá tá­mo­ga­tói és hí­vei va­lami miatt nem ér­zik jól ma­gu­kat a Buddha ere­deti, hite­les és tisz­ta ta­ní­tá­sai­ban, ha min­den­fé­le pót­lék­kal és ada­lé­kok­kal kom­pen­zál­ják ki­elé­gí­tet­len­sé­gü­ket. El­vár­tak va­la­mit — BIG ME min­dig el­vár va­la­mit —, ami az ő ese­tük­ben bi­zo­nyára nem telje­sült, ám erről nem a Buddha és nem a tisz­ta, igaz Tan, a sad­dham­ma tehet, ha­nem sok min­den egyéb: nem volt elég tü­rel­mük, nem szán­tak rá ele­gen­dő időt, nem mé­lyed­tek el annyira a gya­kor­la­tuk­ban, vagy csak az el­mé­let­tel tö­rőd­tek mo­dern Tuc­cho Po­ṭhi­la-ként (’üres, pa­pír­szagú tu­dás’ ér­tel­mé­ben), ho­lott a Buddha út­ján a gya­kor­lat, a ta­pasz­ta­lás, az em­pí­ria a leg­fon­to­sabb; nem meg­fe­lelő közeg­be, nem meg­fele­lő ta­nár­hoz ke­rül­tek, aki nem tud­ta ért­he­tő­en fel­tárni előt­tük a Buddha tisz­ta út­ját; felké­szült tanár­hoz volt sze­ren­csé­jük, csak ép­pen ők nem ér­tet­ték az egé­szet; azt vár­ták, hogy szár­nyal­ni fog­nak, va­lami ré­ve­teg de­ren­gést vártak, lá­to­má­so­kat, meg­vi­lá­go­so­dást ott hely­ben, azon­nal. Egy do­log­ban biz­to­sak lehe­tünk — azt le­szá­mít­va per­sze, hogy ma­ra­ṇaṁ me du­vaṁ, azaz csak a ha­lál felől lehet bizo­nyos­sá­gunk! —, ab­ban, hogy ezt az egé­szen kü­lön­le­ges ízt, amit a követ­keze­tes és el­köte­lezett hala­dás a Buddha út­ján kí­nál, nem volt sze­ren­csé­jük meg­érez­ni, kü­lön­ben nem töl­tötték és nem töl­te­nék mind­máig te­le vul­gár­budd­hiz­mu­sai­kat (poszt­mo­dern töb­bes szám­ban) csu­pa olyas­mivel — vélt öröm­for­rás-pót­lék­kal —, ami­nek nem hogy nem sok, de sem­mi köze a Buddha ere­deti, hite­les és tisz­ta taní­tá­sai­hoz. — Egy szép nap­ra vir­ra­dó­ra pe­dig ar­ra éb­red­nek majd, hogy a pót­léko­kon és ada­lé­ko­kon kívül sem­mi sincs már ott a Buddha taní­tásai­ból: éde­sítő­szer ma­rad, tej­men­tes tej­szín, budd­hát­laní­tott budd­hiz­mus, meg a Tesco trap­pista sajt­ja olya­nok­nak, akik azt hi­szik, az a trap­pis­ta, de ezt már nem is fog­ják lát­ni — át- és be­lát­ni.

Amúgy abban is szinte biztos­ra mehe­tünk, hogy minél öntel­tebb, ön­elé­gül­tebb és ma­ga­biz­to­sabb BIG ME, an­nál ke­vés­bé leli majd örö­mét a Dhammá-ban — vagy akár csak egy ná­la va­la­mics­két is ta­pasz­tal­tabb, fel­ké­szül­tebb és a Tan dol­gai­ban jára­to­sabb má­sik em­ber út­mu­ta­tá­sai­ban.

