Sunday, September 8, 2019

Egy történelmi találkozó?

Egy fotó ürügyén:
a burmai Mahasi Sayadaw és a thai Ajahn Chah


Nem hagy nyugton, nem és nem, ez a nyugtalan tudat, ami mindenáron meg akarja tudni, mi volt ez, ezen a különös fotón, amit csak ha véletlenül lel föl az ember a neten – az oldal fenntartója sajnálatos módon nem járul hozzá az ott található fényképek nyilvános felhasználásához, ezért ehelyütt csak a linket tüntetjük fel:

http://aimwell.org/pabbaja.html

Szóval itt van ez a fotó, a "Novice Ordination 1979" megnevezést kapta. és egynémely dologtól eltekintve csupa-csupa kérdőjel ez az egész.
Ami nem kérdőjel, az az a kevés, amit tudhatok olvasmányaim és ismereteim alapján.

A fehér asztal bal szélén ül, ha nem tévedek, a szemüveges Chanmyay Sayadaw [ejtsd, kb., cshenmjé szhejádó], az 1977-ben alapított ranguni Chanmyay Yeiktha meditációs központ apátja, teljes szerzetesnevén Sayadaw U Janakābhivaṁsa, aki 1928-ban született: ezen a nyáron betöltötte 91-ik életévét.

Tőle jobbra nem más mutat széles gesztussal valakire a hallgatóság soraiban, mint Mahasi Sayadaw [helyes írásmódja Mahāsī Sayadaw, ejtsd: mahászí szhejádó], teljes szerzetesnevén Sayadaw U Sobhana, aki 1904-től 1982-ig élt, és aki a XX. század egyik legmeghatározóbb, legnagyobb hatású meditációs mestere-tanára volt.

Mahasi Sayadaw tudós szerzetesnek készült: tehetséges volt, ragyogó emlékezettel, szívós szorgalommal, ráadásul olyan, aki – mi tagadás – babérokra és elismerésre, rivaldafényre és tapsra vágyott, hűen jegyéhez, amelyben született: Oroszlán volt ugyanis, Oroszlán, akárcsak volt tanítványa, majd nem egy külföldi útján az egyik jobbkeze, a már említett, a képen is látható Chanmyay Sayadaw, de Oroszlán bizony Ajahn Brahm is, az e sorokat jegyző Luangtá Vilásza egyik fő mentora, akire oly sűrűn szeret hivatkozni, s akihez nem volt szerencséje személyesen.

Mahasi Sayadaw már fiatalon megismerkedett a meditációval, s így fel tudott nőni a minden théraváda buddhista szerzetessel szemben támasztott alapkövetelményhez: állandóan gyarapította elméleti tudását a Tan vonakozásában, és ezzel párhuzamosan művelte a tudatát, vagyis meditált. Ez a ganthadura és a vipassānadura, a tanulás mint kötelesség és a meditáció mint kötelesség. Gyakorlatok, az egyén tapasztalatszerzése hiányában a Tan építménye érthetetlen és értelmezhetetlen, csakis a gyakorlatok révén leszünk képesek belelátni a dolgok valós természetébe, meglátni, megérteni, ahogyan a dolgok, a jelenségek valójában létrejöttek és vannak (yathābhūta-ñāṇadassana).

1947-re, amikor is az akkori miniszterelnök, az elkötelezett és gyakorló buddhista U Nu meghívására Rangunba költözött, s az újonnan létesített, Mahāsī Sāsana Yeiktha nevű meditációs központ (és kolostor) élére állt, már Burma-szerte ismert volt.

Mahasi Sayadaw a Rangunban 1954 és 1956 között tartott Hatodik Buddhista Zsinat egyik kulcsszereplője volt szerkesztőként és mint pucchaka, vagyis 'kérdező', ami nem is csoda, hiszen a Sayadaw szinte két lábon járó könyvtár volt felkészültségével, tudásával! Az ez által a zsinat által jóváhagyott teljes páli kánon anyaga bárki számára hozzáférhető az Igatpuriban (India) működő, Goenka-féle Vipassana Research Institute (VRI) jóvoltából.

A múlt század ötvenes éveinek a legelején az akkori thai kormány hivatalos megkeresésben kérte a burmai kormányt, hogy küldjenek Thaiföldre egy burmai meditációs mestert a vipassanā meditáció népszerűsítésére. A burmai kormány Mahasi Sayadaw-hoz fordult, aki Bhaddanta Āsabhá-t, egyik jeles tanítványát bízta meg ezzel a nemes feladattal. 1953-ban meg is kezdte tevékenységét, előbb a Chonburiban található Wat Vivekasom, majd a nem sokkal messzebb alapított Wat Bhaddanta Asabharam nevű központot vezette, s közel száz évesen hunyt el, 2010-ben. – Utódja egy bizonyos Phra Ajahn Somsak Soredo, aki ezt a burmai hagyományt viszi tovább.

Thaiföldön mind a mai napig tevékenykedik és külföldieknek is kínál Bangkok egyik legvarázslatosabb helyén Mahasi-stílusú vipassanā meditációt a patinás Wat Mahathat egyik "szekciója", az ötös számú.

