EGY ANUMÓDANÁ APROPÓJÁN

สาธุ สาธุ สาธุ อนุโมทนา

Öröm tölt el, amikor csak leülhetek megírni és közzétenni egy-egy újabb köszönetnyilvánítást. Öröm tölt el, hiszen a megilletődéssel és meghatódással együtt jár az örömérzet: kinek nem esik jól egyre cudarabb világunkban a gondoskodás, a szeretet, a jótét gesztus, mindannak megnyilvánulása, amitől emberek lennénk?

Öröm tölt el azért is, mert egy-egy jó cselekedet, üdvös tett jó, üdvös karmát generál, s így mindkét félnek jó: annak is, aki az adományt kapja (és élvezi!), és annak is, aki az adományt teszi, már csak annak okán is, hogy az adakozás nemes gesztusa révén tisztulunk, ennek a gesztusnak a gyakorlásával tanuljuk meg odébb tessékelni azt a fránya nagy ént itt bent, az egót, BIG ME-t, ami minden rossz, minden emberi aljasság és ocsmányság forrása, s amire az emberiség minden nyomorúsága és szenvedése, a vérontás és a vég nélküli gyilok, a feneketlen gyűlölködés, szüntelen gyűlöletkeltés, az esztelen uszítás visszavezethető. Tessenek bátran felütni tetszőleges helyen egy történelmi atlaszt, és egy ici-picit elgondolkozni rajta, hogy ahová csak nézünk, különböző és változó mértékben ugyan, de mindig mindenhol szenvedés volt, tehetetlenül kiszolgáltatva despotáknak, zsarnokoknak, gátlástalanul törtető, harácsoló, hataloméhes önkényuraknak, gyűlöletet szító, mindenkit egymásnak ugrasztó, tulajdon nemzetüket évtizedeken át mérgező, hazájukat emberi és szellemi romhalmazzá garázdálkodó, elvetemült, felelőtlen akarnokoknak.

Az adakozás nemes gesztusa kisimítja a tudatot (a „lelket”), hiszen BIG ME ott és akkor csendben van. Az adakozás nemes gesztusa együttérzésre tanít, arra, hogy nem csak én vagyok ezen a világon, meg arra, hogy a világ nem csak önös vágyakból áll, nem csak harácsolásból áll, hanem felebaráti szeretetből is, beleérzésből, empátiából, vagyis olyanból is, amitől jó lesz minden érintettnek. Az embereknek nem ellenségre van szükségük, hanem barátokra, akikre számíthatnak, akikre támaszkodhatnak szükség esetén, akikben megbízhatnak, akiktől szeretetet és elismerést kapnak. Van ellenség elég, nem kell újabb meg újabb ellenségképpel mérgezni egy egész ország lakosságát szünet nélkül: a méreg öl, a gyűlölet gyilkol, a szeretet azonban gyógyít. Elég minden embernek önmaga legnagyobb ellensége, csak hát ezt nehéz felismerni, nehéz átlátni, és még nehezebb elfogadni, azt, hogy önmagam legnagyobb ellensége itt bent fejti ki áldatlan hatását, merthogy én vagyok az, én vagyok önmagam legnagyobb ellensége. Én, én, én, az a fránya nagy egó, BIG ME. Akár tetszik, akár nem.

Felebaráti szeretet — igen. Ebben a kultúrában minden egyes ember kiválóan megérti, mi ez a felebaráti szeretet. Beszélnek neki róla eleget, már ha olyan helyre megy, vagy olyan közegben van, olyasmit hallgat vagy néz, ahol ez elhangzik.

Ugyanakkor kétféle felebaráti szeretet van: van az elméleti, és van az alkalmazott felebaráti szeretet. Érdekes, és egy közösség számára igazán fontos és mentálhigiénés szempontból is nélkülözhetetlen csupán ez utóbbi, ha egyszer az elméleti változatával senki sincs kisegítve.

Az a felebaráti szeretet, amit Krisztus hirdetett, alkalmazott felebaráti szeretet volt a javából. A bajok pedig valahol itt kezdődnek, azzal, hogy a kereszténység, Krisztus útjának mindennapos gyakorlata kimerül egy-két aktusban, felületes szertartásban, ám azon túl nyoma sincsen a tanításainak. Magyarán egy magát kereszténynek valló ember — tisztelet a nem kevés kivételnek — nem Krisztusban él. És nem is akar, ebben azonban megvezetettsége — feneketlen ostobasága —, továbbá BIG ME-je akadályozza meg. Valami réveteg zagyvaság tölti ki a tudatát, s ebben a kábulatban éli le tompán az életét.

Nem ok nélkül hirdeti valamennyi vallás az együttérzésből és önzetlenségből fakadó üdvös cselekedetek szükségszerűségét — és jótét hatását minden érintettre. Élni olyan világban nemigen lehet, ahol csak féktelen vágykielégítés és harácsolás zajlik a nap 24 órájában, ahol csak gyűlölködés van, a másik ember sárba tiprása, erőszak és gyilok, szeretet helyett, olyan világban, ahonnan kiveszett minden erkölcsi-etikai univerzálé, alapvető emberi tartás, tisztesség, becsület — az adott szó becsületével egyetemben.

Ezért csodálatos gesztus hát erre az univerzális felebaráti szeretetre épülő és építő gesztus, az adakozás, az adományozás nagyvonalú gesztusa — a dāna —, ami az érdemdús cselekedetek rangsorában a Buddhánál a legelső helyen áll.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani K. Gergőnek és párjának, K. Anitának itt Veresegyházon a gyönyörű gesztusért, a bőkezű adományért, a felajánlott ételért. Boldog vagyok, hogy egyúttal megoszthattam velük egynéhány hasznos tudnivalót a Buddha útját illetően, örülök, hogy itt jártak a szerzeteslakban, és csak abban reménykedhetek, hogy nem volt túl sok a jóból, hogy nem feküdte meg a gyomrukat! — Szádhu, szádhu, szádhu! —

Egyben utólagos köszönet V. Lászlónak és T. Margitnak is — ugyancsak Veresegyházon — a kedves felajánlásért. — És természetesen köszönet mindazoknak, akik különféle nemes, jószándékú tettükkel segítik a szerzeteslakot lakójával együtt!

Szádhu, szádhu, szádhu! —

NB. A felvétel 2015-ben készült Nong Preu-ben (Baan Beung, Chonburi), Thaiföldön: szerzetesek korareggeli alamizsnagyűjtő körútjukon.

]