A Tan tisz­tasága nem az ilyen „úttö­rők” tevé­kenysé­gének köszön­hető­en ma­rad fenn, ha­nem a tisz­tán lá­tó, bölcs, tapasz­talt, tu­dós szerze­tesek elkötele­zettsége ré­vén. Osto­ba, meg­veze­tett, min­dent a sa­ját pre­feren­ciái men­tén, tuda­ti szennye­ződé­seitől elvakí­tott, min­dent a ma­ga szá­ja íze sze­rint ér­tel­me­ző vilá­gi el­me kép­telen bele­látni ezek­be a tör­vény­szerű össze­függé­sekbe: er­re csak­is a már emlí­tett elkö­tele­zett kisebb­ség képes a szer­zetes­ségen be­lül. És ez az, amit a théra­váda nagy öreg­jei — ezt je­len­ti en­nek a leg­régebbi, hite­les, egé­szen a Budd­háig vissza­vezet­hető irány­zat­nak, az élő tör­té­nel­mi hagyo­mány­nak a meg­neve­zése, theravāda — vilá­gosan lát­tak és ami­hez mind­végig kö­vet­ke­ze­te­sen ragasz­kod­tak, illet­ve ragasz­kod­nak mind­máig. Első­sor­ban Bur­ma és Srí Lan­ka az a két he­lye a vi­lág­nak, ahol válto­zatla­nul úgy hagyo­má­nyoz­zák to­vább a Buddha cso­dá­latos örök­sé­gét, a tisz­ta, hi­te­les, eredeti Tant, aho­gyan vég­leges távo­zása után szin­te azon­nal, i. e. 483-ban, továb­bá egy év­re rá az el­ső két budd­hista zsina­ton rögzí­tet­ték. — A Buddha na­gyon is jól tud­ta, ho­gyan mű­köd­nek a dol­gok a világ­ban.

Ran­gunban, a Nemzet­közi Théra­váda Budd­hista Misszi­ós Egye­te­men (ITBMU) egyik szer­ze­tes-taná­runk se állt le a ma­ga szája ízé­hez ido­mítva tar­tani elő­adását — vagy ér­tel­mez­ni a Tant. Meg sem for­dult a fe­jük­ben, hi­szen nem ez a fel­adatuk — vagy, ha úgy tet­szik, a kül­de­té­sük. Ez utób­bi ta­lán nem is a leg­meg­fele­lőbb ide, hiszen ép­pen a sok nyu­gati BIG ME elsza­ba­dult és rossz irányt ve­vő kül­de­tés­tu­da­ta az töb­bek kö­zött, ami a vul­gár­budd­hiz­must létre­hozta és táp­lálja mind­egyre. Ők azok, akik még a Budd­há­nál is job­ban tud­ják.

Érdemes azon is elgondol­kodni továb­bá, vajon miért men­nek a hiva­talo­san a mahá­já­nát val­ló és kö­ve­­tő Viet­námból*, Kíná­ból, Tajvan­ról, Koreá­ból és Japán­ból, Indo­néziá­ból és Malaj­ziá­ból szer­ze­te­sek, apá­cák vagy ép­pen vilá­giak mind nagyobb szám­ban Bur­mába és Srí Lan­kára — szeré­nyebb mér­ték­ben Thai­föld­re — medi­tálni és budd­hizmust tanul­ni, egye­temi szin­ten is. Vagy hogy mi­ért ké­rik fel­vé­te­lüket a Rendbe. Rangun­ban az egye­temen töb­bek között volt egy bhu­táni szer­ze­tes év­fo­lyam­tár­sunk, de Pera­deniyá­ban (Srí Lanka) is több bhu­táni szerze­tes tanult. Malaj­ziá­ban az otta­ni kí­nai né­pes­ség egy­re inkább a tiszta, hite­les théra­váda felé for­dul, lásd er­ről: https://www.thestar.com.my/news/nation/2007/03/12/chief-monk-suvanno-dies-at-86

*Vietnámban mind a mahájánának, mind pedig a théra­vádá­nak tekin­télyes szá­mú köve­tője van. Viet­nám­nak harma­dik jána­ként „saját jáná­ja” is van, a bhikkhu­yāna.

Az írástudók felelőssége

Régebben még foglalkoztak az írás­tudók felelős­ségével. Mára in­kább, úgy tű­nik, a fele­lőt­len­ségük­ről le­het szó. Azért döbbe­netes ez a felelőt­lenség, mert aki ki­lép a nyil­vános­ság­ba, vagyis meg­szó­lal a nyil­vános­ság előtt, igen­is felelős mind tartal­milag, mind pedig nyel­vi szem­pont­ból mind­azért, amit mond. Fe­lelős azért, ha az ő fel­készü­letlensé­gének és fele­lőtlen­ségé­nek köszön­hető­en is egy­re mé­lyebb­re süllyed egy egész or­szág értel­mi színvo­nala, bele a leg­kilá­tásta­la­nabb szak­mai igény­te­len­ség­be. A mai, las­san már írni sem tudó írás­tudók felelőt­lenségét veszi át az­tán szol­gai­an és kri­ti­kát­la­nul a még ná­luk is sok­kal­ta fel­készület­lenebb és műve­letlenebb, ám an­nál öntel­tebb, bekép­zelt és re­mény­tele­nül kezel­hetetlen, hangos BIG ME-k vég­telen hada: min­denre ráül, min­dent el­ural, min­dent el­fojt és meg­fojt ez a régi magyar törté­nelmi átok, a sö­tét közép­szer a ma­ga gát­lás­ta­lan csör­te­té­sé­vel és kont­raszelek­ciójával. — Ahol hiri-ottappa van, ott fele­lős­ség is lesz. Se­med­dig se tart bele­ta­nul­ni, csak akar­ni kell, fel lehet nőni hoz­zá.