Mahasi Sayadaw-nak nem egy tanítványa alapított később önálló központot: a már említett Chanmyay Sayadaw-n kívül a 2016-ban, 95. életévében elhunyt, ugyancsak az Oroszlán jegyében született Sayadaw U Paṇḍita, aki csak egész későn került saját központ, a híres és rangos ranguni Paṇḍitārāma élére, s akinek egyik alapkönyve, a Még ebben az életben 2010-ben épp e sorok írójának, polgári nevén Schütz J. Istvánnak magyar fordításában is napvilágot látott, 2017-ben pedig megjelent immár az utánnyomása is.

Ugyancsak Mahasi-tanítvány volt a néhai Nagytiszteletű Shwe Oo Min Sayadaw (teljes szerzetesnevén Sayadaw U Kosala), aki 1913-tól 2002-ig élt. Az ő vonalát Sayadaw U Tejaniya viszi tovább a Shwe Oo Min Dhammasukha erdei meditációs központban, ahol e sorok íróját 2013 január végén szerzetessé avatták.

1921-től 2013-ig élt a külföldön talán kevésbé ismert Saddhammaraṁsī Sayadaw (Sayadaw U Kuṇḍalābhivaṁsa), aki ugyancsak szerfölött termékeny szerzőnek bizonyult. Számos könyvét angolra is lefordították.



És mivel Mahasi Sayadaw sokat volt úton, sokfelé tanított, adott elő, vezetett meditációs elvonulásokat, hozott létre központokat – és ebben éppen annyira volt Oroszlánként fáradhatatlan, mint az írásban: rengeteget publikált, s nem egy munkája jelent meg később angol fordításban –, a neve is, ő is bejárta a fél világot. Az ő nevéhez fűződik a vipassāna mint meditációs módszer részletekig menő kidolgozása, ill. tanítása, terjesztése, népszerűsítése, ám ebben a módszerben nincs helyük – szerepük – a jhāná-knak, a meditatív elmélyedéseknek, s ebben szöges ellentétben áll az Ajahn Chah által fémjelzett ún. thai erdei hagyománnyal, mely éppen hogy azt vallja, hogy jhāna nélkül nem teljes az út, jhāna nélkül nincs spirituális út, megvilágosodás – kialvás –, vagyis nibbāna. Mahasi Sayadaw és követőinek nézete azonban az, hogy a belátások (vipassāna) sorozatára építve ugyanolyan jól el lehet fokozatosan érni a megvilágosodást.

Mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy bár óriási volt – és még mindig az – Mahasi Sayadaw hatása, amit a rengeteg központ megléte szerte a világban csak alátámaszt, más mesterek is tanítottak/-anak, más módszereket követve, mint amilyen pl. Mogok Sayadaw volt, vagy amilyen az egyre ismertebb és egyre népszerűbb Pa-Auk Sayadaw meditációs központja.



Valahogy úgy alakult, hogy Mahasi Sayadaw 1979-ben indult el nagy nyugati útjára, éppen akkor, amikor meg Ajahn Chah már másodjára utazott Európába. (Mahasi Sayadaw útjáról lásd http://www.myanmarnet.net/nibbana/mahatour.htm , Ajahn Chah útjáról https://www.jayasaro.panyaprateep.org/files/books/2018/000065/Stillness%20Flowing.pdf , a Stillness Flowing c. hatalmas mongráfia megfelelő szövegrészeit.)


Akkor azonban már javából a katonai diktatúra rettenete nyomta rá a bélyegét Burma egészére (1962-ben vették át a tábornokok a hatalmat), beutazni ha nem is volt teljes lehetetlenség, de nagyon nehéz volt, a rezsim egyre bizalmatlanabb lett, egyre inkább bezárkózott, befelé fordult, s bár propagálták a buddhizmust, ahol csak lehetett, kiutazni csak abszolút megbízható embereket engedtek. Igen ám, de befelé nem működött a dolog, így hát viszonylag kevesen jutottak el a burmai meditációs központok világába. Érdekes, hogy míg nyugati szerzetes nemigen volt képes gyökeret verni Burmában, addig nyugati apáca (nem bhikkhunī '[teljes avatású] szerzetesnő', hanem sayalay 'kis tanító' [ejtsd, kb.: szhejálé, ဆရာလေး]) igen.


Ezzel szemben Thaiföld leginkább nyitott volt – olyankor is, amikor éppen a katonák vitték a prímet –, ami megkönnyítette a buddhizmus, a szerzetesség és/vagy a buddhista meditáció iránt érdeklődők dolgát.

És egyre jobban megnyílt az a távoli, elszigetelt, nehezen megközelíthető világ, ahonnan Luangpo Chah is jött: Északkelet-Thaiföld szegény, elmaradott vidékeiről, mely nem is annyira thai, mint inkább lao – ez a híres-hírhedt Issan [ejtsd: Iszán], híres úgynevezett erdei meditációs hagyományáról, megvilágosodott tanítómestereiről.