Neki ne magya­rázzanak. Mármint BIG ME-nek. Persze ő lesz az, aki eh­hez az egy­hez iga­zán ért: ah­hoz, hogy min­dent kimagya­rázzon. Meg­magya­rázza a bizo­nyítvá­nyát. Addig magya­ráz­za, míg ő ma­ga el nem hi­szi.

Neki ne magyaráz­zanak: ő jobban tudja. Ha törté­netesen budd­histának vallja (kép­zeli, hi­szi stb.) ma­gát, ak­kor természe­tesen a Budd­hánál is jobban fogja tudni, és osto­basá­gában azt sem lát­ja át, hogy egye­ne­sen szembe­megy a Buddha tanítá­saival, és minden skru­pulus — hiri-ottappa — nél­kül sze­di szét a Tant. Mi több: adott eset­ben el­árul­ja, hát­ba döfi a Buddhát.

Így lesz hát az írás­tudók felelős­ségéből az írást nem tudók — az ere­deti, 2600 év óta tisz­tán meg­őr­zött, hite­les tanítá­sokat nem isme­rők vagy vaksá­gukban leki­csiny­lők és sem­mi­be ve­vők — mér­he­tet­len és súlyos, helyre­hozha­tatlan káro­kat oko­zó fele­lőtlen­sége. — Az írás­tu­dók áru­lá­sa. (Lásd: http://www.c3.hu/scripta/lettre/lettre20/07mull.htm )

Baj persze ezzel sincsen

A képződ­mények mulan­dók, változ­nak, minden új: a buddhiz­musban min­den új a nap alatt: nic­caṁ na­vā­va saṅ­khārā, mindig újak a képződ­mények. Már itt sincs, ami ép­pen itt van. És akár meg­jele­nik a vi­lág­ban egy Tathā­gata, ’az, aki ilyen(né lett)’ — a Buddha egyik megne­vezése, amit ön­magá­ra uta­lá­sul is hasz­nált —, akár nem, a termé­szeti törvény, a Dhamma állha­tatos­sága, stabi­litá­sa (dham­maṭ­ṭhi­ta­tā) adott, mint ahogy a tör­vény biz­tos mene­te, a dol­gok tör­vény­sze­rű­sége (dham­ma­niyā­ma­tā) is adott, miként azt a Buddha a kelet­kezésről szóló egyik tan­beszé­dében, az Up­pāda­suttá-ban ki­fej­tette (AN 3:136). Min­den képződmény mulan­dó, minden képződ­mény dukkha, és min­den dham­ma — a vi­lág­min­denség összes­sége ez, ahogy van, ebbe azon­ban már a nir­vá­nát is be­le kell ér­teni — anat­tā, nél­kü­lözi az önvalót, az ént: sabbe saṅ­khārā anic­cā, sabbe saṅ­khārā duk­khā, sabbe dham­mā anat­tā. — Ma­gasabb értelem­ben véve a képződ­mények nincse­nek is, ami azon­ban tény­le­ge­sen is van, az ez a kettő: az imént emlí­tett dhamma­ṭṭhitatā a dhamma­niyāmatā-val együtt, vala­mint a fel­té­te­le­zett­ség, idap­paccayatā. Nem az az érde­kes, ami vál­tozik stb., ha­nem ez az egy az ér­de­kes: a tör­vény biz­tos me­ne­te, a vál­to­zás stb. tör­vény­sze­rű­sége.

Mindegy, hogy mi az, min­den en­nek a tör­vény­sze­rű­ség­nek a meg­nyil­vá­nu­lá­sa, min­dent ez ha­tá­roz meg az egész vi­lág­minden­ségben, akár akar­juk, akár nem. Ideo­ló­giák és val­lási rend­sze­rek jön­nek, fel­hi­gulnak, elzül­lenek, majd el­tűn­nek, akar­no­kok, poli­ti­kai rend­sze­rek, állam­be­ren­dez­ke­dé­sek és or­szág­ha­tá­rok, va­gyon és jó­lét, nem­ze­tek és nem­ze­ti jel­le­gek, nyel­vek, növény- és állat­fajok, nap­rend­sze­rek és csil­lag­közi tér: min­den, ami csak ke­let­ke­zik, egy nap el­in­dul le­felé, hogy tá­voz­zon, hogy egy nap mi is elin­dul­junk le­felé, s távoz­zunk szé­pen an­nak rend­je és mód­ja sze­rint. — El­in­dul le­felé: ez a me­ne­te, ez a ter­mé­szete min­den­nek, ami csak létre­jön, így hát sem­mi, de sem­mi baj nincs ez­zel az ég­adta vilá­gon.

Ha valaminek a létrejötté­hez megvan­nak a kiváltó okok, a felté­telek, akkor lét­re fog jön­ni: csak az lé­tez­het, amit a ki­váltó okok és a feltételek lehe­tővé tettek. Ha eze­ken a tája­kon nin­cse­nek meg a ki­vál­tó okai és fel­tételei annak, hogy ez az ország felnő­jön, akkor termé­szetsze­rűleg nem fog fel­nő­ni. A ki­váltó okokat és feltéte­leket azon­ban mindenek­előtt az egyes egyén­nek kell meg­te­rem­te­nie, ön­ma­gá­ban. Erről szólna többek között az a hite­les budd­hizmus — a Buddha élő, igaz és tisz­ta ta­ní­tá­sai —, amit, hála sok-sok osto­ba és megveze­tett BIG ME áldá­sos tevékeny­ségé­nek a tör­té­nel­mi Su­bhad­dá­tól kezd­ve napjainkig, bizony sikerült részben hitel­telen és már-már hasz­na­ve­he­tet­len vul­gár­budd­hiz­mus­sá silá­nyí­tani. A világ bajai­ra egy gyógy­ír van: a sad­dham­ma, vagyis a hite­les tör­té­nel­mi Buddha tisz­ta és hite­les, ere­deti tanítá­sai — ami ép­pen azért tö­ké­le­tes gyógy­ír, mert gya­kor­la­ti út, ami im­már 2600 éve iga­zolja ezek­nek a taní­tások­nak a he­lyes­sé­gét. Csak remél­ni lehet, hogy egy nap fel­sej­lik az agyak­ban en­nek az igaz­ság­nak bizonyos­sága.

A Buddha útja, a hiteles és tiszta Tan nem arról szól, hogy mit tu­dok el­adni, mire ve­vő az osto­ba, vég­ze­tes vak­ság súj­tot­ta, meg­ve­ze­tett nyuga­ti ember, és nem is arról szól, hogy elvárá­saihoz, pre­feren­ciái­hoz és mér­he­tet­len os­to­ba­sá­gá­hoz idomí­tom ezt a tiszta Tant, hanem éppen fordít­va: azon vagyok, hogy a meg­ve­ze­tett, ön­telt, be­kép­zelt, pök­hendi nyu­gati embert rávezes­sem a Buddha ere­deti, hite­les út­já­ra. Amint át­lát­ja, hogy ezen az úton, a Buddha ere­deti és hite­les útján — meg hogy egy­álta­lán — az ő tu­laj­don os­to­ba­sá­ga a legnagyobb akadály, akkor ő maga fog bol­dogan és lel­ke­sen töre­kedni ar­ra, hogy mi­ha­ma­rabb kike­vered­jen ostoba­sága és megveze­tettsé­ge híná­rosá­ból.

Krisztus se Krisztusként, se bódhiszatt­vaként nem fogja se ezt az or­szá­got, se a vilá­got meg­vál­tani, ha egy­szer az igazi, hite­les Krisz­tus épp­úgy nem kel­lett és nem kell ma sem a világ­nak, mint ahogy a Buddha ere­deti, hite­les és tisz­ta tanítá­sai sem kellet­tek és to­vább­ra sem kel­le­nek — leg­alább­is az em­be­rek el­söp­rő több­sé­gé­nek nem.