Az 1918-ban született Ajahn vagy Luangpo Chah – bevett magyar írásmóddal Ácsán / Luangpó Cshá – volt az, aki 1954-gyel kezdődően egyre nagyobb ismertségre és népszerűségre tett szert meditációs tanárként: hallatlanul pragmatikus volt, a gyakorlatot, a személyes tapasztalást helyezte az előtérbe, és pályatársaihoz hasonlóan ő sem volt oda a városi könyvmoly szerzetesekért, akik mélyen lenézték a gyakorlatot, és nem kevésbé mélyen nézték le, vetették meg az "egyszerű" erdei szerzeteseket. Idővel elterjedt Ajahn Chah híre szűkebb hazája határain túl is, így hát egy nap felbukkant nála az első nyugati érdeklődő.

Ez az érdeklődő a későbbi Ajahn Sumedho (Ácsán Szumédhó) volt, ő volt Luangpo Chah legelső nyugati tanítványa, amerikai, nem is mellesleg ő is Oroszlán, és 1967-ben lett szerzetes.

Őt aztán mások is követték, akik vagy visszatértek később a világi életbe, vagy maradtak – és nemritkán saját kolostort/központot hoztak (vagy valakik neki) valahol létre. És éppúgy, mint Mahasi Sayadaw, Ajahn Chah is a szívén viselte a Dhamma terjesztését Nyugaton, ugyanúgy tett róla, hogy az emberek hozzáférhessenek a Buddha tanításaihoz a nyugati világban.



Ez a két, életpályájában, habitusában és tanításaikat tekintve egymástól merőben eltérő óriása a huszadik századi buddhista meditációnak a meghatározó mind a mai napig szerte a világban: vagy Mahasi-stílusú vipassanā, vagy az ún. thai, leginkább az Ajahn Chah nevével fémjelzett erdei hagyomány, mely a légzésmeditációra, az ānāpānasati-ra és a samathá-ra, nyugalomra, megnyugvásra épít, és az elengedésen és a jhāná-kon keresztül vezet az útja a végső kialvásig, a megszabadulásig, minden buddhista legfőbb céljához.



Itt, ezen a felvételen valami egészen rendkívüli lett megörökítve: két meditációs hagyomány – ha úgy tetszik: iskola – legrangosabb mestere (és: további és/vagy későbbi mesterei) ül egymás mellett, valami izgalmas téma köti le őket; velük szemben, talán farkasszemet nézve, a hallgatóságuk; előttük, az asztalon két magnó, s jobb kéz felé, hátul, valaki fényképez, vakuval, egy másik férfi pedig filmez, teljesen egyértelmű, hogy az ott filmfelvevő, vagyis mindenféle formában meg lett itt örökítve egy akár történelminek nevezhető, egyszeri és egyedi esemény, azaz valahol lennie kell sok-sok fényképfelvételnek, meg kell lennie annak a filmnek, riportnak, miegyébnek, és nyilván megvannak a magnófelvételek, tolmácsolással egyetemben, talán az átiratuk is akár – na de hol?! Hol?

Hát ez itt a kérdés. Hogy megtudhatjuk-e valaha is, mégis mi zajlott ezen a különös összejövetelen? Mi hangzott ott el? És: mikor volt pontosan? Hol? Mi volt előtte? Utána? Kik szervezték, rendezték? És: kik voltak a részvevői? És kik azok, akiknek csak a tarkóját látjuk, de egészen bizonyos, hogy egyikük-másikuk valamilyen nyugati tanítvány (volt).

Burmában láttam, utolsó ott-tartózkodásom idején, még 2017 tavaszán egy Mahasi-albumot, telis-tele izgalmasabbnál izgalmasabb felvételekkel. Voltak benne birminghami (?) képek is: szerzetesek sorakoznak fel. Valahol, hátrébb a sorban: Ajahn Chah (Ácsán Cshá) ugyan kimagaslóan magas vasszával rendelkezett, voltak ott nála rangidősebbek is, beleértve magát Mahasi Sayadaw-t is.

Ezt is, ezt a különös találkozót is meg kellett szervezni, már jó előre. Ez vélhetően a burmai Nagytiszteletű Dr. Rewata Dhamma (1929–2004) erőfeszítéseinek volt az eredménye.



Én már írtam, írtam bizony, három helyre is.
Most pedig szép türelmesen megvárom, jön-e válasz, és akkor majd megosztom ezt a választ sz. mindnyájukkal is.

Utóirat, 2019. szeptember 21-ről: egy helyről jött válasz, amiből az derült ki, hogy valóban filmeztek ott, de hogy hol lehet az a felvétel ... ??? Az is kiderült a válaszból, hogy az ott novícius-avatás volt, pontosabban utána volt az avatás, amikor már Ajahn Chah és a thai szerzetesek nem voltak ott. Meg hogy ott semmi érdemleges nem hangzott el, főleg olyan nem, amit érdemes lenne – mondjuk – nyilvánosságra hozni, csak az én képzeletem lódult neki, úgymond, hogy belefantáziálok ebbe az ártatlan felvételbe dolgokat. – Hát, én már csak ilyen vagyok!



]

No comments:

Post a Comment