Van ez­zel valami baj? Nincs vele baj, semmi baj nincs vele, ha egy­szer a kivál­tó okok ezt tet­ték és te­szik le­he­tővé, semmi mást. —

A kulcs mindet­től függetle­nül az egyes egyén kezé­ben van: a kivál­tó oko­kat lét­re tud­ja hoz­ni, a fel­té­te­le­ket elő tudja teremteni, ha be­érik ben­ne az er­re irá­nyu­ló szán­dék. Sőt, nem­csak hogy tud­ja, de ne­ki is kell meg­ter­em­te­nie, ha egy­szer más ezt nem te­szi meg he­lyet­te. Sem­mi egyéb nem kell hoz­zá, mint hogy min­den­ben ezt a tisz­ta Tant kö­ves­se, és ak­kor nem fog csa­lat­kozni.

Amikor felidézzük magunkban a hitet, felidéz­zük szándé­kaink és cse­le­ke­de­teink tisz­ta­sá­gát, fel­idéz­zük a tu­dá­sun­kat, amihez hozzá­jutottunk, felidéz­zük bőkezű­ségünket, amit gya­ko­rol­tunk, fel­idéz­zük a ta­pasz­ta­lásra és belátás­ra épülő bölcses­séget ön­magunk­ban, olyan­kor tu­da­tun­kat nem az él­ve­ze­tek utá­ni vágy, rāga, nem harag és gyűlö­let, dosa, nem osto­ba­ság és meg­ve­ze­tett­ség, mo­ha, töl­ti ki. Meg­fe­le­lő sugalma­zást kap a Tanból, a Tan értel­méből, és pā­moj­ja, öröm­ér­zet jár­ja át. Akit öröm­ér­zet jár át, ab­ban elra­gad­tatás, pīti támad. Akinek tudatá­ban elragadta­tás van, an­nak tes­te, kāya, meg­bé­kél és meg­nyu­g­szik. Aki bé­kes­séget és nyu­gal­mat, pas­sad­dhi, ta­pasz­tal a tes­té­ben, az bol­dog­sá­got, sukha, érez. Aki bol­dog, annak a tu­data össz­pon­to­sul, sam­ādhi­ya­ti:

Pamuditassa pīti jāyati, pītimanassa kāyo passam­bhati, pas­sad­dha­kā­yo su­khaṁ ve­de­ti, su­khi­no cit­taṁ sam­ādhi­ya­ti. (AN 6:10, Ma­hā­nā­ma­sut­ta)

Ez egyben a meditációs gyakorlat egyik „alap­recept­je” is: mi ma­gunk te­szünk ar­ról, hogy el­ér­jük azt az ál­la­po­tot, mely­ben a tu­dat ön­magá­tól össz­ponto­sul, mi ma­gunk tehe­tünk a bol­dog­ság­ér­ze­tün­kért. Mi tesszük, hogy a tisz­ta Tan, sad­dham­ma, bizonyít­son, a mi ke­zünk­ben a kulcs, tu­laj­don meg­vál­tá­sunk kul­csa, arany­kul­csocs­ka: az ere­deti és hi­te­les, tisz­ta Tan.

Ha jól emlékszem, a már több­ször emlí­tett és aján­lott, nagy­sze­rű Ajahn Brahm be­szélt va­la­hol ar­ról, hogy Ajahn Chah (Ácsán Cshá) elő­sze­re­tet­tel hök­ken­tet­te meg új­sü­te­tű nyu­ga­ti ta­nít­vá­nya­it ez­zel a kér­dés­sel, amit a le­hető legszéle­sebb mo­so­lya kí­sért: Meg­hal­ni jöt­te­tek ide, ugye? — Meg­halni, igen. BIG ME-nek meg kell hal­nia a meg­vál­tás­hoz, BIG ME ha­lá­la a meg­vál­tás kul­csa.

Sabbe sattā bhavantu sukhitattā.

Ez volt hát az utolsó bhāṇavāra. —

]

Balról a néhai Nagytiszteletű Sayadaw U Pandita, jobbról pedig nem más, mint Daw Aung San Suu Kyi [dó aun szen szu csí] asszony, Burma tényleges első számú embere.

A Sayadaw [szejádó] volt a mentora és támasza a házi őrizetben a megpróbáltatásokkal teli hosszú-hosszú évek során a katonai diktatúra idején.

A felvétel 2013-ban készült; a Sayadaw 2016-ban hunyt el.

•••